Petőfi Népe, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-07 / 5. szám

PETŐFI NÉPE 1987. január 7. RÁKOS SÁNDOR: TÖBBEDMAGAM „és csengve hull az énekesmadár y y Mintha költők szólítanának Időnként. Néha a Hangulat hívja elő va­lahai olvasmányaim, hallomása­im ködéből a világot, annak egy szeletét, a végtelen idő parányi rebbenését tudatunkban megvál­toztató, sajátosan rögzítő vers­sort, szakaszt, néha a Költemény teremt örömöt, bánatot, derűt. Ki tudja miért unhatatlanok Petőfi szavai: „Elhull a virág, eliramUk az élet.” Mennyivel erősebb sugárzásúak, mint a Fe­leségek feleségének a vers szüle­tésekor papírra vetett sorai: „Végképpen eltávozott a nyár, s helyette itt az ősz titokfedte lényével, mellyből nem tudhat­ni, diadalt vagy sajnálatot érez-e lépéseink pusztító hatalmán. Az előttem fekvő tájat nézem, mint hal ki rajta lassan-lassan fű és virág, fa és bokor, alig észreve- hetőleg bágyadnak és sárgulnak el végre a levelek, mintegy fáj­lalva, hogy el kell nekik hagyni a fát, bokrot vagy virágot, mellyen születtek, s mellytől most örökre búcsút vesznek”. Jú­lia asszony is szépen írt, de Pe­tőfi mélyebbre ereszti néhány szóval az emberi megismerés vödreit. Korosodva erős vonzalmakkal kötődik a hozzá közelállónak ér­zett költőkhöz a verskedvelő. Íróasztalomtól karnyújtásnyi­ra sorakoznak Nagy László, Ju­hász Ferenc, Fodor András, Bu­da Ferenc, Weöres Sándor, Ily- lyés Gyula kötetei. Olykor má­sok kínálnak frissítő üzeneteket. Véges az idő, rövid az élet, el­maradoznak ígéretes találkozá­sok. Rákos Sándor volt számomra a legutóbbi karácsony szép aján­déka. A Tübbedmagam című kö­tet előszedette velem régebben kiadott köteteit. Szomorkodva sajnálkozom: miért fosztottam meg magamat például a Táguló körök lényegláttató sűrítéseitől: „Mi akar teljesedni bennem / milyen fájdalom, mily gyönyör? / Ahelyett, hogy zárulna végül, / miért nyílik újra a kör?” Űj kötete betekintést enged alkotóműhelyébe, Weöres Sándor ösztönző példájára más emberek körébe bújva fejez ki más-más korélményeket, tágítja a kimond- hatóság határait. A Többedma- gammal legértékesebb része hi­tem szerint az Íme a vers ciklus. Az új ezredév közeledtekor el kell gondolkozn'a: a szorosra zá­ruló ezredévek szorosain mit menthetünk át ijrökölt vagyo­núnkból, mit vihetünk magunk­kal. Tudják-e majd utódaink, hogy „Zólyom várából / portyá­ra siettében / megáll valahol / egy kóbor lovag, s lovát kicsap­ván / idegen nótára / magyar ver­set szerez”. Visszhangozzák e századok, hogy „mikor még nem indul a mezei munka / őszutón vagy tavaszelőn / az úr félrevo­nul / s hízó ártányok rívása közben / megszületik a Magya­rokhoz ---------" A ggódik! Riadoz! Retteg Rákos Sándor: meghalhat a vers. „hol­nap elzuzmósodnak ligeteink / és csengve hull az ónekesmadár”. Küzd, viaskodik a sötét látomás­sal, a fenyegető lelki eljegesedés­sel, az évezredek kultúráját fe­nyegető új jégkorszakkal. Bízik csüggedetlenül, az ember küzdj és bízva bízzál csakazérlis két­ségbeesésével. „ ... a vers láng­ra lobbantható / s mécslángja vagy máslyatüze / az ember ar­cát világítja meg / és ha kihuny 1 a lét is meghasad”. A szívmelengetően szép kivi­teli! verseskötetet a Magvető ad­ta ki. a borítót Mauerer Dóra. a tipográfiát Horváth Péter tervez­te. a kivitelezés a Kner Nyom­da gyulai üzemét dicséri. Heltai Nándor HONISMERET — HELYTÖRTENET Paprikás világ — paprikás időkben Osztozkodást vagy döntést sors. húzás útján végrehajtani a leg­korábbi emberi szokásokhoz tar­tozik. Már a görögök és rómaiak is árultak a nyerés esélyével ke­csegtető sorsjegyeket ünnepi já­tékaikon. A mai értelemben vett lutrijá­ték, azaz lo-ttéria őse a ,.szeren- csefazék”. Dél-Németországban született, és vált szokássá, a la­kosság adóztatását oldotta meg tetszetős formában. E tárgysors­játék alkalmával a városok igen nagy pénzösszeghez jutottak, melyből a fényűzésben egymással versengő tanácsok lövészverse- nyeik költségeit fedezték. A nye­reményeket mindig vonzó, értékes tárgyak közül választották, szá­muk viszont elenyészett az el­adott cédulákéhoz képest. A lottéria során már szigorúan meghatározott összeget sorsol­tak ki meghatározott részvételi jeggyel. A kisorsolandó pénzösz- szeg a jegyek eladása révén te­remtődött meg. A zürichi tanács hirdetett meg először pénznyere­ményekre szóló sorshúzást, 1504- ben. Osnabrück, Firenze, Ham­burg és más nagyvárosok ma­gisztrátusai követték e példát, ki­zárólag azzal a céllal, hogy a ve- zetőség pénzhiányát megszün­tessék. S. Scaccia leír egy 1610- os római „húzást”, melynek so­rán két urnából osztották a nye­reményeket. Az egyikben nyerő és nem nyerő cédulák voltak, a másikban pedig a sorsjeggyel el­látottak. Az első számsorsjáték valószí­nűleg a GioCo del lottó volt 1530- ban. Ezt követően Genova Köz­társaság még sokáig így válasz­totta ki vezető tanácsosait. A kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum egyik régi darabja az 1780-as évekből származó mi­niatűr lottójáték. A türelmes gon­dossággal elkészített társasjá­ték gót betűs, német nyelvű sza- bályleirása tetszetős. A kilencven számjegy huszonnégy aranyo­zott szélű kartonlapon szerepel, melynek kiosztása során lapon­ként öt „garast” fizet a pénztár­Madárka sakkozik — Sakkozzunk! — csicse­regte o madárka, akit úgy hívnak, hogy Anna, és első osztályba jár. — Sakkozni! De Jó is vol­na! Lejátszani néhány partit, csalafinta megnyitásokat ki­eszelni, csapdát állítani az el­lenfélnek, rafinált lépésekkel zavarba ejteni, hogy még a citromos joghurthabtól is el­menjen a kedve! öregbíteni a sport hírnevét, melyet olyan nevek fémjeleznek, mint Ma- róczy, Szabó László és Por- tisch, Capablanca, Fischer, Karpov meg Kaszparov! Va­jon ez a néha kissé nagyképű madárka képes lesz.e arra, hogy végigüljön egy játszmát, mely akár órákig elhúzódhat? Ügy látszik, nemcsak gondo­lataimba furakodott bele a kétkedés, mert Anna, két ke­zét csípőjére téve, mint egy táncosnő, jobbra libbent, bal­ra libbent, és öntudatosan így szólt: — A nagypapát is megver­tem a múltkor! Vagy úgy! ö aztán igazán erős játékos! Ha rajta van a szemüvege, még a bábukat is meg tudja különböztetni! Ha öt is le tudta győzni, ellenem sem fog szégyent vallani! Mit volt mit tenni, elővettem a táblát, az asztalra borítottam a figurákat, és elkezdtem őket fölállítani, úgy, ahogy a nagy- könyvben meg van írva. Eny- nyire én is tisztában vagyok a szabályokkal, még egy nem­zetközi nagymester sem talál­na benne kivetnivalót! Lop­va rápillantottam az ellenfe­lemre, és elfogott a jeges ré­mület. A két bástya a máso­dik sorba került, középre, te­tejükről pedig egy-egy har­cias gyalog vizsgálgatta fin­torogva rendbe rakott bábui­mat. Ellenfelem furcsa had­állását az idegességgel magya­ráztam, és készségesen segí­tettem neki, de a szemrehá­nyások özönét kaptam tőle vi­szonzásul: — Nem is tudsz játszani! Jól van, ördögadta! Majd megmutatom én neked! Nem fogom magamat hagyni! Hamar megtettük az első lépéseket. Ellenfelem furcsa, kiismerhetetlen stílusban ját­szott, azt azonban már nem hagyhattam megjegyzés nél- •kül, amikor „sakk" felkiáltás­sal megragadta mindkét csi­kómat, levette őket a táblá­ról, s pillanatnyi tétovázás után melléjük helyezte vagy három gyalogomat is. — Te csalsz! — tört ki be­lőlem a Jogos felháborodás. 0 azonban csöppnyi figyelem­re sem méltatott, átnyúlt a tábla felett, és lesöpörte meg­maradt figuráimat. — Matt! — kiáltotta dia­dalmasan, és tapsikolva felug­rott a helyéről. — Ellenmatt! — ordítottam, és felborítottam a táblát. — Győztem! — mondtam neki hűvös fölénnyel, és elé­gedetten hátradőltem a szé­ken. — Nem igaz, én győztem! — és mindkét öklével verni kezdte az asztalt. Szemügyre vettem a tótágast álló táblát, és a földön heve­rő bábukat, majd kényszere­det ten felsóhajtottam: — Jól van, te yyertél. Te söpörted le előbb a figurákat. — Nyertem! Nyertem! — és szélsebesen pörögni kez­dett, mint egy körhinta. Ami­kor pedig a forgástól és a győ­zelemtől szédelegve lehuppant az ágyra, megfogtam a kezét: — Gyere, megmutatom ne­ked, hogy kell rendesen sak­kozni! Legörbült a szája, az arca meg olyan lett, mintha vad­almába harapott volna. — Nem érdekel — válaszol­ta, azzal elővette kedvenc ba­báját. és magyarázni kezdte: — Tudod, babika, ha király- szárnyon indítunk támadást, az ellenfél vezérét észrevétle­nül azonnal zsebre kell rak­ni... Adamecz Kálmán ba minden játékos. A megválasz­tott bankártól jobbra ülő kivesz a dobozból tíz számot, és kör­ben,, a jiátéktálca kicsiny mélye­déseibe helyezi. Ezután a karto­non szereplő kihúzott számokat lefedik a játékpénzekkel meg­töltött edényből. Ez az első for­duló nyereménye. Ha kettő, há­rom. négy vagy öt olyan számot húznak kJ, amelyek azonos kar­tonlapon. ugyanazon sorban vannak, akkor ezt ambónak, ter- nónak, quáternónak, illetve quin­ter nónak nevezik, nyereményük pedig tizenöt, huszonöt, száz. il­letve kettőszázötven pénzegység. A középkorban született ko­moly szerencsejáték az időik fo­lyamán társasjátékká szelídült, mely egyértelműen a társaság szórakoztatására hivatott. Mint a játék történeti gyűjtemény ké­pünkön látható miniaflr lottójá­téké. Kalmár Ágnes Megsárgult, rojtos szélű újsá­gok és Iratok fekszenek előttem. Míg az előbbiek minden bizony­nyal megtalálhatók a Széchényi Könyvtárban, nem valószínű, hogy az utóbbiakat megőrizte va­lamelyik levéltár. Pedig valóságos kincsek ezek a helytörténeti ku­tató számára, aki a fél évszázad­dal ezelőtti Kalocsa környéki paprikás világ küzdelmeit pró­bálja rekonstruálni. Honnan került elő ez a pá­ratlan dokumentumgyűjtemény? Abból a három nejlonzsákból, amelyeket Bencze János nyug­díjas bátyai tsz-elnök fészerében fedeztem föl. S mindez az értéi kés iratanyag a nemrég elhunyt Hegedűs P. József paprikakeres­kedő hagyatéka. Móricz is írt róla Ha csak az újságok cikkeinek címeiből készítenék kollázst, már az is érzékeltetné a kor hangulatát. Miközben rohant a világ a II. világháború felé, Ma­gyarország két táján, Szeged és Kalocsa vidékén helyi háború dúlt a paprikások és a kormány között, s e küzdelem szinte min­den mást elhomályosított a lát­határon. 1933. március 6-án pél­dául a szegedi Hétfői Rendkívüli Újság első oldalas hírként közli: ,.Hitler győzött a letiport balol­dali pártok fölött". Ugyanezen az oldalon a vezércikk címéből ki­derül. mi foglalkoztatta Igazán akkoriban a ..szöeedi nemzet”-el: „Izgalom a paprika körül”, De mi okozta ezt az Izgalmat, amelyben — ma már látjuk — benne volt a magyar mezőgazda­ság minden égető baja, s a meg­oldás, a szövetkezés nem alulról, hanem „állami gazdaságpoliti­kai és szociálpolitikai törekvés­ként indult, nem az érdekelt kis­gazdaságok öntevékeny érdek- védelmi szervezeteként — mint Erdei Ferenc írta. Móricz Zsigmond két riportjá­ban is beszámolt a paprikaszö­vetkezet létrehozása körüli sze­gedi csatározásokról. A kormány erélyes intézkedését helyeselte ueyan a naey író. de fenntartá­sainak is kifejezést adott, hisz a rioortban megszólaló szegedi oaorikatermelők eeyálta'án nem le’kesedtek a „kényszerszövetke- zetért”. A korabeli iratokból kitűnik, hogy a kalocsai paprikás körzet­ben hasonló volt a közhangulat, s ezt az ellenállást a legerősebb paprikás község agilis termelői, kikészitől és kereskedői szervez­ték és szították. Ez a falu, mint írták, „kevés földbirtoka ellené­re (egy főre 0.6 kataszteri hold jutott) az intenzív paprikaterme­lés és -kereskedés folytán" már akkor az anyagi gyarapodás út­ját járta. A lakosság felét (mint­egy ötszáz családotl kitevő ag- rárproletaríátust Is helyben tud­ták foglalkoztatni a szántóföldi kultúráknál ötszörié több mun­kát kívánó paprikával. Már a századforduló táján Itt állott a Szegedről ideszármazott Merk- ler Lajos paprikamai ma, amely a világ legnagyobb ilyen jellegű üzeme volt akkor és még hosszú ideig. A Dunán meg parasztgaz­dák birtokaiban levő 13 ha jóma­lom őrölte a „piros aranyat”. A mintegy négyszáz termelő a ha­tár egynegyedén termelt fűszer- paprikát. s ezt 300—400 kikészítő dolgozta föl. Ez a munka már igazi szaktudást igényelt, úgy, hogy folytatásához Iparigazol- ványt kellett váltani. A kikészí­tést jóformán csak_^)átyán és Fajszon végezték, e két falu iDarosai vásárolták föl a körzet termésének nagy részét, s Bá­tyán dolgozták föl 80—90 szá­zalékát. Az őrölt paprikát batyu­zó kiskereskedők hordták szét már a századforduló táián mo- narohiaszerte. a 30-as években Dedla az érfékesítés 12 naevke- reskedő kezében össznontosult, akik miauk Is termelők voltak. Akadt köztük 5—10 hoMas ,.nó- gár” énnúgv min! 20—30 holdas n(1ovpq7da. Külföldi üzleteket 1$ kötöttek. Az egész vertikum tehát a ter­meléstől a feldolgozáson át az értékesítésig a parasztság kezé­ben volt, s ők keserű történelmi tapasztalataik birtokában ösztö­nösen tiltakoztak az állami be­avatkozás ellen, habár az a biz­tonságos termelést és értékesítést szolgálta voLna. Nem akarták, hoey a folyamaiba ideaen sze­mélyek vagy intézmények ékelőd­jenek. Győz a monopólium A magyar paprikának a világ­piacon elsősorban a nagy töme­gű, változatlanul olcsó, ám gyön­gébb minőségű spanyol papriká­val kellett felvennie a versenyt. A kitűnő minőségű magyar pap­rika ára viszont kilogrammonként 60 fillér és 6 pengő között inga­dozott. Bő termés esetén olcsó lett a paprika, érdemes volt fel­vásárolni, jnőtt az export. Ha vi­szont kevés paprika termett, felszöktek a belföldi árak, csök­kent a felvásárlás, kevesebb tett a kivitel. A 30-as években az USA, nyil­ván a zavaros spanyol helyzet miatt, hiányzó paprikaszükség­letét Magyarországról óhajtotta biztosítani. Az amerikai piac megtartása is sürgetővé tette a monopólium megvalósítását. Ennek első lépéseként 1934-ben létrehozták a Fűszerpaprikater­melők Szövetségét. Az esemény­ről a Kalocsai Újság március 17-én lelkes hangú cikkben szá­molt be. A „puccs-szerű” meg­alakítás igazi módjáról abból a jegyzőkönyvből értesülünk, ame­lyet az esemény után egy hét­tel az MTA bátyai gazdasági iro­dájában vetlek föl. Szabóky or­szággyűlési képviselőt „közfel­kiáltással” választották meg el­nöknek, holott erre a Budapes­ten tartott alakuló gyűlésre meg­jelent 139 szavazásra jogosult közül 103 (!) bátyai volt. akik éppen ennek megakadályozása érdekében utaztak a fővárosba. A kijátszott bátyai paprikások sérelmükkel a Kisgazda Párthoz fordultak, ahol tiltakozóíveket kaptak azzal, hogy a környező falvakban írassák alá. A hata­lom azonban éber volt. Vagy ..el­kallódtak'’ az ívek, vagy a csend­őrök vették el a megbízottaktól. Fajszon, ahol szuronyos puská­val kísérték végig a falun az aláírásgyűjtőket, egyiküknél még házkutatást is tartottak, szinte robbanásig feszült a helyzet. Míg a községházán folyt a letartózta­tottak kihallgatása, az utcán „forró hangulatban gyülekezett a nép." Az ellenállás dühére jel­lemző a bátyaiak jegyzőkönyv­ben megőrzött dacos kijelentése: „inkább minden kormánytámo­gatásról lemondtak, minthogy n monopóliumból kérjenek.” A monopólium gondolata végre 1936-ban, az úgynevezett Han­gya-terv megvalósulásával győ­zedelmeskedett. Paprikajancsikká tették a kalocsaiakat Szeptember 6-ára minden el­dőlt a magyar paprikaháború­ban. de a kedélyek nem nyu­godtak meg: íme a 8 órai Újság címei: „Paprikajancsikká tették az ígéretekkel a kalocsai papri­katermelőket”. „A paprikaren­delet tönkreteszi a kereskedőket.” „Mindenki tönkremegy, csak a monopólium hízik.” A monopólium létrejötte for­dulópont volt a magyar papri­ka gazdaságtörténetében. Csak az állami beavatkozással tehe­tett a termelés és értékesítés vi­szonylagos biztonságát megte­remteni. A monopólium azonban újabb változásokat is elindított a paprikás társadalomban. Így például már a [elszabadulás előtt csökkent a kikészítők és a ke­reskedők száma, a bátyusok pe­dig végképp eltűntek a gazdasá­gi életből. A mai paprikások már olyan természetesnek tartják a fűszer- paprika állami monopólium vol­tát. mint a szeszét, a cukorét.. Fehér Zoltán A bábtervező hétköznapjai Érdemes művész rangjával élő bábtervező­ről van szó: Koós Ivánról. A róla megjelent könyvet „kalevalai barátságunk emlékére” ajánlotta. Így kap hangsúlyt a hétköznap és az ünnep, összeköt ugyanis bennünket a Ka­levala szövegkönyve és a bábszínpadi ünne­pi bemutatója, s ezt megelőzően a felkészülés hétköznapjai. Koós Iván nem járt Finnországban, nem Ismerte a finn népművészetet, de csodálta a Kalevalát, s olyannyira ösztönözte annak színpadi változata, hogy elindult a gondolko­dó ember vándorútján, s könyvek, tárgyak, képek hűséges irányítása nyomán eltalált a forrásokig, oda, ahol a Kalevala megszüle­Lemlnkejncn anyja halott fiával. tett, a finn nép szívéig. Megtette ezt már a dán Andersen meséje, az orosz Petruska, Ko­dály Háry Jánosa nyomán is, de most mégis valami egészen más feladat várt rá. Oly mély jelképeket kellett tolmácsolnia, többé-kevés- bé egyszerű, mindennapi, népi figurákkal, amihez a kézre húzott kesztyűbábok nem vol­tak elégségesek, ha a bábjáték technikáját tekintjük. De maguknak a megformált ala­koknak is többet kellett jelenten lök egyet­len névbe jelképeseden alaknál, az igék tu- dóia Veinemöjnennél. a messzikedvű Lem- minkélnennél, a gonosz ésrravasz Louhl asz- szonynál. A bábtervező Koós Iván hétköznapjai meg­teltek hát rajzokkal, tervekkel, útjai a báb­színház labirintusaiban műhelytől műhelyig futó gonddal. És ml mindent el kell lesni a hétköznapoktól, hogy a kenyékosárból végül is fejdísz lehessen a bábon, a mángorlóból Szampómalom! Asztalosok, kovácsok, ipar­művészek fogadták kifogyhatatlan ötleteit, s újult meg ő a kivitelezők ráadásnak adott elképzeléseitől. Lázas napok, hetek, s alig há­rom hónap, hogy a darab készen álljon, míg az előkészületekhez megtette a seprűnyél is, hogy a próbák színésze felmutathasson vala­mit. amihez igazodnlok kell, ami maid a be­mutatótól kezdve életek, sorsok, népek jelké­pe lesz. O'van ie’kép. hogy a magyar néző. apró gyerek, érett felnőtt, akár közös múl­tunkról mit sem tudva, ráismerhessen a finn hősökb°n önmagára. Mily hosszú út, míg egy azonos „fa pofából” ezer arcú három ember lesz, Vejneqpöjnen Ilmarinen, Lemmin.kejnen. Mily játékos kép­zelettel lesz a lepedőből havas mező, melyer Lemminkejnen űzi Hisz szarvasát, s menny: kísérlet, hogy a báb gurtntkkal, fémes csuk. lókkal, fejet forgató botokkal életre keljen, s a bábot mozgató színész önfeledten és tudót- tan eggyé válhasson azzal a faragatlan fából, kócból, rongyból lett valamivel, ami — amint felmegy a függöny, és fény söpör végig a szín. pádon — életté, emberré, egyetemes jelkép­pé változik. A rajzos vázlatokból, kacatokból, nyugta­lan teremtő akarásból, hétköznapok fakana­• Vcjnemöjnen Iáiból vásári forgatagok életre szóló élmé­nyéből nyírfakéregből és a bábok elé ragasz­tott fekete tílllből így lesz színház. Ilyen ve- reitéki'.s semmiből teremtődik meg az. ami végül is a Kalevala Koós Iván műtermében még holtak a tárgyak, a csanak csak az ivás- ra alkalmatos a falusi mángorló még nem malom csak háztartási eszköz, A művész te­remtő izgalma kell ahhoz, hogy a porosodás ra kárhoztatott anyagból, tárgyból, időn. té­ren túl megragyofetatott alkotás legyen. Arm a mai bábjátékot illeti: bábtervezö művész iparművészek, asztalosok, kovácsok, világí­tók. színészek, s végül is n szerző egymásért való együttesében, közős munkájában. Koczogh Ákos i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents