Petőfi Népe, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-14 / 242. szám
198«. október 14. • PETŐFI NÉPE • 1 A KONSZOLIDÁCIÓ MEGTEREMTÉSÉÉRT ff „A személyes példánál nincs jobb nevelőerő” A közelmúlt történelmének nagy sorsfordulói határozták meg egész életét. Az 1938-as bécsi döntés után hagyta el szőkébb hazáját, Erdélyt, s költözött családjával Budapestre. Itt érte a felszabadulás is. A feszültségekkel terhes első békeévek erősítették meg hitében: saját boldogulásához, a kifosztott ország felvirágoztatásához csak egyetlen út vezet. Belépett a kommunista pártba. Nem kellett keresnie a feladatokat, azok találták meg őt. S ő bátran szembenézett valameny- nyivel. Ma a Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemérem és a Munka Érdemrend arany fokozatának birtokosa. Ágoston Andrásnak hívják. Döcögve indul beszélgetésünk. Nem szeret magáról szólni, mondja, tette, amit tennie kellett. A feltoluló emlékek sodra azonban lassanként magával ragadja. Előttem pedig megelevenedik a történelemkönyvekből ismert múlt... — 1952-től kezdve gyorsultak fel velem az események. A pesti telefongyárban dolgoztam, mellette pártalapszervezeti titkár is voltam. Akkor küldték el iskolába a gyár agitációs és propagandatitkárát. Felkértek, amíg távol van, helyettesítsem. De nem jött vissza többé... Később engem is beiskoláztak. A hét hónapos pártoktatás után a fővárosi pártbizottság iskolájába kerültem, előadónak. Az MDP Központi Vezetősége határozatának értelmében, az volt az egyik fő feladatunk, hogy pártmunkásokat neveljünk, s irányítsuk őket vidékre, ahol már önállóan kellett helytállniuk. Nem volt könnyű, fin mégis elkezdtem gondolkodni: a személyes példánál nincs jobb nevelőerő. 1955-ben magam is jelentkeztem vidéki munkára. A gépállomások tevékenységét felügyelő járási titkár lettem Kiskőrösön, öt gépállomás működött akkor a járásban, a meglevő téeszek segítése volt a dolguk: gépekkel, vetőmaggal, szakemberekkel. Politikai szempontból pedig az, hogy szilárduljanak meg a közös gazdaságok, s ezzel mutassanak példát a szövetkezéstől húzódozó parasztoknak: érdemes belépni a téeszbe. Itt ért 1956. október 23-a. Az ellenforradalom fővárosi zavargásaihoz képest csendesebben zajlottal a vjdéki események. De akadtak, akik Kiskőrö: környékén is megpróbálkoztak a régi rendszer visz- szaállításával. Megszüntették a tanácsokat, „nemzetőrségeket” alakítottak. Ledöntöttek és elvontat- ták a szovjet emlékműveket... Mi a gépállomásra húzódtunk vissza, felkészültünk a fegyveres védekezésre is. Nem dicsekvésből mondom', de olyan j< volt a kapcsolatom az ottani munkásokkal, hogy — mint később elmondták —: ha magam és családon közvetlen veszélybe kerül, elbújtattak, segítettel volna. Csak.annyit tudtunk az országban történtek ről, amit a rádió bemondott. Innen szereztünk ar ról is tudomást, hogy november 4-én megalakult Szolnokon a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága. Mi is számba vettük: kik azok az elvtársak, akikre számítani lehet — s akik elérhetők, mert hogy a közlekedés teljesen megbénult —, és csakhamar megalakítottuk a helyi ideiglenes intézőbizottságot. — Legelső feladatunk a közrend, közbiztonság helyreállítása, a legszükségesebb élelmiszerek, valamint a tüzelő biztosítása volt. De az sem volt kevésbé fontos, hogy meggyőzzük a parasztokat: ha a legnagyobb veszedelemben velünk voltak, nem hagyták széthordani az állam vagyonát a gépállomásról, tartsák benn földjeiket a téeszben akkor is, mikor már rendeződött a helyzet. Mert ha igaz is, hogy a téeszesítés során gyakran csorbát szenvedett az önkéntesség és fokozatosság lenini elve, a jövő útja mégis a nagyüzemi gazdálkodás ... 