Petőfi Népe, 1987. június (42. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-29 / 151. szám
2 ® PETŐFI NÉPE ft tm. ídflSot 2». Baloldali koalíció Chilében Jaruzelski Tokióba érkezett Wojczfedh Jaruzelski, a Len* gyei Egyesült Munkáspárt első titkára, az ÁUaimtanács elnöke vasárnap ötnapos hivatalos látó* gatásra Tokióba érkezett, A lengyel államfő Nakaszome Jasizuhi- ro japán miniszterelnök Lengyel- országban tett januári látogatását viszonozza. Jaruzelski és a kíséretében levő Jozef Czyrek, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, valamint Marian Orzechowski külügyiminiszter hivatalos programja hétfőn kezdődik. A tervek szerint a küldöttséget hétfőin reggel fogadja Hirohito császár. Ezt követően kezdődnek Nakaszone Jaszuhlro miniszterelnökkel a tárgyalások, amelyek során áttekintik a kelet —nyugati kapcsolatok alakulását, különös tekintettel a szovjet— aimerikai leszerelési tárgyalásokra. A kétoldalú kapcsolatokat érintő megbeszélések középpontjában a két ország gazdasági, kereskedelmi és ipari együttműködésének kérdései állnak majd. Feszültség az amerikai- román . viszonyban Az amerikai szenátus pénteken 57:36 arányban megszavazott egy olyan értelmű törvénymódosító javaslatot, amelynek értelmében — elnöki egyetértés esetén — hat hónapra felfüggesztenék Románia legnagyobb kedvezményes elbánását az Egyesült Államokkal fenntartott kereskedelmi kapcsolatban. A döntést a szenátus azzal indokolta, hogy Romániában „megsértik az emberi jogokat”. Hat hónap múltán* ismét kivizsgálnák a helyzetet, s ezután döntenének a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény ismételt megadásáról. „Egyesült Baloldal” néven baj- oldali diktatúráéi lenes tömörülés alakult Chilében. A P.inochet- rezslmmel szemben álló koalíció tagja az illegalitásban működő Chilei Kommunista Párt, valamint a Chilei Radikális Párt, a Keresztény Baloldali Párt, a Chilei Szocialista Párt, a Baloldali Forradalmi Mozgalom és más haladó szervezetek. Az Egyesült Baloldal elnökévé a szocialista párt jelenleg börtönben lévő főtitkárát, Clodomiro Almeydát választották meg. Az elnöki teendőket jelenleg Luis Fernando Luengo, a Chilei Radikális Párt egyik vezetője látja el. • A JKSZ KB ÜLÉSÉRŐL Belgrádbatn szombatra virradóra befejeződött a JKSZ Központi Bizottságának a koszovói helyzetről tárgyaló bővített, teljes ülése, amelynek vitája 17 órán át tartott. A plénuma határozatban rögzítette a párt, a kommunisták, a szervezett szocialista erők so- ronlévő teendőit az autonóm tartomány politikai, társadalmi, és gazdasági problémáinak mielőbbi megoldásában, viszonyainak rendezéséiben és megszilárdításában. A Központi Bizottság nyomatékosan aláhúzta,, hogy az 1981-es pristinai ellenforradalmi események után kialakult bonyolult, feszültségekkel és ellentmondásokkal terhes koszovói helyzet egész Jugoszlávia problémája, amelynek rendezésén együttes erővel kell munkálkodni. Alapvető feladatként jelölte meg az albán szeparatizmus és mindenfajta nacionalizmus visszaszorítását, a gazdálkodás megjavítását és a gazdaságfejlesztés gyorsítását, a koszovói szerbek és crna- goracok kivándqplási folyamatának megállítását, a tartomány- nemzetei és nemzetiségei közötti viszony rendezését. Felhívta a figyelmet arra, hogy az élet minden területén elvszerűen, követA szervezet első közleményében hangsúlyozza, hogy a tömörülés elsődleges célja a katonai diktatúra felszámolása a dél-amerikai országban. A baloldali pártok szövetsége követeli: a demokratikus rendszer helyreállítása érdekében hozzanak létre egy ideiglenes nemzeti kormányt, amely biztosítaná a politikai élet demokratizálását, és valóban demokratikus választások megtartását. Követelik az 1980-as alkotmány hatályon kívül helyezését, új alkotmány megfogalmazását, az elnyomó szervezetek feloszlatását, a polgári szabadságjogok garantálását, a hadsereg és az igazságszolgáltatás szerveinek demokratizálását. kezetesen és hatékonyan kell dolgozni a gondok mielőbbi megszüntetéséért. ’ A plenum tanácskozása közben Koszovóról vonaton, autóbuszon és gépkocsikon mintegy 500 szerb és ornagorac érkezett a fővárosba, ahol a helyi lakosok népes csoportjával együtt összegyülekezett a nemzetgyűlés épületével szemben, az úttörőparkban. A felvonulók így akartak nyomaté- kot ad,ni annak a követelésüknek, hogy az illetékes hatóságok foganatosítsanak sürgős intézkedéseket az autonóm tartomány szerb és crnagorac lakóinak kivándorlását előidéző albán nyomás megszüntetésére. Az összegyűltek megbízottait, a Központi Bizottság döntése alapián fogadta Ivica Rácsán, a pártelnökség tag la és Ljiutbomir Varoslija, a pártelnökség végrehajtó titkára. A csoport tagjainak egy része a parkban megvárta a késő éjszakába nyúló tanácskozás befe- jezéisét. Ezt követően — mint a Tanjug hírügynökség jelentette — a biztonsági szolgálat embereinek kíséretében, nagyobb incidens nélkül beszálltak a helyszínen várakozó autóbuszokba és visszaindultak Koszovóra. Választások az átalakítás jegyében A Szovjetunióban a választók több mint 99 százaléka vett részt a június 21-én megtartott helyi tanácsi választásokon. Az átalakítás jegyében lezajlott választásukon — amelyeken egyes helyeken kísérteti jelleggel több jelöltet is állították — a szavazók 99,37 százaléka, azaz 183 254 887 személy élt szavazati jogával. A helyi tanácsokba 2 321 766 személyt választottak meg, a tanácsok összetétele 54,7 százalékban megújult. 1076 körzetben a jelöltek nem «kapták meg a megválasztásukhoz szükséges egyszerű szavazattöbbséget. Ezekben, a körzetekben egy későbbi időpontban más jelölteket állítanak és megismétlik a választásokat. A több jelöltet állított körzetek közül 93-,ban egyik jelölt sem kapta meg a megfelelő szavazattöbbséget, így ezeken a helyeken is megismétlik a szavazást. Huszonnyolc választási körzetben — különböző okok miatt — érvénytelennek, 44 körzetben pedig „meg nem történtnek” minősíttették a szavazást. Ezeken a helyeken ugyancsak megismétlik a választásokat. Barbie-per Klaus Barbie háborús bűnös lyoni perében elhangzottak a magáravád képviselőinek utolsó beszédei is. A 39 ügyvéd a nácizmus üldözöttéinek 146 szervezete és különböző magánszemélyek nevében kérte az esküdteket méltó ítélet és büntetés kiszabására a nagyváros egykori Gestapo-főnökével szemben. Jövő héten kerül sor a főügyész vádbeszédére, a védőbeszédre, majd az ítélethozatalra. A koszovói helyzetről tanácskoztak Románia hivatalos állásfoglalásban ítélte el az Egyesült Államok szenátusának azt a döntését, amellyel fél évre felfüggesztették a legnagyobb kedvezmény elvének alkalmazását. A viaisárnapi bukaresti lapok közölték az Ager- prés tiomán hírügynökség által nyilvánosságra hozott állásfoglalást. Ez rámutat, hogy a döntés nem felel meg a két ország éa nép közötti jó kapcsolatok szellemének. teljes mértékben ellentétes a két ország érdekeivel, a GATT elveivel, az államközi kapcsolatok normáival. Panamai válasz Panama „konzultációra” hazahívta washingtoni nagykövetét, válaszul arra, hogy az amerikai szenátus a panamai belügyekbe beavatkozó határozatot hozott. Az amerikai törvényhozás felsőhá- -ca olyan határozatot szavazott meg, amelyben a panamai politikai rendszer megváltoztatását, úgynevezett demokratizálást követelte, továbbá független vizsgálat megindítását sürgette a Jelenlegi kormánnyal szemben álló erők által hangoztatott korrupciós és emberi jogi vádak ügyében. Kínai—japán kormányközi konzultációk A kínai—japán kapcsolatok az elmúlt 15 év során egészében véve rendezetten és jól fejlődtek, ám az utóbbi időben olyan problémák kerültek felszínre a kétoldalú viszonyban, amelyeket haladéktalanul meg kell vizsgálni és felelősségteljesen kell rendezni — jelentette ki Vu Hszüe-csien kínai államtanácsas, külügyminiszter a hét végén Pekingben megtartott kínai—japán kormányközi konzultációkon. A június 26. és 28. között lezajlott eszmecseréken a pekingi és a tokiói kormány összesen 14 tagja vett részt: a külügyminiszterek mellett mindkét küldöttségben a legfontosabb gazdasági szakminisztériumok irányítói foglaltak helyet. A tanácskozást megnyitó beszédében, Vu Hszüe-csien kifejtette, hogy az általa említett problémák két csoportba oszthatók: az egyik Japán második világháborús szerepének (újra) értékelésével, a másik a szigetország Tajvanihoz fűződő kapcsolataival öszNAP1 KOMMENTAR Brüsszeli útvesztők Találó, ám a gúnyos felhangoktól távolról sem mentes elnevezést találtak ki az újságírók, irra a körutazásra, amelyet a Kö- ös Piac soros elnöke tett az elműt napokban a nyugat-európai vazdasági közösség tagországai- ian. A sajtó csípős nyelvű munkatársai „eurozarándoklatnak" itulálták Wilfried Martens láto- 'atássorozatát, utalva arra, hogy belga kormányfő útjának vala- tennyi állámásán szinte ugyan- zokkal a problémákkal került :embe, $ tárgyalásai során ugyan- zokat az ellentéteket próbálta ieg partnereivel áthidalni. A jelek szerint a ma kezdődő rilsszeli EGK-csúcsértekezleten >g kiderülni, milyen sikerrel járt, rnkúgy, mint ahogy most dől el, özelebb tudták-e hozni az állás- öntököt a hétvégén rendkívüli lést tartó külügyminiszterek. A iták — ez persze korántsem új- onság a Közös Piac történetéin — ezúttal is jobbára keres- idelmi és pénzügyi kérdések köti összpontosulnak. Mindenek- ott a költségvetési hozzájárulá- <k, illetve a tnezőgadasági kiaóá- <k terén jelentkeztek az érdek- lentétek — ez utóbbi problémáin az illetékes szakminiszterek ■Idául április óta nem voltak ké- ■sek dűlőre jutni. Minden bizonnyal szóba kerül szsfüggö potenciális feszültség- forrásukat foglalja magába, A miniszter kitért a kétoldalú kere kedelemben mutatkozó tetemes kínai mérleghiány problémájára, amely évek óta súlyos teherként nehezedik a gazdasági kapcsolatokra. Kuranari Tada-si japán külügyminiszter a tanácskozáson hitet tett a két ország kapcsolatainak rendezéséről szó'jó dokumentumban foglalt a’iapelvek — köztük az „egy Kína” elve — mellett. A kínai kollégájával folytatott két és fél órás megbeszélésen mindamellett kitűnt: jóllehet Tcfció osztja Peking nézetét a politikai problémák mibenlétét és bordereiét illetően, rendezésüket alapvetően, más felfogásban közelíti meg,-és ,e. felfogáson nem is óhajt változtatni. A japán kormányküldöttségeit vasárnap fogadta Teng Hsziiao- pin.g Kína legfontosabb vezetője. A találkozón Teng leszögezte hogy Kína a baráti viszony nemzedékről nemzedékre történő ápolását tekinti Japánhoz fűződő kapcsolatai alapvető irányelvének. A múltbeli és a jelenlegi problémák között egyetlen sincs, amelyet Kína okozott volna. A baráti viszony fenntartása mindkét ország vezetőitől meg. követeli — hangsúlyozta —, hogy az eddiginél előretoldntőbb politikát folytassanak, nagyobb távlatokban gondolkodjanak. a közösség külső kapcsolatrendszere, elsősorban az Egyesült Államokkal és Japánnal fenntartott viszony. Az állásfoglalásokat nyilvánvalóan az nehezíti meg, hogy a tőkés világ e két óriása nemcsak kiemelkedő fontosságú kereskedelmi partner az EGK számára, hanem egyben félelmetes vetélytárs is; a kapcsolatokat hagyományosan az együttműködés, illetve a vetélkedés tényezői egyszerre határozzák meg. Ugyanakkor érezhető a csúcs- találkozón résztvevő kormány- és államfők legalábbis egy részénél az igény a konkrét, tradicionális vitatémákon való felülemelkedésre. Ezt fogalmazta meg például Jacques Delors, az Európai Közösségek Bizottságának elnöke, kijelentve: az átfogó piacegységesítési program megvalósításának kell szentelni a fő figyelmet, különben — volt már rá példa — a részt"evők óhatatlanul elvesznek a különböző konkrét (agrár, költségvetési, adózási és hozzájárulási) probléma útvesztőiben. A mostani brüsszeli csúcs eredményei mutatják majd meg, sikerült-e megtalálni a kiutat ebből az útvesztőből, vagy — ez sem először fordulna elő — a legérzékenyebb kérdések megvitatását a következő értekezletig elnapolják ... (c. é.) Pillantás a hétre A naptár szerint rögtön belépünk iúliusba, a nemzetközi politika eseménvein azonban nemigen érződik a nyár. Csúcstalálkozók, miniszterelnöki és államfői utazások sora jelzi, hogy egyelőre nem köszöntött még be az inkább augusztusra jellemző „diplomáciai uborkaszünet”. Egyelőre inkább az jelent gondot, melvik napra miiven eseménvt emeljünk ki az előttünk álló héten a hírügynökségi előrejelzések közül. HÉTFŐ: Brüsszelben tartanak találkozót az Európai Gazdasási Közösség állam- és kormányfői. A csúcsértekezleten a külpolitika aktuális problémái mellett leginkább a Közös Piac tagállamai közti hagyományos kereskedelmi. pénzügvi és más szabályozási kérdések kerülnek terítékre. Az európai közösségek elnöki tisztét egyébként szintén a héten veszi át Belgiumtól a soron következő Dánia. KEDD: Argentínába látogat a brazil kormányfő, a K»rib- tengerl közösség kormányfői pedig Santa Lucián' tanácskoznak. A megbeszélések napirendjén a közös gazdasági terhek mellett (Latin-Amerl- kát. közismerten súitia az adósság-válság) várhatóan a feszült közép-amerikai helyzet is szóba kerül. SZERDA: Hivatalos látogatást tesz Jordániában az osztrák államfő. A Kurt Waldheim személye körül az elmúlt hónapokban sűrűsödött viták tükrében különös figyelem kíséri e mostani utazást Is — akárcsak a műit héten Waldheimnek Vatikánváros- ban tett vizitjét. CSÜTÖRTÖK: összeül a június közepén megválasztott olasz parlament. Emlékezetes, hogy a voksolási idő előtti kiírást az eddigi ötpárti koalíció felbomlása tette szükségessé, ám tény, hogy a választások csak kismértékben módosítottak az erőviszonyokon. Kérdés téhát. hogy az elhúzódó pártharcok és koalíciós tárgyalások milyen eredménnyel járnak Itáliában. PÉNTEK: Hivatalos látogatáson Kínában tartózkodik a bangladesi köztársasági elnök. Hosszain Mohammed Ersad pekingi megbeszéléseinek középpontjában — a kétoldali kérdések mellett — a délázsiai régió konfliktusai állnak majd. SZOMBAT: Befejezi háromnapos látogatását a Szovjetunióban Radzsiv Gandhi. Az indiai miniszterelnök útjára a két országot összefűző hagyományos barátság légkörében kerül sor, a csúcsszintű megbeszéléseken várhatóan a világpolitika legfajsúlyosabb kérdései is szóba kerülnek. VASÄRNAP: Kiéiben tartja kongresszusát a nyugatnémet szabaddemokrata párt. A kis FDP az utóbbi tartományi választáson jól szerepelt, és a bonni koalíciós kötélhúzásban Is eredményesen érvényesítette befolyását. így közérdeklődésre tarthat számot, hogyan foglalnak állást a küldöttek a pártértekezleten az európai biztonság és fegyverzetkorlátozás ügyével összefüggő kérdésekben. A BÉCSI SZOCIALISTÁK KONGRESSZUSÁN Határozott állásfoglalás a neonáci megnyilvánulások ellen Vezető osztrák politikusok szombaton rendkívüli határozottsággal ítélték el az országban fokozottan tapasztalható antiszemita megnyilvánulásokat. Megalkuvás nélkül fel kell lépni minden antiszemita cselekedet ellen, el kell ítélni a primitív idegen- gyűlöletet, mondotta a bécsi szocialisták kongresszusán Franz Vranitzky kancellár. Az ország múltjáról folyó vitában nagyobb szerephez jutnak majd a fasizmus áldozatai, az ellenállók, mondotta. Kari Blecha belügyminiszter utasította a biztonsági szerveket, hogy a jogszabályokat a legkeményebben alkalmazva lépjenek fel a neonáci tevékenység ellen. Ausztriában kevesebb az újnáci, mint bizonyos más európai országokban, de nem engedhető meg, hogy a zsidó állampolgárokat egy kisebbség zaklassa és hogy megmételyezzék az ifjúságot, jelentette ki a szocialistapárti politikus. A Kurt Waldheim államelnök körüli ausztriai és nemzetközi vita nyomán az elmúlt időszakban ismételten, növekvő számban észlelnek antiszemita megnyilvánulásokat Ausztriában. A zsidó felekezet vezetője levélben tiltakozott e jelenségek ellen, amelyek során tettleges zaklatásokra Is sor került. Alois Mock alkancel- lár, a konzervatív Néppárt elnöke (amelynek jelöltje Waldheim volt) ugyancsak elítélte a nyílt vagy burkolt antiszemitizmust. IRAK—IRÁN Hadihajók támadása tartályhajók ellen kuvaiti felségvizeken Bagdad szombaton cáfolta azt a pénteki teheránl jelentést, hogy az iráni légvédelem lelőtt -hat iraki harci repülőgépet azon az északi frontszakaszon, ahol az elmúlt héten súlyos harcok voltak. Egy katonai szóvivő azt mondta az INA Iraki hírügynökségnek, hogy pénteken az összes harci gép visszatért az iráni célpontok ellen végrehajtott támadásokból. Szombati iraki hadijelentések szerint repülőgépeik 105 bevetésben, harci helikoptereik 73 bevetésben vettek részt. Az iraki erők szétverték 44 iránii gyalogsági zászlóaljat és fontos magaslatokat foglaltak el az északi frontszakaszon. A jelentés szerint Irán több tízezer főnyi veszteséget szenvedett egy hét alatt. Nincs szó viszont a jelentésben arróL a — Mavat nevű — helyőrségi városról és katonai ellátó központról, amelynek elfoglalását Teheránban közölték. A te- Iheránii rádió szombati jelentése szerint a város körüli harcokban az iráni erők megsemmisítettek két iraki páncélos zászlóaljat. Teheránban bejelentették, hogy folytatódik az iráni offenzíva Irak északkeleti részén. A harcokban 800 iraki katona életét vesztette. A hírt Bagdadban nem erősítették meg. Szombatra virradóra iráni hadihajók támadást intéztek a kuvaiti partok közelében egy svéd és egy norvég tartályhajó ellen. A norvég hajó kigyulladt. A személyzet egy tagja életét vesztette, négyen megsebesültek. A libériái zászló alatt hajózó svéd járműben kisebb károk keletkeztek. Amerikai különmegbízott Szíriában WASHINGTON Pénteken mind a Fehér Ház, mind a, külügyminisztérium hivatal osanis ...naegerősítette,. . hegy Reagan elnök a közeli jövőben különmegbízattat meneszt Asszad Szíriái elnökhöij a két Ország közötti kapcsolatok kérdéseinek megvitatására. Nemhivatalos értesülések szerint a megbízott Vernon Walters ENSZ-nagykövet lesz. Mind a Fehér Ház, mind a toül ügy minisz tér i um szóvivője pénteken azt hangoztatta!, hogy ez a lépés nem jelent alapvető változást a két ország közötti viszonyban. Az Egyesült Államok és Szíria között ugyan továbbra is fennáll a diplomáciád kapcsolat, de Washington még a múlt év őszén hazarendelte nagykövetét, arra hivatkozva, hogy Szíria „támogatást nyújt terrorista csoportoknak”, közöttük azoknak a szemé- lyeiynak,. is, akik egy izraeli repülőgép elleii akartak Londonban merényletet elkövetni. Washington irrtest két okiból igyekszik változtatni magatartásán. A közvetlen ok a libanoni helyzet: Szíria határozott lépéseket tesz a túszrabi ók ellen és ígéretet tett arra, hogy közreműködik a fogva tartott amerikaiak szabadon bocsátásának elérésében. A hosszabb távra szóló amerikai oél azonban elsősorban az, hogy Damaszkuszi is be akarják vonni azokba, a tárgyalásokba, amelyeket egy nemzetközi konferencia keretében akarnának megtartani Izrael és arab szomszédai között. Újabb konzervatív bíró? Lemondott tisztéről az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának egyik tagja: a 80. életévében lévő Lewis Powell egészségi okokra hivatkozva jelentette be, hogy tálvozni kíván tisztéből. Powell lemondása lehetőséget ad Reagan elnöknek arra, hogy újabb konzervatív beállítottságú bírót javasoljon a nagyfontosságú posztra. A legfelsőbb bíróság, amely az Egyesült Államokban az alkotmányjogi bíróság szerepét is betölti, számos olyan esetben fog- lal állást, amelynek politikai következményei is vannak. Reagan korábban már három olyan bírót is kinevezett, akik szerinte jóval a jelenlegi elnökség lejárta után is a konzervatív politikát képviselik majd. Powel — noha annak idején Nixon elnök javaslatára került tisztébe — számos esetben volt meghatározó a kilenc tagú testületben: állás- foglalása nemegyszer döntötte el, hogy „liberálisabb” jogi döntések születtek. Ha most a konzervatívok kerülnek többségbe, akkor jóidéig veszélybe juthatnak a dernokratikusatob döntések- Reagan szeretné, ha az új bíró Orrin Hatch szenátor, a szenátus egyik legismertebb konzervatív tagja lenne, ennek azonban alkotmányjogi nehézségei vannak — különböző bonyolult okok miatt külön kongresszusi felmentésre lenne szükség Hatch kinevezéséhez. MOSZKVA Rendőrségi sajtótájékoztatók : kedden A moszkvai városi tanács vb belügyi főigazgatóságán ezentúl rendszeresek lesznek a sajtótájékoztatók. A lapok riporterei minden kedden választ kaphatnak a lakosságot érdeklő kérdésekre. Az első tájékoztatón elhangzót-, takról vasárnapi számában számol be az Izvesztyija. A szovjet főváros nyugodt hetének egy napja így festett: egy súlyos testi sértést követtek el: egy férj hasba szúrta feleségét. Egy ittas vezető teherautóba futott Ladájával, négyen életüket vesztették. Kilenc személyi tulajdon elleni bűncselekményt követtek el, ezek felét már feltárták. Egy állami tulajdon elleni bűn- cselekmény jutott a rendőrség tudomására. Három pálinkafőző szerkezetet koboztak el, 600 embert szállítottak a kijózanítóba. Az alkohol tehát továbbra is fontos probléma: 1984-ben minden második, ma minden harmadik bűncselekmény elkövetéséiben játszott szerepet a vodka. Moszkvai probléma a kábítószerezés. Régebben a növényi eredetű drogok okozták a prob« lémát. ezek beszállítását sikerült megakadályozni, ma a különböző, szabadon, kapható gyógyszerekből! kotyvasztanak kábítószert a narkósok. A lakásbetörések Moszkva úgynevezett alvónegyedeiben gyakoriak. Nappal itt több tízezer lakásban nem tartózkodik senki, s a tolvajok ezt kihasználják. Gyengék az ajtók, nincsenek riasztóberendezések. Továbbra is gond az autólopás. Most azonban már nem a kaukázusi, közép-ázsiai vagy baltikumi köztársaságokba szállítják eladásra a lopott autókat: téWitődött • piac. Alkatrészekre szedik a lopott kocsikat. A rendőrség mindig tudja, mikor hiánycikk a kerék vagy a szélvédő. A magán-munkatevékenység megélénkülése kapcsán még nem kellett eljárniuk. j