Petőfi Népe, 1987. május (42. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-19 / 116. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1987. május 19. 27. MISKOLCI FILMFESZTIVÁL Három alkotás a kecskeméti műteremből Nem túlzás, Magyarország talán legszebb filmszínházá­ban rendezték meg az idén a 27. Miskolci Filmfesztivált. A Kossuth mozi a főutca egyik régi épületében üzemel évti­zedek óta és az eseményre újították fel negyvenmillió forin­tért. Igazi fesztiválpalota lett! Változatos volt a kínálat témában, műfajban egyaránt. A hat nap alatt csaknem száz alkotás került vászonra. Szól­tak a magyar történelem kiemelkedő alakjairól, sorsforduló­iról, művészekről, tudományos eredményekről, „nehéz em­berekről” és társadalmi kérdésekről. A rövidfilmek fesztivál­ja most is hű volt önmagához — két év termésének legjavát láthatta a közönség, szinte valamennyi érdekfeszítő volt. Üdítőnek számítottak az animációs filmek, holott a bemuta­tott tizenöt között akadt néhány igen elgondolkodtató alko­tás is. Ezek közé tartozik például a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermében készült Souvenir című, amely arról szól, hogy a fák kitépik gyökereiket a földből és a bokrok, virágok, madarak társaságában kimenekülnek a számukra már lakhatatlanná vált városból. Új életet kezdenek, messze a volt lakóhelyüktől, de hamarosan megérkeznek az első turistabuszok . .. Degryse Luc filmje méltán aratott sikert. A másik: Hogyan kerül Eszter az asztalra? Szoboszlay Péter alkotása a hatéves Eszterről szól, aki édesapja íróaszta­lán vándorolva szembesül jelenlegi világunk nem éppen vi­dám eseményeivel, jelenségeivel. Figyelemre méltó gondola­tokat tudott közölni 12 percben. Tóth Pál Leo és Fredje is Kecskemétről nevezett a fesztiválra és szintén sikert aratott. Mikulás Ferenc, a kecskeméti műterem vezetője mondta a zárónapon, hogy elégedett filmjeik miskolci fogadtatásá­val. A Souvenir és a Hogyan kerül Eszter az asztalra? sokáig versenyben volt a díjakért — a zsűri kiemelte ezeket az alkotásokat —, de az erős mezőnyben végül is más műveket részesítettek elismerésben az animációs filmek kategóriájá­GYERMEKÉVEK- GYERMEKÉLET • Sok látogatót vonzott az idei filmfesztivál is Miskolcon. ban: a Mit vinnél magaddal?, a Garabonciák és a Fények virradat előtt címűeket. A 27. Miskolci Filmfesztivál rövidfilmjei sokszínűén poli­tizáltak. Segítették eligazítani a nézőt napjaink magyar tár­sadalmának legfontosabb kérdéseiben, és felismerni valódi értékeinket. A filmművészetnek nem is lehet fontosabb tö­rekvése. Temesi László KÖNYV A SZAKMA SZÉPSÉGEIRŐL Oktatók dicsérete „A könyvnyomtatók az emberiség dicsőségét szolgálják.” Néhai Fodor János nyomdász-író ilyen áhitatos tisz­telettel írt szakmájáról. Szakmájáról? Hivatásáról: a nyomdászatról. Ezért is követelménynek tekinthet­nék, hogy nemcsak célszerűségükkel, hanem megformálásuk igényességével, harmóniájukkal is hassanak a nyom­datermékek. A tipográfusok szakszervezete legel­sőként ismerte föl, hogy tagjai közvet­len érdekeit képviseli és nemzeti ügyet szolgál képző tanfolyamok szervezésé­vel. Immár száz esztendeje: A mesterség > bűvöletében adta ki centenáriumi emlékező könyvészeti re­mekét. Negyvenhárom elhivatott oktató nyomdászelőd, mesterszedő, szervező tanár rövid életrajzát közli a Nyomda- a Papíripar és Sajtó Dolgozóinak Szak- szervezete kiadásában megjelent kötet. A szakszervezeti kiadványokból, a Ma­gyar Grafika évfolyamaiból, a tanfo­lyamokon készített munkákból váloga­tott illusztrációk jól tükrözik a tipográ­fiai tervezés mindenkori irányait, szín­vonalát. A kis könyvet tervező Szántó Tibor példás stílusegységet teremtett a szövegek és az illusztrációk között. A szép, tiszta szedés és nyomás a Révai Nyomdát dicséri, de érdemeiket a si­lány kötés és egy-két sajtóhiba csök­kenti. Sajnos Lux János tartalmas elő­szava sem mentes a mozgalmi zsargon dudváitól. így is — ha nem is „kie­melt”, mint sajnos a bevezetőben ol­vasható — de mindenképpen illő, meg­hatott, kitüntető tiszteletet érdemel a szakma szépségeit, áz értelmes munka gyönyörűségeit népszerűsítő kiadvány. A kötetben bemutatott oktatók kö­zött örömmel fedeztünk föl Bács- Kiskun megyei kötődésűeket. Az 1892- ben Bácsalmáson született Hömyéki Kálmán az Athenaeum Nyomda gép­mestereként vett részt a szakegyleti- szakszervezeti munkában. Kun Mihály mesterszedő-grafikus fiatalon a fővárosba került szülőváro­sából, Kecskemétről. Továbbképzésre használta föl minden szabad percét. Az Iparművészeti Főiskola esti tagozatait FELEGYHAZI LÁSZLÓ EMLÉKKIÁLLÍT ÁSA Tekintélyes festői életművet hagyott ránk örökségül az 1986. december 25- én elhunyt Munkácsy-díjas festőmű­vész, Félegyházi László. 1907. március 29-én született Szatmárnémetiben, ifjú éveit Szegeden töltötte, ahol 14 éves korában fedezte fel tehetségét Nyilassy Sándor festőművész. A Képzőművé­szeti Főiskolán Glatz Oszkár tanítvá­nya volt, sok munkával kamatoztatta rajzi adottságait. így és ezért kapott Szinyei-díjat. S később is több művé­szeti elismerést. 1934-ben Párizsban járt tanulmányúton, miközben Debre­cenben telepedett le, ahol' több évtize­dig alkotott következetes alapossággal. 1950-ben Munkácsy-díjat kapott. Rea­lizmusa hiteles, hiszen meggyőződése mozgatja ebben a körben, ezért olyan tisztázottak munkásábrázolásai, tájké­pei, csendéletei. Nem törődött hírrel, elismeréssel, csak a munkával. Jellem­ző, hogy miközben egyes művei sikerrel szerepeltek Párizsban, Moszkvában, Budapesten, Varsóban, Prágában — TsJapjainkban tudja mindenki: véde- nünk, óvnunk kell a bennünket körülvevő világot, a természetet! Ezt a célt értették meg a Kecskeméti Szalvay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Otthon bio­lógiai szakkörének tagjai is, akik Gál Gyula vezetésével a tanév kezdete óta kéthetenként rendszeresen kijárnak a műkertvárosi Vadaskertbe, tanulni, dolgozni, figyelni. Legtöbben hatodikosok, és tovább­tanulásukkal kapcsolatban egyértelmű elképzeléseik vannak! — Ornitológus leszek! —- mondta Tóth Attila, aki a Magyar Ilona Általá­nos Iskolából érkezett. Legjobban a vízimadarak érdekelnek ... — Én pedig állatorvos, — szögezte le Csikász János, a Zrínyi Ilona iskola hetedikese. Bártfai Richárd még nem választott, de az biztos, hogy természetvédelem­mel foglalkozó szakközépiskolában szeretne továbbtanulni. Tizenhatan léptük át a Vadaskert bejáratát, ahol Takács István, az intéz­mény vezetője kedves barátokként kö­szöntötte a gyerekeket. Ők pedig nyomban észrevették az elmúlt két hét alatt történt változásokat. Napraforgómagot adtak a pávián­nak, „aki” ügyesen feltörte, miközben Termacsu-nak elnevezett kölykét szü­net nélkül dajkálta. Az új állatok közül először a vietnami csüngőhasú malaco­kat kerestük fel. A szakkör tagjai sokat tudnak erről az érdekes állatról. — A mindössze 60—70 kilónyi ma­lacokat évtizedekkel ezelőtt hozták ha­zánkba, hogy a mangalicával keresz­tezve új fajtát hozzanak létre. Az új egyedek azonban nem fajtájuk jó tulaj­donságát örökítették át, ezért a továb­biakban mint állatkerti ritkaságot tart­juk itt ... — Állatkertet mondtatok — pedig mi Vadaskertben vagyunk! Vadaskertben — gyerekekkel A Kecskeméti Vadaskert „sztárjai”, a pumák. (Méhesi Éva felvétele.) Magyarázattal nem késlekednek a jelenlevők: négy kislány és tizenkét fiú: — Valóban Vadaskert a neve a kecs­keméti intézménynek, de mivel ez a tíz magyarországi áílatkert teljes jogú tag­ja és 250 állatunk van, már igényt tart­hatunk az állatkert megjelölésre is. A válaszból jogos büszkeség csendül ki, Takács István hozzáfűzte reményeit is: — Másfél hektárnyi területen ren­dezkedtünk be 1971-ben. Ezt bizony alaposan kinőttük. Tavaly 34 ezer láto­gatónk volt. Az egyre szaporodó álla­tok etetését segíti a Magyar—Szovjet ■ Barátság Tsz: szálas- és^szemestakar- mányt, répát kapunk. És reményke­dünk: az évtized végére végleges he­lyünkre, a széchenyivárosi szabadidő­park mögé költözünk! Együtt néztük meg a timber farkast, a pónilovat és a legújabb lakót, a fehér­fejű lámát. (Alföldi Éva és Kiss Csaba remek összefoglalót mondott el az ál­latról, és bemutatták a két másik lá­mát, Karcsit és Olgát is.) Közben madarak szálltak a fejünk felett, a gyerekek azonnal meghatároz­ták fajtájukat, és elmondták fészkelési, költési szokásaikat. Rókák, nyulak, őzek, a madárház­ban pedig gólyák, hattyúk, fácánok, pézsmarécék tollászkodtak. Itt is jó volt meghallgatni a gyerekek szaksze­rű, pontos magyarázatát. A gímszar­vast, Samut, lombbal etették meg, a magyar szürkemarhánál pedig vala­mennyien eltűnődtünk: száz esztendő­vel ezelőtt ezt az állatot még lábon ad­tuk el.. . A szakköri foglalkozás befejeztével két dologra voltam még kíváncsi: mit csináltak a szakkör tagjai a zimankós téli hetek idején, és mire készülnek az elkövetkező hetekben? — Madárházakat készítettünk! És munkát ajánlottunk fel a Vadaskert­nek. — Most facsemetét szeretnénk ültet­ni. Van szerszámunk, időnk, kedvünk, megtanultuk a faültetést is. Csak facse­mete kellene, és munkához fognánk. sei — «B5SS0» látogáttá fiatal szedőként: Évtizedekig • tanította szakrajzra a fiatal nyomdá­szokat. A Magyar Grafika főmunka­társaként számos laptervet készített, sok szakkcikket írt. Bel- és külföldi pá­lyázatokon 30 dijat nyert. (Legalább egy szocialista brigád viselhetné a kivá­ló előd nevét...) Hosszú évekig tartott nyelvészeti előadásokat a nyomdász szakszerve­zetben a hazai nyelvtudomány egyik kimagasló művelője, a bajai Balassa József. h. N. Természetvédelmi vetélkedő I. A vadászat és a természetvédelem közös célja: az élőlények és környezetük között fennálló egyensúly fenntartása. II. 1. Dúvad: a nemes vadállományt károsító állatok. Pl.: róka, kóbor kutya, macska, szarka, szajkó. 2. Hasznos vad: életmódjukból, vadászatukból a népgazdaságnak haszna származik. Pl.: szarvas, muflon, mezei nyúl. 3. Védett vad: kipusztulással fenyegetett, nagy genetikai értékű, teljes oltal­mat élvező fajok. Pl.: vidra, kerecsensólyom. III. Megyénkben éíő nagyvadak: Gímszarvas, dámvad, vaddisznó, őz és a túzok. IV. A termőtalajba jutott vegyszerek egy része a tavakba jutva gyorsítja a növényzet-fejlődését, fokozza az oxigénfogyasztást. i V. A növényevő halak túlszaporodása károsítja a vizinövényeket. VI. Fajlagos halfogási tilalmi idő: a nemes halfajok szaporodásának idején elrendelt fogási tilalom. Megfejtéséért jutalmat érdemelt: Zámbó Gábor, Borota; Sinkó Szilvia, Kadafal- va; Gál Zsuzsanna, Ádárri Tibor, Kocsis Pál, Halász Péter Kecskemét; Karsai Kamilla, Lénárt Judit, Dongó Andrea, Tóth Tímea Kiskunfélegyháza. A KÖVETKEZŐ FORDULÓ KÉRDÉSEI: I. Kitől ered és mikor esedékes a madarak és fák napjának megünneplése? II. Készítsetek „madárórát” vagyis jegyezzétek le egy megnevezett életközösség madarainak megszólalási sorrendjét! III. A fészekben ülő madár zaklatása nélkül figyeljétek meg, mely fajoknak van költési ideje? IV. Hogyan változott az ember és a fa kapcsolata, a felhasználás módja a társadalom és a technika fejlődésével? A válaszokat május 27-ig küldjétek a kecskeméti Szalvay Mihály úttörőházba (Széchenyi tér 7.) KELEMEN KÁROLY: Az alkohol rabságában önálló kiállítása csak Debrecenben volt a Medgyessy Teremben. Igaz, festmé­nyei közül több a Magyar Nemzeti Ga­léria és a debreceni Déri Múzeum tulaj­dona, a hazai és külföldi magángyűjte­ményekről nem is beszélve. Kamatoztatta a 30-as évek tapaszta­latait a nagybányai művésztelepen, megragadta Ferenczy Károly szerkesz­tett kolorizmusa. Tagja volt az UME- nak, az Új Művészek Egyesületének és a debreceni Ady Társaságnak. A deb­receni református kollégiumban és a Tanítóképző Főiskolán tanított, hosszú ideig vezette a Medgyessy Kép­zőművészeti Kört. Rajztud^sa révén vált kiváló arcképfestővé, ennek bi­zonysága, hogy 1957-ben I. díjat ka­pott a Kossuth-portré-pályázaton. Emlékkiállítását most rendezték meg Budapesten a Marczibányi téri Műve­lődési Központban, — gyűjteményes tárlata 1987 decemberében nyílik meg Debrecenben. Losonci Miklós / 9/f \ Ömlött az öregből a szó, I O D • J szinte úgy nézett ki, mintha magnószalag lett volna a hasá­ban. Közben egyik litert a másik után rendeltük. Szóval, alaposan belevágtunk a „vo­nóba". Az öreg még jobban berúgott, mint én, a székről úgy kellett felemelnem, mert nem tudott felállni. Nem akartam cser­benhagyni az öreg fűtőt, elvezettem ha­záig, ami elég körülményes dolog volt. Úgy vonszoltam öt, mintha egy élettelen bábu lett volna. Hétfőn reggel hat óra előtt pár perc­cel értem a gyártelep fűtőházához. A ki­lences számú mozdony kint állt a kitérő vágányon sisteregve, kéményéből sűrű fekete füst kígyózott az ég felé. Az öreg Rostás működött, éppen szenet dobált a mozdony gyomrába. — Jó reggelt! — köszöntem jó hangosan, hogy meghallja az öreg. — Aggyisten vezér úr! — kiál­totta örömmel és leugrott a gépről. — Mindjárt indulhatunk — mondta — csak menjen be az okmányokért a forgalmi irodába. Amint beszélt, orro­mat megütötte a törkölypálinka büdös szaga. Bementem az irodába, ott már készen volt a szerelvény okmánya, át­vettem, aztán visszamentem a mozdony­hoz. Az órámra néztem: pontosan hat órát mutatott. Felültünk a gépre, meg­rántottam a síp fogantyúját és máris indultunk. A nagy malomhoz kellett mennem, ahonnan kétszáz mázsa takar­mánylisztet kellett szállítanom R. pusz­tára. A malom bejárata előtt állott a huszonöt kocsiból álló szerelvény, amit éppen akkor kezdtek el rakni. Óvatosan rátolattam a szerelvényre, és megálltam. Mikorra lesz kész a rakodás?—kérdez­tem az egyik munkástól. Hát az eléggé odébb lesz, mert kevesen vagyunk. Gon­dolom úgy dél Jelé talán készen leszünk vele. — Hát akkor van idő Karcsi, je­gyezte meg Rostás. — Hát akkor van, mondom neki, addig alhatunk egyet ott a fa alatt, böktem fejemmel a malom sarkánál levő terebélyes szomorúfúzfá- ra. De aztán az alvásból nem lett semmi. Közös megy egyezéssel elmentünk a gyár mellett lévő EDOSZ vendéglőbe, azzal az elhatározással, hogy csupán egy kor­só sört fogunk meginni fejenként. Mondanom sem kell, az egy korsó csupán elhatározás volt •— az egyet kö­vette a többi. Amint beléptünk a vendég­lőbe, Rostás nagyot köszönt a csinos szőke kiszolgálónőnek. — Csókolom Piriké! Kérünk két kor­só sört, mert nagyon meleg van! — De nekem kiadta az igazgató elv­társ, hogy szeszes italt munka közben senkinek se szolgáljak ki. — Mi már nem vagyunk szolgálatban — hazudta szemrebbenés nélkül az öreg. A kiszolgálónő gyanakodva nézett az öreg ábrázatára, meg olajos kezeire. — Nem — csókolom, nem vagyunk mi szolgálatban, siettem megerősíteni az öreg hazugságát. Meg akartunk füröd­' ni, de jelenleg valami oknál fogva nincs meleg víz, így gondoltuk, megiszunk egy-két korsó sört. — Ha úgy van — akkor adok —, mondta Piriké és máris elénk tette a sört. Leültünk a pulttól kissé távolabbra — volt hely bőven, — aztán elbeszélget­tünk Rostással a szállításról, mozdony­ról. Egyik sört hoztuk a másik utál). Egyszer én, egyszer az öreg. Tizenegy óra körül lehetett, amikor elindultunk a malomhoz. Még javában tartott a rako­dás, amikor odaértünk. Egy óra után pár perccel indultunk. Rostás megigazította a kazánban a tü­zet. A feszmérő mutatója elérte a nyol­cas számot. Megfogtam az indítókart, sípoltam egyet, aztán elindultunk. A kismozdony kerekei körbeforogtak. Előre-hátra, majd így könnyebben megmozdul a szerelvény — mondta Ros­tás, miközben alaposan megpiszkálta a tüzet. Úgy is tettem, ahogyan az öreg mondta: előre-hátra löködtem a szerel­vényt, és lassan meg is indultam vele. Hörgőit a mozdony, gólyafészkes kémé­nye szikraesőt vetett. Még húztam a gőzkaron, és a szerelvény gyorsulni kez­dett . . . Jó tíz perc múlva a kilométeróra mu­tatója elérte a harmincas számot, Rostás elemében volt. Rakta, mint egy megszál­lott, a tűzre a szenet. A feszmérő muta­tója elkerülte a piros vonalat is. A biz­tonsági szelep kinyitott. Irtózatos sister­gés hallattszott. Rostás valamit ordított, — de én nem hallottam, — csak táto- gott, mint a szárazra vetett hal. Tíz percet roboghattunk, amikor le­zárt a biztonsági szelep. — Kicsit „befú- töttem" a mozdonynak — röhögött az öreg — de nem téma, öcsém. Előhúzta a literes borosüveget a köpenye zsebé­ből, és felém nyújtotta. Jól meghúztam aztán visszaadtam. Rostás is alaposan ráhúzott a borból. Elővettem az okmá­nyokat. A betűk összefutottak a szemem előtt, de azért nagy nehezen kisilabizál- tam, hogy S. pusztán öt vagont utána kell akasztani a szerelvénynek. — Milyen messze van S. puszta? — kérdeztem az öregtől. Olyan húsz­huszonöt kilométer lehet. — Majd szó­lok én komám, csak nyugodtan vezesd a mozdonyt. Háromnegyed óra múlva S. pusztára értünk. Ott meg nem rakták meg a vagonokat, és így volt idő arra, hogy megebédeljünk nyugodtan. Utána ledőltünk egy öreg diófa alá, és két óra hosszat szundítottunk. A fékező rázott fel. -— Mehetünk vezér úr, készen van­nak a vagonok. Rátolattam a vagonok­ra, a fékező utána kapcsolta őket, bele­fújt a sípjába, aztán elindultunk. Itt könnyen ment az indulás, mert a szerel­vény lejtőn állt meg. Négy óra húsz perc volt, amikor elindultunk S. pusztáról. (Folytatjuk) Oroszból, matematikából, földrajzból mér­ték össze tudásukat a kecskeméti Molnár Erik iskola tanulói — írja levelében Székeli Andrea — az elmúlt napokban. A rajokból tízen kép­viselték az osztályt az eseményen, ahol vala­mennyien teljesítették a kitűzött célt: pontosan, jól oldották meg a feladatokat. O O O Győrfi Boglárka Páhiból jelentkezett: meg­tartották az úttörőcsapat kulturális szemléjét: valamennyi raj egy-egy mesejátékot mutatott be. Megjelenítették a hires magyar népmeséket, volt énekes szólista, mondtak mesét is. A legki­sebbek, az elsősök pedig énekes-táncos játékot adtak elő! ' O O O Negyedikes kisdobosok a tagjai annak a francia szakkörnek, amelynek tagjai a kecske­méti Zója utcai iskolába járnak. „Második éve tanulunk franciául, játékos formában. Az elmúlt szeptemberben pedig el­határoztuk, hogy megpróbálunk francia gyere­kekkel levelezni. Lerajzoltuk Franciaország térképét, és ahonnan levelet kaptunk, annak a településnek a helyét is megkerestük, bejelöl­tük. Kinyílt előttünk egy ország kapuja! Sok francia gyerek azt sem tudta, hol van Magyar- ország! Mi is sok érdekes dolgot tudtunk meg / róluk! Úgy látjuk, hogy nagyon hasznos dolog a nyelvtanulás! o o o Terítési vetélkedőt rendeztek az úttörők a kecskeméti Mátyás király Általános Iskolában, Györgyiné Mesterházi Teréz és Harsányi Zsu­zsanna tanárnő irányításával. Amint levelük­ből kiderül: nem a túldíszítettségre, hanem az ízléses egyszerűségre törekedtek! A teríték mel­lé étlapot is mellékeltek. Mivel a verseny nap­ján az iskolában szülői értekezlet is volt, a „versenyasztalokat” a szülők is megtekinthet­ték, és valamennyiről elismeréssel nyilatkoztak! o o o Ma délután 4 órakor a bajai Bokányi Dezső Úttörőházban Szebeni Eszter grafikáiból ren­deznek tárlatot. A ház gyermektanácsának ren­dezésében életrehívott bemutató június 15-ig tekinthető meg. O O O A kecskeméti Tóth László iskola hatodiko­sa, Szrenka Szilvia — és társai — a megyei művelődési központban megtekintették Tava- szy Noémi grafikusművész kiállítását. Az él­ményről pedig az alábbi beszámolót küldte: „A művésznő személyesen fogadott bennün­ket, és a képek előtt elmondta, hogy milyen élmény, esemény kapcsán készítette. Több alko­tását távoli országokban készítette, mert bejár­ta az egész világot! Nekem legjobban az Alföl­dön készült képek tetszettek. Láthattuk az év­szakok változását, a napsütést, a vihart és a színek tökéletes harmóniáját. A tárlat megte­kintése után vetítettek: India és Kína művésze­tével ismerkedhettünk, különféle templomokat, házakat, dísztárgyakat láttunk, és hozzá ma­gyarázatot. A kiállítás végén megköszöntük a művésznőnek kedvességét, és a szívünkbe fo­gadtuk szép alkotásait.” Összeállította: Selmeei Katalin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents