Petőfi Népe, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-12 / 292. szám
Száz éve született Takács Sándor (1886—1912) pilóta, a magyar j repülés egyik úttörője. 1912. augusztus 20-ára a pesti Rákosmezőre nagy bemutatót hirdettek meg, amelynek előre meghatározott programja volt. A zsűri úgy határozott, hogy a tiszta bevétel — aszerint, hogy milyen mutatványt produkálnak — az aviatikusokat illeti. Megállapították a pontozás alapját is: aki végigrepüli a teret, egy pontot, aki egy kört ir le, négy pontot kap. A versennyel a magyar repülés népszerűsítése és meg- kedveltetése volt a feladat. Kvasz András pilóta az erős szél ellenére is több sikeres kört irt le, Novák Károly aviatikus pedig több mint negyedórán át körözött 500 méter magasságban. Kol- bányi Géza monoplánján emelkedett a magasba Takács Sándor, s bár a géppel még próba- gurulást sem tartott, 60—80 méter magasba emelkedett, egy kört irt le, s a repülés befejeztével rendkívül meredek siklórepülés- sel leereszkedett. Takács Kolbányi mérnök új, 100 lóerős motorral ellátott gépével október 12-én Bécsbe akart repülni, hogy a hadvezetőségnek a gépet bemutassa és eladja, de utolsó próbaútján lezuhant és szörnyethalt. UK. december 13-én, pénteken. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ (Az Erdei Ferenc Művelődési Központban.) Este 7 órakor: MARICA GRÓFNŐ. Bessenyei György-bérlet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Este 7 óraikor: KÉPZELŐDÖK. Móra Ferenc-bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT _ Előzetes. 13-án, szombaton, ia óraikor: Cl róka Bábszínház. EGKJ-BECKI TENGERECKI. MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 óraikor: VÁRATLAN ÖRÖKSÉG. Amerikai film. Árpád mozi: fél 5 és fél 8 óraikor: VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT. Sz., kétrészes, amerikai—olasz film. 14 éven felülieknek! Otthon mozi: szünnap. Stúdiómozi: 8 órakor: BRONZSZOBOR. sz„ albán film. Mesemozi: háromnegyed 6 óraikor: A TÖRÖK ÉS A TEHENEK. Vldeomozi: 4. 6 és 8 órakor: SOKK. 6z„ francia krimi. Planetárium — video (Lánchíd utca) : 6 óraikor: SZAFFI. sz., magyar radzfiim. BAJA Uránia mozi: fél 4 és fél 6 órakor: SZEMÜNK FÉNYE. SZ., mb., olasz film. Fél 8 órakor: MAD MAX. Sz., ausztrál film. 18 éven felülieknek! Központi mozi: 4, 6 és 8 óraikor: INDIANA JONES ES A VÉGZET TEMPLOMA. Sz., amerikai kaland- film. 14 éven felülieknek! BÁCSALMÁS Árpád mozi: 3 és 5 órakor: A SÁRKÁNY ÜTJA. Sz., hongkongi film. 7 órakor: FILMMÚZEUM. KISKOROS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: TUDOM, HOGY TUDOD, HOGY TUDOM. Sz., mb., olasz film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: DOKTOR FAUSTUS. Sz., NSZK-film. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 7 órakor: egy maroknyi DOLLÁRÉRT, sz., olasz westemíüm. 14 éven felülieknek! Kétszázéves a Fémmunkás Vállalat A Fémmunkás Vállalat most ünnepli fennállásának, a jogelőd alapításának 200. évfordulóját. A jubileum alkalmából tegnap délelőtt a vállalat ferencvárosi gyárában sajtótájékoztatót tartottak, amelyen Tóth Imre vezérigazgató ismertette az ipar- vállalat két évszázados történetét és eredményeit. A ferencvárosi gyár jogelődje Jungfer András díszműlakatos műhelye volt, amelynek munkái európai hírű- * vé váltak. Ezek a díszműlakatos, kovácsoltvas és rézlemezdomborítású alkotások ma is megta-. lálhatók a Budavári palotán, az Országházon, a pesti Vigadón, az Operaházon és sok más középületen. A félszabadulás után államosított gyár dolgozói sikeresen folytatták a nagy mesterek hagyományait. A gyárban ma jubileumi ünnepségen emlékeznek meg az évfordulóról, s kiállításon mutatják be a Jungfer-ha- gyaték legszebb darabjait és a két évszázados fejlődés legjelentősebb állomásairól készített fotókat. Oktatás — korszerű eszközzel A Magyar Honvédelmi Szövetség megyei gépjár- művezető-képző iskola kecskeméti kirendeltségén a .személygépkocsivezetők gyakorlati képzését segíti az a szimulátor, amelyet a közelmúltban telepítettek. Az AT—75 típusú, csehszlovák gyártmányú személygépkocsi-szimulátor alkalmas tanpályás imitációban a gépkocsi kezelőberendezéseinek pontos elsajátítására, városi forgalmi helyzetekben való mozgás, manőverezés ellenőrzésére, oktatására, hibák kijavítására. A jobb eredmények elérése érdekében az MHSZ kecskeméti, tiszakécskei, kunszent- miklósi kirendeltségein tanuló személygépkocsivezetők a kötelező 30 órai gyakorlati vezetési időn kívül 4—6 órát „vezethetnek” majd a tanpatíon, mindezt térítésmentesen. A szimulátor segítségével egy oktató egyszerre három tanulóval foglalkozhat, s az ellenőrző berendezés segítségével ki is javíthatja a tanulók okozta hibákat. A gép segítségével a tanulók nyugodt, tehát nem forgalmi veszélyt jelentő körülmények között ismerkedhetnek meg a gépkocsi legfontosabb • Képünkön Kiss Ernőné szakoktató a hallgatókat gyakoroltatja. berendezéseivel, műszereivel és a vezetés technikájával. G. G. Békebizottsági ülések A megyei népfrontbizottság kecskeméti, Katona József téri székházában békebizottsági üléseket tartottak,az elmúlt napokban. Szerdán a megyei katolikus papi békebizottság tanácskozott, Stein Ernő elnökletével. Az ösz- szejövetelen Kontra László, a megyei környezetvédelmi bizottság elnöke a környezetvédeA szakszervezetek megyei szerveiben — az 1985-ös választások óta — erősödött a rétegpolitikai munka, nőtt annak tekintélye, és az e munkában résztvevő aktivisták száma is. A Szakszervezetek Bács-Kiskun Megyei Tanácsának Elnöksége támogatja, segíti aktivistáinak ilyen irányú munkáját, és gondoskodik erkölcs!, anyagi megbecsülésükről. Erről esett szó tegnap délután az SZMT székházában megtartott bensőséges ünnepségen. Az éves munkát Hegedűs István, az SZÍMT titkára értékelte, majd. Tízesztendős a Magyar Galambtenyésztők Szövetségének kecskeméti 97-es számú egyesülete. Emlékezetessé teendő a2 évfordulót, kiállítást rendeznek a tagok. Ma délután 15 órakor nyitják meg rendezvényüket, Kecskeméten, az SZMT Rákóczi úti művelődési házában, ahová nemcsak a helyi galambászokat hívták meg. Elhozzák kedvtelésből tartott állataikat Csongrád, Békés, Szolnok, Pest és Bács- Kiskun megye tenyésztői is. A mintegy 100 kiállító csupán galambból vonultat fel negyven fajtát, de a látogatók megcsodálhatják a díszbaromfikat, a fekete hattyúkat, sőt a macskákat, nyulakat és egy majmot is. A madarakat természetesen zsűrizik, a díjkiosztást azonban jövő évben, a nőnap alkalmából rendezik majd meg. A kiállítást szombaton és vasárnap egész nap látogathatják az érdeklődők. A napokban kigyulladt a budapesti 1-es számú Volán egyik teherautója Kecskeméten, a Szolnoki úton. A tűz a jármű defektes ' gumiabroncsának súrlódása miatt keletkezett. A lángokat a kecskeméti tűzoltók gyorsan megfékezték, így a kár csupán 5 ezer forint. Dávodon a Józsa András utca 35. számú házhoz riasztották a helyi önkéntes, és a bajai állami tűzoltókat. Szalai József autószerelő műhelyében a kályha mellett tárolt szén gyulladt meg, feltehetően az átizzott tűzhelytől, azután lángra kapott a műhely tetőzete. A tulajdonos kára 10 ezer forint. lemmel kapcsolatos teendőket ismertette a résztvevőkkel. A környezetvédelmi bizottság elnöke ugyanerről a témáról tartott előadást tegnap, a megyei egyházközi békebizottság ülésén. Ezt követően megválasztották az országos békekonferencia küldöttét, Tóth Szöllós Mihály, az egyházközi békebizottság elnökének személyében. S l ) kitüntetéseket, jutalmakat adott át, Szöllősi Sándor, a bácsalmási városi szakmaközi bizottság titkára a Minisztertanács Kiváló Társadalmi Munkáért jelvényét kapta meg. Dr. Weither Dániel- né és Antonovich Mátyásné a Szakszervezeti, Munkáért oklevelet, Kamasz Imre, Kelemen Árpád és Tatár Miklós pedig a SZOT testnevelési és sportosztályának emlékplakettjét vette át, kimagasló munkájának elismeréseként. Huszonkét aktivista tárgy- és pénzjutalomban részesült. • Szélest Imre, egyesületi elnök galambjai Is a kiállítás „résztvevői” lesznek. (Méhes! Éva felvétele) Felelőtlenül eldobott égő cigarettától gyullladt ki a Kiskunfélegyházi Lenin Tsz egyik lakóépülete (VII. kerület, Tanya I.). Leégett a ház tetőzete. A tüzet a félegyházi tűzoltók oltották el, a kárt 20 ezer forintra becsülik. Emiatt keletkezett tűzkár Baján, Bergerné Gálosi Mária Darázs utca' 51. szám alatti portáján is. Itt egy melléképület gyulladt ki „dohányzástól”, s tönkrement a benne lévő kukoricadaráló, permetező, festékanyag és más holmi. A tüzet a bajai tűzoltók oltották el, a tulajdonos kára 30 ezer forint. r— Magyar újságírók szovjet elismerése A Szovjet Baráti Társaságok Szövetsége, valamint a budapesti Szovjet Kultúra és Tudomány Háza a szovjet—magyar barátság fejlesztéséért és erősítéséért, a Szovjetunió eredményeinek népszerűsítésében kifejtett kiemel, kedő tevékenységük elismeréseként a magyar sajtó napja al. kaiméból huszonegy magyar újságírónak . kitüntető oklevelet adományozott. Az okleveleket Nyikolaj Kosztyucsenko, a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza igazgatója adta át csütörtökön, a Semmelweis utcai kultu. rális intézményben. — Szabadegyetem. A Halley- üstökösről tart előadást Újvá- rossy Antal ma 16 és 18 órakor a kecskeméti Tudomány és Technika Házában, a földrajzi szabadegyetemen. Megyénk az országos sajtóban Magyar Mezőgazdaság, 1986. 50. szám: Két kongresszus között. (Az első fotón a Vaskúti Bácska Tsz korszerű adatfeldolgozó rendszerét láthatjuk.) — Szövetkezeti vezetők a szövetkezeti mozgalomról. (Kollár Józsefnénak, a Bácsalmási Petőfi Tsz párttitkárának véleménye a Falu—város: még mindig nagyok a különbségek címmel jelent meg.) Kertészet és Szőlészet, 1986. 50. szám: Nemzetközi tartósítóipari zöldségtermesztési tanácskozás. (Kecskemétén lesz 1987. augusztus 3—8. között.) Kincskereső, 1986. 9. szám: Pintér Lajos: Évszakok vonulása. (A kecs- keméten élő költő verse.) Confessiő, 1986. 4. szám: Hatvani Dániel: Figyelő. Berzsenyi-kalendárium. (A közelmúltban kiadott Kincses Emlék-kalendáriumot ismerteti a Forrás főszerkesztője.) — Csávolyi leletmentés. Vincze Magdolna (MTA) és dr. Kőhegyi Mihály (Türr István Múzeum, Baja) régészek a csávolyi leletmentés során sok értéket felszínre hoztak. A Szőke dűlőben Árpád-kori temetőt tártak fel, ahonnan egyebek között pénzek, haj karikák is előkerültek. Rábukkantak egy középkori templom romjaira és a temetőre is. Menetrendváltozás Kecskeméten A Kunság Voíán a tanácstagok kérésére Kecskeméten, a Felső- széktó lakosságát kiszolgáló 1- es és 11-es számú autóbuszvonalakon — egyelőre 30 napig — kedvezőbb időmegosztással köz. lekediteti a 11-es számú járatot. A Búzavirág utcai végállomásról a 11-es autóbuszok az eddigi idő. pontnál 5 perccel korábban indulnak. s a Komszomol téren nem várakoznak. A 16-os számú autóbuszvonalon munkanapokon. hétfőtől péntekig, csúcsidőszakban a korábbi 30 perces követési Idő he. lyett 20 perces iáratsűrűséget a,’Okítottak ki. A 6.50. 13.50. 14.50, 15.50. 16.50 és a 17.50 órakor Induló járatok megszűnnek, helyettük: 6.40, 7.00, 7.40. 13.40, 14.00, 14.40, 15.00. 15.40, 16.00. 16.40. 17.00 és 17.40 órakor új járatokat közlekedtetnek. Iskolai napokon a végállomásokról rendszeresen közlekedő 7.00 és 1.25 órai rásegítőiáratok továbbra is megmaradnak. A 22-es számú autóbuszvonal Ion ugyancsak hétfőtől péntekig, munikanaookon 18.30 és 19.00 órakor is közlekedtetnek autóbuszokat. A menetrendi változások december 15-étől lépnek életbe. Szakszervezeti aktivisták elismerése Művészetpártoló szövetkezet • A Soltvadkerti Jóreménység Szakszövetkezetben megnyitották tizenkét kortárs festőművész kiállítását. A közös gazdaság immár negyedszer rendez a tagok kulturális érdeklődésének, izlésformálásának elősegítésére művészeti bemutatót. A rendezvényeket minden esetben társadalmi munkában szervezték meg az irodai dolgozók. A most megnyílt kiállításnak napközben is számos látogatója van. Hét festményt vásároltak meg az első napokban. (Méhest Éva felvétele) MADARAK, MACSKÁK Száz kiállító öt megyéből tüzmadók! Ismét kárt okozott az eldobott égő cigaretta NAPTÁR INC. december 12„ péntek Névnap: Gabriella Napkelte: 7 óra 22 perc Napnyugta: 13 óra 53 perc Holdkelte: 13 óra 31 perc Holdnyugta: 3 óra 28 perc .1' . AZ IDŐJÁRÁSRÓL December 10-én Kecskeméten a kfi- aéphűméraéklet mínusz 3,8 (az W éven átlag 1,0), a legmagasabb hőmérséklet mínusz 3,1 Celsius-fok volt. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 4,0, 13 órakor mínusz 3,1 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 4,1 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1034,0 mUllbar — süllyedő — volt. December 10-én Bsján a középhff- mérséklet mínusz 4,0 (az SO éves átlag 1,5), a legmagasabb hőmérséklet mínusz 3,6 Celsius-fok volt. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 4,4, 13 órá- \ kor mínusz 3,3 faikot mérteik. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 4,5 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 103t;4 millibar — süllyedő — volt. FELHÍVÁS DOKUMEN- TUMGYÜJTÉSRE Megyei KISZ-kiadvány készül A KISZ Bács-Kiskun Megyei Bizottsága kiadványt jelentet meg 30 éves tevékenységéről. A mozgalom három évtizedét bemutató tanulmányok, visz- szaemlékezések mellett helyet kapnak a kötetben korabeli fényképek, újságcikkek, igazolványok, oklevelek, jelvények, plakátok, meghívók és egyéb dokumentumok. A megyei KlSZ-bizott- ság kéri, akinek birtokában van ilyen, mozgalmi emlék, december 23-áig juttassa el a Vágó Béla Politikai Képzési Központ címére (6500 Baja, Petőfi- sziget 5. Telefon: 11-605). A beküldött dokumentumokat lemásolják, majd visszajuttatják tulajdono- , saiknak. — ÉLETVESZÉLYES! A Rács- bér Vállalat közli, hogy a kecskeméti egészségügyi centrum melletti száz lakást (Nyíri ut) ellátó elektromos kábelt december 10-től, szerdától áram alá helyezték. A kábel érintése élet- veszélyes. — Segédmotoros halála. Dus- nok külterületén, az 51-es és az 53118-as út kereszteződésében december 10-én halálos baleset történt. Varga Márk 43 éves dusnoki lakos (Vasvári út 21.) segédmotor-kerékpárjával nem adott elsőbbséget egy — a védett útvonalon haladó — pótkocsis teherautónak. Összeütköztek, Varga Márk a helyszínen belehalt Sérüléseibe, NÖVÉNYVÉDELMI TANÁCSOK A kisüzemekben az idén érzékeny veszteségeket okozott a lomibosfa-fehérmoly, amely elsősortban az alma-, a körte-, a cseresznye- és a meggyfákat károsította. A MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központja, jelzi, hogy igen sok hernyó vonult telelőre, ezért jövőre is várható a molyveszély, számolni kell. tömeges szaporodásukkal.; Á kár már most mérsékelhető azzal, ha télen megtisztítják a fák törzsét, vázágait a fehér kőik önöktől — a pici, fehér gubóktól —, amelyekben a kifejlett lárvák telelnek. A száraz nyár miatt az idén a legtöbb kiskertben kevesebb gyökér, zöldség termett, mint más években. Ezért is fontos épségben, minél kevesehb veszte, séggel megőrizni a termést a felhasználásig. Különösen a meleg tárolóhelyen kell figyelni az úgynevezett baktériumos lágyrothadásra, amely 30—40 százalékos veszteséget is okozhat. Ahol 10 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, ajánlatos többször is szellőztetni, átválogatni a terményt, s eltávolítani a beteg gyökereket. Ügyelni kell arra is, hogy a tárolóhely ne legyen túl száraz, időnként nedvesítsük a homokot. Most, amikor már várhatók a nagyobb hidegek, a fagytál is ajánlatos óvni a gyökérzöldséget. CSODA — Mit szólnál hozzá Bence — kérdezi a szomszéd néni —, ha karácsonyra kistestvért hozna neked a gólya?! — Azt, hogy csoda történt! — Miért? — Mert a papám másfél éve Algériában épít valamilyen erőművet! , Kádár János televízió' és rádiónyilatkozata Kádár J ánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának televízió- és rádiónyilatkozatát ma este 20 óraikor közvetíti 1-es műsorán' a Magyar Televízió. A Magyar Rádió 21 óra 10- perctől sugározza az interjút a Kossuth .adón. — A postahivatalról. Az. MSZMP kisszállási községi bizottságánál december 15-én, hétfőn 17 órától minden érdeklődőt várnak árra a tájékoztatóra,, amelyet a postahivatal vezetői tartanak. (Miké Piroska tudósítónktól.) — HÉTVÉGE a Szórakatéuusz- ban. December 13-án Luca-naP* melyhez érdekes népszokások kötődnek. A kecskeméti Szóra- katénusz Játékmúzeum ennek jegyében állította össze hétvégi műsorát. A program holnap 10 órakor kezdődik, délután pedig aprók tánca lesz. Vasárnap 10- től 13 óráig elsősorban azokat a gyerekeket várják, akik papírból és. gyöngyből szeretnének karácsonyi díszeket készíteni. — ÜJ IKARUSZQK TESZTELÉSE. A most kifejlesztett újt 300-as Ikarusz autóbuszpsalád két tagját, egy 365-ös, 11 méteres és egy 386-as, 12 méteres távolsági autóbuszt indítottak útnak tegnap Székesfehérvárról a Szovjetunióba 8—9 hónapos tesztelési próbára. Á progranri szerint Moszkvában, Leningrádban, Krasznodarban és Szocsiban közlekednek majd az új Ikaruszok, hogy különböző .éghajlati viszonyok között mérhessék tulajdonságaikat. — SZÉNCSATA. Az éves termelési terv határidő előtti teljesítése után most újabb kiemelkedő eredményt produkáltak a borsodi szénbányászok. Csütörtök délelőttre teljesítették az éves: 42 031" métert kitevő vágathajtási tervet. A brigádok kiemelkedő munkája meghatározó tényezője volt a négymillió 100 ezer tonnás éves széntermelési terv határidő előtti teljesítésének. A Borsodi Szénbányák Vállalat szocialista brigádjai vállalták, hogy az év hátralévő részében terven felül még két és fél ezer méternyi vágat elkészítésével segítik, hogy á szénfalnál dolgozók eredményesebben kezdhessék az 1987-es évet, s minél több szenet adhassanak a népgóz- daságnak. | | Holnapi ^ lapszámunkból )A Akár tetszik, akár nem, valamennyien fogyasztók vagyunk. Mindannyiunk érdekeit képviseli az 1982- ben alakult Fogyasztók Országos Tanácsa. E társadalmi szervezetről írunk a negyedik oldalon. Hét végi mellékletünk kulturális oldalán ‘ elkalauzoljuk olvasóinkat Pálfy Gusztáv szobrászművész tárlatára. A izabadidö-összeállitásban ötleteket adunk tobozbabák készítéséhez és arra, hogyan kell az üveg- és porcelánholmikat tisztítani. A Petőfi Népe albumában — Kecskemét csoda volt címmel — Galambos Erzsi valL Ugyancsak a j mellékletben található a _ rádió és a televízió jövő _ - ■ heti műsorajánlata. PETŐFI NÉPE A Magyar szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszlnger András Igazgató. Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. «001 Telefon: 27-011 (Telexszám: 20-210 bmlv h '.Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónaprá 43,— Ft, negyedévre: 129,— Ft, félévre: 2S8,— Ft, egy évre: 510,— Ft: Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 0. 11001 Telefon: 28-777 Vezérigazgató: Birkás Béáa HU ISSN 0135—355X