Petőfi Népe, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-06 / 184. szám
4 9 PETŐFI NÉPE t 1987. augusztus 6. JANCSI ÉS JULISKA — JÓSKA ÉS MARICA Szegény község gazdag hagyományai A bátyai baromkút közelében, Foktőn, a néhai fajszi molnároknál, a gyerekfaló Remenice-tónál, a Kukorica csárdában, a dusnoki búcsúban, Hetedhét országon meg az Üveghegyen túl, a mesebeli erdőben, Kukuska várban jártam a minap, anélkül, hogy kimozdultam volna szobámból. Találkoztam örökké kötő lányokkal, az erdei anyó- nál melegedő tizenkét betyárral, a mennyország kapujánál őrködő vén bakancsossal, aranyhajú ikrekkel, Szveti Gyuraggyal, azaz Szent Györggyel, Furfangos Jakabbal, a nagyeszű Bocskorossal, a fajszi tudós Luca Péterrel, angyalbárányokkal. Megtudtam, hogy miért dolgoznak sokat a kovácsok, miért átkozott a bíbic, miből lett az asszony, mikor patkolják a boszorkányokat, mit tegyen az, akinek megrontották a kecskéit. AZ ÖRDÖGNEK ADOTT LÁNVOK bátyai mMsér ÉS MONDÁK Bátyai népmeséket olvasgattam. Az Európa Könyvkiadó A népek meséi sorozatban Az ördögnek adott lányok címmel jelentette meg Fehér Zoltán bátyai népmesegyűjtését. A folkloristák régóta várták ezt az összefüggő művet az adatközléseivel, tanulmányaival, újságcikkeivel, előadásaival, a néprajz iránti fogékonyságát, felkészültségét három évtizede bizonyító pedagógustól. A Forrás 1976. októberi számából idézem A babonás falu című írásának bevezető sorait: „Ablakom előtt a Piros Paprika Tsz traktorai dübörögnek, vezetőfülkéikben középkorú emberek, tegnapi parasztok. Cédulák tömege íróasztalomon, két évtizedig tartó gyűjtésem eredménye, babonák ezrei: falum néphite. Nem egyet közülük a mai traktoristák mondtak el.” Kilenc éve publikálta Mesélő falu című írását a Forrás hasábjain. „Mesét jóformán mindenki tud Bátyán", írta. Igaz, a mesélőalkalmak fogyatkozásával felejtődnek a történetek, de az újabb nemzedékek is ismerik a mesék alaprétegeit, számukra is kedves Jancsi és Juliska, vagyis — kétnyelvű falu lévén a paprikatermelő község — Jóska és Marica, Szürkeló Péter azaz Milos Kobilos. (A Cumania 1978-ban megjelent kötetében 18 népmesét adott közre Fehér Zoltán.) A bajai, a kalocsai múzeum és a dusnoki Frank Nádor gyűjteményeinek fel- használásával, Lóránt Lilla tervei szerint díszített könyv tizenegy fejezetbe csoportosítva közli Fehér Zoltán válogatott gyűjtését. Legszámosabbak a tündérmesék, hősmesék, a legendamesék és eredetmondák, valamint a hiedelmek, hiedelemmondák. A kötet összeállítója valamennyi meghallgatott mesemondót bemutat, hiszen ők formálják meg a történet, a monda most olvasható változatát, szövegét. Sorsos emberek a hagyományspecialisták. A Milos Ko- bilost Miklósity Szőke Pál mondta el a kötet szerzőjének. „Kalandos élete folyamán sokfelé megfordult, s minden közösségben szívesen hallgatták meséit. Meséinek nagy részét nagyapjától tanulta. Az öreg szilvaőrző gunyhója a bátyai mesemondás központja volt a harmincas években”. Tudós alaposságú jegyzetei valamennyi közölt mese eredetéről, jellegzetességeiről tájékoztatnak. Nyomon követi a mesemotívumokat, hiedelmeket héthatárba és azon túl is továbbító kommunikációs búvópatakokat. Sokatmondó: a máshonnan átvett történetek valódiságát gyakran helyi környezetbe helyezve hitelesítik. Máskor a környék földrajzi viszonyai, a történelem nehéz századai hívnak életre másutt is honos — az ember kiszolgáltatottságát kifejező — meséket. A kétnyelvű községben élő mesékről, mondákról kiadott könyv nemcsak néprajzi irodalmunk nyeresége, egy kiváló kutató munkásságának szép állomása, hanem kitűnően szórakoztató, elgondolkodtató olvasmány. Elgondolkodtató, bizony. Néhány hete csodálkozva hallottuk a Bánk bán vietnami fordítójától, hogy hazájának egyes vidékein a kisfiúknak leány- vagy állatnevet adnak a Gonosz megtévesztésére. Kiderült, hogy Bátyán is túl akartak járni a rontó szellemek furfang- ján. „Valamikor rögön az öregök nem engedték Keresztelő előtt a gyereket nevén szólítani, mert akkor a rosszak körülveszik és mög is tudják rontani.” íme: így kötnek össze mesék, hiedelmek távoli tájakat, egymással soha nem találkozó embereket. A mesevilág az emberiség közös nagy kincse. Éltetése minden nép feladata. A mienket már kikezdte az idő. Köszönet illet mindenkit, aki értő szeretettel segíti a paraszti kultúra e fontos rétegének megismerését, megőrzését. Heltai Nándor PÁLYÁZAT Reklám a köz- művelődésben A kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ országos művelődési otthoni reklám- és propagandatanácskozást rendez 1937 novemberében. A konferencia a propagandisták, dekoratőrök, grafikusok, nyomdászok, közönségszervezők továbbképzése és egyben vélemény- és tapasztalat- cserék fóruma lesz. A tanácskozással egy időben Reklám a közművelődésben .címmel kiállítást rendeznek, melyre az ország művelődési otthonainak pályázatát várják. A meghirdetők — a Művelődési Minisztérium közművelődési főosztálya, a Bács- Kiskun Megyei Tanács művelődési osztályú, a Magyar Népművelők Egyesülete, annak budapesti és Bács-Kiskun megyei szervezete, a MAHIR, a Múzsák Közművelődési Kiadó, a TAXCOOP, valamint az Országos Közművelődési Központ — várják a művelődési központok, házak, klubkönyvtárak kiállítási anyagait. Pályázni korlátlan számú kész kollekcióval, azaz egy-egy rendezvénysorozat teljes anyagával lehet. (Plakát, szórólap, meghívó, katalógus, prospektus ...) Csak 1984 és 1987 között készült munkákat várnak, kiállításra kész állapotban. A pályázók tüntessék fel az intézmény és a kollekció alkotóinak nevét, címét. A munkákat szakmai zsűri értékeli. Egy-egy 15 ezer, 10 ezer, 6 ezer, 5 ezer és 3 ezer forintos díjat osztanak ki, külön- díjjal jutalmazzák a legjobb budapesti és Bács-Kiskun megyei anyagokat. A nevezési lapot, a pályázattal együtt 1987. szeptember 22-éig kell elküldeni az Erdei Ferenc Művelődési Központ (6000 Kecskemét, Május L tér 1.) címére, Krajcso- vicz Ágnesnek. FILMJEGYZET Az ünnepség Az új olasz film ötletére a rendező egy családi, fekete-fehér filmben bukkant. Egy félresikerült diplomaünnepség kiemelkedő jeleneteit örökítették meg rajta. Semmi különleges — mondja Pupi Avati —, de a vidám arcok mögött, a torták és pezsgők fényében, a nagy nyüzsgésben olyan világot láttam, amit érdemes becserkészni. A legszebb az volt, hogy az ünnepelt hölgy tulajdonképpen még nem is kapta meg a diplomáját. De mindenki jól játszotta a szerepét, az utolsó pillanatig azt mímelve, mintha az áhított diploma már meglenne. Ennyi az előzmény, mely tökéletesen elegendő is ahhoz, hogy felépüljön rá a kissé keserű, ironikus történet. Az 1950-ben játszódó események főszereplője egy szerencsétlen külsejű, falusi mindenes, foglalkozása szerint pék. Vállalja annak a hosszú ideje elhagyott villának a felújítását, ahol a háború előtt apjával szolgált. Elsősorban nem a pénzért, hanem azért, mert így kapcsolatba kerülhet egykori úrnőjével. A nő ugyanis a háború kitörésének napján csókot nyomott a csúnyácska kertészfiú arcára, amit az egészen másként értelmezett. Immár tíz esztendeje abban a hitben él, hogy a nőtől szerelmi zálogot kapott. Vanni, a hajdani kertészfiú, az egykori csók miatt fölrúgta házasságát, és azóta is e szenvedély dédelgetésének szenteli szabad idejét. A hölgy, természetesen, már rég elfeledte az intermezzót, most elsősorban lánya jövője, társadalmi sikerei izgatják. Látva, hogy az asszonynak a dolog mennyire fontos, Vanni, családja tagjaival — volt feleségével, fiaival —<• munkához lát. A flörtjeibe merült asz- szony és professzor férje az ünnepségre készülődő leánnyal együtt szinte semmit nem vesz észre a kis csapat odaadásából. A megtalált társadalmi presztízs szimbólumaként életre hívott ünnepség váratlanul, kurtán-furcsán ér véget. A feldíszített kertben már csak a pék ünnepelheti saját érzelmei tisztaságát. Pupi Aváti a történelemnek olyan darabját választotta színhelyül, melyet a filmművészet az utóbbi évtizedekben szinte teljes egészében elfelejtett. Stílusa harminc-negyven évvel ezelőtti elődök: De Sica, Visconti és az olasz neo- realizmus nagyjainak világát idézi. Nem csupán külsőségeivel, hanem a leleplező erejű hétköznapi intimitásokkal, a helyzetek igazi feszültségével is. Károlyi Júlia KONCERTNAPLÖ j Fejezetek a régi zene történetéből A Kodály-szeminárium második hetének, külön-külön is eseményszámba menő estjein, a legkülönfélébb zenei élmények várták a közönséget. A Kodály intézet hangulatos díszudvarán a Régi Zene és a Hegedűs együttes közös műsort adott. Az est első felében felcsendülő régi magyar zenei blokk azoknak is meglepetéssel szolgált, akik ismerték a kecskeméti zenészek eddigi tevékenységét. Első alkalommal állították össze teljes repertoárjukat magyar darabokból. Új kedvenceik a XIV. és a XV. században élték virágkorukat. Színes, ötletes hangszerelésű mai változataik a közönség körében nagy sikert arattak. Az együttes új taggal is gyarapodott: Bodza Klára népdalénekessel, akit több szám szólistájaként ismerhettünk meg. További közreműködése egy-egy fellépés erejéig jjß lehetővé teszi, hogy a magyar összeállítás tovább színesedjék, gazdagodjék. A szinte teljes egészében új műsor egy hosszabb távú program, a magyar népzenével való házasság első állomása. Nélkülözhetetlen társ ebben a vállalkozásban a népzene közismertebb változatátjátszó Hegedűs együttes. Programjuk nemcsak magával ragadta, hanem a szó szoros értelmében táncra is perdítette a közönséget. A régi zene egészen más korsza- j kaiba, helyszíneire invitálta hallgatóit a Kodály iskola dísztermében, a hattagú Machaut kamaraegyüttes. Névadójuk: Guillaume de Machaut a XIV. századi francia zene legjelentősebb képviselője. Életművének számon tartott darabjai elsősorban rondeau-k, motetták, melyek közül — Motet (Et gandebit) címmel — egy rövid lélegzetű művet hallhatott a közönség. A hegedű, a gitár, a fagott és az ütőhangszerek részben önállóan, gyakran csak a szoprán énekszólam kíséreteként szerepeltek. A kamaraegyüttes Purcell két fantáziájával kezdte programját, s készítette elő a majd’ négyszáz évnyi ugrást az időben, ugyanis a második betét három XIII. századi motettából állt. Ezután ritkán megszólaló szerzők alig ismert művei következtek: Francesco Landinit, az olasz trecento legjelentősebb egyéniségét, Machaut kortársaként ismeri az utókor. Ballada című darabját mutatták be. A brit John Dunstable Salve Regina Mater mire ... című latin nyelvű motettáját Horváth Mária szólaltatta meg. Dunstable művészete jelentős hatással vplt a két fiatalabb, a program további részében szintén megszólaló kortárs: a flamand Bin- chois és a francia Guillaume Dufay életművére is. A Machaut együttes nemcsak nagyszerű tolmácsolással fejezi ki szimpátiáját a legrégebbi korok muzsikája iránt, hanem olyan mai művek előadására is vállalkozik, melyeket a már említett, méltánytalanul keveset játszott szerzők ihlettek. Martos László (aki egyúttal a zenekar művészeti vezetését is vállalta) Binchois-nak, Landini-nek, Machaut-nak ajánlott darabjai mindig az eredeti műveket kö.vető- en csendültek fel. Ugyancsak a Kodály iskola dísztermében lépett fel á négytagú Amadinda ütőegyüttes. A fiatal, 1984- ben alakult lelkes kis csapat Magyarországon elsőként vállalta föl a csak ütőkre komponált kortárs zenék (Stockhausen, Hindemith) előadását. Repertoárjuk változatosságáról a közönség is meggyőződhetett: programjukból először ütőkre hangszerelt, izgalmas hangzású, három szólamú vokális zenét játszottak. Majd, igencsak látványos váltással, a névadó hangszer, az afrikai, fából készült amadinda szólal) meg. Az afrikai tradicionális népzene után Márta István Babaházi történet című kompozíciója következett, amit a zeneszerző 1985- ben — néhány perces, avantgárd elemeket is felhasználó programzeneként — kifejezetten az együttes számára komponált. A sokszínű műsor további részében az amerikai experimentális zene legnagyobb újítójának: John Cage- nek Construction II. című darabját, majd ragtime-muzsikát hallhattunk. K. J. Irányjelző TANÉVKEZDÉS ELŐTT Gyerekek és a közlekedés A közlekedési nevelésnek arra kell irányulnia, hogy egyrészt megelőzze a gyermekbaleseteket, másrészt a gyermekeket a hosszabb távú alkalmazkodásra nevelje. Azt kell elérni, hogy a gyermekekben kialakuljon az a magatartásforma, ami lehetővé teszi biztonságos és kulturált közlekedésüket. Tudnunk kell, hogy a gyermeki világkép különbözik a felnőttekétől és így egészen más utat kell követni, mint a felnőttoktatásban, -nevelésben. A gyermek nem „kis felnőtt”. A legtöbbjükből hiányzik a veszélytudat. Kutatók felmérése szerint a gyermekek jó része nem néz körül, mielőtt lelépne a járdáról, s csaknem minden második gyermek futni kezd az úttesten. A szülőknek nagy gondot kell fordítani arra, f- elsősorban példamutatással — hogy gyermeküket szoktassák a helyes közlekedésre. A nemzetközi kutatások eredményeképpen jó néhány tanács született, amit célszerű megszívlelni. A legfontosabb, hogy idejében indítsuk el az iskolába a gyermekeket, ne kelljen rohanniuk. Nagyon fontos, hogy mielőtt egyedül elengedjük gyermekünket, többször járjuk be az iskolához vezető utat. Hívjuk fel a gyermek figyelmét az esetleges veszélyekre. Úgy tervezzük meg az utat, hogy az a lehető legbiztonságosabb legyen, tehát nem a rövidség, hanem a biztonság legyen a fontos. Ha a gyermek elé megyünk, soha ne. az úttest másik oldalán várakozzunk, hanem a kapu mellett, mert számtalan baleset keletkezett ebből a szülő szeme láttára! Tréningszerűen gyakoroljuk a gyermekkel a járdáról való lelépés előtti körülnézést. Szinte pavlovi reflexet kell a gyermekben kialakítani. Nem lehet a gyermekeket egy-két pofonnal megnevelni, hozzászoktatni dolgokhoz. Egyetlen megoldás van, a hosszú, szívós, kitartó szoktatás. A gyermekek mindent megszoknak: a jót is és a rosz- szat is. Hazánkban 1978—1984 között 750 gyermek halt meg a közutakon. Évente 2500—2800 gyermek sérül meg. Meg kell tanítanunk tehát gyermekeinket közlekedni! Vajon mennyi idő alatt lehetséges ez? íme egy példa Stockholmból: Az egyik stockholmi óvodában végeztek közlekedési oktatást, amelynél különféle módszereket alkalmaztak. Több alkalommal közlekedési rendőrök tartottak előadásokat, majd filmeket mutattak be a közúti közlekedésről. Egész évben folytatták a kijárást a gyermekekkel kisebb-nagyobb csoportokban. Mind a séta közben, mind az óvoda helyiségeiben sokat beszéltek a gyermekeknek a közlekedés rendjéről. Különféle közlekedési játékokat játszottak, miközben megtanulták a legfontosabb jelzéseket, az alapvető közlekedési szabályokat. Jó együttműködést alakítottak ki a szülőkkel is, hogy a gyermekekkel beszéljék meg a közlekedési szabályokat, óvodába menet és hazamenet. Énnek eredményeképpen a gyermekek év végére sokat tudtak a közlekedésről és a legfőbb szabályokkal már tisztában voltak. Mégis, kevéssel az óvodai év befejezése előtt, a következő történt: egy reggel az apuka kézenfogva hozta kislányát az óvodával szemközti járdán. A kislány meglátta óvónőjét, aki éppen kinézett az ajtón és annyira megörült neki, hogy kiszakította magát apja kezéből és az úttestre rohant, hogy átfusson az óvónőhöz. Az apának az utolsó pillanatban sikerült elkapnia, hogy egy autó alá ne kerüljön, amely éppen közeledett. Eddig a példa. Tehát egy év szoktatás még nem garancia arra, hogy a gyermekek fegyelmezetten közlekedjenek. De ha jól meggondoljuk: hány felnőtt is akad, aki hasonló módon egyszer-egyszer „elfelejti”, hogy a közúton van. Autóval a hegyekben A kezdő vezető bizonyos szorongással vág neki az első hegyvidékre vezető útjának. Minthogy ilyen körülmények között nemigen ismeri még kocsija teljesítőképességét, nem tudja azt sem, hogy milyen emelkedőket tud megmászni vele, és mikor, milyen sebességfokozatokat keU kapcsolnia. Fontos, hogy mindig olyan sebességi fokozattal haladjunk, amelynél a motor minden nagyobb megerőltetés nélkül reagál a gazpedálra. Ha a kissé megemelt gázadásra a motor azonnal felpörög, es a kocsi is érzékelhetően gyorsul, megnyugodhatunk, a motort nem terheltük meg túlságosan — van erőtartaléka-Z—y és így a hűtővíz sem melegszik fel túlságosan. Régi szabály, hogy lefelé menetben is mindig olyan sebességi fokozatot választunk, amivel a nyomatékváltó révén ugyanarra az útszakaszra az ellenkező irányból a motor erőltetése nélkül fel tudnánk kapaszkodni. Huzamos ideig tartó lejtmenetben a javasoltnál magasabb sebességi fokozattal haladó kocsit állandó fékezéssel tudjuk csak a túlfutástól visszatartani. De, meddig? A fékdobok, a fékpofák elég rövid idő után átforrósodnak, a fékek hatástalanokká válnak. Természetesen lejtmenetben az alacsonyabb sebességi fokozatba kapcsolt, s így hatásos motorfékkel haladó autó motorját is időnként fékezéssel kell megóvni a túlpörgéstől. Lábbal való fékezésre ilyenkor ritkábban kerül sor, hiszen a motorfék viszonylag tartósan óvja a fölgyorsulástól az autót. Az autós „motorja” a szív, a magas hegyekben, a tiszta levegőn sokkal jobban érzi magát, mint a nagyvárosok forgalmas, kormos, poros, szénmon- oxiddal és más gázokkal telített útjain. Az autó motorjával éppen ellenkezőleg áll a dolog: a hegyek között, ahogy mind magasabbra kapaszkodunk, a gépkocsi motorja valósággal kapkodja a levegőt. A kocsi motorja a hegyek magasabb útszakaszain észrevehetően vészit teljesítményéből, ezzel egyidőben fel is forrósodik. Mindez arra vezethető vissza, hogy a növekvő magassággal a levegő egyre ritkábbá válik, a dugattyú emiatt kevesebb levegőt présel a hengerekbe. S köztudott, hogy még a legkiválóbb szuperbenzin sem tud elégni elegendő oxigén nélkül. Tehát, ha ritkább levegőrétegen hajtunk átí kevesebb hajtóanyag éghet el adott időegység alatt, így a motor teljesítménye csökken. Tudományos kísérletek adatai szerint 100 méterenkénti emelkedésnél a motorteljesítmény egy százalékkal csökken. Ám ez az éremnek csak az egyik oldala. A hegyi utakon ugyanis a ritkább levegő más módon is rontja a gépkocsi motorjának gazdaságos üzemelését. A növekvő magassággal a dugattyú által beszívott levegő (és benne az oxigén) mennyisége csökken, ugyanakkor nem csökken a beszívott .hajtóanyag mennyisége. A hajtóanyag-keverék ezáltal a benzinben viszonylag dúsabbá válik, pedig a motor maximális teljesítményét csak optimális keverék-összetétel esetén adja le, akkor, ha egy gramm hajtóanyagra 14 gramm levegőjűt. Ha a hengerbe kerülő .benzinmolekulák nem egyesülnek oxigénnel, nem éghetnek el, s így hatástalanul távoznak a kipufogócsövön. A kétkerekű jármű veszélyei A kétkerekű járművel közlekedő gyermekek és felnőttek teste védtelen, a járművük viszonylag labilis és a baleseteik általában súlyosabbak a gépkocsival közlekedőkénél. Veszélyhelyzetet okoz gyakran maga a kerékpáros, illetve a motorkerékpáros azzal, hogy túlzottan bízik a saját ügyességében. Hányszor találkozunk a lassan haladó kocsisorok között ügyeskedő kétkerekűek veszélyes mutatványaival. S ezt a kerékpárosok még tetézhetik azzal, hogy kisgyermeket is szállítanak. A kerékpárosok, illetve motorkerékpárosok baleseteinek jelentős része vezethető vissza arra, hogy az utasuk valamitől megijedt. Az ijedt utas pedig — nem várt mozdulatával — előidézője a felborulásuknak. Az ilyen baleset súlyossága természetesen nemcsak, attól függ, hogy milyen sebességgel történt a borulás, hanem attól is, hogy a többi jármű hol és milyen sebességgel mozog a közelükben. A kétkerekű járművekkel közlekedőkre fokozott veszély leselkedik azért is, mert a tömegük csak töredéke a személygépkocsik vagy a tehergépkocsikénak. A nagyobb tömegű járművel való ütközéskor természetes, hogy a kisebb tömegű sérülése a súlyosabb. A nagy tehergépkocsik örvénytere sok kerékpárost csábít arra, hogy kis energiával viszonylag nagy sebességet éljen el. Igen ám! Éhhez a veszélyes energiamegtakarításhoz kis követési táv szükséges. Ha a tehergépjármű erőteljes fékezésre kényszerül, akkor a kerékpáros menthetetlenül „rátapad” a tehergépkocsi hátsó falára, onnan az úttestre zuhan. A két keréken utazóknak tudniuk kell, hogy veszélybe kerülhetnek akkor is, ha egy nagy tömegű jármű nagy sebességgel előz, vagy szembe jőve halad el mellettük, mert a mozgó levegő „megdobja” őket. Ha nagyon röyiden is, de szólni kell a kerékpározó gyermekek okozta veszélyekről! Még a felügyelet mellett kerékpározó gyermek is okozhat bajt, hát még a felügyelet nélküli kerékpározó! A gyermek veszélyérzete'még fejletlen. Ezért sokat kockáztat úgy, hogy nem is tud róla. Ki ne látott volna már két- három kerékpáros gyermeket, akik önfeledten kergetik egymást? A szemlélőnek tudnia kell, hogy az ilyen gyermekek számára megszűnt a külvilág. Ők csak a játékra, a versengésre, egymásra figyelnek. Ezért a közlekedés többi résztvevőjének kell vigyáznia a kerékpározó gyermekekre.
