Petőfi Népe, 1986. november (41. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-14 / 268. szám
2 0 PETŐFI NÉPE • 1986. november 14. AZ SZKP KB PB ÜLÉSE Eredményes volt a testvérpártok vezetőinek munkatalálkozója „Iráni kapcsolat” (Folytatás az 1. oldalról.) Irán állandó ENSZ-képviselő- V- Szaid Radzsai-Horaszani nagykövet a világszervezet épületében megtartott sajtókonferenciáján elvben nem zárta ki a diplomáciai kapcsolat felújítását Teherán és Washington közeit, de leszögezte, hogy ehhez Washingtonnak „gyökeresen meg kell változtatnia egész közel-keleti politikáját, támogatni kell Libanon muzulmán lakosait, el kell fogadni ''az iszlám forradalmat”. A nagykövet határozottan tagadta, hogy országa bármiféle alkura lépett volna az Egyesült Államokkal, közbenjárását ígérte volna a túszok kiszabadításához amerikai fegyverszállítások fejében. Az iráni nagykövet kijelentette: országának nincs köze az amerikai túszok libanoni fogságához. kezdte munkáját a Laoszi Népi Forradalmi Párt IV. kongresz- szusa. Phoumi Vongvichit, az LNFP KB PB tagja, megbízott köztársasági elnök nyitotta meg a tanácskozást. Üdvözölte a több mint negyvenezer párttag képviseletében megjelent 303 küldöttet és a 202 meghívott vendéget, akik között helyet foglaltak az etnikai-nemzeti kisebbségek és a laoszi buddhista egyház vezetői is. Köszöntötte a 19 országból, illetve testvérpárttól ' érkezett külföldi vendégeket. Az MSZMP küldöttségét Szakait József, a KB tagja, a KNEB elnöke vezeti, tagja Rosta László, hazánk laoszi nagykövete. A szovjet delegáció élén Gejdar Alijev, az SZKP KB PB tagja, a Minisztertanács első elnökhelyettese áll. Phoumi Vongvichit megnyitójában kiemelte: á párt a 3,5 milliós laoszi néppel együtt jó légŰj, kőolajat, földgázt és egyéb ásványi kincseket rejtő lelőhely kiépítésébe fogtak a Kaszpi-ten- ger északi, félsivatagos partvidékén a Kazah SZSZK-ból és a Magyar Népköztársaságból érkezett szakemberek. Az itt kitermelt fűtőanyag egy részét a Szovjetunió és az európai szocialista országok között húzódó csővezetékekben továbbítják majd. Németh László, a Vegyépszer kazahsztáni képviseletének helyettes vezetője a TASZSZ tudósítójának elmondta: — A közeljövőben elkezdjük a központi olajgyűjtő állomás kiépítését; ez lesz a Kaszpi-tenger mellett létesülő kőolaj- és földAz SZKP KB Politikai Bizottsága csütörtöki ülésén megvitatta a KGST-országok testvérpártjai vezetőinek moszkvai munkatalálkozóján elért eredményeket. Jóváhagyta Mihail Gorbacsov tájékoztatását és megállapította: az SZKP-nak a találkozón kifejtett állásfoglalásai gyakorlati kifejezői annak az irányvonalnak, amelynek célja a kormányzó kommunista és .munkáspártok együttműködésének erősítése, a szocialista országokkal fenntartott viszony kiemelt fejlesztése és a világszocializmus megszilárdítása. A testület — folytatja a PB üléséről kiadott közlemény — elégedett a találkozó eredményeivel, amelyeknek rendkívül nagy jelentőségük van a testvéri orkörben, kellően készült fel a kongresszusra. Javaslatára a résztvevők egyperces néma felállással adóztak a laoszi nemzeti felszabadító és forradalmi mozgalom, a nemzetközi haladás mártírjai és elhunyt harcosai emlékének. A háromnaposra tervezett kongresszus megvitatja a KB politikai beszámolóját, amelyet Kaysone Phomvihane, a KB főtitkára, a minisztertanács elnöke, a megnyitó után terjesztett elő. A 2000-ig szóló hosszú távú, illetve az 1986—90-re vonatkozó második ötéves tervet Nouhak Phbumsavanh, a KB PB tagja, a minisztertanács első elnökhelyettese csütörtökön bocsátotta vitára. A szervezeti szabályzat módosítására tett javaslatokat Sisomphon Lovansay, a KB PB tagja, a KB titkára terjesztette elő, ezután megkezdődött a vita. Előreláthatólag szombaton * fogadják el a kongresszusi határozatokat és választják meg a párt új vezető testületéit. gázkomplexum egyik legfontosabb berendezése. A jövőben az összes kúttól ide szállítják a kitermelt szénhidrogéneket, amelyekből gázt, kén- hidrogén-vegyületeket és egyéb anyagokat különítenek el. Ezek egy részét helyben feldolgozzák, a többit a Szovjetunió más üzemeibe szállítják. A KGST fűtőanyag- és energetikai programjának ' keretében megvalósuló együttműködés annak a kormányközi megállapodásnak az eredménye, amelyet 19§5. december 30-án írtak alá a Szovjetunió és a Magyar Nép- köztársaság képviselői. szágok haladásának gyorsításában és együttműködésük színvonalának minden téren való emelésében. Ez elválaszthatatlanul összefügg a szocializmus országai közötti kapcsolatoknak — a proletár, a szocialista internacionalizmus, az egyenjogúság és a kölcsönös felelősség, előnyök és segítségnyújtás elvei alapján — a gazdaság területén való továbbfejlesztésével, a .nemzetközi ügyekben mindegyikük kezdeményezésének az ösz- szehangolt irányvonalhoz való kapcsolásával, a szocialista építésben szerzett tapasztalatbk cseréjének minden lehetséges módon történő szélesítésével és e tapasztalatok közkinccsé tételével. Az SZKP nagyra értékeli a testvérpártoknak a Szovjetunió Reykjavíkhan képviselt elvszerű álláspontjához nyújtott támogatását, és fontosnak tartja, hogy a szocializmus országai tovább fokozzák erőfeszítéseiket a nukleáris fegyverzet felszámolásáért és a hagyományos fegyverzet csökkentéséért, a béke és a nemzetközi biztonság erősítéséért. Különös vehemenciával támadták egymást á napokban a két legnagyobb brit,párt vezérei. Az alkalmat az új parlamenti ülésszak megnyitása kínálta, a vehemenciát pedig alighanem az indokolta, hogy mindenki arra számít: az alsóház megkezdett ülésszakának a vége, 1987 tavasza egyben a következő országos választás időpontja is lesz. Ekként érthető, hogy a királynő hagyományos trónbeszéde után a hatalmon lévő konzervatívok nevében maga a kormányfő, Margaret Thatcher szedte le a keresztvizet a legfőbb ellenlábasról, az ellenzéki Munkáspártról. Igazi kortesbeszédnek tekintik Londonban a Vaslady felszólalását, nemcsak azért, mert legnagyobb részében a Munkáspártot támadta, ahogy az már a választási hadjáratokban szokás, hanem azért is, mert eleve olyan területet választott, ahol a konzervatívok meggyőződése szerint meg kellene nyerniük a következő választást. Ez pedig jelenleg a külpolitika. Ugyanis a munkáspárti vezérkar az elmúlt időszakban elkötelezte magát Nagy-Britannia atomleszerelése mellett. Thatcherék úgy vélik tehát: választási hadjáratuk fő stratégiai fegyvere az lehet, hogy a szavazópolgárokat L1GACSOV: Bizalomerősítő javaslatok A Szovjetunió újabb konkrét lépéseket tett az atomfegyverektől mentes észak-európai övezet megteremtése érdekében. Leszerelte közepes hatótávolságú na. kétái inidítóállásalit a Kola-félszi- geten, és kivont néhány hadműveleti-harcászati rakétákkal felszerelt tüzérosztályt a lenimgrá- di és a balti katonai körzetből, s itt is leszerelte közepes hatótávolságú rakétái indítóállásaiinak túlnyomó részét — jelentette be csütörtökön Helsinkiben tartott sajtóértekezletén Jegor Liga- csov. Ligacsov a' továbbiakban ismertette az említett övezet létrehozását célzó újabb szovjet javaslatokat, Ezek értelmében a Szovjetunió kész lenne kivonni balti flottájának állományából ballisztikus rakétákkal felszerelt tengeralattjáróit, ha megállapodás jönne létre az atomfegy. vérmentes észak-európai övezet ügyében — mondta. A bizalom erősítése érdekében a Szovjetunió javasolja: minden érintett ország vállaljon kötelezettséget arra, hogy évenként vagy kétévenként egy. vagy legfeljebb két alkalommal tart nagyszabású badigyakor- latot Észak-Európábam, illetve a hozzá tartozó tengeri vizeken. minél jobban megijesszék. Azzal, hogy a Munkáspárt, ha a szavazók hatalomra segítik, úgymond lefegyverzi, kiszolgáltatottá teszi a szigetországot. Ezzel szemben, Kinnock, a munkáspárti vezér az alsóház szónoki emelvényéről — a párt várható taktikájának megfelelően — a belpolitikai pampákon vette üldözőbe a kormánypolitikát. A tömeges munkanélküliségről, milliók elnyomorodásáról beszélt, állítva, hogy a konzervatívoknak nincs semmi elképzelésük az ország sokasodó bajainak orvoslására. A londoni politika szakértői erre is számítottak. A konzervatív taktikai cél: a .külpolitikai terepen tartani a korteslabdát, míg a Munkáspárt a hazai göröngyök között szeretné versenyre kényszeríteni a kormányon lévőket. Csakhogy egyelőre a jövő tavaszi választás eshetősége csak politikai szóbeszéd. A kormány tájékán eleddig senki nem erősítette meg, hogy Thatchernek ilyen szándéka lenne. Mégis a mostani parlamenti nyitány hangulata megerősítette jóslatukban azokat, akik arra számítanak, hogy Nagy-Britannia polgárait jövő májusban az urnákhoz hívják. A. K. Megnyílt a laoszi pártkongresszus Vientiánéban csütörtökön megSzovjet—magyar együttműködés NAPI KOMMENTÁR Szócsaták Londonban- ’ v - n pi M -v . V. -A t . V MÁMOR — MÁSODPERCEKEN BELÜL A gyilkos crack „1941-ben a japánok lebombázták Pearl Harbort, s mi azonnal hadat üzentünk. Most az egész országot ellepik az apró fehér csomagocskák, amelyeknek hasonló a pusztító hatásuk, ám a nemzetet ez egyáltalán nem izgatja”. A komor figyelmeztetés Joel Gillianótól, az ismert amerikai kábítószer-szakértőtől származik, aki nemrég szenvedélyes hangú nyilatkozatban igyekezett felhívni a figyelmet az Egyesült Államok-szerte futótűz- gyorsasággal terjedő, pusztító hatású, szerre, a „craok” néven ismertté vált igen veszélyes kábítószer-származékra. (A Magyar Televízió szerdán, a Panoráma című műsorban vetített erről filmet.) Apró „kavicsok” Az aggodalom, az intelem teljesen megalapozott. Mi is ez a crack? Voltaképp nem más, mint szódabikarbónával összekevert, vízzel felhígított, majd egy tégelyben felhevített kokadnpor (a melegítés közben hallható jellegzetes páttogás-re- csegés miatt kapta egyébként a nevét), amelyet kiszárítás után apró labdacsokra, kapszula alakú „kavicsokra” tördelnek. Előállítása tehát egyszerű, kezelése- vásárlása néhány pillanat alatt lebonyolítható; a kis • műanyag zacskók villámként cserélnek gazdát az utcasarkon, elhagyott parkokban. Ráadásul viszonylag olcsó, 10—20 dollárért már többszöri , „utazásra” elegendő hatású adag kapható. S ami a fő: gyorsabb, s állítólag összehasonlíthatatlanul tökéletesebb élvezetet nyújt a hagyományos kokainnál. „Mintha lecsapták volna a fejem tetejét” — mesélte egy New York-i teenager, s társai is egybehaiigzóan megerősítették, hogy az új szer sokkal intenzívebb — igaz, 1 gyorsabban is múló — kábulatot okoz elődeinél. Pokoli függőség S voltaképp itt van a crack fő veszélye. Hiába olcsóbb ugyanis, ha áldozatai hamarabb szoknak hozzá, válnak egyre kiszolgáltatottabb rabjaivá. Rablás, lopás, erőszak, prostitúció — az eszköz mellékes, az a lényeg, hogy mindig jusson elegendő pénz a következő adagokra. A függőség pokoli helyzetet teremt. A szakemberek szerint hatszor! kipróbálás után már alig lehet másra gondolni, mint az újabb dózisra. Csakhogy semmi biztosíték arra, hogy valakiben A Elriasztónak szánt X betű kerül a kokaintanya bejáratára. • A crack villámgyorsan cserél gazdát. (Jobbra) elegendő az akaraterő, s meg tud állni e végzetes határ előtt! New Yorkban a bűncselekmények száma az elmúlt években —, ha igen lassan is — fokozatosan mérséklődött. A folyamat az utóbbi fél esztendőben azonban megállt, sőt számos körzetben drasztikusan emelkedni kezdett. Mi több, at crack megtalálja az utat a társadalom felsőbb rétegeiben is. Az össznemzeti veszteségeket csak találgatni lehet —a becslések 30 és 40 milliárd dollár körül mozognak. A kckainélve- zetből fakadó halálesetek száma öt év alatt háromszorosára nőtt, s tavaly elérte az 563-at. Már Európában js Mindennek tudatában érthető a növekvő nyugtalanság, az erősödő felháborodás. Tiltakozók piros X betűkkel bélyegzik meg a szomszédságukban kábítószer-tanyaként működő elhagyott épületeket. New Yorkban a rendőrség speciális, 101 tagú nyomozócsoportot hozott létre a cráck-el- leni hadjárat jegyében. Szervezkednek a társadalmi, vallási társaságok, különleges több milliárdos csomagtervet fontolgat a közeljövőre a képviselőház és a szenátus is. Edward Koch New York-i polgármester súlyosabb ítéleteket sürgetett, s esetenként halálbüntetést javasolt a kábítószerpiac cápáira. Sőt, nem lehet figyelmen kívül téveszteni a politikai vetületet sem. Az átlagembert ugyanis egyre jobban zavarja és zaklatja a kábítószer problémája, így nyilvánvaló, hogy mindkét nagy párt politikusai igyekeznek csatasorba állni ez ügyben. Legutóbb — felesége társaságában — Ronald Reagan elnök.is egyenes adásban fordult a nyilvánossághoz, s minden eddiginél határozottabb erőfeszítéseket helyezett kilátásba. Az adatok egyelőre ugyanis a borúlátókat igazolják. A crack alig 2—3 éve kezdte meg diadal- útját, tavaly szinte még csak az amerikai nagyvárosokra korlátozódott, napjainkban pedig már az európai kontinens nyugati felében is megjelent. Sz. G. Berecz János fogadta a tihanyi újságíró-tanácskozás küldöttségvezetőit Tizenegy európai, ázsiai és la- itin-ameriikai ország újságíró-szövetségei küldöttségeinek, valamint a nemzetközi újságíró szervezet vezetőinek részvételével november 10—13. között nemzetközi tanácskozás zajlott Tihanyban. A felszólalók hitet tettek a haladó újságírók elkötelezettsége mellett, földünk atommentesítéséért, a békéért, az enyhülésért, a társadalmi haladásért folytatott? küzdelemben. Kifejezték azt az elhatározott szándékukat, hogy a NUSZ X. kongresszusán megfogalmazott határozatokat saját szervezeteik mindén erővel támogatni fogják. A külföldi küldöttségek vezetőit az MSZMP KB székházában fogadta Berecz János, a Központi Bizottság titkára. A tihanyi tanácskozás résztvevői tiszteletére a magyar sajtó házában fogadásit adott dr. Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke. Részt vett a fogadáson a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek több vezető munkatársa. Megszűnő gyógyszerek Hetvenkét • különböző gyógyszer gyártását szüntetik meg az idén, illetve jövőre — tájékoztatták az újságírókat ' csütörtökön az Egészségügyi Minisztériumban. A megszűnő medicinák közül 15-öt csak a kórházaikban alkalmaztak, tehát' a lakosságot közvetlenül kevésbé ériintő Injekciós készítmény, 15 olyan, melyeket a gyógyszertáraikban bármikor össze lehet állíttatni, 6 készítménynél pedig pem a gyógyszerfajta szűnik meg, hahem csak a hatóanyag-tartalmuk változik a gyógyítási igények szerint. A gyógyszervásárlóik a patikákban kaphatnak felvilágosítást arról, hofv az eddig használt, recept nélkül1 is megvásárolhatóké- szítimények közül mikor melyik gyártása szűnik meg, s ezek mivel helyettesíthetők. A csak rendelvényre kiváltható patikaszerek helyettesítéséről az orvosok döntenek. A gyógyításra használt készítmények átfogó felülvizsgálatára legutóbb az ötvenes években került sor. Á 72 gyógyszer gyártásának megszüntetéséről azért most döntöttek, mert az utóbbi évek licencvásárlásai, gyógyszeripari fejlesztései eredményeként sok új orvosság áll rendelkezésre, s ezekkel több, már korszerűtlen régi gyógyszer helyettesíthető. A hamarosan életbe lépő új törzskönyvezést rendelet értelmében ezentúl 15 évenként kell megvizsgá’mí. .hogy a forgalomban lévő gyógyszerek mennyire felelnék meg a korszerű egészségügyi követelmények, nék. A jelenlegi felülvizsgálatnál elsősorban azt vették figyelembe a szakemberek, hogy létezik-e a régi gyógyszereket kiváltó, új, korszerű készítmény. Szempont volt az is, hogy kevesebb az egészségre ugyan ártalmatlan, de csak különféle mellékhatásokkal alkalmazható medicinát használ, jón a gyógyítás. A vizsgálat so. rán a termelés gazdaságosságát mérlegelve figyelembe vették, hogy a megegyező komponensekből összeállított, hasonló célt szolgáló gyógyszerek közül csak a leginkább bevált medicinákat gyártsák. Az előkészítő vizsgálatba bevonták a gyógyszerek törzskönyvezéséért felelős Országos Gyógy, szerészeti Intézetet, a különböző egészségügyi bizottságokat, a gyógyító-, megelőző országos in- initézeteket, az Országos Körzeti Orvosi Intézetet, biztosítva így a körzeti orvosok képviseletét a döntésben, s természetesen részt vettek a vizsgálatban a gyógyszergyárak is. A választékot lát. szólaig szűkíti, hogy megszüntetik az említett 72 készítmény gyártását. de az így felszabaduló kapacitással csökkenthető majd a hiánycikknek számító gyógyszerek köre és mennyisége, illet, ve tcihb energia jut az új gyógyszerek kifejlesztésére, bevezetésére. . Egyesület az alkoholizmus ellen Együtt egymásért — az alkoholizmus ellen! Naponta találkozhatunk ezzel a felhívással a munkahelyeken, az utcán, az alkoholizmus elleni megyei bizottság plakátjain. Ugyanez volt a témája tegnap annak az ülésnek, amelyen a megyében működő alkoholellenes klubok vezetői és tagjai találkoztak. A házigazda a bácsfookodi klub volt. A tanácskozáson dr. Dombay Sarolta alkohológus szakfőor- vas elmondta, hogy a világon egyre nagyobb problémát okoz az alkoholizmus terjedése, így Magyarországon is. Ezért szükséges volna hazánkban egy olyan szervezet létrehozása, amely hatékonyabban . összefogná a mértéktelen szesirfogyaisztékiat' és orvosolná bajukat. Az itt folyó munkáról a közvéleményt rendszeresen kell tájékoztatni, hogy tevékenységük a köztudatban éljen. Az alkoholellenes egyesület létrehozását megelőző értekezletet a közelmúltban tartották Budapesten. A szakemberek leszögezték, hogy a megelőzés ér. dekében nagyobb erőkifejtést kell tenni. Az országban 120 klub működik, de számuk napról1 napra gyarapszik. Az egyesületnek az is fontos feladata lesz a jövőben, hogy az alkoholgondozóból gyógyultan távozó, Illetve a gyógyu- dóban lévő betegeket összefogja. Egyébként bárki tagja lehet a szervezetnek. Ezt követően dr. Dombay Sarolta az április végén rendezett terápiás hétvége eredményeiről számolt be. Ennek célja volt, hogy az alkoholellenes klubok jobban megismerjék egymás munkáját. A sikeren felbuzdulva ezentúl minden évben megrendezik a találkozót, sőt külön családi összejöveteleket is .tartanak. Az ülésen beszámoltak még a megyében működő alkoholellenes klubok vezetői Is eddigi munkájukról, eredményeikről, majd Kordisz Pál, az országos alkoholellenes bizottság titkára életmentő oklevelet adott át azoknak, ak:fc sokat tettek az alkoholista betegek gyógyulásáért. T. L. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT Amerikai képviselő látogatása Steny H. Hoyer képviselő, az Amerikai Egyesült Államok kongresszusa európai biztonsági és együttműködési bizottságának társelnöke november 12—13-án Magyarországon tartózkodott. Az amerikai politikussal megbeszélés folytatott Sarlós István, az Országgyűlés elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Berecz János, az MSZMP KB titkára, Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese, Várkanyi Péter külügyminiszter és Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke. A megbeszéléseken a most folyó bécsi, európai biztonsági és együtműkö- dési utókonferencia kapcsán áttekintették a helsinki záróokmányban foglaltak végrehajtásának tapasztalatait, s véleményt cseréltek az európai biztonsági és együttműködési folyamat kilátásairól. Magyar—holland vízügyi tárgyalások Budapesten csütörtökön befejeződtek a november 10. és 13. között tartott magyar—holland vízügyi tárgyalások. A megbeszéléseket Zsuffa Ervin, az Országos Vízügyi Hivatal elnökhelyettese és Johannes Verbürg a holland közlekedési és folyam- hajózási minisztérium főtitkára vezette. Aláírták az 1987—88-ra szóló kétoldalú vízügyi és műszaki-tudományos együttműködés munkatervét. Eszerint a következő években a két ország szakértői és tudósai közös kutatásokat folytatnak korszerű szennyvíztech- nológiák , kialakításáért és szennyvíztisztító telepek teljesítményének fokozásáért. Együttműködnek ármentesítési, fejlesztési témákban is. (MTI) K