Petőfi Népe, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-21 / 222. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XLII. évf. 222. szám Ára: 1,80 Ft 1987. szeptember 21., hétfő 1 ENSZ-KÖZGYÜLÉS ______________________________ M a Reagan, szerdán Sevardnadze Találkoztak a szocialista országok küldöttségvezetői Ma kezdődik meg az általános politikai vita az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének 42. ülésszakán, amely az elmúlt héten nyílt ímeg New Yorkban. A vita első felszólalója a hagyományoknak megfelelően Brazília képviselője lesz, de — f ormailag nem a vita keretében — másodiknak Reagan amerikai elnök áll majd a szónoki emelvényre, hogy kifejtse az Egyesült Államok nézeteit néhány, a világpolitika lényegére vona tkozó kérdésben. Szerdára várható Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter felszólalása. A vitában egyébként száznál több államfő, kormányfő, külügyminiszter fejti majd ki kormánya álláspontját az időszerű nemzetközi kérdésekről, a viliágszervezet helyzetéről és feladatairól. n • * Szombaton New Yorkban találkozót tartottak az ENSZ-közgyűlés 42. ülésszakán részt vevő szocialista országok küldöttségeinek vezetői. A találkozón véleményt cseréltek a 42. ülésszak munkájával összefüggő kérdésekről a szocialista, országok egyeztetett külpolitikai kezdeményezéseinek tükrében. A tanácskozáson Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter részletesen tájékoztatta a küldöttségvezetőket washingtoni tárgyalásairól. Hangsúlyozta, hogy a szovjet fél a szocialista országok egyeztetett békepolitikájának alapján folytatta a tárgyalásokat Washingtonban. A TÖRÖKBORS KARRIERJE Befejeződött a fűszerpaprika-szimpózium • Kalocsán a hónap végéig látogatható a városi klállítóteremben a termékbemutató, ahol 24 vállalat és szövetkezet hagyományos és új csomagolású fűszerpaprika-őrleményeit és paprikát tartalmazó élelmiszereit sorakoztatták fel. VÉGET ÉRT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA Elfogadták az adórefi )rm ot A kisnyugdijúaknak kedvez a döntés Szombaton folytatta munkáját az Országgyűlés őszi ülésszaka. A parlamenti padsorokban helyet foglalt Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke, Kádár János, az MSZMP főtitkára és Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke. Az elnöklő Sarlós István bejelentette, hogy a negyedik napon — az elfogadott napirendnek megfelelően — folytatják a vitát az általános forgalmi adóról és a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvényjavaslatokról. • Befejeződött az Országgyűlés őszi ülésszak». A képen: dr. Med- gyessy Péter pénzügyminiszter felszólalása. Polgárdl József (Pest m., 17. vk.), a Nyugat-Pest Megyei Sütőipari Vállalat igazgatója az újítási díjakkal kapcsolatban azt javasolta, hogy e díjakat, illetve az abból származó bevételeket ne vonják össze az egyéb jövedelmekkel, hanem külön 20 százalékos lineáris — nem progresz- sziv — adó terhelje azokat. Indítványozta azt is — Szentágot- hai János pénteken elhangzott felszólalásához kapcsolódva —, hogy bátrabban, célirányosan alkalmazzák az adóvisszajuttatás ösztönző hatását. Végezetül azt javasolta, hogy azok az állampolgárok, akik a közműfejlesztésekhez több jogcímen járulnak hozzá, a tervezettnél nagyobb, vagyis 40 százalékos adókedvezményt kapjanak. Kovács András (Heves tn., 10. vk.), a Selypi Cukorgyár főmérnöke az adóreform eredeti céljait veszélyeztető tényezőkről és tendenciákról szólt. Egyebek között indítványozta, hogy a két új adónem mellett fennmaradó elvonásokat — a vállalati nyereségadót és a társadalombiztosítási járulékot — mielőbb a legmagasabb szintű jogi szabályozással rendezzék. A személyi jövedelemadó kapcsán Kovács András egyetértését fejezte ki minden olyan javaslattal, amely a nehéz helyzetben lévő rétegek megsegítésére irányul. Ellenzett azonban minden olyan engedményt, amely adó- kiesésit jelent, s azt az aktív dolgozó rétegek rovására kellene ellensúlyozni. Bánffy György (Budapest, 4. vk.), színész, a József Attila Színház tagja azt a folyamatot ismertette képviselőtársaival, amelynek révén módosító javaslatát az illetékes bizottságok elfogadták, s az indítvány az írásos jelentésbe került. Örömének adott hangot, hogy a pénzügyi kormányzat is — bár kompromisszumként — elfogadta a három- és több- gyermekes családoknak javasolt, gyermekenként évi 12 ezer forintos adóalap-csökkentést. Hozzászólásra több képviselő nem jelentkezett, ezért az elnöklő Sarlós István a vitát bezárta. Ezt követően Szabó Kálmán, a Terv- és 'Költségvetési Bizottság előadója kapott szót, aki az Országgyűlés Jogi, Igazgatási és Igazságügyi, valamint a Terv- és Költségvetési Bizottsága nevében tett bejelentést. A bizottságok befejező döntéselőkészítő munkájukat, két jelentést készí- tettek az általános forgalmi adóról és a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvényjavaslatok tárgyában. Indítványozták az Országgyűlésnek, hogy javaslataikat és a szabadon választható döntési változatok egyikét fogadják el. (Mint ismeretes az Országgyűlés bizottságai — kivéve a honvédelmi és külügyi bizottságot — szeptember 4. és 10. között tartott üléseiken megtárgyalták az általános forgalmi adóról, valamint a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvényjavaslatokat. A bizottságok álláspontját a Jogi, Igazgatási és Igazságügyi, valamint a Terv- és Költségvetési Bizottság szept. U-ei és 15-ei együttes ülésén összegezték. A kiegészítő, módosító javaslatokról a két bizottság jelentést készített, amelyet a képviselők a napirend tárgyalása előtt kézhez kaptak.) A két bizottság szeptember 18-ai ülésén megvitatta a plenáris ülésen a két törvényjavaslattal kapcsolatban felvetett új képviselői módosító javaslatokat is, s erről szintén jelentést készített, amelyet a képviselők a vita lezárását kővetően kaptak meg. (A bizottságok az általános forgalmi adóról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban elfogadásra ajánlották azt a módosítást, hogy a magánerős házilagos lakásépítést, -bővítést, -korszerűsítést, -közművesítést, -felújítást végzők részére visszaigényelhető adó mértékére az állami költségvetésről szóló törvényjavaslatban a Minisztertanács — az ár- és jövedelmi viszonyok változására tekintettel — évente tegyen javaslatot. Ugyancsak elfogadták azt a módosító javaslatot, hogy a pénzügyminiszter kapjon felhatalmazást a fogyasztási adóval terhelhető termékek és szolgáltatások, valamint a fogyasztói árkiegészítésben részesíthető termékek és szolgáltatások után megállapítható adó, illetve árkiegészítések mértékének és részletes szabályainak rendeleti meghatározására. Beható vita után a két bizottság a többi módositó javaslat elfogadását nem ajánlotta. Ezek közül azokat, amelyeket a javas- lattevő képviselők továbbra is fenntartottak, a két bizottság elbírálásra a törvényhozó testület plénuma elé .tárt. MINISZTERI VITAÖSSZEGZÉS Nem csodaszer — eszköz a kibontakozáshoz A vitát lezárva Medgyessy Péter pénzügyminiszter emelkedett szólásra. Bevezetőben köszönetét mondott a képviselőknek az észrevételekért, a támogatásért, s azért a segítségért, amelyet már az előkészítő munka során is kapott a pénzügyi kormányzat. Ha a képviselők elfogadják a törvényjavaslatot, a pénzügyi kormányzat is számít erre a segítségre, elsősorban az adótörvény társadalmi elfogadtatása terén. Már az eddigi vitából is kitűnt, hogy az adóreform szerves része a kormány most elfogadott munkaprogramjának. A két új adó fontos eszköze a munkaprogramban megfogalmazott célok megvalósításának, elősegíti a stabilizálást, és eszköze a kibontakozásnak is. Arra a képviselői kérdésre, hogx — miért nem magyarázta - meg a pénzügyminiszter, mi a következménye annak, ha nemmel szavaz az Országgyűlés, Medgyessy Péter most elmondta: ez esetben az elképzeltnél magasabb áremelkedéssel valósítható meg az élet- színvonal szükséges csökkenése. Ennek társadalmi, politikai hatásai bel áthatatlanok és rendkívül kedvezőtlenek lennének. Kedvezőtlenebbek, mint amilyen következményeket az adórendszer ‘bevezetése során vállalnunk kell. A másik lényeges különbség, hogy az új adórendszer magában hordozza a kibontakozás lehetőségét, amellyel a régi eszközrendszer nem rendelkezik. Az adórendszer előkészítésének társadalmi vitája, s a parlamenti tanácskozás is őszinte eszmecserére adott alkalmat. A vita során az adó révén olyan súlyos gazdasági-társadalmi kérdésekről is kialakult a vélemény- csere, mint a szociálpolitika jelenlegi rendszere, a bérezési rendszer, az állampolgári erkölcsök kérdése, a közgondolkodás alakulása. Az eszmecserék során többen megfogalmazták azt a kérdést: vajon elő van-e készítve az adóreform a bevezetésre? Szakmailag ezt a pénzügyi kormányzat megfelelően előkészítette. Természetesen ennek ellenére — amennyiben az Ország- gyűlés törvénnyé emeli a tervezeteket — megfeszített munkára van szükség ahhoz, hogy a részletekbe menő megoldások közül is megtalálják a legjobbat. Ami viszont az adóreform társadalmi előkészitését illeti, a válasz már bizonytalanabb. Sok minden történt az elmúlt hónapokban, de még számos a tennivalónk. A kormány nyitott arra, hogy az adórendszer működésének egy éves tapasztalatait értékelje, és a szükséges következtetéseket levonja. A legnagyobb vitát a személyi jövedelemadó tervezete váltotta ki. A személyi jövedelemadó fontos eszköze a teljesítmények szerinti differenciálás megalapozásának, kiterjesztésének. Az elkövetkezendő években a munkából származó jövedelmek között a jelenleginél lényegesen nagyobb különbségek fognak kialakulni. Olyan körülményeket kell azonban teremtenünk, hogy a növekvő különbségeket a társadalom elfogadja, s ennek legfontosabb eszköze a bevezetendő személyi jövedelemadó. Az új adórendszer természetesen nem csodaszer, eredményt csak jól szervezett, célirányos munkával lehet elérni. Ehhez azonban megfelelő feltételeket kell teremteni. A pénzügyi kormányzat azt várja az adórendszertől, hogy a dolgozókat többletteljesítményekre fogja ösztönözni, amivel meg lehet alapozni a következő évek gazdasági stabilizálását, majd a kibontakozást. A továbbiakban a pénzügyminiszter az adórendszerben alkalmazandó kedvezményekről szólt. Elmondotta: e téren nagyon vigyázni kell arra, hogy megfelelő mértéket tartsunk. A kedvezményeket ugyanis az adózók fizetik meg. A pénzügyi kormányzat elképzelése az, hogy a jövőben tovább szélesíti az adófizetők körét, s így lehetővé válik az adók mértékének csökkentése. Ez pedig a kedvezmények további szélesítése ellen szól. Sokan megfogalmazták azt a kérdést is, melyek a feltételei annak, hogy a személyi jövedelemadó-rendszer kifejtse a kívánatos hatásokat. Medgyessy Péter erre úgy válaszolt: az adórendszer hatékonysága nagymértékben múlik a kormány munkaprogramjának következetes végrehajtásán, a megfogalmazott gazdaságpolitikai célok és teendők következetes érvényesítésén. Az adórendszer hatásait rontaná, ha nem társulna hozzá következetes gazdaságpolitika, ha elmaradna a reform folytatása. Nagyon fontos a visszarendeződés megakadályozása, ez ugyanis az egész eddigi munka eredményeit semmisítené meg. A továbbiakban a pénzügyminiszter konkrét képviselői javaslatokra válaszolt. A parlamenti vitában sokan foglalkoztak a csa(Folytatás a 2. oldalon.) MÜZLI, KUNSÁGI ZSEMLE, KAKÁSKOLBÁSZ, JOGHURTTURMIX Megyei termékek az őszi BNV-n Szombaton Szegeden a Hungária szállóban rendezett záró plenáris üléssel fejeződött be a háromnapos nemzetközi tudományos, műszaki-fejlesztési tanácskozás a fűszerpaprikáról. A Kalocsán és Szegeden rendezett tanácskozáson s a bemutatókon, a világ fűszerpaprikát termelő és felhasználó országaiból ideérkezett szakemberek meggyőződhettek arról, hogy az amerikai származású paprika — az egykori török- bors — a magyar táj jellegzetes növényévé vált. Különleges ízével, zamatéval, élteit színesítő anyagai révén világhírnevet is szerzett. Ehhez természetesen jelentős mértékben hozzájárul!, hogy hetven éve megalakult a fajtaeiöál- liításra és a termesztési módszer kutatására hívatott állomás. Éppen a hét évtizede megindult tudományos munkára emlékezve szervezték ezt a szimpóziumot,, de sort kerítettek arra is, hogy bemutassák a külföldieknek a termesztés, a feldolgozás és a kereskedelmi munka jelenlegi helyzetét, gondjait és az ágazat fejlesztési elképzeléseit. A záróülésen dr. Balázs Sándor akadémikus, a Zöldségtermesztési Kutató Intézet Fejlesztő Vállalat főigazgatója összegezte a három nap tapasztalatait. Véleménye szeriint a 'tanácskozás elérte célját, mert az elhangzott 74 előadás alkalmat teremtett arra, hogy a szakembereik pontos képet alkothassanak a fűszerpaprika jövőjéért fáradozó bel- és külföldi kutatók munkájáról. Kiderült az list hogy majdnem minden ország saját fajitákat 'termeszt, italán az egyetlen kivétel Spanyolország, ahol imarokkói fajtákkal is próbálkoznak. Bár a fűszerpaprika termeszthetőségének északi határán vagyunk, nem ártana nálunk is 'megvizsgálni a külországbeli fajtákat.. Érdekes munka eredményéről számoltak be a szegedi és a pécsi tudományegyetem munkatársai, ők a fűszerpaprikát mint méhlegelőt vizsgálták. Tanulságosak voltak a termesztéstechnológia tárgykörében elhangzott előadások. Kitűnt, hogy a szákembereket inkább a helyrevetés, az öntözés technikájának tökéletesítése érdekli, mint az egy évtizede nagy sláger betakarításé. A világon szinte mindenütt a termés;, a féltermék minőségének megóvására fordítják a legnagyobb gondot. Biztató, hogy e témakörben a legtöbb előadás magyar volt. k c*. p. A fogyasztási javak őszi " szakvásárán, a 88. Budapesti Nemzetközi Vásáron 25 országból mintegy ezerötszáz kiállító mutatkozik be. A résztvevők igazi meglepetéssel, úgymond szenzációval ezúttal sem szolgáltak, óz a hazai és külföldi cégek esetében egyaránt megállapítható. A gyártók leginkább a már meglévő termékeik korszerűsített, továbbfejlesztett változataival jelentkeztek. Megyénket a nagy seregszemlén csaknem 40 kiállító képviseli. Belépve a .24. számú élelmiszer-ipari , pavilonba, étvágygerjesztő az elénkN táruló látvány. A Kalocsai Sütő- és Édesipari Vállalat számos új, de az Üzletekben már eddig is kapható termékét állította ki: a Popej termékcsaládot, a mogyorós és na- rancsízú nugátszerű Kondi szeletet, az almával, illetve napraforgóval dúsított Plóri és Lóri csokoládékat, de ott díszük standján a mostanában egyre népszerűbb müzli is. A Kecskeméti Sütő- és Édesipari Vállalat a kunsági zsemléért kapott vásárdíjai. Itt találkoztunk. Hantos Józseffel, a Kecskeméti Konzervgyár igazgatójával; aki elismerésként és biztatásként értékeli a BNV nagydi'ját, és úgy véü, hogy a bébi ital család jövőre a nemzetközi zsűri előtt is megállja majd a helyét. A Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat termékei közül a pecsenyekacsa és -csirke tálcán kiszerelt mell- és combkínálata számíthat a legnagyobb üzleti sikerre. Újdonság a Kiskunhalasi Baromfifelddlgozó Vállalat csípős kakaskolíbásza, a baromfiszalámi, a konzervek közül a sajtos csirkehús, a pulykahús és a szárnyasmájkrém. Vásárdíjat kapott a KAGE tejüzeme által előállított és a belkereskedelmi forgalomban megjelent Fauna joghurttunmix. Az Állami Gazdaságok Kereskedelmi Társulása, az ÁGKER KFT a 25-ös pavilonban mutatkozik be. A Kiskunhalasi Állami Gazdaság gyümölcslikőrborai a vásárdíjasak között szerepelnek. Üj termékek: a Helvéciái Állami Gazdaság Elit likőr- családja, az Izsáki és a Kecskemét—Szikrai Állami Gazdaság 0 A Kecskeméti Konzervgyár bébiitalai a BNV nagy- diját érdemelték ki. (A vásáron látható további megyei termékekről kép- összeállí tásunk a 3. oldalon.) alacsony alkoholtartalmú gyümölcs- és borai apú készítményei1, a Hosszúhegyi Mezőgazdasági Kombinát cs&csókasű- rítménye. A Kiskőrösi Állami Gazdaság 18-féle borral jelentkezett a kiállításon. Ismét eredményesen szerepel az őszi iBNV-n a Bajai Nett Konfekcióipari Vállalat, lég] újabb terméke vásárdíjat kapott. A Bács-Kiskun megyei kiállítók közül még a Szék- és Kór- pitosipari Vállalat kecskeméti gyárának Éva típusú ülőgarnitúrája érdemelte ki ugyanezt az elismerést. M. A.—K. A.