Petőfi Népe, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-17 / 219. szám
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA (Folytatás az 1. oldalról.) Belső tartalékaink között kiemelt hely illeti meg a tudást, a munkaerkölcsöt és -kultúrát, az Irányítás és vezetés színvonalát. A vezetők — legyen szó miniszterről vagy gyárigazgatóról — megítélésének fő mércéje a rábízott hivatal'vagy üzem működésének eredményessége. Az a vezető, aki nem tud eredményeket felmutatni, az emberek bizalmát megnyerve rendet, fegyelmet tartani, át kell adja a helyét olyannak, aki erre képesnek mutatkozik. Tartalékaink nagyon fontos forrása, s egyben gazdaságpolitikai céljaink megvalósításának döntő feltétele a termelés fejlesztése, hatékonyságának javításai. Változtatni kell a beruházási arányokon is. A váltás lényege, hogy a beruházásokon belül a feldolgozóipar javára csökken- tenünk kell az alapanyagok és az energia termelésére fordított eszközöket. A viták során többször is megfogalmazódott, hogy szükség van-e ilyen körülmények között a külföldi nagyberuházásokra, nem takarithatók-e meg máshol felhasználható források e téren. Körültekintő 'mérlegelés után arra a következtetésre jutottunk, hogy súlyos gazdasági hiba lenne megváltoztat-, ni az ezzel kapcsolatos korábbi döntéseinket. Ezért a megvalósítás gyorsabb útját kell választanunk. Ennek megfelelően hóztuk előre 15 hónappal — egyetértésben csehszlovák barátainkkal — a bős—nagymarosi létesítmény befejezését. Ugyancsak a takarékosabb kivitelezésre kell törekednünk a tengizi beruházás esetében. Kulcskérdés a támogatások jelentős csökkentése a termelésben és a fogyasztásban egyaránt. A támogatások teljes megszüntetését természetesen nem tűzhetjük célul, de átrendezését mindenképpen. Az olyan támogatásokat tartjuk kívánatosnak fenntartani, melyek versenyképes, korszerű termékeket előállító területekre irányulnak, ahol a megtérülési idő a leggyorsabb. A támogatások csökkentése kikerülhetetlen azért is, mert a költségvetési hiányt fokozatosan meg kívánjuk szüntetni. 1988-ban már szeretnénk a jelenlegi 30—35 milliárd forint hiányt 15—25 milliárdra leszorítani, 1990-re pedig egyensúly körüli állapotot kialakítani. Gazdasági rendszerünk alappillére változatlanul az állami és a szövetkezeti tulajdon. Ezt azért tartom szükségesnek külön is hangsúlyozni, mert csakis erre a szilárd' alapra épülhet az a törekvésünk, hogy a tulajdonformák gazdagodjanak, egymáshoz minél változatosabb módokon kapcsolódjanak. Törekszünk az állami tulajdon belső zártságának további oldására, többek között arra, hogy megteremtsük a vállalati kollektívák és a dolgozók vagyonérde- keltségét. Vérsenyegyenlőséget akárunk kialakítani az állami, szövetkezeti vagyon, illetve az egyéni kistulajdon alapján gazdálkodó szervezetek között. Támogatni kívánjuk a magántulajdonnak a szocialista vállalkozásokhoz kapcsolódó tonnáit — növelve ezzel szocialista vonásaikat —, valamint az önálló egyéni és társas kistulajdont. Országunk fejlődését távlatilag is az dönti el, hogy mennyiben sikerül összehangolni a stabilizációs programot az átfogó világgazdasági nyitás stratégiájával. A konvertibilis elszámolású külkereskedelmi áruforgalomban már 1988-ban jelentős aktívumot kell elérni. Döntően fontos, hogy a szükséges aktívumokat az exportbevételek növelésével érjük el. Figyelmeztető jel, hogy a dollárban elszámolt magyar kivitel értéke az évtized eleje óta lényegében változatlan. Ennek legfőbb oka, hogy kivitelünk termékszerkezete mindinkább elmarad a nemzetközi élvonal, sőt újabban a középmezőny mögött is. Tisztelt Országgyűlés! A tartalékok mozgósításához, erőforrásaink jobb kihasználásához sürgetően szükséges a gazdaságirányítási rendszer megújítása. A változások három fő területre irányulnak: — az egyik a szabályozórendszer egyes fő elemeinek gyökeres átalakítása, új eszközök beléptetése; ezt szolgálja a monetáris eszköztár bővülése, a va- gyonérdekeltség elemeinek kiépítése és az új társulási törvény kidolgozása; — a változások másik területe a piaci mechanizmusok kiteljesítése, ' a megteremtett vállalati önállóság tartalmának erősítése, a központi elvárások informális csatornákon történő közlésének megszüntetése, a részletekbe menő szabályozás kötöttségeinek oldása, a vállalkozás és a vállalati felelősség következetes érvényre juttatása; — s végül szándékunk a kormányzati ''irányítás, a tervezés módszereinek olyan továbbfejlesztése, amely az új körülmények között is eredményesebben képes a folyamatokat az össztársadalmi érdek, a gazdasági célok szerint befolyásolni, ami nem kisebb feladat, mint a piaci viszonyok érvényre juttatása. Ezekhez a változásokhoz olyan új eszközöket is igénybe kell vennünk, mint a mostani Ülésszakon előterjesztésre kerülő adóreform. Az adóreform előkészítésének nagy és ellentmondásos társadalmi visszhangja jelzi, hogy itt nem egyszerűen adótechnikáról van szó, hanem a társadalmi újraelosztás és a közteherviselés új rendszeréről, Vagyis fontos társadalompolitikai kérdésről. A közvélemény érdeklődése érthetően a személyi' jövedelemadóra összpontosul, de itt is szeretném hangsúlyozni, hogy népgazdasági szempontból, így a lakosság szempontjából az .általános forgalmi adó jelentősége nem kisebb, és a kettő szorosan összefügg. Sokan felvetik, hogy a kis vagy közepes jövedelműek miért adózzanak? Erre azt lehet válaszolni: azért, mert a jövőben az állam az ő borítékjaikban is elhelyezi azt a pénzt, amit eddig a vállalattól, vagyis a dolgozótól vont el. Azért teszi ezt, hogy világossá váljék; a közkiadások fedezetét nem a társadalom felett álló állam, hanem az állampolgárok állítják elő, s ha rajtuk keresztül jut a költségvetésbe, jobban odafigyelnek a közpénzek felhasználására, a közpénzből gazdálkodók pedig nagyobb felelősséggel sáfárkodnak a közkiadásokkal, az adófizetők pénzével. Az adórendszer eszköz, amit használni lehet jól is, rosszul is. A kormányzat felelőssége, hogy jól alkalmazza, legyen ereje és bátorsága legyőzni az indokolatlan ellenállást, és ugyanakkor engedjen utat minden olyan észszerű javaslatnak, amely a rendszer menet közbeni tökéletesítését szolgálja. A kormány — összhangban a Központi Bizottság 1987. júliusi állásfoglalásával — úgy ítéli meg, hogy bérrendszerünk reformjára is szükség van. Ennek napirendre tűzését éppen a népgazdaság, ezen belül az állami szektor nem kielégítő teljesítménye kívánja meg. Nélküle, a teljesítésben való tényleges egyéni és kollektív érdekeltség megszilárdítása, létrehozása nélkül nincsenek reális esélyeink arra, hogy a népgazdaság helyzete érdemben javuljon. A bérreform — amely elgondolásaink szerint széles önállóságot ad a vállalatoknak a bérrel, mint termelési költséggel való gazdálkodásban —, a gazdasági reformfolyamat szerves része. A kormány a közeljövőben programot dolgoz ki a bérreformra, amelynek folyamatos megvalósítása már 1988-ban megkezdődhet. Olyan esztendők előtt állunk, amikor azt sem lehet elosztanunk, amit megtermeltünk, amiért megdolgoztunk. Ha átmenetileg is, és szerény mértékben is, de csökkentenünk kell a lakossági fogyasztást. A fogyasztói áraknak az előző években megszokottnál jelentősebb emelése most elkerülhetetlen. A kor- .mány szilárd elhatározása, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel csökkenti az inflációs nyomást. Az 1988-ra tervezett 14—15 százalékos átlagos fogyasztói áremelést követően már 1989- től csökkentjük az áremelkedés ütemét. Az elhelyezkedésben, s foglalkoztatásban várható nehézségek ellenére a kormány garantálja a szociális biztonságot. A kiegyensúlyozottabb szociális viszonyok érdekében tervbe vettük a szociálpolitika megújítását. Ennek keretében a központi és helyi eszközöket elsősorban a fiatalok, a gyermekes családok, az időskorúak,' a hátrányos helyzetűek ellátására összpontosítjuk. Ilyen szellemben terjesztjük az Országgyűlés elé 1988-ban a nyugdíjrendszer módosítását. Tisztelt Országgyűlés! A kormány tisztában van azzal, hogy csak akkor szerezheti meg a programhoz nélkülözhetetlen társadalmi támogatást, ha érezhetően megnő a társadalmi ellenőrzés, ha az állampolgárok képviselőik útján és közvetlenül is felelősen szólhatnak bele a gazdasági célok és eszközök kijelölésébe. Azt akarjuk elérni, hogy a Minisztertanács elsősorban nagy horderejű kérdésekben döntsön, és ne terheljék részletkérdések. A kormány mellett olyan szakértői hálózat kialakítására van szükség, amely képes az egyébként nélkülözhetetlen hivatali szakértelmet és ágazati szemléletet ^kontrollálni, és az egységes kormányzati szempontokat megfogabtfazni. A nehezedő gazdasági körülmények nemcsak az állampolgári, hanem a hivatali fegyelmet is lazítják, kedveznek a 'korrupciónak, a pozícióval, a „gazdasági hatalommal” való visz- szaéléseknek. A kormány a gazdasági okok lehetőség szerinti megszüntetése mellett, minden rendelkezésre álló eszközzel fel akarja venni a harcot a negatív társadalmi tendenciák ellen. Céljainkból következik, hogy magát az államot is olcsóbban kell működtetnünk. Az egészségügyre vagy az oktatásra fordított összegek csökkentése például nem lehet célunk, de a hatékonyabb működést, a gazdaságosabb felhasználást itt' is elő kell mozdítani. Biztonságunk és nemzetközi kötelezettségeink teljesítésének, garantálásával egyidejűleg takarékosabban kell gazdálkodnunk a védelmi kiadásokkal. Elhatározott szándékunk, hogy munkánkat az eddiginél jobban az Országgyűlés ellenőrzése alá helyezzük. A kormány szándékairól, és döntéseinek Indokairól, a népgazdaság helyzetéről az eddigieknél rendszeresebben kívánjuk tájékoztatni az ország közvéleményét. Tisztelt Országgyűlés! A kormány munkaprogramjának végrehajtásában bizakodva épít a nemzetközi viszonyok kedvező alakulására. Külpolitikánk alapelvei ismertek és változatlanok. A kormánynak saját munka- programjáért magának kell viselnie a felelősséget, s ezt nem is szándékozik másra áthárítani. Minthogy azonban a program az egész társadalmat érinti, senki — sem az állampolgár rok, sem a társadalmi szervezetek, és különösen nem a gazdálkodó egységek — nem érezheti magát a kívülálló pozíciójában. Lehetőségeink a cselekvésre különbözőek, felelősségünk sem ugyanaz: a legnagyobb az országot irányitó politikai-állami testületeké, szerényebb az egyes állampolgároké.. Mégis a legtöbb eredmény az állampolgári közreműködésből születhet, hiszen végső soron az egyes emberek teljesítményeiből áll ösz- sze az, ami a népgazdaság eredménye lesz. A változásnak most szorító kényszere hat. Ezt csaknem mindenki látja, felismeri. Nem mindegy azonban, hogy ennek milyen iránya alakul ki, s hogy az irányt mi tartjuk-e akaratunk, szocialista értékrendünk szerint, vagy sodródunk az eseményekkel. Meg kell újulnunk, de úgy, hogy eddig létrehozott történelmi jelentőségű értékeink megmaradjanak, sőt alapjai megszilárduljanak. A kormányban megvan az elhatározottság, "hogy a helyzetünkből adódó nehéz döntéseket is felvállalva, stabilizálja a gazdaságot és előkészítse a társadalmi megújulással, a politikai, állami mechanizmus reformjával is együttjáró kibontakozást. A kormány nem kívánja sem önöktől, sem pedig a társadalomtól, hogy örüljenek a várható terheltnek. Azt viszont kéri, hogy ha jóváhagyják ezt a programot, és azt önökön keresztül a társadalom is elfogadja, a végrehajtás legyen közös ügyünk. A nemzeti érzés mélyen benne él minden tisztességes emberben. A más népek iránti tisztelet és megbecsülés is akkor hiteles elsősorban, ha a hazánk és népünk szeretettre épül. Éppen ezért nagyon fontosnak tartom, hogy amikor most honfitársainkat közös cselekvésre szólítjuk, érezzük át annak jelentőségét1, hogy a haza sorsáról és jövőjéről van szó — mondotta Grósz Károly. A Minisztertanács elnökének expozéját követően megkezdődött a kormány munkaprogramtervezetének vitája. Elsőként dr. Gajdócsi István, a Bács-Kiskun Megyei Tanács elnöke (13. vk.)> kapott szót. I midiír óüS .'HÍ. DR. tí^DÖCSÍlSWXI^ ° Történelmi küldetésünk a nép szolgálata NYERS REZSŐ: Jó irány a cselekvésre A helyzet sürget, nincs idő szertartásokra, cselekedni keli — szögezte le belezető szavaiban a megyei tanács elnöke. — A célok elérésének módozatait szolgáló garanciák közül a szocialista demokrácia gyakorlatának ki- terjesztését és az értelmes szervezettséget tartom legfontosabbnak. — Meggyőződésem — jelentette ki'a képviselő —, hogy a szocialista demokrácia által föltárt tanulságok, megfogalmazott követelmények nélkül elsikkad a cselekvés, lelassul a reflex, és a magatartás gyakran nélkülözi a felelősséget. — Ami az értelmes szervezettséget illeti, szükség van arra, hogy ne a látványos ünnepségek, a retorikai bravúrok hassanak a közvéleményre, hanem csakis és kizárólag az ágazat, a terület teljesítménye, eredményessége. Sokak előtt ismert, hogy Bács- Kiskun gazdaságában az agrár- termelés és -feldolgozás a produkált termelési érték kétharmadát adja. Az ipar karakterét pedig a feldolgozó ágazatok döntően magas aránya, szabja meg. Mit kívánunk tehát tenni? 1. Fontos feladatnak tartjuk a termelésszerkezet folyamatos át- alakítását, ott, ahol a piaci értékítélet és a nemzetközi verseny ezt megköveteli. 2. Feltételezve az alkalmasságot, a vezető minősítésének első számú kritériuma a tartós eredményesség. 3. A megye iparának szerkezete ma megfelelő. Legfontosabb teendő a gépek lényegesen jobb kihasználása, az agrárfejlesztést szolgáló gépipar erősítése, a technológiai és technikai megújulás, a termékek műszaki színvonalának és minőségének minden piacon érvényesülő versenyképessége. 4. Bács-Kiskun hagyományos mezőgazdasági ágazatai rendkívül nehéz helyzetbe kerültek. Mi javíthat helyzetünkön? Mindenekelőtt á korszerű termelés, a költségek nagyobb tiszteletével és jobb arányaival (ez utóbbi a mezőgazdaságban felhasznált ipari anyagok túlzottan magas áraira is utal). Azután az ökológiai és biológiai adottságok kiaknázása a béltartalom javításával és a csomagolás célszerű divatosságával. 5. Fontos a célszerűen működő gazdasági szervezetekre vigyázni, illetve további ilyen szervezetek kialakítását segíteni. A mezőgazdasági nagyüzem és a kistermelés harmóniáját (megfelelő árviszonyokat feltételezve) példamutatónak tartom. A nagyüzemeknél a sikeres gazdálkodás érdekében oldottá tesszük a szövetkezeti formákat: a nép- gazdasági hasznosság a döntő. 6. Erősíteni fogjuk a gazdálkodó egységek együttműködését a népgazdasági ágaktól függetlenül. A képviselő végezetül a tanácsi munka néhány fontos, kényes kérdéséről szólt. — 'Abból indulok ki — mondotta —, hogy ha nem kínlódnánk ilyen szorító gondok között, akkor is tisztességes, logikus és kötelező a közkiadások mérséklése. De a közkiadáson belül feltétlenül különbséget kell tenni. Az alapvető lakossági szolgáltatásoknál (közoktatás, egészségügyi-szociális ellátás, víz- és kommunális ellátás) a tanácsi kiadások több mint 80 százalékáról van szó. Azt hiszem, nem kérdőjelezhető meg, hogy a felnövekvő generáció részesüljön-e oktatásban, mégpedig korszerű oktatásban, mert értük dolgozunk ma és ők építik a holnapot. Az sem vitatható, hogy a betegeket meg kell gyógyítani, a humanitáson túl visszaadni munkaképességüket. Továbbá az sem, hogy az egészséget károsító arzénes vizet fogyasztásra alkalmassá kell tenni. — A tanácsi fejlesztési és mű-. ködési forrásokat ért és tervezett, meglehetősen nagymértékű csökkentések hatására a következőket kell tennünk: 1. Mivel nincs annak realitása, hogy a csökkentést a tanácsok akár a lakosságtól, akár gazdálkodó szervezetektől szármanó többletbevételekkel pótolják, bár erre is törekszünk, ezért erőinket az élen rangsorolt feladatok, prioritások megvalósítására, védelmére kell koncentrálni. 2. A legfőbb gondunk, politikai jelentősége (nagysága miatt is) az, hogy a lakásellátás ne szenvedjen súlyos sérülést. Itt elsősorban a lakásmobilitást ösztönözzük. Ez azt jelenti: például ha valakinek tanácsi lakása van, és ha saját tulajdont, újat, nagyobbat akar építeni, azt segítjük, szociális helyzetétől függően nemcsak kedvezményes telek- juttatással, hanem a tanácsi támogatás bővítésével, sőt ha bankhitelt kényszerül felvenni (mivel a kamatláb 12 százalék), akkor a tanács a kamatkülönbözetet, tehát a 9 százalékot átvállalja, hogy csak a kedvezményes háromszázalékos kamat maradjon meg az építkezőnek. 3. A lakosság önkéntes társulásainak támogatása rendkívül hasznos és fontos terep, mert szerény tanácsi pénzzel az érdekelt,1 ség nyomán megsokszorozzuk a forrásokat. 4. Itt említenék meg egy nagy tartalékot: a társadalmi munkát, amely eddig településeinket sok milliárdos értékkel gazdagította, szépítette. Tisztelt Országgyűlés! A napirend, amelynek elfogadásáért választóink nevében a kezünket felemeljük, nemzeti ügy. Ha megszavazzuk, bizalmat adunk a kormánynak és együtt Vállaljuk a végrehajtás felelősségét: Ebben a kritikus helyzetben történelmi küldetésünk a nép szolgálata. • A imegyei tanács elnöke után K üríti László, a Tii&zánimneni Református Egyházkerület püspöke kiemelte: az előterjesztett program emberközpontú. Javasolta, hogy a kormány egy év múlva vizsgálja meg a fogyasztói árszínvonal növekedésének >a hatását a nyugdíjasok - életkörülményeire. EZt követően Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára emelkedett szólásra. Beszédét a 3. oldalon közöljük. A Minisztertanács munkaprogramja rövid, szabatosan fogalmazott és az általános tennivalók megfogalmazásában világos. Ezért elfogadom és várakozással nézek a megvalósítás nehéz munkája elé. A munkaprogram akkor valósulhat meg, ha nem miniszteriális ügyként kezeljük, ha nemcsak a kormány ügye lesz, hanem a nemzet ügyévé válik. Miért szükséges most az új munkaprogram? Ügy vélem, nem azért, mert a helyzetünk lényegesen változott volna két és fél év alatt, hanem éppen azért, mert a helyzetünkön nem tudtunk eléggé változtatni, javítani, sőt, bizonyos romlást mutat a mérleg. Helyzetünk újragondolása elkerülhetetlen és ha késve is, azért még időben történik. Miben bizonyult tévesnek a két év előtti helyzetmegítélés és az akkori célmeghatározás? Először is lebecsültük a termelékenység és a versenyképesség javulása ellen ható tényezőket“ túlzottan bíztunk az átállással járó konfliktusok elkerülhetőségében. Az állami szubvenció „édes mérgét” alaposan túladagoltuk, az édesség hatása már megszűnt, a méreg még hat. A jövedelmezőség kényszerét viszont túl óvatosan, nem kellően adagoltuk a gazdaságban. Másodszor pedig: túlbecsültük lehetőségeinket abban, hogy az egyébként, külön-külön indokolható társadalmi célok közül mennyit és milyen értelemben vállalhatunk fel. Az adott, rendkívül szorító helyzetben gazdaságunk a „prioritások inflációjától” szenvedett, ennek hatását mind a pénzügyi egyensúly, mind pedig az életszínvonal megszenvedi. Nagyon fontosnak tartom határozott és világos, közös vagy legalábbis többségi vélemény létrejöttét abban, hogy mind a hosszabb távú modernizációs célkitűzéseink, mind a jelenlegi jóléti politika nehézségei nem a gazdasági reform túladagolásából, épp ellenkezőleg: az elégtelen alkalmazásából erednek. A Minisztertanács munkaprogramjából ez az értelmezés olvasható ki, én ezt helyeslem. Vagyis úgy gondolom, hogy reform- politikánk óvatosabb változatáról fokozatosan — a stabilizáció előrehaladásával párhuzamosan — át kell váltanunk a merészebb és teljesebb változatára. Stabilizációs politikát a miénkhez hasonló helyzetben kétféleképpen lehet központilag megtervezni és megvalósítani: vagy az általános visszafogással és nadrágszíjmeghúzással, — tehát válságmenedzselő módszerrel — vagy pedig a visszafogás és a gazdasági reform kombinálásával, olyan manőverező kormányzással, mely kezdetben főként a visszafogással él, továbbiakban azonban már főként a reformok bevezetésével operál. Az első módszer gyorsabb egyensúlyjavulással kecsegtet, de fájdalmasabb és a társadalom' nagyobb teherviselését feltételezi, feszültségokozó hatása meglehetősen nagy. A második megoldás az egyensúlyozás időszakát némileg kitolja, viszont a reformok kezdetét előbbre hozza és ha sikerül a két folyamatot jól ösz- szekapcsolni, jobb átmenetet teremt a kibontakozás felé. Mivel ez a jobb lehetőség, ezt kívánatos alkalmazni: Kritikus kérdés a konvertibilis exportunk nehézkes, lassú fejlődése, ami a stabilizáció akadályozója lehet. Ehhez kapcsolódó kérdés az, hogy miként hasznosíthatjuk jobban KGST-beli kapcsolatainkat, szigorúan a mostani nemzetgazdasági célok érdekében. Ezek nem csupán kereskedelmi, hanem termelési témáik, nemzetgazdasági horderejűk óriási. El kell fogadni azt, hogy rövid távon a kényszermegoldások elkerülhetetlenek. Hazánk helyzetéből adódik a lehetőség, hogy a kelet—nyugati kapcsolatok egyik közvetítőjének a szerepét tudatosan fölvállaljuk. Kritikus kérdés az, hogy sikerül-e az eddiginél jobb összhangot teremteni a termelékenység és a foglalkoztatási cél követésében; olyat, amely utat nyit a termelékenységnek és a szerkezét! fejlődésnek úgy, hogy köziben fenntartja a társadalmi méreteikben kedvező foglalkoztatási helyzetet. Kritikus kérdés egy olyan új pénzügyi politikára való áttérés, amely szigorú kapcsolatba hozza a pénzellátást a termelés és a forgalom nemzetgazdasági fejlődésével1, amely a forint értékmérő szerepének az erősítését célozzál. Az 1988-ban várható magas inflációs ráta is bonyolítja a helyzetet, de ezt most vállalnunk kell. Nagyon fontos, hlogy sikerüljön már 1989- től visszaállni az egyszámjegyű Inflációra, majd annak további csökkentésére. Kritikus (kérdés végül az, hogy egészségügyi, oktatási és szociál- pollitikai rendszerünket mennyire sikerül viszonylag jó állapotban átmenteni a stabilizációs időszak korlátozó hatásai mellett. Az egészség, a tudás és a szociális biztonság alapvető gazdasági erőforrás, amit most védenünk kell. A kormányzat nincs könnyű helyzetben. A gondok sokaságával kei) megküzdenie. Hogy eredménnyel járjon a munkaprogram megvalósítása, égetően szükséges a társadalom bármelyik lehetőségének fokozott kihasználása, ennek révén .pedig a politikai bizalom növelése. Ezért javaslom a következőket; — Korszerűsítsük és tegyük politikái véleményegyeztetésle alkalmasabbá az állami költségvetés előkészítését és országgyűlési tárgyalását. — Az országgyűlés vegyen részt a jelentős (külföldi kötelezettségvállalás itthoni megtárgyalásában és új pénzügyi kihatás esetén az előzetes döntésben. A kormány évenként hozza nyilvánosságra az ország fizetési mérlegét és adósságállományát. — A népgazdasági tervezésnek ki keh fejleszteni a pénzügyi, külkereskedelmi és szociálpolitikai ..ellentervek'’ készítését és nyilvánosságra. hozatalát a helyzet követélményei szerint. — Növelni kell a Magyar Nemzeti Bank szerepét és súlyát a gazdasági kormányzásban. Tisztelt) Országgyűlés! Nem sok okiunk van pillanatnyilag a derűlátásra, de a borúlátás sem lenne jó tanácsadó. Most elfogulatlan, reális (szemléletű tettekre van szükség. A munkaprogram jó irányt mutat a cselekvésre.
