Petőfi Népe, 1987. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-09 / 33. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1987. február 9. ÉRDEKELTEK A KÉTOLDALÚ KAPCSOLATOK FEJLESZTÉSÉBEN Befejeződtek a szovjet—pakisztáni tárgyalások A Szovjetunió és 'Pakisztán támogatja az ENSZ- főtitkár személyes képviselőjének erőfeszítéseit, amelyeket az ő közvetítésével Genfben folyó afgán—pakisztáni tárgyalásokkal kapcsolatban tesz. Többek között ezt hangsúlyozta szombaton Moszkvában végétért tárgyalásai^ Eduard Sevardnadze szovjet és Jakub Han pakisztáni külügyminiszter. A szovjet fővárosban kiadott záróközlemény szerint a tárgyalásokon Eduard Sevardnadze kifejtette: a Szovjetunió következetesen síkra száll az Afganisztán körüli helyzet politikai rendezéséért. Nem szándékozik otthagyni katonai kontingensét Afganisztánban, és kész meggyorsítani ennek hazatérését, mihelyt a rendezés létrejön. A szovjet külügyminiszter felhívta a pakisztáni fél figyelmét az algán kormány nemzeti megbékélési programjának és az afgán forradalmi tanács tűzszüneti felhívásának fontosságára, rámutatva, hogy ezek nyitják meg a járható utat a béke és nyugalom helyreállítása, a helyzet politikai rendezése felé. Az ENSZ- főtitkár képviselőjének közvetítésével zajló genfi tárgyalásokkal kapcsolatban mindkét fél fontosnak nyilvánította e tárgyalások február végén kezdődő (újabb szakaszát. A külügyminiszterek a szovjet—pakisztáni viszonyt áttekintve kijelentették: országaik érdekeltek a kétoldalú politikai, kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlesztésében, s megállapították, hogy megvannak a lehetőségek a jó viszony és a mindkét nép érdekeinek megfelelő, kölcsönösen előnyös egy üt t műk öd és e r ősi tés éré. Nemzetközi kérdésekről tartott véleménycseréjük során Eduard Sevardnadze szólt a Szovjetunió jelentős külpolitikai kezdeményezéseiről, s külön kiemelte az ázsiai—csendes-óceáni térség problémái• Jakub Han Pakisztán és Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter kézfogása a megbeszélések előtt. nak megoldására vonatkozó, Mihail Gorbacsov tavaly júliusi Vlagyivosztok i beszédében elhangzott javaslatok jelentőségét. Jakub Han megállapította, hogy Pakisztán és a Szovjetunió álláspontja sok megvitatott nemzetközi kérdésben megegyezik vagy közel van egymáshoz. A felek állást foglaltak amellett, hogy folytatódjék országaiknak a kétoldalú kapcsolatok, a világ- és a regionális helyzet kérdéseire vonatkozó párbeszédei építő szellemű véleménycseréje. A Szojuz TM—2 összekapcsolódott az űrkomplexummal Pillantás a hétre Igencsak mozgalmas hónap február a világpolitikában. A nagy hírügynökségek számos eseményt jeleztek a következő napokra is — mára például annyit, hogy kifejezetten nehéz választani közülük. Csupán péntekre nincs semmilyen diplomáciai vagy politikai találkozó betervezve. Talán nem véletlen, hiszen február 13. péntekre esik és senki sem szeret fölöslegesen kockáztatni ... HÉTFŐ: Moszkvában újabb szovjet—kínai tárgyalások kezdődnek a határtérség problémáiról. A külügyminiszter-helyettesi szintű megbeszélések előtt a két ország kapcsolatai némileg javulni látszanak, s nyilván nem marad hatás nélkül a szovjet csapatok egy részének Mongóliából történt kivonása sem. KEDD: Az indiai Amrit- szárban, a szikh vallás szent templomában a szikh hívők világtalálkozójára kerül sor. Az aranytemplom emlékezetes ostroma óta sem sikerült még felszámolni a szikh terrorista szervezeteket, s így a találkozót rendkívüli biztonsági intézkedések mellett tartják majd. SZERDA: A tervek szerint ezen a napon kezdődtek volna az afganisztáni—pakisztáni tárgyalások, ám a két ország közös megállapodással február 25-ére helyezte át a megbeszélések időpontját. Az előző napokban a Szovjetunióban tárgyal a pakisztáni külügyminiszter, az afgán kormányfő és Diego Cordovez ENSZ- főtitkár-helyettes is. CSÜTÖRTÖK: A chilei néppel vállalt nemzetközi szolidaritás napján világszerte megemlékeznek a fasiszta rendszer által meggyilkolt és börtönbe vetett áldozatokról. Az ország belső helyzete eközben továbbra is feszült, s a múlt héten feltűnést keltett, hogy az Egyesült Államokban tanúvallomásra jelentkezett Letelier tábornok egyik merénylője — a chilei titkos- szolgálat tisztje. SZOMBAT: Moszkvában nemzetközi leszerelési tanácskozás kezdődik. A meghívottak között olyan személyiségek is vannak, akik ezelőtt néhány évvel még aligha számíthattak volna közszereplésre a szovjet fővárosban. Két név a sok közül. Teller Ede és Andrej Szaharov. VASÁRNAP: San Jóséban találkozik a Costa Rica-i, a guatemalai, a hondurasi, a panamai és a salvadori elnök. A közép-amerikai válság megoldását célzó erőfeszítések újult erővel folytatódnak egész héten. Ma például a Közös Piac és a Contadora-országok külügyminiszterei tanácskoznak Guatemalavárosban. Útkeresés a Kiskőrösi Autójavító Leányvállalatnál (Folytatás az 1. oldalról.) Marjai József Belgiumba utazott Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese vasárnap hivatalos látogatásra Brüsszelbe utazott. A kormány elnökhelyettese a belga fővárosban megbeszéléseket folytat a belga kormány tagjaival, valamint az Európai Gazdasági Közösség Bizottságának vezetőivel. események sorokban MOSZKVA _____________________ A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége kinevezte Borisz Tolsztiht a szovjet minisztertanács elnökhelyettesévé, valamint a Tudományos és Műszaki Állami Bizottság elnökévé. Előd- ie Gurjj Marcsuk volt, akit nemrég a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának elnökévé választottak. • Alekszandr Jevsztafjov, a szovjet Állami Televízió és Rádió Bízott'ág elnökhelyettese a No- voje Vremja legújabb számában válaszolva egy szovjet olvasó kérdésére közölte: hazája — Gorbacsov főtitkár javaslata szerint — megszünteti az Amerika Hangja rádió adásainak zavarását, ha cserében az Egyesült Államok lehetővé teszt, hogy területén vagy annak közelében a Szovjetunió az amerikai lakosság tájékoztatására rádióadókat állítson fel. Az USA eddig nem reagált a szovjet javaslatra. BELGRAD A koszovói albán szeparatisták az új körülményekhez alkalmaz, •kodva nacionalista keresztneveket adlak, az újszülött gyermekeknek — írja a belgrádi Politika. Az utóbbi időbeni különösen divatossá vált körükben a Tirana. Albania, Alban, L.iridona (szabadság) Scipekuce (Vörös Al. bánia). Scibedsmor (Hős sas), Finmur (zászló) és a Kustrim (kihívás) név. MANILA A Fülöp-iszigetek kormánya vasán-ip elutasította azekat a feltételeket, amelyeket a baloldali felkelők támasztottak a tárgyalások újrafelvéte’Jéhez, miszerint a kormány előre kötelezze el magát a felkelők radikális társadalmi. politikai követeléseinek teljesítése mellett. ÜJ-DELHI Megkezdődött a pakisztáni és indiai csapatok kölcsönös kivonása a két ország határának térségéből. A csapatkivonásról a napokban véget ért indiai—pakisztáni tárgyalásokon született megállapodás. A megbeszélések az indiai .kormány kezdeményezésére kezdődtek meg a két ország közötti feszültség csökkentése céljából. COLOMBO ~ .Újabb megdöbbentő tömegmé- szárlás történt Sri Lankán, ahol a tamil kisebb-ég és a szingaléz többség között dúl az ellenségeskedés. Mint a rendőrség közölte, az ország keleti részén, Amapara város közelében!, tamil felkelők szombaton éjjel összeterelték egy falu 28 szingaléz lakosát és fejszével elvágták a nyakukat. Jószomszédi szálak Mock az osztrák—magyar kapcsolatról Az igen pozitív osztrák—(magyar kapcsolatok például szolgálhatnak más országoknak is — mondotta szombati rádiónyilatko- .zatában Alois Mock alkancellár és 'külügyminiszter. Mock méltatta a tényt, hogy Ausztriának szocialista szomszédai közül régi keletű, jó kapcsolatai vannak a.z el nem kötelezett Jugoszláviával csakúgy, mint a Varsói Szerződéshez és a KGST-hez tartozó Magyarországgal Maga a tény, hogy Ausztria és Magyarország között egész évben és mindkét irányban tömeges, akadálytalan a turistaforgalom, tükrözi, milyen dinamikus ez a viszony — mondotta a konzervatív politikus. Mock véleménye szerint a jószomszédi szálak erősítése Ausztria keleti határain nemcsak a lakosság igénye, azt nemcsak az őszi1 rák hagyományok. a kulturális azonosságok diktálják, hanem össz-európai érdek hogy ne legyenek feszültségek Kelet és Nyugat kényes* érintkezési pontján. Vasárnap kora hajnalban (moszkvai idő szerint 2 óra 28 perckor) összekapcsolódott a Szojuz TM—2 űrhajó és a Mir— Prcgressz—27 űrkomplexum. Az összekapcsolás és a herme- tikus zárás ellenőrzését követően a Szojuz TM—2 űrhajósai, Jurij Romanysnko és Alekszandr Lavejkin, átmentek az éppen egy éve működő Mír űrállomásra. Az űrkomplexum berendezései normálisan működnek. UrTíajósok most először repülnek Szojuz TM típusú űrhajóval. Pilóta nélküli változatát 1986. májusában próbálták ki remek eredménnyel, és ezt követően döntöttek alkalmazásáról. Az új típust felszerelték automatikus megközelítő és összekapcsoló berendezéssel is. Ez a szerkezet végezte vasárnap hajnalban az űrhajó összekapcsolását a Mír űrállomásból és a Progressz—27 teherűrhajóból álló űrkomplexummal. . A Mír az űrállomások harmaHosszú idő után most végre valóban reálisaknak tűnnek az afgán probléma megoldására irányuló remények. Jóllehet, a szerdára tervezett afganisztáni— pakisztáni közvetett tárgyalásokat február 25-re halasztották, ezen a héten sok minden eldőlhet. Óriási diplomáciai aktivitás tanúi lehetünk például Moszkvában: szinte egymásnak adja ma a kilincset Jakub Han pakisztáni külügyminiszter, Diego Cór- dovaz, a felek között közvetítő ENSZ-főtitkárhelyettes, és Szultán Ali Kistmand afganisztáni miniszterelnök. A jelek szerint Kabul és Moszkva áttörést Szeretne elérni a hosszú ideje húzódó válság békés megoldására, s ennek érdekében soha nem tapasztalt kompromisszumos készséggel újabb és újabb javaslatokat tesz a tárgyalóasztalra. Az ér elején bejelentett egyoldalú <tűzszüneti kezdeményezés, az amnesztia, a politikai hatalomból részesülők körének kiterjesztése a párton kívüliekre és az iszlám képviselőire gyakorlatilag egyenértékű annak a korábbi pakisztáni