Petőfi Népe, 1987. június (42. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-08 / 133. szám

IMI, június 8. m PETŐFI NÉPE V SPORT* SPORT • SPORT LABDARÚGÓ NB EL Drámai küzdelemben vesztett a bajai csapat Megalakult a Magyar Diáksport Szövetség A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE Budafok—Bajai SK 1—0 (0—0). Baja, 1300 néző, vezette: Segovicfit Budafok: Lipták — Ferenez, Tóth, FöWházi, Varga, Tyükodi, Somogyi, Beringer, Krisztin, Balogh, (Heitrioh), Pogány (Takács). Edző: Megyeri Győző. BSK: Farkas — Turnó, (Szabó II.), Szabó I., Goldschmidt, Aindreidesz, Morvái, Evanics, Walter. Mixtai, Freppán, Udvardi (Bognár). Edző: Szentannai József. Kiállítva: Szabó I., a 42. percben. Gólszerzők: Beringer, a 60. percben. Szögietarány: 8—2 (4—1), a BSK javára. Baján remek labdarúgó-idő­ben, fergeteges bajai rohamok­kal kezdődött a mérkőzés. Az el­ső 10 percben Mixtainak voltak helyzetei. A 7. percben közelről leadott lövését védte a kapus. Majd egy perc múlva ugyancsak Mixtai közelről fejelt a léc fölé. Negyedóra elteltével feljött a vendégcsapat és kiegyenlített lett a játék, de mindkét kapu gyakran forgott veszélyben. A nézők idegeit a játékvezető té­ves ítéletei borzolták és ezekkel többnyire a bajaiakat sújtotta. Az első félidő hajrája drámai­nak mutatkozott. A 40. percben Pogány csúnyán rátartott Tumó lábára, a bajai játékost ölben vitték le a pályáról. Az egykori ferencvárosi játékos még figyel­meztetést sem kapott a durvasá­gáért. Nem így a bajai Szabó I. aiki két perc múlva a pálya kö­zepén terítette le Vargát, amiért a játékvezető azonnal kiállította. A szünet után a 10 főre csök­kent bajai csapat tovább táma­dott, de a 60. percben szinte az első komoly ellentámadásból ve­zetést szerzett a Budafok. Po­gány bal oldalról középre Ívelt, és az apró termetű Beringer hét méterről a kapu közepébe fejel­te a labdát. 1—0. •Elkeseredetten támadott a ba­jai együttes, de a görcsös erőlkö­dés miatt sokat hibázott a BSK, a Budafok pedig tartotta az ered­ményt. Még így is akadt helyzet bőven. A 75. percben Freppán a kifutó kaput találta el, a 88. percben Walter már csak a ka­pussal állt szemben, de ő is hi­bázott. A kiesés szempontjából rend­kívül fontos mérkőzésen a gyen­ge támadójáték miatt vesztett a bajai csapat. Kitűnt: Szabó II., Morvái, Evanics, illetve Lipták, Tóth, Somogyi. Schwartz Iván MHMMHM i Területi labdarúgó-bajnokság KECSKEMÉTI SC— HONVÉD KUN BÉLA SE 2—0 (2—0) Kiskunfélegyháza, 1000 néző. Ve­zette: Köböl. KSC: Erdei — Safranyi (Fó- rizs), Somogyi J., Hoffmeister, Szabó B., Hájer, Czéh, Rácz, óvári, Tóth Cs. (Mátrai), Somo­gyi M. Edző: Pataki Tamás. Honvéd Kun Béla SE: Halász — Resetár, Kukely, Dégi, Mol­nár, Sahin, Csincsák, Kanalas, Kemenes, Talmácsi (Csáki), Fa­zekas (Lipták). Edző: Farkas László. 32. perc: Szabó B. átadását Rácz fordulásból, mintegy 14 mé­terről a hosszú sarokba lőtte. 1—0. 42. perc: Hájer indításából Rácz a szögletzászlóig vezette a labdát és onnan középre lőtte. A menteni akaró Kukely lábáról a hálóba pattant a labda, öngól: 2—0. Mindvégig jóiramú, kemény mérkőzésen a helyzeteket bizto­san kihasználó KSC megérde­melten nyert a sokat hibázó hon­védegyüttes ellen. Kitűnt: Erdei, Szabó B., Somogyi J., Hájer, Rácz, illetve Molnár, Lipták, Ka­nalas. Ifjúsági eredmény: H. Kun B. SE—KSC 1—0. A Honvéd Kun Béla SE csapata ezzel a győzelemmel első lett a terüle­ti ifjúsági bajnokságban. A KSC M 3. helyre került. SZEGEDI VSE— MISKE 4—0 (1—0) Szeged, 300 néző. Vezette: Ora- vecz. Miske: Tasnádi — Jagicza, Hayerbacher, Mlskolczi, Tamá­si (Petrecz), Bogárdi, Domokos, Tóth, Pesti (Pecznyik), Kákonyi, Pécsi. Edző: Linka József. az SB H. Állasa: 1. Kaposvár 31 1« 10 * 13-30 « a. Vác HUSI 16—33 13 S. Bp. Volán 31 1« 8 10 03—43 12 4. Csepel 31 1« 10 « 45—39 13 5. Nytresyháasa 31 16 9 3 51—41 il S. Komló 34 I« 4 14 51—4« 34 7. Szeged 31 13 S 12 51—14 3S «. Veszprém 31 13 9 12 38—39 35 ». Met Tiporni 34 13 8 13 16—34 34 10. Szamok 34 11 111 13 35—35 33 Hl. Salgótarján 34 9 14 U 29—36 32 12. SzekuM 34 12 8 14 48—53 32 18. Ganz-MAVAG 31 M 10 13 37—42 33 14. Diósgyőr 34 8 15 11 37—48 31 15. Keszthely 34 9 11 14 30—3? 29 16. Budátok 34 11 » 14 11—54 29 W. Baja 31 12 5 1? 32-15 29 18. Ola jbányász 34 8 13 11 38—55 29 18. Ózd 31 10 8 16 43—45 28 30. Szarvas 34 8 8 SO 38—56 23 A labdarúgó NB II. további eredményei: Csepel—Metripond 3—1, Nyíregyháza—Komló 4— 3, Keszthely—Kaposvár 2—1, Diósgyőr—Veszprém 2—0, Bp. Volán—Vác 1—1, Szekszárd— ózd 2—0, Szolnok—Nagykanizsa 1—1, Szarvas—Salgótarján 1—1, Szeged—Ganz-MÁVAG 3—0. EZ TÖRTÉNT AZ NB I-BEN Az MTK-VM a bajnok Eredmények (szombaton ját­szották): Bp. Honvéd—Videoton 5—0, Vasas—Tatabánya 3—2, Fe­rencváros—Siófok 3—2, Haladás VSE—Debrecen 0—0. Vasárnap eldőlt a bajnoki cím sorsa: MTK- VM—Ü. Dózsa 0—0. Lapzárta után került sor a ZTE—Békés­csaba és a Rába ETO—Pécsi MSC összecsapásokra. Szombaton a budapesti Nem­zeti Sportcsarnokban ötszáznegy- venhárom küldött részvételével tartották meg a Magyar Diák­sport Szövetség alakuló ülését. Az elnökségben helyet foglalt Hor­váth István, az MSZMP KB tit­kára. Czinege Lajos miniszterel­nök-helyettes, Deák Gábor ál­lamtitkár, az ÁISH elnöke, dr. Ribling Ferenc, a Miniszterta­nács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese, Horváth István altábornagy, honvédelmi minisz­terhelyettes, politikai főcsoport­főnök, Králikné Cser Erzsébet, a KISZ KB titkára, Varga László, a Magyar Üttörők Szövetségének főtitkára, Sólyom Ferenc, ft SZOT titkára, Kéri György ve­zérőrnagy, az .MHSZ főtitkára, Kőbán Rita kajakozó világbaj­nok, Búzás Attila, a dunakeszid. Számú Általános Iskola tanulója, Juhász Erzsébet, a karcagi váro­si DSE küldötte (pedagógus), Mik­lós István, a kaposvári 314. Szá­mú Szakmunkásképző Intézet ta­nulója, Máthé Ferenc, a szom­bathelyi Nagy Lajos Gimnázium tanulója, Németh Zsolt, a Buda­pesti Műszaki Egyetem hallgató­ja. Dr. Géczi István, a Magyar Diáksport Szövetség létrehozásá­ra alakult ideiglenes intézőbizott­ság elnöke és Halasi Márton, a bizottság főtitkára. GOKART A Himnusz elhangzása utándr. Géczi István megnyitotta a kül­döttközgyűlést, ezt követően Ha­lasi Márton, a megbízott bizott­ság főtitkára tartotta meg beszá­molóját. A küldöttek között szó­lalt fel Galamb Istvánná (felvé­telünkön), Bács-Kiskun megye küldötte, a megyei diák sportta­nács elnöke. A küldöttközgyűlés Czinege La­jost, a Minisztertanács elnökhe­Külföldi sikerek a Dutép kartringen 40. perc: Egy beívelésnél Tas­nádi a kapuban ragadt és Ba­jusz 4 lépésről a léc alá fejelte a labdát. 1—0. 60. perc: A lesre játszó miskei védők közül Simái kiugrott, rá­vezette a labdát a kapusra és a hálóba lőtt. 2—0. 65. perc: Grezsa 20 méteres szabadrúgását Tasnádi kapus „elnézte” és a labda a kapuba jutott. 3—0. 73. perc: Simái közelről állí­totta. be a végeredményt. 4—0. A gyenge napot kifogó miskei kapus több gólban is ludas, de az egész csapat erőtlenül játszott. Ifjúsági eredmény: SZVSE— Miske 2—0. KECSKEMÉTI TE— OROSHÁZI MTK 1—0 (0—0) Kecskemét, 800 néző. Vezette: Pálfi. KTE: Varga — Putnoki, Ér­sek, Csima (Sörös), Kránitz, Egyed, Virág, Seres, Berki, Mesz- lényi, Kátai. Edző: Bende József. 64. perc: Jobb oldali támadás végén Berki futotta le a védő­ket és élesen a bal sarokba lőt­te a labdát. 1—0. Az első félidőben mindkét csa­pat nagyon szürke játékot nyúj­tott. A szünet után élénkült az iram, és a KTE a számtalan helyzet közül egyet kihasznált. Kitűnt: Putnoki, Meszlényi, Ber­ki, illetve Kucsera. Ifjúsági eredmény: Orosháza —KTE 3—0. A területi labdarúgó-bajnok­ság további eredményei: Hon­véd Köteles SE—Csongrád 0—1, Mákó—Gyula 3—5, Szentes— Soltvadkert 1—2. A Békés Épí­tők és Mezökovácsháza nem kap­tunk jelentést. TOTÓ A totó 23. heti Játéltszeívényén sze­replő mérkőzések eredményei: 1. MTK-VM—O. Dózsa 0:»x 2. HaJádás—Debrecen 0:0 x 3. Frankfurt—VfB Stuttgart törölve 4. Kaiserslautern—1. FC Köln 5:1 1 5. .Nürnberg—Hamburg 6. Kassel—'Freiburg 7. Fortuna Köln—Braunschweig 8. Qbénhausen—Bteleíetd 9. Ulm—Aachen 10. Satmrohr—Essen 11. Cesena—Genoa 12. Cremonese—Parma 13. Taranto—Arezzo Pótmérkőzések: U. Cagliari—Pisa 15. Lazio—Lecce I«. Pescara—Bologna 3:3 x 1:2 I l:0 1 0:0 x 3:0 X 3:2 x 2« 1 2:1 1 3:1 1 2:1 I 0:0 x 1:0 I Vasárnap délután a döntőkhöz érkezett a CIK Trófea és az IBUSZ Kupa gokart verseny a kecskeméti stadionban. A magyar versenyzők a három felnőtt szám­ban nem jutottak az első 'három helyezett 'közé. Eredmények, 50 kcm: 1. Safra- nyik Zsolt (magyar), 2. Viszo- dajszki (magyar), 3. Vér (magyar). CIK Trófea C 2-ot kategória: 1. Biadoni (olasz), 2. Fleischner (osztrák), 3. Uwhoffer (osztrák). m A CIK Trófea C 1-es kategó­riában a 8-as rajtszámú olasz Alessandro Plccini első helyről Indult és győzött. (Lakosa Zsolt felvétele) CIK Trófea C 1-es kategóriát 1. Picciinl (olasz), 2. Simák (cseh- szlovák), 3. Krizán, (csehszlovák). IBUSZ Kupa: 1. Badoni (olasz), 2. Wimmer (osztrák), 3. Picctn! (olasz). iyettesét választotta meg a Ma­gyar Diáksport Szövetség elnöké« Vé. Alelnökök: dr. Géczi István országgyűlési képviselő, a Kerté­szeti és Élelmiszeripari Egyetem Testnevelési tanszékvezetője él iílemencsics Zoltán, a Semmel­weis Orvostudományi Egyetem hallgatója. Főtitkár: Halasi Már­ton, a megszűnt ideiglenes intéző« bizottság volt főtitkára. CSELGÁNCS Nem került dobogóra a KSC a csapat- bajnokságon Budapestien a Körcsarnokban, kellemetlen meglepetéssel kezdő­dött a cselgáncs-csapatbajnokság. Nem hiába kesergett. Varga And­rás, a KSC vezetőedzője a CSS előtt, hogy az E. Kovács testvérek nélkül a felső súlycsoportokban, sebezhető a KSC együttese. Saj­nos nemcsak, „fent”, hanem „lent" is aikaidt megingás. A KSC az el­ső mérkőzését a Tatabányai Bá­nyász ellen elvesztette, mert é nehézsúlyban nem tudott a tata­bányai Bondor ellen megfelelő ellenfelet állítani. A visszamérkő« zés sarán a kecskemétiek már e bennmaradásért küzdöttek és er sikerült. A Szolnoki Kilián FSB és az MVSC esett ki. A bajnoki címet a Bp. Honvéd csapata nyerte. A döntőben 12— 2-re győzött a Bp. Spartacus el­len. A CSB végeredménye: 1. Dp. Honvéd, 2. Bp. Spartacus, 3. Ü; Dózsa és Honvéd Szalvay SE, 5. Tatabányai Bányász és KSC. RÖVIDEN • RÖVIDEN KOSÁRLABDA X Üllőn több ezer néző előtt vasárnap az akadályhajtással fe­jeződött be a kettesfogathajtó ma­gyar derbi. A 18 válogatott keret­tag közül 6 teljesítette hibátlanul a nehéz pályát, közülük az ösz- szevetésben Fehér Mihály nyúj­totta a legjobb teljesítményt. Az izgalmas, szoros versenyben Kecs­keméti László nyerte az össze­tett versenyt, amely egyben válo­gató volt az augusztusi világbaj­nokságra. — Eredmények: díj- hajtás: 1. Fehér I. (Dombóvár) 39; maratonhajtás: 1. Kiss (Kecs­kemét) 52; akadályhajtás: 1. Fe­hér M. (Dunaszeg) 0 hibapont. Az összetett verseny végered­ménye: 1. Kecskeméti (Kiskun­félegyháza) 100 hibapont, 2. Kiss (Kecskemét) 102, 3. Lantos (Bu­gyi) 107. X Az Athénben tájié férfi ko­sárlabda EB eredményei: Szov­jetunió—Görögország (szomba­ton éjszaka játszották) 69—66, Jugoszlávia—Románia 120—78, NSZK—Hollandia 76—75. X Szombaton este rendezték meg Torinóban a 27. ökölvívó Eu­rópa-bajnokság döntő mérkőzéseit A tizenkét súlycsoportban tíz szovjet, hat NDK-beli, négy bol­gár, két magyar, továbbá egy-egy holland és lengyel sportoló küz­dött az aranyéremért. A magyar ökölvívást az 51 kilós Váradi Já­nos és az 57 kilós Szőke László képviselte a fináléban. Váradi ezüstérmes lett, miután egyértel­mű mérkőzésen vesztett a vitat­hatatlanul aktívabb NDK-beli Andreas Tews ellen. Szőke 5:0 arányú pontozással kapott k! • szovjet Muhak Kazarjantól, s szintén ezüstérmes lett A szovjet válogatott nyerte a HungarHotels Kupát A magyar együttes harmadik Vasárnap Kecskeméten ás Bu­dapesten befejeződött a Hungar­Hotels Kupa női kosárlabdatorna,, amelyen a világbajnokság 2., 3., és 4. helyezettje is részt vett. Az érmes helyezésekért Kecskemé­ten — alig több mint száz néző előtt — lépett pályára a szovjet, a magyar, a bolgár és a lengyel csapat. A tegnapi nyitómérkőzésen a világbajnoki ezüstérmes szov­jet együttes sziporkázó játékkal szabályosan „lelépte" a leszálló ágban lévő magyar csapatot: Szovjetunió—Magyarország 109— 70 (53—34). A zárómérkőzésen: Bulgária— Lengyelország 91—85 (50—49). A torna végeredménye az 1—4, helyért: í. Szovjetunió 6, 2. Bulgária 9, 3. Magyarország 4, #. Lengyelaf» szag 3 ponttal. A különdíjasok, a legtechniká­sabb játékos: Balogh (magyar!, a legjobb irányító: Burjakl.it (szovjet), a legjobb középjátékos: Cekova (bolgár), a torna legered­ményesebb játékosa: Sedzicks (lengyel) 111 ponttal. Budapesten az 3—fl. helyért játszottak: Ausztrália—Kanads 65—56, Kuba—Csehszlovák!«, 83—76. A végeredmény (az 5—8,. helyért): 5. Ausztrália 6, fl. Kana­da 5, 7. Kuba 4, 8. Csehszlovák!* 3 ponttal. MAI MŰSOR MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16.10: Vidám startok. 16.45: Világhíra­dó. 17.00: Gyorsítás. 17.30: Rajzfilm. 17.40: Hírek. 17.45: A Nap gyermekei — színmű. 19.00: Híradó. 19.40: A színmű folytatása. 20.50: Világhlradó. 21.05: Poli­tikai dalfesztivál Berlinben. 22.00: Hűsé­gesek — film. 23.20: Hírek. 23.25: Az orosz népi hangszerek együttesének hangverse­nye. ÚJVIDÉKI TV: 15.05: Műsorismertetés — magyarul. 15.10: Tv-napló — magyarul. 15.25: Sportkrónika. 15.40: Nyári délután. 17.10: Tv-napló. 17.30: Gyerünk az óvodába. 17.45: Séta a költővel. 18.00: Külföldi so­rozat gyerekeknek — magyar nyelvű fel­irattal. 18.30: Népi zene. 19.00: Ma: tájé­koztató műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Napjaink —magya­rul. 21.10: Zenebona. 21.40: Tv-napló. 21.55: Műsorzárás. SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 16.40: Hírek. 16.45: Egy hét a képernyőn —- Műsorajánlat (ism.). 17.05: A madarak és denevérek által — Francia természetfilm (ism.). 17.30: A 21. emelet adása — Ifjúsá­gi műsor (FF). 17.50: Német nyelv gyere­keknek 13. lecke. 18.20: Telesport. 18.30: A hét eseményei magyar nyelven. 19.00: Tv-torna. 19.10: Esti mese. 19.20: Időjá­rásjelentés. 19.30: Tv-hlradó. 20.00: Folk­lórműsor. 20.30: Sportműsor. 21.30: Idő­szerű események. 21.56: Időjárásjelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.15: AIDS — Stúdióbeszélgetés. KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30—7.59: Jó reggeltl Zenés műsor 8.05: Műsorismertetés Kb. 8.15: Mai programok 8.20: Mit üzen a rádió? (ism.) 9.00: A hét zeneműve — Sosztakovics: VII. vonósnégyes 9.30: A hét költője: Mezei András. Anti- genézis 9.39: Ki kopog? — A Gyermekrádió mű­sora 10.05: Nyitnikék— Kisiskolások műsora 10.35: Haydn: G-dúr (Üstdob) szimfónia No. 94. 11.00: Bioritmus. Életmód, egészség, kör­nyezet 11.20: Sapszin Ferenc vezényel 11.33: Csák Gyula: Szeplőtelen Kelemen 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Házunk tája 13.00: Klasszikusok délidőben 14.05: Műsorismertetés 14.10: Katonadalok 14.36: Lázár Ervin: Bukfenc és a törökülés 14.55: Édes anyanyelvűnk (ism.) 15.00: Vaterland — Anyaföld 15.30: Stöckigt: Caprice és változatok zon­gorára és fúvószenekarra 15.40: Kórusainkat ajánljuk 16.05: Észkerék. A „Nagy Bumm" 17.00: Exo-mic — Gazdasági magazin 17.30: Találkozás Ferencsik Jánossal 41/ 22. rész 18.05: Filmzene 18.14: Hol volt, hol nem volt... Az arany­szőrű bárányka 18.25: Könyvújdonságok 18.28: Műsorismertetés 18.30: Esti Magazin 19.15: „A Kárpátok ... és a XX. század ke­reszteződésén ..." 20.15: Nótaest 21.09: Giles Cooper rádiószlnháza: Cukor az élet 22.20: Tfz perc külpolitika 22.30: Egy rádiós naplójából 0.15—4.20: Éjfél után ... A Magyar Rádió zenés műsora hajnalig PETŐFI RÁDIÓ: 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor 8.05: Népdalcsokor 8.50: Délelőtti torna. Munkahelyi és isko­lai testnevelés 9.05—12.00: Napközben. Zenés délelőtt Közben: 10.00—10.10: Válaszolunk hallgatóinknak 10.45: Láttuk, hallottuk. Művészet- és mű­velődéskritika 11.25—11.30: Világújság 11.30—12.00: Balaton rádió 12.10: Bart: Oliver. Részletek 12.25: Kis magyar néprajz 12.30: Népi zene 12.58: Műsorismertetés 13.05: Slágermúzeum 14.00: Kettőtől—ötig... a Rádió kíván­ságműsora 16.58: Műsorismertetés 17.08: Újdonságainkból. Részletek a Ca- merata Hungarica együttes lemezéről 17.30: Ötödik sebesség. Ifjúság—politika —kultúra 18.30: Minden hangra emlékezem 19.30: Sportvilág 20.00: Reklám 20.05: Szereti Ön Gershwint? A zeneszerző életével és munkásságával foglalkozó zenei fejtörő 21.05: Nevek ürügyén — Bob Dylan 22.05: A kettős spirál. James Watson: Egy Nobel-díj története 23.20—0.14: Könnyűzene — esti hangu­latban 0.15—4.20: Éjfél után ... A Magyar Rá­dió zenés műsora hajnalig BARTÓK RÁDIÓ: 6.05: Muzsikáló reggel 8.05: Műsorismertetés 8.07: Időszaki kiállítások 8.10: Glenn Gould két zongoraversenyt játszik 9.08: Bemutatjuk új felvételeinket 9.30: Rameau: Castor és Pollux. Részletek 10.35: A salgótarjáni dixielandfesztivál műsorából 11.00: Zenetörténeti értéktár 11.33: Zenekari muzsika 13.03: Műsorismertetés 13.05: Nyelvtanfolyam 13.50: A Tavaszi Fesztivál hangversenyei­ből 15.07: Zenekari muzsika 16.35: Petrovics Emil: Bűn és bűnhődés 19.03: Műsorismertetés 19.05: A hét zeneműve. Sosztakovics: VII. vonósnégyes (ism.) 19.35: A Magyar Állami Hangversenyze­nekar hangversenye Közben: Kb. 20.25: Rádiószínház. Schwajda György: A hóhányó Kb. 20.45: A hangversenyközvetités foly­tatása Kb. 21.35: A Bakfark Bálint lanttrió és a Kecskés együttes felvételeiből 21.50: Operafelvételek 22.30: A heavy-metal kedvelőinek 23.00: Híres előadóművészek gordonka- zongora felvételeiből

Next

/
Thumbnails
Contents