Petőfi Népe, 1986. november (41. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-03 / 259. szám
Nyolcvanöt éve született André Mal- raux (1901— 1976) francia regényíró, művészetfilozófus. Pályáját .archeológusként kezdte Kambodzsában. Később szerepet játszott az 1927-es kínai forradalomban, s Párizsba visszatérve megírta a kantoni harcokról első nagysikerű regényét (Hódítók, 1928). A filmszerűen pergő események '■ között már ekkor feltűnik az író kedvenc hőse: a kalandor, aki „nyomot kíván hagyni maga után”, s ehhez csak eszköz számára a forradalom. A két évvel később írt „Királyok útja” már pusztán ezt a vágyat érzékelteti magányos fehér kincskeresőjének sorsában. Szerzőjük ez időben tevékeny antifasiszta: tagja a Fasisztaellenes Világbizottságnak, felszólal Dimitrov védelmében. A spanyol polgárháborúban egy re- pülőalakulatot vezényelt, majd filmet készített a harcokról. A háború alatt kétszer is fogságba esett, ám sikerült megszöknie, s részt vett Elzász felszabadításában. Már az első de Gaulle-kormányban miniszteri tárcát kapott, s végig a tábornok közeli munkatársa volt. A háború óta — az aktív politizálás mellett — csak archeológiával, esztétikával foglalkozott. MŰSOR November 3-án« hétfőn KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ (Az Erdei Ferenc Művelődési Központban.) Előzetes November 6-ám. csütörtökön 7 órakor: SYBILL. Bérletszünet. 7-én, pénteken este 7 órakor*:- Shakespeare: III. RICHARD. A Rusztaveli Színház vendégjátéka. Bérletszünet. 8-án, szombaton este 7 órakor: A REPU* EMBER. A Zombori Népszínház vendégjátéka. Bérletszünet. 9-én, vasárnap este 7 óraikor: SYBILL. Bérletszünet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Előzetes November 4-*én. kedden este 6 órakor: HÁBORÚ ÉS BÉKE. A Katona József Gimnázium tanulói részére rendezett előadás. 5-én. szerdán este 7 órakor: HÁBORÚ És BÉKE. öze Lajos-bérlet. 6-án. csütörtökön este 7 órakor: HÁBORÚ ÉS BÉKE. Juhász Gyula-bérlet. 7-én, pénteken este 6 Órakor: HÁBORÚ ÉS BÉKE. A Dolgozóik önálló Németh László Gimnáziuma és Szakközépiskolája részére tartott előadás. 8-án. szombaton este 6 órakor: HÁBORÚ És BÉKE. A Dolgozók önálló Németh László Gimnáziuma és Szakközépiskolája részére tartott előadás. 9-én. vasárnap 7 órakor: HÁBORÚ És BÉKE. Bér- letszü-n&t. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Este 7 órakor: Bikini-koncert. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: SÓLYOMiLADY. Sz., mb., amerikai, ka’andfPm. Árpád mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: FLASHDANCE. Sz., zenés. amerikai film. Otthon mozi: délelőtt 10 és fél 8 órakor: MINŐSÉGI CSERE. Sz., mb., kubai fV.mv^játék. 1,7 .S') órakor: DÍSZELŐADÁS. ELLENŐRZÉS AZ UTAKON. . Szovjet film. Stúdiómozi: 8 órakor: CARMEN. Sz., spanyol film. 14 éven felülieknek. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: AZ elveszett papág AJ. BAJA Uránia mozi: fél 4. fél 6 és fél 8 órakor: MACSKAFOGÓ. Sz., magyar rajzfilm. Központi mozi: szünnap. Stúdiómozi: 7 órakor: FITZCÁRRAL DO. Sz., kétrészes, mb., NSZK kalí?i~ dilim. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 5 és 7 órakor: AZ ISTENEK A FEJÜKRE ESTEK. SZ., mb., boSswanai film víg játék. KALOCSA Otthon mozi: 4 órakor: BMX BANDITÁK. Sz.. mb., ausztrál ka- landf’.’m. 6 és 8 órakor: AZ EMBFR, AKI TÚL SOKAT TUDOTT. SZ., mb.. am-?r:ik°ii krimi. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakort VA- BANK II. Sz.. mb., lengyel krimi. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 őrekor: BREAK II. Sz., amerikai firm. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 őrakőr: BUDAPESTI TAVASZ. Magyar fi'm. 6 és 8 órakor: LENNI VAGY NEM LENNI. Sz., mb.. amer*kai film. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 5 és 7 órakor: SERIFF AZ ÉGBŐL. Sz., olasz kalandfilm. — FELÜJlTOTT ABC. Kecskeméten, a Hunyadivárosban hétfőn j6.30 órakor újra megnyitják a felújított Univer abc-áruházat. .i H. íw Autók a tilosban A TO 35-70 forgalmi, rendszámú személygépkocsi vezetőjének 300 forintja bánja, hogy közvetlenül a „Megállni tilos” tábla után parkolt, — éppen úgy, mint az előtte álló gépkocsi —, semmibe véve a közlekedési szabályokat. A táblát annak idején a járművek Wesselényi utcából tör-\ ténő biztonságosabb kihajtása érdekében helyezték el Kecskeméten, a Rákóczi úti játékbolt előtt. Sajnos gyakori, hogy egyesek figyelmen kívül hagyják a tiltást, amivel akadályozzák a kereszteződés áttekintését, 1 — különösen csúcsforgalom idején —| balesetveszélyt okoznak. A bemutatott útszakasz felsőbb részén — a háztartási bolt mellett —, szintén szabálytalanul parkol a Trabant, mert túllépte a „Várakozni tilos” tábla által megengedett időt. Szemmel láthatóan akadályozza az üzlet áruellátását, a középső forgalmi sávba kényszerítve a szállítókat. Sőt, miatta a busz is csak körülményesen tudja megközelíteni a megállót. „Lábatlankodásáért” bírsággal íizet. A jövőben az említett helyeken — és másutt is —, az illetékesek nagyobb figyelmet fordítanak majd arra, hogy a közlekedési táblák hatályának érvényt szerezzenek, s a renitenseket a szabályok betartására késztessék. Helyszíni közvetítés - kábelen Ma délután 4 órakor kerül $or a Kecskeméti Városi Televízió stúdiójának ünnepélyes avatására. Az új létesítmény munkatársai — alkalomhoz illően'—, egyenes adásban közvetítik a rendezvényt. Este, a „Hétfőn hétkor” szokásos módon újra jelentkezik a városi kábeltévé. A nézők fórumot láthatnak a távfűtésről, amelybe maguk is bekapcsolódhatnak a 24-315-ös telefonon. Az operatőr kameráján keresztül tanúi lehetnek a dámvadak Nyíri erdőbeli barcogásának, de szó lesz a közlekedésről, s szerepel a műsorban sportösszefoglaló is. NAPKÖZBEN (Fényképész)mesteri üzlet Vannak fényképészek, akik vissza-visszajárnak a bölcsődékbe, óvodákba. Szinte menetrend szerint intézik ügyeiket. Elkészülnek az általában színes fotók, hazaküldik a gyerekekkel, vagy jobb esetben a szülő veheti át. Készülnek a fotók, ha igénylik a szülők, ha nem. Íme egy lászlófalvi eset: az ottani óvodába Komjáti Ferenc fényképászmester kopogtatott be. A felvételek elkészültek... A nagyobb hatás kedvéért a fotós olyasvalakivel társult, aki „szép” sötétbarna műbőrből, a közepén oválisra kivágott, a hátuljára ugyanabból az anyagból, sárgaréz kapoccsal ráerősített .tartót is fabrikált. Ezt a tákolmányt még a legártatlanabb gyermeki mosoly sem tudja széppé tenni, amint láttuk az egyik lászlófal- \>i szülő által behozott panasz tárgyát. A 13-szor 18, illetve 20- szor 27 centiméteres kerethez „szívhez szoló” levelet is írtak: „Kedves Szülő! Mellékelten megküldöm gyermekéről készített fényképfelvételeimet. Remélem, megnyeri tetszését. Vásárlási szándék esetére közlöm a fényképek árát: 1 db nagyítás ára: 160, 2 db kiskép ára: 120 Ft...” (össze is adta: 280.) Kedves Komjáti Ferenc és Tár- sa(i) Ez aztán (fényképész)mesteri pénzszerzés a javából. De nem az lenne a korrektebb eljárás, ha mesterkedésüket szülői megrendelésre csinálnák, még olyan áron is, hogy kevesebb lenne rajta a haszon? Ám ez csak az egyik oldal. A másik, úgy tűnik: a gyermekintézmények) vezetői ilyen esetben nem érzik felelősségüket. Ugyanis a szülőket ennyire kész helyzet elé állítani nem éppen dicséretes dolog. Tudom, nem kötelező átvenni a képeket. De ha az egyik gyerekét megveszik, kifizetik a másikét is, mert „mit szól majd az óvoda- vagy bölcsődevezető, s nem utolsósorban a gyerek, aki tudja, róla is készült fénykép. Rosszulesik neki, ha az övét visz- szaküldik. És’ a munka meg az idő, amit a megszervezésre, a bonyolításba, a beállításokba fektetnek...! Fordítanák azt inkább a kicsik nevelésére... Félreértés ne essék: nem általában a fotókészítés ellen emelünk szót. Inkább csak az eljárást kifogásoljuk, de azt igazán! —pulai— Lehűlés várható _ Eleinte felhős idő várható, kisebb esővel. A nappali felmelegedés 7—11 fok kpzött, a hajnali minimumok 0 és 5 fok között való- színűek. Előbb a Dunántúlon, majd . a keleti országrészben is felszakadozik a felhőzet, csak az Alföldön lehet kisebb esőre számítani. A hét nagy , részén jobbára száraz, hideg idő lesz. A csúcshőmérsékletek 5—10 fok között alakulnak,, az éjszakák folyamán —4 fokig is csökkenhet a levegő hőmérséklete. Kemény talaj,menti fagyokra van kilátás. A talaj nedvességtartalma lényegesen nem változik az Időszak végére. TÜZRIADÓ: Olaj, szén, kipattanó szikra Október 24-én, Kunpeszéren, a Kossuth Lajos utca 46. szám alatt, Huszák Lajos széntárolójában, öngyulladás következtében tűz keletkezett. A kár ötezer forint. A tüzet a kecskeméti és da- basi állami, valamint a kunszenf- miklósi önkéntes tűzoltók fékezték meg.. Október 25-én Apostagon .keletkezett tűz, Horváth Lászlóéknak a Bem utca 4. szám alatti lakásán. A tüzet benzinlámpa figyelmetlen használata okozta, amelynek következtében] lángra kaptak a szobabútorok és a konyha berendezései. A tüzet a kalocsai és dunaújvárosi tűzoltók oltották el, megmentve körülbelül százezer forintnyi értéket. A kunbajai művelődési házban. MÁTÓL EGY HELYEN Nővédelmi központ A felnőtt nőgyógyászati szak- rendelésen kívül hétfőtől Kecskeméten az anya- és nővédelemmel kapcsolatos minden ellátást egy helyen vehetnek igénybe a rászorulók. A nővédelmi központ a Batthyány utca 22. szám alatti új egészségügyi létesítményben kezdi meg munkáját. Itt kapott helyet a terhesgondozó, a házasság előtti tanácsadó, a nővédelmi szakrendelés, valamint a gyermeknőgyógyászat. Vala- - mennyi változatlan rendelési időben működik. Bővebb felvilágosításért a terhesgondozó a 28-464-es, a nővédelmi tanácsadó pedig a» 28-877-es telefonszámon hívható. Megyénk f B az országos sajtóban Népszabadság, 1986. noÍ " veinber 1-jei szám, szombat: Fényképfelvételeket közöl a Kecskemét, Csányi utca 10. szám alatti házról, amely1 ■ 1985í-ös 1;; Az év lakóháza” 1 pályázaton miniszteri dicsérő oklevelet g kapott. Vasárnapi Hírek, 1986. november 2.: A nyolcadik I oldalon a Hosszúhegyi Me- I zőgazdasági Kombinátban ® ■szovjet licenc alapján gyártott Trojka pezsgőcsaládról tudósít. Videovetítés a nemzeti parkban Kecskeméten a Kiskunsági Nemzeti Park központi épületében (Liszt Ferenc u. 19.) minden páratlan hét hétfőjén természet- védelmi témájú videofilmek vetítésére kerül sor. A minden alkalommal 17 órakor kezdődő előadás élső részére november 3-án, hétfőn kerül sor: a Hortobágyi Nemzeti Parkról szóló, valamint a darvak vonulását bemutató filmeket vetítik. Vasútépítő gép Jászkisérről . Vasúti kitérők szabályozására alkalmas új építőgép prototípusa készült el a MÁV jászkiséri építőgép-javitó .üzemében. A magas műszaki színvonalú konstrukció a MÁy és az osztrák Plas- ser—Theürer cég között létrejött gépgyártási megállapodás alapján született. Fődarabjait és egyes alkatrészeit az osztrák cég szállította, a többi pedig magyar termék. Az új kitérőszabályozó gép, amelyből a következő években tízet gyártanak Jászkísérén, egyszerre két feladatot lát el: elvégzi a .felújításra szoruló vasúti pályá szintezését és az aláverést. Irányításához mindössze három kézelő szükséges. október 2í-én gyulladt ki az egyik függöny. A tüzet, az olaj- kályhából kifolyt ojaj okozta. A keletkezett kár hatezer forint. Szintén áz olaj gyulladt meg október 28-án Baján, a Somogyi Béla utca 9/b. szám alatt. Virágh János Vinyisztó típusú- kazánja okozta a bajt. A- tüzet a bajai állami tűzoltók eloltották, mielőtt kár keletkezett volna. Ugyanezen a napon Jánoshalmán Halász Józsefinek égett le az Attila utca 13. szám alatt levő sertésólja. A becsült kár négyezer forint. A tüzet szabálytalaHIREK • HÍREK NAPTÁR HÉTFŐTŐL HÉTFŐIG I 1986. november 3.« hétfő Névnap: Győző Napkelte: 6 óra 30 perc Napnyugta: 16 óra 26 perc Holdkelte: 8 óra 07 perc Holdnyugta: 16 óra 49 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területén ma estig: Eleinte borult idő lesz esővel, helyenként hószállingó- zás is Lehető. Főként xaz ország északi felén, szakadozik föl a felhőzet, és délen még kevés csapadék valószínű. Többfelé megerősödik,'' néhol átmenetileg viharos lehet az északnyugati .szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és 5 fok között, északnyugaton kevéssel fagypont alatt^ a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között várható. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: . November l-én Kecskeméten a középhőmérséklet 7,8 (az 50 éves átlag 7,7), a legmagasabb hőmérséklet 13,0 Celsius-fok volt. A nap 3 órán át sütött. Tegnap réggel 7 órakor 7,6, 13 órakor 11,4 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 4,9. Celsius-fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1011,8 millibar — süllyedő — volt. November l-én Baján a középhőmérséklet 7.3 (az 50 éves átlag 7,9), a fegmagasabb hőmérséklet 12,2 Celsius-fok volt. A nap 3,5 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 7,8, 13 órakor 12,1 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 6,5 Celsius- fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1011.2 millibar — erősen süly- lyedő —, volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 44. lottójátékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények — a nyereményilleték levonása után — a következőik: 4 találatos szelvény 29 fogadónak volt, nyereményük egyenként 426 577 forint; 3 találata 3170 fogadónak volt, nyereményük egyenként 1951 forint; 2 találatos szelvénye száma 122 528 darab, ezekre egyenként 50 forintot fizetnek. — EMLÉKKÖVEK. Kecskeméten, a Május 1. téren levő felszabadulási emlékmű talapzata két új — 1848, 'és 1919-es dátummal megjelölt — emlékkővel gazdagodik novemberben. A két emlékkő a meglévő, 1945-ös mellé kerül. Olcsóbban vásárolhatunk A Bizományi Áruház Vállalat Kecskemét, Nagykőrösi utcai üzletében holnaptól szombatig tart a1 nyugdíjasoknak rendezett vásár. A nyugdíjszelvény felmutatása mellett valamennyi kabát féláron vásárolható. A Bácska Kereskedelmi Vállalat kecskeméti Szivárvány Áruházában paplanvásár lesz reklámáron, 390 forintért. A. Petőfi Sán- ■dor utcai konfekcióboltban gyermekdzsekik 40 százalék engedménnyel kaphatók. A széchenyi- városi ruházati bolthan egyes bakfis- és kamaszpulóverek fér- fialsó-garnitúrák, • melltartók szintén 40 százalékkal lesznek olcsób-. bak. A Horny ik János utcai gyermekcipőboltban fiú és lányka bokacipőkre, fiúfélcipőkre és -csizmákra ugyancsak 40 százalék árengedményt adnak. Kiskunfélegyházán, a Csöpi Áruházban kabátvásár kezdődik: minden megvett kabáthoz ajándékutalványt adnak. Az Alföldi TUzép Vállalat kecskeméti telepén 30 százalék árengedménnyel kaphatók a szakmán méretegyesített, üvegezett ablakok. Ugyanitt a lakiteleki kisméretű, 1. osztályú tégla 2,56 forint/ darab helyett 2, a 2. osztályú 2,36 hélyett 1,70 forint darabonként. Művi áron fizethető be, amíg a készlet, tart. A tégla a lakitéleki gyárból szállítható el. A 126. számú sClti telepen 30 százalék árengedményt adnak a 2 mm-es síküvegből, amíg a készlet tart. X — A gyalogosforgalom szünetel. Baján ,a Koppány utcai hídépítés abba a szakaszába . érkezett, amelyben a hídon a további gyalogosforgalom nem lehetséges. A szentistváni térség lakóinak ezentúl útirányuk megválasztásánál figyelembe kell venniük a változást. — KIÁLLÍTÁS Kiskunfélegyházán. A Helyőrségi Művelődési Otthonban november 3-án, hétfőn lű órakor nyitják meg a Somoskői Ödön festőművész alkotásaiból rendezett kiállítást. A Nógrád megyében élő művész bemutatója mindennap megtekinthető. — t)j piac Páhin. Ä község központjában e héttől kezdve saját termékeiket is árusíthatják Páhi lakói az új piactéren. Szilárd burkolattal és árusítópultokkal látták el a piacteret, — Újra felfedezik a hajnidát. Különösen a nyugat-magyarországi falvakban fontos népélel- mezési cikknek számított régebben a hajdina, 'más néven a pohánka. Fogyasztották kásaként és köretnek; de a legkedveltebb a hajdinás hurka volt. Az utóbbi évtizedekben- azonban a rizs kiszorította a falusiak étrendjéből is mígnem most a Zala Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat újból felkarolta termesztését és feldolgozását. — Bátyai telekkínálat. Az elmúlt két esztendő alatt 16 házhelyet adott el az építkezőknek a bátyai tanács, s bár még két telek vevőre vár, a község Kalocsa felé eső részén újabb húsz portát alakítanak ki 1987-ben. A 240 négyszögöles házhelyek iránti érdeklődésre jellemző, hogy a kalocsai fiatalok közül többen, itt - építenek családi házat. HUMOR — Mester, szimfóniát szeretnék írni. Kérhetnék magától tanácsot? — kérdezte Mozarttól egy fiatal zeneszerző. — Maga még túl fiatfll. Kezdje a keringővei.' — De hiszen ön tízéves I volt. amikor már szimfóniát komponált! — Természetesen, de senkitől nem kérdeztem meg, hogy csináljam ... nul üzemeltetett elektrortiós inf- ralámpa okozta. A kiskunhalasi állami, és jánoshalmi önkéntes tűzoltók gyors közbeavatkozásukkal 60 ezer forintnyi értéket mentettek meg.. Október 29-én, Kiskunfélegyházán, az I. kerület 208. szám alatt leégett a Ladányi József tulajdonát képező, vályogfalazatú, nádfedésű libahodály. A becsült kár kilencezer forint. A tüzet a kiskunfélegyházi állami tűzoltók oltották el, megmentve körülbelül 150 ezer forint értéket. Szerkesztőségi ügyelet: vasárnap 10-től—M—óráigr— hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk kő-, zölhetők a 27-611-es telefonszámon, . valamint a 26-216-os telexszámon. Holnapi lapszámunkból ] Köszöntjük a nyolcvan- éves Horváth Imrét. a négysorosok költőjét. Szintén a negyedik oldalon kap helyet az orosz nyelvi vetélkedő harmadik fordulójának megoldandó felada- I ta, s itt olvashatjuk Renate Hollan-Moritz humoros | írását.. Az ötödik'oldal gazdaság- I politikai jellegű írásai között megismerkedhetünk a | Garai Vörös Csillag Termelőszövetkezet kockázat- 1 vállaló vezetőivel, ruházati iparunk helyzetével, s publicisztikát találunk a mezőgazdaságban is terjedő bü- , rokráciáról. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Sztrapák Ferenc Főszerkesztő-helyettes dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Klskun Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. «001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft, negyedévre: 129,— Ft. félévre: 2S8,— Ft. egy évre: 516,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, KUiső-Szegedi út 6. 6061 i , Telefon: 128-777 Vezérigazgató: Blrkás Béla1 HU ISSN 0133—235x X. \ í i R