követelésnek az elfogadásával, amely közvetlen tárgyalásokra szólított föl a kormány és az 'ellenforradalmi fegyveres szervezetek körött. Moszkva hivatalosan is bejelentette, hogy elvileg megszületett a szovjet csapatok kivonásának ütemterve, s erről is hajlandó tárgyalni a közvetlenül érintett felekkel. ás Egyesült Államok azonban nem nézi jó szemmel a kibontakozó folyantatot: Washington a jelenlegi helyzetben' a polgárháború folytatásában érdekelt és mindent, megtesz azért, hogy ezt Iszlámábád politikai köreiben is tudatosítsa. Pakisztánnak viszont megvannak a maga saját gondjai — a belpolitikai válság és az Indiával kiújuló konfliktusok. Ezek mellé egyre súlyosabb teherként járul a harcias afgán szervezetek jelenléte a határövédik nemzedékét képviseli, és a jövőben állandóan működő, a Föld körül keringő űrállomás lesz. A hozzákapcsolható egyes elemek segítségével tudományos és népgazdasági célokat szolgáló kutatásokat végezhetnek fedélzetén. A Mírhez további hat ür- cbjektum kapcsolható. Ezúttal a tervek szerint egy különleges csillagászati obszervatóriummal, az úgynevezett asztrofizikai modullal bővítik a komplexumot. Az űrhajósok a csillagászati és geofizikai kísérletek mellett technológiai, műszaki és orvos-biológiai kutatásokat is végeznek majd. Ezt megelőzően azonban még kirakják a Progressz—27 teherűrhajó szállítmányát, berendezik az űrállomást, ellenőrzik a berendezések működését és üzembe helyezik az új asztrofizikai modult is. A kát űrhajós közérzete jó. Az űrállomásra a nyáron szovjet—szíriai űrszemélyzetet várnak. zetben, s a pattu menekültek milliós serege. A szintén érdekelt Iránnak is vannak más, fontosabb problémái — a közvetlen szomszédok tehát érdekeltek a rendezésben, az objektív feltételek megvannak a megegyezéshez. Ez a megegyezés azonban csak úgy jöhet létre, ha minden fél garanciát kap arra, hogy érdekelt a jövőben sem veszélyeztetik majd az afganisztáni belső folyamatok. A legfontosabb most a szándékok őszintesége. Moszkva és Kabul ezt már többszörösen bebizonyította — most Pakisztánon. Iránon és nem utolsósorban a fegyveres csoportokon van a sor. Ügy tűnik, hogy jelenleg éppen az amerikai támogatást élvező dusmanok jelentik a legnagyobb akadálut, mivel nem hajlandók a kormány tűzszüneti javaslatának támogatására sem." Horváth Gábor Februárban és márciusban Romániában államtanácsi rendelettel korlátozzák a Iközületi és a h áztartási energiafelhasznál ást. Az államtanácsi rendelet szerint a gazdasági-társadalmi tevékenység normális folytatása érdekében olyan határozott intézkedésekre van szükség, amelyek biztosítják az elektromos energiával és a fűtőanyaggal való szigorú takarékosságot, fegyelmet vezetnek be e téren minden munkahelyen, megakadályozzák a pazarlást. A rendelet érvényesítésére szigorú szankciókat foganatosítanak azokkal szemben, akik túllépik a fogyasztási normákat. A rendelet értelmében februárban és márciusban az eddiginél 20 százalékká] kevesebb gázt használhatnak fel a lakások fűSzovjet vállalati törvénytervezet A szovjet központi sajtó vasárnap közzétette az állami vállalatokról szóló új törvény tervezetét. amely kimondja, hogy a vállalat igazgatóját a dolgozók általános gyűlésen választják meg öt évre. A Legfelsőbb Tanács következő ülésszaka elé terjesztendő törvénytervezetet ezzel országos vitára bocsátották. A három fejezetből • álló tervezet megerősíti a termelő eszközök állami — össznépi — tulajdonát, és bővíti a dolgozó kollektíváknak a vállalat irányításában, az állami és társadalmi ügyek eldöntésében való részvételét. Az új törvény tovább mélyíti a központi hatáskört a népgazdaság fejlesztésével összefüggő legfontosabb feladatok megoldásában, egyúttal pedig erősíti az irányítás gazdasági módszereit, ösztönzi az önálló gazdálkodási elszámolás elterjedését, előirányozza az önigazgatás demokratikus alapjainak szélesítését és fejlesztését, meghatározza az állami vállalatok, az államhatalmi szervek, valamint az irányítás kapcsolatait. A törvénytervezetnek az irányításról szóló részei ötvözik a központi vezetés és a szocialista önigazgatás elemeit. Eszerint bevezetik a vezetők választását. Ezt a döntést a felettes szerv erősíti meg. Felmentését a felettes szerv a dolgozók általános gyűlésének vagy a dolgozók e gyűlés által felhatalmazott tanácsának döntése alapján rendeli el. Az igazgatót öt, a vállalati részlegek vezetőit 2—3 évre választják. A törvénytervezet szabályozza az állami vállalatok külkereskedelmi tevékenységét is. Ezzel kapcsolatban a rendelkezés kimondja: a KGST-tagországok vállalataival a szovjet vállalat közvetlen kapcsolatot alakíthat ki. önállóan dönthet termelési és műszaki-tudományos együttműködésük , kérdéseiről, beleértve ebbe az együttműködés gazdasági feltételeinek meghatározását is és gazdasági megállapodások velük való megkötését. A tőkés és fejlődő országok vállalataival ugyancsak tartós együttműködési kapcsolatokat alakíthat ki. A jelentős exportot lebonyolító vállalatok önálló export—import jogot kaphatnak, vagy önelszámolási alapon működő külkereskedelmi céget hozhatnak létre. tésére és melegvíz-szolgáltatására. Ennek megfelelően korlátozzák a távfűtőművek gázellátását is. Februárban és márciusban a lakosság számára juttatott háztartási elektromos áram 20 százalékkal kevesebb lesz az eddiginél. A rendelet melléklete ismerteti a lakások nagysága és a családok létszáma szerinti havi mennyiségi keretet, amelynek túllépését a következőképpen szankcionálják: gázfogyasztásból 1—5 százalékos túllépés esetén a tarifa 1500 lej 1000 köbméterenként. 5—10 százalékos túllépés esetén' 3000 lej 1000 köbméterenként. plusz figyelmeztetés. Ha a figyelmeztetés után a fogyasztás 10 százalékkal meghaladja, a normát, akikor időszakosan megszakítják a' szolgáltatásit, ha ismételten előfordul, kikapcsolják. lódnak a kereskedelmi tevékenységbe. Az Autótechnika Alkatrészellátó Vállalattal közösen kialakított és februárban Kiskőrösön megnyíló autósbolttal a szolgáltatásaik köre tovább szélesedik. Az árut az Autótechnika 50 százalékos haszonosztozkodás alapján bizományba adja, így nem kell az „üzletbe” forgóalapot befektetni. Ugyanakkor a fuvarozási költségeik sem emelkednek, mert az alkatrészeket a szervizáruval együtt tudják Budapestről leszállítani. Az idei elképzeléseik között szerepel az üzem felújítása, amit az év végére szeretnének befejezni. A költségek 70 százalékát az OKISZ fedezi, míg a fennmaTanácskozás a Parlamentben A hét végén, a Parlamentben tartották a családi eseményeket rendezők országos konferenciáját, amelyen részt verték a családi eseményeket rendező tanácsi szervek és intézmények dolgozói, s azok a társadalmi aktivisták, akik önzetlenül segítik a családi események társadalmi megrendezését. Czinege Lajos, a kormány elnökhelyettese megnyitói álban hangsúlyozta: a család a jelenben és a jövőben is a társadalom legfontosabb pillére. Szükséges, hogy az állam fokozza a család és a fiatalság támogatása, védelme érdekéiben tett erőfeszítéseit. A teendők közé tartozik a családi események .méltó megrendezése is. Ezután Papp Lajos államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi _Hiva- taiának elnöke tartott előadást. Elmondta, hogy a családi és társadalmi ünnepségeket szervező, rendező intézmények száma ma már eléri a 140-et; az ünnepségek én a szertartások szervezésében több mint 500 főhivatású szakember, ezernél több más dolgozó vesz részt, az anyakönyvvezetőkkel együttműködve, csaknem 8 ezer Társadalmi aktivista közreműködésével. Egyre többen igénylik ezeknek az intézményeknek a szolgáltatásait: például a tavaly született 130 ezer gyermek közül miimteey 60 ezernek rendeztek névadó ünnepségeit, a házasság- kelések csaknem 90 százalékánál működtek közre a családi eseményeket rendezek Az utóbbi időben a szolgáltatások köre bővült az arany- és ezüst lakodalmi ünnepségek személyi igazolvány-át- adásdk. nyugdíjasbúcsúztatók megrendezésével. radó 30 százalékot saját erőből pótolják. Távlati terveikben egy új karosszéria-műhely felépítését szorgalmazzák. Szakmunkás- képzésüket előrelátóan már a megváltozó létszámigényekhez igazították. Az sem titok és nem is hátrány, hogy a legújabb technikai ismereteiket és külföldi tapasztalataikat a versenysporton keresztül szerzik. Mészáros György személyében olyan igazgató kezébe adták a „volánt”, aki három éve versenyez és indul a magyar autócrossbajnokság első osztályában. Autóját sajátkezűleg készíti, így a szakmai gyakorlat és hozzáértés a „legfelsőbb szinten” biztosított. K. A. Az utóbbi 15 évben minden városban, s a községek zömében építettek vagy kialakítottak házasságkötő termeket, illetőleg más társadalmi szertartások céljaira alkalmas helyiségeket. Sok tanács példás feltételeket teremtett a családi irodák sikeres munkájához. Némelyik városban azonban létrehoztak ugyan ilyen intézményieket, de szolgáltatásaik elmaradnak a kívánt színvonaltól. Fontos, hogy ezeken a településeken is a lakosság igényeinek megfelelő működési feltételeket teremtsenek az intézményeknek. A névadás, a házasságkötés és a polgári gyászszertartás alap- szolgáltat ásaiit a (lakosok állampolgári jogon vehetik igénybe — mondottá a Tanácsi Hivatal elnöke, Ám lehetőivé kell Itenni, hogy teljesítsék annak a kérését is. aki különlegesebb szolgáltatást alkar és ezért anyagi áldozatra hajlandó. Felhívta a fiigyeimet a hagyományok gondosabb ápolására: miközben keresik az ünnepségek szervezésének új módszereit, elevenítsék fel az ú jszülöttek érkezéséhez, a házasságkötéshez fűződő népi, nemzetiségi szokásokat. Különösen sok a tennivaló a polgári gyászszertartások ünnepélyesebbé tétele érdekében; jogos társadalmi igény, hogy ezek fejezzék ki a,zt a kegyeleteit, adják meg azt a végtisztességet, amely mindenkit megillet életének befejeztével. A családi események társadalmi megrendezése ugyan továbbra is tanácsi feladat, de az eddigieknél nagyobb mértékben számítanak a társadalmi szervek és a lakosság segítségére. Inapi kommentár Afgán kilátások Energiafogyasztás-korlátozás Romániában Családi események — társadalmi rendezvények