Petőfi Népe, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-17 / 245. szám

1987. október 17. • PETŐFI NEPE • 5 ÚJ KIÁLLÍTÁS KISKUNHALASON Talán emlékeznek még olvasóink arra a tévéműsorra, mely egy Belgiumban élő magyar házaspárt mutatott be; kinti életü­ket és hazatelepülésüket. A férj, dr. Jávori Jenő, sikeres üzlet­ember volt Gentben, s a jelek szerint itthon sem tétlenkedik: jelenleg az Art Union kereskedelmi cég vezetője. Felesége, Pribojszki Zsófia festőművész, akinek a héten nyílt kiállítása Kiskunhalason, az Általános Művelődési Központban. ,v. — Szürrealista képein a világért, az emberért való aggodalom is fel­fedezhető, miköz­ben megfogalma­zódik a kérdés: vajon lesz-e ereje az emberiségnek saját magából a legjobbat vinni tovább, kiteljesí­teni az emberi szépséget, jósá­got, a legneme­sebb indulatokat, vagy vad ösztöne­rők diadalmas- kodnak fölötte? — mondta az ál­Az intézmény tágas aulája zsúfolásig telt érdeklődőkkel a kiállítás megnyitóján, ahol dr. Bányász Rezső államtit­kár, a Minisztertanács Tájé­koztatási Hivatalának elnö­ke mondott megnyitóbeszé­det. Hosszan méltatta a való­ban gyönyörű létesítményt, illetve a falai között folyó sokszínű, tartalmas munkát, megállapítva, hogy „ezt a kulturális centrumot a világ bármely városa szívesen elfo­gadná.” Álom Pribojszki Zsófia festményei lamtitkár a békés­csabai születésű Pribojszki Zsófia festményeiről, hangsúlyozva, hogy ezek az al­kotások a felüle­tes szemlélődés helyett valóban elmélyülésre érde­mesek, hiszen gazdag gondolati es érzelemvilág fogalmazódik meg a lapokon. Derűs jókedv és az aggódás fe­szültsége, színes forgatag, báj, női arcok, idomok, női természet és az értelmetlen pusztulástól való rettegés, álmok, mesebeli fák, ki­csiny házak, fönt hófehér madár, lent a fuldoklók segítségért kö­nyörgő keze... -?* Kétségtelen, hogy nem min­dennapi a látvány adta élmény Pri­bojszki csodála­tosan izzó színek­kel festett képeit szemlélve. — Belgiumban Féltékenység Körhinta elvégeztem a Genfi Királyi Képzőmű­vészeti Akadémia festői szakát — me­sélte a művésznő. -— A hazai gyakorlat­tal ellentétben, kint maga választhatja mesterét a növendék, s persze fizetnie kell a borsos tandíjat. A pályáját alap­vetően meghatározza, hogy kit vá­laszt, viszont a mester is nemet mond­hat, úgymond nem adja a nevét, ha nem lát különösebb tehetséget tanítványá­ban. Nagyon sokat jelentett továbbá, a legújabb irányzatok legjelesebb képvi­selőivel is kapcsolatot tarthattam, s rendszeresen látogathattam a legkülön­bözőbb tárlatokat, galériákat... Pribojszki Zsófia Hollandiától Ka­nadáig, az NSZK-tól az USA-ig több önálló kiállításon bemutatkozott már alkotásaival, s 1984-től — amióta Bu­dapesten él — a hazai közönség is sok­szor megcsodálhatta sajátos fes,tői vilá­gát kiállítótermeinkben. Érdekes, ugyanakkor érthetetlen, hogy a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja nemrég elutasította tagfelvételi kérel­mét. Nem ismerte el sem a tudását, te­hetségét, sem a kint szerzett diplomáját. — Úgy látom, itthon nem kedvelik, nem nagyon fogadják el a szürrealiz­must ma. így változatlanul külföldön mutatkozom be gyakrabban. Kint a legutóbbi aukciókon is több képemet megvásárolták. A lényeg persze, hogy nyugodt körülmények között alkothas­sak, s erre lehetőségem van budapesti otthonunkban. Kiskunhalas művészetpártoló törek­vései, művészetszerető lakosai, vezetői külön méltatást érdemelnének. A Szilá- dy Galéria fogalom lett az utóbbi évek­ben, a megye kiállításait tekintve. S az új művelődési központ is következetesen felvállalja—szinte átadása pillanatától — ezt a nemes házigazdaszerepet: be­mutatkozási lehetőseget kinálva a kie­melkedően alkotó kortárs hazai képző­művészeknek. Pribojszki Zsófia festményeit október végéig tekinthetik meg az érdeklődők az intézmény aulájában. Koloh Elek A TOMEGEBÓL EGYENEK TÁRSADALMA Közműveltségünk mércéje Hol tart a hazai közműveltség? Előbb az tisztázandó, miben és mi­vel mérjük. Szélesebb körben a közműveltség azzal a tevékenységgel azonos, amit tudás, igény, ízles, szokás indít. Tárgyiasult oldala az életmód. Sok minden tartozik bele, de nem min­den. Határát az emberi választás szabja meg. Választás, vagyis hogy az elérhető anyagi, szellemi, erköl­csi, társadalmi javakból ki mit akar, mit nem akar birtokolni. Mai példával: lakás, autó, kertes nyara­ló, gyors gazdagodás, szakmai hi­vatás, könyvtár, képgyűjtemény, műszaki berendezés, család, függet­lenség, egyéni érvényesülés, közös­ségi hasznosság, önképzés, könnyű szórakozás, utazás, szocialista ha- zafiság, kötetlen világpolgárság, modem életvitel, hagyományosabb magatartás közül ki mire törekszik, mire nem. Nyilvánvaló, hogy a választás minőségét a csoportosítás és az arány mutatja. Ez viszont a benső értékeléstől függ. Benső értékelés? Igen, benső, de nem születik az em­berrel, hanem tapasztalatból és is­meretből táplálkozik. Lényeges for­rása a társadalmi és a szellemi kör­nyezet, benne az iskola és a politi­ka, a tudomány és a művészet, a település és a munka, a hírközlés és a szórakoztatás. Ha tehát a közmű­veltség valóságos állapotát vizsgál­juk, erre az egészre kell figyelnünk. Történelmi út Pontosabban ennek folyamatá­ra. Hitelesen érteni és mérni a köz- műveltség állapotát csak úgy lehet, ha nyomon követjük, honnan mer­re tart. Irányát és szintjét történel­mi útja jelöli ki. Vegyük a jelen dolgozó nemzedé­keit. Többségük, azaz a tömeg sza­kadatlan erőfeszítéssel iparkodik előrébb jutni, életkörülményeit ja­vítani. Szabad idejük zömét végül is szabad akarattal áldozzák tága­sabb lakásért, kényelmesebb beren­dezésért, tetszetősebb öltözékért, ízletesebb ételért, vonzóbb szóra­kozásért. Kedvét is lelve benne, ugyanakkor józan számítással és fajó szívvel mondva le érte szebb, de kockázatosabb hivatásról, ér­deklődésről, kalandról. Kényszer- pálya, zsákutca volna ez? Teher a közműveltség kibontakozásán? Fontoljuk meg a választ! Magyar- országon a tömeg embere mostaná­ban érkezett oda, hogy egyéni életre gondolhat, egyéni életet tervezhet. Ebben áll a tömeg történelmi moz­gásának iránya. Ebben nyugtázha­tó történelmi fejlődésének eddigi eredménye. Jó irány, hatalmas erdmény. Mi indokolja ezt a fenntartás nélküli megállapítást? Épp az emberi, szel­lemi, igénybeli tartalom. Napjaink dolgozó nemzedékei, a tömeg tagjai igazában belül emelkedtek arra a szintre, hogy egyéni életet akarja­nak, tervezzenek, követeljenek és teremtsenek. Formálóerőt, hatóe­rőt az új társadalmi és szellemi kör­nyezetből merítve, így hát a közok­tatásból, a közművelődésből, a közgondolkodásból, a közéletből is. Jó irány, hatalmas eredmény — szólt a megállapítás fentebb. El­sősorban a folyamatnak szólt. Közösség nélkül? Tehát kifejlődő egyéni élet. De milyen? Új lakás és berendezés —- futószalagon gyártott elemekből. Városok es falvak új negyedei köz­ponti minták nyomán. Élkülönült családok, magánosok,, nemzedékek — közösség nélkül. Önképzés valamely szakmába zárva. Szóra­kozás — silány pótszerekkel. Tehát történelmi fordulatot hozó társadalmi és szellemi formálóerő, hajtóerő. De milyen? Közoktatás — a középszer jegyében. Közműve­lődés — az önfenntartás kényszeré­vel. Közélet — a kezdeményezésre nehezedő bürokráciával. így igaz, így is igaz. Sajnos. Úgy is igaz azonban, hogy ezek a ténye­zők nem a kizárás, hanem a befoga­dás irányába hatottak és hatnak. Közműveltségünk legnagyobb eredményét nem tárgyiasult formá­iban, nem is szervezeteiben láthat­juk; legmagasabb értékű megteste­sülését a teljesebb életet akaró, ter­vező, követelő és teremtő egyének tömegében tisztelhetjük. Egyének bővülő tömege ez. Mi­nél népesebb, annál jobb. Súlya, mozgása, ereje fokról fokra vissza­nyomja, kiszorítja a természetelle­nes korlátokat, az öncélú, önző, ön­kényes törekvéseket. • Fokról fokra, de nem napról napra és nem nyílegyenesen. Ebben a történelmileg új arculatú tömeg­ben olyan egyenek sorjáznak, akik sajátos helyzetüket, szerepüket, ho­vatartozásukat maguk sem érzéke­lik és értik világosan, akik kénytele­nek megküzdeni érte. Hasonlítha­tatlanul több és alkalmasabb esz­közzel tehetik, mint eddig bármi­kor. Képzettségük, viszonylag nyi­tott életformájuk, tájékozódási le­hetőségük szeles alapnak számit. Helyzetük, szerepük, hovatartozá­suk igazán világos és folyamatos érzékeléséhez és értéséhez ennyi mégsem elegendő. Ezért kell újabb és újabb eszközökhöz nyúlniuk. Ezért növekszik napjainkban a helyzetértékelés, az öntudat, az életvezetés közhasználatú eszközei­nek kelete, rangja és felelőssége. A tömegoktatásé, a tömegtájékoz­tatásé, a tömegszórakoztatásé. Kis­sé egysíkú kifejezéssel: a tömegkul­túráé. Működési zavarok Nálunk a tömegkultúra különös rendeltetést tölt be. Nem egyszerűen a társadalom többségének, hanem a társadalom tulajdonosának kultú­rája. Rendeltetése innen nézve az, hogy fejlessze, kifejlessze a többség tulajdonosi képessegét, a széles körű önirányítás képességét. Ebben csú­csosodna ki és jutna történelemala­kító szerepre a tömeg embereinek önálló egyéniséggé válása. Itt és most a tömegkultúra tehát nem sza­kadhat el az élenjáró kultúrától, el­lenkezőleg, a lehető legszorosabb kölcsönösségre kell lépnie vele. Két­oldalú kölcsönösség ez. Mindkét fél vállalkozásán múlik. Nem akármilyen termékenység jellemezte eddig a kölcsönösség szándékát és megvalósulását. Hazai kultúránk újuló szerkezete és műkö­dése erre épül, az iskolától a tudo­mányos ismeretteijesztésig, a köz- művelődéstől a hírközlésig, a könyvkiadástól a színházig, a kultu­rális politikától a szórakoztatásig. Közhely, ugyanakkor megingatha­tatlan igazság, hogy ebben negyven év alatt többet pótoltunk és többre értünk, mint korábban bármikor. Épp az újulás gyökerességéből, ki terjedtségéből és gyorsaságából is eredtek a szerkezeti, működési zava­rok. Jórészt az eszmei, politikai, szakmai tévedések és tévelygések is. Szórakoztatás és nemes kultúra Főleg három sarkalatos ponton szükségeltetik tartalmi haladás. Először is az új föltételek, kénysze­rek, követelmények, esélyek köze­pette élő egyének, csoportok, réte­gek társadalmi és nemzetközi önis­meretének tökéletesítésében. Hite­les, őszinte, cselekvésre és magatar­tásra váltható önismeret nélkül tár­sadalmi és nemzeti dolgaink valósá­gos igazgatásában nem vehet részt1, mindenki, aki pedig arra jogosult és hivatott. Vagyis a többség, a tö­meg. Aztán a közösségi együttélés tantárgyában akad csőstül tanulni- való és látnivaló. Kivált most, mi­dőn a tömeg társadalma az egyének társadalmává kezd formálódni. És csak kendőznénk a bajt, ha nem tekintenénk égetően sürgős feladat­nak szórakoztatás és nemes kultúra természetes összehangolását. Mint­ha bizony a szétválás irányába tar­tanánk, mintha a nemes kultúra nem győzné a versenyt a rohamo­san tagolódó társadalom osztódva szaporodó szórakozási igényével, mennyiségi igényével. Ebben a ver­senyben azonban nem pusztán a szórakoztatás alacsonyabb vagy magasabb szintje a tét. Sokkal több itt a tét. Nevezetesen: vagy a hazai közműveltség- kiegyenlítődésének vagy egyenlőtlenségének további ,fokozása.^ tJboqiiü.. Közműveltségünkben van mire támaszkodnunk, van mit féltenünk, van mit javítanunk. Közös ered­mény, közös felelősség, közös ten­nivaló ez. Hamisan gondolkodik, aki a felelősség és a tennivaló dol­gában most kibúvót keres, külső terhekre hivatkozva. Mi lenne, ha a közműveltség mozgásában, haladá­sában „szünet”következne? Épp az az ezer és ezer -egyéni feszítőerő, hajtóerő, alkotóerő gyöngülne, ké­pessége táplálkozhat. Székelyhídi Ágoston D€F \ F€RCnC: fi ge/ztenyefón túl C EGY NYOMOZÁS TÖRTÉNETE 3 FODOR ANDRAS: Kép a vízen Emlékek táborában, hegyeink sátra előtt, • minden olyan valószínűtlen. A kristály tér, a ködfalú idő ég-víz gyanánt egymásba nőtt. A csónakba, hol megismertelek, véletlen párként hivott be a gazda.. Messzi világok lila taraján . billeg azóta, szalmakalapját felhők ormára akasztva. De szerelmünk elnémult perceit meglátni még a szakadék alatt, Síkos tükörben hökkent evezők, gyönyörűség hártyám feszülő tűlábú bogarak ... És mit a hullám elsodort?... Tolvaj szélben, haragos áron, cikkelyes, forgó labda fut előlem. Aznap került s már nem az enyém. Eszembe jut mindig, de sose bánom. /ZT \ Csöng a telefon: Károlyi Ban- \ di. — Már elmúlt az egy óra, pajtás -fj hallom kedélyes hangját. — Elaludtál? . — Nem, de valami lidérces álom ke­rülget. A legkomolyabban ... — Egy pohár jó bor á Havasban, majd segít. — Az a legkevésbé. De te annál in­kább. És kérlek is... Gyere fel hoz­zánk, így nem akarok mondani semmit. Telefont várok, úgy érzem, várnom kell egy telefonhivásrb. Egy névtelen levelet is kaptam ... ' — Kicsit zűrös, amit mondasz, de fel­ugrok hozzád és elűzzük a lidércei- det... — A fenét... — Nyugi. Indulok. Nem tudhatta ő sem, hogy mibe keve­redik. Amikor végre értelmesen elmondtam a dolgot, és elolvasta a levelet, belekós­tolva a friss feketébe, hátradőlt a fotel­ban tóí Hát ez egy kicsit homályos... Jelezted már a Cégnek? — Mikor jeleztem volna, egy órája sincs, hogy... Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonkészülék. Összenéztünk, azután a telefonra meredtem. Valami rossz érzé­sem támadt. — Vedd fel. Nyugi. — Halló, Deme... — Cgy gondolom, volt ideje elolvasni a levelet — az az idősebb férfihang be­szélt. Intettem Bandinak, vegye fel a másik, lehallgatókagylót. — Igen, elolvastam. Ön az az „egy megbűnhődött ember"? Pillanatnyi csönd, azután: — Hmm. Igen, egy megbűnhődött ember, aki talán éppen ezért most fél. — Nem értem, mire gondol. — Ha végighallgat, majd megérti. — Nincs miért titokzatoskodni. Ta­lálkozzunk valahol, ahol tetszik. Mitől fél? — Bandi bólintott, hogy helyesli a kérdést. — Nézze, ne próbálkozzon velem. Ke­reshet, vagy kerestethet, nem talál meg. És higgye el: tudom, mi a félelem, és most van okom félni. Nem maguktól, éppen ezért fordulok magához, akiről tudom, hogy kicsoda. — Beszéljen. — Intettem Bandinak, hogy jegyezze, amit kell. Bosszantott, hogy nincs itthon a magnóm, de még a diktafonom sem. — Amit mondok, akár magnetofonra is rögzítheti — mondta a férfi, mintha megérezte volna, mire gondolok. - Nem számit. Akkor tessék figyelni. — Kezdje már. — Olvashatta a levélben, hogy édes­apját megölték 1945. április I8-án. A körülmények itt és most nem érdeke­sek, majd később ... A valóságról maga is meggyőződhet. Ha elővesz majd egy kétszázezres térképet a magyar oldali Fertő tó vidékéről, láthatja, hogy a nyu­gati oldalán, Ágfalva fölött kissé észak­nyugatra van Fertőrákos, fölötte nem messzire az osztrák Rust. A szélicsi erdő itt kezdődik. Ebben az erdőben húzódik az országhatár. Az aknazár idején: 1953-ig a határt széles erdőirtás jelezte, amit valószínűleg nem telepítettek újra azóta sem. Az a bizonyos nyilas banda Fertőrákos felől tört át Rustra, négy málhás lóval, amelyek a templomokból és elkobzott zsidó vagyonokból szerzett értékeket vitték. Arany kegytárgyakat, ékszereket, drágaköveket, festménye­ket, Napoleon- és Ferenc József- aranyakat. Az egyik ló a lábát törte, a másik egyszerűen kidőlt, nem bírta to­vább. A bandavezér úgy döntött, hogy ezek kincses málháit el kell rejteni biztos helyre, ahol senki nem akadhat rájuk, és ahonnan később el lehet vinni. Április volt, a tavaszi esőzéstől iszonyatosan felázott pz erdei talaj. A maga édesapja meglepte a bandát, egy dobtáras gép­pisztollyal. A földre parancsolt bennün­ket ... Khmkhm ... szóval mindenkit. —| Tehát maga is ott volt! — Hát... ha már elszóltam magam, az ördögbe is... Igen, ott.. . Én lehe­tek az egyetlen tanú. Azazhogy még van legalább egy, esetleg kettő ... . — Tessék értelmesebben beszélni, ké­rem. —Azt teszem uram, csak hagyjon. Az én jelenlétem egyébként is részletkérdés. Szóval: feküdtünk a sárban, mind az öten. Ennyien voltunk, a parancsnok, én, egy csicskás és két volt pesti nyilas, az egyik valamilyen körzetvezető ... A maga apja lefegyverzett bennünket, elszedte a papírjainkat és noteszébe is bejegyezte az adatokat, azután leadott két piros jelzőlövést, és megparancsolta: feküdjünk a földön, amíg a többi határőr megérkezik, vagy jön egy orosz járőr. Az a nyilas körzetvezető szökni próbált. Fölugrott és rohanni kezdett az erdő sűrűje felé. A maga apja egy sorozattal leteritette. Ezt a pillanatot használta ki a banda vezetője... — Nevet nem tud? A neveket nem tudja? \M-4Bella vagy Bellák volt a vezér, nem emlékszem már pontosan, meg aztán ha­mis név is lehetett ... — És a maga neve? Ne próbálkozzon, de adja isten, hogy egyszer megmondhassam ... Nos, ez a Bella vagy Bellák, az apjára vetette magát és lerántotta a földre. Magához kaparintotta a géppisztolyt. És az a vad­állat nem golyóval végzett áldozatával, hanem a géppisztollyal verte agyon. Iszonyatos volt. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents