Petőfi Népe, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-28 / 99. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1987. április 28. az öreg ácsot palira vették ... Egyszemélyes színház Különös irodalmi élményben volt ré­szük azoknak a középiskolásoknak, akik nemrégiben Kecskeméten, a Szal- vay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Otthon­ban egybegyűltek Debreczeni Tibor Az öreg ácsot palira vették című önálló estjére. Az ismertető versek, valamint prózai és drámai művek részleteinek egymásu­tániságára épülő előadói estet ígért, azonban Debreczeni Tibor igazi megle­petéssel szolgált. Az amatőr rendezői és metodikai munkáiból már ismerős Debreczeni először lépett elénk önálló előadói műsorral, s ezzel a kétórás est­jével alighanem eddig nem ismert, új műfajt teremtett. Komplex alkotói teljesítményének talán legjobban az egyszemélyes szín­ház műfaji megjelölés felel meg. Egy­személyes a szónak azon értelmében, hogy műsorának saját maga a szerkesz­tője, rendezője s egyszersmind előadó­ja. Egyszemélyes úgy is, mint előadói­színészi produktum. Debreczeni Tibor az est folyamán számtalanszor vált ala­kot, mindig újabb és újabb arcát mu­tatva meg. Ő a próféta, de övé a prófé- taság visszavonása is. Egyszer esendő kiscmberségünkből szólal meg, máskor racionalizmusunk fölülemelkedettségé- nek pozíciójából. Egyik pillanatában lelkesült, hívő, a másikban cinikus, iro­nikus. Líraian elvont, majd értelmező, később játékos-könnyed-szánalmas bohócfigura. Hol belülről, szerepe megéltségéből beszél hozzánk, hol a távoltartás attitűdjével. Debreczeni Tibor közege a színházé, ahol megjelenik, nem maradhat számá­ra csupán előadói pódium. Színház, de szinte eszköztelenül. Egy kalap, egy sapka, egy le-, s fölvett felöltő segíti alak-tér-idő váltásainak jelzéseiben. Színpadán egyedül van, egy létra csak a társa. S társa ez a létra, mert jelenté­seit épp úgy váltogatja, mint Debrecze­ni a maga szerepeit. Jelkép, jelzés érté­kű tehát ez a tárgy, de partner is, néha már-már átlelkesült lénnyé alakulva át az előadó színészi játékának köszönhe­tően. Amit láthattunk, mindannyiunk drámája. Mindannyiunké, akik itt élünk ebben az európai térségben. A történelem, a sors drámája épp úgy megjelenik a részek egymásra vonat- koztatottságában, mint személyes min­dennapjainké. A szerkesztő Debreczeni Tibor lírai, prózai és drámai anyagból építkezik. Ügy illeszti egymáshoz a más-más műfajhoz tartozó darabokat, részleteket, hogy azok egymást erősít­ve, ellenpontozva alkotnak rendkívül feszes, az egyes elemekből is nagy belső energiákat felszakító, dinamikus szer­kezetet, s így válik a válogatott anyag műfaji és hangnembeli sokszínűségével együtt is egységes egésszé. Külön figyelemre méltó, hogy a szer­kesztő koncepciójában mennyire össze- békülnek az olyan egymás ellenében működő, sokszor egymás rovására ki­zárólagosságra törekvő irányzatok, mint amilyen például a hagyományok­hoz kötődés és a neoavantgárd. Deb­reczeni Tibor műsorában együtt van­nak a más-más nemzedékhez tartozók (Weöres, Örkény, Esterházy, Spiró, Kornis, Utassy, Zelei, Bratka, Szkárosi, Verbőczy, hazai és határon túli magyar szerzők, s szerepel például a jugoszlá­viai Tari István, a szlovákiai Tóth Lász­ló és az erdélyi Kányádi Sándor). Ennek az egységben látásnak az igé­nye és az értékszempontú válogató elv­nek az érvényesülése párosul Debrecze­ni Tibor esetében azzal a vállalkozói bátorsággal, amellyel a magyar irodal­mi hagyományokhoz jobban illeszkedő művek mellett a neoavantgárd nyelvi kereteket is feltépő alkotásaihoz (mint amilyen például Szkárosi ál-dadaista verse) is megkísérli a rendezői koncep­ciót és az előadói eszközöket megkeres­ni. Kísérlete pedig, ahogy a kecskeméti előadása is jelezte, nem marad puszta kísérlet, mert emlékezetünkben úgy él tovább, mint a modern irodalom au­tentikus megszólaltatásának egy lehet­séges változata. Dobozi Eszter FILM JEGYZET Frankenstein menyasszonya Az átalakított Frankenstein-históri- ában majdnem minden elem megtalál­ható, amiért a hasonló célokra vállal­kozó amerikai rendezők beutaztatják hőseikkel az álegzotikumba burkolt Egyiptomot, Dél-Amerikát és Távol- Keletet. A stílusosan tálalt részletek elsősorban a horror, a fantasztikum és a kalandfilm műfajának jellegzetessé­geit viselik magukon. A végeredmény egy mindezekből összeállított durván erőszakos koktél. Az eredeti történet sok új részlettel is bővül. Az ifjú Frankenstein báróval, aki hamarosan Pygmalionként is be­mutatkozik, az egyik leghatásosabb­nak szánt jelenet közben ismerkedünk meg: összeépített testrészekből kelti épp életre a második élőlényt. A hosz- szas kísérletezés után megelevenedő nőt kissé gyöngeelméjű első teremtmé­nyének, a nagy erejű Viktornak szánja párjául. Éva azonban túlságosan szép­re sikerül ahhoz, hogy bárki másé le­gyen. A feltüzelt Viktor mérgében a levegőbe röpíti a laboratóriumot. Frankenstein bájos teremtményével abban a hitben él, hogy az óriás a ro­mok között maradt. Elhatározza, hogy a test után lelket is konstruál, egy vele minden szempontból egyenrangú, sza­bad szellemű, emancipált nőt kíván alakítani belőle, aki a munka végered­ményeként természetesen önként neki nyújtja majd kezét. A kísérlet látható­an már a legelején is túlságosan jól si­kerül, a lány megtanul beszélni, gon­dolkodni, hamarosan a társaság ked­vence lesz, és kamaszszemtelenséggel veti magát szerelembe egy gyanútlan, hozzá illő fiúval. Közben Viktor is éli egy vándorcirkusz tagjaként független életét. Egy törpe személyében megis­merkedik az őszinte emberi érzelmek­kel. Tulajdonképpen ideális párt alkot­nak, egyikük erős, másikuk eszes. Vik­tor mégis egyedül marad, és az utolsó pillanatban érkezik az egyre erőszako­sabb báró kastélyába ... A látvány szempontjából bizonyára akad a — nem egy film részének, ha­nem az alapmüfaj irodalmi illusztráció­jának ható — jelenetek között minden­ki számára élvezetes. Akit azonban za­var, hogy egy feltűnően tetten érhető, még csak humorral sem oldott manipu­láció részeseként ül a moziban, annak még akkor sem ajánlható a film, ha egyébként szereti az akciókat és az (eb­ben az esetben kissé poros és dohszagú) borzalmakat. Emlékek, emlékek Az Ariel Zeitoun rendezte francia film miliője a hatvanas évek eleje Pári­zsának diákkörnyezete. Szimpatikus sztárgárda — Annie Girardot, Claude Brasseur, Philippe Noiret — rajzol ro­konszenves miniportrékat a szerelmes diákról, a könnyűzenei életet kezében tartó impresszárióról, az önzetlen szü­lőkről. Az igazi főszereplő azonban nem a kor, hanem a megelevenedő könnyűzene. Az események hátterében mindvégig Rego, a profi zenész karrier­je áll. Visszatérvén az algériai háború­ból, újra hivatásának szeretne élni, de egy régi könnyelmű lépés miatt szinte elölről kell a pályán mindent kezdeni. A Johnny Halliday egykori repertoár­jából válogatott dalok, a maguk lehe­tőségei szerint, megpróbálják felidézni azt az időszakot, amikor a tizenévesek jellegzetes zenéjükkel együtt az alakítás igényével robbantak be a művészetek minden területére. A produkció érde­kessége, hogy sztárok alakítják a mel­lékszerepeket, míg a főszerepekben el­sősorban ösztönösen játszó fiatal színé­szeket (Christophe Malavoj-t, Pierre- Louis Rajot-t) láthatunk. K. J. KELEMEN KÁROLY; Az alkohol rabságában | A négy gyerek elrohant a • / mezei csapáson egy közeli puszta felé. Az úton traktor közeledett, megállítottam. A traktoros kivontatta a feldőlt pótkocsit — sikerült elég korty- nyen talpraállítani és hozzákapcsoltuk a tehergépkocsihoz. Adott vagy három vo­nószeget, mondván, biztos, ami biztos. Megköszöntem a szívességét, kezet fog­tam vele, aztán beült a traktorba és el­pöfögött. Kinyitom a vezetőfülke ajtaját, hogy cigarettát vegyek ki, hát látom ám, hogy a malac alapos munkát végzett. Az ülést széjjeltépte, az aktatáskámnak már csak a füle maradt meg. Kivettem a kár­tevőt, és feltettem az autóra. Egyszer csak látom ám*hogy jönnek a gyerekek, és hajtanak egy csomó ma­lacot maguk előtt. Az út mellett volt egy régi birkahodály, oda beterelték őket. — Sojőr bácsi! — kiáltott jeléin egyikük — álljon ide, aztán itt felrak­hatjuk a malacokat. — Beindítottam az autót, és odaálltam a hodály elé. Ado­gattam fel a malacokat, a gyerekek meg belerakták a pótkocsiba. Valami har­minchárom darabot olvastam meg, de lehet, hogy eltévesztettem a számolást. Jól van srácok, derék munkát végezte­tek, itt van az ötven forint a fagyira. Elvették az ötvenest, és elügettek az kö­zeli falu irányába. No ez sikerült, gondoltam magam­ban, jó néztem volna ki, ha nem lettek volna meg a malacok. Rágyújtottam, és beültem a fülkébe. Már éppen indítani akartam, amikor motorkerékpár állt meg mellettem. — Jó napot! — Köszöntek a jövevé­nyek, miután lekászálódtak a motorról. — Horváth igazgató vagyok, mondta egyikük, miközben kezet fogott velem. Mi történt itt? — kérdezte tőlem. / './mondtam neki, hogy leszakadt a pót­kocsim, és elveszett huszonkilenc mala­com. De szerencsém volt, mert jött négy gyerek, és visszahozták őket. Az igazga­tó meg a társa harsány hahotára fakadt. — Ha-ha-ha, no még ilyet, hallottad ezt, Jenő? — fordult a mellette álló cin- gár emberhez az igazgató. — Még hogy visszahozták a gyerekek a foför malaca­it... — Ezek a malacok ide valók az álla­mi gazdaságba. Nézze meg a hátukon a jelet: R. A. G. Ez annyit jelent, hogy Rihácsi Állami Gazdaság. Úgy bizony, sofór barátom. Ezek a vásott kölykek, amíg a sertésgondozók ebédelni voltak az üzemi konyhán, ellopták az ólból eze­ket a malacokat. Úgy éreztem magamat, mint akit le­taglóztak. Felkapaszkodtam nagy nehe­zen a pótkocsira, és látom ám, hogy a malacok hátán fekete festékkel ez áll: R. A. G., azaz ahogy előbb az igazgató mondta: Rihácsi Állami Gazdaság... Hazaértem, de tizenöt malaccal keve­sebbet hoztam, mert nem találtunk meg többet, bár az igazgató rendelkezésemre bocsátott vagy tíz embert, hogy előkerít­sük az eltűnt malacokat. Hatezer forint­fiatalokról - fiataloknak Sikereket elérni — a KISZ-munkában — KISZ-alapszervezetünk tevé­kenységét a munkahely sajátosságai határozzák meg. Itt, a garai Egészségü­gyi Gyermekotthonban munkánk so­rán ritkán érünk el látványos sikert, ezt a KISZ-életben próbáljuk meg — mondja Petrovácz Antalné, aki 1976- tól tíz éven keresztül volt az alapszerve­zet titkára. Feladatát a múlt évben vet­te át Sajtos Erzsébet. Az alapszervezet létszámra nem nagy (24 fő), sosem volt az. Az évek során azonban munkájukat egyre több kitüntetés fémjelezte. 1978-ban meg­kapták a KISZ KB dicsérő oklevelét. 1979, 1980, 1981, valamint 1986 évek­ben Kiváló alapszervezet zászló jelen­tette az elismerést. Az idén pedig Sajtos Erzsébet, a jelenlegi titkár, átvehette a KISZ KB Vörös Vándorzászlóját. Petrovácz Antalné elmondja, hogy a garai gyermekotthon feladata olyan 2 —18 éves korú testi és szellemi fogyaté­kos gyerekek gondozása és ápolása, akik pedagógiai, gyógypedagógiai ok­tatással nem képezhetők. Nem vélet­len, hogy az intézet munkaerőgondok­kal küszködik, hiszen ide nem elég a munkához való pozitív viszonyulás, az elhivatottság érzésére is szükség van. Talán e nehézségek miatt van nagy je­lentősége annak, hogy a KlSZ-szerve- zet odaáll a pályakezdők mellé, figyel gondjaikra, képviseli érdekeiket. • Petrovácz Antalné: „ ... érdekvéde­lem, szabadidős és kulturális progra­mok ...” (Méhesi Éva felvétele) — Az első két hét borzalmasan megvisel mindenkit, vigasztalni, báto­rítani kell az idekerülőket. Nálunk akadnak olyanok is, akik máshol nem tudnak beilleszkedni, de itt ragyogóan dolgoznak, annak ellenére, hogy érzel­mileg és fizikailag is nagy a megterhe­lés. Az idekerülő — általában szakma nélküli vagy más pályáról idesodródott — fiatalok a későbbiek folyamán speci­ális, kétéves képzésen vesznek részt az intézeten belül, amelynek elvégzése után egészségügyi gondozónők lesz­nek. — Az üzemekben a politikai tevé­kenység mellett a KISZ-szervezetek gazdasági munkája a döntő. Nálunk fontos az érdekvédelem, a szabadidős program, a nemcsak nekünk, hanem gondozottjainknak is örömet hozó kul­turális tevékenység — mondja a volt* KISZ-titkár. Irodalmi színpaduk házon belül is be­mutatja előadásait, ezenkívül már számtalanszor „vendégszerepeit” Ga- rán, a művelődési házban, és Baján is. Az asszonykórus fellépései az ünnepe­ket színesítik. A bábszakkör legutóbb karácsonykor örvendeztette meg a gye­rekeket. Azonban nemcsak az intézet munkatársai adnak műsort, a gondo­zottak is szeretnek szerepelni, sikereket elérni. A KISZ tagjai segítenek nekik, hogy műsorral készülhessenek a nő­napra és az anyák napjára. Ez utóbbira a szülőket is meghívják. Az alapszervezet kirándulásokat patronál. Legutóbb Kárászra vitték a gyerekeket egy hétre. A kísérők a KISZ-tagok közül kerültek ki. Tóth Margit BAJNOK-OK Van Baján egy maroknyi fiatal, akik arra vállalkoztak, hogy negyedévenként megjelentetnek egy lapot. A Bajnok első száma a közelmúltban látott napvilágot. Az ötlet nem új, hiszen a pécsi diákok már régebb óta, havonta adnak 4ci ilyen újságot, a Diákot, de azért azt hiszem, nekünk is na­gyon fontos, hogy fórumot kaptunk mi bajai diákok. Tavaly ősszel került először szóba, hogy a Diákegyesület­ben lehetőség van egy sajtócsoport működésére. Jó néhá- nyan jelentkeztünk és mindannyian nagy örömmel veszünk részt a foglalkozásokon. Itt megismerkedünk az újságírás alapvető szabályaival, felhívják figyelmünket hibáinkra, fo­galmazásbeli fogyatékosságainkra, hogy legközelebb már jobb írások kerülhessenek ki „szerkesztőségünkből”. Mi, akik jelentkeztünk a Diákegyesület sajtócsoportjába, azt tekintjük célunknak, hogy az újságírás, a szerkesztés szabályain kívül a magyar nyelv szépségeit, lehetőségeit is minél alaposabban megismeijük. Jutalmuk, hasznunk? A helyes beszéd és a szép írás készsé­ge lesz. Addig azonban még hosszú az út... Nem torpanunk meg. Babity Mária A fenti bemutatkozás után szívesen közreadunk az új bajai újságból három rövid írást. Csak így tovább! Kutyakesergő SZÉTKIÁLTOTT ÜZENET Világ kamaszai, fel ne süljetek! A fékcsikorgást fájdalmas vonyítás követte. A kóbor eb elnyúlva feküdt az úttest közepén. Az autós csak egy pilla­natra lassított, s már indult tovább. Per­sze, ha megúszta volna élve szegény jó­szág az ütközést, akkor is éhesen, lon- csosan vándorolt volna tovább, némi ke­nyérhéj után kutatva a szemetesben. Ezt a kutyát is talán egy elegáns autó­ból lökték ki egy elegáns mozdulattal, valamelyik park közepén. Többször lát­tam már ilyet. A vezető gáz adott, a járókelők pedig nagy ívben elkerülték a bánatos szemű, gazdátlan állatot. Talán jobban meg kellene gondolni, mielőtt magunkhoz vesszük a hűséges házőrzőt. Talán meg kellene szólalni az emberi lelkiismeretnek, mielőtt a kutya az utcára kerül. Arra is gondolhatok, hogy az ilyen „gazdák” saját embertár­saikat sem becsülik sokra. Hidegek még az éjszakák. Ülök a szobában, az elhagyott blökikre gondo­lok. Meg arra: akik állatszeretetből megbuknak, azoknak emberségből is megjár a pótvizsga. Mészáros Eszter ba került ez a fuvar nekem, vagyis két és fél hónapi munkám odaveszett... Úgy két hónap múltán idézést kap­tunk Bogdán barátommal, hogy augusz­tus 23-án jelenjünk meg a szekszárdi járásbíróságnál. No igen, a koporsóügy, morogtam magamban, miután elolvas­tam az idézést. Hát akkor, Bogdán ko­mám, készüljünk fel, mert alighanem Pálhalmán kötünk ki. Kis bőröndbe ci­garettát, borotvaeszközt, cipőkrémet és más egyéb dolgokat pakoltunk mind a ketten, és másnap vonatra ültünk, úgy négy óra tájban. Reggel nyolc óra volt, hogy Szek- szárdra értünk. Az állomással szemben volt egy vendéglő, bementünk. Ráérünk Bogdán, mondtam én, hiszen csak tizen­egy órakor kezdődik a tárgyalás. Ren­deltünk egy liter bort szódával. Egyik litert a másik után fogyasztottuk. Kezd­tünk belejönni a „kerékvágásba". Tíz óra után pár perccel elindultunk a Béla tér felé, ahol a járásbíróság volt. Éppen a rendörlámpánál álltunk, mert tilosat jelzett, amikor valaki a vállamra ütött. Hirtelen hátrafordultam. Két ember állt a hátam mögött. Az egyik olyan görbe volt, mint a kérdőjel, a másiknak meg a bal lába vagy tíz centivel rövidebb volt, mint a jobb. Kamaszok vagyunk, a felnőttkor küszöbén. Mi vagyunk azok, akiket hol szidnak, hol dicsérnek, lépten- nyomon kísérnek, aztán meg észre sem vesznek. Mi vagyunk azok, akik szeretnek élni, mert a világ szép és jó. Mi vagyunk azok, akik egy csöpp bánat után a halálra gon­dolnak, mert a világ bánt és belénk mar. Mi vagyunk azok, akiket állan­dóan a pályaválasztással nyaggat- nak és mi vagyunk azok, akiknek fogalmuk sincs, mit akarnak tulaj­donképpen. Mi vagyunk azok, akik reszketnek a vizsgák előtt és mi va­gyunk azok, akik vizsga után csak legyintenek: — Ugyan már, semmi­ség! Mi vagyunk azok, akik verset nyögve tanulnak, a dalszövegeket pedig kívülről fújják. Mi vagyunk azok, akik csak moziba járnak, s — Jó napot, sofér úr! Hát nem ismer mek? Én fatyok a Müller Jakap, ez meg a Tiszperger Franci — mutatott a mel­lette állóra —, mi ukrottunk le az autó­ról. Kezet fogtunk velük. — Dehogynem ismerem meg — mondtam én —, de hátrafelé nem látok. — Na ja, ikaza fan makának. — A sváb elővette zsebóráját és azt mond­ta: tyerünk pe He a fentéklőbe, mék csak netyet tizenety fan. Mék attig meki- szunk egy-két korsó sert. Bementünk a Garai vendéglőbe, és leültünk egy üres asztalhoz. A sváb ren­delt négy üveg sört. Én is hozattam, Bogdán is, meg Franci bácsi is. Tizenegy előtt tíz perccel elindultunk a bíróság felé. Leültünk a folyosón az egyik padra és vártuk, hogy szólítanak bennünket. Rövid idő múlva nyílik az ajtó, és egy szemüveges hölgy, akinek a kezében papírlap volt, szólított bennün­ket. Kelemen Károly, Bogdán János, Müller Jakab, Tiszberger Ferenc, Schneider János, Stefán Konrád, fárad­janak be a terembe. A másik két sváb, akik mellettem ültek az autóban, már bent voltak. Helyet foglaltunk, a bíró felállt, Mül­ler Jakab sértettet kérte fel, mondja el, hogy is történt az a bizonyos „koporsó"- história. (Folytatjuk) mozi után órákat vitatkoznak arról, amit láttak. Mi vagyunk a tanárok és a házi­nénik rémei, akik mindent kimon­danak, ami a szívüket nyomja. Mi vagyunk azok, akik oly sűrűn elpi­rulnak, ha valami a szívüket meg­érinti. Mi vagyunk az ország jövője, re­ménye, a munkás, alkotó ember. Nem akarunk remények maradni! Világ vezetői, tudjátok, hogy nem lesz jövő, ha mi nem növünk fel? Világ vezetői, mondjátok, voltatok ti kamaszok? Farkas Judit Vandálok virtusa Kishíján karambol történt. A két ve­zető majd egymásnak ugrik, mígnem ki­derül, a tükröt az utcasarkon összetör­ték. Valaki ismét így próbálta ki, milyen erős. A két autó ugyan épségben maradt, de a tükör ára négyezer forint. Újváros­ban a Duna Közművelődési Egyesület tagjai haljozö helyet építettek. Egy hét­tel az avatás után valaki leszaggatta a kis épület tetejét. Szétrombolták már a Gizella-kutat is a III. Béla Gimnázium előtt. A művészi alkotást tavaly augusz­tus 18-án avatták, másnap már dara­bokban hevert. A vandál leleményessége kifogyhatat­lan. Ha padot lát, nem ül rá, hanem összetöri. A házfalakra —főleg, ha fris­sen festettek — rigmusokat pingál, lehe­tőleg minél trágárabbakat. Az csak ter­mészetes, hogy a hirdetőszekrények üve­ge sem maradhat épségben. A frissen ültetett fácskát pedig szinte kötelező ki­csavarni a földből. Vajon ki lesz erősebb? A néhány fé- kezhetetlen romboló vagy a jószándékú többség? A vandálok talán nem is tud­ják, ha ők győznek, mindent elveszíthet­nek. Eltűnik az a környezet, ahol az ember — még ha vandál is, létezni tud. Gál Zsófia összeállította: Temesi László m

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents