Petőfi Népe, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-03 / 79. szám
1987. április 3. ® PETŐFI NÉPE • 3 Melegszívű brigád Megemlékezés a Táncsics kollégiumról A Tanonc ■ és Ifjúmunkás Otthonok Országos ^Szövetségének első intézménye, a Táncsics Mihály Ifjúmunkás Kollégium negyven évvel ezelőtt alakult mag. Az évforduló alkalmat ad arra, hogy a szakszervezeti mozgalom megemlékezzen a szakmunkástanulók kollégiumi mozgalmáról. A SZOT titkársága ezért úgy döntött, hogy április végén az egykori Táncsics kollégium bejáratánál (Budapest, Május 1. út 45.) emléktábla-avatással emlékezik meg a jubileumiról. Ezt követően a Táncsics kollégium tagjai, az egykori TlOSZ-otthonok vezetői és a szakszervezeti vezetők, illetve ifjúmunkások baráti találkozójára kerül sor. A SZOT Országos Ifjúsági Tanácsa felkéri a szakszervezeti szerveket, vegyenek részt a megemlékezésben és a Táncsics kollégium, valamint a TIOSZ működésével kapcsolatos emlékek felkutatásában. Az egykori TlOSZ-otthonok igazgatói és önkormányzati vezetői közöljék nevüket és címüket a SZOT Ifjúsági Tanács titkárságával (Budapest VI., Dózsa György út84/B. 1415.) Ugyanerre a címre írják meg nevüket és címüket az egykori Táncsics kollégium tagjai közül azok, akik mindeddig nem kapták meg a találkozó szervezőinek levelét. HATVANMILLIÓ TONNA TERMÉNY, TERMÉK Az anyagmozgatásnak a korábbinál fontosabb szerepe van a mezőgazdasági termelésben; növekednek a termelők rakodási, raktározási, főként pedig szállítási feladatai — ezt állapította meg a Központi Statisztikai Hivatal felmérése. Magyar műszerfalak Maruti gépkocsikért Az MMG kecskeméti gyárában szerelik össze A termelés az elmúlt másfél évtizedben lényegében megkétszereződött, s a gazdálkodók bátrabban vállalkoztak kiegészítő, illetve ipari tevékenységre, ezért is több anyaggal van dolguk. Nagyobb mennyiségű ipari eredetű terméket, alapanyagot is felhasználnak, ami szintén fokozza a szállítási teendőket. Mindent egybevetve a mezőgazdasági vállalatoknál —- egyszeri anyagmozgatással számolva — a növénytermelésben 35—45, az állattenyésztésben pedig 17—20 millió tonnára tehető az a termény- és termékmennyiség, amely valamilyen mozgatást igényel. Ehhez jönnek még az alaptevékenységen kívüli munkák, ezek közül a kavics, a homok és a terméskő együttvéve nem kevesebb, mint 20 millió tonnát tesz ki évente. A gazdaságoknál, vállalatoknál hatékonyabb lett az anyagmozgatás. Az ezen a területen foglalkoztatott dolgozók teljesítménye mintegy negyedével javult öt év alatt. A munkák gépesítése az utóbbi Időben némileg lelassult, 1980— 85 között háromszázalékos javulás mutatkozott. Az elemzés szerint számos gazdaságban még mindig hiányzik a belső úthálózat, bár 1980 és 1905 között mintegy ötödével nőtt a szilárd burkolatú utak felülete. Az utak bővítését, korszerűsítését folytatni kell, a költségek ugyanis a gazdaságosabb jármű- használattal megtérülnek. A mezőgazdasági üzemek a szállítási' feladatok nagyobb részét tehergépkocsikkal végzik, erre a célra kevesebb traktort használnak, mint korábban. A járműállomány összetétele azonban nem minden tekintetben kedvező, a teherautók átlagos szállítási teljesítménye mér hosszabb ideje nem növekszik. A Ladák, a Polski Fiatok és a Zastavák után ezentúl a japán Suzuki licenc alapján Indiában előállított Maruti márkájú kiskocsikhoz is gyárt műszerfalakat az MMG Automatika Művek. A kooperációs megállapodást, amelynek alapján a magyar részegységekért kész gépkocsikat kapunk a következő öt évben, a napokban Írták alá az indiai fővárosban. Az MMG Automatika Művekben már hónapok óta készülnek a Maruti-gépkocsiműszerfalak sorozatgyártására. A véglegesnek tekinthető műszaki terveket februárban fogadták el a megrendelők. A korszerű, saját fejlesztésű, formatervezett, rendkívül pontos és alacsony zajszintű műszerfalakat az MMG budapesti gyárában készítik majd, s a kecskeméti üzemben szerelik össze. Jelenleg a gyártáshoz szükséges szerszámok kialakításán dolgoznak. Rövidesen — hitelből — új gépsorokat vesznek, illetve helyeznek üzembe a szereidében. Az első vizsgálati mintáknak szeptemberre kell elkészülniük, az első nagyobb tételeket pedig a jövő év elején indítják útnak. A tervek szerint évente 80 ezer komplett műszerfalat állítanak elő a gyárban az indiai partner megrendelésére. Az MMG-ben az új műszerfalak gyártásával jelentős generációváltásra kerül sor ebben a termékcsaládban. Ez a típus ugyanis már a kilencvenes évek követelményeinek is megfelel, míg a jelenlegiek a hetvenes években kidolgozott előírások alapján készülnek. Ily módon lehetőség nyílik arra is, hogy a későbbiekben ilyen új típusú műszerfalakat szállítsanak a szocialista országokba, és esetleg más tőkés cégeknek is. A műszerfalakért — a szerződés szerint — valószínűleg már az idén ötszáz Maruti, 800 köbcentiméteres kiskocsi érkezik Magyarországra. A következő években ez a mennyiség_megkétszereződhet. Az indiai autógyárban, amelyet a Suzuki három évvel ezelőtt-tel épített Üj-Delhi környékére, az idén 120 ezer jármű gördül le a futószalagokról, mégpedig négyféle gépkocsi- és egy mikrobusztípus. Az alkatrészek 30—40 százalékát még a japánok biztosítják. A rendkívül fürge, négysebességes kisautók alig szennyezik a levegőt, s fogyasztásuk 100 kilométerenként 4— 4,5 liter. • Szabadi Jenő brigádvezetőnek (jobbra) két gyermeke, Edina és Zsoilt szintén a központifűtéscs iskolában tanul. (Teimesi László fel. vételei) lat épületgépész házaspárja, Tóth Imiréék társadalmi munkában készített terve valósággá váljék. Nem volt kaz&nh&z? A téesz kőművesei megépítették. Rozsdátlarútani kellett a csöveket? A Bánki Donét brigádból erre is akadt jelentkező. Nincs villanyszerelő, aki a Carborobot kazánok elektromos csatlakozását elkészítené? Dehogy nincs. Glaszta Ferenc. A takarítás végül a szülök dolga volt. A zord télen, amikor Fajszon is mínusz 25 fokot mértek, már nem fáztak a tanulók. $ £ * Bukros János, a Kék Duna párttitkára: ,— Az iskolában régóta küszködtek a fűtéssel. Ezen a helyzeten változtatni kellett. Nagyon akartuk a korszerűsítést. Hát sikerült. Jóleső érzés a szövetkezet dolgozóinak és a kitüntetett szocialista brigádnak, hogy munkájuk nyomán nemcsak a tavaszi vetések melegedhetnek. Gyermekeik sem fáznak. Kohl Antal Csendes eső permetezi a fajszi határt. Az ember azt gondolná, pihen a föld, annyira mozdulatlan még minden a Kék Duna Tsz 2900 hektáros közös szántóján. A nyugalom azonban csak látszólagos. Az égen vonuló sötétszürke felhők már az idén elvetett majoránnának, spenótnak, •zöldborsónak és kapornak hoztak jókor esőt. Éled a határ is nemsokára a szövetkezetben dolgozók munkája nyomán. Közülük a har- mincfős gépjavító Bánki Donát szocialista brigád igyekszik mostanában legkorábban beérni a szerelőműhelybe. Ebben az évben már 80 traktort javítottak meg, így a földeken a zöldségmagvak ágyát idejekorán „megvethették”. Fekete festék szárad egy pótkocsi felújított alvázán, jelezve, hogy a brigád nemcsak a fűszerpaprika- és zöldségtermesztésben használt gépek tervezéséhez és kivitelezéséhez ért. Serénykedő embereket látok egy borsóvágógép mellett. Takács József csoportvezető gépszerelő Szabadi Jenövei a vágószerkezet javításával, hűtővíz- és olajcserével, valamint a gép motorjának bejáratásával igazolja Pata József műszaki vezetőt, aki szerint: — Nekünk mindig előbbre kell tartani a munkában, mint a földeken. Nem maradhatunk le. Állják a szavukat. Erőfeszítéseiket a szövetkezet Kiváló brigád címmel ismerte el tavaly. Jutalomként 50 ezer forintot kaptak. Nyugodtan zsebre tehették, vagy akár egy kiadós brigádvacsorára is befizethették volna a pénzt. Megérdemelték. Ám ők másképp határoztak: — Van annak jobb helye is, mint fehér asztal mellett elverni. Költsük hasznosabb célra! Mire? * • • Rövid visszapillantással innét már egy másik oldaláról ismerhetem meg a brigádot Vedelek Mihály iskolaigazgató szavaiból : — 1985—86 telén az osztályokban, az ablak melletti padokba a hideg napokon télikabátban ültek be a tanulók. Két kályhában tüzeltünk egy-egy tanteremben, de hiába. Amikor fújt ászéi, muzsikáltak az ablakok. — Üjabb telet már nem mer-' tek kezdeni ilyen körülmények között, kétszázötven gyerekkel. Abból a megf ontolásból, hogy segítsen, aki csak tud, a falu közösségéhez és másokhoz fordulOTP-lakások épülnek Kiskőrösön ® Elégedett as iskolaigazgató is«•« • .... hogy a szövetkezet és a falu anyagi áldozatvállalásával most már nem fáznak a gyerekek. • Az áruház melletti, BÁCS- ÉPSZER által kivitelezett épületben 31 lakás lesz. Földszintjén kap helyet a korszerű gyógyszertár és a tágas, új könyvesbolt. (P. 2.) tak égető, de inkább dermesztő problémájukkal. Az iskola szorult helyzetében csak egy megoldás kínálkozott: közerőből tenni valamit. * * * A szocialista brigád odaadta az 50 ezer forintját az iskola fűtési rendszerének korszerűsítésére. A Kék Duna. Termelőszövetkezet 370 ezer forintot pótolt az anyagvásárlás kiadásaihoz. A tanács is hozzátett a pénzhez. A Csepeli Vas- és Fémművek acél- öntödéje sem tagadta meg a segítséget, amikor eljutott hozzájuk a íajsziak kezdeményezésének híre. Füstcsöveket küldött az összefogásra alapozott terv valóra váltásáért. Amennyire lehetett, a tanulók is „beszálltak” a közös vállalkozásba. A MÉH- től, papírért és vasért kapott 17 ezer forintjukat ajánlották föl. * * • A pénz azonban (még) nem minden. A munkát, a központifűtés-sizer elést el kellett végezni. Dolgozott a falu apraja-nagyja a kétszázötven Iskolásgyerekért, hogy a Középülettervező VállaGAGARIN EMLÉKEZETE — ÍGY ÉRJÜK EL A CSILLAGOKAT! Az űrkutatás hete • Jurij Gagarint az egész világon nagy szeretettel fogadták, magyar- országi látogatásakor Bab! István adta át a magas kitüntetést. É PP ilyen bor on- gós, szeszélyes április volt akikor is, amikor az ember először hagyta el a Földet: Huszonhat éve, 1961. április 12-én tette meg Jurij Gagarin az első óvatos kört szülőbolygónk körül. Azóta elértük a Holdat, lefényképeztük a bolygókat, már a külső övezetekben járnak a szondák, amelyek évmilliók múlva italán követeink lehetnek a világegyetem valamely távoli sarkában. Az ember képes arra, hogy örökre elhagyja a Naprendszert és nekivágjon, a csillagos tereknek. De egyelőre még az űrállomásokat lakja a Föld körül és arra készül, hogy holnapután követeket küldjön a Marsra ... Műholdfotó megyénkről 1 Hihetetlen iramban fejlődik a tudomány. E. Kovács Zoltánnak, a TIT kecskeméti planetáriuma igazgatójának nem az anyaggyűjtés, hanem, a válogatás lett a legnagyobb gondja, miközben a felszabadulásunk ünnepére rendezett kiállításra készült, amely mától látható a Kecskeméti Helyőrségi Művelődési Központban, és mintegy bevezetője a hétfőn kezdődő űrkutatási hétnek. Sok itt a kitűnő szemléltető ötlet és van jó néhány tudományos szenzáció is. A Bácsterv űrfotót adott kölcsön a megye déli részéről. Bizonyságául annak, hogy a mesterséges holdak szolgáltatásait mindinkább igénybe veszi a termelés immár nálunk is. Makettek, tablók mutatják a világűr kutatásával kapcsolatos terveket és a tudományos eredményeket. E. Kovács Zoltán kitartó szenvedéllyel próbálja a mindennapi szemlélet számára érzékelhetővé tenni a végtelen világegyetemet. A kecskeméti csoport Az űrkutatási kiállítás kerek három hónapja készül. Nagyjából azóta, hogy a múlt év végén megalakult a MTESZ keretében Kecskeméten a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) helyi csoportja. Az elnöki lisztet dr. Remes Péter ezredes, neves repülőorvos vállalta. A múlt szerdán a csoport alel- nöke, dr. Pozsgaí Attila orvos őrnagy az űrhajósok fizikai és pszichikai felkészítéséről tartott vetítéssel kísért előadást a planetáriumban. Beszámolt azokról az egészségkárosodásokról is, amiket a szovjet űrhajósok bizonyítottak. A hosszú űrutazásokban ugyanis épp a szovjeteknek vannak már igen nagy tapasztalataik. Hol van a planetárium? Több mint három éve nyílt meg a Széohenyivárosban a planetárium, de még mindig vannak, akik nemcsak hogy nem jártak benne, még hírét sem hallották. Ami ennél nagyobb baj: akad iskolás is, aki még nem látta. Holott milyen nagyszerű lehetősége az oktatásnak és a kíváncsiság felkeltésének. A múltkor levelet írt egy dunántúli pedagógus: olvasta, hogy itt óvodásoknak is van műsor. Hadd nézzék meg!... Kilencvenen jöttek! E. Kovács Zoltán nem egészen egy éve vezeti a planetáriumot. Kitartóan igyekszik növelni a látogatók táborát, megismertetni, megszerettetni- fiatalokkal és Idősekkel a csillagvilágot. Még diszkót is rendez ,az iskolásoknak, hogy hozzászoktassa őket a helyhez. Jelenleg négy szakkör működik a planetáriumban. Rendszeresen tartanak távcsöves bemutatót, amikor .tüzetesen körülnézhetnek az érdeklődők a Holdon, és láthatják a Jupiter négy legnagyobb’ égi kísérőjét, amiket először Galilei pillantott meg. Mindenki segített A Helyőrségi Művelődési Központ mennyezetéről a Naprendszer mása tekint ránk. Borzong- va sejtjük meg a végtelenséget, lenyűgöznek az arányok. Ha a Naprendszer akkora, mint a terem, mennyire aprók ebben az irdatlant űrben az égitestek! A mi kis világunk, a Föld és még legnagyobb bolygótársai is!... Nagyon sokan segítették a kiállítás létrehozását. Nemcsak a helyet adók, hanem a budapesti planetárium, a Szovjet Tudomány és Kultúra Háza, a szakszervezetek megyei könyvtára, az MSZBT, a megyei .pártbizottság archívuma, az MTA bajai csillagvizsgálója ... még felsorolni sem tudunk mindenkit. Mit esznek az űrhajósok? Aki kíváncsi rá, mit esznek az űrhajósok, itt megláthatja. Megnézheti felszerelési tárgyaikat, műszereiket. S aki behatóbban érdeklődik, láthatja a diavetítőn vagy a videón az űrhajósműsort. A kiállítás április 17-éig, péntekig tart nyitva. A planetáriumban ezalatt is folyik az űrkutatási hét programja. 6-án, hétfőin 5 órakor: Űrkutatás a Föld szolgálatában, este nyolckor pedig távcsöves bemutató. A többi műsor rendre 5 órakor: kedden Utazás a Naprendszerben, szerdán Találkozás a Haüey-üstökössel, csütörtökön A csillagok világa, pénteken Galaxisok világa, szombaton Űrkutatás az ezredfordulón. Az előadó dr. Horváth András, a budapesti Planetárium igazgatója. És lesz élményt adó játszani- való a gyerekeknek is vasárnap, 12-én délelőtt a planetáriumban: rakétát készítenek papírból. Mester L&szld Anyagmozgatás a mezőgazdaságban