Petőfi Népe, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-18 / 92. szám
1987. április 18. <*> PETŐFI !> fÉPE ® 3 Kórusfesztivál Kiskunhalason Az Éneklő ifjúság mozgalom keretében nagyszabású kórusfesztivált rendeztek csütörtökön Kiskunhalason. A várositerületi bemutatón tizenöt együttes lépett fel, legtöbben a helyiek közül. A Szabó Ferenc Kórusfesztivált dr. Tóthpál József, a Kórusok Országos Tanácsának igazgatója nyitotta meg és köszöntötte a névadó özvegyét. Szabó Ferenc zeneszerző és zenepedagógus Kodály Zoltán tanítványa volt, kétszeres Kos- suth-díjas, és sokáig Halason tanított, 1969-ben halt meg. Felesége, Lili néni szintén itt volt zongoraoktató, aki ä fesztivál végén nagy elismeréssel beszélt a nyolcszáz diák fellépéséről és férje emlékének ápolásáról. A kórusok főleg Szabó Ferenc, Bárdos Lajos, Ránki György és Karai József műveit adták elő, de elhangzott néhány népdalcsokor is. Dr. Tóthpál József a fellépők teljesítménye alapján kiemelte a Jánoshalmi Általános Iskolában és Gimnáziumban, valamint a kiskunhalasi Szüts József és a Felsővárosi Általános Iskolában folyó zenei nevelőmunkát. T. L. • A Tompái Általános Iskola kórusa énekel. A halasi sportcsarnok megtelt érdeklődőkkel. • Szabó Ferenc özvegye volt a fesztivál díszvendége. (Gaál Béla felvételei) Hiányszakmák ^sSUnkások iránti igény és elhelyezkedési lehetőségek A keresetszabályozás jelenlegi formája arra ösztönzi a vállalatokat, hogy takarékoskodjanak a létszámmal, a korábbiaknál ésszerűbben gazdálkodjanak a munkaerővel. Ennek hatására egyre differenciáltabb a vállalatok munkaerőigénye. Mind több helyütt kényszerülnek arra, hogy megszüntessék azokat a tevékenységeket, munkaköröket, amelyekben nem tudják a dolgozókat hatékonyan foglalkoztatni, kifizetődő munkával ellátni. A fejlődőképes, gazdaságosan termelő gyárak, üzemek viszont arra törekednek, hogy jól képzett szakembergárda álljon a rendelkezésükre. Ennek érdekében bizonyos szakterületeken még bővítik ds a létszámot, ültetve a kevésbé jól dolgozók helyébe szakmájukat jobban értő, nagyobb teljesítményre képes munkatársakat keresnek! Az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal információs központjának legutóbbi felmérése szerint a betöltendő álláshelyeknek csaknem a felére szakmunkásokat várnak a vállalatok. Miközben általában csökken a vállalatok muinikaierő-kereslete, még mindig van jó néhány olyan hiányszakma, amelyekben a jelentkezők több állásajánlat között is válogathatnak. Ilyen például a lakatos-, s ezen belül is a géplakatos szakma, de nagy a keletjük a forgácsoló szakmunkásoknak és a textilkonfekcionálóknak is. Sok helyen keresnek kőműveseket, villanyszerelőket, tehergépkocsi-, autóbusz-vezetőket, hegesztő és lángvágó szakmunkásokat, gépjárműszerelőket és ács-állványozó mestereket. A korábbiaknál kevesebb munkalehetőséget kínálnak a vállalatok a segéd- és betanított munkásoknak. Elhelyezkedési lehetőségeik azonban eltérőek aszerint, hogy ki milyen nehézségű munkára vállalkozik. A rosszabb körülmények között végzett, az átlagosnál nehezebb fizikai munkát igénylő munkakörökbe mindig várnak új munkaerőt. Á meghirdetett álláshelyeknek mindössze 10 százalékát kínálják szellemi foglalkozásúak- nak a vállalatok. Ezen belül továbbra is leginkább könyvelőt, gyors- és gépírót, pénzügyi szakembert, üzemmérnököt, vasút- forgalmi irányítót és raktárost keresnek felvételre. A munkaerőigényeknek valamivel több mint egynegyede még mindig Budapestre koncentrálódik, annak ellenére, hogy már á fővárosi vállalatoknál ds csökkent a munkaerő iránti kereslet. Bőségesek az elhelyezkedési lehetőségek Csongrád megyében is. Ennél kevesebb, de azért a jelentkezőknél még így is jóval több a munkalehetőség Komárom, Bács-Kiskun, Veszprém és Békés megyékben. Szabolcs-Szatmár megyében nemcsak egyes rétegek számára, hanem összességében is több a munkát kereső, mint amennyi a betöltetlen állás. Újabban Borsod megye ipari centrumaiban is nehéz a dolgozóknak szakmájuknak megfelelő állást találni. A legutóbbi országos felmérés szerint a munkaerő-szolgálati irodák segítségével a jelentkezőknek körülbelül' 80—82 százaléka egy hónapon belül elhelyezkedett. Egy hónapnál tovább, de három hónapnál rövidebb ideig várakozott megfelelő munkaalkalomra a jelentkezőknek csaknem 10 százaléka, míg körülbelül 7 százalékuk három hónapnál hosszabb ideig szerepelt a várakozók listáján. A legtöhb állást keresőnek — 40—50 százalékuknak — változatlanul az ipar kínál foglalkoztatási lehetőséget. A második legnagyobb munkaerő-felvevő ágazat a közlekedés, valamint a posta és a távközlés. A legtöbb fizikai munkásra az építőipar tart igényt, amely körülbelül a munkalehetőségek lÖ százalékát kínálja. Hasonló nagyságrendű a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás munkaerőigénye. A felkínált munkahelyek mintegy 7 százalékára a kereskedelmi vállalatok keresnek dolgozókat. SZOMBATI LEVÉL: Élt két évet Nem emlékeztem arra, hogy mikor történt Kecskeméten, a Széchenyi körút és az Ady Endre utca kereszteződésében az az egész várost, a megyét megrázó és felháborító baleset, amelynek során a teherautó elütötte a 12 éves Pólyák Andreát. A kislányt súlyos sérülésekkel, életveszélyes állapotban vitték kórházba, s az orvosoknak sikerült eredményesen szembeszállni a halállal: Andrea életben maradt, de a tragédia nyomait testén-lelkén örökké viselni fogja. Oly közelinek tűnt ez a baleset, hogy azt gondoltam, két-három éve történt. Kiderült, hogy 1980. február 17-én volt. Az ittas gépkocsivezető a piros jelzésbe rohanva, a zehrán ütötte el a kislányt. Ügy emlékszem, egy évet kapott és négy évre tiltották el a járművezetéstől, vagyis azóta már ismét valahol az utakon találkozhatunk vele. A másik hasonló, de következményeiben tra- gikusabb baleset pontosan ott történt, ahol Andreát elütötték, s ennek az időpontját mindenki tudja: most, április 14-én délelőtt. A zebrán áthaladni szándékozó óvodáscsoportba belerohant egy teherautó és hat embert elütött, köztük egy édesanyát, aki kisfiát tolta volna át gyerekkocsiban. A kisfiú szerdára virradóan belehalt sérüléseibe. Élt két évet... A két eset között természetesen csak a véletlen keltheti az összefüggés látszatát, én sem azért említettem, mintha azt hinném, hogy közük van egymáshoz. Illetve mégis van két szomorú és felháborítóan közös vonásuk: gyerekek a sérültek, az áldozatok; a gázolok pedig olyan alapvető közlekedési szabályt vettek semmibe —, s ez a felháborító —, amelyet még akkor is kötelező lenne betartani, ha az nem volna törvényi előírás. Nevezetesen azt, hogy ha ember van az t úton, meg kell állni. De ennél alapvetőbb, hogy aki gépjárművet vezet, annak kötelessége a forgalomra figyelni, s annak alakulásához igazítani saját közlekedését. Táblákról, zebrákról, villogó lámpáról most ne beszéljünk, mert itt lehetnek magyarázatok, nem egyértelmű megítélések, s ki-ki érdeke, beállítottsága szerint „értelmezheti” az adott közlekedési szituációt. És ez a baj. Valamiért nem merünk, nem tudunk egyértelműek, következetesek, ha szükséges, szigorúak lenni. Márpedig nagyon sok jel arra mutat, hogy a közlekedésben, az utakon elkövetett szabályszegések megítélésében túlságosain sokoldalúak vagyunk. Az ügyek elbírálásánál —, s erről nem az ügyészek, a bírók tehetnek, ilyen a törvény — minden létező és felhozható „körülményt” messzemenően figyelembe vesznek. Szélsőséges I példát említek: ha valaki ittasan halálra gázol egy embert, és a gázolónak négy gyereke van, hasonló ügyben még nem büntettél r meg, ezek már enyhítő körülményként is számításba jöhetnek. A közvélemény — a héten Kecs keméten tör- tént esetekhez hasonló ügyekben a legkülönbö- \ zőbb helyekre írott névtelen, vágj' nem is név- | télén levelek tanúsítják ezt — hat; írozottabb, következetesebb és szigorúbb elbírá lá&t vár. Aki J önhibájából, s főleg még ittasan i s mást halálra | gázol, attól örökre vegyék el a jof 'oátványt. Már i hallom is a szakemberek válasz át: a közvélemény laikus, nem ért a joghoz. 7továbbá: ha va- jj laki egyszer bűnt követett el, f őleg gondatlan- | ságból, azt nem lehet emiatt eg1 ész életére elül- tani a gépjárművezetéstől. Ezek az érvelések esetleg igazak is lehetnek, j> De a közvélemény, ha laikus i s, -„jogos önvécle- jj lemből” háborodik föl és köv etel nagyobb szigort. Az is igaz (lehet), hogy az életfogytiglani jj eltiltás súlyos büntetés. De tessék belegondolni: j a gépkocsivezető csak egyszer gázol halálra valakit, s annak a valakinek a legfontosabb — az élet — örökre befejeződött. B< 3gyógyul-e a. hozzátartozók, a szülők, a testvére k, a rokonok lelkén szakított seb? Joggal remélh eti-e a „laikus közvélemény”, hogy három-nég;y év múlva a gázoló már potenciálisan sem veszélyes a közúton? Évek, évtizedek óta mon djuk, mondogatjuk, hogy nem javul, sőt romlik a közlekedési fegyelem, a közlekedési morál. Sok az ittas gépjárművezető, a világítás nélküli kerékpáros stb. Hogy mennyi, az attól függ „ hány közlekedőt igazoltat, szondáztat a rendőr ség. De a sopánkodá- son, az elméleteken, a „valamit tenni kellene” tétovázásán nem jutunk üúl. Kitaláltuk már a fokozott közúti ellenőrzés t, a mi lapunkban a Szonda rovatot, a televízióban a Sokkoló műsort. Mindezekből azonban csa k azt tudjuk meg,amit eddig is tudtunk: nincs fegyelem a közlekedésben .... Nem tudom, mi lesz :a sorsa a keddi tragédia életben maradt sérültjeinek, nem merek belegondolni az édesanya, ;a szülők sorsába, ;s biztos vagyok benne, keserű napokat él át a zárkában a letartóztatott gépkocsivezető is. Azt sem mérlegelhetem, kinek nehezebb. De az a kisfiú már mindebből soha semmit nem fog megtudni, megérteni, akinek azt írják a fejfájára: Élt két évet! Jr RÁDIÓJEGYZET Kecskeméti tanakodó Az oktatás aktuális kérdéseivel foglalkozó, népszerű rádióműsor, a Tanakodó, története óta először nem a fővárosból jelentkezett ezen a csütörtökön. A színhely Kecskemét voOlt, illetve a városihoz közelii két kicsiny település: Méntelek és Katonatelep, a téma pedig a tanyai, kültelki iskolák múltja és jelene. A körzetesítés, mely csaknem két évtizede indult programként az iskodaügy jelentős mozzanatának számított, igen sok vitát kavart, kavar. A tanyai iskolák megszüntetését indokolta a tanyáik elnéptelenedése, a falvakba, városokba való költözés, továbbá az is. hogy a pedagógusok — a területi pótlék ellenére — nem szívesen vállalkoztak arra, hogy a nagyobb településektől több kilométerre,, tanyán gyakorolják hivatásukat;. Erre a csütörtöki rádióműsorban elhangzott beszélgetések is utaltak. Ugyanakkor, a még tanyán nevelkedő gyermekek • diákotthoniba való költöztetése jelentős ellenállásba ütközött a szülők részéről, nem véletlenül, hiszen ezzel elszakították a családitól a kisfiúkat, kislányokat. S hogy ki mit tart fontosabb szempontnak e tekintetben, laz ugyancsak változó — éppen ezért heves vitákra ingerlő. Az oktatás illetékes irányítói — köztük Császár Cirill, a Kecskeméti Városi Tanács művelődési osztályának vezetője —, valamint kültelki iskolákban tanító pedagógusok mondtak véleményt a legutóbbi •Tanakodóbian, s persze szót kaptak a tegdHeté- kesebbek, a tanyai iskolában tanuló gyermekek is. Elgondol- kcd/tiató, amilyen szeretettel nyilatkoztak a pu&atai életformáról, bár itudják, hogy előbb-utóbb a városba kell költözniük, hiszen a továbbtanulásra tanyán nincs mód. S bár a kültelki iskolák pedagógusai panaszkodtak néhány! dologra — mint például a közlekedésre —, .ám kitűnt, hogy végső soron nem cserélnének a nagyvárosi mámutintézménvekben tanító kollégáikkal. A munkára nevelés, a természetszeretet, a családiasabb légkör, s még egyéb szempontok is szóba kerültek, ámelyek a kültelki iskolák előnyeiként sorakoztathatok fel. Persze, hátrányokból sincs 'hiány, vagyis a kérdés változatlanul nyitott —ahogy arra a műsorban a művelődési oszTály vezetője is rámutatott: — hová kerüljön a hangsúly? Érdekes, megfontolásra érdemes vélemények sokaságát felvető tanakodással debütált vidéken a Tanakodó. A népszerű riporter, műsorvezető Győrffv Miklós jelezte, hogy a jövőben az országnak mind több részéből jelentkezik majd e műsor, » Így aiz oktatáspolitika helyi sajátosságairól is tájékozódhatnak a hallgatók. K. E. nKELEMEN KÁROLY: « Az alkohol rabságában / 7 J ) Leértem a Sió partjára \ 1 ^ V és a rozzant fahíd mellett észrevettem a motorcsónakot. Letettem a csomagokat, fejem zúgott a sok bortól, amit az öreggel megittunk a pincében. Valahogy furcsának tűnt nekem a folyó. Nem látszott haragos zöld színe a víznek, és a víz suhogása sem hallatszott. Nézem-nézem a folyó medrét, s az élet holdvilágfényében kékesszürke homokot látok. Odanézek a csónakhoz, az nem ring a vizen, mint amikor otthagytam, hanem úgy tűnt nekem, mintha oda lett volna szegelve a folyó fenekére. Belépek a csónakba, az meg sem mozdul. Eltűnt a víz, mint a kámfor. Kimentem a partra, leültem, s bambán bámultam a folyó fenekére. Egy fél órát ülhettem, amikor sárga imbolygó fényt vettem észre a parton. Feltápászkodtam és kimentem a gátra. A kerékpáros lefékezett mellettem. — Jó estét, papa — köszöntem az idős embernek, az erős holdvilágnál tisztán kivettem arcának markáns vonásait. Az öreg eldöntötte a gépet és kezet fogott velem. Kérdezem tőle, hogy milyen úton-módon tűnt el a víz a folyóból. Az öreg megmagyarázta, hogy Siófoknál van egy zsilip, és azt csak akkor nyitják fel, ha hajó vagy más vízijármű megy le a Dunára. Aztán, ha lezárják a zsilipet, a víz eltűnik « folyóból. Csak esetleg Simontornyától lehetne lemenni Bajára, mert ott ömlik a Kapos a Sióba. Megvakartam a fejemet. Na, most aztán jól nézek ki, gondoltam magamban. — Milyen mesz- sze van Siófok? — kérdeztem az öregtől. — Húsz kilométer itt a gátmenti gyalogúton, válaszolta ő, aztán kezet fogott velem, s elkerekezett a falu irányába. ... Fél három lehetett, amikor Siófokra értem. A Balaton partján nagy nehezen ráakadtam az épületre, ahol a zsilip volt. Egy darabig álldogáltam, aztán a revolveremet kézbe fogva, bekopogtam az ajtón. — Szabad! Felelte egy rekedtes hang, és én beléptem az ajtón. Egy szakállas, tengerészruhás, tagbaszakadt alak ült az asztalnál, szájában kurta szárú pipa, előtte megsárgult pányvaszegély feküdt. — Jó reggelt kívánok! Köszönök neki. — Mondja, ön a zsilip kezelője? — kérdeztem tőle. — Igen, én vagyok, válaszolta kelletlen hangon. Aztán elmagyaráztam neki, hogyan is jártam én a motorcsónakkal. Harsány hahotába tört ki, még a könnyei is kicsordultak. — Legyen szíves, — mondtam neki, miután abbahagyta a nevetést — engedjen annyi vizet a Sióba, hogy legalább el tudjak menni Simontornyáig, — ott aztán már lesz víz, mert ott ömlik a Kapos folyó a Sióba. — Hát mit gondol maga, zsilipet csak úgy egyszerűen lehet nyitogatni? Ohó! Nem úgy megy ám az! A minisztérium utasítására lehet csak felnyitni, ha valami hajó megy le a Dunára. — Nem érdekel engem — dör- rentem a szakállasra. Nyissa fel, mert nekem vissza kell jutnom a folyamőrséghez, Bajára. Érti? Hogy nyomatéket adjak szavaimnak, a revolvert nekiszegeztem a mellének. A szakállas megütközve nézett rám, arca sápadt lett és eltorzult. — Gyerünk, ne tétovázzon, mert baj lesz! — kiáltottam. A további esemény villámgyorsan pergett le. Emberem az egyik kezével a szoba bal sarkába mutatott, én hirtelen arra fordultam, és ö kihasználta ezt, úgy rúgott sípcsonton, hogy akkorát ordítottam, mint egy sivatagi sa- kál, a fájdalom, amit éreztem, rettenetes volt. Valami szíjfélével összekötözött, a revolvert bezárta az asztalfiókba, aztán telefonált a rendőrségre. Másnap jöttek értem Bajáról teherautóval, és utánfutóra tettük a motorcsónakot, esté már a helyőrségi fogdában aludtam. A folyamőrtiszt rettenetesen mérges volt rám, mert másnap riadó volt, s nekik a motorcsónak hiányában kerékpárral kellett a parti töltésen végignézni a flottilla gyakorlatát. Három hónappal megúsztam a csónakhistóriát, aztán leszereltem. Ezzel lezárult katonai pályafutásom utolsó szakasza. IV. Hazamentem K. faluba, ahol édesanyám és ötéves húgom lakott. Tizenkilenc éves voltam akkor. Elmentem dolgozni a cukorgyárba, de közben tanultam — ugyanis gépkocsivezető akartam lenni. Sikerült a vizsga, három hónap múlva megvolt a jogosítványom. A teherfuvarokhoz kerültem — akkoriban így hívták a vállalatot — kaptam egy elég jó karban lévő „GMC" tehergépkocsit. (Folytatjuk) Iskolabővítés Tiszaalpáron Tovább bővítik Tiszaalpáron a központi általános iskolát. A nemrégen átadott nyolc tanterem mellé most tornacsarnokot és napközis szárnyat építenek. A 25 millió forintos munkát a nagyközségi tanács költségvetési üzeme végzi, remélik, hogy az új tanévre már el is készül. (P. Z.)
