Petőfi Népe, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-18 / 297. szám

< • PETŐFI NÉPE • 1986. december 18. Zsúfolt széchenyivárosi iskolák • A Molnár Erik Általános Iskolában helyszűke miatt a legtöbben a folyosón fogyasztják el ebédjüket. (Méhes! Éva felvétele) Tervek a helyzet jobbítására Kecskeméten, a Széchenyivá- rosban csaknem 25 ezer ember él. Nagy részük fiatal, s nem ti­tok az sem, hogy a legtöbb pár két gyerekre vállalkozik. Kézen­fekvő tehát, hogy egyre több óvodára, iskolára van szükség. Az egyre feszítettebb tantervi követelményeket csak elfogad­ható körülmények között lehet teljesíteni. A baj csak az, hogy a Széchenyivárosban mindössze három általános iskola van. ösz- szesen 1600 tanuló oktatására építették őket — ezzel szemben diákjaik száma csaknem 3100. Így látják az igazgatók — Nézzen körül! Mindén le­hetséges helyiséget tanteremmé alakítottunk át — mondja Var­jú Lajos, a Molnár Erik Általá­nos Iskola igazgatója. — A va-f laha 400 diáknak épült iskolá­ban jelenleg több mint ezer gyer­mek tanul. Az alsó tagozatosok váltakozva járnak, két hétig délelőtt, a következő tíz tanítási napon délután. Egy tanulócso­portunknak az MSZMP Bács- Kiskun Megyei Bizottságának Oktatási Igazgatósága adott he­lyet. Az felső tagozatosok közül négy osztálynak nincs saját tan­terme. Ott tartják a tanítást, ahol testnevelés vagy technika- óra miatt megüresedett a terem. A fizika és kémiaórák negyven százaléka nem szakteremben fo­lyik, a testnevelésről már nem is beszélve. Szertár hiányában a szemléltetőeszközöket alig tudjuk elhelyezni, pedig ma már nem lehet csak táblával és kré­tával tanítani. Mégis, az iskolánk­ban nem annyira a tartalmi mun­ka okoz nehézséget, hanem az, hogy a gyerekeket egyáltalán le tudjuk ültetni. A Molnár Erik Iskolában mind­ezek ellenére évről évre nincs bukás. A Budáy Dezső Általános Is­kola igazgatója, Kispál Lajos már valamivel szerencsésebb helyzetben van. Náluk — a 600 főre épült intézményben — „csak” 1070 gyereket kell tanítani. — Augusztus 25-én költöztek ki az Országos Pedagógus Gyer­mekotthon régi, Zója utcai épü­letéből az ott lakók, s ebben a százéves épületben kaptunk öt tantermet — tájékoztat az igaz­gató. — Volt tehát szűk két he­tünk, hogy a környezetet elfo­gadhatóvá alakítsuk át. Mivel az épületet hamarosan teljesen fel­újítják, felesleges pénzkidobás lenne például a folyosó, a nyí­lászárók festése. Három tante­rembe úgy kéregettük össze a padokat a város többi iskolájá­tól. Természetes, hogy nem a TA R LATNAPLÓ Gyertyák és bútorok Vallai Józsejné gyertyádnak és Bodacz Tibor fafaragásainak kö­zös kiállítiáaáival második v évét zárja az SZMT Művelődési Köz­pont Rákóczi úítd ki állítótermében a Mesterségek dicsérete című rendezvénysorozat. A faragott bútorok, használati tárgyak kö­zött a téli karáért sötétjében a megnyitón égő gyertyák fénye fogadta a kiállításra érkezett ven­dégeket. Az otthonosság, az ösz- szetartozás igézete a 'közelgő ün­nepet idézve azóta ott kísért a tárgyak között Valdai Józsefné lajosmizsei gyertyaöntő munkáival ezekben a hetekben nemcsak a fciáldítóte- remben találkozhatunk, a legkü­lönfélébb (boltok, bazárok nagy számban kínálják — részben az álltain öntött, országszerte forgal­mazott — viaszportékákat. A szakmát, mellyel csak néhány éve foglalkozik, egy nyugdíjas mestertől tanulttá. A formaterve­zésben elismert tervezők és ki­vitelezők segítik. A legegysze­rűbb (s számomra a legszebb) fehér asztali gyertyától a színes, stilizált tortaigyertyáig sokfélé változat készül műhelyében. Bodacz Tibor kecskeméti mes­ter jelenlegi válogatása az utób­bi öt év munkáiból a/d ízelítőt. Minden egyes darab a kiálih'tha- tóság igényességével, de koránt­sem csak a kiállítás kedvéért született. Az ebédlő- és a kiegé­szítő bútorok, tükrök, fogasok, előszobáfaliak, ki s ebb - n a gyobb használati tárgyak készítője a fa anyagából a fa szellemiségét is felszabadító művész-mesterem­ber, Bár családi örökségként kapta az anyag szeretetét (édes­apja is. fúrt-faragott), annak ide­jén mégsem tudatosan, készült jelenlegi pályájánál. Szakterüle­tén nincs olyan eljárás, amit — , részint változatos megrendelésiek, teljesítése közben.— rtö; próbált,, volna még ki. A . rendelésre kéfeí szült darabok. m0afá:'k':éStreríÍ&m legjobbakat adták ide, de tény az is, hogy ez az öt tanterem enyhítette iskolánk elviselhetet­len túlzsúfoltságát. Sajnos ez is csak átmenetileg. A Lánchíd Utcai Általános Is­kola helyzetéről Mészáros Sán- mdor igazgató beszél: * — Ötödiktől nyolcadikig egyet­len osztálynak sincs saját tan­terme, hiszen a tizenhat felsőta­gozatos csoportra tíz helyiség jut. Egyik tantárgynál sincs mó­dunk arra, hogy bontott csoport­ban taníthassunk. Napköziseink vannak az ebédlőben és a peda- gógus-pártszékházban. A har­madik osztályos gyerekek ál­landó délutánosok, bár az ere­deti tizenhat tanterem mellett még nyolcat kialakítottunk. A könyvtárban csak délután válo­gathatnak a tanulók, délelőtt itt is oktatás folyik, csakúgy mint az úttörőszobában. Egy Intézmény kevés — Különleges a helyzet a la­kótelepen? — kérdezem Lengyel László általános iskolai felügye­lőt. — Kecskeméten mindenütt ag­gasztó a helyzet, de a Széchenyi- v árosban különösképpen. Ha csak az egy tanteremre jutó ta­nulók számát nézzük — ami vá­rosi szinten 33,6 — megállapít­hatjuk, hogy a lakótelep három iskolája az élvonalban van: 43,6, 42,6, és 36,7-es átlaggal. Közülük is a legzsúfoltabb a Molnár Erik Általános Iskola. — Hogyan lehetne feloldani ezt a feszültséget? — Ahhoz, hogy viszonylag nor- malizált létszámmal, megfelelő körülmények között folyjék az oktató-nevelő munka a Széche­nyivárosban, még legalább két 16 tantermes általános iskolára lenne szükség. Az egyik talán még ebben a tervciklusban el­készül, a másik esetleg az ezred­fordulóig kerül tető alá. — Városszerte általános a vál­takozó tanítás? — A huszonhárom iskolából kilencben kellett bevezetni, ami kék, fejfáik, kopjafák és a kiál­lításon is látható darabokhoz ha­sonló művészi igényességű és szépségű bútorok, kisebb tárgyaik külön figyelmet érdemetek. A közösségi életre szánt, m'n- dlg a 'megrendelő személyiségére figyelő (s azt előnyösen befolyá­solni tudó) bútorok elsősorban a funkció, a szükségleteik igen ra­cionális szempontjai szerint ké­szülnek. Szépségük már foganta­tásuk pillanatától jelen van. A szerebeit, tisztelet és alázat min­den látható beavatkozást — vé­sést, áttörést, összeillesztést — beavatássá tesz. Ebben a gazdag, az ősi famű- vesség ^forrna- és díszítőkincsét idéző világban minden egyszeri. A fa, mely előélete folyamán teljesen egyedi, önálló egyéniség­gé érik. növekszik, a munkákban is érzékeny, élő élem marad. Lehet-e ilyent s ehhez hasonló formában társ mai életünkben? Tudunk-e szerepét találni számá­ra? A bútorok, (kézbevehető, -kí­vánkozó tárgyak — Itt vagy má­sutt, de bárki számára elérhető közelségiben — egyelőre várakoz­nak. Érírithetők, talptothatók, bir­tokba vehetők. Nem járnánk rosszul, ha hagynánk, hogy tehet­ségük mértékében, ők vegyenek finnünket birtokba. Károlyi Júlia a tanulók tfz százalékát sem érinti. — Mindenesetre, akit érint, an­nak ez nem vigasz. — Egyelőre nem is kívánatos tovább fokozni a „váltó műsza­kot”, hiszen már a délutáni első órában szellemi képességük 80 százalékát képesek csupán nyúj­tani a gyerekek. Van megoldás? — A meglévő létszám mellett is nő az iskolák tantereméhsége — nyilatkozik Császár Cirill, a Kecskeméti Városi Tanács műve­lődésügyi osztályának vezetője. — Az oktatási reform követel­ményeivel minden iskola lépést akar tartani. Ehhez azonban több tanteremre van szükség. — Miért nem egyenletes vá­rosszerte a beiskolázás? — A diákokat a lakókörzet­ben kell elhelyeznünk. Ez alól kivételt csak akkor tehetünk, ha a szülő maga kéri az átirányí­tást. Sokat segítene a Széchenyl- város helyzetén, ha teljes érté­kű Iskolának fogadnák el a Zója utcait is. A városrésztől nem esik messze, az adottságai jók. Mégis az ide irányított 108 gyerekből csak 70-en kezdték meg itt az első osztályt. (Olvastam néhány kérvényt, melyben a szülők a Zója utcai helyett valameTyik másik szé­chenyivárosi iskolába szeretnék első osztályos gyermeküket be­íratni. Az indokok között leg­gyakrabban a távolság és a hat­éves gyermek számára veszély- helyzetekben bővelkedő főútvo­nal érintése szerepel. Igaz ugyan, hogy a 14-es számú autóbusz is megáll most már a Zója utca sar­kán, ám bevallom őszintén, én sem mennék nyugodtan dolgoz­ni, ha a gyerekemnek naponta ezt az utat egyedül kellene meg­tennie. Nem ártana, ha az ille­tékesek az új iskolák építésekor az ilyen szempontokat is figye­lemmel kísérnék.) — Meddig tarthat még ez az állapot a Széchenyivárosban? — Az új 16 tantermes iskolát — ha nem csúszik a határidő — még ebben a tervciklusban át­adják. Ezen felül tervszinten megfogalmazódott már a tenni­való: újabb 16 tantermes iskola a Széchenyivárosban és Vacsi- hegyen, 12 tantermes Felsőszék- tóban és B Szelei faluban. Ha mindez megvalósul az ezredfor­dulóra, akkor lehet igazán neki­látni az oktatás minőségének ja­vításához ... Tóth Tímea AKI KÖLTŐNEK SZÜLETETT Zelk Zoltán nyolcvanéves lenne Nem is olyan régen még itt volt közöttünk. S persze most is itt van. Hiszen arról volt szó, hogy örökké fog élni. 1906. december 18-a óta majdnem hetvenöt éven át gyakorolta az életet. A magyar költő életét. Nehezen jött bele, de aztán még ne­hezebb lett. Hogy őt magát idézzem, ahogy azon a szörnyű szombaton, 1981. április 25-én: „... hogy hová való vagyok, nem tudom megmondani: szü­letésem helye Ermihályfalva, gyermek Miskolcon, kamasz Szatmáron voltam, aztán Budapesten a Józsefváros, Zugló és Angyalföld lett a hazám. Köz­ben öt évig voltam munkaszolgálatos, toloncház- és börtönlakó. Kenyérkereső foglalkozásaim közül is megemlítek néhányat: dodzsemkocsi-tologató, segédmunkás, színibíráló, lektor, gyermeklapszer­kesztő. Bőven volt hát részem úgynevezett élmény­ben, talán azért is, hogy nem intellektuális, ha­nem érzelmi költő vagyok, ahogy azt néhány bírá­lóm megállapította. Volt, aki azt írta rólam, hogy úgy vagyok költő, ahogy a rigó rigó. Vállalom”. Huszadik századi világunkban szinte természeti jelenség volt, oly természetesen volt része irodal­mi életünknek, mint fa az erdőnek. Ez a természe­tesség volt, valószínűleg, tehetsége forrása. Min­denre rácsodálkozott, olykor naivan, olykor álnai- van, olykor nagyon okosan, olykor átlátszóan ta­nácstalanul, miközben mindent látott és mindene­ket tapasztalt. Hiszen az, amiben részt vett, ma már történelem. Ügy kötődött a megélt történelem­hez, hogy az ár mindig bal felé sodorta. Apja falusi kántor volt, ő inas, ifjú segédmunkás. 1921-ben költözött át Magyarországra. Erdélyben már részt vett az ifjúmunkás-mozgalomban. Itt tag­ja lett a húszas évek leghaladóbb pártjának, a Ma­gyarországi, Szocialista Munkáspártnak, ezért 1926- ban örökre kitiltják Magyarországról, kitoloncolják izgatásért, két év múlva. visszatér, mert itt akar költő lenni. Első versei 1925-ben jelentek meg Kassák rövid életű folyóirataiban^ majd az aikikori irodalmi élet legrangosabb folyóirataiban. Sokáig csak álnéven, hiszen rejtőzködve élt. Később a Nyu­gat, a Válasz, a Szép Szó, majd a Magyar Csillag közllk verselt. A Nyugat harmadik nemzedékéhez is szokták számítani, hiszen első köteté feltétlenül nyugatos hatású, s a halkuló expresszionizmus nyo­mait mutatja. (Csuklódon kibuggyan a vér címmel jelent meg 1930-ban.) Verseiben a romantikus-nosztalgikus lázongás fogalmazódik meg az élet igazságtalanságaival szemben. Persze nemcsak absztrakt módon, hanem néha nagyon is konkrétan az uralkodó osztályok­ußl 1 • nak címezve. Amit úgy szoktunk fogalmazni, hogy a nyomasztó, rossz életérzés költői attitűdje egyre inkább társadalmi üzenettel telítődik, az kel lírai életre. Különösen szép példája ennek a Szilveszter a Fóti úton című vers belső izzású, már-már ro­mantikus indulata. 1935-ben megint letartóztatják, de ekkor már ne­ves költő, két kötet van mögötte, számtalan fo­lyóirat- és 'napilapbeli megjelenés. A haladó köz­vélemény összefogásának eredményeképpen gyor­san kiszabadul. 1936-ban megjelent Kifosztott táj című kötetében pedig feltűnik már a közelítő fa­sizmustól való félelem is. Ami nem is alaptalan, hi. szén annak magyarországi jelentkezése őt is elso­dorja: hol letartóztatásban van, hol munkatábor­ban, hol munkaszolgálatos. Amikor már közelít a vég, megszökik, Pesten bujkál, a felszabadulást Zuglóban éli meg, ahol az oly sokat emlegetett Irén, felesége, Bátor! Irén írónő vigyáz rá. A felszabadulás, az újrakezdés lehetősége egy új költőt alakít a régiből. Ami alaptulajdonsága volt, a természetesség, az most a lobogó lelkesedés, a hit tüzében verssé alakul benne. A bánat és a panasz költője vezéralakja lesz a hatalmas társadalmi át­alakulást követni akaró új Irodalomnak. Előbb a Szabadság című napilap kulturális rovatvezetője lesz, majd a Népszava munkatársa, lektor, az író­szövetség elnökségi tagja. A személyi kultusz háló­jában születő, Rákosit és Sztálint köszöntő kötetei, lelkesedésének sematizmusa ennek a korszaknak a szellemi kártevése. Lassan talált vissza önmagához, mint a cigány a tűzből mentett hegedűjéhez. De versel, ha lehet, eztán még természetesebben, még szebben szóltak a megtett útról. Sz. M. ZELK ZOLTÁN: Vers! Vers! Vers! Egy csillag kering, menekül, Agg éj és hajnal, a suhanc: verssé alkarna lenni! verssé alkarnak lenni! Gyíkok, árnyak, falevelek Szikár kín és húsos öröm verssé akarnak lenni! rímként ölelnék egymást! Egy hang sikongva szárnyra kél: Sírboltjából volt év zörög: verssé akarna lenni! verssé akarna lenni! Szavak futosnak, mint csibék: Jövőnk versként szakadna ki: vers, född be szárnyaiddal! hogy jaj, el ne vetéljen! S a vércse is, csibét leső, A mindenség hull térdre már: verssé akarna lenni! verssé akarna lenni! S a kő, mely feléje süvít, Költők, nyúljatok érte le: már versként hullna vissza! ne falja fel a Semmi! SSL. Mese kislányoknak Gyakran megkérdezik, miért mentemilyen későn férjhez? Egyetemet végeztem, ráadá­sul nem is hazai cuccokban járok, és ha a férfiak elmennek mellettem a strandon, gyor­san behúzzák a hasukat... Hol Itt a hézag? Hát ott, hogy egész életemben az ideálomra vártam. Osztálytársnőim tíz éven keresztül továb­bították a fiúk hozzám írt szerelmes leveleit. Alighogy véget ért az iskola, valamennyi osztálytársam karriert csinált. De én nem! Nekem nem imponáltak az évfolyamtársaim. Akkoriban én a tévét és a mozit imádtam, kedvenc színészeim fotóit gyűjtöttem, úgy­hogy az ideálom összetetté vált: Alain Delon- és Armen Dzsigarhanjan-keverék; Vagyis: Armen Delon! Magas, karcsú, jóképű, nap­barnított, okos, szellemes, tehetséges, nagy jövőjű, titokzatos múltú, lehetőleg Adidas feliratú cuccal. Sztereomagnója — az fel­tétlenül legyen! Kék csempéjű fürdőszobája — minimum! Autója, amit fél kézzel vezet, miközben a másikkal jó zenét keres, és tü­zet ad — úgyszintén ... Ráradásul legyen fiatal — harminctól hetvenig! És mit gondolnak? Kivártam! Mint ahogy az a nagy könyvben meg van írva! Ah, meny­nyire szerettem őt! Ha egy vendéglőben nincs hely — nekünk van. Zárt körű rendezvényre minden jegy elkelt? Nekünk házhoz küldik a jegyet... És micsoda sztereofelszerelése volt! Mikor Moszkva környéki nyaralójában teljes hang­erőre kapcsolt, Voronyezsben a szeizmográ­fok földrengést jeleztek. És milyen titok­zatos volt! Könyvszekrénye legfelső polcán kötetekre rúgó igazolvány. Egyidejűlég számomra ő volt az elsőosztályú nemzetközi sportnagy­mester és harmadik kategóriás rokkant. Iga­zolványaival mindig a szükséges helyzetnek megfelelő módon, megfelelő időben — soron kívül — érte el a célját. Még a női strandra is volt állandó — férfinévre szóló — belé­pőjegye. összegezve: máig sem tudom, mi volt az én Péterem munkája, de azt meg kell hagyni — remekül keresett. Mígnem egy­szer aztán kerek hét évre — teljesen kime­rült. Hála az én Péterem „szellemes, jóképű és ti. tokzatos múlttal” rendelkező adottságainak .— örökre lemondtam fentebbi ideál-képem­ről. Maradt: „a magas, karcsú, okos, tehetsé­ges, nagy jövőjű” kategória. Valószínű meg­jött az eszem, mert a nyaraló, a kocsi, a kutya — már nem jelentettek akkora érték­rendet. Gyereket szerettem volna. Már éppen az égyetemet Is befejeztem, amikor az egyik jelesen végzett évfolyam- társam, Nyikoláj — valóságos zseni! —oda­jött hozzám. „Tudod ml a címe az én dip­lomamunkámnak? — kérdezte. — Az Ingre­diens és az qblációs adszorbens kvázi-dlszk- rét kontlnuuma a nagyhatású Darja mosó­porral mosott fehérnemű esetén.” Ahogy ezt a címet meghallottam, azonnal beleszeret­tem. Ráadásul nyomban ajánlatot tett. „Na- *ta?a, — mondta —, te moszkvai vagy. Háza­sodjunk össze)” Ah, de boldog voltam! Rög­tön meghívtam: ismerkedjen meg anyámmal és nagyanyámmal... Amikor azonban meg­látta, hogy vele együtt öt és fél négyzetmé­ter lakterület jut ránk fejenként... Rövi­den: ezek után „a tehetséges, nagy jövő előtt álló” férfiideált végleg kihúztam” ... Alek- sza.nder, a sportember (hajlandónak mutatko­zott. De ekkor már én is tapasztaltabb vol­tam. — Nem — mondom, — előbb házasodjunk össze, aztán élhetünk majd együtt. — Holnap versenyre utazom. Inkább Is­merjük meg egymást ma, s ha visszatértem — összeiratkozunk! Hát így lett oda valamennyi Ideálom. Égy teljes készlet! A padokon üldögélő öregek tüntetőén félrehúzódnak tőlem., Ne­heztelve pusmognak: „Honnan ennek ez a gyerek?” Honnan, vajon honnan? A gólya hoztál Mert manapság a legtöbb férfi gó­lyaként működik! Hogy miért történt így mégis? Talán mert a mai filmek receptje szerint az én férfiide­álom többkomponensű?... Vagy inkább azért, mert az élet nem mozi?... Amikor aztán álmaimról végleg lemond­tam — Olenyka lányom már járni tanult —, a park homokozójában véletlenül talál­koztam Andrejjel. Valamikor harminc év­vel ezelőtt együtt jártunk óvodába. Ugyan­ebben a homokozóban játszottunk. Akkori­ban nagyon tetszettem neki. Ezt értésemre is adta — ű] lapátjával két ízben egymás után a fejemre sózott. Most meglett férfi, és a mellékelt ábra szerint egy gyermeke van az. első feleségétől.., S amikor az esküvői asz­talnál ülve ránéztem, és könnyeket fedez­tem fel a szemében, egyszeriben úgy tűnt: magas, karcsú, jóképű, okos és szellemes... Hamarosan megszületett a közös gyere­künk! De ez semmi. Nemrég Olenyka lányomnak elkezdtem az esti mesét Bolond Istókról. A lányom hirtelen félbeszakít: — Miket beszélsz te itt nekem össze-visz- sza? Valami hercegről mesélj inkább! — Miféle hercegről? — kérdeztem csodál­kozva. — Olyanról — válaszolja —, aki magas, karcsú, jóképű, okos, szellemes... Tudjon gitározni, divatos nadrágot hordjon.... le­gyen a fején korona, a lábán márkás sport­cipő. Elgondolkoztam. Miféle mesét mondjak én ennek? Kezdjem talán úgy: — Hetedhét országon túl, valahol a világ végén élt egyszer egy hercegkisasszony... Valamennyi osztálytársa epekedett érte, sze­relmes leveleket írtak neki. De a herceg- kisasszonynak egyik sem tetszett — 6 egy igazi hercegre várt... Igen, igém', így kezdem! A folytatás meg majd csak lesz valahogy... (Fordította: Baraté Rozália) L %

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents