Petőfi Népe, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-29 / 24. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ HIZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XLII. évi. 24. szám Ára: 1,80 Ft 1987. január 29. csütörtök Havasi Ferenc elutazott Tokióból Havasi Ferencet, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját japáni látogatásának utolsó nap­ján, tegnap délelőtt fogadta Fu- va Tecuzo, a Japán Kommunis­ta Párt Központi Bizottsága El­nökségének elnöke, akivel a párt­közi kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeiről és a nemzetközi helyzet néhány időszerű kérdé­séről tárgyalt a magyar politi­kus. A nap krónikájához tartozik, hogy a Japán Állami Televízió (NHK) reggeli hírműsorában in­terjút sugárzott Havasi Ferenc­cel. 'Havasi Ferenc Kótai Gézának, az MSZMP KB külügyi osztálya vezetőjének kíséretében január 22-e óta tartózkodott Japánban, Ivata. Kazuónak, a Japán—ma­gyar Gazdasági Klub elnökének meghívására. A küldöttség teg­nap befejezte japáni látogatását és este elutazott Tokióból. BEFEJEZTE ÜLÉSÉT AZ SZKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA Átalakítás Határozatot fogadott el a plénum a demokratizmus kiszélesítésével KÖZLEMÉNY • / az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottságának 1987. január 27-ei üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottsága 1987. január 27-én Romány Pál­nak, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a pártbizottság első titkárának elnökletével ülést tartott. A pártbizottság ülésén a testület tagjai mel­lett részt vettek a városi és városi jogú nagyközsé­gi pártbizottságok első titkárai, a megyei pártbi­O A testület Romány Pál elő­terjesztésében meghallgat­ta és tudomásul vette a Közpon­ti Bizottság 1986. december 28-ai üléséről szóló tájékoztatót. © A megyei pártbizottság Hodossi Sándor megyei tit­kár előterjesztéséiben megvitat­ta és kiegészítésekkel elfogadta az ideológiai élet, a politikai tu­datformáló munka megyei ta­pasztalatairól szóló jelentést, va­lamint a munka továbbfejleszté­sére vonatkozó javaslatokat. A pártbizottság megállapította: a Magyar Szocialista Munkás­párt minden időben fontos fel­adatának tartotta a párttagság és a pártankívüliek ideológiai fel­készítését, politikája elméleti alapjainak megismertetését, a marxizmus—leninizmus eszméi­nek széles körű hirdetéséti az eszmei és politikai tudatformáló munkát, a meggyőző propagan­dát és agitációt. Ez Bács-Kiskun megyében is egyik kiemelt, fő zottság osztályvezetői, a megyei tanács tisztségvi­selői, a Szaikszervezetek Megyei Tanácsa, a megyei népi ellenőrzési bizottság vezetői, a KISZ megyei bizottságának, Kecskemét város pártbizottságának titkárai és tanácsának elnöke, valamint több álla­mi, társadalmi, gazdasági és kulturális szervezet és intézmény vezetője. törekvés a közös cselekvést meg­alapozó ideológiai egység meg­teremtése érdekében. Ahhoz, hogy az ilyen irányú politikai tevékenység a szocializmus épí­tésének mai követelményeivel összhangban hozzájáruljon a me­gye politikai, gazdasági, társa­dalmi céljainak eléréséhez, el­engedhetetlen tisztán látni, mi­lyen a marxizmus—leninizmus hatása az emberek világnézeté­re', gondolkodásmódjára, maga­tartására, hogyan és hol hatnak az ettől eltérő nézetek. Megyénk párttagságának dön­tő többsége a pártonkívüliek nagy többségével együtt a párt általános irányvonalát alapve­tően helyesnek tartja. Megértik és igénylik folyamatos megúju­lását, nyitottságát, a szocialista demokrácia fejlesztését, bírál­ják a politika végrehajtásának gyengeségeit. A lakosság egé­szére jellemző a jövőért érzett felelősség, a tenniakarás, az ered­mények, vívmányok féltése. A szocializmus építése során elért eredmények — a létbizton­ság, a teljes foglalkoztatottság, a város és a falu közötti különb­ségek csökkenése, a minden ál­lampolgárra kiterjedő egészség- védelem és szociális gondosko­dás, a kulturális forradalom eredményei, az élet- és munka- körülmények folyamatos és foko­zatos javulása stb. — kedvezően hatottak és hatnak eszméink ter­jedésére és terjesztésére, a párt politikájának megítélésére, a pár­ton belüli ideológiai, politikai egységre és megújításra, a társa­dalmi szintű közmegegyezés fenntartására. Az ideológiai élet, a hatékony politikai tudatformáló munka szempontjából fontos sajátosság Bács-Kiskun megye agrárjellege, valamint az a tény, hogy a me­gye lakói közül1 miniden hatodik él külterületen, illetve tanyán. (Folytatás a 3. oldalon.) MOSZKVA A Szovjetunió Kommunista Pártjának Köz­ponti Bizottsága tegnap befejezte kétnapos ülését. A testület megvitatta Mihail Gorba- csovnak, a KB főtitkárának az átalakítási fo­lyamat és a káderpolitika kérdéseiről kedden tartott előadói beszámolóját. Az ülés második napján a Központi Bizott­ság huszonkét tagja szólalt fel, közöttük szá­mos vezető párt-, állami és gazdasági tisztség- viselő. A vita befejeztével Mihail Gorbacsov mon­dott zárszót. A Központi Bizottság a megvitatott napi­rendi pontról határozatot fogadott el. (Ezt a 2. oldalon ismertetjük.) A. testület elfogadta alapként az állami vál­lalatokról szóló törvény tervezetét, azzal, hogy ezt bocsássák majd országos társadalmi vitára. A testület a továbbiakban személyi kérdé­sekről tárgyalt. Megválasztotta a KB-titkárá- vá Nyikolaj Szljunykovot, az SZKP KB Po­litikai Bizottságának póttagját; a Politikai Bi­zottság póttagjává Alekszandr Jakovlevet, a KB-titkárát; a KB-titkárává Anatolij Lukja- novot. A Központi Bizottság felmentette tiszt­ségéből nyugállományba vonulása miatt Gyinmuhamed Kunajevet, a KB Politikai Bi­zottságának tagját. Ugyancsak felmentette KB-titkári tisztségéből Mihail Zimjanyint, aki egészségi állapota miatt nyugállományba vonul. Fontos mérföldkő, korszakos jelentőségű A szovjet főtitkár beszédének nemzetközi visszhangja BONN Az NSZK hírközlése vezető té­maként foglalkozik Mihail Gor­bacsov beszédével. Az újságok — polgári liberális, radikális, mér­sékeltein vagy erősen konzerva­tív beállítottságuknak megfele­lően — rokonszenwel elemez­ték a főtitkári beszédet, illetőleg tárgyilagos szakszerűséggel, ese­tenként a reformok kibontako­zásával szembeni kételyekkel idézték Gorbacsov szavait. ROMA Az SZKP KB keddi tanácsko­zásán, az előadói beszédben ’el­hangzott javaslatokból a titkos szavazást és a több jelölt állítá­sának lehetőségét illető elképze­lések nagy visszhangra találtak, egyértelmű elismerést arattak az olasz sajtóban. Az olasz televí­zió szerint mindez azt bizonyít­ja, hogy a megújulási folyamat a Szovjetunióban folytatódik. Nagy jelentőséget tulajdonít a Moszkvából érkezett híreknek a I .'Unité, az olasz kommunisták orgánuma. Á lap interjú kere­tében1 megszólaltatta AohóMe Oechettót, az OKP titkárságának koordinátorát. Ocdhetto azt te­kintette alapvető újdonságnak, hogy Gorbacsov most már az el­lenőrzés „objektív garanciáinak” a problémáját is felveti. Occhetto ugyanakkor óvatossá­got is tanúsított válaszaiban, megjegyezve, hogy végleges íté­letet majd csak akkor lehet mon­dani a szovjet folyamatokról, amikor „az élet hozzáigazodik a kijelentésekhez”. BELGRAD, LONDON A jugoszláv sajtó tegnap kivé­telesen nagy jelentőségű nemzet, közi eseményként foglalkozott az SZKP KB plénumával. A Politi­ka című belgrádi lap munkatár­sa azt emelte ki, hogy a főtit­kári beszámoló rendkívül őszin­tén és nyíltan foglalkozott min­den kérdéssel. „Fontos mérföldkőnek”, .kor­szakos jelentőségűnek” minősí­tik a brit tömiagtájékozrtatási esz­közök Mihail' Gorbacsov beszé­dét, kiemelve, hogy az elmúlt évek .kritikus elemzésié és a pártvezetők titkos szavazás útján való megválasztására és rend­szeres beszámoltatására vonat­kozó javaslatok teljesen hiteles­sé teszik az új szovjet vezetés gazdasági és társadalmi reform? terveit”. A The Times moszflovaii tudó­sítója „a sztálini korszakot lezá­ró pártkongresszushoz” hasonlít­ja az SZKP KB mostani ülésé­nek jelentőségét, úgy vélve, hogy „szovjet pártfórumon az 1917-es forradalom óta nem hangzottak él ilyen radiikálds változásokat előrevetítő javaslatok”. A jognak is a gazdaság élénkítését kell szolgálnia Horváth István Csepelen Horváth István, az MSZMP Központi Bizottságának titkára tegnap a főváros XXI. kerületébe látogatott. A KB titkárát Emszt Antal, a 'kerületi pártbizottság első titkára és Bölcsey György tanácselnök tá­jékoztatta a pártszervezet munkájáról, Csepel fejlesztésének eredmé­nyeiről. Délután az öntöde tanácstereiében munkásgyűlést tartottak, amelyen részt vett és felszólalt Horváth István. — A Magyar Szocialista Mun­káspárt XIII. kongresszusán olyan gazdaságpolitikai célt hir­detett meg, hogy a mostani 5 éves terv időszakában a magyar gaz­daságot a stabilizációs időszak után dinamikus fejlődési pályára vezérelje — mondotta bevezető­ben- — A Központi Bizottság a múlt év novemberében a kong­resszus óta eltelt 20 hónapról' a szükséges önvizsgálatot elvégez­te. Ennek mérlege azt mutatja, hogy a párt a XIII. kongresszu­son nem vétett irányt, a célok — a gazdaság egyensúlyi követél­ményeinek érvényesítése, az élet­színvonal érzékelhető javítása, a gazdasági élénkülés — jók, de az eredmények nem kielégíitődk, az elhatározások a gazdaságban eddig nem valósultak meg. Arra a kérdésre, hogy nti a teendő, azt válaszoljuk, hogy a gazdaság és a társadalom irányí­tásának rendszerét és gyakorla­tunkat hozzá kell igazítanunk a mai követelményekhez. Meg kell tartani alapvető, főlhb elveinket, eddigi gyakorlatunk bevált esz­közeit is, a jelenlegiek néhány elemét pedig ed kell vetni és új­jal kell pótolni. A szocialista demokrácia' fej­lesztésével bővíteni kívánjuk a társadalmi párbeszéd keretét. Az egészséges vitaszellem és a nyil­vánosság mással nem pótolható eszköze az eltérő érdekek fel- színrehozatalának és a végrehaj­tás sikerét garantáló egyetértés kialakításának. A gazdaságpolitikai céljainkat, a társadalmi rend és fegyelem terén mutatkozó anomáliák meg­szüntetését a jogi. és közhatalmi eszközöknek is hatékonyabban kell szolgáLniok. Ezekkel az esz­közökkel is elő keli segíteni a gazdálkodó szervezetek, a válla­latok és szövetkezetek, mint mun­kaadók, valamint az állampolgá­rok, a munkavállalók szemléle­tének és magatartásának meg­változtatását. Vállalnunk kell az ezzel járó konfliktusokat is. A gazdaság élénkítését a vál­lalkozók jogbiztonságának erő­sítésével is elő kell mozdítani. Az ésszerű kockázathoz, befek­tetéshez olyan garanciákra van szükség, amelyek szavatolják a tisztességes vállalkozás gyümöl­csét. A mai becsületes munka hozadókának meg kell mutatkoz- (Folytatás a 2. oldalon.) SZAKMAI ELŐADÁSOK, TÁJÉKOZTATÓ PROGRAMOK Muzsikusok három földrészről A vártnál már eddig is többen jelentkeztek a Magyarok a világ zenei életében címmel meghirdetett nyári rendezvény­re. Közölték a Magyarok Világszövetségében: hatvan-hetven résztvevőre számítanak a július 30-án, Budapesten kezdődő fórumon. A fél esztendeje elküldött meg­hívókra, a Magyar Hírek hasáb­jain olvasható felhívásra az Amerikai Egyesült Államokból jelentkeztek a legtöbben. Ez ter­mészetes: ott él a legtöbb ma­gyar származású muzsikus. Jön­nek Angliában, a Német Szövet­ségi Köztársaságban, Olaszor­szágban és másutt dolgozó mű­vészek, zenepedagógusok, kuta­tók, szakírók. Többen őszinte sajnálkozással tudatták, hogy szívesen eleget tennének a megtisztelő meghívás­nak, de korábbi kötelezettségeik miatt most nem utazhatnak Ma­gyarországra. Bizony a nyári sza­badtéri játékok, különféle tan­folyamok világszerte számos mu­zsikust foglalkoztatnak július­ban, augusztusban. Volt, aki több mint három év­tizede nem járt nálunk. Izga­tottan várja a találkozást a má­sodik világháború előtti nyomasz­tó években külföldre kényszerí- tett művész. Egyikük-másikuk utalt arra, hogy mit tett új ha­zájában a magyar kultúráért. A Liszt Ferenc Zeneművésze­ti Főiskola, a Kodály Zoltán Ze­nepedagógiai Intézet, a Magyar Fórum, a Magyar Zeneművészek Szövetsége és az említett Ma­gyarok Világszövetsége változa­tos programot állított össze. Há­rom napot Kecskeméten töltenek a találkozón részt vevők. Meg­ismerkednek a város nevezetes­ségeivel, a szépséges kiskunsági tájjal. Jut idő a barátkozásra, az ismerkedésre. Sokan jelentették be: mun­kásságukról tájékoztatni szeret­nék a rendezvényre meghívotta­kat, közvetve természetesen az érdeklődőket, s hogy minden nap tanácskoznak. Remélhető, hogy az eddigi nemzetközi fesztiválok, tudomá­nyos fórumok tapasztalatait fel­használva ismét jól vizsgázik Kecskemét, a hazautazók majd viszontlátásra köszöntéssel bú­csúznak el a fővárostól, Bács- Kiskun megye székhelyétől, a rendezőktől. H. N. ÉRSEKCSANÁDI BŰZAKALÁSZ TSZ: • A friss tojás szállítószalagon érkezik a tojóházból a csomagoló- terembe. Tojás exportra Az Érsekcsanádl Búzakalász Termelőszövetkezet egyik jelentős és jövedelmező ágazata a tojástermelés. Mintegy 154 ezer tyúktól évente 33 millió tojást adnak el. Legnagyobb vevőjük évek óta a Szovjetunió. A tojóháztól jó néhány kilométerre működik a szövetkezet nevelő- telepe, innen a tojóállcunányukat minden évben kiváló minőségű fia- tál tojókkal tudják váltani. A tojásokat a helyszínen válogatják, csomagolják és közvetlenül szállítják a megrendelőknek. A múlt héten indították a Szovjetunió­ba az idei első — csaknem egymillió darabos — szállítmányt. • Az állandó jó minőséget a gondos ellenőrzés biztosítja. (Pásztor Zoltán felvételei) A KISKUNFÉLEGYHÁZI TANÁCS NAPIRENDJÉN Mire futja a városnak 1987-ben? A saját bevételek ütemes be­szedésében, folyamatos növelé­sében, a biztonságos gazdálkodás megteremtésében az eddigieknél is érdekeltebbek leszünk — hangzott el mintegy mottóként tegnap délután Kiskunfélegyhá­zán, a városi tanács ülésén, ame­lyet dr. Dobos Ferenc elnök ve­zetett. A napirenden szereplő kérdések között a legfontosabb az Idei pénzügyi terv tárgyalása volt, amely — tekintettel a szű­kös lehetőségekre — megmozgat­ta a tanácstagokat. Azzal mindenki tisztában volt a tanácstagok közül, hogy a sa­ját körzetében szükségesnek ítélt és remélt beruházások egy része annak ellenére sem valósulhat meg, hogy gyakorlatilag több a pénz, mint tavaly: a bevételi terv 86 millió forintos növeke­déssel számol. Az idei megyei céltámogatás esedékes összege 35 millió, a hitelfelvételi igény 7,6 millió forinttal magasabb, mint a múlt évben. A már meg­kötött gazdasági megállapodá­sok, a kötvénykibocsátás, vala­mint tjjbb más helyi tényező mi­att még néhány millióra lehet számítani. Mindezek miatt úgy tűnik, hogy a finanszírozás vo­nalán a tavalyinál nyugodtabb évre számíthatnak a kiskunfél­egyházi ak. Ám az igények messze meg­haladják a lehetőségeket, Így to­vábbra is igen nagy szükség van a lakosság társadalmi munkájá­ra. Ennek segítségével mintegy 80 millió forinttal lehet kiegészí­teni a város kasszáját, ami ter­mészetesen nem pénzben jele­nik majd meg, hanem burkolt út, gázvezeték, vagy iskolai tan­terem formájában. Nagyon fontos feladat lesz d kórház felújításának befejezé­se, az 55 lakásos garzonház épí­tése, valamint a helyi közlekedés és hírközlés további fejlesztése. Ugyancsak indul a művelődési központ rekonstrukciós bővíté­se, amelynek első lépése az épü­letben működő szálloda kitelepí­tése a „Kisvárosháza” emeletére. A városi tanács a vita után végül elfogadta az idei pénzügyi tervet. Egyben megállapította, hogy az előirányzatok a népgaz­dasági és a megyei célokkal egyezően, a város VII. ötéves ter­vével összhangban biztosítják a legfontosabb helyi kommunális, egészségügyi, szociális, valamint kulturális ágazati feladatok meg­oldását. A városi tanács testületé ezt követően elfogadta saját és a vá­rosi népi ellenőrzési bizottság idei munkatervét, majd beszámo­ló hangzott el a tanács egészség- ügyi és szociálpolitikai bizottsá­gának tevékenységéről. Az ülés bejelentésekkel és interpelláci­ókkal ért véget. T. B.

Next

/
Thumbnails
Contents