Petőfi Népe, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-16 / 90. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1987. április 16. A hasznot nem lehet pénzben mérni A Kecskeméti Tavaszi Napok mérlege Az idei tavaszon immár másodízben kapcsolódott be — Sopron és Szentendre mellett — Kecskemét is a Budapesti Tavaszi Fesztivál rendezvénysorozatába. A mostani Kecskeméti Tavaszi Napokat, csakúgy, mint a tavalyit, a zenei programok gazdagsága jellemezte. Tizenegy komoly-, könnyű- és népzenei hangversenyt hirdettek, neves külföldi és hazai, valamint megyénkbeli együttesek részvételével. Emellett nyolc kiállítás, egyéb bemutató és sportverseny is színesítette a kínálatot. Két héttel a rendezvénysorozat befejezése után kértük Fischer Istvánt, a Kecskeméti Városi Tanács elnökhelyettesét, a szervezőbizottság elnökét, summázza a tavaszi napok tapasztalatait, összevetve a tavalyival. — Elöljáróban hadd mondjam el, hogy benyomásaink szerint, Kecskemét és a környék lakói most már sokkal inkább magukénak érezték a tavaszi napokat, mint tavaly. Beépül a város éves kulturális programjába, olyannyira, hogy ha többé nem lenne, maguk a polgárok követelnének olyan rendezvényeket, ahol országos, sőt, világhírű együttesek lépnek színpadra. Gondolok itt például az I Musici di Romára, a Budapesti Fesztiválzenekarra, vagy a 100 tagú cigányzene- karra. — Milyen megszívlelendő tanulságai voltak az idei tíz napnak? — A belépődíjakkal kezdeném. Abból indultunk ki, hogy tavaly a Cziffra-hangversenyre a kétszázforintos jegyek az utolsó darabig elkeltek. Nem gondoltunk arra, hogy Cziffrára mindenki úgy készült, ki tudja, hallja-e még valaha. Az idén fellépő együtteseket — talán az I Musici di Romát kivéve — nem előzte meg a „most vagy soha” várakozás. A Fesztiválzenekar elérhető közelségben van, arról nem is beszélve, hogy a kecskeméti vendégszereplést megelőző este a televízió közvetítette koncertjüket. Jó szervezéssel sikerült csak teltháznyi közönséget toborozni. Vagyis: mi ebből a tanulság? Jövőre nem fogunk ennyi pénzt kérni egy jegyért. Inkább eladjuk százötven forintért az összesét, mint kétszázért a felét. — Úgy tudom, a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar hangversenye elmaradt, pedig oda nem kellett százakat fizetni. — Az az igazság, hogy nem volt érdeklődés. Ez a jövőre nézve ugyancsak hasznos tanulságként szolgál. Figyelembe kell venni, hogy a közönség ilyenkor a zenei csemegékre kíváncsi. A kecskeméti szimfonikusokat máskor is meghallgathatja. Csak azért, hogy a programban legyen helyi együttes is, fölösleges kellemetlenséget okozni. — Olyan véleményt is hallottam, miszerint egyszerre nem bír el a város ennyi rangos zenei programot, azaz, mindennap egyet. Nem beszélve arról, hogy ha valaki családostól meghallgatja csak a legizgalmasabbakat, az már egy vagyonba kerül. — Én úgy gondolom, hogy a jövőben kevesebb zenekari hangversenyt kellene rendeznünk, mondjuk kettőt-hármat, de igazán nívósat. — Változatlan marad-e a tavaszi napoknak ez a majdhogynem tisztán zenei profilja? — Jövőre, mivel addigra elkészül az épület, a színházat is szeretnénk bekapcsolni, egy erre az alkalomra szánt bemutatóval. Konkrét elképzelések még nincsenek, de szándékunkban áll más művészeti ágakat is bevonni. A zenében, csakúgy, mint eddig, minden réteg igényét szeretnénk kielégíteni. — Mennyire vonzzák a külföldieket a kecskeméti rendezvények? Mert hogy számítanak rájuk, az biztos, ezért készül a programfüzet is két nyelven. — A két év alatt még nem sikerült odáig eljutnunk, hogy nagy számú külföldi vendéget fogadjunk. Nem jönnek el Kecskemétre csak egy koncert kedvéért. Éppen ezért a közönség szervezésénél a város és vonzáskörzete lakóira kell elsősorban gondolnunk. Arra számítottunk, hogy a Bácskai lakodalmasra lesz bőven külhoni érdeklődő. Nem volt. A bemutatót még ráadásul az eső is zavarta. Újabb tanulság: nem szabad egy programot az időjárás kényének-kedvének kitenni. — Mennyi pénzt hozott a konyhára a Kecskeméti Tavaszi Napok? — A bevételek fedezték a kiadást. Az Idegenforgalmi Propaganda Vállalat félmillió, a megyei és a városi tanács 400—400 ezer forintos támogatást adott. Az eladott jegyekből származó bevételünk 600 ezer forintra rúgott. Ez összesen éppen 1 millió 900 ezer forint, amennyi a kiadásunk volt. A tulajdonképpeni nyereségnek a vendéglátásban kellett jelentkeznie. Azt nem tudom, hogy nekik megérte-e. A mi hasznunkat nem lehet pénzben mérni. Akkor könyvelhetünk el nyereséget, ha a bemutatókat minél többen látják, s ezen keresztül nemcsak a művészetekhez, hanem egymáshoz is közelebb kerülnek az emberek. Kormos Emese KELEMEN KÁROLY: Az alkohol rabságában / / í\ I Bevittek bennünket az ( dvf • J osztrák határvadász- őrsre. Ott voltunk egy napig, aztán átadtak bennünket a magyar hatóságoknak. Sopronban a katonai ügyészség cellájában kötöttünk ki. Pár nap eltelte után megkezdődött a kihallgatásunk. Két feltűzött szu- ronyú puskás katona vitt fel engem Tamási hadbíró ezredes irodájába. Az ezredes éppen az íróasztala előtt ült, és az iratok tanulmányozásával volt elfoglalva, amikor beléptünk. A két katona feszes vigyázzba merevedett, majd az egyik — egy nyúlánk szőke fiú — szakaszvezető jelentette: — Ezredes baj társ jelentem, hogy Kelemen Károly honvéd katonaszökevényt, parancsára előállítottuk! — Rendben van — mondta az ezredes — vegyék le róla a bilincset, — tette hozzá, miután felállt az íróasztaltól. A szakaszvezető levette a kezemről az acélbilincset és a járőrtáskájába tette. — Maguk elmehetnek, mondta az ezredes a két katonának, majd csengetek, ha végeztem a kihallgatással . . . Amikor a katonák után becsukódott az ajtó, az ezredes visszaült az íróasztalhoz. — Üljön le arra a székre, és majd válaszoljon a kérdéseimre. Az ezredes letette aranykeretes szemüvegét, aztán kihúzta íróasztalának a fiókját és kivett belőle egy doboz Symphonia cigarettát, felbontotta, aztán rágyújtott. — Dohányzik? — kérdezte tőlem lágy, kellemes hangján. Én hirtelen felugrottam, és vigyázzállásban feleltem: —- Igen, ezredes úr! — Jó, pihenj! — mondta és felém tartotta a cigarettás dobozt. Kivettem belőle egy cigarettát, és rágyújtottam. — Húzza oda az asztalhoz a székét, ott van hamutartó, mondta az ezredes, — és az ovális asztal felé intett a fejével, ami az iroda jobb oldalán az íróasztal végénél állott. Odatelepedtem s vártam a további fejleményeket. Az ezredes eközben egy eléggé vaskos dossziét vett ki a szekrényéből és maga elé téve, iratokat húzott ki belőle! Feltette szemüvegét, aztán az iratok tanulmányozásába mélyedt. Csend volt az irodában, csupán a falon levő ódon falióra egyhangú ketyegése hallatszott. Az ezredes jó fél óra hosszat olvasta az iratokat, aztán visszatette őket a dossziéba, és ismét rágyújtott. — No, akkor talán mondja el nekem Kelemen honvéd, hogyan is történt ez az ausztriai kirándulásuk Aranyi őrvezetővel. Én elmondtam őszintén mindent, — gondoltam, úgyis tud az ezredes arról — így nincs értelme köntörfa- lazni. — No igen, — mondta .az ezredes, miután beszámolóm végére értem. Ez eléggé súlyos eset, ezért háború esetén golyó jár, tette hozzá kissé emelt hangon. De az enyhítő körülmény, hogy ön még fiatal, még a tizennyolc évet sem töltötte be. Ez nagy szerencséje, a szerencsétlensége mellett. Tamási ezredes nagyon megértő volt velem szemben, — noha eléggé súlyos dolgot követtem el. Torkomat a sírás szorongatta, szemeim elhomályosodtak. Az ezredes csengetett, és pár perc múlva belépett a szobába az a két katona, aki felkísért engem kihallgatásra. — Kísérjék vissza a fogdába, és mondják meg Banai őrmesternek, hogy Kelemen honvédnek én engedélyeztem a dohányzást. — Igenis, ezredes bajtárs! válaszolt a szakaszvezető, — aztán szabályos hát- raarcot csináltunk, és kiléptünk az irodából. Úgy két hét múlva megvolt a tárgyalás, és én hathavi büntetéssel megúsztam az ügyet — az őrvezető, mint elsőrendű vádlott, három évet kapott. Én Pécsre kerültem a Frigyes laktanyába, — akkoriban az volt a honvédségi büntetőintézet. Pár hétig az irodákat takarítottam, aztán lekerültem a lakatosműhelybe. Ketten voltunk egy Jégrády nevű katonával. Egyik nap bejött a műhelybe Böröcki hadnagy, az intézet parancsnoka. — Tudna maga csinálni egy vasszánkót nekem? — kérdezte tőlem. — Tudnék, hadnagy úr — mondtam neki. — Akkor rendben van, kezdjen hozzá, és ha kész lesz, jöjjön fel az irodámba. Két nap múlva kész lett a szánkó. Felvittem az irodáig, s letettem az ajtóba. Bementem és jelentettem a hadnagynak. Az kijött és szemügyre vette a szánkót. — Ez igen! Remek munka, Kelemen! Most pedig jöjjön be az irodába. A szánkót elviszi a lakásomra. Megadta a címét, majd kaptam egy állandó kilépési engedélyt tőle, ami érvényes volt a visszavonásig. Kaptam a raktárban — a hadnagy utasítására — egy öltöny új egyenKÖNYVESPOLC • • Gerencsér Miklós: Üzenet Jót teszek-e, ha azt üzenem olvasóinknak, hogy érdemes megvenni, elolvasni Gerencsér Miklós Üzenet című kötetét? Több üzletben is kerestem riportkötetét. Sikertelenül. Rosszkor? Másutt talán akad még néhány száz példány? Ki tudja? Gyarapító olvasmányokat gyűjtött össze huszonegyedik kötetében a győri származású, Rózsa Fe- renc-díjjal az elmúlt hetekben kitüntetett író, újságíró. * * * Történelmi útikalauznak is minősíthetném a múlt üzeneteit érdekes riportokban korunknak közvetítő írásokat. Gerencsér Miklós fölfogása szerint „történelmi személyiség” a Tihanyi alapítólevél, mert minden helyzetben, minden tárgyban sorsokat keres. Nemzeti múltunk szerves, tárgyiasult részének is tekinti ugyanakkor a hetvenegynéhány éves Kis Rigó Béla berénybenei tanyai gazda nemzedéke tapasztalatait kaptáro- zó életismeretét, bölcsességét. Az országjáró, értékmentő, pontosabban értéktudatosító egyaránt figyelemre érdemesít építészeti teljesítményeket (a szántódpusztai Kristóf-kápolnát, majorságot, a péceli malmot, a jáki templomot, a Vajdahunyad-palotát), kalandos sorsú műkincseket, történelmi tájakat. Legbensőségesebben a nagy emberi teljesítmények titkai foglalkoztatják, a nagy alkotások, a nagy tettek gyökérzetét vizsgálja. A tudás és a céltudatos, örömös munka frigyéből származtatja az egyént és a világot előremozdító, gazdagító gondolatokat, műveket, tudományos felismeréseket, új gazdasági eredményeket. * * * Noha iparváros szülötte, inkább a magyar mezőgazdászat jeles helyeiről készitett riportokat. Igaz, a hatvanas-hetvenes években joggal büszkélkedtünk némely ágazatának látványos fejlődésével. Kereste a mai sikereket megalapozó ruhát, bakancsot, sapkát és derékszíját. A kapuőr megütközve nézett rám, amikor a kapuhoz értem, magam után húzva a szánkót. — Hát te? hova ilyen parádésan? Büszkén mutattam neki a kilépési engedélyemet. — Neked aztán hülye szerencséd van! —jegyezte meg a tizedes, aki éppen a kapuőrségen volt. Te vagy itt az első elítélt, aki ilyen papírral rendelkezik. Na jó, menj, vidd haza a főnök szánkóját. Kiléptem a kapun, aztán nekivágtam a városnak. Nagy nehezen megtaláltam a hadnagy lakását a Majláth utcában. Átadtam a feleségének a szánkót, aki megkínált süteménnyel és rumos teával. —- Erről ne szóljon senkinek — még a férjemnek se —, mondta a hadnagy csinos felesége, miközben a pénztárcájából kivett 10 forintot és a kezembe nyomta. — Nos? — kérdezte a kollégám amikor visszaértem a lakatosműhelybe —, hogy sikerült a dolog? — Elég jól, mondom neki, — és a köpenyem belső zsebéből egy üveg bort vettem elő, és a satupadra tettem. Az ajtót bereteszeltük, aztán megittuk a bort. — Most mi vagyunk a „janik" komám! Tudod mit, Légrády? Csinálunk szánkókat és én majd elpasszolom! Érted! Mindig csak egyet: Megvan a kilépő, és a papír arról, hogy a szánkó a góré tulajdona. Mi aztán csináltuk a szánkókat sorozatban. Én kimentem vele a piacra, és tíz forintért eladtam azokat. Volt innivaló, volt pénz .. . Közben más tiszteknek is gyártottunk szánkót, és így a „fekete" árut könnyebben ki tudtam vinni a laktanyából. Persze ezeknél a sötét dolgoknál is érvényesült a közmondás: addig jár a korsó a kútra ... (Folytatjuk) nagy serkentőket. Bátorító példaként mutatja be „a földkerekség legelső felsőfokú mezőgazdasági tanintézetét”, a Georgikont. Bizonyítja: „az árutermelő, belterjes, korszerű magyar mezőgazdaság jövője sarjadt a Georgikonban". Bámulatos aprólékossággal gyűjtögette a mezőhegyesi lótenyésztésre vonatkozó adatokat, mert észrevette, hogy a nemesítő állomás sorsa „kezdettől szorosan tapad történelmünk nagy mozzanataihoz". Boldog, ha — mint Lajosmizse határában — találkozhat eleven történelemformálókkal. Elismeri a tanyamúzeum értékeit, de több hasznosítható tanulságot remél a gyűjteményes ház hajdani tulajdonosától. Vérbeli tanyázáson tudta meg Németh Ferenctől a „teremtő helytállás” azóta virággá, fává, árokparti zölddé átalakult ősöktől öröklött parancsait. Gerencsért az élet, a hatékony élet gyűrűzte el írói, újságírói nemzetkrónikásnak szegődve. A két folyó közé sodródott földijeként örvendezve írom ide: az emberi ügybuzgalom szép példáit mutatja föl kishazánkból. Tud újat mondani a hely történetében jártasoknak is „a hivatás szent oázisának tekinthető Miklóstelepről”. Köszönet a pompás Mathiász-kiséletrajzért! Táj, történelem, teremtő találékonyság szép emlékműve a Kiskunsági piros kavics, a zsanai puszta krónikája. Néprajzi forrás- értékű Bacsó László népköltő portréja, munkásságának értő föl- elevenítése. Fogytán a könyvismertetésre ki- porciózott hely, csak utalhatok Kossuth Lajos Kecskemétre vetődött rokonairól írt riportra. * * * Arról mindenképpen szólnom kell, hogy Gerencsér Miklós akkor érzi üzeneteit sikeresnek, ha példái cselekvésre mozdítják az illetékeseket. Jó volna, ha az ötnapos iskolahét, a számtalan iskolaszüneti nap, a felelőtlenül engedékeny osztályozás éveiben többen tudnák, hogy milyen erőfeszítéssel maradhatott talpon valaki a Georgikon Tudományos Gazdasági Iskolában. Alapos tudást követeltek a vizsgákon, hajnali négytől este nyolcig edződtek a gazdaságban. A tovahaladó idő napról napra fényesebben igazolja a kisrigóbé- lák igazát is: „jóllehet ezerszeresen túlhaladhatja a gyárszerű földművelés és állattenyésztés a tanyai parasztok termelési módját, de a természettel való, szinte a sejtek belsejéig bizalmas illetékességük soha nem válhat korszerűtlenné". Heltai Nándor TÁRLATNAPLÓ Hl Vincze László festményei «sag.. 0 Vincze László: Zsuzsanna a fürdőben Az Erdei Ferenc Művelődési Központ kamaratermében április 3-ától láthatók Vincze László festményei. A jelenleg a Kecskeméti Művésztelepen dolgozó festő művészi útja nem bizonyos, hogy ismerős mindenki számára. Szamoskéren született, 1945-ben került Debrecenbe, ahol Félegyházi László rajztanár irányította a gimnáziumi évek alatt. Képzőművészeti főiskolai felvételije elsőre sikerült, ám tanárával és a korabeli művészetpolitikai elvekkel történt összeütközése miatt tíz társával átkerült a tanárképző főiskolára. Galgahévízen kezdett tanítani 1957- ben, ahol a tanítványai szüleiről, nagyszüleiről festett karakteres portrékat. 1959-ben Aszódon önálló kiállításon mutatkozott be, majd egy évvel később már Esztergomban tanított. Megragadta a város történelmi hangulata, a környék szépsége. Itt telepedett le, alapított családot és szinte mesebeli fordulatot hozott életében az édesanyja amerikai örökségéből kapott pénz. Lehetővé tette, hogy csak a festészetnek éljen, a megélhetés, családfenntartás gondjai ne nyomasszák. Miháltz Pálnál fejlesztette tudását, s külföldi útjain a múlt mesterektől is sokat tanult. 1964 óta tagja a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának. Azóta harminc önálló és több mint negyven csoportos kiállításon szerepelt. A mostani kiállításán bemutatott képek az elmúlt évek termései. Láthatunk közöttük tanulmányszerű portrékat, tájképeket. A tájak színvilága az impresszionizmus szabad szemléletét tükrözi, ám a pillanatnyi benyomás helyett a tájak hangulatát igyekszik megőrizni (Folyókanyar, Két fa). A következő csoportot mitológiai témákhoz kapcsolódó aktos kompozíciók jelentik (Zsuzsanna a fürdőben, Szent Antal megkísérlése, Apolló és Daphné). Nem illusztratív, hanem improvizatív módon alkot, s ezt az úgynevezett zenei gondolkodást mutatja, hogy ugyanaz a kompozíció több képnek is alapszövete, ám a színhangulat egészen más (Nyári délután, Bacchanália). A színek meghatározó szerepe még erősebb a konkrét témát már teljesen elhagyó, látomásszerű képeken. (Hagyományos erdő, Sárga kép). A szemléleti sokszínűség valamennyi alkotásán egymásra épül, s meghatározó jelentőséget kap a természet szeretete, ismerete. Az ismert látványból indul a festői technikájába a véletlent is bekapcsoló képalkotás. A kiállítás április 24-éig tekinthető meg. Simon Magdolna 0 Vincze László: Bacchanália át