Petőfi Népe, 1987. május (42. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-07 / 106. szám

1987. május 7. • PETŐFI NÉPE • 4 Az eszperantó centenáriuma Évszázadok óta szenvedi az emberi­ség a soknyelvűség, az egymást meg nem értés bábeli átkát. Több ezerre tehető a világon beszélt nyelvek száma. Már Comenius, Leibnitz, Descartes, Bacon és még sokan mások utaltak írásaikban arra, hogy szükség lenne egy semleges, nemzetközi nyelvre. Az idők során a nyelvészek mintegy félezer mesterséges nyelvet alkottak e problé­ma megoldására, többségük azonb: nem vált be, feledésbe merült. Dr. Zamenhof Lajos Lázár lengyel szemorvos 1887-ben Doktoro Esperan­to álnéven adta ki első eszperantó nyelvtankönyvét, évtizedes, keserves munkájának első gyümölcsét. Szókin­csét az élő nyelvekből merítette, logi­kus — kivételeket nem ismerő — nyelv­tant szerkesztett. Zseniális remekművét minden jog fenntartása nélkül az embe­riség javára bocsátotta, azzal a szán­dékkal, hogy az élet fejlessze tovább, s ha alkalmas a nemzetközi érintkezésre, hasznosítsd. TOLMÁCS NÉLKÍ Az elmúlt száz esztendő tökéletesen igazolta az eszperantó nyelv létjogo­sultságát. Évenként más-más ország­ban rendezik meg az eszperantó világ- kongresszust. Megszoktuk már, hogy az effajta nagyszabású nemzetközi esz­mecsere tolmácsok seregének köremű- ködésével zajlik. Ezzel szemben az esz­perantó kongresszusokon mindenki mindenkit megért, a világ akármely te­rületéről is kerül az illető a szónoki emelvényre. Ilyen körülmények között természetesen teljesen ismeretlen a faji, a nemzeti, a nyelvi, vagy a világnézeti megkülönböztetés. Itt a magánbeszél­getések is meghittebbek, hiszen nincse­nek nyelvi akadályok. A tapasztalat- cserék, egymás szokásainak és kultúrá­jának megismerése mellett számtalan esetben egész életre szóló barátságok születnek, sőt már házasságokról is hírt kaptunk. Az innen távozók a nemzet­közi béke magasztos eszméjével telí­tődve térnek otthonukba. Az első nyelvtan megjelenése óta el­telt száz évben mintegy 45 ezer eszpe­rantó nyelvű könyv jelent meg, részben a világirodalom gyöngyszemeinek for­dításai, részben pedig eredetileg is ezen a nyelven íródottak. A tudomány és n technika valamennyi ága nyilvános*., got kapott eszperantóul, több szá a tehető a különböző folyóiratok száma. TAGAS FOKÚ TUDÁS Az eszperantó mozgalomnak ko­moly szervezeti felépítése van, világszö­vetsége Rotterdamban székel, és tár­gyalási joga van az ENSZ kulturális szervezetében, az UNESCO-ban. Az Egyetemes Eszperantó Szövetség kebe­lében számos tudományos, társadalmi és egyéb szervezet működik, s ez irá­nyítja az egyes országok eszperantó szövetségeit is. A Magyar Eszperantó Szövetségnek különféle szakbizottsá­gai vannak, emellett szervezetileg hoz­zátartoznak a megyei eszperantó bi­zottságok is. Ez utóbbiak irányítják az eszperantó körök munkáját, : ön­zik újabbak létrejöttét, tanfoh cat szerveznek, s ápolják a kapcsolatokat a politikai, közigazgatási, oktatási, tu­dományos és egyéb szervekkel. A ta­gok egyéni joga a gyűléseken és a nyil­vános rendezvényeken való részvétel, a vezetőség ötévenkénti megválasztása, s szóban, illetve a sajtóorgánumokon ke­resztül, az információszerzés. Minden tag ingyenesen igénybe veheti a világ valamennyi táján működő delegátus­hálózat szolgáltatásait. A tagok kötele­zettségei közé tartozik az alapszabály­ban foglaltak betartása, személyes pél­damutatással minél több új tag beszer­vezése, bel- és külföldi kapcsolatok megteremtése, az önképzés, és a minél magasabb fokú nyelvtudás megszerzé­se. Az eszperantó mozgalom szorosan kötődik a hazai és a nemzetközi béke­mozgalomhoz. Igen aktívan tevékeny­kedik a Világbéke Eszperantó Mozga­lom, amelynek magyar elnöke van, és amely rendszeresen megjelenteti Paco (Béke) című folyóiratát. Minden jelen­tős eszperantó rendezvénybe békena­pot is beiktatnak. Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye eszperantista együttműködési megállapodásában is kiemelkedő szerepet kapott a béke ügye, eszerint a megyék minden évben, felváltva, közös békenapot rendeznek. Az elmúlt öt év alatt Kecskeméten pél­dául három békenapot tartottak, ame­lyek egyikén elültették a Béke fáját. Megyénk eszperantistái hivatalosan is képviselik magukat a Hazafias Nép­front mellett működő társadalmi béke­bizottságban. A REMÉNYKEDŐVEL EGYÜTT Sokan felvetik a kérdést, mi akadá­lyozta meg az elmúlt száz év alatt azt, hogy az eszperantó egyetemes és egye­düli világnyelv legyen? Erre több válasz is van. Mint minden kulturális mozgal­mat, így ezt is alapjaiban rengette meg a két világháború. Szembe találja ma­gát a magukat világnyelvűeknek nyil­vánító nemzetek elfogultságával. A már hivatalosként több nyelvet is elismerő ENSZ például inkább vállalja tárgyalásain a soknyelvüséget és a költ­séges, félreértésekre is alkalmat adó szinkrontolmácsolást, mint a legcélra­vezetőbb eszközt, az eszperantót. Mindezek hátterében a nyelvi soviniz­mus, végeredményben a nyelvi diszkri­mináció húzódik meg. Hiszen ilyen al­kalmakkor a hivatalos, elismert nyelve­ket anyanyelvként beszélők behozha­tatlan előnyöket élveznek a többiekkel szemben. Dr. Zamenhof Lajos Lázárral, a re­ménykedővel együtt az emberiség is re­méli, hogy elérkezik az az idő, amikor egy semleges, nemzeti és nyelvi önérze­tét senkinek sem sértő, logikus és kife­jezéseiben az élő nemzetek nyelvéhez hasonlóan gazdag eszperantó elfoglal­hatja méltó helyét az egyetértést és bé­két áhító világban. Füzesi látván a Magyar Eszperantó Szövetség tiszteletbeli tagja Folyóiratszemle A Forrás májusi száma Szokatlan gyorsasággal látott napvilágot. Ennek örülhetünk, hiszen a legszebb tavaszi hónap első napjaiban már olvashatjuk például Glatz Ferenc Benda Kálmánnal készített interjúját, amely egy korábbi televíziós beszélgetés szövege. Ugyan­csak érdemes „átböngészni” Temesi Ferenc Por című regényének a második kötetéből közölt részleteket. Az író „szótárából” ezúttal a T-betüvel kez­dődő fogalmak kaptak helyet a folyói­ratban. Tóth Béla Hazagondolások cí­mű önéletrajzának utolsó részét adja közre. Boda István elbeszéléssel jelent­kezik. Radics Péter szegedi főiskolai hallga­tó Pálóczi Horváth Lajos, Tardy Lajos és Zolnay László emlékezéseiről, tavaly megjelent köteteiről ír, Dobozi Eszter Nádas Péter regényéről, Keresztury Ti­bor Zalán Tibor verseiről osztja meg nézeteit az olvasókkal. A könyvekről szóló kritikák között szerepel még Bo­dor Pál, Megyesi Gusztáv, Tilkovszky Lóránt, Szalai Júlia, Csepeli György munkájáról alkotott vélemény is. A Forrás ötödik számában Gyurko- vics Tibor, Thinsz Géza, Iluh István, Galambosi László, Kerék Imre és Simon Ottó versei mellett az erdélyi Kusztos Endre „vízióit”, sziklákat, fákat, sorso­kat ábrázoló grafikáit - sa róla, a művészetről szóló méltatást — is felfe­dezhetjük. (b. t.) VILÁGHÍRŰ A NYÍRFÁCSKA A tánc — a lélek tükre • A „Csipkeverőnők” népi körtánc a „Nyírfácska” együttes előadásában ken, mint a lírai hangvételű „Balalaj- ka”, vagy a „Csipkeverőnők” című népi körtánc, ahol véget nem érő, utolérhe­tetlen színskálájú táncelemek váltako­zásával kápráztatja el az együttes a né­zőket. Ugyanakkor a „Nyírfácska” minden egyes számában érezhető a tánc szerves egysége azzal a zenével, amelyet külön az új műsor számára írt V. Tyomnov zeneszerző, az OSZSZSZK kiváló művésze. Az együttes a Szovjetunió több nagyvárosában is bemutatkozik új programjával. A többi között fellépnek Voronyezsben, Kurszkban, Belgorod- ban és Orjolban, valamint Kalugában, Frunzéban és Alma-Atában. Idén nyáron külföldi vendégszerep­lésre indul az együttes. Először Jugo­szlávia, majd Belgium és Hollandia, Luxemburg és Olaszország közönsége tekintheti meg az előadásaikat. APN—KS Nem véletlenül jutnak ezek a szavak az ember eszébe, amikor a „Nyírfács­ka" Állami Táncegyüttes műsorát nézi. Felcsendül az „All egy ifjú nyírfa a réten” kezdetű népdal, amelynek dalla­mára hullámzó, lágy mozgással indul meg a női tánckórus. Egy kézmozdu­lat, és a színpad egy szempillantás alatt nyírfaligetté változik. Ez a tánc, amely­ről egyébként a nevét is kapta az együt­tes, immár negyven éve előadásaik ál­landó nyitószáma. Az eltelt évek alatt nagyon sok or­szágban megfordult az együttes, sok­millió néző tapsolt élménygazdag előa­dásaiknak. A „Nyírfácska” nemrég új műsorral mutatkozott be. Repertoárjuk első ré­szét Nagyezsda Nagyezsgyina, az együttes alapítója, a Szovjetunió kiváló művésze, a Szocialista Munka Hőse hagytékából összeállított müvek alkot­ják. Mira Kolcova, a művészeti vezető féltő gonddal őrzi és ápolja a nagyte­hetségű szovjet koreográfus művésze­tét. Ó maga is kiváló táncos, aki szá­mos lírai jellem megformálója, és ép­pen ezért lelke mélyéig átérzi a koreog­ráfiái nyelv törékenységét, sebezhetősé­gét, amely csak az igazi táncművész mozdulatai nyomán kel életre. A na- gyezsdai program megőrzésével, szín­padi megjelenítésével Mira Kolcova az együttes bölcs vezetőjeként mutatkozik be. Az új műsor második része nyolc • A „Nyírfácska” együttes szólistája, I. Cukanova, a „Szivárvány” című tánc­kompozícióban. tánckompozícióból áll. amelyet maga Mira Kolocova koreografált. Lényegé­ben ezek a táncok olyan kis külön mi­ni-előadások, amelyeknek meghatáro­zott témájuk, meghatározott jellemeik vannak. A tánc, a dramaturgia, a moz­gás harmóniája, a plasztikus megjelení­tés, egészen a gyönyörű színskálájú kosztümig — mindez nagy segítségére van a koreográfusnak az emberi lélek ábrázolásában, az orosz jellem sajátos­ságainak a bemutatásában. A tánckompozíciók alaptémája az orosz nő szépségének dicsőítése, a bő­kezű, jólelkű orosz nő méltatása. Ez a gondolat húzódik végig az olyan müve­SZÉPEN MAGYARUL — SZÉPEN EMBERÜL Tévedések — saját zsebre Az apróhirdetés minden egyes szavát saját zsebünkből fizetjük. Nem mind­egy tehát, hogy mit és hogyan teszünk közzé, mi kerül a távirati stílusban megfogalmazott szövegbe, és hogy nyelvhelyességi szempontból milyenek lesznek mondataink. A következő hirdetést olvasva azon­nal felkapjuk a fejünket: „Tőkével, ko­csival, 3 szakképzettséggel rendelkező, perfekt német nyelvtudású, 27 éves, csi­nos nő, alakuló vagy már működő vál­lalkozásba társulna közreműködéssel.” Az, hogy valaki 27 éves, csinos nő, egy házassági hirdetésben nyomós érv le­het, itt viszont furcsa asszociációkat kelt. Egy „24 éves, 182 cm magas, szemüveges autószerelő minden hozzá hasonló leánnyal szeretne megismer­kedni házasság céljából.” Ha a monda­tot szó szerint értelmezzük, aligha akad széles e hazában sok 24 éves, 180 cm körüli, szemüveges autószerelő leány, aki — ráadásul — még a törvénytelen poligámiát is vállalná. Fából vaskarikát fabrikáltak ezzel az egyetlen mondattal is: „Egyedüllétét. megoldhatja Bizalom Társkereső Szol­gálattal.” A megold ige jelentése ugyan­is: elvégez, megvalósít, végrehajt, elin­téz. A társkereső szolgálat tehát inkább feloldja a magányt, megszünteti az egyedüllétet. A magyarban a jön ige azt fejezi ki, hogy valaki felénk, a beszélő felé köze­ledik. Aki hagyatékot vásárol, az nyil­ván jön is, megy is, azaz: jön-megy, mégsem helyes, ha a hirdetésben így fogalmaz: „Kívánságra házhoz megyek (ez helyes!), készpénzzel a legmagasabb napi árat fizetek hagyatékért. Azonnal jövök." (Helyesen: megyek.) Valaki idős, beteg édesanyja háztar­tásának ellátására „heti két-három al­kalommal" kisegítőt keres, pedig való­jában heti két-három alkalomra keresi a kisegítőt. Az is humoros lehet, ha valaki az alanyi és a tárgyas igeragozás alakjait felcseréli, és az egész mondatot a rosz- szul megválasztott igealak vonzatában szerkeszti át: „Orvos, nyaralóval, örök­lakással keresi 25—35 év közötti, telt idomú, hűséges feleségét." Nyilván nem a már meglevőt keresi, hanem a hölgyek közül (egy) feleséget keres. „Nagy testű naposcsibét már most jegyeztessen elő” — olvassuk egy má­sik hirdetésben. — „Hazaszállítását vállalom levél által is." Nincs szó pré­selt csibékről, mert nem őket szállítják „levél által”, hanem a megrendelésüket intézik levélben. Ismerjük be: nem apró hibákról van szó. Arra sajnos nincs mód, hogy a hirdetés szövegén a felvevő nyelvhe­lyességi szempontból változtasson. Á hirdetők pedig vonakodnak minden bővítéstől, a névelő vagy kötőszó hoz­zátételétől, mert az többletköltséget okoz. A hirdetőnek azonban saját érdeké­ben helyesen és pontosan kell fogal­maznia, nehogy elszalassza a szerencsé­jét, vagy tévedésből egy tál lencséért eladja az örökségét. Dr. Saiga Attila KÖNYVESPOLC A múzeum Ml is a múzeum? Holt tárgyak gyűjteménye, muzeális emlékek be­mutatóhelye, kutatási központ, a kulturális politika kiszolgálója? „A múzeum az emberiség találko­zóhelye, kollektív emlékezet, egy- egy közösség megnyilvánulásának színtere, ahol az adott közösség hét­köznapi és szellemi életének történe­te, kulturális életrevalósága, vala­mint az a képessége tükröződik, amellyel történelmi múltját saját ko­ra valóságához tudja kapcsolni” — adja meg a választ a fent feltett kér­désekre Giovanni Pinna Napjaink múzeuma című tanulmányában. S kiegészítésül idézi még Malraux-t, aki azt írja: „mindent összevetve, a múzeum az ember legemelkedettebb gondolatai összegzésének egyike”. Ezt a különleges „kulturális gépe­zetet” járja körül a Gondolat Kiadó A múzeum című kötete, amely Lan- franco Binni és Giovanni Pinna egy- egy tanulmányát tartalmazza, gaz­dag forrásválogatással és Selmeczi Lászlónak a hazai múzeumok kiala­kulásáról szóló írásával kiegészítve. A két olasz tudós kötetének alcí­me „ Egy kulturális gépezet története és működése a XVI. századtól napja­inkig”. S a múzeumok kialakulásá­ról, a híres gyűjtemények megszüle­téséről Lanfranco Binni eredeti fel­fogású tanulmánya szól. Természe­tesen elsősorban Olaszország és Nyugat-Európa nagy múzeumait ve­szi sorra, nagy királyi, főúri gyűjte­mények múzeummá válását elemzi. Már jelentős kincsekkel pompáz­nak a milánói Pinacoteca Ambrosia- na, a firenzei LUTizi, a londoni Bri­tish, a párizsi Louvre, a müncheni Glyptoteka, a francia, angol, német természettudományi múzeumok és képtárak, amikor az 1800-as évek közepén megszülettek az amerikai múzeumok. A két háború közötti időszak, Hitler gyüjteményezési szándékai, s a háborús pusztítások ingencsak megviselték Európa mú­zeumait. Csak a hatvanas években jutott újra pénz és szellemi energia e múzeumok újjáteremtésére. Miköz­ben a szocialista országokban és a harmadik világban mutatkozik fejlő­dés. Napjaink múzeumáról már Gio­vanni Pinna tanulmánya szól. Rész­letesen elemzi a kiállítások sokféle­ségét, lehetséges módozatait. A kiál­lításokat, amelyek mégiscsak a mú­zeum legfontosabb megnyilvánulá­sai, kultúra-közvetítő elemei. Alapos eligazítást kap e fejezetekben a mú­zeumi szakember, a kiállításszerve­ző, rendező. De ugyanúgy szói a kö­zönséghez, a kiállítás befogadójá­hoz. (Gondolat Könyvkiadó) K. M. KELEMEN KÁROLY: Az alkohol rabságában / 'N/C 1 Éppen harangoztak, ami- ( ZU • J kor beértem Behölcére. Az óvoda mellett volt egy nagyobb tér­ség. ott leálltam. Pillanat alatt csődület támadt, mert akkor még ezekből a ha­lain: 'pékből ez volt az első széria Ma ágon.-ioda tank! — kiáltották a gyereken Bácsi! Hol van az ágyúja? — Nem lui.k ez gyerek; traktor — mondom neki. Az emberek is tapogatták a gépet, mint a vásáron az állatokat. __ fáin egy dolog lehet — hümmö­g iitt egy nagybajuszú öreg —, ez aztán hasogatja a barázdát. Milyen erős ez, öcsém? — kérdezte tőlem. — Ez bátyám: 80 lóerős! — Hinnye azannyát, ez aztán trak­tor! — szólt elismerőleg. Közben odaér­kezett motorkerékpárral az elnök is. — Jó napot, gépész elvtárs. Holló János elnök vagyok — mondta, aztán kezet fogott velem. Az elnök elvitt motorral az irodájába, és ott elbeszélgetett velem. Elmondta, hogy tud nekem adni naponta két liter tejet díjmentesen, reggelit, ebédet és va­csorát meg az óvodában fogok kapni, mert ott főznek, vasárnap kivételével minden nap. Ez nagyszerű, gondoltam magamban, legalább több pénzem ma­rad. Majd Puka brigádvezető elirányít, hogy hol és mit kell dolgoznom a trak­torral, mondta az elnök. — Jó helye lesz itt, Kelemen elvtárs. Nős? *— Á, dehogy! — No, akkor majd akad itt egy jóké­pű lány a számára — mondta az elnök nevetve. Szép nyári nap volt, reggel már négy órakor felkeltem, és megtankoltam a gépemet. Az ekét is lezsíroztam, majd beindítottam a traktort. A motor egyen­letesen berregett, szinte jólesett hallgat­ni. Leültem a patak partjára — ott folyt közvetlen, ahol álltam a géppel — és rágyújtottam. Vártam a brigádvezetőt, aki majd megmutatja, merre kell menni a kilences táblához, amit szántani kell. Alighogy eldobtam a cigarettát, már jött is. — Mindjárt jövök, Kelemen elvtárs, csak betolom a kerékpárt az óvoda ud­varába. — És akkor hogyan jön vissza? — kérdem én. Majd akad valami jármű. Beültem a vezetőülésbe, aztán elindul­tunk. Egy óra alatt kiértünk a learatott búzatáblához. Beálltam, leengedtem az ekét — a brigádvezető ott ült mellettem — és gázt adtam a gépnek. Nézem a barázdát. Nem elég mély, állapítottam meg. Leszálltam a gépről, és a mélység­állító kart lejjebb engedtem. Mentem egy darabig, aztán colstokkal megmér­tem a szántás mélységét. Éppen eltalál­tam.' A brigádvezető közben mesélt, a többi között részletesen elmesélte az előttem itt dolgozó traktoros halálát. — Bizony, Kelemen elvtárs, nem volt az rossz gyerek, de annyit ivott, hogy rettenetes. Remélem, maga nem iszik? — Most nem, mert nincs, gondoltam magamban —, csak munka után. — Ez is a helyes, bár egy pohár bor­ral vagy pálinkával még el lehet vezetni a traktort. — Miért ne — mondom én. — No, akkor álljon meg — mondta a brigádvezetö, s közben egy félliteres üveget húzott elő a kabátja belsőzsebé­ből, és nekem nyújtotta. Jól meghúztam, aztán visszaadtam neki. , — Ez aztán pálinka! — mondom ne­ki sűrű krákogás közepette. — Az biztos — hagyta helyben a bri­gádvezetö. — Én főztem, megvan ez ta­lán hatvan fokos is! De aztán erről egy szót sem senkinek. Ha inni akar, csak keressen meg, a templomtól a harmadik házban lakom . . . Közben megismerkedtem Vizdál Béla kovácsmesterrel is, aki az ekevasakat élezte nekem, a termelőszövetkezet megbízásából. Rendes gyerek volt a mester, csak egy hibája volt neki, — az, ami nekem —, ő is szerette az „üzema­nyagot". Volt neki szőlője, jó kis darab, termett azon jó pár hektó vinkó. Ha vittem az ekevasakat élesíteni, mindig hozott fel a pincéből egy másfél literes kancsóval. Szóval, egyenesben voltam én ott is — s milyen a sors — csupa hozzám hasonlók estek az utamba. A brigádve­zetö, a kovács, egy lakatos, a szövetke­zet sorfórje, meg még jó páran mások. Egy darabig azért ment a munka elég zökkenőmentesen, de aztán pár hónap múlva sok „meglepetést" okoztam a szövetkezetlek. Egyik este a kovácsnál alaposan fel­öntöttem a garatra. A birgádvezető ki­adta az ukázt, hogy a hatos táblát szánt­sam fel. Ülök a gépen, és megyek ki Egercsehi felé — mert mór akkor ismer­tem a határ beosztását — egy törött jegenyénél, a villám kettészelte, elfor­dultam balra. A táblák meg voltak szá­mozva, egy földbeásott oszlopon volt ■ egy bádogtábla, és arra rá volt festve a terület száma. A traktor eleje elkapta az oszlopot, megállítottam a gépet, s kilép­tem a fülkéből. Nézegettem a táblát, hát a hatos számot olvastam le róla. No ez lesz az, gondoltam magamban, és neki­álltam szántani. Egész éjjel mentem — máig is csodálkozom azon, hogy nem aludtam el — és reggel felé már csupán két-három forduló volt vissza a húszhol­das táblából. Éppen jövök a szántás vé­géről felfelé, amikor látom ám, hogy valaki kézzel-lábbal integet. Megállítot­tam a gépet. Az elnök eldöntötte a mo­torkerékpárját, aztán rohanni kezdett felém a barázdában. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents