Petőfi Népe, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-10 / 213. szám
4 • PETŐFI NEPE • 1987. szeptember 10. Kissolt új iskolája Minden jó, ha a vége jó! A kissoltiak bizonyíthatják a szentencia igazát. Bár évekig nehezteltek a közös tanácsra az iskolaépítés halogatása miatt, ma — az új létesítmény áradása után — senki sem emlegeti már a múlt vitáit. Most a körzetben lakó diákok jobb körülmények között tanulhatnak, mint a központiak. És a fejlesztés még be sem fejeződött... — Ön 1985-ben, az „Omló vakolat iskolája” című riportban azt üzente a kissoltiaknak: „ha mégis kezdődik az iskolaépítés, segítsenek ...” Meghallották a hívó szót? — kérdeztem Prohász- ka János tanácselnöktől. — Nemcsak hallották, meg is értették. És mellénk álltak. Több évtizedes tanácsi pályafutásom során ez a beruházás adta a legtöbb gondot és legtöbb örömet is. A lakóközösség nagyon • akarta ezt az iskolád és^mindent meg is iitett,azért, hogy idpre elkészüljön, — A tizenkét milliós építkezés nagyon megterhelte a község kasszáját? — Számunkra ez legalább olyan nagyságrendű munka volt, mint az országnak a paksi atomerőmű építése. Nem indult és nem is ment könnyen. Nálunk tizenöt éve szinte mást sem építünk, csak iskolát. Erre büszkék is vagyunk, hiszen mutatja: Solt életképes, gyarapodó népességű település, amelynek van ifjúsága. Persze igy nem jutott egészségügyi központra, művelődési házra, sportcsarnokra, utakra, járdákra. — A kissolti alma materre azért futotta ... — Mégpedig nagyon gyönyörűre ...:— veszi át a szót a társaságunkban ülő Újvári Józsefné iskolavezető. — Létfontosságú volt már ez az építkezés! Az utóbbi években magánházaknál béreltünk kamrákat, ott tanultak a kisdiákok. Az egykori lóistállóból kialakított, nedves falú, romos épületekben is dolgozott csoport. Most meg négy új világos tanterem, természettudományi stúdió, szertárak, orvosi és tanári szoba szolgálja a munkát. Számítógépeket, sportszereket, korszerű bútorokat is kaptunk és még hátravan további nyolc osztályterem, illetve a tornacsarnok építése. — Kik segítettek? — Hosszú lenne fölsorolni. Jöttek, ha kellett a kissolti üzemek brigádjai az alapozáshoz, a vasszerkezetek összeszereléséhez, a tereprendezéshez, takarításhoz. Dolgoztak itt a szülők, a nagyszülők, a gyerekek és a tanárok is. Mivel sürgetett az idő, egyeztetni kellett az ütemet a szakiparosokkal. Végzett a vízvezeték-szerelő, követte a fűtő, a festő és a takarító brigád. A finis volt a legnehezebb, de a legszebb is. .Megérezte mindenki, aki eljött, hogy ez az iskola tényleg a miénk. Vigyáznunk kell rá hagyon.'Ünnep volt az avatás! — A gyerekek' hogy fogadták az „ajándékot”? — Ez az idei évkezdés itt nekik is örömükre szolgált. Talán nem is kell mondani, hogy mennyire irigylik a kisebbek a felsősöket, azokat, akik ide járhatnak. Tornázni egyelőre a tetőtéren lehet csak, de hát ez is jobb, mint a sáros udvar, a zsúfolt osztályterem. — Van elég pedagógus? — Egy állásunk betöltetlen még a napköziben. Egy kollégánk kivételével mindenki szakképzett. Összeszokott,jó társaság a tantestületünk ... — A kissoltiak tehát gazdagodtak ... — Ne feledjük: ez a létesítmény nem csak az ittlakóké. Járnak ide gyerekek Tételaljáról, Tételenről, Járás-pusztáról és Nagymajorból is. Egyre gyarapszik a létszám. Már látjuk: sietnünk kell a folytatással... F. P. J. • A kissolti gyerekek az idén örültek a tanévnyitón. • A tágas tanári szobában helye van a könyvtárnak és a folyóiratolvasónak is. • Fizikaóra után az új természettudományi stúdióban. • Gazdagodott a falucska. . . KÉPEK, NAPLÓK, VITÁK A hamisítás „művészete” Enyhén szólva parázs vita jellemezte azt a nemrégiben Bostonban tartott találkozót, amelyen körülbelül 30 amerikai és holland szakértő vett részt. Ám ezúttal nem politikai vagy kereskedelmi ügy állt a szócsaták középpontjában, hanem egy — első pillantásra egyszerűnek tűnő — kérdés: valódinak tekinthető-e az az öt, különböző amerikai múzeumokban található Rembrandt-kép, amelynek eredetiségét az elmúlt hónapokban jó néhány művészettörténész kétségbe vonta. Eredeti vagy sem? Természetesen korántsem csupán esztétikai vagy kultúrhistóriai kötélhúzásról van szó, hiszen a dilemma mögött (Rembrandt vagy sem?) súlyos dollármilliók forognak kockán. A világhírű New York-i Metropolitan Múzeum vezetői számára sem mindegy, ki kell-e cserélni eddig féltve őrzött műkincseik mellett a feliratot; a holland szakemberek által javasolt szöveg szerint ugyanis csak a „Rembrandt műhelyéhez tartozó ismeretlen alkotó” tábla tekinthető jogosnak. Amint az várható volt, az eszmecserén nem sikerült közös nevezőre jutni. Amíg a jelenlevő amerikai szakértők bizonyos stílusjegyekre hivatkoznak, s kitartottak az eredetiség mellett, addig a hollandiai székhelyű, 1969-ben alapított Rembrandt-kutató alapítvány jelenlevő tagjai (más festészeti motívumokat i értékelve nyomatékosabbnak) kétségbe vonták azt. Persze nehezen is lehetnek mindez másként. Hiszen sokszor korunkbeli vagy század eleji alkotók képei körül is bizonytalanság terjeng, hogyne lenne ez így sok évszázaddal ezelőtt tevékenykedő mesterek esetében? Nyílt titok, hogy nápjainkban egyre kiterjedtebb a műkincshamisítás szférája: a bűnözés é sajátossága festők egész sorát foglalkoztatja. Valószínűleg a leg- hivatottabb tudósok is zavarba jönnének, ha végleges véleményt kellene mondani egy-egy vitatott hitelességű Picasso- vagy Dali-alkotás ügyében. Mi több, a hamisítás szinte külön „művészeti ággá” nőtte ki magát, s egyes alakjainak, például Clifford Irvingnek, Tom Keatingnek, Van Meegerennek és De Horynak az „alkotásai” a maguk nemében kiemelkedőnek számítanak. Műszeres vizsgálatok Emlékezetes marad az a botrány is, amit Konrad Kojau, a Hitler-naplók szerzője kavart. A hírhedt figura —, aki szélhámosságával súlyos presztízsveszteséget okozott az állítólagos dokumentumot közlő nívós nyugatnémet Stern magazinnak — ugyanis nem érte be e területtel, hanem a festmények világába is „átrándult”. Kedvenc mestere — nyilatkozta többször — Chagall, Van Gogh és Dali volt. Úgy tűnik egyébként, hogy az írásvizsgálat az elmúlt években rohamléptekkel fejlődött. Részben éppen a Hitler-naplók ügye keltette hullámok nyomán több nyugati országban kiterjedt kutatómunka folyik — bár legtöbbször változatlanul „tisztán” bűnügyi vagy gazdasági területen veszik igénybe a szakértőket. Elvégre olykor egy levél vagy akár egy aláírás hamisítása, egy üzleti szerződés előre-'vagy visszamenőleges datálása is óriási haszonnal kecsegtethet. Esélyük mégsem túl nagy: ha a kérdéses okirat eljut a laboratóriumokba, manapság alig van esélyük arra, hogy az aprólékos műszeres, kémiai és kromatográfiás vizsgálatok ne fedjék fel a valóságot. Ma már azt is ki lehet mutatni írta egyik összefoglalójában a New York Times —, ha korabeli papírra, korabeli tintával, de most születik egy írás, mivel a tintaszemcsék ionvándorlása csalhatatlanul árulkodik a tényekről. Hadakozó szakértők A festmények és műalkotások ügye persze más. Ott a. vita általában nem az életkor körül zajlik, hiszen a mai keletű, ám középkorinak álcázott, mégoly tökéletes kivitelű képek hamisításai is könnyen kiszűrhetők. Az viszont, hogy a valóban 1630 táján festett alkotás kinek az ecsetvonásairól árulkodik, más kérdés, s érthetően jóval tágabb teret hagy a művészettörténészek hadakozásának. Egy dolog épp ebből kiindulva bizonyosnak tűnik: a Metropolitan Múzeum illetékesei hosszabb távon is — vagy legalábbis amíg valamilyen/ellentétes értelmű, perdöntő bizonyíték fel nem merül — a számukra kedvező döntést fogadták el, s a nagyhírű New Yorki gyűjtemény leltárában a vitatott olajképek változatlanul Rembrandt műveiként szerepelnek. E. É. SZÉPEN MAGYARUL — SZÉPEN EMBERÜL Nagyképű-e nyelvünk? Természetesen nem. Viszont az, aki használja, néha a valóságosnál fontosabbnak, műveltebbnek szeretné magát feltüntetni. Ennek egyik formája az, amikor idegen szavakkal, nyelvtudással henceg — de könnyen kilóg a lóláb! Olvasom, hogy a Balatonnál üzlet eladó „bevezetett vendégekkel.” Máshol Jól bevezetett fűszer-csemege boltot” kínálnak eladásra. Valószínű, hogy ez a kereskedelemben, vendéglátóiparban használatos zsargon a német einträglich (’jól jövedelmező1), eintragen (’jövedelmez* 'bevezet') szó rossz tükörfordítása. Magyarul: egy üzlet lehet jól jövedelmező, a vendegek pedig jó jövedelemmel rendelkező törzsvendégek lehetnek. Itt van egy nagyképű másik divatszó: originált (csomagolás). A latin eredetű originális melléknév csonkított változatát újabban igének vélik, pedig original ige nem létezik, tehát csak melléknévként használhatjuk: original csomagolás. Sokkal helyesebb azonban, ha a magyar megfelelőivel helyettesítjük: eredeti, hiteles, bontatlan, szavatolt (csomagolás). Energiaracionalizálási programot hirdetnek az újságban. A racionalizál jelentése: ’munkafolyamatot ésszerűsít*. Pontosabban fogalmazunk tehát akkor, ha az energiafelhasználás racionalizálásáról beszélünk. Még egyszerűbben és közérthetőbben: ésszerű energiafelhasználásról van szó; Ha egy polgári védelemről szóló cikkben azt olvasom, hogy árvíz esetén feltétlenül szükséges a „fertőtle'nítés, rovar talanítás és deratizáció", akkor már elő kell vennem az idegen szavak szótárát. A deranzsált (’rendetlen, pongyola*) és a derb (’nyers, goromba, kíméletlen*) szó között kellene lennie. De nincs ott! így aztán kénytelen vagyok a fenti szavak magyar jelentésével minősíteni azokat, akik az olvasókat „deratizálják”. Végül még egy kereskedelmi zsargonszóról. „A Pest Vidéki Vendéglátó Vállalat likvidátort vesz fel.” Örömmel mennék, de attól tartok, hogy maga a vállalat sem tudja, mit hirdet. A szó jelentése: „olyan személy, akit valamely üzem vagy intézmény felszámolásával bíztak meg, illetve olyan személy, aki valamely intézmény, szervezet stb. felszámolására törekszik.” Lehet, hogy számla-likvidátort keresnek? Ez is nagyon csúnya szó, s az átlagos újságolvasónak nem sokat mond. Akkor talán likvidatúrára, azaz számfejtésre keresnek munkaerőt? Amíg ki nem derül, addig égy időre én is „likvidálom” maDr. Saiga Attila KÖNYVESPOLC Farkas Pál: Aga ve A hazai cigány közösség új költő képviselője szólal meg ebben a kötetben. A perifériára szorultak neveben fanyar számvetésként írja Rincsedo valóság című versében: „Cigányságunk megrekedt szakadékában / betlehemi dalokat énekeltünk / vártuk megváltónkat / a krepp-papírba csomagolt / kenyérből gyúrt szaloncukor alatt . . .” Érzésvilága, szemlélete mögött—mint Bari Károly óta valamennyi társáéban — társadalmi sorstudat feszül. A gyermekkor színei, az anyaszeretet (Születésnapom élőit), a természet úgy is, mint az egyetlen nem ellenséges közeg ( Mezőn vagy fa alatt) alapmotívumai ennek a költészetnek. A címadó vers: Utóirat sorolja fájdalmasan kitörölhetetlen emlékeit: — fájdalmas /—lámpafényes (kormos-pislákoló) / — hideg / — büdös / — mécses-szagú / — éhes / — fázik / — bánatos / — darabos / — egyedül járó magányos nagykabát /—rövid az ujja és nincs rajta / egy gomb sem!” Remélhető, hogy az olvasóból nem a szánakozást, hanem esztétikai éjményt vált ki ez a kötet, hiszen Farkas Pál „csak albérlője a mindenségnek” (Örkény István emlékére), s maga is csak annyit kíván, hogy fogadja be az élet, és írhasson verset a szomorúan idilli gyermekkor színeiről: „körbedongják életemet a színek naponta ... (már tizenhét éve) budapest sárga villamosai közt” (Piros mécses). K.M. FILMJEGYZET Szamárköhögés Az idén bemutatásra kerülő magyar filmek többségében — még sokkal inkább, mint tavaly — a félmúlt van jelen. Pontosabban az oly gyakran idézett ötvenes évek. Az újabb és újabb rendezői generációk „kötelező feladatuk” megoldása közben egyre inkább csak arra támaszkodhatnak, amit erről az időszakról olvasmány- és filmélményeik, tanulmányaik során megtudnak. Gárdos Péter, a film rendezője és forgatókönyvének egyik írója korosztálya szerint azok közé tartozik, akik még személyes élményként adhatják elő a közelmúlt történelmét. Tekintettel arra, hogy Gárdos számára az ötvenes évek közepe nem egy sorsfordító, „személyiségpróbáló időszak”, hanem a gyermekkor vége, a kamaszkor küszöbe. Kérdés azonban, hogy készíthető-e jó pillanatkép „alulnézetből” a történelemről. Játékfilmes nézőpontként mindenesetre nem számít újnak, a tragikus dolgok ironikus, távolságtartó kezelésének végül is sokféle magasság-, ból nekiláthat egy rendező. Az atmoszférateremtéshez ugyancsak mindegy, hogy hová esik épp a sokat emlegetett nézőpont. Még az is meglehet,, hogy kisfiúként egy főszereplő helyére teheti — legalábbis érzelmileg — a dolgokat, miközben a tapasztalt, okos felnőttek a teljes anarchiát, káoszt, zűrzavart élik. Az alacsony szemmagasságból lazán összeállított háttér odavetettségé- ért azonban a főszereplő kiskorúsága nem adhat felmentést. Erősebbek, kidolgozottabbak viszont a szituációk, melyek felépítéséhez Gárdos egy családi kerettörténetet vesz kölcsön. A szélsőséges helyzetben fonákjára fordult világban elsősorban a viselkedésformák változásait vizsgálja. Mese nincs, csak szituáció, de az valóban rendkívüli: 1956 októberében az utcáról behallatszó fegyverropogásban elsősorban abból veszi észre a tízéves főszereplő a rendkívüli állapotot, hogy nem mehet iskolába, s hogy a munkába már, elindult felnőttek is hamarosan hazatérnek. A három nemzedék képviselői közül az apáról csak annyit tudunk, hogy már adott egy felzaklató pofont, s igazgató valahol, az anyáról pedig annyit, hogy nem nagyon vesz tudomást a külvilágról, mert „van valakije”. A nagymama próbál meg iparkodni, hogy összefogja a családot, de hiába igyekszik, hogy rendet vigyen a négy fal között is kizökkent világba. A hullámzó intenzitású produkcióban — részben rádióból, híradórészletekből származó — illusztratív idézetek váltakoznak a pontos, de nem föltétlenül a korról szóló megfigyelésekkel. Ennek ellenére bőven akad arra is lehetőség, hogy elmerüljünk a gyilkos szarkazmussal plasztikussá tett részletekben. Jejentős részük van ebben a főszereplőknek is; a humorával zseniálisan brillírozó Garas Dezsőnek, Törőcsik Marinak. A lakásbelsőkből összeálló helyszínt rutinos biztonsággal tágítja izgalmas színekkel téli világgá Máthé Tibor operatőr. Károlyi Júlia
