Petőfi Népe, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-25 / 97. szám

Bács-Kiskun megyei krónika HÍREK -HÍREK Százhatvan­öt éve szüle­tett Edward Dembowski (1822—1846) lengyel for­radalmi de. mokrata fi­lozófus, ha­ladó szelle­mű iroda­lomkritikus. ö alapította Varsóban — húsz­évesen — a Przeglad Naukowy — Tudományos Szemle — című fo­lyóiratot, s ebben jelentette meg filozófiai és irodalomkritikai Írá­sait. Belépett egy haladó politikai szervezetbe, s társaival együtt a galíciai parasztság forradalmasí­tásán tevékenykedett. A cári rendőrkopók azonban nyomára akadtak, s 1843-ban a letartózta- tási parancs elöl kénytelen volt az akkor Poroszországhoz tartozó Poznanba menekülni. Két évvel később aztán visszatér Galíciába, s mint a propagandatevékenység­hez jól értő, és sok hasznos kap­csolattal rendelkező fiatalember, részt vett a krakkói felkelés elő­készítésében. 1846-ban a krakkói tüntetők élén haladt, amikor egy osztrák golyó véget vetett fiatal életének. Filozófiai nézeteiben Hegel ét az utópikus szocialisták tanítvá­nya volt, de hatott rá J. Lelewell is. Elveit a Gondolatok a filozó­fia jövőjéről címmel 1845-ben irt tanulmányában fejtette ki. Eszté­tikai felfogásán Hegel és az Ifjú Németország mozgalom hatása érződik. 1987. április 18-átóI 24-éig SZOMBAT—VASÁRNAP: A megye gazdaságaiban hétvégi műszakokat tartottak a földeken. HÉTFŐ: A magyarországi bu- nyevácok letelepedésének 300. évfordulója alkalmából ünnep­séget rendeztek Csávolyon. KEDD: Kecskeméten, a Szak- szervezetek Bács-Kiskun Megyei Tanácsának székházában Lenin születésének 117. évfordulója al­kalmából ünnepséget rendeztek. SZERDA: A Magyarországon tartózkodó szovjet ügyészi kül­döttség Bács-Kiskun. megyébe látogatott. — Katona-napot tar­tottak az Erdei Ferenc Művelő­dési Központban. CSÜTÖRTÖK: Kecskeméten dr. Békési László pénzügyminisz­ter-helyettes a megyei pártbizott­ság és a megyei tanács vezető tisztségviselőivel, pénzügyi szak­embereivel tárgyalt. — A me­gyeszékhelyen ülést tartott a KIOSZ Bács-Kiskun megyei vá­lasztmánya. — A KISZÖV kül­döttközgyűlésén ismertették a tavalyi eredményeket és az idei feladatokat. FOLYÓIRATSZEMLE Forrás A Bács- Kiskun Me­gyei Tanács folyóiratá­nak első ol­dalain a Barta János akadémikus­sal készített interjú ol­vasható. A debreceni professzorral Imre László beszélgetett. Tóth Béla ön­életírásának ötödik részét adja közre. Czére Béla elbeszélésének címe: Kvartett. Sőtér István iro­dalomtörténész a francia Aurelien Sauvageot kiváló nyelvész, a Növényvédelmi felhívás Az elmúlt napok tartósan csapadékos és hűvös időjárá­sa kedvezett az őszibarack ie- vélfodrosodás-f értő zésének ki­alakulásához. A fertőzési hul­lám szükségessé teszi a gom­baölőszeres védelmek A kórokozó a leveleket és a fiatal, fejlődésiben levő hajtá­sokat támadja meg. A fiatal leveleken a legelső tünetek kis piros pötty alakjában jelent­keznek. Később a szövetek megvastagodnak, begyűröd­nek, és a fonák! részen vé­kony fehér színű bársonyos bevonat alakul ki. A fertőzött levelek elszí néződnek — kez­detben pirosak, majd sárgák, végül letudjanak. A fertőzött hajtások megvastagodnak, el­görbülnek — és még a tél be­állta előtt elpusztulnak. A kór­okozó az érzékenyebb ősziba­rackfajtákon a virágokat és a termést is megtámadja. A vegyszeres kezeléseknek megelőző jellegűnek kell len­ni, mert a tünetek megjelené­se után már nem lehet gyó­gyítani a növényeket. Az őszi­barack rézérzékenysége miatt fakadás után elsősorban a réz­pótló készítmények (Orthocid 50 WP, Dithane M—45) hasz. nálatát javasoljuk. Virágzás­kor 0,2%-os, virágzás után 0,3%-os töménységben alkal­mazzuk a készítményeket. Felhívjuk a figyelmet az elő­írt óvó rendszabályok betartá­sára. Ismét gyermekbalesetek — Ittas utas ne „udvaroljon” a nő vezetőnek Kecskeméten, az Irinyi és a Zója utca kereszteződésében áp­rilis 22-én délután Szőke Kata­lin 11 éves hetényegyházi Lakos (Szőlőfürt utca 6.) körültekintés nélkül akart átszaladni a kije­lölt gyalogátkelőhelyen, s elütöt­te egy féktávolságon belül érke­ző személygépkocsi. A kislány szerencséjére — csak könnyű sé­rülést szenvedett. Baján, a Szegedi úton április 83-án ugyancsak gyermekbaleset történt. Vörös József 10 éves he­lyi lakos (Tanya, II. kér. 135.) figyelmetlenül próbált átszalad­ni az úttesten. Elütötte egy — már féktávolságon belül levő — személyautó. A gyerek súlyosan megsérült. Kisszállás külterületén, az 53- «s számú úton 23-án Szigeti Menyhért Attila 18 éves kiskun- halasi lakos (Zrínyi u. 3.) apja személygépkocsiját vezette, el­aludt a volánnál, és egy fának ütközött. A fiatalember súlyo­san megsérült. Jánoshalmán 23-án ittas utas „udvarlása” okozott balesetet. Pásztor Imre 38 éves helyi lakos a Pusenszki Sándomé jánoshal­mi lakos által vezetett személy- gépkocsi hátsó ülésén utazott. It­tas volt, s ilyen kedvében hátra­húzta a vezető Pusenszkiné nya­kában levő kendőt. Ezzel elvon­ta a hölgy figyelmét a vezetés­től, aminek következtében egy fának ütköztek. A gépkocsi ve­zetője és két utasa ^könnyebben megsérült. SZONDA Az elmúlt időszakban Bács- Kiskun megyében az alábbi sze­mélyeket vonták felelősségre gépjármű ittas vezetése miatt. (Zárójelben közöljük a kiszabott büntetést és a járművezetéstől való eltiltás időtartamát.) Szabálysértésért: Zámbori Sán­dor Tiszakécske, Tanácsköztár­saság u. 56. (2500 forint, kerék­páros); Böszény Sándor Tisza­kécske, Arad u. 9. (2000 forint, kerékpáros); Bodor Lászlóné Kecskemét, Március 15. u. 14. (5100 forint, 6 hónap); Szőke Bé­la Kecskemét, Akadémia krt. 65. (5100 forint, 6 hónap); Molnár Sándor Kecskemét, Kisfái 210. (8100 forint, 6 hónap); Fehér Já­nos Kecskemét, Győzelem u. 4. (5000 forint, 6 hónap); Zöldi Pál Kecskemét, Szarkás 29. (5100 fo­rint, 6 hónap); Ferenczi József Kunszállás, Tanya 616. (6000 fo­rint, 5 hónap); Fekete Róbert Ferenc Kiskunfélegyháza, Vörös­marty u. 25. (4000 forint); Tóth József Kiskunfélegyháza, Hor­váth Z. u. 26. (3000 forint); Ki­rály József Kiskunfélegyháza, Petőfi S. u. 63. (5000 forint); Kiss Andor Attila Kiskunfélegyháza, Platán u. 2. (3000 forint). R. M. • A kecskeméti Len In városi Általános Iskola 880-as számú Trencsé- nyi József úttörőcsapata — közösen a megyeszékhelyen levő bzovjet iskolával — mindig április 22-én. Vlagyimir Iljics Lenin születésének évfordulóján rendezi az ünnepélyes kisdobos, és úttörőavatást. Ezen a napon kötötték fel a nyakkendőket ezúttal is, a Városi megemléke­zéshez kapcsolódva. finnugor nyelvek nemzetközileg elismert tudósa emlékezéseiről ír. Sauvageot 1923-tól 1931-ig Buda­pesten élt, az Eötvös Kollégium­ban voi’Jt a francia nyelv és iro­dalom tanára. Erdei Ferenc szüle­tésének 75. évfordulójára pályá­zatot írtak ki. Lengyel András szegedi művelődéstörténész nyer­te az első díjait Erdei Ferenc és a Szegedi Fiatalok című tanulmá­nyával. A húszoldalas anyag a Forrás legfrissebb számában ol­vasható. Gazdag az áprilisi szám vers- összeállítása: Fodor András, Go­rái Gábor, Utassy József, Pintér Lajos, Bisztray Adóm, Agócs Sándor, a .bolgár Kiril Kadijszki (Baka István fordításai) költemé­nyei fedezhetők fel a topokon. A Forrás Banga Ferenc rajzait, mű­vészetét is bemutatja. Kortárs képzőművészek alkotásai Halason Az ARTUNICJN fővállalkozó, szerve­ző és közvetítő egyik feladata a klasz- szikus^értelemben vett műkereskede- I lem: régi és kortárs műtárgyak együt­tes vásárlása és értékesítése. Célja, hogy a megfelelő arányok megtalá­lásával a régi műtárgyak eladásából származó nagyobb hasznot a kortárs művészet és művészek menedzselésé­re fordíthassa, elősegítve ezzel a mű­kereskedelemben való valódi részvé­telűket Itthon és külföldön egyaránt. Érdekességként szolgál, hogy pél­dául a közelmúltbeli londoni Sotheby aukcióra kikerült képek közül az egyik, Rlppl-Rónal férfiportréja a Halasi Galériában volt látható. Itt nem talált gazdára, Angliában viszont 2800 fontért megvásárolták. Az ARTUNION, amely egyébként a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja és a Magyar Nemzeti Galéria közös vállalata, hétfőn 17 órakor a Kiskunhalasi Általános Művelődési Központban kortárs képzőművészeti kiállítást nyit. PIACI KÖRKÉP ARAK KECSKEMÉTEN Retek (csomó) 2—8 Korai saláta (db) 9—19 (forint/kilogramm) Zöldhagyma Karalábé 10 Elő tyuk 48 (csomó) 3—4 Karfiol 80 Elő csirke 53 Paraj 25—35 Primőr paprika Tojás (db) 1,70—2 Sóska 25—30 (db) 9—14 Tejföl (liter) 60 Téli alma 6—1,6 Primőr paradicsom 208 Túró 60 Gomba 100 Hőnapos retek Burgonya 10—14 Héjas dió 45—50 (csomó) 9 Sárgarépa 40—50 arak báján Zöldhagyma Petrezselyem 40—50 Elő csirke 60 (csomó) 7-9 Vöröshagyma 18—20 Elő tyúk 50 Paraj 40 Kelkáposzta 30 Tűrő 30 Sóska 50 Saláta (fej) 4—9 Tojás 1,80—2 Gomba 80 Karalábé (db) 10—15 Burgonya 10—12 Téli alma 14—1« Primőr paprika Sárgarépa 30 Dió 70 (db) 2—16 Petrezselyem 40 Szárazbab 80 Uborka 40—60 Fejes káposzta 10 Savanyú káposzta 24 MŰSOR Április 25-én, szombaton KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ (Az Erdei Ferenc Művelődési Köz­pontban.) Este 7 órakor: XIV. RENÉ. Bérlet­szünet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: A LILLA-VILLA TIT­KA. Bérletszünet. 14 éven felüliek­nek. Ciróka báb tagozat (az Erdei Fe­renc Művelődési Központban) délelőtt 11 órakor: CSALÓKA PÉTER. ERDEI FERENC művelődési központ Délelőtt 10 órakor: A Magyar Ilo­na Általános Iskolában: APRÓK TÄNCA. Figyelem! A 27-el (hétfői) Nap-kö­zi-mozi délelőtti vetítése elmarad. Csak délután 2 órától várják a gye­rekeket. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4. háromnegyed 0 és 8 órakor: EMLÉKEK, EMLÉKEK. Sz., francia film. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4. háromnegyed 8 és 8 órakor: BAGOLY MONDJA VE­RÉBNEK. Sz., mb„ kubai fiLmvtg- Játók. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 8 és fél 8 órakor: AZ ELVESZETT FRIGY­LÁDA FOSZTOGATÓI. Sz., ameri­kai kalandfilm. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 8 órakor: MEGÁLL AZ IDŐ. Sz., magyar film. 14 éven felü­lieknek. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 8 órakor: HUGO, A VÍZILÓ. Pajtásmozi: fél 4 órakor: ROBIN­SON CRUSOE. Vldeomozi: 4, 8 és 8 órakpr: TE­LEMARÓ HŐSEI. Sz., angol—amerikai kalandfilm. Planetárium, video (Lánchíd utca): 4 és 8 órakor: LÁTSZÓLAG OK NÉL­KÜL. Sz., mb., francia krimi. BAJA Uránia mozi: fél 4 órakor: ARCHÍV FILMKLUB. Fél 6 és fél 8 órakor: BECÉZŐ SZAVAK. Sz., mb., ameri­kai film. 14 éven felüligkaek. Stúdiómozi: délelőtt 10 órakor: VÉRTESTVÉREK. Sz.. mb„ NDK film. 5 és 7 órakor: SZUPERMODELL. Sz., mb., amerikai krimi. 18 éven felüliek­nek. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 3. 5 és 7 órakor: VI­GYÁZAT! ÉLETVESZÉLY! Sz., szov­jet fi'm. KALOCSA Otthon mozi: 4. 8 és 8 órakor: NO A VOLÁNNÁL. Sz., amerikai kaland- film. Stúdiómozi: délelőtt 10 órakor: Ma­tiné- A FEHÉR TÖRZSFÖNÖK. KISKOROS Petőfi mozi: 3 és 7 órakor: SARGA HAJ ÉS AZ ARANY ERŐD. Sz., mb., amerikai—spanyol film. 14 éven fe­lülieknek. ' NAPTÁR IS87. április 25., szombat Névnap: Márk Napkelte: 9 óra 39 perc Napnyugta: 19 óra 48 perc Holdkelte: < óra 38 perc Holdnyugta: 16 óra 57 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: Nagyobbrészt napos idő lesz. Főként északon és ke­leten időnként megnövekszik a gomolyfelhőzet, néhol zápor, zi­vatar valószínű. Egyre élénkebb nyugati szél várható. A legma­gasabb nappali hőmérséklet 17, 22 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Főállomás jelenti: Április 23-án Kecskeméten a közép­hőmérséklet 9,1 (az 50 éves átlag 11,4), a legmagasabb hőmérséklet 15,8 Cel- sius-fok volt, a nap 10 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 9,0, 13 óra­kor 17,5 fokot mértek, a legalacso­nyabb hőmérséklet 5,1 Celilus-fok, a tengerszlntre átszámított légnyomás 1024,2 millibar — mérsékelten süllye­dő — volt. Április 23-án Baján a középhőmér­séklet 10,4 (az 50 éves átlag 12,0), a legmagasabb hőmérséklet 15,1 Celsius- fok volt, a nap 12,8 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 6,9, 13 órakor 16,3 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 2,3 Celslus-fok, a tenger­szlntre átszámított légnyomás 1025,8 millibar — süllyedő — volt. LOTTÓ Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: AZ EGYIPTOMI UTAS. Sz., mb., fran­cia krimi. 14 évén felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA A Móra Ferenc Művelődési Köz­pontban : 4 órakor: ASTERIX, A GALL. Sz., mb., francia rajzfilm. 6 és 8 órakor: A TUAREG BOSSZÚJA. Sr., olasz kalandfilm. 14 éven felüliek­nek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 órakor: 101 KIS­KUTYA. Sz., mb., amerikai rajzfilm. 6 és 8 órakor: A CÄPA. Sz.. amerikai kalandfilm. 16 éven felülieknek. TISZAKECSKE Az Arany János Művelődési Köz­pontban: 6 órakor: NINCS KETTŐ NÉGY NÉLKÜL. Sz., mb., olasz ka­landfilm. 8 órakor: MAD MAX. Sz., ausztrál film. 18 éven felülieknek. Április 26-án, vasárnap KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ (A? Erdei Ferenc Művelődési Köz­pontban) ! Délután 3 órakor: XIV. RENÉ. Bér­letszünet. A Szerszámgépipari Müvek dolgozóinak szervezett előadás. KEI.EMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: A LILLA-VILLA TIT­KA. Bérletszünet. 14 éven felülieknek. MOZI A mozik műsora azonos a szomba­tival, kivéve: KECSKEMET Planetárium, video (Lánchíd utca): 4 és 6 órakor: C1GANYLANY. Sz., francia filmvígjáték. Művelődési központ, video: 5 óra­kor: KELETI KÉNYELEM. Sz„ ame­rikai kalandfilm. BAJA Uránia mozi: Archív filmklub nem lesz. Stúdiómozi: fél 4 órakor: VÜK. A meseműsor gyermekmegőrző Jel­legű. BÁCSALMÁS Aroád mozi: 8 órakor: A FÖLDRE POTTYANT FÉRFI. Sz., angol scl-fl krimi. KALOCSA Stúdiómozl: Nincs előadás. KISKOROS Petőfi mozi: 3 órakor is: SARGA HAJ ÉS AZ ARANY ERŐD. Stúdiómozi: Nincs előadás. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatása szerint a 17. lottó-játékheti nyeremények — az illeték levonása után — a kö­vetkezők: öttalálatos szelvény nem volt; a 4 találatos szelvé­nyek nyereménye egyenként 433 343 forint; a 3 találatosok nyereménye 1921 forint; a 2 ta- lálatos szelvényekre egyenként 52 forintot fizetnek. — FELEGYHÁZI DIÁK SIKE­RE. Tegnap Miskolcon, a Zalka Máté Gépipari Szakközépiskolá­ban ünnepélyes díjkiosztóval zá­rult a szakközépiskolások orszá­gos szakmai tanulmányi versenye. Ezen 66 szakközépiskola 144 ne­gyedik osztályos tanulója vett részt. Az elődöntőkön több mint nyolcezer versenyző indult. A legjobbak között van Pap-Szigeti Róbert, a kiskunfélegyházi Pető­fi Sándor Gépipari Szakközépis­kola tanulója. A versenyzők kö­zül 79-nek nem kell felvételiznie az érintett tárgyból az egyeteme­ken. — Élő lemezbemutató. A Dutép munkásszállój árnak ebédlőjében (Kecskemét, Kurucz krt. 16.) áp­rilis 27-én, hétfőn 19 órától a KFT zenekar ad koncertet, amely az Ég és Föld című lemez be­mutatója lesz. Előzenekarként fellép a kecskeméti Ars Légió Együttes. — NEMZETISÉGI FESZTIVÁL. A Magyar Rádió nemzetiségi népzenei fesztiváljának délszláv bemutatóját vasárnap 18 órai kezdettel tartják a bácsalmási művelődési központban. Számos nemzetiségi együttes és szólista lép közönség elé. — A TÁJÉKOZTATÁSI hi­vatal munkájáról. Dr. Bercsé­nyi Botond, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnök- helyettese április 28-án, kedden Kecskemétre, a Szalvay Mihály Párt- és Munkásmozgalmi Vete­rán Klubba látogat, és 16 órától a hivatal munkájáról tart elő­adást. Várják az érdeklődőket. — KISMÉRETŰ TŰZOLTÓAU­TÓK. Községi és vállalati célok­ra alkalmas kisméretű tűzoltóau­tók készítésébe fogott a pécsi Pannonautó. A mecsekdljai vál­lalat az Autóker megrendelésére lengyel Zsuk gépkocsikat alakit át kislétszámú falusi, illetve üze­mi tűzoltóegységek és felszerelé­seik szállítására alkalmas külön­leges célú járművekké. A proto­típust a tűzoltóság bevonásával vizsgáztatták, majd a szükséges módosításokat követően kezdték meg a sorozatgyártást. — Felvétel a zeneművészeti szakközépiskolába. A Bartók Bé­la Zeneművészeti Szakközépisko­la dzsessz tanszaka felvételt hir­det érettségizett fiatalok számá­ra zongora-, ének-, dob-, szaxo­fon-, trombita-, harsona-, bőgő- és gitár szakokra. A képzési idő három év nappali tagozaton. A jelentkezési lap és a felvételi vizsga anyaga az iskola tanul­mányi irodájában (Budapest, VI., Nagymező u. 1. 1065, telefon: 217- 514) május 2-éig vehető át. KÜLFÖLDI SZABADSÁG — Háború? — kérdezi az Afrikába látogató turista aggódva, ami­kor dobpergést hall. — Nem uram — nyugtatja meg a veziető — ez csak azt jelenti, ru­hákat le, árakat fel, turisták jönnek. • * — Kávé, tea, szeszes italok, cigaretták? — kérdezd a vámtisztviselő. — Nem, köszönöm — válaszolja a turista —, el vagyok látva. * * A fiú írja a nyaralásiból: Kedves szüleim az idő nagyon szép, na­gyon jól érzem magam. Ne aggódjatok. Sziasztok. Jochen. U. I.: Mit jelent az, hogy epidémia? FOGADÓNAPOK Hétfőn a megyei tanács osz­tályvezetői — egy kivételével — fogadónapot tartanak. A személy­zeti és oktatási osztály vezetője kedden fogadja az ügyfeleket. A tisztségviselők közül dr. Gajdó- csi Istvánt, a megyei tanács el­nökét április 30-án, csütörtökön lehet felkeresni. Hétfőn hétkor Április 27-lén, hétfőn 19 órátóL Ismét jelentkezik a kecskeméti városa televízió. A többi között az építési tilalmak feloldásáról, az előírások megváltoztatásáról, a stnandidényre való előkészüle­tekről lesz szó. Bemutatnak egy — az átlagosnál is szemetesebb ~ illegális lerakótelepet. Aktuális hírösszeállításukban látható lesz a KTE—KSC fociramgadó össze­foglalója. A nézők — szokás sze­rint — .telefonon bekapcsolódhat­nak a műsorba. Észrevételeiket, kérdéseiket a 24-315-ös számon juttathatják él a stúdióba. ’ — Közlemény. A Démász kecskeméti kirendeltsége — ká­belbekötés miatt — április 27-én, hétfőn 11-től 13 óráig a Petőfi Sándor u. 1—11. számú házakban és az azok alatti üzletekben, a Szőrakaténusz Játékházban, a Hoffmann János utcai óvodában és iskolában, valamint a Naiv Művészek Múzeumában áram­szünetet tart. (291) — IRODALMI PRESSZÓ. Huszti Péter Kossuth-díjas Kivá­ló Művész, a Madách Színház tagja lesz ' a holnapi vendége a kecskeméti Aranykornak Szálló irodalmi presszójának. A zenés önálló est 18 órakor kezdődik. — Borgyűjtés. Az Orbán-napi borversenyre május 1-jéig ad­hatják le a kistermelők nedűiket a hajósi bormúzeumban. — Üt törők kulturális szemlék A Magyar Úttörők Szövetsége Bács-Kiskun Megyei Elnöksége megyei kulturális szemlét rende­zett. Ma 9.30 ódától Kiskunmaj- sán, a művelődési központban dramatikus játfjzókörök találko­zója lesz. A fúvószenekarok — ugyancsak a fenti időpontban — a kerekegyházi művelődési köz­pontban mutatkoznak be. A báb­játékosok holnap 10 órakor & kuinszentmiklósi általános műve­lődési központban adják elő pro­dukcióikat. — FOGÁSZATI szakrende­lés. Ladánybenén, a helyi egész­ségházban megoldották a fogásza­ti szakrendelést.' Április 20-ától heti két alkalommal — kedden 8- tól 13 óráig, csütörtökön 13-tól 18 óráig — várják a gyermek- és « felnőtt betegeket. C Hétfői _ ^ ^ lapszámunkból J H H A negyedik oldalon je­lentkezünk a Sajtóposta összeállítással. Ugyanitt kap helyet a Tudományos tanácskozás többlethoza- dékkal című cikk, amelyet egy modern küllemű, vál­tozatos tartalmú holland kiadvány lapozgatása után irt munkatársunk. A me­gye szarvasmarhát hizlaló gazdaságainak többségé­ben — így a Fülöpszáüási Vörös Csillag Tsz-ben is — tavaly veszteséges volt ez az ágazat. Az okokról és a kiútkereső kísérletekről ol­vashatunk az ötödik olda­lon. Publicisztikánk témá­ja: A szakszervezet és * leépítések. PETŐFI NSÉPE A Magyar szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: <lr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó VáUslSii. Felelős kiadó: Preiszlnger András szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság, tőr 1/4. «001 Telefon: 27-«ll (Telexszám: 20-21« bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a híriapkéztoesftS postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: légy hónapra 43.— ft, negyedévre: 129,— Ft, félévre: 258,— Ft, egy évre: 91#,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárás®«!, Kecskemét. Külső-Szegedi út«. «001 Telefon: 28-771 Vezérigazgató: Birkái hu ISSN am-ofts

Next

/
Thumbnails
Contents