Petőfi Népe, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-27 / 98. szám
IMI. Április ti. • PETŐFI NEPE m 5 KSH-FELMÉRÉS TAPASZTALATAI Az 1980-as évek eleje óta a nehezedő gaz» dasági körülmények élesebben rávilágítottak s társadalmi gondokra. Különösen egyes rétegek — a fiatalok, a nyugdíjasok, a nagycsaládosok ■— helyzete romlott. A fiatalok •nyagi-egzisztenciális körülményében kedvezőtlen jelenségek figyelhetők meg, egyesek elhelyezkedési gondokkal küszködnek, csőkA fiatalok helyzete és életkörülményei Bács-Kiskunban Bács-Kiskun megyében mintegy 150 ezer fiatal él, a megye népességének körülbelül 27 százaléka. A fiatalok száma és aránya csökkent az utóbbi években, különösen a 20—29 éveseknél tapasztalható visszaesés. Ez a népesség szaporodását tekint- ye kedvezőtlen jelenség, hiszen a legaktívabb szülőképes korosztály számszerű mérséklődése és a gyermekvállalási kedv lanyhulása kevesebb gyermek születését, távlatilag a munkaképes korosztály szűkülését is jelenti. A házasságkötések számának csökkenése, a válások számának mérsékelten emelkedő tendenciája szintén negatívan hat a születésszám alakulására. A fiatalok 17 százaléka említette, hogy 10—14 éves korában gyakran fordult elő konfliktusa családban. Legfőbb okként a szülők italozását (Bács-Kiskun megyében az országosnál jóval magasabb az egy főre jutó alkoholfogyasztás), illetve az anyagi gondokat hozták fel. A konfliktusok gyakorisága összefüggött a szülők iskolai végzettségével, foglalkozásával, a család anyagi helyzetével. A család életmódja, a szabadidő tartalmas együttes eltöltése maradandó élményt jelent a fiatalok számára, de ilyen élményben viszonylag kis hányada részesült. Közös programot főleg azok a családok szerveztek, ahol a szülők szellemi foglalkozásúak, s iskolai végzettségük is magasabb. A jobb anyagi körülmények között élők jobban megengedhették maguknak, hogy közösen töltsék szabadidejüket. Figyelembe kell venni azt is, hogy van-e egyáltalán viszonylag köny- nyen elérhető lehetőség moziba, színházba, kiállításra, koncertre, sportrendezvényre járni. A városokban a közművelődési intézményrendszer sokkal kedvezőbb, a kisebb — főleg a központoktól távolabb fekvő — községekben lakók nehezebben részesülhetnek a lehetőségekből. vőben munkahelyet is kíván változtatni. A vizsgált korosztály átlagkeresete jelentősen alacsonyabb az összes foglalkoztatotténál. Az anyagi ágakban dolgozók havi átlagkeresete 4997 forint, ugyanakkor a megfigyelt 15—34 évesek átlagkeresete nem éri el a 3800 forintot. Emiatt sokan kiegészítő jövedelemforrást keresnek. A fiatalok 14 százaléka vállal pluszmunkát, többségük a háztájiban, közel egytizedük vállalati gazdasági munkaközösségben. Az életkor növekedésével emelkedett a többletmunkát végzők aránya, ez összefüggött a gyakorlat, tapasztalat bővülésével, a gyermeknevelési feladatok alakulásával. A fiatalok alacsony kezdőfizetése, ugyanakkor a családalapítás — főleg az önálló lakás megszerzése — magas pénzszükséglete miatt a fiatal házasok rá vannak szorulva szüleik anyagi támogatására. A fiatalok gazdasági aktivitása, anyagi helyzete A fiatal aktív keresők közel egyharmada a mezőgazdaságban, több mint egynegyede az iparban, 16 százaléka a nem anyagi ágakban, 11 százaléka a kereskedelemben dolgozott. Az utóbbi években a legtöbb nép- gazdasági ágban csökkent a 30 éven aluli munkavállalók aránya, csak a kereskedelemben és a vízgazdálkodásban tapasztalható emelkedés. A 15—34 éves fiatalok megközelítőleg 70 százaléka fizikai, egynegyede szellemi foglalkozású, 4 százaléka önálló volt. 1980-hoz képest kissé csökkent a szellemi foglalko- .zásúak részesedése, a szellemieken belül nőtt a vezetők, a fizikaiakon belül pedig a szakmunkások aránya. A fiatalok életmódját befolyásolja a munkahely távolsága is. Egyötödük másik településre jár dolgozni. Az ingázás legfőbb oka a lakóhelyi munkalehetőségek szűkössége, másrészt az eltérő keresetek. Pluszmunka, szülői segítség A fiatalok többsége elégedett jelenlegi munkahelyével, közel 12 százalékuk azonban problémákat jelzett. Az elégedetlenek döntően az alacsony keresetet kifogásolták, sokan a kedvezőtlen munkakörülményeket, illetve a munkahelyi konfliktusokat hozták fel indokul. Az elégedetlenek háromnegyede a közeljöA fiatalok lakáskörülményei Kétharmaduk úgy nyilatkozott, hogy elégedett jelenlegi lakáskörülményeivel. A kedvezőtlen helyzetűek egyharmada építkezéssel, több mint egyötöde a lakás komfortosításával, bővítésével, átépítésével kívánja megoldani gondjait. Tizennégy százalékuk másik lakást, vagy családi házat akar vásárolni. 12 százalékuk a tanácstól kér lakást. Az elégedetlenek 7 százaléka semmilyen lehetőséget nem lát lakáshelyzetének megnyugtató megoldására. Közel egyharma- duknak anyagi fedezete sincs a megoldáshoz: a megkérdezettek felének csak a szükséges pénz ötven százaléka, vagy még kevesebb áll rendelkezésre, s mindössze egyötödük jelezte, hogy a szükséges anyagi eszközök több mint felével — esetleg egészével — rendelkezik. Gaborjákné dr. Vydareny Klára, a KSH közgazdász-csoportvezetője AZ ÜGYÉSZ TOLLÁBÓL Hamis vád, hamis tanúzás Az egyik leggyakoribb igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény a hamis vád. Ezt a bűncselekményt az követi el, aki mást hamisan vádol, vagy más ellen bűncselekményre vonatkozó koholt .bizonyítékot hoz a hatóság tudomására. Azt állítja tehát —■ alaptalanul —, hogy a feljelentett valamilyen bűncselekményt, szabálysértést vagy fegyelmi vétséget követett el. Ilyen magatartás . következménye, hogy a feljelentett személy ellen alaptalanul indul valamely eljárás és végső soron annak a lehetősége is fennáll. hogy ártatlan személyt ítélnek el. A .törvény büntetni rendeli a szándékos, illetve a .gondatlan elkövetést is. Szándékos az elkövetés, ha a feljelentő előre megfontolt, tudatosan meghatározott célok elérését szolgáló hazugságot ad elő, míg gondatlan, ha a valótlan feljelentés könnyelműségből, tévedésből, felületességből ered. A szándékos elkövetés célja többféle lehet, így például bosz- szú, anyagi haszonszerzés vagy polgárt peres ügyben a pernyertesség. A Kalocsai Városi Bírásán előtt polgári per volt folyamatban R. J. felperes, valamint Markó Sándor és Markó Sándorné kiskőrösi lakos alperesek között 720 000 forint megfizetése iránt. Markó Sándorék a pert elveszítették. A per befejezése után Markó Sándor és Markó Sándorné feljelentést tettek a tárgyalást vezető bíró és a jegyzőkönyvvezető ellen, melyben azt állították, hogy azért lettek pervesztesek, mert a bíró cs a jegyzőkönyvvezető a tárgyalási jegyzőkönyvet meghamisították. A Marká Sándor és Markó Sándorné ellen indított nyomozás eredményeként megállapítást nyert, hogy feljelentésük valótlan, azt a perveszteség miatti bosszú motiválta. A Kiskőrösi Városi Bíróság Markó Sándor és Markó Sándorné bűnösségét hamis vád bűntettében állapította meg, ezért őket 10—10 hónapi szabadságvesztésre ítélte. Nem elég hinni Más esetekben hiányzik a feljelentés megtételénél ez a fajta szándékosság. Az illető valósnak ■hiszi az általa előadottakat, azonban mégsem felelnek meg az Igazságnak. Ilyenkor a cselekmény gondatlan hamis vádnak minősül, mert kis körültekintéssel maga is rájöhetett volna az igazságra. Pólyák György kecskeméti lakos feljelentést tett a Kecskeméti Rendőrkapitányságon, melyben azt állította a B. F. és B. F.-né közötti beszélgetésre hivatkozva, hogy B. F-né és K. K. csillárokat loptak a munkahelyükről és azzal rendezték be a lakásukat. Pólyák György, bár lett volna módja az általa hallott beszélgetésben foglaltak ellenőrzésére, ezt nem tette, hanem lopás miatt feljelentést tett a fenti két személy ellen. A nyomozás során derült ki, hogy a feljelentésben foglaltak u valóságnak nem felelnek meg. Figyelemmel arra, hogy Pólyák György jóhiszemű volt a feljelentés megtételénél, de mert a feljelentés ténylegesen hamis volt, ezért a Kecskeméti Városi Bíróság bűnösségét gondatlan hamis vád vétségének elkövetésében állapította meg és öt 6000 forint pénzbüntetésre ítélte. Nyugdíjasok tapasztalatcseréje Szombaton a XI. kerületi szakszervezeti bizottság, a kerület nyugdíjas szak- szervezeti alapszervezete én lakókörzeti pártvezetősége tapasztalatcsere jellegű baráti látogatáson vett részt Kecskeméten. A délelőtti program során a megyeszékhely testvérkerületének képviselőit Hegedűs István, az SZMT titkára tájékoztatta a megye szakszervezeti mozgalmának helyzetéről, az eredményekről és a további feladatokról. Ezt követően Slavitsek Endre, a szakszervezetek városi bizottságának titkára ismertette a városi bizottság sokoldalú tevékenységét. Hangsúlyozta, hogy fontos feladatuk az idős embereikkel, nyugdíjasokkal való törődés, képviseletük biztosítása, érdekeik védelme. Ezért hívták életre az elmúlt évben az aktív nyugdíjasok bevonásával a városi nyugdíjas érdekvédelmi bizottságot. A szakszervezeti és tanácsi szervek, vállalatok összefogásának eredménye az Imre Gábor nyugdíjasklub létrehozása. Szakszervezeti kezdeményezésre szervezik meg minden évben a Bács-Kiskun megyei kereskedelmi, vendéglátó és újabban ipari vállalatok, szövetkezetek, valamint a kecskeméti áruházak az idősek, nyugdíjasok vásárlási akcióit. A helyi társadalmi szervek eddig három alkalommal rendezték meg az idősek városi fórumát. A tapasztalatcsere során a vendégek ismertették a XI. kerületi lakóterületi nyugdíjas szakszervezeti alapszervezet tevékenységét, amelyet összehasonlítottak az Imre Gábor nyugdíjasklub érdekvédelmi munkájával. Elemezték mindkét szervezeti forma sajátosságait. A tanácskozást követően a budapesti vendégek meglátogat- ' ták. a nyugdíjasklubot. A faenzai kerámia 600 éve Szívességből bűncselekmény A .másik, súlyában legjelentősebb igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény a hamis tanúzás. Bár a hamis tanúzás következményeire utaló figyelmeztetés minden kihallgatás előtt elhangzik, mégis Igen nagy számban nincs foganatja. Sajátságos „szívességként” értelmezik egyesek azt, hogy a vádlott vagy a peres felek valamelyike érdekében — nem egy esetben anyagi ellenszolgáltatásért — olyan vallomást tesznek, melyben nem az igazat adják elő. A Kalocsai Városi Bíróság előtt eljárás volt folyamatban ittas járművezetés miatt Miklós László kalocsai lakos ellen, mert 1985. augusztus 8. napján szeszes italtól befolyásolt állapotban vezette a javítás céljából neki átadott személygépkocsit. Az eset alkalmával utasa volt Kirvács Tibor kalocsai lakos. A rendőrjárőr tetten érte Miklós Lászlót, majd feljelentése alapján ittas vezetés miatt eljárást indítottak ellene. Az eljárás során Miklós László ki akart bújni a felelősségre vonás alól. ezért rábírta Kirvács Tibort, hogy olyan tanúvallomást tegyen, mely szerint ő nem vezette a gépkocsit, csupán az álló gépkocsiban beszélgettek. Kirvács Tibor nem tagadta meg Miklós Lászlótól a „szívesség" teljesítését és a nyomozó hatóság, majd a bíróság előtt olyan tanúvallomást tett, amilyenre Miklós László kérte őt. A Kalocsai Városi Bíróság Miklós Lászlót felbujtóként elkövetett hamis tanúzás büntette miatt 7 hónapi szabadságvesztésre, Kirvács Tibort hamis tanúAz olasz kerámia világhíre egy kis romagnai városka, Faenza nevéhez fűződik, olyan mértékben, hogy a fehér ónmázas, magas hőfokon kiégetett, kéz! festésű kerámia is a városról kapta nevét. Ez a művészi kerámia a reneszánsz, a humanizmus európaiéi* terjedésével nagymértékben hozzájárult az étkezési és lakáskultúra fejlődéséhez, finomodásához. Már a XVI. század végétöl kezdve, éppen a faenzai mesterek tehetsége, nagy híre folytán, nemcsak Itáliában, hanem Hollandiában, Franciaországban, majd később más országokban is elterjedt a majolikakészítés tudománya —- tudhatták meg dr. Brestydnszky Ilona művészet- történésztől mindazok, akik részt vettek a Kecskeméti Galériában A faenzai kerámia 600 éve című reprezentatív kiállítás megnyitóján. Ez alkalomból Bács-Kiskun megye székhelyére látogatott Eustachio Portia, a Magyarországi Olasz Kultúrintézet igazgatója is. A faenzai nemzetközi kerámiamúzeum felbecsülhetetlen értékű anyagából rendezett kiállításhoz korhű muzsikát szolgáltatott a megnyitón a kecskeméti Régi Zene együttes. A bemutatott kerámiák legrégebbike a XIV. században készült. Dr. Brestyánszky Ilona alapos, átfogó művészettörténeti visszatekintéssel méltatta a faenzai kerámiaművészetet, mely a mai napig igen jelentős. A kiállításon egyébként XX. századi alkotások is láthatók, mint például a már klasszikussá vált Zaulf egyik remek vázája. Tálak, tányérok, ivóedények, kerámiaszobrok — összesen 127, sajátos motívumokkal, színekkel pompázó alkotást őriznek a vitrinek. E nem mindennapi kollekciót bemutató, reprezentatív kiállítás május végéig várja a látogatókat. K. B. Lakótelepi tavasz tmMm Két esős nap között egy kis napfény, szinte tavasz. A lakótelepeken az első napsugárra benépesülnek a parkok,, játszóterek. így van ez a kecskeméti Széche- nyivárosban isu ö Végre lehet biciklizni. de úgy latszik, takarítani még nem!.. A csú»*- dán tokéMv e»*k napozott k m '«rácok. zás bűntette miatt 10 hónapi szabadságvesztésre ítélte. A törvény korlátlan enyhítést, bizonyos eseteikben, különös méltánylást érdemlő körülmények fennforgása esetében büntetlenséget ' biztosít annak, aki az ügy befejezése előtt bejelenti, hogy hamis tanúvallomást tett,. s egyben az Igazságnak megfelelő vallomást is tesz. Felhívás „táncra” Hatályos jogunk azt is büntetni rendeli, aki sikertelenül próbál meg valakit hamis tanúvallomás megtételére .rávenni. Ezt nevezzük hamis tanúzásra felhívásnak. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság előtt eljárás volt folyamatban J. G. és társai ellen erőszakos közösülés bűntette miatt. A tárgyaláson megjelent J. G. vádlott apja, Jakab László szabadszállá- fi si lakos, aki a tárgyalási szünet- * ben odament az ügy sértettjéhez és arra akarta rábírni, hogy st bíróság előtt olyan tanúvallomást tegyen, miszerint a J. G. terhétm rótt bűncselekményt nem a fia, hanem egy másik személy követte el. Ezzel egyidejűleg 10 000 forintot ajánlott fel az ügy sértettjének. A sértett visszautasította Jakab László ajánlatát és « történtekről beszámolt a Bács- Kiskun Megyei Bíróságnak. Ezt követően előzetes letartóztatás elrendelése mellett indult eljárás hamis tanúzásra felhívás miatt J. G. apja ellen, aminek eredményeként a Kecskeméti Városi Bíróság őt 8 hónapi szabadságvesztésre ítélte. _ Ügy vélem, hogy a fenti okfejtés és a példák alapján sikerült rámutatni arra, hogy milyen jelentősége van az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények szabályozásának. Közös érdek, hogy kiszűrjük a hatóságokat félrevezető személyeket. Dr. Szeri László '& X’ttot Ferélkíjliuc jJár*jr, <í*íiitMóT JCotifiü <h de«» # A saél- «nenic<* enyhe helyeken már virág/aii&l. ». fák, * sí*«;«» ifit A »fiival «rgft beindít*«» fit i&Jím eg éve félen »um» fetvauiV Életmód, családi konfliktusok kent az önálló lakáshoz jutás esélye, nőtt a szülői család támogató szerepe. Az eltérő lehetőségek miatt egyes kérdésekben nőtt a feszültség. A fiatalok helyzetét, életkörülményeit felmérte a Központi Statisztikai Hivatal. A vizsgálat a 15—34 éves fiatalok 1 százalékára terjed ki.