Petőfi Népe, 1987. május (42. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-13 / 111. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1987. május 13. VASARELY-MÚZEUM NYÍLT BUDAPESTEN Színek és formák harmóniája Május 8-án nyílt meg Budapesten, az óbudai Zichy-kastély e célra átalakított egyik szárnyában a Vasarely-múzeum és alapítvány. Vasarely, mint Vásárhelyi Győző pécsi születésű grafikus­művész 1930-ban, 22 évesen hagyta el Magyarországot. Pá­rizsba ment, ahol reklámgrafikusként tevékenykedett. Miköz­ben tanulmányokat készített egy soha meg nem valósult szabadiskola tanmenete számára. Rajzai a geometrikus abszt­rakciójegyében születnek. Feltűnnek közismert témái, a zeb­rák, a vonalábrázolások. És megjelenik Vasarely művészeté­nek tudományos és egyszerre játékos elemei. Festeni a 40-es években kezdett. De sikereit csak jóval később aratta. Ám amikor a világhír szárnyra kapta, Vasarely nem maradt meg elit művésznek, művészetét a min­dennapi élet céljainak szolgálatába állította. Amikor a szülőhazából érkezik kérés, soha sem tagadja meg; Pécs­nek, szülővárosának múzeumnyi alkotást adományozott, saját és fe­lesége, Claire Vasarely, valamint képzőművész barátainak munkái­ból. A győri színház külső díszíté­sét, a Déli pályaudvar plasztikáját, a herendi porcelángyár párizsi ki­állításának védnökségét és plakát­ját — mind ajándékul adta. Jelen­tősen támogatta a budapesti Nem­zeti Színház felépítését. Felajánlot­ta közreműködését a battonyai gyermekváros díszítésében. Különben is támogat minden humánus kezdeményezést. Mint írja: „műveimnek körülbelül egy­negyede az eredetiekből és a kiad­ványokból adomány formájában a kevés anyagi lehetőséggel rendel­kező múzeumok és közösségek tu­lajdonába kerül. Háborúellenes, fajgyűlölet-ellenes, éhségellenes, gyermekvédő és bizonyos politikai egyesületeké lesz ... a mindenféle ajándékokról, és adakozásról nem is beszélve ...” Néhány éve a Szépművészeti Múzeumban láthatta a hazai kö­zönség azokat a Vasarely-műve­ket, amelyeket budapesti alapítvá­nyának adományozott. Vasarely mindig is bőkezűen szórta szét a világba életművét, bo­csátotta köztulajdonba gondolata­it, koncepcióit, eszméit, elveit és munkáit. Múzeumalapító gesztus­sal, alapítványok létesítésével járul hozzá a vizuális kultúra terjeszté­séhez. „Célja — fogalmazta meg a mű­vész — a vizuális ártalmak elleni harc, a mesterséges környezet meg­szépítése, arra is törekszünk, hogy a fiatalság számára — az óvodák­tól az egyetemig — teljes audiovi­zuális tájékoztatást nyújtsunk . .. a nyomdai részleg igen olcsón, ese­tenként ingyen bocsájt majd ki jó minőségű metszeteket és sokszoro­sított példányokat. . . Idealizmus, jótékonykodás? Egyáltalán nem. Kötelességteljesítés és politika az én módszerem szerint”. Budapesti alapítványának saját életművét tartalmazó részét, 400 művet 1982-ben ajándékozta Ma­gyarországnak. Ebben fiatalkori akadémikus rajzai, grafikai tanul­mányai, reklámgrafikái, különbö­ző korszakainak (belle-isle, den- fert, kristály, kinetikus stb.) pro­duktumai, a plasztikai abc, a szí­nes város teória dokumentumai szerepelnek. „Az a törekvés vezetett — nyi­latkozta, amikor három éve a fran­cia Nemzeti Érdemrend parancs­noki fokozataival tüntették ki élet­művéért —, hogy egy abc-t teremt­sek a festészet számára... ez az abc lehetővé teszi, hogy integrációs kapcsolatot teremtsünk a festészet és az építőművészet között... Ez szerintem parancsoló szükségesség is, hiszen a városokban mindenütt elburjánzottak a sivár, egyhangú lakótelepek.” Budapesti alapítványa is hason­ló célokért alakul. Számítógépes rendszerrel összeköttetésben áll majd a franciaországi kutatóköz­ponttal. „Az ott elért eredménye­ket felhasználják, és továbbfejlesz­tik, hazai viszonyokra alkalmaz­zák. Itt is dolgozik majd egy kuta­tógárda, amelynek feladata a mód­szer további kollektív kiteljesítése lesz”. Vasarely, aki sikert sikerre hal­mozott, aki elérte a világhírt, s azt hogy nevével új fejezetet jelölnek a művészetek történetében, már le­mond minden meghívást, kiállí­tást, távoltartja magát minden hi­vatalos szerepléstől, de Budapestre eljött múzeumának, alapítványá­nak megnyitására. Kádár Márta KELEMEN KÁROLY: Az alkohol rabságában /Dl 1 — Arra ébredek, sötét­[J 1 . J ség van, — noha égve hagytam a lámpát — és eszi a szememet a füst. Leevickélek az ágyról, valami piros világít a sarokban. Rettenetes füst, szinte fuldoklottunk mind a ketten. A kovács is köhögött, kapkodva szedte a levegőt. Kinyitottam a bódé ajtaját. Kint derengett. Az utca túlsó feléről ka­kaskukorékolás hallatszott. Kint hideg volt, fújt a szél. Nagy nehezen sikerült kicipelnem a kovácsot a bódéból. A füst tódult ki az ajtón, és a vörös fény egyre tisztábban látszott. Amint kihúzta a hu­zat a füstöt a bódéból, abban a pillanat­ban hatalmas lángnyelvek csaptak fel a kályhától. Begyulladt a bódé oldala, majd a kályha mellett levő fogason meg­gyulladt az olajos pufajka, meg a többi olajos öltöny. Megdermedtem. Az ágy alatt volt egy ötvenliteres hordó tele benzinnel. Felkaptam a vödröt, — ami a traktor hátulján lógott egy kampón, — és rohantam a patakhoz vízért. Mire visszaértem a vízzel, begyulladt a zsír is, ami egy faládában volt a kály­hától nem messze. A bódé belseje tiszta lángtenger volt. — Béla bátyám! Menjen az óvoda­kapuig, mert baj van. Felemeltem a ko­vácsot, és elvezettem az óvoda kapujáig, ahol egy kis pad volt, s leültettem. Ebben a pillanatban egy hatalmas detonáció hallatszott, r és a bódét szétrepítette a robbanás. Égő fadarabok repültek szer- te-széjjel. A bódé teljesen eltűnt, csupán a kormos alváz maradt, meg a két kerék tárcsája, mert a gumi leégett róla. Em­berek rohantak kiabálva, ordítozva. Pil­lanat alatt nagy csődület támadt a leé­gett bódé körül. A még égő fadarabokat lelocsoltuk vízzel, aztán már nem akadt más dolog. Az emberek lassan hazaszál­lingóztak, csak mi ketten ültünk a pádon egy gatyában, ing nélkül, némileg kijó­zanodva. A szél elállt, a felhők is tovaúsztak, kisütött a nap. Reggel hét óra lehetett. Felöltözni nem tudtunk, mert mind a kettőnk ruhája bentégett. A kovács er­szényében is volt háromszáz, az enyém­ben ezerkétszáz forint, az is elégett. — Jobban tettük volna, ha megittuk volna azt a pénzt, Karcsi. — Most már mindegy, Béla bátyám. Odamentem a traktorhoz, és a kisládá- ban találtam egy fél doboz Kossuthot, meg egy gyufásdobozt, három szál gyu­fával. Megkínáltam a kovácsot, és rá­gyújtottunk. Három behölcei trombitás jött kerékpárral, a kovács megállította őket. — Gyerekek, elkísértek bennünket hazáig, és majd otthon elintézem a dol­got, mert a pénzem elégett. Mentünk a kováccsal az utcán, — ami már elég népes volt — utánunk a három trombitás. Fújták a nótát, — se ruhám, sepipőm, csak a harisnyakötőm. A falusiak kiálltak a kapukba, és a ha­sukat fogták, úgy nevettek ... Hazaértünk, a kovács felesége már kint volt a kapuban. — Karcsi! — kiáltott rám az asszony. — Megbolondultak az urammal együtt? — Hát majdnem, Ilonka néni. Szét­robbant a bódé és bent égett a ruhánk. — Hát ez rettenetes! — csapta össze kezét az asszony. — Egy hónapja vettem neki ezerhatszáz forintért! Közben a kovács is odaért, mert lema­radt. — No jómadár, te aztán jól nézel ki a karika lábaiddal. Az egész falu rajta­tok röhög! — Jó, elég volt! Adjál ötszáz forintot! — Hát az meg minek? — Ne azt kérdezd, hogy minek, — hanem, hogy kinek. A zenészeknek! Hé urak! — ordított a kovács, az utcán vá­rakozó trombitásoknak.- Jöjjenek be, kiegyenlítem a szám­lát. A zenészek bejöttek az udvarra. Viz- dál öt darab százast nyomott az öregebb trombitás kezébe.- De aztán Benő!— még egyszer fújjátok el azt, hogy: se ruhám, se ci­pőm .. . — A kovács adott egy öltöny kék ruhát, zoknit, inget, egy pár cipőt ne­kem, mert máskülönben egy gatyában mehettem volna be a gépállomásra. Dél­ben megebédeltünk, aztán mondom én a kovácsnak, hogy elindulok a traktorral. Ugyan, mondta ö, — ma vasárnap van, úgysincs bent más a gépállomáson, mint az éjjeliőr, meg esetleg a kutya. Majd bemész holnap, nem szalad el a gépállo­más. Most pedig kimegyünk az öcsém szőlőjébe Makiárra. Úgyis régen voltam náluk. Kinyitotta a garázs ajtaját, és kiállt a Moszkviccsal. Csak nem autóval me­gyünk?— kérdeztem. — Csak nem gon­dolod, hogy gyalog? Hát busszal, gon­doltam Béla bátyám. Ma vasárnap van és oda nincs busz ünnepnapokon. Meg egyébként is a szőlő jó távol van a falu­tól. Alighanem megint valami balhé ke­rekedik ki ebből, gondoltam magamban. De hát lesz, ami lesz, most már ugyan mindegy, hogy eggyel több vagy keve­sebb lesz. A kovács megtankolta az au­tót, és egy rongydarabbal letörülgette. Beültünk, a kovács indított, és kihajtot­tunk az utcára. A kocsmánál megállt! Gyere komám, veszünk cigarettát. Be­mentünk, vettünk egy-egy doboz Kos­suthot, gyufát. Na ha már itt vagyunk, szárazon ne menjünk, és rendelt két fél pálinkát. Fél óra alatt beértünk Makiárra. A kovács öccse kőműves volt, két segéd­del, meg vagy három napszámossal dol­gozott. A templom után befordultunk egy kis keskeny utcába, és az utca köze­pe táján megálltunk. Egy szép zöldre vakolt vaskerítéses ház volt az öccse há­za. Kiszálltunk és becsengettünk. Már öt perce nyomkodta a kovács a csengőt, de nem jelentkezett senki. A szomszéd éppen az utca felöli kertben dolgozott, és meghallotta a csengő berregését. (Folytatjuk) HONISMERET — HELYTÖRTÉNET ff K16flsst4at Arak m . 5 (rt — hr. . ■ . J írt 60 kr. Krfjti , . . . 1 írt 86 kr. Tsattttnakecy ém t frt — kr. ff * IvgjaUnymiabban ssAatUataak. Mrxjrlen minden vaaárnap. Baja, 1S85. márexiut 8. OaltnraiU «etünkben limit egy nagy jeleotóaügfi reform motgalotn indult meg. melynek cxéljt, agy f«l*6bb polgári Uüny iskola normása álul s DíncveMs 0tT** » modora kor kiráonuibos kápcst omolni. A mozgalom, a népnevelői terén eddig is kir&ló érdemeket ezertett Dr. Irináéin Pál ketdeméoyeiésébdl Indult ki. Ouiniéo adröiöljnk a oépoetoiéo- ügyl bizottságot is. moly egyhangú lel­kesedéssel fogadta el as eszmét, s azt ladiifia; képen a törrénj ha tóiig hoz tor­Bizton hiaszOk, bogy Baja riros lelkes bizolteiga, órómmel fogja felka­rolni eun Indítványt, s azt még az ér föl;amin megtestesíti, blsezDk ezt annál It takább, mert ily intézkedésekből fogta bebizonyítani, miszerint szirén risall a nóuertlés nag; fonleziigát, s helyzetének magaslatira emelkedee teljesíti kötelea­Hrller Rickard, alsó keresk. nk. «ugató, és Dr. Bartsch Bams képeidéi «ugató ér érté­ké sieti jegjté. 1. Kiatk QdrótMvén a megjelenteket, megnyitja u erekül «tel és elóadja u Sease- Idfrlpl reáliát Uuánk felvirágoztatása legloetesabb tényétéinek agjike a nsrelés ét oztatés Is­alkatiak, kegy a mait Felső­leányiskola Baján Nemzeti történetünk egy-egy jelesebb eseménye közvetve vagy közvetlenül kapcsolatban állt a népneveléssel, az ok­tatással. Az 1868-ban elfogadott Eöt- vös-féle népiskolai törvény oktatástörté­netünknek egy igen fontos mérföldköve. Hatására az ország minden táján szapo­rodtak a népiskolák, javultak az oktatás személyi és tárgyi feltételei. Az eredmé­nyek mellett országos gondot jelentett a leánygyermekek intézményes oktatása, az elemi népiskola befejezése utáni to­vábbtanulásuk. A korabeli bajai viszonyokba enged bepillantást a „Baja — vegyes tartalmú hetilap” 1885. március 8-ai száma. Az első oldalon napvilágot látott cikkben olvasható: „Culturalis életünkben ismét egy nagy jelentőségű reform mozga­lom indult meg, melynek célja, egy felsőbb polgári leány iskola szervezése által a nőnevelés ügyét a modern kor kívánalmaihoz képest emelni.” BAJA liurkuiiMidf hava * lap ixslleml rétté« illaté kézleméayak ktldmdlk: Az rlBAirtéai pátiak to kirdtUai dijak Sir*» Újat kéaynyaméé- jóba kfildaaéók. Bgyei nln ára 8 kr. Kéziratok nem adatnak tíuu. Mthiwfaah, ........ m iatti lagaasrMbb «tnaayn ktlvt. mit- duó rcudl ratga UniattuUkal emelnek, a modern paedagogia kóielaloéayaiaek men- maglóiéi óta /címereinek ét u tztenziv it iuuuaíT tanítóm credmioyt biztosítani igye­A ml törvátykatótágunk kebelében (tea idd alatt mólén óriiai haladéit éulclllak. A népiskolák uervesialtak, a tanítók eti*lentiéit bitiouitaioll, u elemi tanintéze­tet megfelel« helyiségekéi részben mér nyer­tek, részben nyerni fognak, a kOzéptaooda frátertéséaah nagy (oldjál levett« e magú kormány a törvényhatóság válláról én állami képiedét állított várMunkbzn, mely már ssi- OM ártalmat mánként adott a haul népne­veié» mezejének, éz Mk Írben alkalmat ujuj- tolt a mflkrxu nénMwlóbwlr m«<»»mUÍ a. Bogy állunk kányáink növelése dolgá­ban jelenleg ? 1&-Ä) év elítt a leányok njilváaM n! o:uialázáról nálunk alig lebet tsó. Egy két magáalntéaelben nyerték a jobb házak* gyermekei klképoztclézUket. Tannltak némáiul beszélni, francaiéul Ragyogni és I»«kevesebbet, ■eladta rt a éttér és didaktikai ecsédtsz- kotók oéikoi a szükséges mmcrtlakból, - ás mentylt-aanyH klavirozni la. Tud­tak valamit, a ml a küls« tüntetéshez tartó z.k, de valójában, alaposan tcmmK. te ezen »tgtsien csekély eredmény is nagy költségbe és tok táradéigba került. gora mestert ás egy-kot szaktanárt. Ha esek húzott shadt paedagagna ember, ea eljárás leginkább »etetett sikerhez, azonban mely nagy költségek árán és mily baaaftaa szánomét sajátíthatott al a növendék a külföldi „kit- asszonyától, kinek társz,ágában legtöbbet töltött 1 Egységet, rmducraa művelődésről Ily körülmények kötött, hol a papa, mámé, --------1 stb. It beleszólnak, '.ermészetrsan szó a latt! és felsőbb sápiakéit, míg egy helyből költségesebb magáay intése«, mai; uialéa csak elemi aéptikola, uoyaaasoo hiányokban szenved, mint a többi kuoaló megánj inté­zetek. Hlad éten elemi leit;intézetek nem képesek azon Igényeket kieUgtteai, melyeket a kor ét a nemzeti kova üléseknek mágiáiéi ő nőnevelés irályában táplálnunk hazadat kö­telességünk. Városnak több mist ÜUO tankö­teles leánygyermeke között bizonyára talál­kozik legalább *J0, kik. mint az intelligens és lom ód a polgári családok tarjai, asm ma­radhatnak meg a mivehaég ttot tokén, me­lyet az atomi Ilkáié nyújtani képe*. AarmtsUhaladét, a kóimüvatődés eme­li** uulbatlanul megktráaják, bon essa leánygyermekek a népiskolái taT évi rendszeres és nyilvános Oreganva *t sem lehetet Az értekezlet egyhangúlag élt óhajban állapodott meg: «atka i mrnml *áőáá eto /«fal led» ««ázása as «mm usaUi rtj, .. _______ e sefWfss napira ktsuWieiaéasá 4t mind­(női kézimunkák,'{értésül,1 háztartás) L- i—Z—« ——j—.t, i- értei«« áaaledayefceah ■ hdstamssapeáaasötüá­A program megvalósításának részle­tes tervezetét égy bizottság dolgozta ki, amelynek tagja volt a város polgármes­tere, Drescher Ede, Szenczy Győző, a főgimnázium igazgatója, Hell Richárd, az alsókereskedelmi iskola igazgatója, Berényi Dániel, a katolikus egyház apátja, dr. Ivanics Pál, a képviselőtes­tület népiskolai bizottságának elnöke, valamint dr. Bartsch Samu „képezdei igazgató”, mint a program kidolgozó­ja. A már idézett újság rövidített for­mában közli az 1885. február 28-án tartott értekezlet jegyzőkönyvét. Ez két szempontból is fontos kortörténeti ér­téket képvisel. Egyrészt képet kapunk arról, milyenek voltak a 19. század vé­gén Baja oktatási viszonyai, másrészt nyomon követhetjük a polgári leányis­kola születésének pillanatait, a létesíté­sét indokló érveket. Baján az 1880-as évek közepén törekedtek arra, hogy a kor színvonalán álló oktatási intézmé­nyek működjenek. Fontos volt a nyelvismeret Arról is tudomást szerezhetünk, hogy a város fenntartásában ekkor már létezett három évfolyamú alsóke­reskedelmi iskola, iparos tanonciskola, valamint óvoda a 3—6 éves gyermekek számára. A pozitív kicsengésű felsoro­lást viszont a leányok tanulásának ne­hézségeit felsoroló érvek követik. Ezek sorában az első helyen úgynevezett ma­gánoktatás áll. A „jobb házak” leány- gyermekei egy-két magánintézetben kaptak valamifajta képzést. „Tanultak németül beszélni, franciául gagyogni és legkevesebbet, minden rendszer és di­• Az 1885. március 8-án megjelent Baja című hetilap foglalkozott a leányiskola létrehozásának gondolatával. miveit és értelmes honpolgároknak, ma­gyar anyáknak és háziasszonyoknak szükségük lesz ..A leendő intéz­mény megvalósítását szolgáló tanács­kozáson felmerült annak a gondolata is, hogy nem lenne-e célszerűbb egy hatosztályos felsőiskola (gimnázium) létesítése. Ide a városi leányokon kívül fel tudnák venni a környező községek érdeklődő tanulóit is. Ebben az esetben az iskolát kollégiummal együtt kellene szervezni. Végül is ezt a javaslatot elve­tették. daktikai segédeszközök nélkül a szüksé­ges ismeretekből klavirozni is." A gazdagabb családok német, fran­cia, angol nevelőnőket fogadtak leány­gyermekeik mellé. De ez sem jelenthe­tett megoldást. Hiszen „ha ezek között akadt pedagógus ember, ez eljárás legin­kább vezetett sikerhez, azonban mely nagy költségek árán és mily hazafias szellemet sajátíthatott el a növendék a külföldi kisasszonytól, kinek társaságá­ban legtöbbet időzött?" E problémakört sajátosan összegzi az írás. A nőnevelés igényei A katolikus egyház fenntartásában működött egy leány elemi és felső nép­iskola, ahol apácák tanítottak. Erre az intézményre jellemzőként a következő­ket fogalmazták meg: „ ... az intézet túltömöttsége, a tanerők és dotátió elég­telensége, a felsőbb osztályok összevo­nása, elégtelen felszerelése okozzák, hogy a leánynevelés iránt táplálandó igényeinket ki nem elégíthetik ..Az izraelita egyház is tartott fenn leányok részére elemi és felső népiskolát. A bi­zottság úgy ítélte meg, hogy mindezek a megoldások nem tudják kielégíteni a nőnevelés kor- és nemzeti igényéit. A városban több mint hatszáz olyan tanköteles leány volt, akik közül leg­alább kétszáz igényelte az elemi iskola befejezése utáni továbbtanulást. A ta­nácskozás résztvevői megfogalmazták a leendő iskola lényegét: „ Vajha sike­rülne mentül előbb oly felső leányiskolát létesíteni, melyben az elemi iskolát vég­zett növendékek szellemileg annyira ki- mívelhetnének és mindazon ügyességek­be bevezettetnének (női kézimunkák, kertészet, háztartás), melyekre mint A polgármester közbeszólt A probléma sokoldalú megközelíté­sére és a valós családi és társadalmi igények kielégítésére a bizottság java­solta a törvényhatóságnak, hogy négy- osztályos leánypolgári iskolát hozzon létre Baján. A vitában fontos megnyi­latkozása volt a polgármesternek, aki vállalta, hogy a képviselőtestületben támogatja az iskola létesítését, megte­remti a fenntartással kapcsolatos anya­giakat, illetve eljár, hogy a kultuszkor­mányzat megfelelő segítséget adjon a leendő intézményhez. A kiegyezést követő reformgondola­tok és intézkedések között kiemelkedő­en értékesek voltak a leányok taníttatá­sával, illetve továbbtanulásukkal kap­csolatosak. Hisz nem lehetett akkor sem mindegy, hogy a leányok miként illeszkednek be koruk társadalmi gya- korlatába. Az értekezleten hangzott el: „Az így nevelt leányok nem lesznek üres fecsegők — alapos ismeretek tartalmat adnak a beszédnek, nem lesznek fényű­zők és nagyravágyók — az értelmes és rendszeres nevelés a benső érték megbe­csülését eredményezi, nem lesznek léhák és rosszak —- hozzászoknak a munká­hoz és örömet találnak benne, a munka pedig nemesít és elriasztja a kísértete­ket." Molnár János KÉPERNYŐ Mese habbal Jó lenne, de még milyen jó, a Nyolc évszak Filmmagyarországán élni. Ab­ban az országban — kerestem, a térké­pen nem találtam meg —- a munkából hazatérő férfiaknak száraz Martinit ke­ver a feleségük (aki esetleg a receptre kíváncsi: először persze a jég, erre egy löttyintés gin, majd a Martini, amit a gin megbolondít, aztán citrom, olajbo­gyó, proszit!) boldogan élnek nyugdí­jukból a pedagógusok, a fiatalemberek önérzetesen elutasítják apósuk nagyvo­nalú segítségét (gyaníthatólag azért, mert inkább százötvenhat évi fizetésük­ből szeretnének venni egy másfélszoba- összkomfortos lakást a tizediken). Filmmagyarország fővárosában talán egyévnyi együttélés sem kell ahhoz, hogy az ember megörökölhesse elhunyt rokona tanácsi lakását (a Magyar Nép- köztársaságban ellenben öt egész esz­tendő) — ennyiből is látható, hogy Filmmagyarországon az élet szép és jó, és mindenki mindennel meg van elé­gedve. Ez különben nem is lehet másképp: ha mindenki olyan, amilyennek lennie kell, akkor senki sem tehet senkinek sem szemrehányást. Nem is tesz, éli inkább az életét. Borbás tanár úr szigo­rú, igazságos, ám — ha kell — vajból van a szive; Valika ugyan pár hétre elhagyta az urát, de aztán csak vissza­jött (ÜZENET: MAJDNEM MIN­DEN CSALÁDBAN VAN MIT A SZŐNYEG ALÁ SÖPÖRNI, DE RÉGEN VOLT, NE IS BESZEL­JÜNK RÓLA!), dr. Pinczés János TERMÉSZETESEN sebészorvos, aki TERMÉSZETESEN komolyzenei koncertre jár, ami után TERMÉSZE­TESEN kinai vendéglőbe viszi szíve hölgyét; és, el ne felejtsük a főszereplőt, Borbás Brigittát, aki A NYOLCVA­NAS ÉVEK MAGYAR VISZONYAI KÖZÖTT SOK KORTÁRSÁNAK MEGMUTATJA, HOGY ÉRDE­MES KÜZDENI. Mármost egy jobbérzésű szerkesztő már eddig sem engedné elmondani a szereplők listáját, s szó nélkül ajtót mu­tatna a szerzőnek — ebben az esetben azonban a döntésre hivatott üzletet lá­tott a dologban, nyolcestés üzletet, amely ha nem a harmadik, legkésőbb a negyedik este után TXJTTI (amint azt az Elet és Irodalomban a sorozatban mutogatott tompor példáján Megyesi Gusztáv szellemesen és lenyűgöző logi­kával bizonyította, mint utóbb kide­rült: a tévé legteljesebb fölháborodásá- ra, ami persze a jeles publicista igazsá­gát nem kérdőjelezi meg, inkább alátá­masztja), ráadásul olcsó pénzből meg­valósítható. Ha néző nem tudná mire vélni, hogy Alex egy bizonyos taxiszö­vetkezet tagja, ehelyt kell felvilágosíta­ni, hogy az a bizonyos taxiszövetkezet tekintélyes summát feccölt a buliba, melynek fejében minden lehetséges (szerződésileg fixált) alkalomkor mu­tatni kell az emblémáját (én csak azért nem említem név szerint, mert a Petőfi Népe nincs benne az üzletben). Ä siker, talán nem is kell bizonygat­ni, a Nyolc évszak összes hibája ellené­re sem marad el, sőt, begyűrűzik, mint az olajválság. Most még csak a könyv jelent meg (84 forintért), most még csak arról szereztünk tudomást, hogy Götz Annát máris levélhegyek várják a szín­házi portán, ám a jövő ennél izmosabb lesz, és ezen megint csak nincs mit cso­dálkozni: Filmmagyarországban az a jó, hogy majdnem olyan, mint az igazi, és az ember (mondjuk két száraz Mar­tini után) esetleg el is hiteti, hogy a fiimi a valóság. Tudjuk nagyon jól, hogy a reklámfilmekben azért viselnek gyö­nyörű nők egy bizonyos ruhát, mert a néző el fogja hinni, hogy ő épp olyan gyönyörű lesz, ha azt a bizonyosat vá­sárolja meg, még ha trampli is. Amivel csak annyit akarok monda­ni: Filmmagyarország nem Magyaror­szág, még ha eléggé annak látszik is. A különbséget a kettő között mindenki a maga bőrén érzi. Példának okáért én egyáltalán nem iszom száraz Martinit, se jéggel, se ginnel, se olajbogyóval. Sehogy. Ballai József Bábuk birodalma „Jiri Tmka olyan, mintha ön- nönmaga volna a gyermekkor és a költészet birodalma. Az az éden, melytől az élet kényszerítő ereje saj­nos, mind távolabb űz bennünket” — mondta róla Jean Cocteau, a nagy francia író és költő. A csehszlovák bábfilm és bábmű­vészet kiemelkedő mestere iparos­családban született. Az ilyen jelleg­zetes kézművesfamílíákban a gyer­mekek gyakran játszanak olyan já­tékokkal, amelyeket a szülők, roko­nok készítettek rongyból vagy fá­ból. Tmkát esZmélesétől kezdve iskoláséletbe. Külön szerencséje volt, hogy a reálgimnázium első osztályában Josef Skupa személyé­ben olyan jóhiszemű rajztanárra akadt, aki egyből felfedezte és ápol­ta tanítványa korán megmutatkozó tehetségét. Ő volt az, aki a fiatal Tmkában fölébresztette a bábját­szás iránti érdeklődést. Filmes korszaka közvetlenül a második világháború után kezdő­dött, amikor kinevezték a prágai animációs filmstúdió művészeti ve­zetőjévé. Tehetségét, tudását, szak­értelmét hazai és rangos nemzetkö­zi díjak egész sora dicséri. Minden filmje — siker. A legemlékezeteseb­bek: A császár csalogánya, az őr- dögnjalom, A préri dala, A régi cseh mondák, a Hurvinek-cirkusz, a Szentivánéji álom, a Svejk, a de­rék katona és A kibernetikus nagy­mama. Élete ílete utolsó két évében visszatért a festéshez, az illusztrációk készíté­séhez és a szoborfaragáshoz. „Lé­nyegében egész életemben ugyanazt csinálom. Ha hosszabb ideig illuszt­rálok, kedvem támad a rajzot moz­gásba hozni. És fordítva is igaz” — mondogatta. Tmka 1969-ben hunyt el. Most lenne 75 éves. • Zebrák 1939—60 • Helios 1959

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents