Petőfi Népe, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-04 / 156. szám
művelődés Eszmélet VIII. „Fülelt a csend — egyet ütött. Fölkereshetnéd ifjúságod; nyirkos cementfalak között képzelhetsz egy kis szabadságot — gondoltam. S hát amint fölállok, a csillagok, a Göncölök úgy fényiének fönt, mint a rácsok a hallgatag cella fölött." (József Attila) Csönd, ének, csönd... Könyv az ötvenéves Buda Ferenc tiszteletére Alkalmi kiadványról számolhatok be. Nemcsak azért alkalmi, mert kibocsátója, a kecskeméti Magyar—Finn Kulturális Egyesület nem folytat rendszeres kiadói tevékenységet/, hanem azért is, mert e társadalmi szervet most ez az egy „alkalom” késztette könyvkiadásra, nevezetesen az, hogy Buda Ferenc ötven esztendős lett. Az 1965 óta Kecskeméten élő költő tiszteletére fiatal írók és irodalombarátok állították össze ezt a kötetet születésnapi ajándékul. A szerkesztő és a bibliográfus Agócs Sándor, munkatársai, Bertha Zoltán, Fűzi László, Kozmács István, Lezsák Sándor, Pécsi Györgyi, Pe- rusza Mária és Várszegi Lajos. A kötet három részre tagolható. Szécsi 'Margit költői szépségű köszöntő szavai után Buda Ferenc önálló kötetben meg nem jelent írásaiból kapunk válogatást. A következő részben a költőről szóló írásokat olvashatunk, s végül a harmadik rész a bibliográfia. Buda Ferencet kevés szavú költőként tartjuk számon. Szécsi Margit ritmust és jelentést adott e pályának: csönd, ének, csönd egymásutánjával. A csöndből szárnyal fel az ének, s a megfogalmazott ének hívja elő újból a csöndet, amelyből majd ismét ének fakadhat. „Ha másoknak ennyi kevés: számomra ennyi is-halhatatlan” — írja a költőtárs. A bibliográfiából tudhatjuk, hogy ez idáig 110 verset publikált a költő, s ez ha harminc év alatt nem is túl sok, nem is kevés. A halhatatlansághoz valóban elegendő. A Holt számból búzaszál, Buda Ferenc legutóbbi kötete, 1982-ből való. Azóta se sok Buda-verset olvashattunk, s azt a nyolcat, amit mégis, azokat három régebbi társaságában kötetben most olvashatjuk először. Buda Ferenc vessé éli a csöndet is, amely nem a közöny, hanem éppen ellenkezőleg, a meditáció, az aktív aggódás csöndje, s az egyetemes, a nemzeti és a személyes lét gondjainak megfogalmazódásához vezet: az énekhez. A költői életmű bemutatására vállalkozik Lezsák Sándor esszéje, amelynek itt hosszabb részleteit olvashatjuk. Mivel Lezsák egyik mesterének tekinti Buda Ferencet, természetes, hogy nagy beleélő képességről tesz bizonyságot. Ugyanezt mondhatjuk Fűzi László néhány éve készített interjújáról, amely életrajzot, pályaképet és világképet egyaránt bemutat okos kérdéseivel és a megfontolt válaszokkal. Az interjút tanulmányokból, kritikákból vett szemelvény- gyűjtemény követi, összesen 47 írásból olvashatunk részletet, s figyelembe véve, hogy három verseskötetről s egy műfordításkötetről van szó, az írások száma jelentősnek mondható. De a tartalom- elemzés is azt bizonyítja, hogy Buda Ferencnek értő kritikusai voltak és vannak. S végűi harmadik egységként következik a teljességre törekvő bibliográfia. Legnagyobb erénye azon túl, hogy egyáltalán van, az, hogy a versek minden megjelenését közli. így nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy mikor és hol volt az első közlés, hanem a versek további útját is nyomon követhetjük. A bibliográfiák elkészítése soksok türelmet igényel, az eredmény mégsem szokott látványos lenni, csupán „nélkülözhetetlen”. Ez a munka is azzá vált már a megjelenés pillanatában. Igazi értéke használat közben fog megmutatkozni. Vasy Géza söntéspult előtt Dusán gubbasztott. Ivott. Vörös haja rágöndörödött fülére; bamba nevetésselfogadott minden egyes szót, amit mostohaapám, Gábor úr édesapja, Faterka mondott: — Azt mondta egyszer Ferenc Jóskának az egyik minisztere: „Kegyelmes uram! Nagyon panaszkodik a nép, jajgat, sír..„Még egy kis adót rája!" —felelte a császár, így ment ezt mindaddig, Dusán, amíg egyszer azt nem mondta Ferenc Jóskának az a bizonyos minisztere: „Kegyelmes Uram! Örül a nép, táncol, iszik!" Erre a császár: „Most már nem szabad több adót kiróni rájuk, mert akkor nem fognak dolgozni.” Itt pedig mindenki úgy vedel, mindha mindent ingyen adnának ... Nem tudom, most mit mondana Ferenc Jóska. De azt én mondom neked, Dusán, jobban tennéd, ha legalább kisöpörnéd ezt a helyiséget, másképp a Jőnökasz- szonytól nem kapsz ebédet. Az öreg Gábor jót nevetett, ö tudta, hogy min, kicsi, meggörbült ujjaival szaporán rakta a szódásüveget a söntéspultba, átvette a söröstől a sört, kitörölte a jégszekrény alját, összeszedte a söröskupakokat, s mire kiemelkedett felsőtesttel a söntéspult mögül, Dusán is megállapíthatta, hogy tökrészeg az öreg. Dusán nevetett, és csámpás lábával kitántorgott az utcára. Nemsokára, amikor visszajött, nagy hangon tiltakozni kezdett, hogy ő bizony nem megy lovat hajtani még a németeknek se, ö paraszt és nem lóhajcsár. (Amikor nem akaródzott Dusánnak lovat hajtani, akkor mindig azt mondta, ő paraszt.) Faterka ezen jót nevetett, mivel tudta, hogy Dusán el fog menni lovat hajtani, sőt, mi több, nem akar majd visszajönni, amikor dolga végeztével jól leitatják. Az öreg Gábor azt is tudta, hogy pontosan egy hét múlva Dusán tökrészegen ott fog ülni az ajtó melletti kis asztalnál, lehet, hogy lent a földön, egy fillér nélkül, soványan, szótlanul és bambán. Az újságok az újságtartókban a falra erősített fogasokon lógtak. Arra nagyon ügyeltünk, hogy mindig a legfrissebb napilap legyen az újságtartókban. Újabban többen a napilapok kedvéért jártak hozzánk. Főleg a reggeli órákban, munkakezdés előtt. Egy féldeci rum, vagy egy hosszúlépés mellett elidőzhettek a kíváncsiak. Gábor úr sokat adott arra, hogy minél tájékozottabb közönség látogassa vendéglőnket. 1944 áprilisa szesztilalommal kezdődött. Na, nem egész napra szóló szesztilalom volt ez, csak az esti órákra korlátozódott. — Mert Sztójai lett a miniszter- elnök. Hát ez is jól kezdődik, kérem. Már kapkodunk, nem vitás — kezdte volna a beszélgetést Gábor úr az egyik újságolvasó civillel azon az áprilisi reggelen, amikor nem volt éppen szolgálatban a vasútnál; de a civil újságolvasó nem válaszolt. — Olvasta a mai lapban a kormánynyilatkozatot, kérem? — És gyorsan féldeci kevertet tett a vendég elé, hogy szóra bírja. — Köszönöm, nem iszom. — Még sose láttam nálunk, uram. Gábor Ervin vagyok — nyújtotta a kezét az idegen felé. — Hunyadi Ferenc vagyok — fogott kezet Gáborral az idegen újságolvasó, és Gábor úr csodálkozására szűnni nem akaró csuklásba és nevetésbe fogott. Erre Gábor úr fészkelődni kezdett és csak annyit tudott mondani; • Nyugodjék meg, kérem. — Hunyadi Ferenc vagyok, Hunyadi Ferenc vagyok! — kiabálta az fölemelt kézzel. — Uram, én Hunyadi Ferenc vagyok! — ujjongott még egy utolsót, aztán lerogyott a székre. Teljesen kimerültnek látszott. Barna, tüskésre nyírt haja itt- ott őszülőben, az arcán kamaszos vigyor, behorpadt, sovány mellén a szürke nagykabát szétnyílt. — Hol van az a kormánynyilatkozat? — kérdezte ellentmondást nem tűrő komolysággal, amitől Gábor úr megijedt, s rábökött a Pesti Hírlap 1944. április 2-i számára, éppen oda, ahol az újság nyitva volt, és éppen arra a cikkre, amit az imént olvasott el láthatólag a behorpadt mellű tüskéshajú. — Ahá, akkor ezt el kell olvasni! Ein moment... Gábor úr Faterka mellé húzódott, és a fülébe súgta: „Spiclinek látszik.” Faterka bólintott, az asztalhoz lépett, és a horpadt mellű elöl elhozta a Gábor úr által oda helyezett féldeci kevertet, valamint az elfogyasztott hosszúlépés után üres poharat. Az asztal a söntéspulttal szemben helyezkedett el, s a hor- padtmellű figyelemmel kísérte az öreg óriásbakancsba bújtatott cso- szogását, amiből rögtön megsejtette, hogy kincstári holmihoz van szerencséje. Azonnyomban meg is kérdezte: — Kiszuperált az istenadta? — mutogatott a hatalmas bakancsok felé, majd cinkosan közölte: — Én is... — Értem kérem, értem én... — felelgetett Faterka, és odakacsintott a fiára —, mivelhogy én ezt azért hordom, mert máris indulnom kell szolgálatba. Mivelhogy a szolgálat, az szolgálat. — Fater, qkkor öltözz, majd én maradok helyetted... — Siessen, Faterka, mert az oroszok még megelőzik ... — biztatta az idegen, s mentegetőzve tette hozzá: Nekem lehet, én bolond vagyok... Tiszta bolond vagyok, kérem, elhihetik, de sebaj: A nevem eszembe jutott végre és ez a lényeg. Éppen az imént jutott eszembe, amikor kezet nyújtottam. Hát persze, hogy Hunyadi Ferenc vagyok, és persze, hogy bolond vagyok, s ha elmondom magának, mit értek én ezen a kormánynyilatkozaton, akkor megint kényszerzubbonyt húznak rám, éppen azért semmit nem .mondok. Csak éppen megjegyzem, hogy én az utolsó pillanatban értem a városba... Faterka fölvette a kincstári kato- naruhát, a katonaköpenyt, amely szabályosan a földet súrolta, szalutált, Gábor úrra kacsintott és elhagyta a vendéglőt. Faterka távozása után Hunyadi Ferenc könnyíteni igyekezett a lelkén. Elmondta Gábor úrnak, hogyan tudott ő megszabadulni a katonaságtól ... Mivel a repülőtéren állandó bombazáporoktól kellett tartani (ahol repülőszerelőként teljesített szolgálatot), terve szerint „meghülyítette" magát. A terv véghezvitele jobban sierült a kelleténél, mivel a repülőszárnyakat cipelő teherautó gyorsabban ment az elgon- doltnál, és kelleténél nagyobb erővel csapódott Hunyadi Ferenc fejére. — Csakugyan elájultam, és valóban elfelejtettem a nevem. Ráadásul, amikor magamhoz tértem, rettenetes dolgokat kiabáltam. Hort- hyt lehülye-baromoztam, a németekről nyomdafestéket nem tűrő szavakat röpítettem a levegőbe, Hitlert Pojácakandúrnak neveztem, majd végül vezényelve magamnak, ordítottam, hogy: „Le ve-le; Le ve-le!" Végülis nem tudom miért engedtek most haza, mert reggel a kórházban még nem tudtam megmondani a nevemet... Most meg tudom. Olyan ez, mintha újra születtem volna. Sőt, mintha most kezdenék csak élni! Ami igaz is, hiszen van nevem, hát élek... ffl. ORSZÁGOS AMATŐR KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI FÓRUM A mozgalom helyzetéről — több. szempontból Tulajdonképpen már tegnap megkezdődött — a megyeszékhely művészeti alkotóműhelyeiben és közművelődési intézményeiben tett látogatásokkal, valamint Sőreg Dénes fafaragó kiállításának megnyitásával — a II. Országos Amatőr Képző- és Iparművészeti Fórum. A szakmai programok mellett a nagyközönség érdeklődésére is számot tarthat a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban ma délután nyíló XIII. Országos Amatőr Képző- és Iparművészeti Kiállítás, ahol több mint háromszázötvenen tárják közszemlére alkotásaikat. Ez alkalomból kértünk interjút, még az események előtt, Dulity Tibortól, a Szakszervezetek Bács-Kiskun Megyei Tanácsa főmunkatársától, az Amatőr Képzőművészek (megyei küldötteinek) Tanácsa elnökétől. — Eleddig a fórum és a kiállítás színhelye Ózd volt, most S- és úgy tűnik, a jövőben is—Kecskemét lesz. Gondolom nem kevés köze van ehhez önnek, az AK(mk)T elnökének. — Nem tagadom, hogy az én kezem is benne van, de ennél sokkal összetettebb a kérdés. Amellett, hogy Kecskemét földrajzilag szinte az ország közepe, más szempontból is ideális helyszíne egy ilyen jellegű rendezvénynek. A megye és á város művészetpártolásának eredményei, valamint a résztvevők érdeklődési körébe tartozó intézmények, mint a kerámiastúdió, a tűzzománcműhely, a képtárak, hogy csak példákat említsek, hosszú évekig tartalmassá teszik az itt-tartózkodást. Készségesen támogat bennünket a művelődési központ és az SZMT. Most vizsgázunk, s reméljük kiérdemeljük, hogy Kecskemét állandó színhelye lesz a fórumnak, s egyben országos szakmai bázisa is az amatőr mozgalomnak. — A mozgalom megújulási törekvéseinek eredményeként 1984-ben megalakult az Amatőr Képzőművészek (megyei küldötteinek) Tanácsa ... . —- A tanácsadó testület az akkori Népművelési Intézet mellett szerveződött a megyei elnökökből és titkárokból. Tagjai nemcsak döntéshozók, hanem végrehajtók is. A szervezeti forma életképesnek bizonyult, egyfajta ön- szerveződés útjára vezette a testületet. Pontosabb a rálátásunk az amatőr tevékenységre, felgyorsult az információ- csere. Időszakos tájékoztatókat adunk ki, s nem kis büszkeséggel mondom, hogy negyvenkét év után először jelentkezünk egy háromkötetes tanulmány- és dokumentumgyűjteménnyel, amely mozgalmunk teljesebb megismerését szolgálja. Az új fölállásnak megfelelő működési és szervezeti szabályzatot most terjesztjük a fórum elé. — Miként lehetne néhány mondatban összefoglalni a fórum célját? 'ás- Legelsősorban áttekintjük az elmúlt három évben történteket, az ajánlások és az állásfoglalás-tervezet alapján megvitatjuk az amatőr képző- és iparművészet helyzetét. Az egyik legizgalmasabb megközelítése a kérdésnek, példának okáért, annak a közegnek a vizsgálata, amelyben az amatőr művész dolgozik, és amelytől nem függetlenítheti magát. A megnehezedett körülmények többségüket rákényszeríti a második gazdaságban való részvételre, ami természetszerűleg csonkítja a szabadidőt. Számos közművelődési intézmény, rosszul értelmezett takarékosságból, megszünteti az amatőf képző-' művész csoportokat, növekednek az alkotótáborok részvételi díjai. Újabban; klubok, stúdiók szerveződnek, ezek lazább közösségi formák, mint a szakkörök, de jobban megfelelnek a mai igényeknek. A mozgalom meglehetősen tagolódott. Érdemes megvizsgálni az élmezőny, a derékhad és a felzárkózók képviselőinek közös fellépési lehetősér geit. — Az ehhez hasonló, együttgondolkodásra inspiráló kérdéseknek bőséges választékát kínálja a fórum ajánlása. Nem kevésbé izgalmasnak ígérkeznek a szekcióviták, vagy említhetnénk Vitányi Ivánnak Profi, amatőr, dilettáns a képzőművészetben című előadását. A nagyközönség pedig mától egy hónapon át láthatja az ország amatőr művészeinek legjava alkotásaiból válogatott kiállítást a művelődési központban. — Itt kell megjegyeznem, hogy munkánk szempontjából rendkívül fontos számunkra, hogy bővült a velünk együttműködök száma. A rendezők soraiban ott vannak a szövetkezeti ágazatok képviselői, a díjakat felajánlók között pedig az iparági ágazati szakszervezetek, s számos gazdasági egység. A kiállítás rangját emeli, hogy egy-egy alkotó tevékenységét különdíj- jal értékeli a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja és a képzőművészeti szövetség. Most fordul elő első ízben, hogy az árzsűrizett műveket meg is lehet vásárolni. — Milyen helyet foglalnak el a kiállítók sorában a megyénkbeli alkotók? — Tizennyolc amatőr művészünk szerepel a bemutatón, harminckét alkotással. Közülük négyen kapnak díjat, egyikük kiemeltet. A megnyitó után vitaindító hangzik el Tartalmi és szemléleti kérdések, esztétikai értékek a XIII. Országos Amatőr Képző- és Iparművészeti Kiállítás anyagának tükrében címmel. A korreferálók között lesznek az országos zsűri tagjai is. Kormos Emese • Petri Ildikó: Egyszer volt találkozások n. • Gombkötő Antal né: Tulipánfa napvirágokkal. • Krebsné Tuska Zsuzsa: Vázacsalád DÉR ENDRE Hunyadi (Tény novella)
