Petőfi Népe, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-09 / 238. szám
KISKUNFÉLEGYHÁZÁN Időközi választás A Bács-Kiskun Megyei Tanács — legutóbbi ülésén — november 14-ére időközi választást tűzött ki Kiskunfélegyháza 15. számú választókerületében. A korábbi tanácstag — Bódi Sándor — elköltözött, emiatt lemondott tisztségéről (ezt a döntését a városi tanács szeptember 29- én tartott ülésén elfogadta), és póttanácstag ebben a kerületben nem volt. A megyei tanács üléséről beszámolva — pontatlan tájékoztatásból eredően — azt írtuk, hogy a választást dr. Dobos Ferenc kiskunfélegyházi tanácselnök tanácstagi megbízatásáról nyugdíjazás miatti lemondása indokolja. Valójában az elnök nem mondott le tanácstagi tisztségéről és >— noha az igaz, hogy nyugdíjba készül — e kérelmét az illetékes testület még nem tárgyalta meg. Felújított ABC Kiskőrösön Tegnap adták át Kiskőrösön — 3 hónapig tartó leállás után — a 7101. számú Konzum ABC-árn- házat. A kilencmilliós beruházás eredményeként kétszáz négyzetméterrel gyarapodott az eladótér, a raktárak és a szociális helyiségek alapterülete, az egységet teljesen új berendezésekkel szerelték fel. Így most már a bolt dolgozói kulturált körülmények között láthatják el a környékbelieket élelmiszerrel, élő hallal is — és háztartási cikkekkel. IDŐSEK KLUBJA: Megszűnik a tagsági díj Több forrásból értesülhettünk már arról, hogy a kormány a szociálpolitika» ráfordítások jelentős növelésével és különböző segélyekkel, támogatásokkal, kedvezményekkel igyekszik a több- gyermekesek és a kisnyugdíjasok közérzetén javítani. A kormány szóvivője nemrégiben sajtótájékoztatón elmondta, hogy meg kell szüntetni az idősek klubja havi 150 forintos tagsági díját, és szükség van a beteg, magányos személyek otthoni gondozásának, az időskorúak rendszeres segítésének a kiterjesztésére is. A Bács-Kiskun Megyei Tanács egészségügyi osztályán megtudtuk, hogy alig egyéves — csak 1987. január 1 -jótól érvényes — az a rendelet, amely meghatározza, hogy az idősek klubjában tagsági díjat kell fizetni. Ez a rövid idő elég volt azonban ahhoz, hogy országosan — így a megyében is — emiatt többen felmondják klubtagságukat, ezért volt szükség a rendelet módosítására. így október végéig mindíjHibridkukorica Bajáról Megkezdődött a kukoricavetőmag-fcldolgozás a Bajai Mezőgazdasági Kombinat új technológiai gépsorral bővült vetőmagüzemiébeni. Ez- izel a több mint 12 ezer tonna apró-j iUletve szántóföldi növény mag- feldolgozására alkalmas gyárban a legkorszerűbb eseközökkel készítik elő a vetőmagot hazai ellátásra1, illetve exportra. A gépsorokon, jelenleg a 'hibridkukorica előállítása történik, fajtámként, szemnagyságonként kalibrálnak és védjeggyel látnak el minden.- tételt. A tervnek megfelelően rruotegy hatezer tonna hibmdkukoirica-fvetőrnagot értékesítenek tíz fajtából. Ellátják szaporítóanyaggal a Baijai Kukorica- termesztési Rendszer partnergazdaságait, adnak más ga-Tda^gnim^ir és' kielégítik az exportmegrendeüléséket: a Szovjetunióba, az NDK-ba, Csehszlovákiába és Lengyelországba szállítóik majd a bajai hibrid- kukoricát. denhol meg kell szüntetni a beszedést. Ez az összeg — mondta dr. Szikszai István szociálpolitikai csoportvezető — eddig is csak jelképes volt, mert a klubok fenntartása ennél jóval többe kerül. Nem lesz könnyű azonban jövőre a helyi tanácsoknak kigazdálkodniuk azt a pénzt, amit az ötvenhét klub 1500 idős tagja ily módon befizetett. Ezért a továbbiakban sem zárkózhatnak el attól — de most már kizárólag önkéntes alapon —, hogy a nyugdíjasok pénzzel járuljanak hozzá második otthonuk jobbá, szebbé tételéhez. A közelmúltban Sopronban tanácskoztak 19 megye szociálpolitikával foglalkozó illetékesei arról, milyen irányban lehetne a területi gondozást — idősek klubja, napközi, hétközi otthonok, étkeztetés, házi gondozás — x továbbfejleszteni. Megegyeztek abban, hogy a feladatokat mindig a megyed sajátosságokat figyelembe véve kell megfogalmazni. A Bács-Kiskun. Megyei Tanács egészségügyi osztálya a közeljövőben módszertani körlevelet bocsát ki és szívesen fogad minden kezdeményezést, a társadalmi és a gazdálkodó szervek javaslatait, hogy a megyében élő idős emberek gondjain közösen segíthessenek. Bővíteni fogják a. gondozási központok — jelenleg kilenc ilyen van a megyében — hálózatát. Jövőre hatot, 1990-iben újabb hatot kívánnak átadni. Legfontosabbnak mégis azt tartják, hogy legyen több a hivatásos és a tiszteletdíjas gondozó, növelhessék a szakképzettek arányát és a tanyák jobb megközelítése érdekében bővüljön a gépkocsipark. O. H. M. VÁRJÁK A JELENTKEZŐKET Diétás étkezés a bölcsődében Kecskeméten a Forradalom utcai bölcsődében 1988 februárjától diétás étkeztetést terveznek bevezetni. Elsőként a lisztérzékeny és a cukorbeteg gyermekek ellátását kívánják megoldani — információink szerint ez a szülőknek nem kerülne külön költségbe. A távolabbi elképzelések között az szerepel, hogy a diétás étkeztetést óvodás-, illetve iskoláskorra is szervezetten kiterjesztik. A bölcsődei igazgatóság most arra kéri az igénylőket, hogy — személyesen vagy levélben — október végéig jelentkezzenek. Címük: Kecskemét, Reiszmann Sándor utca 7. Bemutató és kóstoló — Egészséges táplálkozás Tegnap délelőtt annyian látogattak el Kecskeméten a ^ Bohém eszpresszóba, ahányan egyébként egy hónap alatt sem. Ezerötszáz vendég kóstolta meg a helybeli baromfifeldolgozó vállalat, a tejüzem és a borgazdasági kombinát kiállított termé-„ keit, amelyeket a Kiskunsági Vendéglátó Vállalat kínált számukra a KPVDSZ kulturális hónapja keretében. A környék nyugdíjasházaiból körülbelül félezer idős ember is eljött a bemutatóra, ahol főként az egészséges táplálkozásban nélkülözhetetlen élelmiszerek és üdítők keltettek nagy érdeklődést. Szakácsok is jelen voltak a kóstolón abból a célból, hogy az éttermekbe visszatérve, hásznosítsák a korszerű táplálkozással kapcsolatban szerzett tapasztalatokat. Ma 10 órától a Petőfi Sándor utcai Mokka eszpresszóban folytatódik a kecskeméti program. Itt hidegkonyhai és cukrászati készítményekkel, valamint üdítőkkel várják az érdeklődőket, köztük a nyugdíjasokat is. Többcsatornás kivitel — Lépesméz üvegben Űj piacok keresésével és a méztermékek választékának bővítésével igyekszik növelni forgalmát a Hungaronektár Országos Méhészeti Szövetkezeti Közös Vállalat. Ennek érdekében újabban több külkereskedelmi partnert igyekszik bevonni az export lebonyolításába. A vállalat felvásárlásai — az akácméz kivételével — az idén eddig jól sikerülték: tervek szerint halad az átvétel, s október elsejéig több mint 10 ezer tonna mézet adtak át a termelők. Az utóbbi időben azonban gond van VICCMAGAZIN Katonadolog A második világháború idején történt, hogy az egyik századparancsnok, egy fiatal hadnagy buzdító beszédet intézett a katonákhoz. Egyik hazafias frázist. a másik, után mondta: — Katonák, hazánk egén sötét felhők tornyosulnak! — harsogta. E pillanatban jött egy küldönc és jelentette, hogy a hadnagyot a parancsnoka hívatja. — Őrmester, folytassa! - mondja a hadnagy és elr.oban. — Az őrmester megvakarta a fejét: — Hát szóval — mennydörgi —, hallották, emberek. Rossz idő lesz. Kivonulás köpenyben és sátorlappal!' _ • Történet az első világháborúból: Este van. Egy ellenséges falu előtt harsányan hangzik a parancs: — Átmegyünk a falun.. Minden szakasz más-más utcán. A falu túlsó szélén pihenőt tartunk. Ha valaki ela külpiaci értékesítéssel: a hagyományos vevők kevesebb mézet, propoliszt és méhviaszt kérnek, ráadásul több külföldi versenytárs kínálja termékét a Hungaronektár számára eddig nagy felvevőnek számító nyugat-európai és arab piacokon. Különösen a termelésben nagyobb részt kitevő vegyes virágmézet nehéz eladni, s a vállalat exportja emiatt a tavalyihoz képest csökkent. A vállalat ezért a legnagyobb mézexportőr, a Monimpex mellett más külkereskedelmi szervezeteket is felkért a külföldi piacok bővítésére. Az exportbővülés reményében is újabb termékeket készítenek a Hungaronektár édesipari üzemeiben Az immár nagyobb mennyiségben gyártott müzlibe például porított formában adagolják a mézet; augusztusban nyolc,szeptemberben már 17 tonna fogyott itthon a termékből, amelyből mintacsomagokat küldtek az NSZK-ba. Jól alakult a mézzselé belföldi forgalma is, — az idén október elsejéig 45 tonnát kért tőlük a kereskedelem. lenszegül a faluban, azt szúrjátok le! Indulás! Egy óra múlva a falu szélén a hadnagy azt látja, hogy két baka egy leölt malacot cipel. Rájuk kiált: — Hogy kerül ez a leszúrt malac hozzátok? Az egyik baka haptákba vágja magát: — Hadnagy úrnak alázatosan jelentem, ellenszegült! * • — Százados úrnak jelentem, a raj- parancsnok megint tökrészeg. — Honnét tudod? <— Bent a körletben elkezdte borotválni a tükröt. • A Bach-korszakban történt: Éppen vetett az alföldi ember, amidőn mellette az országúton osztráik dragonyosok vonultak el. — Mit vesződni hiába, paraszt ember — gúnyolódott az egyik katona —, hisz úgyis miénk lesz, amit termelni fog! — Adja isten, katona uram — felelt a gazda —, éppen kőtélnek való kendert vetek. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1987. október 8-at szám: Kedvez a napos idő a szántóföldi munkáknak. (Fotó: Kukorica betakarítás a Hartai Erdei Ferenc Tsz-ben.) Jel—Kép, 1987. 3. szám: Kriston Vízi László—Lengyel László— Túri András: Gondolatok a városi televízióról. (A Kecskeméti Városi Televízió működésének tapasztalatai.) Kertészet és Szőlészet, 1987. 41. szám: A szőlő és a bor 'nemzetközi éve 1987. Az országos bor- és üdítőital-verseny eredményei. (A díjazottak között több megyei is van.) Turista Magazin, 1987. 10. szám: Országjárás. Műemlék templomok. (Az egyik fotó segítségével a középkori eredetű akasztói rámái katolikus templomra 'hívják fél a figyelmet.) 1987. október 9-én, pénteken KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ (Az Erdei Ferenc Művelődési Központban.) Este 7 órakor: LUXEMBURG GRÓFJA. Katona József-bérlet. Bemutató előadás. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Este 7 "órakor: PYGMALION. Szigligeti Ede-bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 19.30 órakor: MEXIKÓ HÉTKÖZNAPJAI. Előadó: Temesi László. (Az Anonymus klub nyitott rendezvénye.) Előzetes 14-én. szerdán 19 órakor: Katona Klári koncertje MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: KICSORBULT TÖR. Sz., mb., amerikai krimi. Csak 16 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: NE VEDD EL TŐLEM A NAPOT. Sz., francia film. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: nincs előadás. Stúdió mozi: 8 órakor: HARMADIK FOKOZAT. Sz., NSZK-film. 14 éven felülieknek. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A HARAPÓS KISKUTYA. Videomozi: 6 és 8 órakor: CIGÁNY. Sz.. francia film. Planetárium! video (Lánchíd utca): 18 órakor: CHIKARA ÁRNYÉKA. Sz,, amerikai krimi. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: TEX ÉS A MÉLYSÉG URA. Sz.. mb., olasz kalandfilm. 14 éven felülieknek. Központi mozi: 6 és 8 órakor: AZ ELVESZETT FRIGYLÁDA FOSZTOGATÓI. Sz., amerikai kalandfilm. 14 é.ven felülieknek. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 3 órakor: MÁTYÁS, AZ IGAZSÁGOS. Sz., magyar rajzfilm. 5 órakor: BÜCSÜZÁS. Sz., kétrészes, szovjet film. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: A JÁVOR. Magyar film. Stúdió mozi: 6 órakor: FILMKLUB. 8 órakor: MONTENEGRO. Sz., svéd film. 18 éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: ÉLNI ÉS MEGHALNI LOS ANGELESBEN. Sz., mb., amerikai krimi. 16 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 7 órakor: AZ ÜNNEPSÉG. Sz., mb., olasz film. NAPTÁR 1117. október 9., péntek Névnap: Dénes Napkelte: 5 óra 53 perc Napnyugta: 17 óra 11 perc Holdkelte: 17 óra 54 perc Holdnyugta: 8 óra 39 perc * AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Október 7-én Kecskeméten a ktt- zéphőmérséklet 17,2 (az 50 éves átlag. 12,0), a legmagasabb hőmérséklet 23,9 Celsius-tok volt, a nap 5,5 órán , át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 12,0, ! 13 órakor 21,4 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 10,6, a tengerszintre átszámított légnyomás 1009,2 millibar — gyengén süllyedő — volt. Október 7-éii Baján a középhőmérséklet 18,4 (az 50 éves átlag 12,5), a legmagasabb hőmérséklet 25,0 Celsius-tok volt, a nap 3,3 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 10,7, 13 órakor 21,2 fokot mértek, csapadék nyomokban hullott, a legalacsonyabb hőmérséklet 9,4, a tengerszintre átszámított légnyomás 1008,9 millibar — süllyedő — volt. — Vendég az Agrlkonnál. A napokban a vasasszakszervezet elnöke, Borovszky Ambrus a kecskeméti Agrikon Vállalathoz látogatott. A vendéget dr. Kuczik István vezérigazgató és Sárosi Péter szakszervezeti titkár fogadta. A találkozón a vállalat gazdasági és szakszervezeti feladatairól és gondjairól kapott tájékoztatást, majd gyárlátogatáson vett részt. — FILATELISTAkNAK. A közelmúltban megjelent Magyar Bélyegek kézikönyve című kiadvány egyik szerkesztőjét, Vis- nyovszki Gábort látja vendégül a kecskeméti városi bélyeggyűjtőkör. A filatelista szakíróval holnap 16.30 órától az Erdei Ferenc Művelődési Központban találkozhatnak a bélyegkülönlegességek iránt érdeklődők. — Elmarad a debreceni Karikás népzenei együttes mai, városföldi vendégszereplése. A nívódíjasokat a Magyar Rádió élő adásra kérte fel, szintén mai muzsikálásra. A népzenei estet egy későbbi időpontban pótolni fogják. (Zelenák Katalin tudósítónktól.) HANGVERSENY Ránki Dezső és Klukon Edit zongoraművészek adnak hangversenyt október . 13-án este 7 órakor Kecskeméten, a Kodály iskola dísztermében. Mozart, Beethoven és Hindemith művei szerepelnek a négykezes zongorahangverseny programjában. — Pribojszki Zsófia kiállítása. Hétfőn délután öt órakor, a Kiskunhalasi Általános Művelődési Központban, Pribojszki Zsófia festőművész alkotásaiból nyűik kiállítás. Megnyitó beszédet mond; dr. Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke. — SZEXUÁLET1KA1 szabad- egyetem. A Bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskola, a TIT városi szervezete és a kábeltele- vizió Gondolatok a szexuális . kultúráról címmel szexuáletikai szabadegyetemet hirdet. Az előadások — november 2-ától hat héten át minden hétfőn 18 órakor — tanítóképző főiskolán lesznek. Neves előadók tolmácsolásában szó lesz — egyebek között — a párkapcsolat-teremtés kérdéseiről, a szexuális problémák megelőzéséről és gyógyításáról, valamint az AIDS időszerű ismereteiről, a védekezés . lehetőségeiről. Az előadás-sorozatra már válthatók bérletek a TIT bajai szervezeténél. — ÉREM- ES PÉNZKlÁLLt- TÁS. A Kecskeméti Szalvay Mihály Űttörő- és Ifjúsági Otthonban mától keddig nagyszabású érem- és pénzkiáltítás látható. A kollekció az intézmény érem- és pénzgyűjtő baráti körének gyűjteményéből való és először kerül nyilvánosság elé. Megtekinthető naponta 10-től 18 óráig. ERDEI FERENC SZOBRA GÁRDONYBAN — Vágányzár. Vágányzár lépett életbe csütörtökön Győr és Sopron között a magyar—osztrák .érdekeltségű Győr—Sopron— Ebenfurt vasúttársaság vonalán. Ideje alatt Rábatamási és Kapuvár között pályafelújítási munkákat végeznek. A korlátozás csak munkanapokon lesz érvényben és október 16-án szűnik meg. A két állomás között 8 órától 12 óra 20 percig autóbuszok szállítják az utasokat. A vágányzár érinti a Budapest Déli pályaudvarról reggel 7 óra 20 perckor induló Lő vér expressz és a Sopronból 8 óra 55 perckor induló, Miskolcig közlekedő gyorsvonat utasait is. — DALOSOK a Margaréta otthonban. A napokban a kecskeméti idősek Margaréta otthonába látogatott a baromfifeldolgozó vállalat Táncos Péter citerazene- kara és népdalköre, hogy műsorral kedveskedjék a lakóknak. A sikerről mi sem beszél ékesebben, mint hogy az idős férfiak és nők dalolva búcsúztatták el vendégeiket a kellemes órák után. ! — A MAHART közleménye. A MAHART Balatoni Hajózási Leányvállalat közli, hogy a kiadott menetrend szerinti személyhajó-járatait Fonyód és Badacsony, valamint Siófok és Balatonfüredi között meghosszabbítja oly módon, hogy a járatokat október 17-én és 18-án indítja. Október 12-étől '16-áig a személyhajók nem közlekednek. — ESTHAJ'NÁL-DISZKÓ: holnap, Kecskeméten 19 órától a Táncsics Művelődési Központban. Sztárvendég: Zoltán Erika. (2662) A Márciusi Front Makói kiáltványának 50. évfordulója alkalmából Gárdonyban a Hazafias Népfront üdülőjének parkjában felavatták Erdei Ferenc mellszobrát. A szobor Rajki László szobrász- művész alkotása. — Szerkesztőségi ügyelet: vasárnap 10-tőI 18 őrá» ig hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások. információk közölhetők a 27-611-es te- lefonszámon, valamint a 26-216-os telexszámon. Holnapi lapszámunkból A negyedik oldalon, a Tettrekész műszakiak sorozatban a Kecskeméti Konzervgyár I. telepén dolgozó Lipóczki Istvánt mutatjuk be. Ugyanitt a Regionnal repül a repülő — de merről...? című riportban a vegyszerégette kunadacsi 'dohánylevelekről olvashatunk. 'Publicisztikánk témája: a foglalkoztatási alap. Az új kiskőrösi Petőfi-klállítást méltatjuk az ötödik oldalon. Itt emlékezünk meg a 175 éve született Garay Jánosról, Háry János megteremtőjéről, s közlünk novellát is. A hatodik oldalon jelentkezünk a Házunk tája és a Szabadidő összeállításokkal. Közöljük a rádió és televízió jövő heti műsorát, a Város ' és vidéke című összeállításban pedig Bácsalmásról írunk. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. 6001 Telefon:* 27-611 Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlap kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy nőnapra: 43,— Ft, negyedévre: 129,— Ft, Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató , 0 ■ : Telefon: 28-777 . egy évre: 516,— Ft. 1987. X. 9-én, megrfendelés sorszáma: 74181 HU ISSN 0133 —235x