Petőfi Népe, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-16 / 218. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1987. szeptember 16. ÉRTÉKŐRZŐK G. SIMON MAGDOLNA „A századforduló építészete vonz” Kissé meglepő, hogy Bács-Kiskun megyében csak néhány művészettörténész tevékenykedik, mindannyian Kecskeméten. A többi városban is elkelnének hasonlóan képzett muzeológusok, legfőképpen Baján. A megyeszékhely legszebb szecessziós palotájában ma már galéria van. Aki pedig az ottani dolgokat irányítja: G. Simon Magdolna művészettörténész, osztályvezető. □ □ □ — Édesapám, Simon Ferenc szobrász. Szolnokon, a művésztelepen élnek a szüleim. Már gyerekfejjel sok minden megvilágosodott előttem, ami a művészettel kapcsolatos. Közvetlen közelükben lehettem az alkotóknak, láttam, hallottam ügyes-bajos dolgaikat. Úgy éreztem, messzire nem térhetek le az útról, művészetközeiben kell maradnom. Az egyetemi tanulmányaim során arra is rádöbbentem, hogy a szobrászattal, festészettel sokan foglalkoznak, ha kevesen is értenek hozzá. A tényanyagot bárki megtanulhatja, ám ahhoz érzék kell, hogy a művek fontosságát, lényegét másoknak érthetően adjuk át. És mellé is beszélhet az ember. Úgy gondoltam, az építészet sokkal konkrétabb témakör, ott nem sok szerep jut a személyes' benyomásnak, a tévedés, a „ködösítés” is jobban kizárható. — És valóban így van? — Most már tudom, nem volt igazam régebben. Igenis számit a szubjektivitás. Kikerülhetetlen. Soha sem arról kell bizonyságot tenni, hogy milyen okos az értékelő, az ítész, hanem a műről illik szólni. A művész szituációit átélni, az alkotást értelmezni: ez a mi dolgunk. — Hogyan teszi ezt? Műhelytitkára vagyok kíváncsi. — Sokat olvasok. Átnézem a levelezéseket, a naplókat, a visszaemlékezéseket, ha ugyan találok ilyeneket a művészektől. Például Mednyánszkynak sok művészi titkát megérti az ember — Naplójából. A források mellett a kortárs művészetet ugyancsak tanulmányozom. A legfontosabbat még nem említettem, alaposan ismerni kell a művet, amiről véleményt alkotok, tanulmányt, elemzést írok. — Az sem árt, ha a történelemben is járatos a művészettörténész.- Igaza van, csak éppen nagyon hiányos a középiskolai oktatás ebben a tekintetben. Az egyetemen nem pótolhatók be alapvető tudnivalók. Mégis ezt kellett tennünk! Történelem—művészettörténet szakra jártam az ELTE- re, 1980-ban végeztem. A művészetek fejlődését végigkísértük, ám azok a korszakok váltak hangsúlyossá, melyek az előadók érdeklődési körét képezték. Az utolsó két évben szakosodtunk. „ — Ön az építészettörténetre. Igen úgy gondoltam, ezzel kevesen foglalkoznak. Szakdolgozati témámat is az építészet témaköréből választottam. Sokat jártam az Országos Műemléki Felügyelőség Építészeti Múzeumában (értékes anyaguk van, de még ma sincs állandó kiállítóhelyük!), kutattam a dokumentumok között, írtam a szakdolgozatomat. Egyszer megkérdezték: nincs kedvem ott dolgozni? Igent mondtam, hiszen végzősként nem sok remény volt a későbbi elhelyezkedésre, egyszerűen nem voltak állások. Az egyetemet levelezőn fejeztem be. 1982 tavaszáig Pesten éltem, 2800 forint fizetésből. Alkalmam volt foglalkozni a századforduló építészetével is gyűjtés, leltározás közben, Azt azért tudtam, nem innen megyek nyugdíjba, kevés perspektívát láttam. — Ekkor jött Kecskemét... Művészettörténészt kerestek. Megpályáztam, elfogadták, jöttem. Fontosnak véltem, hogy olyan városban éljek, dolgozzam, ahol magától adódik a munka, a város kínálja a feldolgozandó építészeti anyagot. Kedvenc időszakomra, a századfordulóra, közelebbről a szecesszió időszakára Kecskeméten és a megyében bőven van példa. Évekre értelmes munkát kaptam. — Igen ám, de közben a Cifrapalotát felújították és megbízták a Kecskeméti Galéria vezetésével. — Ezt ugyancsak nagy kedvvel csinálom. 1982-ben kezdődött a Cifrapalota rekonstrukciója. Úgy érzem, sikerült az igényeknek megfelelően kialakítani a hajdani épületet (itt nem a műszaki feltételekre gondolok!). Bánszky Pállal együtt elkészítettük a kiállítás forgatókönyvét, katalógusát. Később ugyanezt tettük a bajai Nagy István Képtár esetében. Az ugyancsak nagy 0 A galéria egyik képe: Farkas István Nagymama és unókája című festménye. munka és jelentős előrelépés volt, hogy a megyében fellelhető alkotásokat a közönség is láthatja. A galériában időszaki tárlatokat is rendezünk, erre számos példát sorolhatnék, főképp a szecesszió témaköréből válogattunk, de a kortárs művészet is jelen van kiállítótermeinkben. — Akik figyelemmel kísérik a galéria képzőművészeti tárlatait, tudják, melyek az emlékezetes bemutatók. Mindezt megszervezni, megtervezni, megrendezni is kell. Ezekből a feladatokból önre is sok vár. Saját kutatása, munkája háttérbe szorul? — Bizony, háttérbe. Levelező aspi- rantúrát kezdtem a századforduló építészetéről. Az érdekel, izgat, hogy jeles építészeink, Lechner Ödön, Jakab Dezső, Márkus Géza, Mende Valér miért kaptak több megrendelést a mezővárosainkban, mint máshol. A levéltári anyagok között, a hajdani helyi újságokból is fény derül a titokra. Ehhez persze sok idő kellene, de abból mindig kevés van. Ezért is voltam kénytelen egy évet halasztani... — Egyre többen foglalkoznak a századforduló művészetével, építészetével. Igaz? — Én is így vélem. Talán már divattá is vált a múlt idézése? Egyre-másra tűnnek fel a szecessziós motívumok a kirakatokban, az épületeken, a ruhákon és egyéb helyeken. Attól, hogy régi, de éppen divatos elemet alkalmaznak, még nem válik értékessé tettük. Néhány éve a szecesszió volt a „sztár”, ma inkább ak art deco. Egy ideig bosszankodik ezen az ember, aztán pedig beletörődik, hogy úgysem tud változtatni a divathullámon. Szerencse, hogy a műemlékek felújításakor megkérdeznek bennünket, művészettörténészeket is. — Mit terveznek a Cifrapalotában? — A legfontosabb: tavasszal átrendezzük az egész állandó kiállítást. Az évek során sok új képhez jutottunk, szeretnénk ezeket is bemutatni. Nagyszabású vállalkozás, hogy néhány építésszel bejártuk a várost és a védelemre szoruló házak jegyzékét elkészítettük. Ezt a megye többi településén is szükséges lenne elvégezni! □ □ □ Nem kell félni, hogy munka nélkül maradnak az értékeket védők, őrzők. G. Simon Magdolna sem fogyott még ki az ötletekből, ezekről azonban még korai lenne említést tenni. Az eddigi tevékenységéért tavaly Szocialista Kultúráért kitüntetést kapott. Borzák Tibor KÉPERNYŐ A halál árnyéka „Kegyes a viz, mint a hirtelen halál.” Ezzel a mondattal fejezte be Családi regény-ét Gyurkó László. A halál árnyéka című — több éve a Ra-re sorozatban megjelent könyvében is meghatározó a víz, a gyors halál: a hajdani híres partizán, a szakma mestere rendőrfelügyelő kis hajójával száguld1 a Dunán végzete felé. Már az első képsoroktól sejthető, hogy a pompásan fölszerelt, a nagy folyón fenségesen robogó vízi jármű egyik utasa a Halál. Kéz- nyújtásnyira lapulnak hosszú pengéjű, borotvaéles kések a markáns tekintetű férfi hajójában. Szinte féltő, rajongó szeretettel csúsztatja helyükre a — tudjuk —jelenésükre váró ölő szerszámokat. Mestersége a halál, jut eszünkbe körültekintő buzgósága láttán a híres könyv címe. Tévén nevelkedő milliók tapasztaltuk, hogy valamirevaló színművekben, tévéjátékokban előbb-utóbb elsül az a bizonyos, a játék elején szögre akasztott (Csehov mester példázatában szereplő) puska. A szenvtelenül előadott történetben is sorra akdóba lépnek a gyilkos bökök. Krimikben járatosak lévén, azt is gyanítjuk, hogy az utolsó harc az egykori harcostársak közti nagy leszámolás lesz. Noha nem tartozom a bűnügyi történetek kedvelői közé, lekötött a gyorsan pergő A halál árnyéka. Szakmájuk, mesterségük (hivatásuk?) legjobbjai küzdöttek életre-halálra. Az író is bizonyított: érti mesterségét. Csak a vetítés után tűnődünk, hogy miért választotta éppen most ezt a töténetet? Ebben a műfajban is ki akarta próbálni, hogy mire képes? Vagy tán nyári dunai kirándulásain, a Karapancsa körüli vízitúráin hallhatta a halállal elgyűrűzött nyugdíjas főrendőr utolsó kalandját? Netán Jan Nowickit kívánta megajándékozni egy testére szabott szereppel? Netán nemcsak alkalmat látott a modern bűnüldöző mechanizmusok kétségtelenül érdekes bemutatására, hanem jó ürügyül szolgált a külföldi társszervek segítségére számító szervezet és a magányos küzdő ősidőktől kedvelt viadalának előadására? Gyors vágásokkal, pergő ritmusban, hatásosan tolmácsolta Szurdi András rendező Gyurkó művét (bár a befejezés egészen más, mint a könyvben). Akik azt kérdeznék, hogy hol maradt az árnyalt jellemábrázolás, miért olyan végletesen lecsupaszítottak egyes szituációk, azoknak azt mondom, hogy ez egy ilyen film. Az „ilyent” nem minősítő jelzőnek szántam. A^íét Eléggé nehéz vállalkozásba fogott A Hét különstábja, amikor Bács- Kiskun megyei hangulatképpel próbálta jellemezni a kibontakozási program parlamenti tágyalását megelőző napokban az országos hangulatot. A bizonytalanságot, meg az óvatos, feltételekkel körülbástyázott reménykedést érhettük tetten az utcákon megkérdezettek válaszaiban. A kétségek és a bizakodások indokainak mélyebb kifejtésére nem volt mód. A megszólaltatott két központi bizottsági tag — a megyei pártbizottság első titkára és megyénk negyedszázada országgyűlési képviselője — a' közös felelősségre tette a hangsúlyt: mindenkinek helyt kell állni a maga posztján. A vezetőknek úgy'is, hogy az eddiginél egyértelműbben lehetővé teszik mindenhol és mindenki számára a szakmai szempontok érvényesítését, képviseletét. Mert — maradjunk a vasárnapi A Hét műsoránál — hiába szorgoskodik száz meg száz ügyes kertész, hiába tanul, hajtja magát, ha valahol elhibázott tervek, intézkedések miatt tízezer hektárnyi gyümölcsöst kellett kiszántani (ha jól értettem) egyetlen megyében. Heltai Nándor HONISMERET — HELYTÖRTÉNET ORSZÁGOS RENDEZVÉNYSOROZAT KOMÁROM MEGYÉBEN A könyvtárak és a múlt őrzése Szeptember 7—11 között tizenhatodik alkalommal rendeztek Komárom megyében könyvtári hetet. Áttekintették a könyvtárak helyzetét, eredményeit, a közművelődésben, a megye szellemi életében betöltött szerepét. Mint minden évben, a programot egy könyvtári törekvés köré szervezték; az idén a honismereti mozgalom és a könyvtárak kapcsolatáról adtak számot. Kóger Tamás, a József Attila Megyei Könyvtár igazgatója köszöntőjében — Tatabányán —- hangsúlyozta; a könyvtárak helyismereti, helytörténeti gyűjteményeinek a Hazafias Népfront honismereti mozgalma bázisaivá kell válniuk; annak az egyre erősödő törekvésnek a bázisává, amely a lakóhely és szélesebb környezetünk megismerését, a kapcsolatok erősödését kívánja elősegíteni. Havas Miklós, a Hazafias Népfront Komárom Megyei Bizottságának titkára előadásában szólt arról, hogy az elmúlt években megnőtt az érdeklődés a helytörténet és a közelmúlt történelme iránt, különösen a húsz- és harmincéves korosztály körében. Fontos tehát a kutatómunka, az adatgyűjtés lehetőségének megteremtése a könyvtárakban is, hiszen az olvasók választ várnak a múltból, és választ a jelen politikai és szakmai kérdéseivel kapcsolatban is. A helytörténet iránti érdeklődés fokozza a kötődésünket szűkebb hazánkhoz, pátriánkhoz s egyúttal erősíti hazaszeretetünket, identitástudatunkat. A könyvtárak ugyanakkor nem csak az ismeretszerzésben tölthetnek be jelentős szerepet, hanem a közösségteremtés fórumai is lehetnek, ha maguk köré gyűjtik azokat az embereket, akik érdeklődnek a helytörténeti kérdések iránt. Ezt követően Lisztes Lászlónak, a kecskeméti Katona József Megyei Könyvtár főmunkatársának gondolatait hallgatták meg a résztvevők. A honismereti mozgalom helyzetéről, feladatairól, a helyismereti gyűjtemények szerepéről, jelentőségéről, a Hazafias. Népfront honismereti munkájának és a könyvtárak helyismereti, hely- történeti gyűjtőmunkájának kapcsolatáról beszélt. Az országos program másnap az esztergomi tanítóképző főiskolán a honismereti híradók szerkesztőinek tanácskozásával folytatódott. Halász Péter, a Honismeret szerkesztője vitaindítójában áttekintette a megyei honismereti lapokat, elemezte szerkesztési elveiket, célkitűzéseiket, hibáikat, eredményeiket. Részletesen értékelte a Bács- Kiskun Megyei Honismereti Közleményeket is. Indulása, 1983 óta egyenletes teljesítményt nyújtó periodikának minősítette a Hazafias Népfront Bács- Kiskun Megyei Bizottsága és a Katona József Megyei Könyvtár közös kiadványát, mely színvonalas tanulmányok sorát publikálta eddig. Kiemelkedő számainak témaválasztásai közül külön is dicsérte a nemzetiségekkel kap* csolatos rendszeres információközléseket, valamint a Bács-Kiskun megyei antropológiai felmérést közreadó számot. Ä legjobb honismereti lapok egyikének tartja megyénk Honismereti Közleményét. Az értekezlet hozzászólója volt dr. Mándics Mihály, a HNF Bács-Kiskun megyei honismereti bizottságának elnöke, a Honismereti Közlemények szerkesztőbizottságának vezetője is. Félszáz honismereti szemle jelenik meg Magyarországon, több ezerre té- hető azoknak a száma, akik a népfront keretei között szülőhelyük, múltjuk lelkes feltárói, jelenük megörökítői. A honismereti munka nemcsak tudományos tevékenység, hanem egyre növekvő mozgalom, melynek rangja, tekintélye, közéletünkben betöltött szerepe egyre jelentősebb. A honismereti, helytörténeti mozgalom és a könyvtári munka további erősödését kitűnően szolgálta a Komárom megyei rendezvénysorozat. Kerekes Magdolna A MŰVÉSZI ABSZTRAKCIÓ ÚTTÖRŐJE VOLT: A modem "W" T A képzőművé- UI one Arn szét absztrakt AJLkJ ill L/ ágazata a század elején alakult ki. A világ szakadatlan változásával nemcsak a valóságnak a művészetben tükröződő képe módosul, hanem maga a tükör, a művészet is. A korszerű tudomány és technika eredményeit a századelő nagy absztrakt művészete, az európai avantgárd első hullámának tagjai olvasztották be először kifejezésmódjukba, melyet mindenütt nagy botrány fogadott. Szokatlan ábrázolásmódjuk változatai azóta állandó kísérői a képzőművészeti világképnek, eredményeiket a látáskultúra minden területén hasznosította már. A művészeti absztrakció lényegében két nagy csoportra osztható, a pusztán a színekre és a valamelyest organikus formákra emlékeztető, romantikus vagy lírai non figuratív (nem ábrázoló) és a különféle, mértani formákból építkező, szerkesztő, konstruktivista irányzatokra. Az előbbi legnagyobb alakja volt Hans Arp, aki Kandinszkijjal együtt az úttörés munkáját is elvégezte. Arp 1887. szeptember 16-án született Strassbojirgban. Szobrász, grafikus és költő volt. Kevés valódi követőjéről tudunk, de mint Mondriannak, neki is nagy szerep jutott a művésztársak inspirálásában. Ösztönzéseit ma is követik. A modem művészeti törekvésekkel a századelő nagy kohójában, Párizsban került kapcsolatba 1904-ben. Előtte a weimari akadémia növendéke volt, 1908-ban megannyi középeurópai művésztársához hasonlóan a párizsi Julian- akadémiát látogatta. Svájcban találkozott Paul Kleevél, aki erősen hatott látásmódjára. 1912-ben Kandinszkijjal került kapcsolatba. Vendégként részt vett a korszakalkotó Blaue Reiter kiállításon. Berlinbe utazott. Rajzait a híres Sturm folyóirat publikálta. Ezek az orosz művészek szerkesztett kubisztikus térképezésétől eltérően már hullámvonalas kialakulást mutatnak. 1914-ben újra Párizsban találjuk Max Jacob, Modigliani, Apollinaire és Delauney társaságában. Az első világháború idején Svájcba vonult vissza, és már ekkor megkezdte tört formájú torzóinak festését, melyek az 1916-ban Tzaraval és Hülsenbeckkel együtt alapított Jada kifejezésmódjához közelítettek. Találkozásaikat a hírhedtté vált zürichi Cabaret Voltaire-ben tartották. 1916-tól illusztrált is. 1917-től alkotta amorf formákat mutató színes reliefjeit. Feleségével, Sophie Tauberrel együtt készítette ragasztott képeinek sorát. Ezek nagy visszhangra leltek kortársai körében. A húszas években a Merz mozga• Alakzat (1928). lom híve Schwitterssel együtt. 1926-ban lett a meudoni szürrealista csoport tagja. Ez időben dekorációkat is festett egy strassbourgi zenés kávéházban. * 1931-ben az Abstraction-Création csoportosulás szervezője. Képein tépett papírdarabkákat szerepeltetett és ekkbr mintázta korszakalkotó amőbaformájú szobrait, melyeknek nemzetközi hírét köszönhette. Költeményeket is írt, német és francia nyelven. Nagy sikereit a második világháború után aratta, amikor Amerika nagy városaiban mutatta be műveit. 1953-ban Caracasba nagy bronzplasztikát készített, Felhőpásztor címmel. Művei szellemes, erőteljes formaorganizmusok, a növényi világ szerkezeti felépítésének variációival. Művészete sajátos világ, sajátos törvényekkel, melyek alapjaiban rokonok századunk tudományos felismerésével, mindenekelőtt a mikroszkóp feltárta világgal. ' B. I. £"Izörnyű csapás ért a tavasszal. O Csapás? Tragédia. Tízévi házasság után rájöttem, hogy nem szeretem a feleségemet. No meg ő se szeret engem. Mert, ha szeretne, mivel várná haza a családjáért éjjelnappal géemkázó férjét? No mivel? Mit tudom én, de semmiképp nem azzal a szlnehagyott, gusztustalan hálóingével. Mert csak azt látom belőle, meg a kócos haját. Este tizenegy óra, mire hazaérek. Föl se kel az ágyból, csak kiszól a dunna alól: „ott a kajád a tűzhelyen, melegítsd meg!" Aztán amikor hozzábújna az ember, akkor meg „hagyj ‘békén, szúrsz! Különben is fáradt vagyok ... Adj ötszáz forintot, mert Józsikának szétment a cipője!" Házasság ez? Csoda, ha a felesége szuszogását hallgatva a gépíró Juci- kára gondol az ember? Mert hát ő is géemkázik... Elég volt, elválok tőle. Randa, há- zsártos vénasszony lett. Ha én ezt sejtem tíz évvel ezelőtt, dehogy vettem volna feleségül, de ki láthat a jövőbe? Még alig múltam negyvenéves. Jóképű, jól kereső, alapjában Átváltozás véve fiatal ember vagyok. Igaz, néha szúr a szívem, de ez manaposág még nem betegség. Kortünet. Annyit beszélnek az egészséges életről, hát itt az ideje, hogy új életet kezdjek — nélküle. Elhatároztam, hogy még a nyáron elmegyek vele üdülni, hiszen ö kapta a beutalót, aztán az ősszel beadom a válókeresetet. El is mentünk a Balatonra. Már a készülődésnél feltűnt, hogy ismeretlen ruhákat szed ki a szekrényből. Igaz, két éve nem nyitottam ki a szekrény ajtót. Nem volt rá időm. Egészen jól nézett ki, ahogy felöltözött. Különösen a hálóinghez képest. Mondhatni csinos volt. Még a haját is kibodorította. Dunna se volt rajta. Nem is olyan öreg, mint este az ágyban. Hmm... . Míg a fiamnak felfújtam az úszógumit, ők Lenkével, a kislányunkkal előre mentek a strandra. Sebaj —.gondoltam 1—, hadd menjenek, legalább jól körülnézhetek az üdülőben, hátha találok valakit, akivel érdemes megismerkedni. Találtam is, nem is egyet. Sok ott a csinos nő. Amint nézelődtem a strandon, egyszer csak látom ám, hogy a zuhany alatt kelleti magát egy észvesztőén csinos nő. Éppen háttal állt, jól megfigyelhettem anélkül, hogy ő .észrevett volna. Micsoda formás lábak, szép hosszú nyak ... No meg az a ringó csípő! Egy életem, egy halálom, odamentem hozzá, és megkérdeztem: — Segíthetek, hölgyem? — Persze—mondta ő, és megfordult. — Légy szíves, add ide a szappant! ■ Igen, a feleségem volt teljes életnagyságban. Hát nem tragédia ez? Egy perc alatt beleszerettem a saját feleségembe. Állítólag ő is belém. És mit gondolnak, mit csinálunk reggeltől estig? Beszélgetünk. Egészen jól el lehet vele beszélgetni. Nem is gondoltam volna. Igaz, három éve nem beszélgettünk. Mióta géemkázom, csak éjszaka találkoztunk. Biz’isten, sokkal csinosabb, meg okosabb, mint a gépíró Juci. De jó, hogy még nem adtam be a .válópert! Elváltam volna tőle anélkül, hogy tudnám, milyen asszony is valójában az én feleségem. T. Ágoston László
