Petőfi Népe, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-09 / 238. szám
4 ® PETŐFI NÉPE © 1986. október 9. Az évadnyitó Sybill Az új évad műsortervének meghirdetésekor sokan úgy fölkapták a fejüket, mint a Sybill kormányzója a Tulipe noire, azaz a Fekete tulipán hódító illatától. Régvolt találkozások andalító •emlékeinek föléledését, újjászületését remélték a nagyoperett bemutatásától. Teljesültek-e vágyaik? Az Erdei Ferenc Művelődési Központ korszerűnek jóindulattal sem mondható színpadán megelevened tek-e a szerelmi, félté- kenj'ségi játék bizony-bizony papírmasé figurái? ■ Elégedetten távoztak-e az ügyes, ám filléres foglalatban fölkínált behízelgő, hatásvadászó, derűs, világszerte hódító, városi, fölényes szakmai tudással komponált muzsika kedvelői? Megtornáztatta-e érzelmeinket? Megkísérelte-e az operettek őseinek a népmesés, a zenés, vérbő. az álerkölcsöt csúfoló népi komédiának visszacsempészését. vagy maradt a szokványos sablonoknál? Sikerült-e korunk testébe illeszteni azt a - gyönyörű, naivságunkra számító kis történetet. amiben a szerelem törvénye diadalmaskodik a szolgálati szabályzaton, amiben az ifjú tiszteiké /a tábornokikéi parolázhat, ■amiben kétkedő-reménykedő asszonyként társaloghat főhercegnő és színésznő, amiben csillognák-villognak az illúziók, amiben a közönséggel összékaosimitó mókás játék az egész világ. Érthető: a körülmények (széles közönségrétegek visszacsalogatásának mindenfajta kockázatot kizáró kényszerűségé, a sokféléi szerződtetett színészek eltérő, többnyire szokványos játékstílusa. különböző képessége) szorításában Horváth Jenő rendező elsősorban a Sybill kialakult formáinak, kifejezésmódjainak. formamyelvének, ha úgy tetszik hangnemének érvényesítésére törekedhetett. Kitapintható a megvalósultnál játékosabb, könnyedebb, ironikusaibb előadás szándéka. Végül is kellemesen szórakoztató, biztos kézzel elrendezett történetet, színvonalasan megszólaltatott muzsikát láthattunk, hallhattunk a közönségsiker évadnyitó előadáson. A frissen, a tradicionális operett-hangzásokat ízlésesen megformáló, a színpadi történésekkel együtt élő új összetételű, a Kézdy Zoltán Pál által tiszteletreméltó fölkészültséggel ■ irányított zenekar alapozta meg az előadás jó hangulatát. A társulat erősödését bizonyították a most bemutatkozott művészek. Néhányukat máris megkedvelte a nagyérdemű. Jól járt a Svbillt alakító Nagy Annamáriával az együttes. Dekoratív jelenség, jól énekel, van színpadi tartása. A szép Kővári Judit — a másik szereposztásban — a kezdeti elfogódottság után kulturáltan énekelt. Megfejthetetlen számomra, hogy — mint a legtöbb Sybill-előadáson — itt sem váltak a játék kisugárzó központjává. pedig értük, miattuk a kalamajka. Talán Nagy Annamária jobban elhitte, elhitette — de ő sem eléggé —, hogy a titokzatos nevű színésznő még az arisztokrata hölgynél is több: a színpad királynője. A közvetlenül az évadkezdés előtt ideszerződött Turpinszky Béláról az éves műsorfüzetben egy sort sem találtam, de Petrov- alakításából kiderült, hogy rokonszenves, jó megjelenésű, kellemes hangú bonviván, noha helyenként kissé lemerevedett. A színpaddal — tudtommal — most ismerkedő Tarján Pál játékkészségét egyelőre meghaladta a feladat, ám ritka hangi adottságai további tanulásra, gyakorlásra ösztönzik. A Nagyherceg hálás szerepében igen előnyösen mutatkozott be Csizmadia László. Ha egy picivel több kópésággal ízesítette volna tekintélyt parancsoló, légkört- teremtő, a figyelmet magára irányító Nagyherceg-alakítását, még lelkesebben tapsoltam volna a premieren. A Kecskemétre visz- szatért Magyar Mária, mint Nagy- hercegnő elsősorban énekesi teljesítményével igazolta az előzetes várakozást. A nagv buzgalommal .sürgő-forgó kisvárosi Kormányzó, Csiszár Nándor színészi eszközei olykor feleseltek az előadás stílusával, talán ezzel is magyarázható, hogy csütörtököt mondott egyik-másik humorpatron. Hagyományos szubrett volt a Charlotte szerepét fölváltva megformáló szolidabb Saárossy Kinga és a tűzrőlpattant Ambrus Asma. Mindkét Poire a nagyoperett egyik mozgatója volt. A tem- peramenitumosabb, mozgékonyabb Sirkó Lászlóval láttam először a kecskeméti Sybillt. Aligha gondoltam, hogy nehéz helyzetbe kerülnék. ha el kellene döntenem: az ő szerepformálása tetszett-e jobban, vagy a kicsit Latabár Kálmánt és Benedek Miklóst idé• A tisztikar, a szüzek, a Kor- 4 Hiányzó (Csiszár Nándor) és U Tanárnő (Jablonkay Mária). (Méhest Éva felvételei) • Poire (I) tllos József), Charlotte (Ambrus Asma), Sybill (Kővári Judit), Pétrov (Tarján Pál). ző, mondandóját remekül ki- hangsúlyozó Dallos Józsefé. Örömmel láttuk Jablonkay Máriát, mint Tanárnőt. A kellemes meglepetés Gulyás Zoltán (Bur- csakov) és részben Sírkő László nevéhez fűződik az előadás egyik remeklése, a puska—telefon kettős. A szűk — az egyik felvonásban széles középső lépcsővel zsugorított — színpadon kevés tér adatott az énekes-táncos csoportoknak. A női kórus játéka volt a színesebb, éneke érleltebb. A férfikórus még korosításra szorul, egy-két idősebb férfi nagyon elkelne köztük. A szerény technikai lehetőségekkel és a kisméretű színpaddal küszködő Zeke Erzsébet praktikus, az operettek látványosságaival spóroló díszleteinél sikerültebbnek érzem a hagyományos előadáshoz illeszkedő jelmezeket. A Kormányzó keservesen csalódott a megszépített ifjúságának fölidézését ígérő Fekete tulipánban. Megtagadta ifjúkori szerelmét. Szigorúbb korunkban keveseket hódít a titokzatos operettvilág arányló látszat-világa, ám e nosztalgiás időkben néha- néha úgy teszünk, mintha ez a Tulipe noire' volna az igazi, hagyjuk magunkat néhány órára elandalítani. Köszönet érte,' de azért egy pillanatra se felejtsük: az effajta szórakoztatás a színházművészetnek csak egyik, aligha a legfontosabb feladata. Heltai Nándor KLUBÉLET ZÖKKENŐKKEL Kerekegyházán nem adták fel Az utcán motoros fiatalok csoportja ácsorog unottan járművei mellett. A közeli parkban néhány tinédzser lézeng. Péntek este van, csak a község egyetlen éttermében zajlik az élet. Sok településen találkozhatunk ilyen képpel a hétvégeken. A fiatalok nem találnak megfelelő szórakozást, nincs hely, ahol értelmesen eltölthetnék szabadidejüket. A sok közül a1 hatezer lelket számláló nagyközségben, Kerekegyházán járunk. Itt azért megkezdődött, elindult valami. Egy éve múlt, hogy néhány lelkes fiatal kezdeményezésével megalakult az ifjúsági klub. Az első osaló- dásokon, kudarcokon már túl vannak, de még most sem zökkenőmentes a klub élete. — A kezdéskor kész, írásba foglalt tervekkel vártuk a leendő tagokat. Sajnos az érdeklődés nagyon csekély volt — meséli Nógrádi Klára, a klubvezetőség egyik tagja. — Nem értettük. Amíg csak tervezgettük a megalakítását, mindenki, akinek megemlítettük, helyeselt és részt akart venni a munkában. Akkor azonban, amikor kész tények elé állítottuk őket, szinte valameny- nyien elfordultak tőlünk. Pedig arra törekedtünk, hogy érdekes programokat állítsunk össze, a közös kirándulásoktól a sport- versenyekig. Sokan sajnálták a fáradságot, hogy végighallgassanak bennünket, elolvassák a tájékoztatónkat. — Ha nehezen mennek is a dolgok, nem akarjuk 'feladni. Rájöttünk, hogy a közösen kovácsolt tervek számíthatnak csak sikerre. — Ezt már Barányi Anitától, a klub gazdasági ügyeinek intézőjétől halljuk, — Még bennünket is meglepett, hogy az eddig passzív fiatalok milyen lelkesen vállalkoznak például az októberi szüreti mulatság megrendezésére. Napról napra nő a jelentkezők száma. Még a „nehéz fiúknak" tartott motoros srácok közül is sokan szívesen öltik fel a népviseletet, csikósnak, kocsisnak ajánlkoznak. Ha ezen .a rendezvényen túl leszünk, egy KRESZ-parkot szeretnénk építeni, ahol közlekedési vetélkedőket rendeznénk — folytatja Anita. — Itt majd próbára tehetik tudásukat a motorozást kedvelő fiúk is. Terveinkben szerepel egy közös ünnepség, amelyen egyszerre tartanánk meg minden klubtagunk népnapját. Néhány napja kapott képmagnót a művelődési ház. Már szervezzük, hogy ezt is felhasználjuk programjainkban. Régi álmunk, hogy a kultúrház alatti nagy pincét klubhelyiséggé alakítsuk .át. Sok fiatal szakmunkás, szobafestők, kőművesek, diákok is felajánlották a segítségüket. De ez még nagyon távoli terv. Az azonban cseppet sem, hogy — mivel a közeljövőben számítógépe lesz ,a művelődési háznak — számítástechnikai oktatást is szeretnénk indítani. Jó érzés látni, hogy ezek az ifjú emberek a kezdeti nehézségek után sem hátrálnak meg. Nem adják fel, hogy közösségben, értelmesen tölthessék el szabadidejüket. Tudják, ezért saját maguk tehetik a legtöbbet. Farkas Andrea • Kakusz Dalma: Csendélet. A Zichy alkotóközösség kiállítása • Bóka Dezső: Faluszéli ház. © Mözsi-Sz&'bó István: Utcai beszélgetés. Másfél éve alakította meg százharminc szobrász, festő, grafikus az ország legnagyobb létszámú alkotóközösségét, a Zichy Mihály Galériát. (Olyan művészek vesznek részt benne, mint Ábrahám Rafael, Benes József, Csurgói-Máté Lajos, Decsi Ilona, vagy a Bács-Kiskun megyei Bozsó János, Gyalai Béla, Weinträger Adolf.) Az alkotóközösség fennállása óta számos kiállítást rendezett az ország különböző részein, legutóbb például Nyíregyházán, Miskolcon és Leninvá- rosban. Most, Budapesten a VIII. kerületben a Gutenberg Művelődési Ház galériájában kaptak állandó kiállítási lehetőséget. A betörő kilépett a villanyóra fehér vasszekrényének takarásából, és tüzet kért. A cigi már ott volt a szájában, úgy kérdezte, hogy van-e gyufájuk. „Gyanús volt, vagy nem volt gyanús" — ismételte hangosan Bogosi a nyominger kérdését. „Hát éppen ez az. Nem volt gyanús. Legföljebb ...” Bogosi nem dohányzott, haverjánál nem volt gyufa, így kislányát küldte vissza, hogy hozzon tüzet a betörőnek. Azaz, hogy akkor még nem volt betörő d' betörő, csak amikor a gyerek a bejárati ajtónál utolérte őket, azután kezdtek el hülyülni, hogy micsoda egy belevaló betörő ez, még tüzet is kér. „Viccelődtünk...” — mondta Bagosi annak a posztnak, aki először ért a tetthelyre, miután a károsultak észlelték a betörés tényét. „Nem, mi a betörés tényét nem észleltük" —. magyarázta fél1 órával később a helyszínelők főnökének, de akkor már mint hatósági tanú, aki nem mehetett föl a lakásába meccset nézni. • ,.A betörőről azt sem tudtuk, hogy betörő. Az .ajtóról pedig még csak nem is sejtettük, ■ hogy meg van fúrva." Este kilenc óra volt, Bogosiék a betörőt (vagyis akit most már majdnem, biztosan annak hisznek, tudnak) délelőtt tizenegy körül látták. „Kábé száznyolcvan magas, szabályos arcú, fekete divatos frizurával, sportos cuccokban... Magabiztosan, profi módon...” „Tuti, hogy nem volt profi — szakította félbe unott arroganciával a kesehajú detektív —, a menők saját akkumulátorról működtetik a fúrót." Szó se róla, látta be Bogosi, a hatósági tanú, a mi betörőnk a villanyórából szedte le az ■áramot, • A butikosáé, áki leginkább egy kupleráj kivén- hedt Madame-jához hasonlított, unicummal kínálta a helyszínelő elvtársakat. A lakás, akár egy közel- keleti bazár. „Ezek pancserek voltak" — szólt megvetően Boros, a tetthellyel szembeni szomszéd, a másik hatósági tanú, miközben a megfúrt zárat vizslatta. „Ezek?" — színlelt csodálkozást Bogosi, aki már szerfelett unta a banánt. Hát persze, szóltak ki az unicum mögül a daktiloszkópia nagymesterei, akit maguk láttak, az valószínűleg csak hesszelt, amíg a társa pakolt. Az ébenfekete butikosáén csörögtek a megmaradt aranyak, úgy szipákolt. Hirtelenjében ötszázezerre becsülte a kárt. Ékszerben, stólában. A frizsiben zöldségek közé dugott kétszáz rongyot nem találták meg. Mármint a betörők. „A vak is látja, hogy ez egy önbetörés" — hajolt közel Boros Bogosihoz a pince hús homályában, ahová a két hatósági tanú rendőrségi hozzájárulással levonulhatott. Hülyeség, gondolta Bogosi, Borosnak agyára ment a kárörvendő rosszindulat. „Ebben az évben a butikba már kétszer betörtek. Szart se ért a méregdrága riasztó. Kibontották a falat" — avatta be őket a butikosáé férje, aki utánuk jött, hogy .borba fojtsa mérgét. „Tudták, hogy hová kell menni... — kuncogott pofátlanul Boros. — Hozzám ugyan hiába jönnének ..." „Mi lehet az eredmény?” — kérdezte a még mindig ott lábatlankodó poszttól Bogosi, amikor fölmentek, hogy jegyzőkönyvbe mondják látomásaikat. Paraguay addigra megkapta a zakót. A francba is, dühöngött Bogosi, ez is emiatt van. „Na, vállalkozna egy robotképre?" — hunyorgott Bogosira (másnap a béerefkán) az irógépező nyomozó főhadnagy. Már vagy két órája faggatták a hatósági tanút, amitől egyre inkább elbizonytalano- ; dott. „Hát... nem is tudom." „Ha látnám, talán megism .. ” „Nem szeretnék bárkit is kellemetlen ...” A kesehajú méla megvetéssel masszírozta szeme alatt a szürke zacskókat. Közben a tízéves kislány odakint, a nyomozói előszobában már-már toporzékolt, hogy ÖT is tessék meghallgatni, hiszen ő látta legközelebbről. „Majd ha meglesz, esetleg a gyerekkel is szembesítjük” — válaszolta az apának a nyominger. Esetleg, ilyet nem lehet mondani egy gyereknek, morfondírozott magában a hatósági tanú. A butikosné, aki állítólag Londonból szerzi be a lézerlemezeket, a szomszéd szobában mondta föl a leckét. Az eltűnt értékek listája már oldalakra rúgott. A bemutatóra szóló takarékkönyv viszont az ágy alól került elő. Bogosit a detektív szobákon, folyosók labirintusán vezette, miután a hatósági apa fájdalmas vállrándítással búcsúzott egyetlen leánygyermekétől, akinek minden vágya az volt, hogy tanú lehessen. Ajtók, liftek, izzadt arcok: Quo vadis, Kafka úr? És ha mégis Borosnak van igaza, töprengett a harmincöt fokos hőségben a hatósági tanú, én (azaz mi, hiszen itt volt leánya és haverja is!) meg itt töketlenkedek derék állampolgár látszatát keltve. .. .. A bűnügyi nyilvántartó olyan volt, mint egy túlságosan is kivilágított biliárdterem. Pincér helyett egy bizonyos középcsinos Marika szolgálta föl a kávét. A nyomozónak. (Tényleg, a készséges és szolid hatósági tanúknak, amilyen például én is vagyok, önteítkedett Bogosi, miért nem jár kávé...?) Kávét nem kapott, ellenben leültette a nyomozó egy kottatartóra hasonlító méternyi faállvány elé, amelyre fekete borítójú, ormótlan fényképalbumot rakott. Szemből és profilból huszonöt és harminc közötti nyilvántartott férfiarcok moziztak előtte. „Csak nézelődjön nyugodtan” — szürcsölte kávéját a kese Holmes. A hatodik könyvnél Bogosi bedobta a törülközőt, és rábökött egy jellegtelen sémafejre. „Valami ilyesmi lehetett...” A rendőr úgy nézett rá, mint egy hamis tanúra. Amikor gyermekével és haverjával végre elhagyhatta az épületet, úgy érezte magát, akár egy gyanúsított, akivel szemben hosszadalmas tortúrák után ejtették a vádat. Kislánya sokáig nem tudott megbocsátani a bűnüldöző hatóságoknak, ő pedig magának. „Mi az, hogyhogy hazaengedtek — fogadta a kapuban Boros vigyorogva. Különben a naccsád már hétszázezernél tart." , Hetek múltak el betöréstől mentes nyugalomban, s a butikosné találkozásaik alkalmával nem mulasztotta volna el, hogy beszámoljon Bogosinak, a listához képest még mi mindene tűnt el akkor. „Bárcsak én tűntem volna el akkor valahová, Én marha ...” — dühöngött ilyenkor Bogosiban az állam- polgári kötelmekre fittyethányó másik, a Borosban alakot öltő cinikus barom. Az apró fekete betűkkel szedett FELHÍVÁS-t és a fényképet az újságban vette észre: „A Budapesti Rendőrkapitányság keresi az ismeretlen helyen tartózkodó F. G. 27 éves budapesti lakost, aki igen nagy kárt okozó lakásbetöréseket követett el. Személyleirása ... „Itt a b etörönk, nézzétek! — üvöltött föl Bogosi. „Nem egészen ilyen volt...” — merészelt apjának óvatlanul ellentmondani a kislány. „Hogyhogy nem ilyen" — förmedt rá apai mivoltából kivetkezve a nyomüldözés munkáját segítő TANŰ. A gyerekkel háromszor olvastatta föl a személyleírást, s eközben arcát elöntötte a jól végzett felismerés állampolgári öröme. Felesége úgy bámulta, mint egy háborodottat, a megszeppent- leány pedig föl sem mert merülni a bűnözői szövegkörnyezetből. „Nélkülem ugyan sohasem kapták volna el” —• dödögte elégedetten Bogosi, s egy csöppet sem zavarta, hogy a betörő egyelőre még szabadlábon van. Tódor János Betörő
