Petőfi Népe, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-21 / 248. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1987. október 21. NAGYJÁBÓL MINDEN A HELYÉN VOLT T 7 K /*• Lehár-nagyoperettel Luxemburg grojja w*"**-# tásból váratlanul előlépett Szegedi Dó­ra, nem okozott csalódást, de elmulasz­totta azt a lehetőséget, hogy Angela hálás szerepében — ahogyan mondani szokás — egy csapásra meghódítsa kö­zönségét. Csizmadia László (René) ezúttal is biztos pontja volt az előadás­nak, noha tórokbántalmai, a szereptől némileg eltérő adottságai miatt a szo­kásosnál halványabbnak bizonyult. A fiatal Felföldy László, Dallos József és különösen Pál Attila hozta viszony­lag a legtöbb új színt a lordok triumvi­rátusában. Réti Erika (Fleury) valódi operett-barátnőként kuszálta e festett világban megengedhetően a boldog végkifejletet este 10 órára időzítő szála­kat. Többnyire sikerrel próbálkozott a tisztelt publiktun megnevettetésével a Törvényszéki Elnök Csiszár Nándor és Gulyás Zoltán, mint Anyakönyvvezető. A jelmeztervező Zeke Edit vagy a szabóság hibáztatható egyik-másik szereplő kissé snasszos öltöztetéséért? Miként bújtatható sárga ruhába a sző­ke, kedves, ám nem eléggé hangsúlyos megjelenésű primadonna? Feltehetően a színház apadó bugyellárisa is korlá­tozta. Föltűnt még a fiatal tánckar igyeke­zete. Valahogyan úgy voltunk ezzel az évadnyitóval, mint René barátai a grófi címmel. Már-már elcsüggedtek, hogy nem az igazi, amikor azért mégiscsak elrendeződött az ügy, némi megalku­vással mindenki hozzájutott öröméhez. Majdnem párbajozó elődömhöz ha­sonlóan azonban semmiképpen sem fe­jezhetem be kritikámat így: „Egyéb­ként elsőrendű volt az előadás”. Heltai Nándor • Csizmadia László (René) és Szegedi Dóra (Angela). t Vitéz László (Sir Basil) és Réti Erika (Fleury). /T orsan megnyugtatom Lu- y xemburg grófját, barátait és *r ismerőseit; nincs miért tőlem félniök. Két okból. Hetedik vagy nyolcadik kecskeméti megjelenésükkor valamennyien az al­kalomhoz illően viselkedtek. Nincse­nek fegyvereim, párbajsegédeim. Kö­vetkezésképpen egyetlen színészt sem hívhatok ki párbajra, mint F. M., haj­dani kollégám hetvenhét esztendeje Le­hár „dinamikus sikerű” ■ új nagyope­rettjének, a világpremiert hamarosan követő hírős bemutatója után. Noha a közönség akkoriban szokatlan üdvri­valgással és érdeklődéssel fogadta a meghirdetett három előadást, az ifjú mezei jogász leripacsolta G. urat, a ko­mikust. Mások és máskor is Írtak ha­sonlót a szerepeit bántóan eltúlzó szí­nészről, de csak a nagyoperett lármás sikere bátorította szokatlan tettére. A közkívánatra hatodszor is műsorra tűzött előadás előtt kilépteti a függöny elé és beolvasott a kritikusnak. Vala­mennyi helyi lap összefogott a kiala­kult szokásokat megsértő társulati tag ellen, aki végül is kénytelen volt bocsá­natért esedezni, miután a párbajkihívás visszautasítása után — úgymond — a társaságból is kiközösítették. Az idén csupán a bemutatót megelő­ző izgalmakban fedezhetünk föl némi hasonlóságot az 1910 márciusában sor­ra került és a mostani Luxemburg gróf­ja között. Tavaszi nátha döntötte ki a sorból egykoron Angela barátnőjét, most őszi vírusos meghűlések zavarták a Magyar Mária váratlan eltávozása miatt bajos fölkészülést. Nincs sok mondandóm a feltehetően sok ezer nézőt vonzó előadásról. Angyal Mária rendező — az újabban megfigyelhető, a jövőt illetően némileg • Sivók Irén (Juliette) és Sirkó László (Brissard). nyugtalanító — kecskeméti operett- előadási stílushoz alkalmazkodva, in­kább a szövegkönyv betűihez, az ope­rettjátszás régebbi gyakorlatához, mintsem a műfajt felfrissítő törekvé­sekhez közelített. Nagyjából minden a helyén volt. Biztos kézzel szerzett ér­vényt a szakmai követelményeknek, jó ízléssel kormányozta az együttest az operettvilágban. Erezte, hogy vala­mennyire igaza volt ezt a művet kissé „hanyagnak” minősítő Leltárnak, ezért igyekezett a szituációk pontosabb kör­vonalazásával, kijátszásával valószínű­síteni a kőszinházakban is vásári tréfá­kat vállaló történetet. Megszelídítette a népi komédia forrásvidékéről zubogó humorpatakokat, a (kis)polgári közön­ség által kedvelt negédeskedéssé kezesi- tette a farsangi cécót. Az ezúttal is kulturáltan muzsikáló zenekart kell elsőként említenem az előadás jobb teljesítményeiről' szólván. Kézdi Zoltán Pálnak kisujjában van a szakma, ennek is köszönhető, hogy a beugrások, próbakihagyások alig-alig döccentették meg a felújítás kissé el­einyújtózkodó ritmusát. Igazán kiug­ró, azaz a szerepet valami többlettel, sajátos egyéni színnel gazdagító alakí­tások híján megnőtt a becse a színvo­nalas, a kialakult figurákat jóízűen életre keltő szerepformálásoknak. Kellemes meglepetéssel tapsoltunk az eddig — legalábbis számunkra — szokatlan szerepkörben megérdemelt sikerrel bemutatkozó Vitéz Lászlónak, Uganda elnyűhetetlen kormányzójá­nak. Sirkó László Brissardként eddigi legjobb kecskeméti alakításával segí­tette a Lehár-operett végül is kedvező fogadtatását. A nyári nemzetközi tele­víziós énekversenyen is fölfigyelhet­tünk az ifjú Sivók Irén ígéretes énekesi adottságaira. Most is szép>en énekelt, játéka is fejlődik. A második szereposz­TÁRLATNAPLÓ Kitérő és folytatás Az elsősorban grafikusként ismert kecskeméti művész, Csáky Lajos, ezút­tal festményeivel mutatkozott be a me­gyeszékhelyen a Számítástechnikai és Ügyvitelszervezői Vállalat emeleti fo­lyosóján és bemutatótermében a kö­zönségnek. Kisméretű olajképei nem csak a falon függnek egymás közelé­ben: sok hasonlóságot, szoros szellemi rokonságot is mutatnak egymással. A meglehetősen egynemű anyag, rész­ben folytatása, de inkább kitérője az eddig megismert grafikai pályának. Nyomát sem találni a jórészt csak egyszerű grafittal teremtett -íp népszerű világ eredményeire való építkezésnek. Szó sincs holmi „próbaútról” a grafika és a festészet egyre nagyobb tért hódí­tó, köztes felségterületein. A festmé­nyeknek mindössze csak annyi a közük a grafikához, hogy motívumaik egy ré­sze azonosságot mutat. A többnyire borús hangulatú, de leg­inkább borongós, sötét tónusú felüle­tek fő- és mellékszereplői szinte kivétel nélkül fák. Jegenyék, akácok, olajfák, az Alföld ismerős növényvilága. Pon­tosan „leírt”, behatárolt szerepkörük betöltése közben — rajzolt elődeikhez hasonlóan — több mindenről is szól­nak: az emberekről, az emberi kapcso­latokról, a magányról, az összetarto­zásról, a helykeresésről, az otthonra találásról, a születésről és az elmúlás­ról. Mindez persze — részben Csáky grafikai világából is — többszörösen ismerős. Élménnyé lírájának egyéni szí­nei, sajátosságai teszik. Ez a líra azon­ban most, impresszionistább vagy rea­listább módon, de minden munkán ki­vétel nélkül leíró jellegű. Semmi közük a rajzok romantikus és metafizikus al­kímiájának szabályaihoz, nem képesek maguknak teremteni eget és földet, de természetesen élnek meghatározottsá­gukban, s oldódnak föl a valóságos látványban. Kiszámítottságukban, szépségükben megadják ugyan a szem­nek, ami a szemé, de valódi horizonttal lezárul képben is a tér. | Ismert formában, könnyen érthető nyelven szólalnak meg a hagyományos témák. Biztos, élvezhető technikával, sokféle variációban jelennek meg a víz­szintes képeken a magányos fák és fa­csoportok viszonyából komponált rit­musok. De kiváló teret jelentenek erre a kompozíciós játékra az egyes fákon az ágak ritmusai, a foltok és vonalak arányai is. A napszakok által determi­náltan válnak képalkotó elemmé átvál­tozásaik. A sok alkonyban, estében — (Délután, Őszi este, Esti táj, Esti kép, Szürkület, Esti hangulat) más­más, gyakran csak árnyalatokban kü­lönböző festői megoldás teremti meg a látványilag egyéni hangulatát. A szép kompozíciók szerkesztett feszültségei közben a Délutáni fények belülről vilá­gító hátfala vonja magára a látogató figyelmét. A helyi jellegzetességeket, izeket, színeket is plasztikusan idéző képek tobzódnak a szép részletmegol­dásokban. Akad ugyan néhány alkotás a figuralitás határán, de a foltokat min­den esetben ezeken is konkréttá oldja egy-egy pontosan elhelyezett vonal. Károlyi Júlia KODÁLY TISZTELETÉRE Megyei népdal­éneklési verseny A Szakszervezetek Bács- Kiskun Megyei Tanácsa, a kecskeméti Táncsics Mihály Művelődési Központ és a Me­gyei Kórusszervezet Népzenei Bizottsága Kodály Zoltán szü­letésének 105. évfordulója tisz­teletére megyei népdaléneklési versenyt hirdet. A cél: nemzeti, népi kultúránk hagyományai­nak ápolása, a népművészet, a népzene értékeinek feltárása és népszerűsítése. Elsősorban szakszervezeti ta­gok jelntkezését várják, korha­tár nélkül bárki részt vehet a versenyen szólóban vagy 2—5 fős csoportban. Szólóének ese­tén az előadó kísérheti önmagát citerával, vagy pedig kísérővel is nevezhet. Népdalcsokrokat, több versszakos népdalokat tűzhetnek műsorukra a fellé­pők. A produkció legfeljebb öt­perces lehet. Az érdeklődők november 20- áig jelentkezhetnek a következő címen: SZMT Táncsics Mihály Művelődési Központ, Kecske­mét, Rákóczi út. 3. 6000. Tele­fon: 20-625. A verseny ugyanitt lesz, december 12-én. A díjak­ról: a jelentkezők létszámától függően I—IV., illetve I—X. helyezést adnak ki 3500—4500 forint értékben. k MÚZEUMI HÓNAP MŰTÁRGYA Mutatványosok Kecskemét, Naiv Művészek Múzeuma Balázs János (1905-=—1977) alkotói munkálkodásának kezdetén, 1969-ben festette a Mutatványosok című képét. Igazából csak a két szélső alak a mutat­ványos. Ez kitűnik ruházatukból és az apró termetű nő tenyerében tartott att­ribútumból. A csoport két, középen el­helyezkedő alakjának hétköznapi öltö­zéke némileg elhatárolja őket a mutat­ványosoktól. A vállán batyut cipelő nő szoknyájának megfestése alkalmazko­dik az alapanyag textúrájához. A mel­lette ugyancsak hétköznapi ruhában ál­ló férfi cigánykarakterű. Valamennyien más-más irányba tekintenek. Orgona­sípszerűén növekvő, illetve csökkenő magasságuk átlós kompozícióba szer­vezi a négy alakot. Különösen szép a festmény színkul­túrája. Egymásba kapcsolódó színek: zöldek, sárgák, kékek, barnák, lilák, egyszerre dekoratívak és festőiek. A sárgás-zöldes fejek kiemelt hangsúlyt kapnak az igen gazdagon megfestett háttérben. D€R F€R€fK: R ge/ztenyefón túl C EGY NYOMOZÁS TÖRTÉNETE 3 A levélben ez állt: Újra a meg­bűnhődött ember ír magának, aki hisz abban, hogy valóban megbűnhő­dött egykori cselekményeiért, és aki úgy érzi, csak akkor nyugszik meg igazán a lelke, ha teljésen megtisztul. Ezért sze­retném, ha feltárná ezt a magát közvet­lenül érintő ügyet, és a kör számomra is teljesen bezárulna. Öregember vagyok, és azt szeretném, ha az ágyamhoz jönne a halál, és nem valahol egy árokparton agyonlőve, vagy agyonverve pusztulnék ki a világból. Tele vagyok félelemmel azóta, hogy megkaptam a figyelmezte­tést, mert a régi időkre visszaemlékezve jól tudom, hogy ezek nem tréfálnak. A tét nagy: az elrabolt és elrejtett kin­csek, és az én életem. Mert ha ebben a kincskeresésben segítenék is, nem hi­szem, hogy túljutnék a határon. Elég nagy a szélicsi erdő, s még egy hulla nem zavarná őket. Igen, többes számban be­szélek, mert többen vannak a kincskere­sők. A munkahelyemen is felhívtak. Ugyanaz a hang szólalt meg, amelytől a figyelmeztetést kaptam. Azt kérdezte, mi a válaszom, és kifejezte reményét, hogy hallgattam. Mondtam: jó lenne személyesen megbeszélni az ügyet. Arra gondoltam ugyanis, hogy a személyes tárgyalásra önöket is „meghívom". A telefonáló nem válaszolt mindjárt. Furcsa háttérzajt hallottam, amit fon­tosnak tartok megemlíteni. Mintha a Vidám Park, a hullámvasút lett volna a közelben, mintha a zuhanó kocsik uta- saipak az elnyújtott kiáltását hallottam volna. Végül is azt mondta a telefonáló, hogy a személyes találkozásra feltétle­nül sor kerül, de majd ő mondja meg, hogy mikor és hol. Egy kérdéssel fejezte be a beszélgetést: vállalom-e, vagy sem. Igent mondtam. Még halljuk egymást, — mondta végül a telefonáló hang és letette a kagylót. Deme Úr! Nagyon félek. Valamikor nem ismertem a félelmet. Most elural­kodott rajtam. Bízom magában.” Ejfél volt, és arra gondoltam, hogy korán reggel tájékoztatom Botyánszky alezredest, de Annuska már hívta is ott­honi számát, és a kezembe nyomta a hallgatót. Az Öreg még nem feküdt le. Mint mondta: a nyomozási terven dol­gozik, és kialakított néhány variációt. Tájékoztatásomat a levélről élénk ér­deklődéssel hallgatta. — Gondot jelenthet nekünk, ha a maga ismeretlen levélírója „be akar szállni" a felderítésbe—mondta azután. — Személyes találkozót kért az őt meg­kereső pasastól, hogy majd bennünket odahív. Ez naivitás. És mondja is, írja is, hogy fél, s ez nem jó jel. Azok, akik megtalálták őt—a kincskeresőkre gon­dolok — nem lehetnek hülyék. Miért nem jelentkezik és kér védelmet a maga embere? Ez lenne a legtisztább. Az az érzésem, hogy a maga embere feleslege­sen kockáztat, és azt kockáztatja, amit legjobban félt: az életét. Nem csodál­koznék, ha... de hagyjuk, és reméljük a legjobbakat. Nos — fejezte be az öreg — mindenesetre önök holnap indulnak Győrbe, és utána Fertőrákosra. Reggel majd részletesebben ... Jó éjt! * * * Botyánszki alezredes rövid eligazítást tartóit. — A csoport 14 órakor indul a me­gyeszékhelyre, ott jelentkezik a főkapi­tányságon, ahol három elvtárs csatlako­zik önökhöz. Már várják az érkezésü­ket. Onnan a határőr-parancsnokságra mennek, ott is várják önöket, és a ren­delkezésükre bocsátják a kutatódhoz szükséges szakembereket és eszközöket. Deme elvtárs! — fordult egyenesen hoz­zám — a határőrségtől a csoporthoz csatlakozók parancsnoka Ballagó Fe­renc százados lesz, aki a továbbiakban is részt vesz a nyomozásban, amennyi­ben az ügynek határőrizeti vonatkozásai feltételezhetők. Károlyi Andrást ön ér­tesítse az indulás időpontjáról és helyé­ről. Civil ruhában, polgári forgalmi rendszámú kocsival mennek, egy Volgá­val. Ne lepődjenek meg, ha majd tapasz­talják, hogy a kocsi motorja erősebb, mint ennél a típusnál megszokott, bár nem hiszem, hogy most üldözésre is sor kerülne, ám ki tudja. Deme elvtársnak még valamit: hozzájárulásával és a meg­felelő engedélyek birtokában, lehallgat­juk a telefonjait. Közölje feleségével, hogy ha az ismeretlen telefonáló jelent­kezik, minél tovább tartsa szóval, ugyanis megkíséreljük megállapítani, honnan beszél, és ha lehet, megcsípjük. Ez nagyon megkönnyítené a dolgunkat. Az Öreg egy mappát emelt föl az asz­talról. — A határőrségtől megkaptam a jel­zett terület speciális térképét, amely ter­mészetesen titkos. Itt van, ez az — terí­tette ki az asztalra. — A térkép a lehető legrészletesebben tünteti fel a területen lévő, jellemző tereptárgyakat. A levélíró ismertetése alapján a szakértők több vázlatvariációt készítettek a szélicsi er­dő jelzett részéről. Persze ezeket össze kell vetni a valóságos helyszínnel. A jel­zett erdei út és a patakmeder ma is meg­van, a rozoga híd is, de a szelidgeszte- nyefát, vagy a helyét ott kell felkutatni. És ne feledjék a munka egyetlen fázisá­ban sem: a gyilkosság óta 40 év telt él. alapos okom azt javasolni, hogy a feltá­rásnál legyen jelen a megyei múzeumtól egy vagy két tudós régész, hogy úgy mondjam, ásatási szakember, felszere­léssel együtt. Gondolom, a múzeum szí­vesen rendelkezésünkre áll. A terepről és a munka minden jelentősebb fázisáról készítsenek film- és fényképfelvételeket. Tessék, elvtársak, van kérdés? Észrevé­tel? Az Öreg nyugodt, magabiztos, és egyértelműen világos eligazítása meg­nyugtatott. Az ügy személyes súlya — hiszen az édesapámról volt szó — mint­ha lecsökkent volna bennem, kezdtem kívülről, és felülről látni magát a felada­tot, amelynek megoldására az eligazí­tást követő, a teendőket pontosító meg­beszélés után 48 órát kapott a csoport. Még négy órám volt az indulásig. Fel­hívtam Károlyi Bandit az egyetemen, és megállapodtunk, hogy tizenhárom óra’- kor útrak'észen találkozunk a Rezedá­ban és együtt megyünk a főkapitányság­ra, ahol a kollégák a Volgával várnak bennünket. Ezután Annuskának csön­gettem oda, és megbeszéltük, hogy a munkahelyénél találkozunk. A telefon­lehallgatási ügyet nem akartam éppen telefonon megbeszélni. — Próbáld meg rávenni, hogy fedje fel a kilétét, és ne féljen, nem lesz semmi bántódása — magyaráztam Annuská­nak séta közben. — Képzeld el, élő tanú egy negyvenéves ügyben. Az Öregék az­után eldönthetnék, hogyan használják fel a kincskeresésben ... ■ó— Mondd, Anti, nem lehetséges, hogy blöff az egész? — kérdezte Annus­ka. — Ha arra gondolsz, hogy van az egész eddigiben valami ponyvaregényes, akkor... nos, akkor nemcsak te, ha­nem bárki blöffnek minősítheti az egé­szet. De én érzem az ügyet. Mint amikor egy vadászvizsla szimatot kap, és elindul a nyomon ... Elbúcsúztunk. , — Vigyázz magadra! A főkapitányságon már együtt volt a csoport. Pontosan 14 órakor indultunk. Az Öreg az első emeleti ablakból intett. •— Jó utat, sikeres munkát! (Folytatjuk) «

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents