Petőfi Népe, 1987. március (42. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-04 / 53. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1981. március 4, VITAZÁRÓ ' . Mit tehet a pedagógus? Igen vegyes érzelmeket, indulatokat váltott ki a lapunk hasábjain másfél hónapja megjelent, Mit tehet a pedagógus? című vitaindító írás. Ahogy az azt követő hozzászólások többsége is. Mintegy kéttucatnyi levél érkezett szerkesztőségünkhöz; szülői és nevelői vélemények, javaslatok, egyetértő vagy ellentmondó megállapítások, megjegyzések, példák sokasága. Sajnos, valamennyi levél közlésére nem vállalkozhattunk, de néhányból az alábbiakba* még idézünk egykét mondatot. „Szerintem ez nem vitatéma, és főként nem olyanok részére, akiknek fogalmuk sincs az általános iskolai magatartási helyzetről, fegyelmezési lehetőségekről, ■problémákról. Ezek a problémák csak a pedagógusokra tartoznak. Máris megjelent egy hozzászólás az újságban, amelyben a képviselő úr (Südi Bertalan) a pedagógusok nagy százalékát lehúzza, hogy fegyelmezési módszereik nem jók, tekintélyük nincs. Ha ilyen cikkek jelennek meg, akkor nem is lesz...” — véli kecskeméti olvasónk, Csapó Csaba. Paczolay Ferencné bajai nyugdíjas pedagógus ezzel kapcsolatban így ír: „Ha jól emlékszem, Südi Bertalan hozzászólásában csakis a gyermekek iskolai verését ellenezte. Semmi kétség, igaza van, mert a verés — 40 éves pedagógusi gyakorlattal mögöttem mondom — szerintem sem tartozik az iskolai nevelés eszköztárába .. „Nagy örömmel olvastam Koloh Elek vitaindítóját. Bár változást nem remélek, mert szokás nálunk, hogy jogos panaszokra, jó javaslatokra rábólintanak, azután nem történik semmi — írja Érsekcsa- mádról Kiss Torma Mártom, majd hozzáteszi: — Az általános iskolában legtöb pofont az énektanáromtól kaptam, mégis legnagyobb szeretettel rá emlékezem vissza. Jelenleg én is énektanár vagyok... Köztiszteletben álló pedagógusoktól, szakemberektől kértem véleményt pofon-ügyben. Kivétel nélkül két véleményt mondtak. A hivatalosat és a magánvéleményüket. Tehát e téren egy tudathasadásos állapot uralkodik .. „A családokat érő káros hatásokkal szemben védelmet nyújtani csak az erkölcsöt ismerő és aszerint élő, a család békéje, egyetértése, boldogsága fölött őrködő édesanyák képesek ... Viszsza kell adni az anyát a családnak, kimondottan ők határozhassák meg, hogy hány órát dolgoznak, s akkor a gyermekük jóra is rosszra oly könnyen reagáló lelkében nem az egyedüllét, szomorúság, reménytelenség érzése foglal helyet, hanem az öröm, az élet szépsége, értelme.." — szögezi le Halasy István kecskeméti olvasónk, s bár hosszú levele nincs egyéb tanácsok, elképzelések híján sem, mégis megkérdőjelezi az efféle viták létjogosultságát a sajtóban. Ellentétben a hozzászólók 90 százalékával, közöttük az ugyancsak kecskeméti Egyházi Lászlóval, aki a kisegítő iskolák bővítésében lát» ja a deviáns gyerekekkel szembeni nevelési nehézségek megoldását, s a vita folytatását javasolja, Hol rontottuk el? címmel. Érkezett névtelen levél Is. Egy szülő írta, s bár alapvetően más „hangnemben" mond véleményt a pedagógusmunkáról, mint a hozzászólók többsége, ettől függetlenül csak azért nem közöltük le észrevételeit, megjegyzéseit, mert névtelenül írta. Persze ezt meg is indokolta: „A gyermekem még iskolába jár, és a pedagógusok bosszúját már volt szerencsém megismerni!" Megdöbbentő kijelentés, hiszen úgy hangzik, mintha a szülő és a nevelő között állandó lenne az ellenségeskedés. Én nem hiszek ebben, lévén a gyermek szellemi és testi fejlődése közös érdek, amit a leghatékonyabban csak egymást segítve, átgondoltan együttműködve érhet el szülő és pedagógus. De egyébként is nehéz hinni annak, aki nem mer kiállni nyíltan az igaza mellett. A névtelen h .... legalább olyan károsak, mint az alaptalan feljelentgetések, meghurcoltatások. Mondhatni: ja, kérem, a demokrácia sajnos, gyermekcipőben tipeg. De akik hajlandók hordani a több számmal kisebb cipőt, azok ne sírjanak, hogy szorítja, véresre töri a lábukat. Ez vonatkozik mindenkire, hivatástól, nemtől, jövedelemtől, lábmérettől stb. függetlenül. A Mit tehet a pedagógus? című vitaindító azért íródott, mert — teljesen egyoldalú módon — egyre gyakoribbak a pedagógusok elleni feljelentések. Pedig nézzünk önmagunkba, kedves szülők — ezt kell tennie e sorok írójának is —, hiszen jócskán részesei vagyunk csemetéink ma- * gatartásbeli problémáinak. Még ha temérdek indokot sorolhatunk is fel gyermeknevelési gondjaink magyarázataként. Életvitelünk, amit — az esetek jó részében — a családra hivatkozva vállalunk, napi egy-két óra együttlétet engedélyez gyermekeinkkel, s ilyenkor már — kimerültségünk folytán — hajlamosak vagyunk a szélsőségekre: mindent elnézünk, vagy semmit, csak legtöbbször éppen a megfontolt, érzelemgazdag nevelésre vagyunk képtelenek. De ha már vállak. tűk ezt az életvitelt, legalább a pedagógusok munkáját ne nehezítsük, gyermekeink érdekében. Higgyünk felkészültségükben, ítélőképességükben, jövőt formáló törekvéseikben. Higgyünk abban, amit például Halász Kálmánná kiskunhalasi tanítónő így fogalmazott meg hozzászólásában: „Becsülöm és tisztelem a szülőt, aki rám bizta gyermeke nevelését. Erőmhöz és egyéni emberi tulajdonságaimhoz mérten ennek a bizalomnak akarok megfelelni. A nevelésben a gyermek iránti szeretetnek kell dominálni... A szeretet által lekopik a gyermek durvasága, és meggyőződésem, hogy ezt köteles vállalni, aki a pedagógushivatást választotta ...” Egy óvodai, iskolai közösség életébe, munkájába beavatkozhatunk segítő szándékkal, de ellenségesen is. Ez utóbbi esetben azonban egy valamit ne feledjünk. Ha a pofonokat — képletes értelemben — egymás után kapja gyermekünk, miután kikerült az oktatási intézmények falai közül, hol, kinél, kivel szemben tehetünk feljelentést? Legfeljebb önmagunknál, mert elkényeztettük, kishitűvé vagy nagyképűvé neveltük, s még annak is gátjai voltunk — elfogultságainknak, okoskodó önérzetünknek vagy kivagyiságunknak engedve —, hogy nevelési hiányosságainkat, torzulásainkat valamilyen módon a pedagógusok legalább korrigálni tudják. Pedig mindenki arról álmodik, hogy okos. jó érzésű, becsületes ember lesz gyermekéből. Ennek érdekében semmi sem sok, semmi sem drága. Az a röpke idő sem, amíg önmagunkba nézünk, s átgondoljuk mit, miért, hogyan tegyünk, cselekedjünk. Különben nagy a valószínűsége, hogy az álom csak álom marad ... Minden hozzászólást, véleménynyilvánítást köszönünk. Koloh Elek A MEZŐNY SZÉTHÚZÓDIK Amatőrök megyei tárlata Hallgatom a megnyitót, e pillanat ünnepélyességéről beszél az Országos Közművelődési Központ osztályvezető-helyettese, Kertészné Angyal Mária. Valóban ünnepi a hangulat, de nem is lehet másképp: a megye amatőr képző- és iparművészei tárják itt közszemlére féltett kincseiket, művészi próbálkozásaik eredményeit; a nyáron megtartandó XIII. országos kiállítást megelőző Bács-Kiskun megyeinek ad otthont e hónapban a kiskunmaj- sai Ifjú Gárda Művelődési Ház. Újabb zsűrizés után dől majd el, hogy ott kik szerepelhetnek. Alkotói módszerben, stílus-, irányzatban, témaválasztásban, technikában stb. sokféleség jellemzi a tárlatot. Látni itt olajfestményt, grafikát, akvarellt, reliefet, csontfaragást, tájképet, portrét; többnyire realista ábrázolásra törekednek a bemutatkozók, de találkozni absztrakt művel is. A mezőny ismertség tekintetében alaposan széthúzódik: kiállított olyan amatőr, aki tízezren alul a kisebb igényű munkáit sem adja el már, s olyan is, akinek ez az első nyilvános megmérettetése. Akadnak alkotások szép számmal, amelyeket gondolkodás nélkül otthona díszei közé fogadna a szemlélődő, s látni olyanokat is, amelyeken a vonalak, színek csupán a témául választott valóságdarab szép lemásolását szolgálják. Egyébként, ha a témákat • Kocsis László: — Inspirál... (Paskuj Iván felvételei) • Ballal László, a diák alkotó. Lajstromba vesszük, kitűnik, hogy a megye amatőréi szívesen festenek tanyát, falusi udvart. Már a díjak kiosztásánál tartunk. Tucatnyi elismerés talál gazdára, ami arra vall, vannak patrónusai az amatőrmozgalomnak szűkebb hazánkban. Szívesen hallottam volna a megnyitóban konkrét megállapításokat a látható munkákról, vagy hallanék most, a díjosztásnál. Sajnos, az érdeklődők nem tudják meg, miért találták érdemesnek a díjra az egyik vagy a másik alkotót... Szimpatikus fiatalember, aki két díjat is átvehet: az Erdei Ferenc Művelődési Központét és a házigazda művelődési házét. Ballal Lászlónak hívják. — Solti vagyok, de Itt tanulok a Dózsa György Gimnáziumban — mondja magáról, amikor a díjkiosztás véget ér. —• Háromnégy éve festegetek, leginkább olajjal. Ez a legelső bemutatkozásom a nyilvánosság előtt. Nem tartam magam amatőr művésznek, csak diáknak. Persze a festés sokat jelent számomra. Úgy érzem, betölti majd az életem. Most főiskolai felvételire készülök, ez a legfontosabb, de bevallom, szeretnék sokat megtanulni a választott művészeti ágból, s szeretnék egyszer igazi művész lenni. Dr. Gombkötő Antalné — órás • Dr. Gombkötő Antalné a képei előtt. Kecskemétről — egy másik díjazott: — öt éve hódolok a festés szenvedélyének, nyaranta táborokban veszek részt. Kiállították már a képeimet a Naiv Művészek Múzeumában Kecskeméten, s a bajai művelődési otthonban is, ahol szintén nyertem díjat. Én úgy látom a saját munkáimat, hogy azok rokoníthatók a naiv művészekével. Kedvenc témáim a fák, virágok, a paraszti élet jelenetei. Itt az előbbiekről készült képeim- nézhetők meg. Kocsis László kecskeméti asztalos először szerepel ilyen megyei seregszemlén, volt már egykét kiállítása — legutóbb Tisza- alpáron, sikeres —, most nem kapott semmiféle díjat, de kiállított képe figyelemre méltó. — Tanulságos ez a seregszemle, jó alkalom, hogy az ember lássa, hol tartanak az amatőr társak, ez inspiráló — ennyit hallok tőle. mert már indulnak a résztvevők a megnyitót követő fórumra. A nézelődők közül a kecskeméti Ollári Jánosnak és a dunave- csei Tóth Józsefnek tetszik a kiállítás — nem ok nélkül. Reméljük. a helybeliek közül is sokan' felkeresik majd az egészében véve színvonalas tárlatot március végéig. Most itt, a megnyitón inkább csak az amatőr művészekkel és hozzátartozóikkal találkozni .. A. T. S. HONISMERET — HELYTÖRTÉNET „Tűzi szerencsétlenségek elhárítása” Botol bakter figyelmeztette évszázadokig ez éjizakal ■yugodalomra készülődő két: „Tűzre, vízre vigyázzatok 1" Tiltó rendeletekkel, azlgorú előírásokkal próbálta elhessenteni a pusztításra mindig készen ólálkodó vörös kakast a tanács. .Kecskemét Városának Bírái és Tanátsa tűz által szenvedett szörnyű károktól ösztönöztetve Pest- Pilis és Solt vármegye is kiadta 1794-ben, majd a következő esztendőben a „Véletlen Gyulladás megelőzését és oltását eszközlő Rendszabályt”. Vödrök, létrák, csákányok Foganatja volt az intézkedésnek! Egy 1795-ben kelt feljegyzés rögzítette: „a város házánál minden éjjelen, télen-nyáron bent hál 2 darabont, egy had. nagy és egy polgár, hogy baj esetén a bent tartani szokott lovakat a lajtokhoz befogattassák”. Egyenesen a második bíró kötelességei közé sorolták 1796-ban a tűzi eszközök, azaz az oltáshoz szükséges vödrök, létrák, csákányok beszerzését, gondoz- tatását. „Ezen város csinosítása és lakosainak tűzi szerencsétlenségek elhárítása végett bátorságokra intézve” megnevezéssel adtak ki 1816-ban városi sta- tuumot, vagyis szabályrendeletet. Az 1819-es nagy tűzvész után mondták ki: csak a városon kívül építhető szárazmalom, kerülni kell a zárt utcaSoros beépítést, fakémények használata tilos. / A szabadságharc után főként a főiskolás diákok tüntették ki magukat a fölcsapó lángok megfékezésénél, erre következtethetünk a későbbi Kecskeméti Lapók újdondászának sóhajaiból. „A vakmerőségig buzgó diák-tűzoltók” példájával buzdította a kényelmes kortársakat. Az 1873-ban ki tudja hányadszor újjászervezett Kecskeméti önkéntes Tűzoltó Egyesületnek holtak botosai, baltásai, lajtosai, létrásai, vedresei, lámpavivői. Parancsnokuk, Kubi- nyi Konrád nyomtatásban is megjelentette a szigorúan fegyelmézett egységre vonatkozó előírásokat. Mentők, bontók, szivattyúsok Azt vélte legfontosabbnak, hogy a „tűz támadása minél tömegesebben történjék, soha a tüzet szétzilálni és ezáltal a lángok nagyobb fejlődését engedni nem szabadt, sőt igyekezni kell, hogy a körlég a lángoktól elzárassék, ez pedig a legelőnyösebben gyakorolható, ha az égő tüzet sóoldatba mártott lepedővel, ponyvával, vagy ha ez hiányzik, földdel, homokkal, ganéjjal, sárral vagy vízzel tökéletesen letakarja.” A kiadvány a tűzoltóság tagozódásáról is tájékoztat. Volt mentő- és bontó-, szivattyús, vízszállító. rendfenntartó és őrző osztag. Volt zászlótartójuk, kürtösük. Mindegyik szakaszt külön parancsnok vezetett. 1876-ban szervezték meg a hatósági jogkörű városi tűzoltóságot. Kubinyi Konrádot, alkalmas embert nevezték ki parancsnokká. Négy hivatásos tűzoltóra és húsz speciálisan kiképzett rendőrre számíthatott. Utóda. Szinnyei Imre a modern városi intézményeket fejlesztő Lestár Péter, majd Kada Elek támogatásával korszerűsítette a testületet. 1880-ban már egy szakaszvezetőt és 8 tűzoltót fizetett a város, de a helyi lapok kevesellték létszámukat. N Az iparosítás, az egyre több emeletes ház új veszélyekkel fenyegetett. Különösen a Magyar Alföld háborgott. Motoros fecskendőt, nagjyobb laktanyát követelt, ugyanakkor helyeselte a tűzoltók ízületeit elsilányító toronyőri szolgálat megszüntetését. Hiába, a nagy gyufagyári tűzhöz — például — mindössze két ócska tömlővel vonultak ki. • Csoportkép szerkocsival a negyvenes években. Elöl. balra Nép Mihály. „Gépezetes” tolólétra A harmincas évek közepén már némi büszkeséggel tudatta a városát parancsnokként 25 évig szolgáló Kónya Imre: „Van forgatható gépezetes tolólétra, motorfecskendős locsolóautó, előkocsi után akasztható motorfecskendő, két szívó- és nyomótömlővel fölszerelt motorfecskendő”. Nép Mihály nyugalmazott tűzoltó alezredestől tudom, hogy az egyik legjobban felszerelt vidéki városi tűzoltóság felszerelésének nagy részét Nyugatra szállíttatták. A háború alatt eléggé földuzzasztott testület tagjai is szétszéledtek 1944 őszén. A következő év nyarán már eléggé hatékony csapat állt készen szükség esetére. Az említett Nép Mihályt nevezték ki először parancsnokká. Lassan-lassan korszerűsítették a felszerelést. 1948-ban vonultak ki utoljára lóvontatású szerelvénnyel. Több mint két évtizede készült el az új tűzoltó- laktanya. Végre világos szobákban várakozhatott az ügyelet, kellő számú tantermet is kialakíthattak, jutott hely a városi, járási és megyei parancsnokságnak. A szertárakban egyre modernebb szerelvények segítették az immár állami — a belügyminisztériumhoz tartozó — tűzoltókat. Háromféle oltóanyag A TÜ—1-es Csepel már háromféle oltóanyaggal (víz, hab, por) dolgozhatott. Nélkülözhetetlen magas épületeknél a néhány éve beszerzett, 44 méteres tolólétra. A vízszállító tartályban az oltás megkezdéséhez — gyakran az egész oltáshoz — elegendő 8 köbmétert, a több sugárral összekapcsolt nagy teljesítményű szivattyú 120—150 másodperc alatt a tűzre zúdíthatja. A különleges Csepel-típusú kocsik mellett IFA-típusúakat is beszereztek. Újabban modern légzőkészülékeik, a bel- és árvizeknél is használható szivattyúk is vannak. Nagyon várják a megígért emelőkosaras darut, amire főként mentéseknél volna szükség. A jelenleg dr. Lengyel László ezredes által irányított megyei tűzoltó egységek kecskeméti városi parancsnokságán több, főiskolai szakvégzettségű tiszt mellett olyan, hozzáértésüket és bátorságukat jó néhányszor bizonyító tűzoltók teljesítenek szolgálatot, mint a Kiváló Szolgálatért Érdeméremmel kitüntetett Bállá József őrnagy, valamint Szabó József főtörzsőrmester, Parádi Zoltán törzsőrmester, Szalai József törzsőrmester és tűzmegelőzésben kitűnt Kiss Pál alhadnagy. A városi parancsnok: Szabó József százados. —1 —r HAGYOMÁNYNAPTÁR Március (Böjtmás hava) 4-én Kázmér: Patkányok, pockok elűzése. „Kázmér vagyon, poc, ki Innen!” — Írták az Istállók falára. Farsangvasárnap, farsanghétfő, húshagyókedd: Farsangolás. mulatságok, lakmározás álarcos játékok, felvonulások. Hamvazószerda: Nagyböjt kezdete. Torkoscsütörtök: Utoljára esznek a farsangi ételekből. 12-én Gergely: Gergely-járás. 18- án Sándor: „Sándor, József, Benedek, zsákban hoznak meleget.” 19- én József: Szent József az ácsok, asztalosok védőszentje. „Szent József után, ha pörölyvassal ütöge- tlk Is a földbe a füvet, akkor Is előbújik.” Göcsejben a méhek kleresztésének napja. 21-én Benedek: „Benedek, jönnek a jó melegek”. Ha dörög ezen a napon, szárazság lesz nyáron. Az ekkor elültetett hagyma Jó rontás ellen. 24- én Gábor: Káposzta vetése. 25- én Gyümölcsoltó Boldogasszony: A gyümölcsfák oltása. Megrázzák őket, hogy Jól teremjenek. Szőlőmetszés. KÉPERNYŐ A Mentők ürügyén A gyerek tízszer, hússzor is meghallgatja ugyanazt a mesét. Ha a nagymama 'kifelejt egy szót, vagy nagy ravaszul átugrik egy szakaszt, közbeszól a kisóvodás és kiigazítja a hibát. Sókadszor- ra is ugyanolyan figyelemmel, élvezettel követi a történet alakulását. Elmélyült ismeretek hiányában csak gyaníthatom, hogy felnőttként is sokat őrzünk első éveink mese- és igazságszomjá- ból. A közönség általában színébe fogadja a vele is megtörtént — vagy megtörténhetett volna — eseteket összefűző sorozatokat, köznapi problémáit újrajátszó műsorokat. Kíváncsiak arra, hogy más miként viselkedik a vele is előfordult esetben. A Mentők is erre a magatartásra számít. Ismerek olyan nyugdíjast, aki kétszer is megnéz egy- egy folytatást. A ráismerés öröme ülteti a képernyő elé másodszor is? Csehszlovák szomszédaink népszerű sorozatai a végletekig leegyszerűsített modellekkel foglalnak állást az úgynevezett átlagembert izgató, bosszantó, érdeklő kérdésekben. A néző boldog, mert valakihelyette is — jól megmondta a magáét annak a .. „ kiharcolta az új felszerelést. A riportműsorokban, különösen sportközvetítésekben azonban elviselhetetlen ez a „min- den.tkétszermond” stílus. Az évadnyitó labdarúgó-közvetítésen az idény eleji formáiban botladozó riporter kétszer is elismételte, amit mindenki látott: Kapufa, a balszélső középre ívelt (amit pontosan közvetített a kamera). Semmivel sem tudtam meg többet a mérkőzésről, semmivel sem keltett nagyobb élményt, mintha elnémítom a beszélőt. Igaz, maga is bevallotta: „azon kívül nem sok történt, amit a képernyőn láttunk”. Mégis, mi történhetett? Ha érdekes, miért nem mutatta a kamera, vagy miért nem mondta a riporter. Disznóság Tapsolni szerettem volna Hajdú Jánosnak! A sok vonatkozásában, meg hasonló mellébeszélések, ködösítések után kerek perec kijelentette: igenis disznóság, ami az egyik fővárosi építkezésen történt. Mégiscsak borzasztó, hogy szétrepedezhetnek új épületek. Mit csináltak az ellenőrök? Meg az ellenőrök ellenőrei. Ideje volna véget vetni igencsak költséges gyakorlatunknak. Ha valahol nem megy valami, mindenki — bocsánat, de nagyon mérges vagyok, meg Hajdú Jáno® is fölbátorított — nyomja a szöveget (másként: löki a sódert), bonyolult elméleteket, „összefüggésrendszereiket” emleget, ahelyett, hogy kimondaná.^ Disznóság: ezt vagy azt az ifjút úgy szabadították föl a szakmunkás- képzőben, hogy képtelen a legegyszerűbb javítást tisztességgel megcsinálni, disznóság: a gyakorlatban bizonyosodik be, hogy mégiscsak hibázott a professzor, amikor átengedte anyagismeretből készületlen növendékét. Disznóság, hogy se a más kárán, se a magunkén nem tanulunk. ,A zenei anyanyelvem is magyar” címmel mutatták be Veress Sándort, a huszadik század] magyar kultúra egyik kimagasló képviselőjét, őszinte szerénységgel számolt be a kezdeti évtizedekben Bartókhoz és Kodályhoz fűződő pályafutásáról, sorsáról. Értékes megfigyeléseit, állásfoglalásait, információit remélhetően valamilyen kötetben is olvashatjuk mielőbb? Nagyjaink megszólaltatása, megörökítése a televízió egyik legszebb feladata. Vállalja, csinálja, általában olyan Jól, mint a vasárnap este sugárzott riport- műsor. H. N.
