Petőfi Népe, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-28 / 99. szám
1981 április 28. C» PETŐFI NÉPE # % TÁRSAT ÉS TÁRSASÁGOT KERESŐK Százan a magány ellen g Vasár« naponként százan lsei« jönnek. (Straszer András (elvételei) $ ök már nincsenek egyedül. Ma, amikor a kisvállalkozások virágkorukat élik, igen kevés olyan területről beszélhetünk, amelyet még nem „kaparintottak meg” maguknak. így aztán a társkeresés — társadalmunk egyik nagy problémája — sem kerülhette el ezt a sorsot. A kedves és fizető ügyfél számíthat rá, hogy a legnagyobb diszkréció mellett, gyorsan megfelelő társat találnak neki — kivéve, ha nem sikerül. Most egy olyan társkeresési lehetőséget mutatunk be, amely nem ígérget feleslegesen, s nem vállalja magára a partner kiválasztását. S, hogy jól kifizetődő üzleti vállalkozás lenne? Nem mondhatnánk. A kecskeméti „Te meg Én” Társkereső klubról van szó, amely az Erdei Ferenc Művelődési Központ „gyámsága” alatt működik. Jelenleg a Hírős étteremben tartja vasárnapi összejöveteleit. Egy ilyen alkalommal mi is ellátogattunk a klub rendezvényére. Hajótöröttek? Vasárnap este hét óra lévén, még kevesen tartózkodnak az étteremben. Ilyenkor csak azt engedik be, aki a klub rendezvényére jött, s befizette a 40 forintos belépődíjat — a tagok tíz forintos kedvezményt kapnak — no és a viselkedésében sincs semmi kivetnivaló. Erre a 68 éves Ilonka néni, a pénztáros ügyel. (Tőle hallottam ezt a kifejezést: hajótörött ember'ek. Egyrészük már valóban „megégette” magát, s ezektől a tapasztalataiktól — mint a későbbiekben kiderült — nehezen szabadulnak.) Közel száz társat és társaságot kereső ember gyűlik itt össze. Korukat tekintve vannak 30 évesek, s olyanok is, akik már nyugdíjas napjaikat töltik. Kisebb- nagyobb asztaltársaságok alakulnak ki, s csak elvétve lehet látni egyedül üldögélőket. Az egyik ilyen asztalnál négyen beszélgetnek. Három hölgy és egy férfi. Kérdésemre, hogy milyen gyakran járnak ide, a hölgyek egyike válaszol: — Közülünk csak én szoktam eljönni. Azt nem mondanám, hogy rendszeresen, de öt éve néha-néha részt veszek a rendezvényeken. Elvált asszony vagyok, a foglalkozásom tekercselő. — Itt megszakadt a beszélgetésünk, mert táncolni hívták. — Tudja, hogy van ez — huppan vissza székére és a társalgásba, miközben kapkodva szedi a levegőt — egy egyedülálló nő nem tud elmenni szórakozni. Itt pedig nincs szűk«, ség kísérőre, nem nézik ki az embert. A kapcsolatteremtés azonban már nem ilyen egyszerű. Talán túlságosan válogatós vagyok, de úgy tűnik, mások is hasonló cipőben járnak. Szerintem kevés tartós kapcsolat jön létre. Természetesen nemcsak a hölgyek, hanem a férfiak is szép számmal eljönnek a klub rendezvényeire. Az egyik asztalnál öten ülnek egy-egy üdítő mellett, s elmerülten beszélgetnek. Nemigen törődnek a másik nembéliekkel. Látszik, ők így is jól érzik magukat. Nem olyan egyszerű — Van köztünk, aki rendszeresen jár, és olyan is, aki csak néha-néha. Eljövünk, hogy beszélgessünk, táncoljunk, szórakozzunk. Tudja, élet- vagy házastársi kapcsolatról lenne itt szó, de ez nem olyan egyszerű. Mindenki megfontolt és óvatoskodó. Nem véletlenül. A rendezvényeken általában tartják magukat az emberek. Szeretnének a legjobb színben feltűnni, így aztán csak később derül ki, hogy a választott partner italozik, vagy más takargatni való ja van. Sokaknál az anyagiak az ismerkedés legfőbb szempontjai közé tartoznak. De nem ilyen lehangoló a kép, mint ahogy én most lefestettem önnek. A legkevesebb, amiért érdemes eljönni az, hogy barátokat, beszélgetőtársakat talál az ember. Egymás kezét fogva, halkan beszélgetve üldögél és nézi a táncolókat egy középkorú pár. A férfi nyugdíjas rendész, a hölgy baromfi-osztályozó. Mindketten elváltak. — Körülbelül másfél éve ismerjük egymást — mondja a férfi. — Itt találkoztunk először. Nem költöztünk össze, de harmonikus a kapcsolatunk. Rendszeresen egymásra nyitjuk az ajtót, hogy magányunkat ne csak a klubban oldjuk. Tapasztalataim alapján — bár mi igen hamar összeismerkedtünk — mind a nők, mind a férfiak számára az ital jelenti a visszahúzó erőt. Mindenki fél az ilyen társtól, így aztán óvatosak a partnerkeresésnél. Annál is inkább, hiszen sokan vagyunk olyanok, akik már megégették magukat, s egy rosszul sikerült házasság van a hátunk mögött. Barátokra lelnek Papp Istvánná, a klub vezetője, akit itt mindenki csak Marikának szólít, valóban olyan, mint azt már többektől hallottam: kedves, talpraesett. Társadalmi munkájáról — hiszen ez nem más — így beszél: — Sok idő rámegy a szabadidőmből, de nagyon szívesen csinálom. Szerintem tévedés a klubot csak társkeresési lehetőségnek tekinteni. Itt az is fontos, hogy sokan barátokra lelnek. Már siker, ha például néhány hölgy összefog, s együtt elmennek moziba, színházba. Ne felejtse el, a magányos embereknek igen nehéz kimozdulni otthonról. Rendezvényeinket igyekszünk minél családiasabb hangulatúvá tenni. Ma este két férfi vitáját döntjük majd el nyilvános verseny keretében. A kérdés: ki a jobb táncos? No és a változatosságra is ügyelni kell. Ezért aztán számtalan vetélkedőt szervezünk. Jó kapcsolatunk alakult ki több vidéki társkereső klubbal, sőt közös programokat is készítünk. Rendszeresen kirándulunk. Május harmadikán egy hétnapos csehszlovákiai üdülésre indulunk, majd ezt követi egy török- országi út. Nagy az érdeklődés. Nem akarom részletezni programjainkat, csak egy tényt szeretnék még elmondani. Sok vidéki jár rendezvényeinkre (Nagykőrösről, Kiskunfélegyházáról, Kiskőrösről, Ceglédről stb.). Köztük bizony vannak olyanok, akik egész éjszakát töltenek el a váróteremben, s csak hajnalban tudnak hazajutni. Szerintem, ez önmagáért beszél... Farkas Andrea ÖSZTÖNZIK A FEHÉRJETAKARMÁNYOK TERMELÉSÉT ÉS FELDOLGOZÁSÁT A fehérjetakarmányok termelésének jelentős fokozása érdekében a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, a társhatóságokkal egyetértésben megváltoztatta néhány fehérjében gazdag .növény — a szójabab, a lóbab, a takarmányborsó és a csillagfürt — termelésének és felhasználásának érdekeltségi rendszerét. Mivel e termékek világpiaci ára mérséklődött, a termelői árat nálunk is csökkentették, ám — a termelői kedv élénkítésére — •árkiegészítést vezettek, be. Az Intézkedéssel azt is el akarják érni, hogy a termények ára a későbbiekben tényleges beltartalmi értéküknek megfelelően alakuljon. A szójabab eddigi felvásárlási ára a tonnánkénti 11 ezer 250 forintról 10 ezer 500 forintra, a lóbabé 8 ezer 250 forintról 7 ezer forintra csökkent. A szabad árformába tartozó takarmányborsó árát a tonnánkénti 8 ezer forintról 6 ezer forintra mérsékelték. Az alapárak rendezésével egyidejűleg a mezőgazdasági nagyüzemek a szójabab után tonnánként 2500 forint, a lóbab, a csillagfürt és a takarmányborsó után pedig 2—2 ezer forint árkiegészítést kapnak. Ösztönzik a szójabab takarmányozási célra történő előkészítését is. Azok a gazdaságok, amelyek takarmány-előkészítésre és -feldolgozásra is vállalkoznak, tonnánként további 2 ezer forint árkiegészítéshez jutnak. A nagyüzemek érdekeltsége az intézkedés révén fokozódik. Az ország természeti adottságai és a nagyüzemi gazdálkodás módszerei lehetővé teszik, hogy az említett növények termelése a jelenleginek a kétszeresére emelkedjék. A cél az, hogy a szójababot 2—3 év múlva legalább 65 ezer, a’ lóbabot 30 ezer, a szárazborsót mintegy 90 ezer, a csiilliaigfürtöt pedig 24—25 ezer hektáron termeljék a gazdaságok, így összesen 120 ezer tonna szójadarával egyenértékű koncentrált fehérjetakarmányt lehet idehaza megtermelni, feleslegessé téve az import egy részét. E növények termesztésének fokozásánál a MÉM számol a növénytermelési rendszerek tevékeny részvételével. Üzenet — Nem szívesen beszélünk a háborúról. Ha a televízió háborús filmet játszik, sokan elzárják a készüléket. Pedig nem lehet elmenekülni az erőszak, az öldöklő harc, a gyilkos pusztítás híreitől, képeitől. Nincsen olyan perce az emberi létnek, amikor valahol a földgolyó valamelyik országában ne dörögnének az öldöklő fegyverek. A modern világban ezek szinte „egyenes adásban” jelennek meg a képernyőn. A szülő, aki a bűnügyi históriáktól is óvja gyermekét, zavarban van, hiszen a napi híradót mégsem teheti a tilalmi listára. Kisumokám egy időben felriadt éjjelente, és odabújt a szüleihez. Ilyenkor az történt vele, hogy „háborúsat” álmodott, s arra riadt fel. Pedig őt az esti mese után mindig elvonták a képernyőtől. Kiderült, hogy a kisrádió volt a ludas, amit kinyitott időnként, s az vitte el hozzá a titokzatos fenyegető hireket bombázásról, robbantásiról, terroristame- rénylet ékről. Ilyen a világ, mondhatjuk. Valóban, nem tudni, hogy ki ad jó tanácsot: aki el akarja szigetelni utódainkat mindentől, vagy aki szerint edzeni kell őket, s engedni, hadd zúduljon rájuk minden, ami kintről érkezik filmen, rádión, újságokon keresztül. Akármilyen elméletet is gyártunk erre, a szülő természetes ösztöne és joga, hogy védje gyermekeit, amennyire és ameddig teheti, a külvilág borzalmaitól, a könyörtelen sorstragédiáktól, illetve, ezek mértéktelenül ömlesztett híreitől, sokkoló hatásától. Van azonban olyan szülői, nevelői felelősség is, amelyre ritkán figyelmeztetnek bennünket. Amikor elengedhetetlen a kellő felvilágosítás. Amikor már a gyermek magától is kérdez, vagy olyan korba lépett, amely lehetővé teszi bizonyos tények ismeretét, a világ, a környezet reális felmérését, ide sorolva a múlt tanulságainak őszinte megítélését is. Nevezetesen — hallottam ilyen kijelentést —, hogy már az óvodában is a békéről napolnak a kisgyermekek előtt. Ha unos-unta- Ül lan magyaráznak vagy érthetetlen összefüggésekről beszélnek előttük, valóban hiba. De a béke egyszerű fogalmának megismerése, birtokba vétele, csak eazda.síthatia nyiladozó értelmüket, érzelmeiket. Különösen, ha játékosan, készségeiket is fejlesztve jutnak közelebb ennek — az ember, a család életében fellelhető — lényegéhez. S még inkább elfoglalhatja helyét ez a fogalom a serdülő ifjak tudatviilágában, akik manapság — különösen ha zenei kedvenceikről van szó — képesek békében a legteljesebb „internacionalizmusra” és hallatlan ismeretanyag befogadására. De vajon tudják-e, hogy kedves időtöltésüknek is ml az alapja, mi ad erre alkalmat és lehetőséget? A megye városaiban és számos községében békeklubot alakítottak a fiatalok. A legtöbb helyen sikerrel működnek ezek a közösségek. Talán azért, mert úgy kötik össze a „kellemest a hasznossal", hogy a kedvükre való zenei és egyéb programok között a világ dolgairól való beszélgetés is megfér, az igény szülte, tehát oda tartozik. Bevallom, nagyon rokonszenvesek nekem ezek a fiatalok, akik többet akarnak tudni saját életükről, lehetőségeikről, az emberiség jövőjéről. S arról a küzdelemről is, amely az alkotás, az értékek megmaradásáért folyik földünkön. Megérdemelnek minden támogatást, mert ma még nem az ő életvitelük, módszerük a jellemző. Ezek értékes, szerény kezdeményezések, üde hajtásai egy teljesebb életre vágyó, jobbra törekvő korosztály tiszta szándékainak. Nem szívesen beszélünk a háborúról. Európában és földünknek még jó néhány zugában már több mint négy évtizede béke van. A háborút átélt nemzedék észrevétlenül fogyatkozik. Felnőtt és részben élete delelőjére ér a békében születettek nagy csapata, amely a családi emlékezések szövevényes hínárjából kikecmeregve nem akar már súlyos lelki terheket, traumákat hagyni gyermekeire. S nem engedi, nem engedheti azt sem, hogy az öregek „tapasztalatai” befelhőzzék ezt a világosabb égboltozatot. Mint annak a bizonyos poklokat járt nemzedéknek egyik ezreléknyi képviselője, hadd tegyem hozzá mindjárt, csöndes üzenetként, hogy nekünk nem fáj, nem esik rosszul ez a „mellőzés”. Sőt, minden erőnk latbavetésé- vel ennek az egyre gyarapodó, békében született generációnak —, az ország, az emberiség nagy többségének — segítünk, csakis nekik szorítunk, értük drukkolunk. S ha nem is hozakodunk elő, mint szegény nagyapáink tették a maguk idejében, a háborús emlékekkel, azért még emlékszünk azokra a keserves évekre. S azt kívánjuk utódainknak: csakis a békés korszak emlékei határozzák meg életüket, és ne legyen semmi, ami ezt megzavarja. Ezért kell cselekednünk, ezért kell munkálkodnunk. Annak érdekében, hogy egyszer majd valamikor a gyermeki álmok is mind békés tájakra nyíljanak. F. Tóth Pál OTTHON, ISKOLÁBAN, SPORTOLÁSNÁL Felmérés a gyermekbalesetekről Nagyszabású, több mint félszáz iskolát érintő felméréshez kezdett az Országos Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézet kutatócsoportja az ifjúsági balesetek okainak felderítésére, elemzésére. A statisztikák szerint hazánkban évente mintegy 30 milliárd forint kárt okoznak a nem üzemi balesetek. Ezeknek csaknem egynegyedét teszik ki a gyermekeknek otthon vagy iskolában, sportolás közben, játéknál, valamint kirándulásnál, barkácsolásnál elszenvedett sérülései. Az utóbbi években ugrásszerűen növekedett az otthoni, köztük a gyermekbalesetek száma, sok a villamos áram okozta sérülés és haláleset, a tűzoltókat többször riasztják lakástűzhöz, s az étel- mérgezések mintegy háromnegyede a háztartásokban fordul elő. Az OMTK1 hosszú idő óta kutatja a felnőttek otthoni baleseteinek okait, s a vizsgálatokat 1985-ben, Magyarországon először, kiterjesztette az általános iskolás korosztályra is. A kísérleti felmérést egy-egy budapesti, győri, kaposvári, sárospataki, szegedi és szekszárdi iskolában végezték: a gyerekek kérdőíveket töltöttek ki, vetélkedőkön vettek részt, s a kutatók felkeresték a balesetet szenvedett fiatalok szüleit. E vizsgálat alapján megállapították a szakemberek, hogy a legtöbb otthoni baleset elbotlásból, elcsúszásból, elesésből származik. Az éles, hegyes tárgyak is sok balesetet okoznak, s jelentős a forrázásból, égésből keletkező sérülések száma is. E balesetek legtöbbször végtagtörést, zúzó- dást, ficamot okoznak, s gyakran előfordulnak fejsérülések is. Minden huszadik otthoni baleset állandó egészségkárosodással jár. Az alsó tagozatosok közül a 6—7 éveseket éri a legtöbb baleset, többnyire a játszótere* ken és az udvarokon. A nagyobb gyerekeknél a hetedik osztályé* sok sérülnek meg leggyakrab* ban a testnevelési órákon vagy kerékpározás közben. Az értéke* lésből kitűnt, hogy e sérüléseket legtöbbször gondatlanság ok«** za, s nagyban hozzájárul a kü« lönböző védőeszközök hiánya Sív E felmérésnél szerzett tapasz tálatokat figyelembe véve msí* tantól egy éven át, tehát a nyárt szünidőben is figyelemmel kísérik a kiválasztott iskolák tan®* lóit. összesítik a baleseteket^ elemzik azok okait, s javaslaté* kát dolgoznak ki a megelőzésre, szabványok megalkotását Ser** deményezik, s különböző véűS= eszközöket terveznek. MEGTALÁLTA, VISSZAADTA Egy marék ezres a földön Kék táska a kövön hever Rúgom, de azért felveszem Nem is néztem mi van benne Biztos egy nő elvesztette. A vers még hét strófából áll. írója: Madaras Lajos. Foglalkozása: vízműkezelő. A költészethez tehát csak annyi köze van, hogy évtizedek óta rímekbe foglalja gondolatait, ha valami történik vele, illetve a környezetében. így tett a napokban is — talált 58 ezer forintot, amit visszaküldött a gazdájának és ez a cselekedete ihlette Kék táska című költeményének megírására ... De mesélje el inkább ő prózában, mi is történt: — Április 6-án Kiskőrösön jártam — egyébként Duna- tetétlenben lakom —, amikor az áruház előtti parkolóban véletlenül belerúgtam egy női táskába. Nagyon siettem, ezért nem volt időm, hogy belenézzek, beraktam a kocsimba és hazamentem. Elfelejtkeztem róla és csak másnap nyitottam ki a táskát. Legnagyobb meglepetésemre egy marék pénzt láttam benne — 58 ezer forintot. Ezenkívül volt még esernyő, kesztyű, könyv. Számos Iratot is találtam. így tudtam meg az illető címét, akihez kétszer is elmentem Kiskőrösre, de mindhiába. Nem volt otthon. Levélben értesítettem az örömhírről. Mihelyt megkapta, jött is, — Ki volt az? — Egy fiatal ápolónő. Lakásfelújításra vett fel kölcsönt. Szinte remegett az idegességtől és hosszasan hálálkodott. Nem akarta elhinni, hogy ilyesmi megtörtént. Már lemondott az összegről... — ön szerint mit szólnak az ismerősei, ha megtudják az esetet? — Fogalmam sincs! Biztosan sokan megdicsérnek érte, de akadnak, akik megkérdőjelezik az elmeállapotomat. De ez engem nem érdekel, én a lelkiismeretem szerint cselekedtem. ötvenkilenc éves vagyok, becsületesen dolgoztam, megöregedtem. Más pénzéhez sose nyúltam. Ezt a nagy ősz» szeget sem tudtam volna elkölteni. Ha az illető címe nem lett volna a .táskában, leadtam volna a rendőrségre. Különben harminc éve vagyok önkéntes rendőr. — Mennyi a fizetése? — 4200 forint. Sikerült beszélnünk a pénz boldog tulajdonosával is, Kovács Irén kiskőrösi ápolónővel: — A postára mentem táviratot feladni és annyira siettem, hogy a táska észrevétlenül kiesett a kocsiból. Amikor visszamentem a parkolóba, akkor ijedtem csak meg igazán — sehol nem találtam a pénzem. Azonnal a rendőrségre rohantam.' — Számított rá, hogy meglesz a táska? — Nem! Biztos voltam benne, hogy nem! Mégiscsak vannak becsületes emberek. Nagyon hálás vagyok Madaras Lajosnak. Köszönöm. Temesi László \
