Petőfi Népe, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-09 / 238. szám
1981. október 9. • PETŐFI NÉPE • 1 SPORT. SPORT - SPORT KÉRDŐ JELEK UTÁN... Rajt előtt a bajai kosarasok HÉT VÉGI ELŐZETES Szombattól, megkezdődik az első vonalban, az A csoportban is a férfi kosárlabda-bajnokság. A BSK otthonában fogadja a MAFC csapatát, ám a mérkőzés .színhelye csupán szerdán délelőtt dőlt el. Erről nyilatkozott Csuvár Zoltán ügyvezető elnöki. — A KEK-selejtező kapcsán már ismert volt országhatáron túl is, hogy létesítménygond okkal küzdünk, emiatt kellett Kecskeméten fogadnunk a svéd csapatot. Még (tavasszal az ÁISH megvonta a Türr-csarnok játék- rendezési jogát, a Posta főiskolai csarnokában pedig késett a parkettázás. Éppen ezért az elmúlt hetekben levélben fordultunk a főhatóság felé, hogy ideiglenesen engedélyezze a bajnoki találkozók színhelyéül továbbra is a Türr-csarnokot. Szerdán délelőtt összeült a .magyar kosárlabda-szövetség és itt méltányolták kérésünket s igaz, csupán a szombati játéknapra, de a szurkolók által kedvelt környezetben, tehát a Tűmben lép pályára Kovács József legénysége. — Tehát ez csak az első fordulót érinti. Aztán hogyan tovább? — A sorsolást véve alapul, ezután a legközelebbi hazai mécsesünk majd csak november 14- én lesz, a Csepel ellen. A módosított elképzelés szerint is addigra be kell fejezni a Posta-csarnok parkettázását. Már csak azért X Az úszás voLt a fő témája a Szegedi Akadémiai Bizottság soros sportbiológiai konferenciájának, amelyet tegnap délelőtt Kecskeméten a műszaki főiskolán tartottak. Az úszósporttal kapcsolatos téma előadója dr. Airold Imre docens, a TF vízisportok tanszékének vezetője volt. X Az elmúlt hétvégén tartották a novemberi férfi kézilabda Szuper Kupa sorsolását. |A világ- bajnoki ezüstérmes magyar válogatott az A-csoportba került, Svédország, Csehszlovákia és a házigazda NSZK társaságában, a másik négyest la Szovjetunió, Jugoszlávia, az NDK és Románia együttese alkotja. A Magyar Kézilabda Szövetségbe megérkezett a .végleges menetrend is. lEbből kiderül: a szervezők műsorba iktattak két elődöntő-találkozót is, s ez azt jelenti, hogy csoportmérkőzések után elődöntő következik, s csak aztán a helyosztók. X Szerdán rendkívüli ülést -tartott a Magyar Kosárlabda Szövetség elnöksége a KISZ Központi Bizottság épületében. Beiktatták a szövetség új elnökét. Dr. Vilmos Endre tavaly augusztusi halála óta nem volt elnöke a szövetségnek. Több mint -egyéves szünet után betöltötték ezt a tisztséget. Deák Gábor, az ÁISH elnöke dr. Várszegi Gyulát, a MÁV vezérigazgatóját nevezte ki erre a posztra. X Csütörtökön ilevél érkezett Deák Gábor államtitkárhoz, az ÁISH elnökéhez, amelyben Pán- csics Miklós felmentését kéri a Magyar Labdarúgó Szövetségben is, mert ez a találkozó szerepel a televízió közvetítési tervében, ez pedig a jogdljból és reklámból jelentős bevételt jelent egyesületünknek. — Milyen tervekkel vágnak neki a bajnokságnak? — Mint ismeretes, a nemzetközi kupából kiestünk. Még a visszavágó 30. peroében is nekünk állt a zászló, ám ékkor elbizonytalanodott a csapat és a svédek magasabb embereik révén kiharcolták a győzelmet. A balszerencsés KEK-szereplés ellenére sem vagyunk elkeseredve. Szokás szerint az 1—Q. együttes közé kerülés az elsődleges tervünk, aztán majd meglátjuk. — Történt-e változás a keretben? — A legfájóbb az, hogy Ág- faly Gyuri befejezte az aktív kosárlabdázást. A közönség kedvence volti a csapatnak pedig higgadt vezéregyénisége. Pótlása jelen pillanatban sem megoldott, még. Sokszoros válogatottunkat méltóképpen, ünnepélyes keretek közt szeretnénk elbúcsúztatni. Az első keretbe több saját nevelésű fiatal kosárlabdázó kapott meghívást, Palás Kornél és társai valószínűleg már az idén több bizonyítási lehetőséget kapnak Kovács József vezetőedzőtől — mondta néhány nappal a bajnoki rajt előtt az egyesület ügyvezető elnöke. betöltött főtitkári tisztsége alól. Lemondását azzal indokolta, hogy a közelmúltban bekövetkezett közúti balesete következtében egészségi ! állapota károsodást szenvedett. Páncsics Miklós levelét az MTI munkatársának kérésére a következőkkel egészítette ki: — Néhány nappal ezelőtt közúti (baleset részese voltam, amely miatt egészségi állapotom károsodást szenvedett, még hosszabb ideig orvosi megfigyelés alatt állok. Ügy érzem, hogy (ilyen körülmények között feladatomat az MLSZ-ben nem tudom maradéktalanul teljesíteni. Ezért kértem az ÁISH elnökétől, hogy lemondásomat fogadja el. Az MLSZ elnöksége kedden ülést tart, ahol a lemondással kapcsolatos kérdések is napirendre kerülnek. LABDARÚGÁS Az Országos Ifjúsági Kupa megyei selejtezőjének 2. fordulóját szerdán bonyolították le. Eredmények: Kiskőrös—Kalocsai SE 1—2, Helvécia—Honvéd Radnóti SE 5—3, Bácsalmás—Bajai SK 0—4, Honvéd Kun B. SE— KSC 0—7, Kiskunfélegyházi TK —KAC-MEDOSZ 1—2, Harta— Miske 0—3. Az OSK 2. forduló eredményei: Kiskőrös—Kalocsa 1—2, Helvécia —Honvéd Radnóti SE 2—6, Bácsalmás—(BSK 0—5, Honvéd Kun B. SE—KSC 0—10, Jánoshalma— Hajós 17—0, KAC-MEDOSZ— Kiskunfélegyházi TK 1—0. BUDAPESTEN GYŐZNI KELL A továbbjutás nagy fegyvertény lenné Szombaton a hazai vízilabdaidény egyik legrangosabb mérkőzését játsszák a Szőnyi úti uszodában (a kezdési időpont 16 óra). A Bajnokcsapatok Európa Kupájának negyeddöntőjében a BVSC a többszörös BEK- és Szuper Kupa-győztes nyugatberlini Spandau 04-et fogadja. Az eseménnyel kapcsolatban csütörtökön megtartott sajtótájékoztatón Katona András szakosztályvezető elmondta: már a selejtezőből való továbbjutás is sikert jelentett, hiszen az előjelek — többek között az, hogy a sorkatonai szolgálatát töltő Dóczi nem szerepelhetett — kedvezőtlenek voltak. Szó esett arról is, hogy a sorsolás ugyan nem kedvezett a BVSC-nek, de a szurkolók Így is egy nagy csata élményével lehetnek gazdagabbak. A szakosztályvezető arról is beszélt, hogy a bajnoki szereplés némi' önbizalmat adhat a játékosoknak, hiszen a Szeged elleni találkozót kivéve végig jól játszottak. Remélhetőleg a Spandau ellen népes szurkolótábor segíti a gárdát. Ezt követően Gyarmati Dezső, a BVSC vízilabdázóinak vezetőedzője kapott szót. — A vetélytárs Spandau remek csapat, nagyszerű a játékosanyaga, s az elmúlt évek sikerei után 'önbizalommal is kellőképp felvértezettek — mondta. — A BVSC jelenlegi csapata ugyan az OB I. „legidősebb” gárdája — gyakorlatilag már „kifelé megy” —, de egy-egy nagy feladatra még képesek magukat összeszedni a játékosok. Így volt ez Pescarában is, ahol a házigazdáktól csak a hosszabbításban kaptunk ki. A játékosok nagyon alkarnak, bizonyítja ezt az is, hogy a reggel 6 órakor kezdődő, nem kötelező jellegű edzéseken is mindenki részt vesz. Itthon szeretnénk mindenképp győzni — úgy gondolom, ezt a- közvélemény is elvárja tőlünk —, de nagy gólkülönbségű sikerre aligha számíthatunk. Egy azonban biztos: remek mérkőzésre lehet számítani. Véleményem szerint ahhoz, hogy továbbjutási esélyeink legyenek — legalább bárom góllal kellene győznünk. PÉNTEK RÖPLABDA Hírős Kupa nfil röplabdatorna: Kecskemét, Arpádvárosi sportcsarnok, 18.30-kor. Az egy hét múlva kezdődő NB I-es női bajnokság utolsó főpróbájára az alábbi csapatok neveztek: Hungalu—Almásfüzitői Timföld SC, Debreceni MVSC, Bp. Vasutas SC, Kaposvári Vasas Izzó SE, BSE, Szolnoki Vegyiművek SE, Szegedi Épitők-Spartacus SC, Dutép SC. A pénteki párosítás: Kaposvár—Dutép, BSE—HUNGALU. TEKE NB III~aa férfimérkőzés: Agrikon —KAC-MEDOSZ. Kecskemét, MÁV- pálya, 18.30. SZOMBAT LABDAROGAS NB III-as mérkőzés, Körös-csoport: Kalocsa—H. Kun B. SE. 14 órakor. Jv.: Uhrln. Megyei bajnokság, kezdés 14 órakor: Radnóti—Bajai Tsz SK. Jv.-.Farkas J., Izsák—Kiskőrös. Jv.: Szabó J. Körzeti bajnokság, kecskeméti csoport, kezdés: 14.30 órakor: Ladány- bene—Ágasegyháza. NB-s serdülő- és Ifjúsági bajnokság: Vác—KSC serdülők 11 órakor. Ifik 12.30-kor. Megyei serdülőbajnokság, kecskeméti csoport, kezdés IS órakor: Kun- szentmlklós—Radnóti, KSC II.—Kerekegyháza, KTE L—Lajosmizse, KTE II.—Helvécia (13.30-kor). Bajai csoport, kezdés 14 órakor: Bajai SK— Bajai Tsz SK, Sükösd—Hercegszántó. Bácsbokod—Bácsalmás, Gara—Tompa. Nagybaracska—Vaskút. Kkfházl csoport, kezdés 10 órakor: Tiszakécs- ke—Kkfházl TK, Kkhalas—Szikrai MEDOSZ (io.30-kor). Kkfházl Vasutas-Kun B. SE. Kkmajsa—Lakitelek (10.30-kor). Kiskőrösi csoport, kezdés IS órakor: Kiskőrös—Akasztó, Dunavecse—Tabdi, Kecel—Csengőd. Imrehegy—Soltvadkert. Kalocsai csoport, kezdés 14 órakor: Jánoshalma Kalocsai SE I., Homokmégy—Kalocsai SE II., Miske—Hajós, Császártöltés—Fájsz, Mélykút—Dusnok. ASZTALITENISZ NB Il-es női mérkőzés; Schmiedl- csoport: Statisztika II.—Kecskeméti Spartacus, Bp., 11 órakor. NB Il-es férfimérkőzés, Gárdos- csoport: Kecskeméti Spartacus— OMTK. Kecskemét, Széchenyi sétány, II órakor. KÉZILABDA NB Il-es férfimérkőzés: Lajosmizse—Dutép SC, Lajosmizse, 15.15-kor. NB 11-es női mérkőzés: Lőrinci Fonó—Lajosmizse, Bp.. 14 órakor. KOSÁRLABDA NB I-és férfi A csoport: Bajai SK —MAFC, Baja, Türr István Sportcsarnok. 17.30-kor. NB I-es férfi B csoport: Alföldi Olajbányász—Kecskeméti SC, Szolnok, Tiszaltgeti Sportcsarnok, 17 órakor. A múlt heti Sopron elleni vereség után most idegenben, erősebb ellenféllel szemben kell bizonyítani a KSC-nek. Sajnos a leigazolt két lengyel játékos még három mérkőzésen csak szurkolhat csapattársainak. Az új átigazolási rendszabályok miatt ugyanis csak hat hét kivárás után léphetnek pályára az együttesek új szerzeményei. NB I-es női A csoport: BEAC— Kecskeméti SC. Budapest, Nemzeti Sportcsarnok, 10 óra. Ezen a hétvégén kezdenek az NB I-es női kosárlabdacsapatok is. A KSC az első találkozóját idegenben, a BEAC otthonában vívja. A budapestiek már jó formában vannak, hiszen a Ronchetti Kupában már a második fordulóban várják új ellenfelüket. A kecskeméti lányokról sajnos nem mondható el, hogy zavartalanul készülhettek a bajnoki nyitányra. Több hetes huzavona után nemrég új edző, Tóth Viktor került a csapat mellé, akinek már csak minimális ideje maradt h csapatépítésre. A sérüléséből felépült KráJik, a KSI-ből új játékost, Csávás Andreát igazolták. Az anyai örömök elé néző Farkas, viszont már nem lehet társai segítségére. Sütő játéka pedig betegség miatt kérdéses még mindig. A gondok ellenére az új edző szeretné jó játékkal, tisztességes helytállással kezdeni az új évet, s a legkisebb lehetőséget is kihasználni a győzelem érdekében. NB Il-ei férfimérkőzés: Kkfháza— Duse. Kkfháza, 11 óra. NB 11-es női mérkőzés: Békéscsabai Afész—Kkfháza, 14 órakor. MHSZ-SPORT Honvédelmi Kupa lövészverseny, országos bajnokság: Kecskemét, MHSZ-lőtér. Ünnepélyes megnyitó 13.30- kor.. A rendezvényen 19 megye és Budapest 60 kispuskás és 100 légpuskás versenyzője Indul. ÖKÖLVÍVÁS NB I-es csapatbajnoki mérkőzés: Kecskeméti SC—Paksi SE, Kecskemét, városi Sportcsarnok, 17 órakor. A kék-fehérek az első fordulóban alulmaradtak a BHSE-vel szemben, míg a paksiak simán verték a Komlót. Ahhoz, hogy győzelemnek örülhessen a kecskeméti szurkológárda, alaposan fel kell kötni a kék-fehér nadrágot. Az ellenfél szoritója mellett a KSC régi edzője, Balzsay Károly tevékenykedik. RÖPLABDA Nemzetközi barátságos mérkőzés; KSC—Zlrat Bankasl (török), Kecskemét, Városi Sportcsarnok, 10.30- kor. NB Il-es férfimérkőzés: Dutép SC —OSC, Kecskemét, Árpádvárosi Sport- csarnok, 16 órakor. Hírős Kupa női nöplabdatorna: Kecskemét, Arpádvárosi Sportcsarnok, 9.30-kor: Dutép—Szeged, Hungalu—Szolnok. 11 órakor: Kaposvár —BVSC, BSE—DMVSC. 15 órakor: Szeged—BVSC, Szolnok—DMVSC, 16.30- kor: Szeged—Kaposvár, Szolnok BSE, 18 órakor: Dutép—BVSC. Hun£_ galu—DMVSC. TÖMEGSPORT A kecskeméti Hírős Tömegsport Egyesület futónapja: Kecskemét. Hírős Tömegsport pálya, 10 órakor. A táv 14 vagy 5 km-es. A résztvevők teljesítménye az olimpiai őtpróba futóversenyébe is beszámítható. A rendezőség értékes díjakat sorsol ki, és a legtöbb indulót felvonultató család nyeri a futónap fődiját, egy magnót. Jelentkezés 9 órától a helyszínen (Akadémia krt. 2.) VÍZILABDA Országos úttöröbajnokság: Kecskemét. Fedett uszoda. Budapesti Spartacus—Szolnok, 14 órakor, KVSC— BVSC, 15.15-kor. OB 1-es mérkőzés: KVSC—Vasas. Kecskemét, Fedett uszoda, 17 órakor. A kecskemétiek fiatal csapata szeretné megkísérelni a lehetetlent: legyőzni a sokkal esélyesebb budapesti csapatot. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB Il-es mérkőzés: Ajka—Kecske- xnéti SC. Ajka. 14 órakor. Ű jón er an gadó lesz Ajkán, a csoport két idei feljutója méri össze tudását. Mindkét csapat várakozás fölött teljesített az eddigi fordulókban, a mostani házigazdák például legutóbb idegenben győzték le az élcsoporthoz tartozó Komlót. (Azt a Komlót, amelyik a KSC-t Kecskeméten fektette kétvállra!) A KSC kedvező előjelekkel utazhat Ajkára. A hétközi fordulóban újabb győzelmet arattak a kék-fehérek, szerdán újabb értékes „skalpot” gyűjtöttek, a Szegedét. A mérkőzésen Freppán megsérült, nem tudni felépül-e vasárnapra? Hoffmeister még mindig nem játszhat, egyéb. ként mindenkire számíthat Szentmihályi Antal vezetőedző. A KSC esetében merész dolog a döntetlenre tippelni (eddig csak győzelem és csak vereség a kék-fehérek eredménylistája), de ha totómeces lenne az Ajka—KSC, akkor a fogadók többsége minden bizonnyal a pontosztozkodásra tippelne. NB III-ai mérkőzések, kezdés 14 órakor: Kecskeméti TE—Békés, Kecskemét. KTE-pálya, jv.: Sándor. Soltvadkert—Miske. jv.: Kokavecz, Bajai SK—Szentes, jv.: Oravecz. A Soltvadkert—Miske megyei rangadón a hazaiaknak van több vesztenivalójuk, mert gyengén kezdtek. A találkozó esélyese mégis inkább a vendégcsapat. A KTE és a BSK számára csak a győzelem lehet elfogadható eredmény. Megyei bajnokság (kezdés 14 órakor) : Kiskunhalas—Mélykút, jv.: Nagy Z., Helvécia—Harta, jv.: Fazekas J., Kkfházl TK—Hajós, jv.: Kazinczi, Jánoshalma—Lajosmizse, jv.: Mátyus, Kecel—Imrehegy, jv.: Miklós P., Bácsalmás—Tiszakécske, jv.: Kiss A. Megyei II. osztályú bajnokság, déli csoport, (kezdés 14 órakor): Tompa—Homokmégy, Császártöltés—Nemesnádudvar, Kisszállás—Szakmár, Hercegszántó—Fájsz, Nagybaracska BSK J. (10.30-kor), Ersekcsanád— Katymár. Vaskút—Dusnok, Kelebia— Gara. Északi csoport, (kezdés 14.30- kor): Tass—H. Gábor A. SE. Harka- kötöny—H. Mezőfi SE, Jakabszállás —Orgovány, Csengőd—K. H. Spartacus, Jászszentlászó—Kerekegyháza, Hetényegyháza—MFSC, Kunszent- mtklós—Akasztó. Tiszaalpár—Lakite- tek. Körzeti bajnokság, kecskeméti csoport, (kezdés 10 órakor): Kunpeszér —Páhi, Kunbaracs—Fülöpháza, Izsák II.—Szalkszentmárton. Kiskunfélegyházi csoport, * (kezdés 14 órakor): Szánk—K. MÁV, csólyospálos—Tiszakécske, Lászlófalva—Kkmajsa, Kkfházl Vasutas—Kunszállás. Bajai csoport, (kezdés 14 órakor): Rém— Szeremle, Dávod—Madaras, Sükösd —Bácsborsód, Bácsbokod—Bátmonos- tor. Csávoly—Kunfehértó. Felsőszent- iván—Borota. Tataháza—Csikéria. Kalocsai csoport, (kezdés 14 órakor): Dunapataj—Úszód, öregcsertó—Duna- tprétien. Bátya— Dunaegyháza. Tabdi —Dunaszentbenedek. Géderlak—Foktő, Dunavecse—Solt (10 őrajcqr). ASZTALITENISZ NB 1-es férfi csapatbajnoki mérkőzés : Bp. Spartacus—Kkfházl Lenin Tsz SE, Bp.. 11 órakor. KÉZILABDA Megyei férfibajnokság, kezdés 10.30- kor: B. Kinizsi—Kkfháza. K. Kertészeti—KAC-MEDOSZ, Soltvadkert— Tiszakécske, Kecel—Bácsalmás, KMFSC—Gara. CSELGÁNCS Úttörő I—II. körzet RV, Kecskemét, 9 órakor. MHSZ-SPORT Honvédelmi Kupa lövészverseny» országos bajnokság, Kecskemét, MHSZ-lőtér, 9 órától. RÖPLABDA Hírős Kupa női röplabdartorna: Kecskemét, Arpádvárosi Sportcsarnok. Helyosztó mérkőzések 8 órától. TÖMEGSPORT „Természetesen, egészségesen** hétvége: Kiskunhalas, városközpont. Program: 8.50-kor kocogás, közös gimnasztika zenére. 9.15: utcai futóverseny, 10 óra: kerékpárversenyek, 11 óra: technikai sportok, ügyességi verseny, 10—14 óráig labdajátékok döntői a gimnázium pályáján. 11 órakor: családi váltóverseny. 13 órakor : asztalitenisz-döntők, erőmérő versenyek, 18.30: eredményhirdetés az ÁMK-ban, 19 órakor: tombolasorsolás. VÍZILABDA Országos . úttörőbajnokság: Kecskemét. Fedett uszoda, 9 órkor: Szolnok—KVSC, 10.15-kor BVSC—Bp. Spartacus, 11.30-kor BVSC—Szolnok, 12.45-kor Bp. Spartacus—KVSC. SZÖULI KAJAKOS-TAPASZTALATOK Nagy verseny lesz az olimpia A diuiisbungi vb-thez hasonló sikerrel szerepelt a magyar kajak— (kenu válogatott a hét végén a szöuli elöolimpíai versenyeken. Akárcsak a világbajnokságon, a Misara-tavon is két aranyérmet szereztek, ráadásul ugyanabban a két számban, K—2 500-on és K—4 1000-ien. Milyen itapasztalaitokat gyűjtöttek1 ikerék egy évvel az olimpia előtt? — kérdezte Parti János szövetségi kapitánytól az MTI munkatársa. — A Csipes, Fidel kéttűs, illetve a Gyulay, Osipes, Kovács, Fidel (négyes azzal, hagy megismételte duisburgi (győzelmét, fényesen bizonyította világbajnoki sikerét — mondta a kapitány. — Az olimpiára iié esélyesek. Rajtuk kívül csak az NDK három női egysége — a nagyszerű Birgit Fischer—Schmidt remeklésével — tudta megvédeni duisburgi babérjait. Az igazsághoz tartozik, hogy a Csipes, Fidel pár legnagyobb ellenfele, az új-zélandi Ferguson, MacDonald egység —, akiket a vto-|n osalk centiméterekkel előztek meg — most nem indult. Az olimpián a maximumot kiéli nyújtani, mert minden (idők legnagyobb 'kajak—'kenu versenye következik. Lehet, hogy 40-nél több ország 'nevez, ez pedig világcsúcs lenne — mondta befejezésül a szövetségi kapitány. (MTI) RÖVIDEN • RÖVIDEN MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.05: Mikszáth Kálmán: Egv éj az Arany Bogárban — Tv-film (ism.) 9.55: Pusztuló műemlékeink nyomában — Ookumentumfilm-sorozat IV/1. rész: Ki a felelős? (ism.) (FF) 10.30: Panoráma 11.30: Mozgató 11.40: Képújság 16.00: Hármas csatorna 17.05: Hírek 17.10: Három nap tv-műsora 17.15—19.00: Péntek délután: 17.15: Évgyűrűk — A nyugdíjasok műsora 17.45: Téka — Közhasznú információk 17.55: Reklám 18.00: Ablak — Közéleti szolgáltató műsor (Folytatása tv—2: 19.00) 19.00: Álljunk meg egy szóra I 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Budapesti művészeti hetek — Oszt- rovszkij: Farkasok és bárányok — tv- játék , 21.40: Reklám 21.45: Carelli emlékezik — VI/4. rész: Amelyben nagy és kevésbé nagy karmesterekről beszél 22.15: Külvárosi körzet — Amerikai tv- filmsorozat: „Beöltözöttek — kiöltözötten" 23.00: Híradó 3. TV II. MŰSOR: 17.40: A Roxfnpadon a Korlátolt Felelősségű Társaság (ism.) 18.30: Képújság 18.35: Sorstársak (ism.) 18.55: Tv-torna 19.00: Ablak (Az 1. műsor folytatása) 19.30: Nargisz, az Afganisztáni Állami Néptáncegyüttes műsora (ism.) 19.55: Tájkép — Szovjet rövidfilm 20.05: A koncertmester 20.45: Száz híres festmény (ism.) 20.55: Reklám 21.00: Híradó 2. 21.15: Mutató 22.00: Huszárik néni — Dokumentumfilm 22.1 ö^Engedetlen kezek — Kisjátákfilm 22.35: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16.00: Újítók. 16.45: Világhlradó. 17.00: Rajzfilmek. 17.20: Találkozás az osztanki- nói stúdióban. 19.00: Vremja. 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. 19.50: Először a képernyőn — Film. 20.50: Világhlr- adó. 21.05: Esti szórakoztató műsor. 22.30: .Veszély" című film 1. rész. 23.33: Hírek. 23.38: Zenés műsor. ÚJVIDÉKI TV: 16.40: Műsorismertetés — magyarul. 16.45: Tv-napló — magyarul. 17.00: Reklám. 17.05: Bejelentkezés és akció. 17.10: Tv-napló. 17.30: Fazonok és formák. 18.00: Tv-rhagazin — szlovákul. 19.00: Ma: tájékoztató műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20-00: Kié a gyerek? — sorozatfilm. 20.55: Tv-napló. 21.05: Amerikai farkaslak. Londonban — amerikai játékfilm. 22.35: Műsorzárás. SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 14.30: Videoszerviz. 16.55: Hírek. 17.00: Korszerű ásványkitermelési és feldolgozási technológiák. 17.25: Metronóm— popzenei magazin. 18.05: Ketten — egyedül — tévéjáték. 19.00: Tévétorna. 19.10: Esti mese. 19.20: Időjárás-jelentés. 19.30: Tévéhíradó. 20.00: Fiatalok tévéklubja. 21.00: Maja, azték és inka művészet — dokumentumfilm. 21.30: Időszerű események. 21.56: Időjárás-jelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.15: Összefüggések —dokumentumfilm. 22.55: Tudósítások az 1987-es bratislavai zenei ünnepségekről. KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30—7.59: Jó reggelt! Zenés műsor 8.05: Műsorismertetés Kb. 8.15: Mai programok 8.20: Ki vezessen új utakra (ism.) 8.50: Népdalok, néptáncok 9.17: A Kicsinyek kórusa énekel 9.28: Fiatalok muzsikálnak 9.39: Az óvodások műsora 10.05: A felhőállatok 10.11: A zene is összeköt 11.11: Gondolat 11.54: Reklám 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám 12.45: Műszaki könyvnapok 1987 13.00: Klasszikusok délidőben 14.05: Műsorismertetés 14.10: Környezettanulmány — Ózd. Riport 15.00: A mi adónk 15.30: Közelről és távolról V/3. rész 16.05: Jonatán — Günther Faustéi regényének rádióváltozata 17.00: Ütközőpontok. Riport 17.25: Rólunk van szól 17.30: Idősebbek hullámhosszán (ism.) 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Könyvújdonségok 18.28: Műsorismertetés 18.30: Esti Magazin 19.15: Embermesék 20.15: .Én mindig a Callas maradok" X/4. rész — A Scala az én birodalmam 21.23: Kádé) Kata balladája 21.30: Földközelben — Ráckevén 22.20:.Ttz perc külpolitika 22.30: Az Éder-vonósnégyes játszik Kb. 23.30: Balettzene 0.10: Himnusz 0.15—4.20: Éjfél után... PETŐFI RÁDIÓ: 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor 8.05: Az izraelita felekezet negyedórája 8.20: Szerelmi kettősök operettekből 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05—12.00: Napközben Közben: 9.50—9.53: Reklám 10.25— 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak 10.45: Láttuk, hallottuk 11.25— 11.30: Világújság 12.00: Hírek németül, oroszul ás angolul 12.10: Az Abonyi Fúvószenekar játszik 12.22: Édes anyanyelvűnk (ism.) 12.27: Népi muzsika 12.58: Műsorismertetés 13.05: Pophullám 14.00— 16.53: Péntektől péntekig Közben: 15.05—15.15: Könyvről könyvért 16.53: Reklám 16.58: Műsorismertetés 17.05: Ipargazdák 17.10: Fiatalok popzenei felvételeiből 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Fiataloknak! 19.50: Egészségünkért! 20.00: Nótakedvelőknek 21.05: Rádiószinház 21.46: Herbie Hancock játszik 22.00— 0.14: Bagoly 0.15—4.20: Éjfél után... BARTÓK RÁDIÓ: 6.05: Muzsikáló reggel 8.05: Műsorismertetés 8.08: Időszaki kiállítások 8.13: Zenekari muzsika 9.23: A századforduló operáiból 10.10: Csak fiataloknak! (ism.) 11.05: Kamarazene 12.30: Angol kórusmuzsika 13.03: Műsorismertetés 13.05: Hosszú értelmetlen éjféli csevegés — Antun Soljan novellája rádióra alkalmazva 13.45: Népdalkórusok 13.59: Mozart: Idomeneo — Háromfelvo- násos opera Közben: 15.42: Illés Endre: Napfoltok — Könyvszemle (ism.) 15.52: Az operaközvetítés folytatása 17.00: Nyitnikék (ism.) 17.30: Francia muzsika 18.00: Országos Illyés Gyula vers- és prózamondó verseny. A III. középdöntő Veszprémből 19.03: Műsorismertetés 19.05: Schubert: a-moll szonáta Op. 42. 19.36: Á szovjet kultúra hónapja — Budapesti zenei hetek. A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye Közben: Kb. 20.20: Lepke a viradat utcájában — ’ Albert Bontridder, Gugo Claus és Gust Gils belga-flamand költők versei Kb. 20.40: A hangversenyközvetítés folytatása Kb. 21.30: Maurice André Jean-Michel Defaye feldolgozásaiból játszik trombitán 21.50: Operaáriák 22.20: Nagy slágerek — változó témák a popzene világából XII/9. rész .Állatkerti diszkó* 22.55: Mi újság a régi zene világában?