1962-ig voltam a kiskőrösi járás pártbizottságának első titkára. Közben elvégeztem — vörös diplomával — a pártfőiskolát. Hatvankettőben lettem a kecskeméti pártiskola igazgatója, majd a négy év múlva megalakult oktatási igazgatóság igazgatóhelyettese. Itt kerültem szorosabb kapcsolatba a Vöröskereszttel is: véradásokat szerveztem, magam is rendszeres véradó lettem. — 1969-ben üresedett meg a Vöröskereszt megyei titkárának posztja, s engem kértek fel e tisztségre. Itt éltem át azokat az éveket, amikor tisztázódott: mi is a tömegszervezetek, -mozgalmak feladata a szocialista magyar társadalomban. Mit tehetnek külön-külön és egymással összefogva, együttműködve a fejlődésért. Innen mentem nyugdíjba, 1982- ben. De ma is tagja vagyok a Vöröskereszt megyei vezetőségének, a megyei pártbizottság tanácsadó testületének, a Társadalom az idősekért megyei bizottságának. Mert nem törvényszerű, hogy a nyugdíjaskor semmittevésre ítéli az időseket. Átadva a stafétabotot, még sokáig és sokat tehetnek azért, amit ifjúságukban életcélul kitűztek. Szabó Klára HUSZONHÁROM KÖTET, FÉLMILLIÓ PÉLDÁNY Politikai könyvnapok A Kossuth Könyvkiadó immár 25. alkalommal rendezi meg az idén a politikai könyvnapokat. Az ünnepélyes megnyitót október 31-én Budapesten, az Ady Endre tylűvelődési és Munkástovábbképző Központban tartják, s ugyanott kiállítás is nyílik a könyvnapokra megjelent kötetekből. A magyarországi politikaikönyv-kiadás ünnepéhez kapcsolódva országszerte könyvvásárokat, -bemutatókat szerveznek, s minden megyében, illetve a főváros több kerületében is lesz megnyitó ünnepség. A könyv ünnep re 23 kötettel készült a párt kiadója. A politikai könyvek iránti megnövekedett érdeklődés kielégítésére több mint félmillió példányban jelen, teti meg a Kossuth a politikai irodalom újdonságait A kiadvá- . nyok sorában több olyan mű szerepel, amely 1956 őszének tragikus eseményeivel foglalkozik,' bemutatva egyúttal a szocialista megújulás folyamatát, fontos állomásait is. E kötetek közül már meg lel ént Geréb Sándor és Hajdú Pál munkája. Az ellenforradalom utóvédharca című könyv, amely a november 4-e utáni helyzetet elemezve be. mutatja az ellenforradalmi fegyveres csoportok létrejöttét, társadalmi összetételüket és felszámolásukat. A könyvesboltokban ismét kapható Berecz Jánosnak' az Ellenforradalom tollal és fegyverrel 1956 című munkája. A harmadik. bővített kiadásban a szer. ző újabb kutatások alapján tekinti át a magyar forradalmi munkás-paraszt. kormány megalakulásának körülményeit. Ugyancsak kapható már Salgó. László ,.A szuezi háromszög, 1956” című írása, amely a szuezi válság eseményeit taglalja. Drámai napok címmel hamarosan a könyvüzletekbe kerül Hollós Ervin és lajtai Vera új kötete, amely az 1956. október 23. és. november 4. között eltelt időt vizsgálja. A „30 év krónikája, 1956— 1986” című képeskönyv fotókkal, rajzokkal, karikatúrákkal, statisztikai összeállításokkal mutatja be az olvasóknak az elmúlt három évtized eseményeit. Az emlékező kötetek soraiban lát napvilágot A szocializmus megújulása Magyarországon című könw. amely KádAr Jánosnak. a Magvar Szocialista Műn- káspárt főtitkárának az elmúlt 30 évben született írásaiból, beszédeiből nyújt válogatást A könyvünnepre megjelenő ki-' adványok között tallózók megvehetik a Kulturális Kisenciklopédia című kézikönyvet. A kötet Magyarországon az első olyan vállakózás, amely a kultúra legkülönbözőbb területeit Igyekszik átfogni. An csel Éva új könyve „Etikai tanulmány a tudásról és a nemtudásról” címmel jelent meg a napokban. A külföldi szerzők művei közül a Források sorozatban adják közre Palmiro Togliatti Előad á. sok a fasizmusról című kötetét, amely Togliatti 1935-ben Moszkvában, a Komintern' Lenin Iskolája olasz hallgatóinak mondott beszédeit tartalmazza. A magyarok, románok, szlávok című kötetben az Idén 80 éves Balogh Edgár erdélyi író, publicista 1957 és- 1983 között megjelent több mint félszáz publicisztikai írását és .tamilmájnyát adja közre. A kiadó megjelenteti- az SZKP XXVII. kongresszusának jegyzőkönyvét is. A Szivárvány-sorozat újdonsága Nagy László történész Hajdúvitézek című kötete, amelyben a történetíró a hajdúkatonák és -telepesek 1591 és 1699 közötti történetét beszéli eh E sorozatban jelenít .meg a napokban Szabó László Piave — 1918 című munkája. A történész az első világháború idején az olasz fronton lezajlott eseményeket idézi fel ezrednaplók és eddig ismeretlen Osztrák levéltári anyagok alapján. A Távlatok című sorozat ré. szeként lát napvilágot a Környezetünk jövője című kötet. Ábrahám Kálmán munkája. Az 50 év című reprlntsorozatban ezúttal . Veres Péter Az Alföld parasztsága című könyvét jelentetik meg. A Szülőföldem, Magyarország című antológiában magyar írók vallanak szűkebb pátriájukról. Ki tud többet a Szovjetunióról? A jövő évben immár tizenöt éves lesz az a diákmozgalom, amely országos vetélkedő formájában dönti el, ki tud többet a Szovjetunióról. Az 1973—74-es tanévben három iskola 60 diákja által elindított versengés legutóbb 953 iskola 75 ezer diákját mozgósította. Bács-Kiskun megyében is szép hagyományai vannak e mozgalomnak. A kecskeméti Katona József Gimnázium, a szabadszállási MN Gépjárműtechnikai Tiszthelyettesképző Iskola, valamint a kiskunfélegyházi Varga Jenő Közgazdasági Szakközépiskola és levelező hallgatóinak csapata nemcsak az országos elődöntőkön, de az országos döntőkön is szépen szerepelt. A rendező szervek az idei tanévben is meghirdették a Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedőt, s megkezdődött a négytagú csapatok szervezése a középiskolákban. Sokan tanulmányozzák a versenyfelhívást, amelyből kiderül: a vetélkedő célja a Szovjetunió történelmének, jelenlegi életének. a magyar—szovjet együttműködés eredményeinek a megismerése, a népeink közötti barátság ^elmélyítése. Az idei tanévben különös hangsúlyt ad a vetélkedőnek — kiemelt témaként — a nagy októberi szocialista forradalom közelgő 70. évfordulója. Bizonyára sokan beneveznek mée azok közül, akik most tanulmányozzák a versenyfelhívást, hiszen mindenki számára vonzó a lehetőség: meglátni a szibériai Bajkál-tó gyönyörű vidékét, üdülni a Fe-, kete-tenger melletti Szocsi- ban: az iskoláknak pedig: háromévi használatra megkapni a balatonberényi Gorkij üdülőfalu egy berendezett faházát, esetleg 25—35 ezer forintot nyerni ifjúságpolitikai célokra. S persze vonzó az ismeretszerzés, amit ez a vetélkedő szolgál. NEMES JÁNOS CIKKSOROZATA A szocializmus megújulásának útja 1111mm |m| 11 |g|| |,|||| XiL A mezőgazdaság átalakítása A gyors konszolidálódásnak kifejezője volt a parasztság termelési kedvének növekedése. A pártvezetés nem erőltette a mezőgazdaság nagyütemű átszervezését. A KB 1957. júliusi agrártéziseiben így fogalmazta meg nézeteit: „A mezőgazdaság nagy- ütemű átszervezése nem öncél, hanem eszköze, fő módszere a mezőgazdasági termelőerők állandó fejlesztésének, a dolgozó nép és ezen belül a parasztság jóléte állandó ’ növelésének.” Kézzelfoghatóan be kell bizonyítani a dolgozó parasztságnak a korszerű mezőgazdasági nagyüzemek fölényét a kisgazdasággal szemben, és csak akkor szabad lépni — ezt vallotta az MSZMP. Ennek helyességére az ötvenes évek első felében történt két sikertelen nekifutás tanulsága figyelmeztetett. Az agrártézisekben megfogalmazott feltétel, hogy a nagyüzemnek bizonyítania keli fölényét a kisgazdasággal szemben. 1958 végén kezdett teljesülni. Több mint 26 ezer traktor végezte a munkát a szocialista szektor földterületén; a műtrágya-felhasználás egy hold szántóra országos átlagban 11,4 kg volt, de ez a különböző szektorokban így oszlott meg: állami gazdaságok 41,4; szövetkezetek 24,4; egyéni'gazdaságok 4,5 kg-ot használtak fel. A termésátlagok a szocialista szektor javára fordultak, ha az állattenyésztésben még az egyéni gazdák álltak is az élen, a szántóterületen belüli arányuknál nagyobb részt adtak. Ennek ellenére a termelőszövetkezeti parasztság évi jövedelme 12 százalékkal túlhaladta az egyénileg gazdálkodó parasztok átlagjövedelmét. (Persze, az átlagon belül voltak azért egészen nagy jövedelmű középparaszt gazdák is.) 1958. december 7-i ülésén a Központi Bizottság elhatározta a termelőszövetkezeti mozgalom továbbfejlesztését. De mennyire másképpen indult és ment végbe ez a harmadik nekifutás! Rendkívül körültekintően, a parasztság gondolkodását a legmesszebbme- nően tekintetbe véve, a gazdasági és politikai tényezőket mindig kombinálva, kellő körültekintéssel tettek meg minden lépést. Mindez persze nem jelentette azt, hogy e nagy fontosságú és valóban bonyolult feladat megoldásában elvi és gyakorlati viták, elvi és politikai bizonytalankodás leküzdése nélkül lehetett volna célt elérni. Az önkéntességet, mint alapelvet persze mindenki hirdette — ez a lenini szövetkezeti elv elemi igazsága —, csak éppen az értelmezésében voltak nézeteltérések. A szektás nézetek maradványaival megvert elvtársak, megriadva az egyéni gazdaságok megerősödésétől, csavartak volna a srófon, mert, szerintük, a jövedelmük csökkentése nélkül nem lehet rábírni a parasztokat, hogy a szövetkezetét válasszák. Az inkább revizionista szemlélet hatása alatt levő emberek viszont már a szervezés gondolatától is irtóztak és — az önkéntességet valamiféle automatizmusként szemlélve — teljesen az ösztönösségre bízták volna a szövetkezetesítést. A párt, szerencsére, mind a jövedelmet megnyirbálni akaróknak, mind az ösztönösség híveinek tanácsaitól elhatárolta magát. Helyes álláspontot alakított ki a vezetés a fejlesztési ütemről folyó vitában is. Minden siettetés — állapították meg — az erőszak alkalmazásának veszélyét rejti magában. Viszont az az érvelés, hogy ha már minden gazdasági alap megvan az adott — tulajdonképpen így kellene mondani: jövendő... — nagyüzemben, csak akkor lehet szervezni a parasztokat a közös gazdálkodásra, ugyancsak elfogadhatatlan megközelítése volt a kényes feladatnak. A gazdasági feltételek jelentőségé persze nem lebecsülhető, de azért az adott helyzetben a politikai feltételek voltak az elsődlegesek. Megint — mert már az első két nekifutáskor is — jelentkeztek a nézeteltérések az úgynevezett kettős feladatról: egyidőben történjen-e a szocialista átszervezés és a mezőgazdasági termelés növelése? E kérdésben tulajdonképpen a két szélsőség, a bal- és a jobboldal egy platformra került: nem hitték lehetségesnek a kettős feladat megoldását; a balosok úgy vélték, a nagy cél oltárán áldozni kell, tudomásul venni a termelés visszaesését, a jobboldaliak a termelést, ellátást féltve inkább leálltak volna, vagy beláthatatlan jövőbe tolták volna az átszervezés lebonyolítását. Az MSZMP a kettős feladat egyidejű megvalósítását választotta, és ennek érdekében minden intézkedést megtett. Ebben a legfontosabb volt az önkéntesség szigorú őrzése, és persze az is, hogy minden lépés után megerősítette a „talajt”, és csak azután tette meg a következő lépést. Vagyis miután 1959 elején a mozgalom két hónap alatt 342 ezer új taggal gyarapodva, a tsz-föl- dek aránya 34 százalékra nőtt, leállt az átszervezés szorgalmazásával. 1959—60 tele volt a következő ütem, ekkor 380 ezerrel nőtt a tagság száma, és a terület már 56 százalék volt. 1960—61 telén ismét 340 ezer ember lépett a szövetkezés útjára, s ezzel a termelőszövetkezetek összterülete már a szántóföld egészének 76 százalékát tette ki. Az új szövetkezetek megszilárdulásában fontos szerepet játszott az is, hogy a bevitt állatokért, eszközökért térítést, a földekért pedig földjáradékot fizettek. 1960-ban például a tagságnak kifizethető összes jövedelem 7—8 százalékát földjáradék címén fizették ki. Nagy hatást tett az is, hogy a társadalombiztosítást, beleértve az öregségi nyugdíj fizetését, fokozatosan kiterjesztették a termelőszövetkezeti tagokra. Nyugdíjas paraszt — ez valami egészen új, rendkívül vonzó volt a falusi lakosságnak. Elkezdődött — a szövetkezeti önállóság alapján — a teljesítményekhez jobban igazodó, ösztönző jövedelemelosztási rendszerek kipróbálása és alkalmazása is — az addig alkalmazott egységes munkaegységrendszer helyett. Üj, e valódi szövetkezeti elvet közvetítő gyakorlat volt az is, hogy egyre inkább a szövetkezeti tagságé lett a döntő szó a helyi vezetők kiválasztásában. Ennek eredményeként többnyire tisztelt és elismert gazdák kerültek a szövetkezetek élére, nemegyszer olyanok, akiket — egykor indokolatlanul — kulák- listára tettek. Általában elv lett, hogy a tagokat soha sem régebbi osztályhelyzetük, hanem a szövetkezetben végzett munkájuk alapján kell megítélni. Lehetővé vált, hogy a kulákok szintén tagjaivá váljanak a szövetkezetnék. Sőt, ha becsületesen dolgoztak, két év után tisztségeket is kaphattak. A mezőgazdaság átszervezése a szocializmus alapjainak lerakása szempontjából óriási akcióvolt, amelyben az oroszlánrész a falusi pártszervezetekre és a falu kommunistáira hárult, és ehhez segítséget kaptak munkás elv- társaiktól is. A régi termelőszövetkezetek tagjai is jelentős munkát végeztek, az ő legfőbb érveik a saját termelőszövetkezetük eredményei voltak. A. tapintat és megértés vezérelte a szervezők munkáját, hiszen meg kellett ér- teniök a parasztok gyötrődését, át kellett élniök bizonytalankodásukat, kételyeiket, félelmeiket — mindazt, ami az embert mozgatja. mikor élete nagy elhatározását teszi meg. (Következik: Az értelmiség és a kulturális politika) Lajosmizsén járva szívesen elnézem az E5-öst szegélyező platánokat. Látványuk Kosztolányi sorait juttatják eszembe: „£g legyen távéletek, / Üllői-úti fák. / Borítsa lombos fejetek / szagos, virágos fergeteg /. ezer fehér virág.” Igaz, a költőt nem a lajos- mizsei platánok ihlették meg — a vers születése és a fák ültetése között két évtized is eltelt — mégis ideillőnek érzem a vers hangulatát. Mert ezek a platánok a maguk szépségével, fél évszázados korukkal felkeltik a figyelmet. Az átutazót' pihenteti a zöld lombsátor. A helybeliek közül' sokan törődnek a fákkal: gyógyítják őket, a menthetetlenek helyére újakat ültetnek és a rongálók- kal szemben 7s fellépnek. Az idősek még emlékeznek rá: 1931- ben Czigány József főjegyző kezdeményezésére ültették végig a község főutcáját fiatal platánokkal. A központban levő piacteret is barátságosabbá tették a telepítéssel. A környező falvakból hozott termények, portékák a hús árnyékban kínálhatták magukat. Az út mentén álló fák felfogták — felfogják ma is — a port. A platánsor Alsónémeditől Kecskemét határáig terjedt, s az út két oldaláról összeboruló fák enyhítették a tikkasztó hőséget. „Másoknak is nyíljatok,... /Szívják az édes illatot, / a balzsamost, az altatót / az est óráin át”. Valahogy így gondolkodhattak a hajdani fatelepítők is, akik talán nem is" hallottak a költőről, önzetlenül gondoskodtak utódaikról. Az sem kerülte el a figyelmüket, hogy a házak előtt virágoskerteket alakítsanak ki. A jó példa az embereket összefogta, cselekvésre késztette. Nem vártak másokra, utasításokra. Döntöttek és elhatározásukat megvalósították. Ma, végigtekintve a megye és a távolabbi vidékek egyes lakótelepeinek sivárságán, gondolkodóba ejt: vajon az itt felnövekvő nemzedékeket mi ihleti meg? Mert a sok fia, .virág aligha. Pedig milyen széppé, barátságossá is tudnák varázsolni ezek a növények környezetünket. Az autók, gyárak füstjétől szennyezett levegő tisztább lehetne és a port sem kellene nyelnünk. Vajon hol lehet a hiba, ha mégsem változik szinte semmi? Fákat ültetünk, de mintha elfeledkeztünk volna arról, hogy törődnünk is kellene velük. Hány és hány épphogy csak gyökeret eresztő - növény esik áldozatul gondatlanságunknak? Azok a régi lajosmizsei fatelepitők sem számíthattak másra, mint a saját kitartásukra, munkájukért érzett felelősségükre. Nem elég közös tulajdonunknak tekintenünk a fákat, virágokat. Jó lenne eljutnunk odáig, hogy sajátunkénak is érezzük őket. Farkas Andrea LAJOSMIZSEI PLATÁNOK
