Petőfi Népe, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-24 / 251. szám

1987. október 24. • PETŐFI NÉPE • 3

A 70. ÉVFORDULÓ

A legsúlyosabb megpróbáltatás

Az antant-hatalmak és az USA uralkodó körei 1918 márciusában a londoni konferencián döntést hoztak a Szov- jet-Oroszország elleni nyílt katonai intervencióról, ugyanebben a hónapban az antant csapatokat tett partra Mur- manszkban, áprilisban pedig Vlagyivosztokban. Stratégiai tervet dolgoztak ki arra, hogy csapataik a belső ellenforradalom erőivel megsemmisítik a szovjet köztársaságot. Május végén fellázadt a hadifoglyokból álló csehszlovák hadtest. Az imperialisták készítették elő a lázadást, és ez tovább aktivizálta a szovjetellenes erőket. A polgár- háború ismét óriási méreteket öltött, kiterjedt Szovjet—Oroszország egész területére. Fokozódott a külföldi intervenció északon —, ahol angol, amerikai, olász és francia csapatok elfoglalták Arhangelszket, — és Távol-Keleten. Sok helyen baloldali eszer lázadások törtek ki. Végül is 1918 nyarának végére az ellenségnek sikerült elfoglalnia a szovjet köztársaság területének háromnegyed részét. A frontok gyűrűjébe került.

A helyzet elemzéséből Lenin arra a következtetésre jutott, hogy a stratégiai irányvonalnak kelet felé kell irányulnia, s intézkedéseket javasolt a keleti front erősítésére. Ugyanakkor óriási munka folyt az országban a fegyveres erők szervezésére, erősítésére. Míg 1918 januárjában a Vörös Hadsereg szervezése az önkéntesség elve alapján indult meg, május végén már döntés született, hogy a munkások és szegényparasztok általános mozgósítása révén töltik fel a hadsereg sorait. A szovjet- hatalom a saját fegyveres erőinek megteremtésénél szigorúan tartotta magát az osztályelvekhez.

Nem csak katonai területen volt szükség rendkívüli intézkedésekre. El kellett látni a hadsereget fegyverrel és ruházattal, élelmiszerekkel, a dolgozókat, a munkásosztályt meg kellett menteni az'éhínségtől. Ezeket a feladatokat voltak hivatva megoldani azok az ideiglenes, rendkívüli, kényszerű intézkedések, amelyek az 1918—20-as években meghatározták a szovjet állam gazdaságpolitikáját és később a „hadi- kommunizmus” elnevezést kapták.'

| A polgárháború következtében1/ tovább pusztult az ország gazdasága, egyre nőtt az élelmiszerhiány. Ez arra kényszerítette a bolsevikok pártját és a szovjet kormányt, hogy fokozatosan, a konkrét helyzetből kiindulva változtasson gazdaságpolitikáján. Rendkívüli élelmezésügyi és egyéb rendelkezések léptek életbe. Céljuk az volt, hogy a szükséges anyagi eszközök, élelmiszerkészletek és munkaerő-tartalékok az állam kezében összpontosuljanak, és az állam ezeket a legcélszerűbben használja fel a védelem és a dolgozók érdekében.- Milyen vonásokat is öltött a „hadi- kommunizmus” politikája? Az egész ipari termelés az állam kezében összpontosult. Az egyéni és gazdálkodási célokra megállapított normán felüli terményfelesleget a parasztok beszól-, gáltatták az államnak, nem piaci, hanem megszabott beszolgáltatási árakon. Az állam osztotta el az ipari termékeket és az élelmiszereket, ez utóbbiakat jegyrendszerjés „aki nem dolgozik, ne is egyék” elv alapján. A magánkereskedelemnek megtiltották a jegyrendszerbe tartozó termékek árusítását. A pénzforgalmat természetbeni

juttatások helyettesítették. Az egész munkaképes lakosságot munkába állították munkakötelezettség alapján.

A „hadikommunizmus” módszerei segítették a szovjethatalmat, hogy az ellenség szétverésére mozgósíthassa az anyagi és emberi erőket. Ezek a módszerek tették lehetővé, hogy a szovjet- hatalom mind politikailag, mind gazdaságilag letöije a burzsoáziát, hogy győzelmet arasson az intervenciósok és a fehérgárdisták felett. A „hadikom- ^ munizmus” mint ideiglenes intézkedés, teljes mértékben igazolódott.

Németország és szövetségeséinek veresége után gyökeresen megváltozott a helyzet. Ezt akarták kihasználni az an- ; tant országok. Miután meggyőződtek róla, hogy a szovjethatalom megdöntésére irányuló addigi kísérletek nem vezettek semmire, 1918'november közepén Jasiban ültek össze tanácskozásra. Itt azt határozták el, hogy a saját hadseregeik szabaddá vált erőivel, és a fehérgárdista csapatok segítségével zúzzák szét Szovjet—Oroszországot.

Az angol—francia csapatszállító hadihajók november végén befutottak Oroszország déli kikötőibe — Novo- rosszijszkba, Szevasztopolba és Ogyesszába. Valamivel később az angol csapatok elfoglalták Bakut és Batumi! Ám teljes kudarcot vallottak az antant azirányú kísérletei, hogy Oroszország déli részén csapatai tért hódítsanak. Az antant országok dolgozói aktívan tiltakoztak a szovjet-oroszországi intervenció ellen. Megmutatkozott ez a csapatok hangulatán is. 1919. áprilisában felkelés tört ki a Fekete- tengeren állomásozó francia flottánál, és ezek után a francia hadvezetés kénytelen volt visszavonni a csapatait. Ez a győzelem, amely a nemzetközi proletariátus támogatásával született, az antant stratégiájának kudarcát jelentette. Lenin a legfontosabb győzelemnek nevezte, mivel az orosz forradalom a maga oldalára állította az antant katonáit.

A fiatal Vörös Hadsereg tehetséges katonai vezetőinek irányításával szétverte Kolcsak admirális csapatait keleten, Gyelnyikét délen, Vrangelét a Krímben. Ez az intervenciósokat csapataik visszavonására kényszerítette. A háború végén már 5,5 millió ember küzdött a Vörös Hadsereg soraiban. A győzelmek lelkesítője és szervezője a kommunista párt volt, amely ebben az időben „hadviselő párttá” alakult át. A hadsereg soraiban mintegy 300 ezer tagja küzdött, vagyis a párttagoknak csaknem a fele.

A polgárháború alátt több mint 370 kisebb-nagyobb létszámú önkéntes internacionalista alakulat harcolt a Vörös Hadsereg kötelékében, összesen mintegy háromszázezer külföldi. így például 1920 május végén, június elején alakult meg az I. turkesztáni internacionalista lövészezred, amelynek fele magyar és német volt. Segítettek az internacionalisták azzal is, hogy forradalmi agitációt folytattak az intervenciós csapatok katonái között. A polgárháború befejezése után sok internacionalista részt vett a szovjet állam építésében, a szocialista gazdaság megteremtésében.

A polgárháború a szovjethatalom számára a legsúlyosabb megpróbáltatás volt. Óriási nyomorúságba döntötte a népet. A népgazdaságban mintegy 50 milliárd arany rubel értékű kár keletkezett, az ipari termelés a különböző ágazatokban 1913-hoz viszonyítva 4 —20 százalékra esett vissza. A munkásosztály körülbelül a felére csökkent. Az éhségtől, a betegségtől, a fehérgárdisták terrorja miatt és a polgárháború csatáiban 8 millió ember pusztult el, közülük egymillióan a Vörös Hadsereg harcosai. Ilyen elmondhatatlanul nehéz körülmények között kellett az országnak hozzálátnia az új élet építéséhez- APN—KS

Romos épületből műemlék irodaház

Bácsborsód legrégebbi épülete a 18. század végén épült Latino- vics-kastély, az elmúlt évtizedekben meglehetősen romos állapotban a helybeli plébános otthonául szolgált. A községben gazdálkodó szövetkezet, a Rákóczi Tsz nemrégiben a templomkertben, cserében a kastélyért új paplakot épített. A műemlék épülete pedig saját építőbrigádjük, az Országos Műemléki Felügyelőség bevonásával nyolc—tízmillió forintos költséggel a bővítésekkel együtt úgy állítják irodaházként helyre, hogy a pincében konyhát, illetve az üzemi érkezdét is kialakítják. q, p

Nyugdíjas elnökök és igazgatók találkozója

A Bácskai és a Duna Melléki Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége a hagyományoknak megfelelően ismételten megrendezte a nyugdíjas termelőszövetkezeti elnökök és közös vállalatok igazgatóinak találkozóját. A program keretében látogatást tettek a Kalocsa Környéki Agráripari Egyesülésnél, ahol dr. Lakatos Lajos, a KAGE igazgatója ismertette az eddigi eredményeket, a fejlesztés céljait. Megtekintették a KAGE tejüzemét is. A programban a kalocsai érseki könyvtár, és a népművészeti múzeum meglátogatása is szerepelt. Délután Hajósra utaztak, ahol a József Attila Termelőszövetkezetben Szemerey István termelőszövetkezeti elnök adott tájékoztatást a gazdálkodásról.

Ezt követően Antal Gábor, a szövetség titkára, az időszerű szövetkezetpolitikai feladatokról szólt, majd baráti beszélgetésen vitatták meg a látottakat. A találkozó folklórműsorral fejeződött be.

SZOMBATI LEVEL:

Balgaságunk kilométerei

Hatvanas éveinek végén is fiatalosan mozgékony ismerősöm a méregtől püspöklila fejjel áll velem szemben, kidolgozott tenyerével élénken gesztikulálva önti felém a dühöt, miközben magyarázza az esetet: most jön a Tüzép-telepről, ahol Dufa ablakkereteket akart vásárolni. Sajnos egyetlen darab sem volt abból a termékből, amit pedig Kecskeméten gyártanak. Az eladó a világ legtermészetesebb ábrázatával készségesen „fölvilágosította” az érdeklődőt, hogy a gyomaendrődi telepen van a keresett nyílászáró szerkezetből. Menjen tehát oda a kedves vevő, ha annyira kell az ablak. Mindenki tudja, hogy Gyomaendrőd nem éppen a szomszédban van: 120 kilométer.

Az föl sem merült az eladóban, hogy megkérdezze: mondja barátom, vagy uram, elvtársam, milyen méretű és hány darab ablak kell, mert a vállalat beszerzi, s ha még a lakáscímet is megadja, 24 órán belül a helyszínen lesz.

— Mit szólsz ehhez? — fejezte be dühkitörését az illető s olyan várakozással tekintett rám, mintha én azonnal valami nagyot és korszakalkotót tudnék mondani. Pedig ő is tisztában lehetett azzal, hogy a képletet régen ismerem s más területéről az életnek ennél hajmeresztőbb példákat sorolhatnék. Rögtön mondok is egyet, stílusosan maradva az általa említett kereskedelmi vállalatnál. Elhatároztam, hogy építek egy házat. Kimegyek a Tüzép-telepre, előadom a témát, és veszek, mondjuk 15 ezer darab téglát. Kifizetem a nem kis összeget, mire kapok egy papírt, amelyen az áll, hogy ekkor és ekkor menjek a téglákért például a békéscsabai téglagyárba és szállítsam oda, ahová akarom. Természetesen saját szervezésben és saját költségre. Békéscsaba szintén 120 kilométer. Mindezt lebonyolítva mégis azt kell éreznem, hogy szerencsés vagyok, mert van téglám.

De hányán kocsiznak mondjuk csempéért, csaptelepért, fűtésszerelési cikkekért Miskolcra, Szegedre, Debrecenbe, Szombathelyre, Győrbe, Pécsre, Budapestre, míg valahol végül is sikerül beszerezni a szükséges holmit. Nem mondhatjuk tehát, hogy „hiánygazdálkodási” betegség ez a lótás-futás. Csupán arról van szó, hogy nem tudjuk*okosan, praktikusan megszervezni az életünket. Küldözgetjük egymást a szélrózsa minden irányába, járjuk saját balgaságunk tikkasztóan hosszú kilométereit, pénzt, időt, fáradságot semmibe véve.

Persze akadnak „megszervezett” ügymenetek is, de ezeket jó magyar módra a lehető legbonyolultabbra csavarintjuk.

Kezét hevesen dobogó szívére teszi és fáradtan roskad a fotelba a nyugdíjas tanárnő. Azért jött, hogy elmondja kálváriáját, de — elnézést kér — pár percig pihennie kell, hogy szólni tudjon. Aztán elmondja a következőket: édesapja valamikor huszonöt évvel ezelőtt halt meg. Elsiratták, eltemették. De a temető megszűnik és a maradványokat át kell szállítani a másik, az új temetőbe. Az eljárást exhumálásnak nevezik. Nos, a tanárnő elindult ügyet intézni. Első

útja a tanácshoz vezetett. Innen „természetesen” elküldték a Köjálhoz. A tanárnő ment. A Köjálnál azt mondták, nagyon jó helyen jár, de előbb menjen ki a temetőbe, ahonnan hozzon papírt arról, hogy valóban ott nyugszik-e az édesapja. Valóban ott nyugszik, de ezt csak akkor hiszik el neki, ha a temető gondnoka igazolja. Igazolta. Innen el kellett mennie a másik, az úgynevezett „befogadó” temetőbe s elmondani, miről van szó, van-e sírhely stb. Ezek után vissza a Köjálhoz, majd onnan a temetkezési vállalathoz — szintén előadva, hogy mit szeretne.

Mindezt egyszerűsítve írtam le, mert közben több helyen is fizetni kellett — engedély, sírhely, az exhumálás költségei stb. A tanárnő —i aki néhány éve már nyugdíjas — közben legalább tíz kilométert utazott, aznap nem tudott ebédet főzni, két unokája pedig hiába várta, mert délután már képtelen volt a napi elmaradhatatlan látogatásra.

Nem mindennap van ügyfélfogadás Kecskeméten, a Napsugár utcában. Rengeteg ember tudja, hogy mi van itt: gépjármű-ügyintézés. Hogy hol van ez az utca? Jó messze a központtól, túl az aluljárón, a konzervgyáron, mondhatni, hogy a város szélén egy faházban. Ha van félfogadás, az legtöbbször déli 12 óráig tart. Innen is sokfelé vezetnek a címben említett kilométerek. Főleg a postára. Mondjuk kimegy az ember 10 óra körül és az ablak előtti sorban ő a huszadik. Mire sorra kerül, tizenegy óra elmúlt, s ha szerencséje van, a kis sárga függönyt nem az orra előtt húzzák el, mert ha igen, legalább negyedóráig csak azt nézheti.

Fél tizenkettőkor kap egy csekket, hogy menjen a postára, fizesse be az átírási költséget, ami nem filléres ügy. Köbcentiméterenként három forint. Tehát egy 1200-as Ladát 3600 forintért írnak át, ha az ember ki tudja tölteni a bonyolult lapot. Sokan nem tudják. Viszont 15—20 forintért egy hölgy ezt megteszi. Nos, aki „beszalad” a postára, tizenkettőre már nem ér visz- sza—jöhet holnap. Újabb idő, újabb kilométerei a balgaságnak, s a végén még ő örül, hogy több ezer forinttal megfuttatták. Tisztelettel kérdezem: ott .a. helyszínen nem lehetne egy postai alkalmazott, aki... Persze még szerencse, hogy a faházacska nem valahol a repülőtéren túl van felállítva és a csekket nem csak a Pénzügyminisztériumban lehet befizetni.

Végül önmagam mentségére mondom: nem a Tüzépre, nem a Köjálra vagy a temetkezési vállalatra, s főleg nem a gépjármű-ügyintézőkre haragszom, mert az ott dolgozókat kötelezik az előírások. Engem — tíz- és tízezer honfitársammal együtt — az ilyen előírások dühítenek. De úgy vagyok, mint az egykori gazda, aki, miután lesöpörték a padlását, mérgében nagyot rúgott

FŐZHETNÉNEK, DE NEM FŐZNEK — HIÁNYZÓ SÜTEMÉNYEK ES VIZES FAGYLALTOK

Miért kerülik

Megszívlelendő tanulságok és vendéglátó-ipari ellátásrc

Figyelemre méltó — a jövőre nézve is rendkívül tanulságos — azaz összegzés, amelyet a megyei tanács kereskedelmi osztályán Asperján István felügyelő készített az idegenforgalmi főszezonban tartott ellenőrzésekről.

Ami jó benyomást tett a fogyasztókra, az az áruellátás. A mennyiséggel elégedettek voltak. Behozatalból és kis- határmenti árucseréből származó más importtermékekkel is javította kínálatát a kereskedelem. Több képes levele- , zölapból választhattak a látogatók, mint tavaly. Rúd- és laposelemekből, kozmetikai és testápoló szerekből sem akadozott a szállítás a nyári hónapokban; felfújható matracokból és egyéb gumiárukból azonban többre lett volna szükség. Kedvező képet mutatott a hal-, hús-, ételkonzerv-kinálat — a baromfiipar kiemelkedően vett részt termékeivel a vásárlók ellátásában —, bővült a fagylaltválaszték, zavartalan volt a kiszolgálás kólafélékből és a citrus alapanyagú üdítőkből. Rostos vagy szűrt gyümölcslevet és paradicsom ivólevet minden élelmiszerüzletben és a legtöbb vendéglátó helyen lehetett kapni.

Ennél lehangolóbb a helyzet, ha a főszezoni áruellátást részleteiben vesz- szük szemügyre. A vendéglátásban csupán néhány helyen javult a reggeliztetés. Ritka az olyan üzlet, ahol hideg- konyhai készítményeket is árusítanak.

Jobb minőségű külföldi és hazai paa turisták az

a nyári kereskedelmi

lackozott sörökből általában folyamatos volt a szállítás, csapolt sört azonban azokban a vendéglőkben sem mértek mindenütt, ahol erre lehetőség lett volna. Kényelemből nem vállalták az ezzel járó több munkát.

Kevés átlagos pénztárcájú turista étkezett éttermekben: inkább élelmiszer- boltokban vásárolták az ennivalót. Miért? Erre is kitér a főszezoni ellenőrzésekről szóló összefoglaló. Az ételkínálat egyoldalú és drága. Az állami és a szövetkezeti vendéglátásnak — úgy tűnik — egyelőre nem jelentettek komoly kihívást a megyében ez évben szép számmal megnyílt magánbüfék és pavilonok, amelyekben házias ételekkel is igyekeztek vásárlási kedvet ébreszteni.

A vendéglátó vállalatok és szövetkezetek alighanem maguk alatt vágják a fát és veszélyeztethetik jövő évi létbiztonságukat, ha figyelmen kívül hagyják az idei vizsgálat tapasztalatait. Ugyanis a melegkonyhás üzletek több mint harminc százalékában hiányzott az egész napi ételkínálat, bár ezt anyagbeszerzési gondok nem indokolták. Az étlapon ritkán változtatnak. Kevés a diákmenü és a zónaétel, süteményt pedig ott sem árusítanak, ahol pedig arra minden feltétel megvan.

Más szemléletre és minőségi változásra van elsősorban szükség a vendéglátásban, a kereskedelemben és a termelőknél, hogy a helyzet javuljon. Semmiéttermeket?

képp sem megnyugtató, hogy az élelmiszerüzletek egyötödében — a minőség- megőrzési és fagyasztási határidők lejárta miatt — gond volt a termékek minőségével. Megtiltották például hétezer forint értékű kávé forgalomba hozatalát. A fagylaltminták negyvenöt százaléka volt kifogásolható, ez azt erősítette meg: falra háhyt borsónak bizonyultak a korábbi figyelmeztetések. A szárazanyag- és zsírtartalom-hiánynak több esetben szabálysértési eljárás lett a következménye. A fagylaltok kilencven százalékát ízesítőporból és vízből, gyakran nem hozzáértő alkalmazottak készítik. A túl vizezés a vevők becsapására az egyik legelterjedtebb fogás.

Ami a fogyasztók kárára elkövetett visszaéléseket illeti: az idén a vevőket alkalmanként ugyan kisebb mértékben, de sűrűbben károsították meg. Az ellenőrzések során száztizenkilenc kereskedelmi és vendéglátó-ipari dolgozóra összesen 371 ezer forint bírságot szabtak ki. Az egy főre jutó pénzbüntetés átlagösszege 3 ezer 117 forint volt Emellett nem engedtek értékesíteni 76 ezer forint értékű, fogyasztásra alkalmatlan élelmiszert, 132 ezer forintnak megfelelő termék árusítását pedig feltételekhez kötötték.

A megyei tanács kereskedelmi osztálya újból javasolta az Országos Kereskedelmi Felügyelőségnek: mivel egyre jobban terjed a kilenc óra előtti szeszesital-kimérés, a tilalom megszegőit ezentúl ne csupán bírsággal sújtsák, hanem tiltsák el őket két évre a szakma gyakorlásától. K—1