Petőfi Népe, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-04 / 156. szám

1987. július 4. • PETŐFI NÉPE • 4 A ZÖLDSÉG, A GYÜMÖLCS ÉS AZ ÁRAK Egymásra mutogatás van — megoldás nincs Hétfői lapunkban a kecskeméti piacról adtunk helyzetképet. Bősé­ges kínálatról és magas árakról szá­molt be munkatársunk. Arról az ellentétről, amely a termelő—keres­kedő—fogyasztó között feszül már évek óta, nem készült piaci felmé­rés. A tegnapi lapszámunkban — három inteijúval — a magas árak okait szerettük volna feltárni. Azzal a céllal is, hogy a beletörődés he­lyett kiutat mutassunk. Végül is a szakemberek azt mondják: a zöld­ség-gyümölcs gondjai egy körben forognak, ami a róka fogta csuka esetére utal. De mióta mondogatják már — sajnálkozva. S történt-e en­nél több: cselekvés és megoldás? Nem. Az igazi kérdésre: miért ilyen ma­gasak a zöldség- és gyümölcsárak, a magyarázkodó válasz kevés. Az okok közül sorolok néhányat. Nincs igazi gazdája a zöldség­gyümölcs termeltetésnek és forgal­mazásnak. Falra hányt borsó mód­jára nem hasznosult az elmúlt évek­ben, ennek rendszerének megoldá­sát (feloldását) javasló számtalan cikkünk sem. Néhány évvel ezelőtt felsőbb ál­lami irányítói fórumon is úgy vél­ték: mindent megold a piaci keres­let-kínálat. Nem kell külön a kerté­szeti ágazattal foglalkozni. Ugyan­akkor a nagyüzem nem tudta (sza­bályozási okokból) fenntartani a kézimunka-igényes zöldségtermesz­tést, a termeltetés és értékesítés ko­ordinálására sem maradt elég ereje. Vagyis, amit a tsz-szövetségek évente szóvá tettek: gondok lesznek a zöldséggel (és árával), ha a kerté­szeti növények többsége kikerül a nagyüzemből, s döntően a háztáji, kisegítő, illetve magántermelési szektor foglalkozik vele — ma már a pénztárcánkon érzett valóság. De miért? Mert nincs a szerződéskötések­nek becsülete, ott szegik meg (kis­termelők és felvásárlók egyaránt)- ahol akarják, következmény nél­kül. Ezt a helyzetet — mondhatjuk anarchiának — pedig kihasználják a magánkereskedők. Több fóru­mon hangoztatják — nem minden indok nélkül —, maffia uralja a zöldség-gyümölcs kereskedelmet, .Bosnyák téri piaci , centrummal, aminek most is csak hajbókolnak' mindazok, akiknek a szervezeti rendszer megszervezése lenne az egyik feladatuk. A fogyasztót kivéve mindenki­nek a magasabb ár elérése az érde­ke. Még a hivatalosan felvásárló kereskedőnek is, mert nem mind­egy, hogy a kilónként ötforintos árura teszi a húszszázalékos hasz­not (ami egM forint) vagy ugyane­zért húsz forintot ad, ami már négy forint tiszta nyereséget jelent szá­mára. Hiszen úgyis a bérből és fize­tésből élő veszi meg: a munkás, az alkalmazott, a mérnök, a tanár stb. fizeti a mesterségesen magas áron tartott terméket. Nem akarom azt mondani, hogy a termelők ártatlanok. Azt se, hogy az idén ugyanannyiért meg tudták termelni például a paprikát, paradi­csomot, mint tavaly, mert többe ke­rült (emelkedett a vegyszer, többet kellett fűtésre költeni stb.). Csak­hogy nem 50—70 százalékkal! Ez már a piaci maffia műve. A legbosszantóbb persze az, hogy évek óta semmi de semmi elő­relépés, változás nem történt a ker­tészeti termeltetés, felvásárlás-érté­kesítés körében. A tétlenség, tunya­ság, az egymásra mutogatás, a saját bizonyítvány magyarázgatása, meg a „vigyázó szemetek a Bosnyákra vessétek” gondolkodás uralkodik. Meddig és miért? Képtelen bárme­lyik szerv, szervezet az országban és a megyében, felvállalni a hollandiai rendszerhez (az árveréses sziszté­mához) hasonló kereskedelem meg­szervezését? Vagy a maffia oly erős (és beépült), hogy lehetetlen? Biztos vagyok benne, hogy min­denre találnak kifogást és magyará­zatot az illetékesek, akik magukra veszik — mert nem tehetnek mást - az áldatlan zöldség-gyümölcs ügyet. Csak azt nem tudják megma­gyarázni: miért nem cselekedtek ed­dig; miért kell kiszoltáltatottnak lenni a bérből és fizetésből élőknek a színfalak mögötti kereskedő- maffiának; miért csökken a lakos­ság zöldség-gyümölcs fogyasztása és miért kell szólamokba fulladnia a már-már luxuskategóriába került zöldség-gyümölcs miatt a korszerű táplálkozás nemzeti programjának? Csabai István AZ IPARI ROBOTOK Embert pótol, gépet helyettesít A robot fogalmán olyan gépezetet értünk, amely képes néhány emberi mozgásfunkció utánzására, bizonyos munkák elvégzésére. Az is a definíció­hoz tartozik, hogy a robotba bizonyos rendszereket és mechanizmusokat épí­tenek be, hogy lehetővé váljék az ener­gia és az információk befogadása, fel­dolgozása és hasznosítása. Napjainkban már számos népgazda­sági ágazatban és szakmában alkal­maznak robotokat. Az egyhangú, lélekölő futószalagmunkát nagyon jól el tudják végezni ezek az ötletes szerke­zetek, de a veszélyes munkahelyeken — például az atomerőművek bizonyos szektoraiban — is kiválóan alkalmaz­hatók. Egyes tárgyak ki- és berakását, áthelyezését teljesen kielégítő színvona­lon el tudják végezni századunk jelenle­gi „gépemberei”. Az ipari robot lényegében fémből szerkesztett kéz, amely a legkülönbö­zőbb irányú mozdulatokra képes. Az ilyen kéz az irányító számítógépnek köszönhetően „értelmes”, alkotóképes. A napjainkban működő robotok per­sze még távolról sem hasonlítanak a futurológusok által megjósolt gépem­berekre. De nem kétséges, hogy már egy-két évtizeden belül forradalmi vál­tozásokra számíthatunk a robotgyár­tásban is. A „manipulátor” típusú szer­kezeteket olyan robotok váltják majd fel, amelyek bizonyos mértékű önálló döntési képességgel, „intelligenciával” is rendelkeznek. Nyilvánvaló, hogy „értelmességüket” ember által készített információs rendszernek, nagy teljesít­ményű számítógépeknek köszönhetik majd. Az ipari robot így „vérbeli” gép­emberré fejlődhet • Képünkön egy Angliában kifejlesztett robot — egyfajta tökéletesített manipulá­tor — „vizsgáztatását” láthatjuk; az önálló haladásra, háromdimenziós cselekvésre képes szerkezetet atomerőművi használatra szánják. NEM OLYAN EGYSZERŰ, MINT AMILYENNEK LÁTSZIK Vállalkozni és dolgozni A kapun belül ezúttal elmarad a ku- . tyaugatás, ami pedig a kutyának meg­szokott tartozéka. A szép, új ház (fehér falú, barna díszítéssel) teraszán popze­ne szól, óriási hangerővel. Sehol egy lélek, továbbmegyünk: az épület másik oldalán újabb hangszóróból dübörög az elektromos zene. A nagy ház mellett áll egy kisebb, próba-szerencse, ez utóbbi ajtaján nyi­tunk be. Ahová lépünk: tágas konyha, faltól falig beépített, modern szekré­nyekkel. Patyi Jánosék éppen regeliz- nek. Gondolom, azért ilyen későn (fél tíz van), mert — ahogy ez a gazdálko­dók életmódjára jellemző —, első a munka. A háziak a nagy épületbe tessé­kelnek bennünket. Lakásuk — a panelházi méretekhez viszonyítva —^csaknem fényűzően tá­gas, szépen berendezett, divatos búto­rokkal, értékes dísztárgyakkal. Patyi János harmincéves, felesége öt évvel fiatalabb. Két gyerekük van, a nagyob­bik szeptembertől lesz iskolás. ' '' 7T~ Sokra vitték fiatalon —jegyzem meg.E- Sajátkezűleg építették a házat? — Nem — válaszolja Patyi János. — Ugyanis az nekem nagyobb kiesést jelentett volna anyagilag. A házépítést szakemberekre bíztam, én meg abban hajtottam magam, amire vállalkoztam: libát hizlaltam. Ahhoz jobban értet­tem, mint a kőművesmunkához. Mező- gazdasági gépszerelő vagyok, de nem dolgoztam a szakmában. — Tizenhét évesen kezdett az önálló vállakózásba, a libahizlalásba. Otthon tanulta? Ezt a munkát nem lehet megta­nulni, ezt el kell kezdeni, és az ember vagy tudja csinálni, vagy nem. Menet közben derül ki. Igaz, hogy vannak fortélyai, fogásai, de azok ismerete nem elég a munkához. Egyébként a szüleim —, bár itt élnek (éltek) tanyán, ezen a környéken sp-, csak annyi jószá­got neveltek, amennyi a háztartáshoz szükséges. — Más szakmát tanult, mást látott otthon: hogy jutott eszébe a libahizlalás? — A növénytermesztést, kertészke­dést nem szeretem. Azt pedig nem volt nehéz eldönteni, hogy az állattenyész­tésben mi az, amivel a leggyorsabban lehet ötről a hatra jutni. Patyi Jánosné is ezen a környéken nőtt fel, itt élt ttK Kiskunfélegyháza külterületén — a szüleivel, de ez csak annyit jelentett: nem volt idegen szá­mára a tanyai életmód. A libahizlalás mesterségével félje mellett, illetve a sa­ját tapasztalata alapján ismerkedett meg. Takarékos villanymotorok A KGST-országok között Lengyel- ország a jelentős villanymotorgyártók sorába tartozik. Az elmúlt évben az üzemek több mint 12,5 millió villany- motort állítottak elő. A termékeknek csaknem a fele kis teljesítményű motor. Ezeket főként a különböző háztartási gépekben, a játé­kokban és a lemezjátszókban üzemelte­tik. A több ezer kilowattos nagy moto­rokat a bányaüzemekben, a közleke­désben és a népgazdaság más ipari ága­zataiban hasznosítják. A villanymotorgyártás fejlesztésének érdekében megkezdték az ágazat re­konstrukcióját. Bővítik és korszerűsí­tik a négy lengyel villanymotor-gyárat és a szakág két kutatási-fejlesztési köz­pontját. Megindítják az új generációjú villanymotorok sorozatgyártását. Ezek a háromfázisú, kisebb energiafogyasz­tású gépek az eddigieknél csendesebb üzemmódú motorok lesznek. A varsói Villanygépipari Intézetben elvégezték az új motorgeneráció gazda­sági hatásfokának ellenőrzését. Ezek szerint a gépek tömeges alkalmazása évente 2 milliárd zloty értékű anyag­megtakarítást eredményez és — folyó áron számolva — 14 milliárd zloty-val csökkenti az éves energiafelhasználást. A sorozatgyártás ebben az ötéves tervben indul. A gépek jelentős hánya­dát exportálják. A lengyel villanymoto­rok 75 százaléka a szocialista orszá­gokba kerül, melyek közül a fő meg­rendelők az NDK, Magyaroroszág és Csehszlovákia. A- Szovjetunió az el­múlt két évben több mint kilencezer motort vásárolt. A KGST-országokon kívül az NSZK, Franciaország, Svéd­ország, Olaszország, Ausztria, az Egye- ‘ sült Államok és Kanada is vásárol len­gyel villanymotorokat. (BUDAPRESS-INTERPRESS) • Tízezer csirkének ólat építenek Patyiék • A földszinten, a padláson egyaránt összkomfortos körülmények között növeked­nek az állatok. (Tóth Sándor felvételei) — Minden évben bejött a számítá­suk? '-^kérdezem ismét a házigazdától. — Különösen az utóbbi időben for­dult elő többször is, hogy nem. Ez az értékesítési problémákkal is összefüg­gésben van. — Ezért hagyták abba? Nem, mert már újra jó piaca van a hízott libának, májnak. Egyszerűen meguntuk. Százötven libával kezdtem, kétszázötvenre vittük fel, de utóbb már a naposlibát is mi neveltük fel. Négyó­ránként kellett tömni, éjjel-nappal, közben kukoricát, darát főzni, gondju­kat viselni. Teljesen lekötött bennün­ket, pihenni se nagyon tudtunk. Este tízkor, miután vége volt a tévéfilmnek, még megtömtem, aztán lefeküdtem, de két órakor csörgött az óra, aztán hat­kor megint —, és így tovább. Elég volt. Tavaly októberben váltottuk fel a libát csirkével, most hatezret nevelünk, de ELSŐ HÍR: A Magyar Me­zőgazdasági Múzeum „Hazánk mezőgazdasága diákszemmel ’87” pályázat, lakóhelyem kör­nyékének egy jellegzetes életkö­zössége kategóriájában a Kecs­keméti Bányai Júlia Gimnázi­um harmadikosa, Bíró Mária elnyerte az első díjat. MÁSODIK HÍR: A'Katona József Társaság középiskolá­soknak kiírt pályázatán Bíró Mária és Csőke Éva második helyezést ért el. Nem volt ne- • Bíró Mária héz utánajárni, hogy a két hírben szereplő Bíró Mária ugyanaz a diák. A meglepő csak az, hogy az egyik pályázat kimondottan természettudomá­nyos, a másik pedig irodalmi jelle­gű. Ki lehet ez a fiatal lány, aki a két nagyon különböző témakört hirdető intézmény versenyében megállja a helyét? Először a bioló­giai pályázatra való felkészítését segítő tanárt, dr. Kiss Árpádnét ke­restük fel: — Hogyan jött rá, hogy a leány­ha elkészül az ól, tízezerrel többet vál­lalunk. — Tizenhatezer csirke! Nagy kocká­zat! Valóban nagyobb kockázattal jár, mint a libahizlalás, de kevesebbet kell dolgozni. Amióta „csirkézünk”, megengedhetjük magunknak, hogy reggel nyolckor kezdjük a munkát, de azt is, hogy végre rendbe hozzuk a ház környékét. Hetedik éve lakunk itt, ép­pen ideje. Kérésemre Patyi János megmutatja gazdaságát: — Itt tartottuk a libákat — mondja a hosszú épületbe lépve —■, átalakítot­tam, önetetővel, önitatóval szereltem fel, bevezettem a központi fűtést. Ilyen­kor, nyáron ventillátorokkal biztosít­juk a megfelelő hőmérsékletet. Egyéb­ként a padláson is csirkéket tartunk. A tápot, a napos csibét helyünkbe hoz­za a félegyházi Vörös Csillag Tsz, a „kész” csirkét elviszik. Nekünk etetni, itatni kell őket, turnus-cseréléskor — kilenchetenként.— a helyüket kitakarí­tani, fertőtleníteni. És persze nagyon vigyázni arra — éberen figyelni —, ne­hogy valami járványos betegséget kap­janak, mert az elpusztíthatja az össze­sét. Ahogyan mindezt Patyi János el­mondja, egyszerűnek tűnik a — vi­szonylagos Sí- anyagi jóléthez vezető út. Pedig hogy nem is olyan egyszerű, azt a kistermelést szervező, segítő szö­vetkezetek, vállalatok sokéves tapasz­talata is igazolja. Eszerint: sokkal töb­ben kezdenek libahizlalásba, csirkene­velésbe, mint ahányan el is boldogul­nak vele, s még kevesebben vannak, akik meg is gazdagodnak belőle. — Gondolom, a választott életmód-' juk sok áldozatot kíván! — Amióta csirkéket nevelünk, gyakran elmegyünk szórakozni hétvé­gén. Barátainkkal vagy nélkülük. Ko­csink van, könnyen mozgunk. Nem szabad, hogy állandó munkában teljen- az életünk: attól megkeseredik az em-. bér. Amikor viszont annak van ideje: dolgozni kell. És nem akárhogyan. Ha a gazdálkodás nem úgy megy, ahogyan kell, akkor nem érdemes erőltetni. Más munkát kell vállalni. Miután elköszönünk, visszanézek Patyi Jánosék tanyájára. A szép, nagy ház mellett, az út felőli fronton áll a hosszú, sokablakos, félig kész épület. Akár tsz-irodának is beillene —, de mint tudjuk, az újabb tízezer csirkének készül. Patyiék hatszázötvenezer forin­tot fektettek új vállakózásukba (ehhez már hitelt is igénybe vettek). Nagy koc­kázat, de erre azt mondta az ifjú vállal­kozó: ez a bátrak sportja... Minden emberben van tehetség —, csak azt kell megtalálni, mihez. Patyi Jánosnak ez sikerült. Almási Márta Minden érdekel, ami él ka ennyire érdeklődik a biológia iránt? — Nem volt nehéz, hiszen —: ő úgy meséli — kisgyerek korától foglalkoztatják az élővilág kérdé­sei. Nem is a biológiai vénát volt nehéz felfedezni benne, hanem irá­nyítani, mederbe terelni, és tartani a nagyon széles körű érdeklődését. A biológia témakörében sem ez volt az első pályázat, amelyen részt vett. A Hazánk mezőgazdasága di­ákszemmel ’87-re a Szegedi Aka­démiai Bizottságon dicséretet kiér­demelt írás átdolgozott változatá­val jelent meg. Az országos közép- iskolás tanulmányi versenyen szin­tén indult már, ezt egyébként jövő­re szeretném megismételtetni vele. A tanulásával nincs gond, szeren­csére, így most sokat beszélünk ar­ról, hogyan is tovább. Mária har­madikos, tehát lassan el kell dönte­nie, hol-tanul majd tovább. Mert hogy továbbtanul, az nem kérdé­ses. Szorgalmas, érdeklődő ember, ha sikerei vannak szinte szárnya­kat kap. Éppen ezért biztatásra van szüksége. Nem szeretném, ha érettségije után teljesen elszakad­nánk egymástól — bár a diákjaim közül többel ma is tartok kapcso­latot —jó lenne tudni, majd mi is lett belőle. Nyugodt szívvel enged­ném mondjuk egy biológiai kuta­tóba, de azt is el tudom képzelni, hogy néhány év múlva a diákjait viszi ki területre, ismerteti őket a világgal. Amikor Bíró Máriát először megláttam, az volt az érzésem, ő a jólnevelt, szelíd mosolyú lányok egyike. — Pedig pici gyerekként meg kellett tanulnom például fára mászni, hiszen a bátyáim, akár te- szett nekem, akár nem, vittek ma­gukkal. Persze ez együtt járt azzal, hogy a szemem is rányílt a környe­zetre. Innen már szinte egyenes út vezetett körülbelül ötödikes ko­romban a művelődési házban szer­vezett környezet- és természetvé­delmi szakkörbe, majd a Kis tudó­sok körébe. Minden érdekel, ami él. Most a dr. Bankovics Attila ve­zette Tudományos Biológiai Kör­nek vagyok a tagja. Szinte állandó helyünk a Péteri-tó környéke, ahol madarakat számlálunk, növény­megfigyelést végzünk. Nemrégen a fülöpszállási Kelemenszéken vol­tunk, ahol rengeteg a sirály, olyan kétszáz fiókát gyűrűztünk meg. — A Péteri-tó élővilágáról szólt a pályázatra küldött dolgozat is. — Igen. Az írásos részével nem is volt gondom, hanem a fotókkal! Amikor hazaértem a — szerintem végigfényképezett filmmel — kide­rült, hogy rossz a gép. Kezdhettem újra. Ez annál is inkább kellemet­len volt, mert a határidőkkel min­dig bajom van.-— Azért az érettségire, a felvé­telire nem így készülsz? — Addig még tan egy év, amit elég keményen kell végigtanul­nom. Ma úgy gondolom, hogy — ha nem' sikerül többször is haj­landó vagyok „nekifutni” a felvé­telinek. Aztán... Tetszene a taní­tás, de a kutatómunka is. Csak ezt az utóbbit egyelőre nem tudom, hogyan lehetne jól összeegyeztetni a családi élettel. A madarászko­dást nem lehet mondjuk fél ötkör abbahagyni és rohanni a gyerekért az óvodába. Még szerencse, hogy a biológia nagyon sokrétű. Sejtem ugyan, hogy melyik konkrét ágát szeretném művelni, de nem ragasz­kodom mindenáron egy elképze­léshez. Azt hiszen, sokmindent ki kell próbálni ahhoz, hogy igazán dönteni tudjak. — A nyári szünetet hogyan töl­tőd? — Nagyjából ‘hasonlóan, mint az eddigieket: biológiaközpontú- an. Csak a helyszínek változtak eddig is. Az idén szeretnék — ha sikerül — egy zoológus mellett dolgozni kisegítőként. A bátyám­mal pedig a jugoszláv tengerpartra megyünk. Már összeszedtem egy csomó, a tenger élővilágáról szóló könyvet. A pihenés, napozás mel­lett szeretnék minél több csigát, kagylót, algát meghatározni. Sose voltam még tenger mellett, előre izgulok, mire is találok rá! Gál Eszter 'W*M

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents