Petőfi Népe, 1987. június (42. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-08 / 133. szám
• -r ,.. i* pHBT i jj LJ MM Síitáim „MAJÁLIS” — ÉLŐKÉPBEN Rajzok az emeleteken !M 'Mmmm ffim'appnnn 3 ■» ] ~ -1 »1B ] ^ ■ ) mmmHbmUbébmhihhí Százhatvanöt •jg'SlBPS^ éve született Jap , Czetz János " «a. áÁ (1822—1304) honvéd tábor- nők. A bécsújhe- lVi katonai akadémia elvégzése után lépett szolgálatba. 1848-ban — főhadnagyi rangban — a hadügyminisztériumba osztották be, g Mészáros Lázár miniszter hadsegéde, később Bem József mellett az erdélyi hadsereg táborkari főnöke (s ideiglenes fő parancsnoka) lett. Jelentős része volt az erdélyi hadsereg megszervezésében. 1849. május 16-án a nagyszebeni csatában szerzett érdemeiért tábornokká léptették elő. Világos után emigrált. Hamburgban megjelentette Bem erdélyi hadjáratáról szóló rendkívül érdekes emlékiratát. Franciaországban, Törökországban, majd Svájcban élt; 1859-ben Olaszországban ő szervezte az első magyar légiót. A villafrancai béke után argentin származású feleségével, J. M. Rosas volt diktátor unokahúgával Argentínában telepedett le, ahol katonai térképészeti intézetet alapított. 1865-től jelentős szerepe volt a Paraguay elleni háború szervezésében, majd ezt-követően — az argentínai katonatisztképzés legfőbb irányítójaként — Buenos Airesben létrehozta a katonai akadémiát, melynek 1895-ig volt a parancsnoka, miközben — kitűnő műszaki készségét is kamatoztatva — egy évtizeden át Ente Rios tartomány vízügyi rendezését irányította. MŰSOR örák Kei lenek, mikorra aszemlélő minden egyes módszertani tablóval, rajzzal, kerámiával, ü-gyes gyermekmunkával megismerkedik. Ahhoz, hogy ezek elkészültek, ugyancsak több óra szükségeltetett. S természetesen: tehetséges gyerekek, tehetséges rajzpadagógus. Az előbbiek személyében a kecskeméti Béke Téri Általános Iskola negyedik— nyolcadik osztályos diákjai, az utóbbiban pedig Szolláth Katalin tisztelhető. Nemcsak az intézmény folyosóin közszemlére tárt alkotások csalogatják a tekintetet a szinteken, hanem igencsak látványosnak bizonyulnak azok a papírsárkányok is, amelyek a magasból „röppentek le” közénk. A tárlatot pénteken késő délután * 17 Probstner János, a Nemzetközi Kísérleti Kerámia Stúdió igazgatója nyitotta meg. Utalt arra. hogy napjainkban nagy szerepe van a vizuális kultúrának, s hogy ez a fiatalokban is megfelelő hangsúlyt kapjon', ebben az általános iskolák rajztanárainak óriási feladat jut. A Béke térit bemutató nem sorolható a megszokottak közé. Ezt az is bizonyította, hogy a megnyitó változatos műsora után az iskola előtti tér zöld füvén lelkes fiúk. lányok mutatkoztak korabeli jelmezben. Mégpedig: Szinyei Mer se Pál Majális című festményét „rendezték meg” — élőképben. A tanulók munkáit a héten még megtekinthetik az érdeklődők. (b. t.) 1LSÖKERÉKMEGHAJTÁSSAL Ipari berendezésért Skoda személygépkocsik Korszerű férni orgács-szállító rendszer telepítésére vállalkozik a csehszlovákiai Skoda Autógyárban az In transzma s magyar—bolgár társaság budapesti vállalata. Az Imtranszmas által tervezett és kivitelezett berendezést az autógyár Mlada Boleslav-i szerelőcsarnokában helyezik üzembe, ott, ahol jelenleg az új típusú elsőkerék-meghajtású személygépkocsik sorozatgyártását készítik elő. Az Intranszmas az ipari berendezést a két ország közötti árucsere-egyezményben meghatározott kontingensen felül szállítja, elősegítve a csehszlovákiai autógyártás korszerűsítését. Cserébe a Motakov külkereskedelmi vállalat — az államközi szerződésiben meghatározottakon felül — 388 Skoda gépkocsi exportjára vállalkozik. A közkedvelt autók 1988-ban érkeznek Ma gyarországra.- UDVARI VIGASSÁGOK címmel ma, 17 órai kezdettel hangversenyt ad a helyőrségi fúvószenekar Kalocsán, a művelődési központ és ifjúsági ház rendezésében. Jó időben a művelődési központ udvarán, há viszont esik az eső, a kamarateremben tartják a hangversenyt. HÍREK-HÍREK Ismerkedés a megyével MELEGEDÉS — LEHŰLÉS 1987. június 8-án, hétfőn. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Baján, s színházteremben, este 8 Órakor: A VELENCEI KALMAR, MOZI KECSKÉM FT Városi mozi: fél 5 és fél 8 órakor: FILMMÚZEUM. ORlAS. Sz.. kétrészes amerikai film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A LEGYŐZHETETLEN VUTANG. Sz., mb., kínai film. Otthon mozi: déllelőtt 10, fél 8 és fél 8 órakor: ELMENNI, VISSZAJÖNNI. Sz... mb., francia film. 14 éven felülieknek! Stúdiómozi: 8 órakor: A SZÉP FO- GOLYNO. Sz., francia hím. 14 éven felülieknek I Mesemozi: háromnegyed • órakor: AZ ÉJSZAKAI VIRÁG. Planetártum-video (Lánohid utca): 6 és 8 óraikor: HALÁLOS JÁTSZMA X. Sz., hongkongi film. BAJA Uránia mozi: fél 4. fél 6 és fél 8 órakor: ÉN A VÍZILOVAKKAL VAGYOK. Sz.,, mb., olasz tllmvígjáték. Stúdiómozi: 6 és 8 órakor: RONCSPALOTA. Sz., mb., újzélandi film. IS éven felülieknek 1 BÁCSALMÁS Árpád mozi: 8 és 8 órakor: A HALALT A HANGYÁK HOZZAK. Sz., mb„ csehszlovák krimi. 14 éven felülieknek 1 KALOCSA Otthon mozi: 4, 8 és 8 órakor: SZÁLLODÁI SZOBA. Sz.. mb., dlasz fllim- ■vígjáték. 14 éven felülieknek I KISKOROS Petőfi mozi: 8 és 8 órakor: A NINDZSA SZÍNRE LÉP. Sz.. amerikai fcalandülm. Stúdiómozi: 6 és 8 órakor: POSZEI- DON-KATASZTRÖFA. Sz„ amerikai film. 14 éven felülieknek! KISKUNFÉLEGYHÁZA A szakmaközi művelődési házban i • órakor: ASTERIX. a gall. Sz., mb., francia rajzfilm. 8 órakor: SZÉP- LEANYOK. Sz., magyar dokumentum- ölm az 1985-ös magyarországi szépségversenyről. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakort SZEREPCSERE. Sz.. amerikai film. TISZÁK ÉCSKR Az Arany János Művelődési Központban: « órakor: CSARDASKI- RALYNö. Sz., magyar—NSZK film. « órakor: ÉN IS JÁRTAM ISONZÓNÁL. Magyar dokumentum fűm. M éven felülieknek t A szabadszállási Petőfi baráti kör tagjai — több mint negyvenen — a. közelmúltban szűkebb hazánkkal, Báes-Kiskunnal ismerkedtek. Solton felkeresték a Véesey-kúriát, majd Dunave- csén a Petőfi múzeumot. Ezután Sz al ksze n tmárt ónba folytatódott az út, ahol Mizsei Károly múzeumigazgató lelkes szavakkal mesélt Petőfi Sándorról. A kiránduló csapat ezt követően Kun- szentmiklóson, a Virág-kúriában megnézte a Petőfi-emlékek című tárlatot, s ellátogatott a Selyem-tanyára, ahol a Kiskunsági Nemzeti Park élővilágát bemutató kiállítást tekintette meg. (Dervarics Ilona tudósítónktól.) ACÍ 35 30 25 20 15 10 A hét elején ismét csapadékosabbra fordul az idő. Keddtől csütörtökig többfelé esők, záporok, zivatarok várhatók. A nappali fel- melegedés is gyengül, keddtől a legmagasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok között alakul. Az éjszakai lehűlések 9—14 fok között lesznek. Június 12-étöl kevesebb lesz mmci usin ■aE. lápomé hrtéuő not M*Szó H Sze Cs HÉTFŐTŐL HÉTFŐIG Olcsóbban vásárolhatunk A Bizományi Áruház Vállalat Kec*- kémét, Nagykőrösi utcai boltjában holnaptól reklámáron, 20—60 százalékos árengedménnyel kaphatóit gyermek-, női és férfidpők. A Szlgma Kereskedelmi Vállai»* kecskeméti műszaki áruházának (Rákóczi út 4.) emeleti számítástechnikai osztályán Atari—800 XL alapgép, flap- pyval: együtt íéláron, 25 ezer forintért kapható. Ugyanitt Atari nyomtató, amely Commodore 64 és C plusz 4-es számítógépekhez is. illeszthető, 34 900 helyett 24 900 forint. Az ETZ 125 és 150 köbcentiméteres luxus motorkerékpárok 2500 forint, a Riga és a Kárpáttá mopediek pedig 1000 forint árengedménnyel vásárolhatók. A kecskeméti lakásfelszerelések áruházában (Petőfi S. u. 3.) Móra gázkazán 17 ezer forint helyett 10 ezer forintért, a Lampart 30-as, ablakszelHőzös konvektorok 7500 forint helyett 6500 forintért, Janka automata mosógép 8490 helyett 7390 forintért, a Rigs mosógépek 1590 forint helyett 1270 forintért vásárolhatók, A 30-as típusú vegyestüzelésű kazánokra — amelyek ára 16 ezer forint helyett 6 ezer forint — előjegyzést felvesznek. A kecskeméti bevásárlócentrumban, a Mackót! úton egyes csempéket és fagyálló padlóburkolókat adnak olcsóbban. A Komszomol téri diszkontbölt- ban padlószőnyeget és porcelánokat adnak árengedménnyel. A Kiskörös és Vidéke Afész szak- üzleteiben — Akasztó. Csengőd, Solt- szentímre. Fülöpszállás. TabcM. Páhi, Kaskan,tvú — egyes háztartási hűtőgépek 90 százalék árengedménnyel kaphatók. A Bácska Kereskedelmi Vállalat kecskeméti Szivárvány áruházában minden cipő áráböl 100 forint enged- mélyt adnak. Ugyanitt férfi farmer munkásnadrágok 195 forintos áron kaphatók, valamint tovább tart Sz Sgyneművásár, 370 forintos reklámáron. A Hornytk János utcai divatáruboltban Június lD-éig minden fér- fi rövidujjú Ing árából 30 százalék árengedményt adnak. A széchenylvá- rosl ruházati boltban (31-től 40-es méretig) minden öú- és lánykaszandál árából 40 százalék árengedményt adnak. A Kéttemplom közi bőrdlsz- múholtban június 9-én és 10-én minden táska érából too forintot leszámítanak. Az Alföiüi Tüzép Vállalat telepein egyes szénféleségekre mázsánként 10, egyes bríikettfajtákra 18, a készleten lévő dorogi brikettre további 10 forint minőségi engedményt adnak. Va. lamennyi telepen a csehszlovák — 1250x1000 mm-es — hullámpala darabonként 39 forint fuvareneedménnyel vásárolható. A kecskeméti Alföld Áruház divat- osztályán frottír strandruhák és lány. ka rövidnadrágok reklámáron kaphatók. Az élelmiszer-osztályon Krovlka cukorka, Amigó és Figaró karamella szintén olcsóbban vásárolható. Ugyancsak kedvezményes áron adják » Csillár hűtőgépeiket, az egyes lemezjátszókat, hajszárítókat, a vegyes- és gáztüzelésű kazánokat. A játék- áruk közül néhányat 30 százalékot árengedménnyel kínálnak. (Valamennyi árura vonatkozik: ameddig a készlet tart.) X a csapadék, a nappali felmelegedések 20 fok felett alakulnak. A minimum-hőmérsékletek 15—20 fok között várhatók. A 'talajnedvesség értéke a szántóföldi vízikapacitás százalékában Bács-Kiskun megyében' 1987. június 4-én 0—50 centiméter mélységben 50—100, 80—85 centiméter mélységben 95—100 százalék. — DIÁK FIZIKUSOK ORSZÁGOS VETÉLKEDŐJE. Vasárnap Györgyösön megkezdődött a középiskolák első osztályos tanulóinak tehetségkutató fizikaversenye. Az országos vetélkedőn azok az első osztályosok vesznek részt, akik az Eötvös Loránd Fizikai Társulat által előzetesen kiadott feladatlapok példáit eredményesen megoldották. Az elődöntők kétezer ' képviselőjéből végül is ötvenen jutottak el Gyöngyösre, ahol írásos és szóbeli feladatok megoldásán kívül számot kell adniuk a kísérletezésben való jártasságukról is. NAPTAR 1987. Június 8,, hétfő Névnap: Medárd Napkelte: 4 óra 48 perc Napnyugta: 20 óra 38 perc Holdkelte: 16 óra 46 perc Holdnyugta: 2 óra 21 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország területén ma estig: túlnyomóan napos idő lesz, időnként azonban erősen megnövekszik a go- molyfelhőzet. Legfeljebb egy- egy átfutó zápor fordul elő. Többfelé megélénkül, napközben a Dunántúlon időnként megerősödik a délnyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 24—29 fok között alakul. A Bajai Meteorológiai Főállomás jelend: Június 6-án Baján a Kőzépnöméf* »éklet 18,3 (az 50 éves átlag 18,5), a legmagasabb hőmérséklet 24,1 Uclsius- fok volt. /C napsütés Időtartama 14,1 óra. Tegnap reggel 8 órakor 18,4, 14 órakor 26,4 fokot mértek, s a legalacsonyabb hőmérséklet 13.2 fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1016,5 millibar — süllyedő — volt. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatóriumból nem kaptunk jelentésű — HANGVERSENY BAJÁN. A bajai Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Állami Zeneiskola hangszeres növendékei lépnek fel ma este hét órakor a kis szerb templomban. Műsorukon Cimarosa, Vivaldi, Haydn, Münster művei szerepelnek. A hangversenyen dobogóra lép az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság kamarazenekara is. Vezényel: Pál János. — Takarékos diákok figyelmébe! Az Országos Takarékpénztár tájékoztatása szerint június 1- jétől megkezdték az iskolai ta- karékbélyeg-gyűjtőlapok beváltását. Az .értékpapírokat” valamennyi postahivatalban és OTP-fióknál beváltják, ha az iskolában megbízott pedagógus aláírta és lebélyegezte azokat. — A „MAGYAR ZSIDÓSÁG TÖRTÉNETE” címmel kiállítás nyílt vasárnap Budapesten, a Goldmark teremben. (Budapest, VII., Wesselényi utca 7.). A Magyar Izraeliták Országos Képviselete rendezte tárlat anyagát néhány magyarországi > múzeum gyűjteményével kiegészítve a Tel Aviv-i Nahum Goldman Múzeum bocsátotta rendelkezésre. A kiállítást Pusztai Ferenc művelődési miniszterhelyettes nyitotta meg. Jelen volt dr. Losonczi András, a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének elnöke, Sir Sigmund Sternberg, a Keresztyének és Zsidók Nemzetközi Tanácsa végrehajtó bizottsága elnöke, Nicole Goldmann az Európai Zsidó Hitközségek Tanácsának igazgatója és Sarkadi Nagy Barna, az Állami Egyházügyi Hivatal általános elnökhelyettese. Ott volt a társadalmi és közélet számos képviselője is. KONDÍCIÓ — Tetszik tudni, doktor úr, az első még megy valahogy ... A másodiknál, de főleg a harmadiknál azonban már erős szívdobogást kapok, s hasztalan pihenek közben, a negyediknél egészen kifulladok. — De uram, ön elfelejti, hogy 80 éves elmúlt. Ebben a korban kettőig is gyönyörű eljutni. — Az lehet. De sajnosén az ötödiken lakom. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, június 6-ai szám: Tanács István: Emberek a homokon, (Bács-Kiskun és Csongrád megyében a szőlő- és gyümölcstermesztés jelenleg is a fő jövedelmi forrás.) — (MTI) Római katolikus főpapok kinevezése, felmentése. II. János Pál pápa dr. Dankó László c. püspököt, kalocsai apostoli kormányzót telocsai érsekké nevezte iki, Ijjas József kalocsai érseket pedig nyugdíjba vonulása miatt felmentette tisztségéből. Magyar Hírlap, június 6-ai melléklet: Giazsó L. Ferenc—Zelei Miklós: Sodorjon értelméé vihar. (A megyében megjelenő Forrás főszerkesztőjének, a paraszti gazdálkodássail is foglalkozó Hatvani Dánielnek a munkás hétköznapjairól.) Esti Hírlap, június 6-ai szám: (bársony) Tévénotesz. A szerző méltatja a dunapataji Dávid családról bemutatott négyrészes dokumentumfilmet. — (1. r. a.) Kisautók Kecskeméten. (A háromnapos kecskeméti gokartversenyről.) A zt hiszem, valaki feljelentett. Lényeg az, hogy ketten is kijöttek. Házkutatás. Benéztek a szekrénybe, ahoi több tucat teli pálinkásüveg sorakozott. A lehető legkülönbözőbb fajta: kisüsti, berkenye, barack stb. — Alaposan bebiztosította magát! — jegyezték meg. — Véletlenül gyűlt össze... — Ismertem be. Szigorú pillantást vetettek tál». — Alkohollal üzletelünk? — Ugyan kérem! — tiltakoztam. — Akkor minek magának ennyi Ital? — kérdezték alig leplezett gúnnyal. — Egyszerű a magyarázat — nyugtattam meg őket. — A szívemen viselem a vendéglátóipar deficitlét. Gyanúsan méregettek. — Mit beszél Itt össze-vlsszaf Mi köze ehhez a vendéglátóiparnak? Hosszú. aprólékos előadásba kezdtem: — Nagyon Is sok. Az éttermeink állandó pénzszűkében vannak, és dotációra szorulnak. Szép kis summáiról van szó! Például tíz Feljelentés esztendővel ezelőtt a hagyományos rostélyos harminc zloty állami támogatást kapott, öt évre rá már százötvenet! És még mennyi, de mennyi különféle dotáció létezik! Félbeszakítottak: — Térjen a lényegre, és valljd be, ki a passze-re? — Senkinek sent adom el — erősködtem. — Nézzék csak, minden üvegen rajta van egy -egy állami vendéglő bélyegzője I Megvizsgálták a palackokat, és valóban, mindegyik le volt bélyegezve. — Az egész készlet a teljes absztinencián: következtében Jött létre. Minden lépésemet az állampolgári kötelességérzet vezérelte. Hitetlenkedve bámulnák rám. — Mondjuk, bemegyek egy ven. déglőbe — magyaráztam —, és szép sorban megkérdezem min* des egyes étel árát, majd megkérem a pincért, számítsa1 ki, mennyivel járul hozzá az állam egy-egy fogáshoz. A csülökhöz ennyivel, a köménymagos leves- hez annyival, a mákos nudlihoz amannylval. A legolcsóbb ételt választom, hogy a lehető legkevesebb pénzt vegyem ki az állam es ebéből, de hát nekem Is ennem kell. Szerencsére tudom, hogy a pálinkán nincs állami támogatás, ■ sőt az étterem még keres is rajta valamicskét. No meg az állam! Ml mást tehet ezek után egy talpig becsületes állampolgár és ló. hazafi? Az általam elfogyasztott paprikás krumpliból adódó költségvetési veszteséget alko- halrendeléssel egyenlítem ki. Mivel abszttnens vagyok, tehát sohasem Iszom, hazaviszem az Italt, így jött létre az elmúlt néhány év során ez a készlet. Ennek ellenére régóta azon töröm a fejem, hogy abbahagyom a vendéglőbe járást, hiszem nincs is rá Pénzem, meg aztán az üvegeknek sem tudok már helyet szorítani. Félrevonultak, sutyorogni kezdtek, bólintottak és búcsúzóul megszorították a kezemet. Minden bizonnyal kJ fognak tüntetni! Jsnuss Őseit» (Fordította: Adsmeea Kálmán) KÁBEL A RENGETEGBEN Két-három éves gyerekek szaladgálnak a zöld fűben. Hemperegnek, nevetnek, örülnek a lakótelepi friss pázsitnak. Az egyhangú panelrengetegben végre egy üde folt! A szülök felsóhajtottak, amikor a ligetnek azért nem nevezhető területet magukénak (is) tudhatták. Végre valahol mozoghatnak a csemetéik, (Ha már olyan tiszta játszótér nlnci a Győzelem utca környékén, s egyáltalán a Széchenyivárosban, ahová nyugodt szívvel elvihetnék gyerekeiket.) Aztán elsápadtak, amikor a fűrengetegben kábelvégekre leltek — s kicsik. Egy vastagabb és egy hosszú, vékonyabb vezetékcsonk laput, kígyózik a fűben. Lehet, hogy nem (élet-) veszélyes. Bár, ki tudja? Csak néhány méterrel arrébb büszkélkedik egy „megtermett” villanykaró. Lehet, hogy mégis veszélyes? (—bor—) — A KECSKEMÉTI VÁROSI TELEVÍZIÓ ma este 19 órától újra jelentkezik. Az időszerű kérdésekkel foglalkozó műsor ideje alatt a nézők folyamatosan hívhatják a stúdiót a 24-315-ös telefonon, hogy az elhangzottakhoz és a látottakhoz kapcsolódó közérdekű kérdéseikre nyomban válaszolhassanak az illetékesek. — Sportbélyegek. A XXIII. nyári úttörő-folimpia tiszteletére sportbélyegekből kiállítást rendeztek a kecskeméti Szál- vay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Otthonban. Megnyitó: 9-én 10 órakor. Megtekinthető 20-áig naponta 15-től 18 óráig. A bélyegkiállítás ideje alatt sport- zászlókat is (bemutatnak. — GORDONKATANÁROK VERSENYE. Vasárnap délelőtt a miskolci Bartók teremben az eredményhirdetéssel és díjkiosztóval, majd a győztesek hangversenyével befejeződött a zeneiskolai gordonkatanárok III. országos versenye. A Miskolci Városi Tanács kezdeményezésére minden harmadik esztendőben sorra kerülő versenyen a két helyen lebonyolított elődöntő kilenc legjobbja vett részt. V etélkedőjükb&l Belej Ferenc, a budapesti XXII, kerületi zeneiskola tanára került ki győztesen. MUZEOLÓGUSOK VÁNDORGYŰLÉSE Vasárnap, befejeződött a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Sppronban megtartott vándorgyűiése. A háromnapos eszmecserén százhúszon vettek részt. Az utóbbi évszázad vaskori régészeti kutatásainak eredményeit összegezték. A témának pgy régészettörténeti jubileum, nevezetesen az adott aktualitást hogy Bella Lajos, a Soproni Főreáliskóta egykori tanára, a múlt fáradhatatlan kutatója, éppen 100,évvel ezelőtt bukkant rá Scrpron-Várhelyen egy azóta európai hírű vaskori telepre. Felszínre hozta azokat — az időszámításunk előtti 7 századból való — fekete urnákat, amelyeknek a vaskori ember mindennapjait ábrázoló díszítései ablakot nyitottak a csaknem 3000 évvel ezelőtt ott lakók életmódjára. Holnapi lapszámunkból D A Fiatalokról — fiataloknak című Összeállításban, a negyedik oldalon megtudhatjuk; mit tesznek a Kiskunhalasi Állami Gazdaság KlSZ-flatat- jal a jobb gazdálkodásért. Ugyanitt írunk a gyermek- és ifjúsági Irodalom legfrissebb termékeiről is. Ahol a biotechnológiáról nemcsak beszélnek, az a | Filantróp Környezetvédelmi és Tüzeléstechnikát | Vállalat, amelynek tevékenységéről az ötödik oldalon olvashatunk. BHBMBMS IfTje^Éí. Vár ÁT m A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő, dr. Gél Sándor & ! ... _ Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 1987. VI, 8-án, megrendelés sorszáma: 72542 Szerkesztőség és kiadóhivatal dme: 6000 Kecskemét. Szabadság tér 1/A. 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a híriapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetést díj: egy hónapra: 41 — Ft, negyedévre: 129,— Ft, félívre: 258,— Ft, egy évre: 516,— Ft. HU ISSN 0133 - 235x