Petőfi Népe, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-12 / 215. szám
1987. szeptember 12. • PETŐFI NÉPE • 3 Szi igei az Alföl (Jq írta: Romany Pál A könyv, a Futóhomok, amelyben Erdei Ferenc Kecskemétről azt úja, hogy „ritka tünemény ebben az országban,” továbbá azt, hogy sziget, amely még éppen annyira kiemelkedik a magyar nyomorúság tengeréből, hogy meg lehet támaszkodni rajta, reménykedni — ötven évvel ezelőtt jelent meg. A kiadó, az Athenaeum ajánlása szerint „a munka, amit tíz kitűnő fiatal író és szociográfus vállalt, kalandos és hősi expedíció és a munka eredménye egy közvetlen közelünkben lévő ismeretlen világ: Magyarország felfedezése”. . Ennek az „expedíciónak” első felfedezettje volt a Viharsarok (alcímében: Az Alsó Tiszavidék földje és népe), Féja Géza által, a második pedig Erdeitől, a Futóhomok (A Duna—Tisza-köz .földje és népe). Vászonkötésben, 5 pengőért adták. A kommenciós cseléd akkoriban 77- évi! — 5—20 pengő készpénzt kapott, gabona, tüzelő és más természetbeni mellett. A hónapos cseléd havi 18—20 pengőt, a napszámos napi 1—2 pengőt keresett. lő volt, és nem a mi szótárunk szerint való paraszt. Rájöttek, hogy belteijesi- teni és specializálni kell a termelést ..., egyesületek, termelő- és beszerzőszövetkezetek gombamódra elsokasodtak ... A hofíand kerti kultúr rát a kistermelők tették naggyá.” Erdei így a gyakorlatban is meggyőződött arról, hogy lehet másképpen, lehet jobban élni a földművelőknek is. Ezért vallja a Duna—Tisza köze — Gyerekek Kalocsán (felismeri-e valaki önmagát?) Magyarország — korabeli parasztságának életéről: „Nem a termeszét a legfőbb meghatározója, hanem a társadalom, mely föléje épült, s amelyről oly keveset tud a paraszti világ.” A jobbítást sürgető szociológus alig talál vigasztalót — a mezővárosok és a farmtanyák kivételével. Visszatérően hangsúlyozza tehát, hogy „a gazdasági erősödés, szerveződés, szintemelkedés közvetlenül füg£ a paraszti állapot elhagyásától, tehat a polgárosodástól.” És keserűen folytatja: „... amikor a népélet fennmaradásának szószólóiként hirdetik a parasztság dicséretes szokásainak az ápolását, színességének, primitívségének a megőrzését, akkor tudják,.. .hogy ez fogja megőrizni a parasztot parasztnak ...” Nemsokára, a Parasztok című könyvében ki is mondja, szinte odavágja: „Az építés és a szabadság ott kezdődik, ahol a világ nem paraszt.” Szenvedély, elfogultság? Véleménye persze nem szenvtelen, hiszen azonosulásra törekszik témájával, a tájjal, a parasztsorssal — és egy világot tagadott egyidejűleg. Jellemzőnek azonban mégis a tájékozottságot, a korán megismert politikai küzdelmet, a tudatos felkészülést tekinthetjük. A másik fontos forrása Erdei írása erejének, a Futóhomok kiválóságának, hogy a valóságba ágyazódik, a szülői ház, az inspiráló, alkotó környezet valóságába. Szerelmese volt a valóságnak — irta róla később Darvas József. A Futóhomok megírásánál nemcsak a gazdaságtörténeti müveket, vagy az 1930-as népszámlálás adatait hasznosítja, hanem a helytörténeti munkák, monográfiák mellett közvetlenül, élőszóval tájékozódik munkája minden fontos témájáról. „Tele vannak panasszal — írja Kömpöcről. — A mindennapos foglalás, árverés csak növeli az elkeseredést”. Soltvadkertről olvashatjuk: A helybeli vezetők dicsérik a szociális harmóniát és kiegyenlítettséget. Megállapításait tehát mindenütt, mindenben a vélemények, az ismeretek és a valóság szembesítésével hitelesítette. S ez nemcsak ipeggyőző erejét, hanem értékét is növelte munkájának. • Kecskemét mezőváros. (A korabeli fotók a könyvet illusztrálják.) írja: „Civisparaszti gőgjük és nyugalmuk sáncaiból nézik a küszködő többieket. Ha a kunok helyzetében egy német—magyar, népelegy... élt volna, mára bizonyosan már utolsó ölig megmunkál) viruló földjeik lennének ..., szövetkezeteikbe tömörülnének egy polgárosult'társadalom keretei között es fiaik az összes magyar főiskolákat népesítenék be”. A Kiskőrösről, Kecel- ről, Majsáról, Vadkertről elmondott dicséretek után egyáltalán nem hízelgő ez az egybevetés, de hiábavaló lenne vitatni, cáfolni sem érdemes. Tény volt az elmaradás, s az is tény, hogy valójában az utóbbi másfél-két évtizedben mozdult meg ez a világ. A különbségek is nagyok voltak a kunpusztákon. A zsellérek, cselédek sorsát azzal is jellemezhette az író, hogy „újságpapírba sodoiják a legolcsóbb pipadohányt, s ha cigarettáznak, szűkösebb a kenyér, s ha eleget esznek, nem jut a ruhára.” Az idő kereke még sokáig lassan fordult a felszabadulás után is. Most viszont úgy tűnik, hogy szinte egyszerre szeretne behozni ez a vidék a nagy késést. Mindenesetre bizonyos: Bocsa, Jakabszállás vagy más községünk faluszéleinek alpesi hangulatú házai, Kécske, Majsa, Kunszentmiklós városias negyedei, tanyák közé nyúló új útjai már más egybevetést kívánnak — és bizonyítanak: volt és van erő, képesség a változásra, a haladásra. A korabeli valósághoz, gondolkodásának alakítóihoz sorolhatjuk Erdeinek azt a tágabb környezetét, baráti körét is, amely a 30-as évek végére körülvette. Gondoljunk a születőben lévő magyar progresszióra, amely — minden ellentmondása mellett — bátorítást, támogatást adhatott. A Magyar- ország felfedezése sorozat tíz kötetének megírására Sárközi György szerkesztő — Érdéin, és a már említett Féja Gézán kívül—felkérte: Boldizsár Ivánt, Illyés Gyulát, Kodolányi Jánost, Németh Lászlót, Szabó Zoltánt (Cifra nyomorúság, A Mátra, Bükk, Cserhát földje és nepe címen jelent meg munkája), valamint Ortutay Gyulát, Erdős Jenőt és Kovács Imrét. Nem a felkért szerzőkön múlt, hogy a szociográfiák csak részben készültek el, a történelem más utat szabott a következő éveknek. A nevezetes Cserépfalvi kiadónál ugyanakkor még megjelenik, nagy hullámokat verve, Kovács Imrétől A néma forradalom és Szabó Zoltántól — 1937-ben már harmadik kiadásban — A tardi helyzet. Híres, befejező gondolatait Erdei is olvashatta: „Nem ismerni a helyzetet: ma a nemzet és a magyarság elleni legnagyobb bűnök egyike ... Nem cselekedni a megismerés után: végzetes következményekkel járhat”. Megjelenik még a kormánypárt választási csalásait, a nyílt szavazás anakronizmusát leleplező „Egy veszedelmes nép” című napló is. Új könyvével ebben a zenekarban üt le jellegzetes, tiszta hangot, a szintén fiatal Erdei Ferenc. És soijáznak további könyvei is tanyákról, falvakról, városokról, a magyar társadalomról — még néhány évig. A Futóhomoknak sajátos, ma is becsült értéke a világos beszéd, a lényegre törő, kendőzetlen fogalmazás. Akkor sem (ma sem)'fogadják a szókimondást egyforma megértéssel. A Dunamente szépnek tartott parasztfalvairól, szállásairól irta: „A természeti halál csak fenyeget még, de a társadalmi halál már átlépett a küszöbökön... Legfőbb istentiszteletük a temetés”. A komor képek, egy-egy baj, gond, magatartási forma konok ostorozása azonos célt szolgált Erdeinél: a társadalmi-gazdasági haladást, a változtatás szükségességének felismerését, — a tényleges belépést Európába. A mindentől távoli, még terményeik értékesítésével is küszködő, úgynevezett szórványközségek lakóiról írja: „Kínlódás és nyomorúság az élete ezeknek a pusztai embereknek ... Ázsiai állapotukból csak gazdasági-társadalmi községesítés emelhetne ki őket. Utak, közlekedési eszközök ... de az utak nyomán komoly termelési kultúrának és értékesítési lehetőségnek is kell jönnie, amely megadja a gazdasági feltételeit az emelkedésnek”. Bocsát, Orgoványt, Prónayfalvát (a mai Tázlárt) is az „ázsiai állapotok” között említi, s a tiltakozások — főszolgabírók, főjegyzők, csendőrparancsnokok stb. részéről — bizonyara nem maradtak el. A községesitésen a közösségi élet, a közszolgáltatás kialakítását, azaz „társadalmi községesí- tést” értett Erdei, s nem beolvasztást, hivatalt, nem bürokráciát. A Kiskungazdák című fejezetben különösen kemény a fogalmazás. Nem címezi egyetlen településhez sem, de azt A Futóhomok mondanivalójának különleges tanulságos része a kereskedelem, sőt az export részletes tárgyalása, alapos bejárasa. Szociográfiai, vagy ökonómiai ez a felfogás? Ez is, az is, de főleg annak felismerése, majd szinte sulykolása, hogy alapvető érdekről, gazdaságfejlesztő tényezőről van szó a kereskedelem esetében. Kecskemétre és Nagykőrösre vonatkozóan úja, hogy a „vonzásterületükbe eső tanyáknak, falvaknak gazdasági élete minden erecskéjével a város piacába torkollik.” Halast, Jánoshalmát és Kiskőröst is ilyennek tekinti. Tételesen beszámol — szinte a későbbi agrárközgazda, akadémikus igényességevei — a forgalom nagyságáról, az évi átlagban 2,6 millió pengőt a városba hozó gyümölcskivitelről. Bírálja, hogy vékony a kereskedő réteg, Magyarhonban nem becsülik kellően ezt a munkát, pedig „kell atmoszféra is, amelyben méltó ideálnak látják a kereskedést és az ideálok köré legendákat is tudnak fonni.” Dicséri Erdei a városok vezetőit, piaci szabályzataikat, agitációs és szervező munkájukat, kiemelve, hogy még kiutazó csoportokat is szerveztettek a kertészeti egyesületekkel a külföldi piacok megismerésére. Leszögezi: „Amit városi gazdaságpolitika megtehet, azt mindkét város megtette a maga módján. A körösi, kecskeméti és a többi magyar kertek termékeinek a sorsa azonban nem a két város politikáján, hanem az országos politika esélyem fordul meg”. Az országos politika esélyei pedig ebben az időben már fokozatosan romlottak, egészen a feudális —tőkés Magyarország teljes összeomlásáig. Erdeinek első beszámolója a maga nemében máris tökéletes volt erről. Ezt & minősítést — az úótárs — Féja Géza adta a könyvről, még 1937- ben. Az idő nem tett kérdőjelet a kor- társak minősítése után. A Duna—Tisza köze földje és népe történetének új fejezetét úja. Megújultak városai és falvai. Erdei nemcsak olajbányászokról nem úhatott, de nem mérhette már fel a „szigetek” — közöttük Kecskemét — megszűnésének körülményeit és következményeit, falvainak új örömét és bánatát sem. Munkásságának emlékét mégsem csak a Futóhomok megírása őrzi itt, a Duna —Tisza közén sem. Ám jó őrizni könyveit, gondolatait is. Könyveim között becses helye van a Futóhomok eredeti példányának. Benne az antikváriumi blokk, s rajta az eladó kézírása: Erdei: Futóhomok, 16 forint, XII. 21. Emlékszem, örültem, hogy rábukkantam. Annak méginkább, hogy karácsonyra megajándékozhattam magamat. Évszám ninps a „Készpénz-jegyzék”-en, csak sorszám es egy nyomtatott rigmus. Idézem betűhuen: „Ha ellenőrződ az árat, minőségét, mennyiségét, ezzel a Demokráciát építed." Tegnap is vettem egy ‘ könyvet. A blokkon ezt olvastam: Thank you! Hány év is telt el? A könyvet, benne a fentiekhez hasonló sok adattal, jórészt saját felvételeivel, az akkor 27 éves Csanád megyei szerző eredeti írásművészettel teremtette. Kerékpáros utakon gyűjtötte, beszélgetések nyomán rögzítette, azaz nem írta, hanem elbeszélte, jövendölte, vád- és védőbeszéddé, veretes vallomássá szerkesztette. Éz az ötven év előtti írás ma is a legátfogóbb társadalomrajz hazánk e vidékéről. Átfogó jellegére szemléletesen utal a hosszú helv- ségnévmutató. Nem maradt ki tálán egyetlen fontos település sem a szociográfiai leltárból. A listában 141 helységnév soijázik. Abonytól, Akasztótól kezdve Vaskútig, Visegrádig — az egész Duna—Tisza köze. És a városok, az oly kedvelt, sőt mintának tekintett mezővárosok! A könyv lapjain Cegléd 23-szor, Nagykőrös 31-szer szerepel és a „sziget”, az „álló csillag”, a tömérdek tanulságot nyújtó, a „különös ékességű” ' város, Kecskemét: 42-szer. Nemcsak a használt jelzők utalnak Erdeinek a már - elfogultságig kedves város iránti vonzalmára, hanem az a szinte mércének, etalonnak tekintett sokoldalú bemutatás, méltatás is, amit a Futóhomok lapjain csodálhatunk. (Szabó Kálmán múzeumigazgató, akinek fényképeiből is vett át, bizonyára sokat segített a fiatal írónak abban, hogy beavatott legyen a város életébe, de a megírás mindenképpen Erdei tehetségének, elhivatottságának köszönhető.) Fejezetet kapnak a „nyugati értelmű kisvárosok”, mint Vác, Szentendre, majd Baja, a komoly, a hősi erőfeszíté- • sek városa, s persze helyet kap az érsek városa, Kalocsa, de a kunok szállásai, városai hasonlóképpen. A településföldrajzi, a közigazgatási felosztás azonban szerkezeti tagolást jelent csupán, kerete annak, hogy a szerző maradandót mondjon a tájról, a népről, a társadalomról és a gazdaságról, őszintén, egyenesen fogalmazva, olyan szo- . ciológiai arzenált felvonultatva, amely állja az idő múlását. Mi volt mindennek a forrása, hogyan vált mércévé a Futóhomok? Egyértelmű, hogy Erdei tudatosan készül a maga elé tűzött célok elérésére, a paraszti átalakulás és változás ábrázolására, majd formálására. Már a Futóhomok sem volt előzmény nélküli, hiszen első írásai még joghallgató korában megjelennek. Makó körzetét következetesen tágítja, európai látókörre törekszik, erre használja azt a külföldi tanulmányutat is, amire a makói hagymásszövetkezet elküldi. A Szövetkezeti napló című feljegyzésében úja 1936. januáijától: „Hollandiába úgy mentem, mint a.magas mezőgazdasági kultúrának és a fejtett mezőgazdasági szövetkezeteknek a hazájába. Ezt meg otthon megtanultam... Az történt Hollandiában, hogy a fejlődő parasztság, amikor a kapitalizmus válságba került, szövetkezéssel segített magan...” „A kínált áruért versenyre bocsátja a kereskedőket, hogy ki ad többet érte.” Azért is bővebben idéztem ezt a megfigyelést, mert e tekintetben sajnos nem zárkóztunk fel, nem közeledtünk a hollandokhoz. Jogosan mondhatta még a hetvenes években is egy szakértőnek meghívott nyugati szövetkezeti szakember — a budapesti Bosnyák tér láttán, — hogy „ami Önöknél ezen a téren látható, az Nyugat-Európa XIX. százada”. Az előrelépés késedelme, az elmaradás mindenesetre nem a tájékoztatáson múlott. Ä Futóhomok elemzései során máshol is találunk Hollandiára való hivatkozást. Szinte a mának szólnak a következő sorok: „A múlt század végén válságba jutott a holland mezőgazda- sági termelés. A búza és a vágómarha mit sem ért...' s reménytelennek látszott a jövő. De a holland paraszt már akkor szabad és polgárosult földműve9 Kiskőrösi „emberpiac”. Egy lakóház naplójából Lassú munkához idő kell Köztudott, hogy a Kecskeméti Katona József Színház rekonstrukciója és folyamatos átadása a tervek szerint halad, decemberben már Tiborc panaszát hallgathatják itt a színházlátogatók. De legalább ennyire örvendetes, hogy az alig kétszáz méterre lévő, Lestár téri IKTV sarokház felújítása is a végéhez közeledik. A különbség csupán annyi, hogy míg az egyik alig egy év alatt elkészült, addig a másikból már lassan három éve kiköltöztek a lakók. Nos ez igaz, ha az ember három évet kibírt, akkor már mindent kibír. De miért természetes, hogy egy lakóház felújítása három évig tartson? — Mi történt a három év alatt? — 1984 nyara: egy meggondolatlan talajvízszint-csökkentés következtében megsüllyed a Kisfaludy utcai házrész és a lakókat ki kell költöztetni az életveszélyessé vált épületből. Bár eddig is szó volt róla, most már halaszthatatlanná válik az egész lakóház felújítása. A városi tanács műszaki osztálya megbízza az Ingatlankezelő és Távfűtő Vállalatot ennek lebonyolításával, és a Szövterv tervei alapján megállapodás is születik a kivitelező Epszisz-szel. Az aláírás időpontja 1985. február. A tervezett költség 11 millió 925 ezer forint. Márciusban kiköltözik a többi lakó, akik azt remélik, hogy még abban az évben visszajöhetnek... A munkavégzés során azonban kiderül, hogy födémmegerősítésre is — erre a tervezők nem számítottak — szükség van. 1986. június: szerződés-módosítás. Az összeg így már 16 millió 309 ezer forint, a határidő 1987. augusztus vége. A homlokzat felújítását — a közben az udvarban lebontott épületek keltette por miatt — szeptember 15-ére tolták. Az Épszisz vállalta, hogy a lakók szeptember 10:i „mustrája” alapján — legkésőbb a hónap végéig kijavítja a felmerülő hiányosságokat. AZ IKTV Mivel azóta nem végeztek rajta átfogóbb javításokat, az elmaradt felújítási kategóriába tartozik. Számítani kellett volna arra, hogy nincs jó állapotban. Nézze meg, tulajdonképpen csak a falak maradtak. — A különbözeiét ki fizeti? — Természetesen az IKTV, a felújítási alapból. AZ ÉPSZISZ Somlai László főmérnök: — Tulajdonképpen kényszerpályára kerültünk. Az apróbb javításokra számítottunk, de a födémcserére nem voltunk fölkészülve. Nekünk máshol is vannak kötelezettségeink. Tíztagú kőművesbrigádunk egy egész évig dolgozott a tető- szerkezet javításán. ALAKÓK Tóth Lajostié a földszintről: — Nagyon örülök, hogy végre ilyen állapotban látom a házat, bár a lakásban vannak apróbb kifogásolni valóim. A fürdőszobába a hősugárzótól nem fér be a mosógép és a WC-re nem nagyon tehet leülni a — külön kívánságom volt — kézmosótól. Dr. Szentendrei László: — Mikor kiköltöztettek, azt mondták, hogy még abban az évben visszaköltözhetünk. Lukács Ferenc: — Nem fér be a fürdőszobába az automata mosógépem és a konyhaszekrény olyan magasra került, hogy a feleségemnek létrára kell- állnia, hogy eléije a tányérokat Baráth Imre: Ha eddig kibírtuk ezt a három évet, azt a pár hetet már kibújuk, míg minden a helyére kerül... 9 A kép előterében a színház, a háttérben a Lestár téri lakóház. Márton Lajos igazgató: — A többszörös tervmódosítások — az, hogy az egész tetőszerkezetet ki kellett cserélni a megpenészesedett fagerendák helyett vasbetonra, és hogy a földszinti lakások helyére időközben üzleteket kellett kialakítani — okozhatták az apróbb csúszásokat. — Mindezeket nem lehetett előre látni? — Az épület a századfordulón épült. O. Horváth Márta NAPKÖZBEN Kinek szóljon a muzsika? Egyértelmű: annak, aki fizet! S a jövőben ki-ki méltán dúdolhatja majd magában a büszke dallamot: adófizető polgár vagyok! Csakhogy! Mint tudjuk, a tervek szerint adóköteles lesz a takarékbetétek utáni kamat is. Ám csak a „felbruttósított” kamat, vagyis a betéttulajdonos ugyanany- nyit lát a pénze után, mint eddig. Az állam bevételei viszont nőnek. Miből? Valakinek állnia kell majd a ceh- het. Az OTP fi^et majd a csökkenő kamatrésből? Aligha, hisz továbbra is fedeznie kell — várhatóan növekvő — költségeit. Pénzügyi alapszabály, hogy a kamatok általában együtt mozognak, vagyis ha nő a betétkamat, nőnek a hitelkamatok is. Alighanem így lesz ez jelen esetben is. Ezek után világos, hogy ki állja a számlát. Aki hitelt, vesz fel. Az ellentmondás pedig az alábbi: Látom magam előtt a pöffeszkedő újgazdagot, amint januárban beviszi jeligés takarékbetétkönyvét az OTP-be, s jóváíratja az előző évi kamatot. Mondjuk az után az egymillió forintja után, amire korábban sem fizetett egy fitying jövedelemadót sem. Mivel levonták a kamat húsz százalékát, az utcára lépve büszkén húzza ki magát. Adófizető polgár vagyok! Pedig egy huncut fillérrel sem kapott kevesebbet, mint jövedelemtitkoló korában. Mert a szegény ‘ördögök fizettek, akik a növekvő hitelkamatokat nyögik. S ők még büszkék sem lehetnek. Bálái F. István
