Petőfi Népe, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-09 / 238. szám
t • PETŐFI NÉPE • 1988. október 9. Szovjet és amerikai nyilatkozat a reykjavíki találkozó előtt Az egészségügyi osztály munkájáról tárgyalt a megyei tanács végrehajtó bizottsága Határozottabb érdekképviselet déseire, az egészségügyi osztály munkakapcsolataira, a hatósági jogkör gyakorlati tapasztalataira. A napirend vitájában — a testület tagjain kívül — kifejtette véleményét dr. Najzer Alajos, az Egészségügyi Minisztérium főcsoportfőnöke, Kisné dr. Csányi Anikó, a megyei pártbizottság osztályvezetője és Hegedűs István, a megyei tanács egészségügyi és szociális bizottságának az elnöke is. Á hozzászólók elismeréssel nyilatkoztak a beszámolóról, az osztály munkájáról, ugyanakkor felhívták a figyelmet több olyan jelenségre és körülményre, amelyeken a jövőben mindenképpen javítani, változtatni kell. Így például a kecskeméti rendelőintézetben bevezetett betegirányítási rendszer finomításra szorul. Szükséges, hogy a rendelési idő kezdetét betartsák az orvosok. Tapasztalat az is, hogy nem csökkent a táppénzes napok száma, ami pedig mindenképpen indokolt lenne. A napirend vitáját dr. Gajdó- csi István, a megyei tanács-elnöke foglalta össze, majd a testület — elfogadva a beszámolót — határozatot hozott a munka további javítása, az egészségügyi és szociális ellátás - hatékonyabbá tétele érdekében. A végrehajtó bizottság ezután egyéb ügyeket tárgyalt, és bejelentéseket vett tudomásul. G. S. egyes árucsoportokat •— sertés, bogyós gyümölcs stb. — támogatás Illet, mást — szőlőt, juhot, törzses gyümölcsöt stb. — vi&zotvt nem. Pedig a kiskunsági szak. szövetkezetek tagsága főleg az utóbbiak tartásával, termesztésével foglalkozik. Mi mást is tehetne, hiszen az itt'előforduló talajok, ahogy dr. Ficsor Balázs, a soltszentimrei Ezerjó Szakszövetkezet elnöke fogalmazott, „egymást váltogatva posza homok, illetve vadkacsa.keltetésre alkalmas gyep”. ..............í»« C z. P. Lázár György fogadta Gurij Marcsukot Lázár György, a Minisztertanács elnöke tegnap a Parlamentben fogadta Gurij Marcsuk miniszterelnök-helyettest, a Szovjetunió Tudomáityos-Műszaki Állami Bizottságának elnökét. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen jelen volt Tétényi Pál, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, valamint Borisz Sztukalin, a Szovjetunió budapesti nagykövete is. Tétényi Pál és Gurij Marcsuk zárójegyzőkönyvet írtak alá Magyarország és a Szovjetunió tudományos-műszaki együttműködése helyzetéről és továbbfejlesztésének irányairól. Gurij Marcsuk tegnap elutazott Budapestről. Beatrix királynő hazautazott (Folytatás az 1. oldalról.) volt Iván Tivadar, hazánk hágai, valamint Coder Villiem de Vos van Steenwijk, Hollandia budapesti nagykövete. Beatrix királynő Losonczi Pál társaságában fogadta a díszszázad parancsnokának jelentését. A magyar és a holland Himnusz elhangzása után az uralkodó vendéglátója társaságában ellépett a felsorakozott katonák sorfala előtt. Ezután a vendéglátók és a vendégek kölcsönösen elköszöntek egymástól; úttörők virágcsokrokat nyújtottak át a királyi párnak. Beatrix királynő különgépe a magasba emelkedett. Muszavi iráni miniszterelnök magyarországi látogatása Lázár Györgynek, a Miniszter- tanács elnökének meghívására a közeli napokban hivatalos látogatásra hazánkba érkezik Mir Hoszein Muszavi, az Iráni Iszlám Köztársaság miniszterelnöke. Peresz Párizsban Simon Peresz izraeli miniszter- elnök tegnap Párizsba érkezett. Hivatali idejének utolsó külföldi látogatásán részt vett az első izraeli miniszterelnök, Dávid Ben Gurion születésének 100. évfordulója alkalmából rendezendő versailles-i megemlékezésen. Találkozik Mitterrand francia elnökkel és Ch irac min iszterei- nőikkel. Chirac ezután, pénteken fogadja az arab nagykövetek küldöttségét. 'Az arab nagykövetek már három hét óta kérték ezt a találkozóit tőle, és aggodalmuknak adtak hangot a késedelem miatt. Ki akarták fejezni ugyanis az arab országok szolidaritását Franciaországgal a Párizst sújító terrorista merényletek miatt, és ezzel mintegy elhatárolni országaikat a terroristáktól. Ha mad i Eszid, az Arab Liga képviseletének vezetője a diplomáciai sajtónak nyilatkozva kijelentette, hogy Franoiaországriak kitűnő kapcsolatai vannak az arab országok többségével, 7/le hiányzik a történelmi távlatba helyezett átfogó politika az arab világ irányában”. Eszid hozzátette, hogy az arab államok nem arabbarát irányvonalat várnak Párizstól, hanem világos és érthető közel-keleti politikát, amit ő egyfajta döntőbírói szerepnek nevezett. KISZ-küldöttség Szófiában Hámori Csabának, a KISZ KB első titkárának vezetésével tegnap Szófiába érkezett a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának küldöttsége. A delegáció a Dimitrovi Komszomol KB meghívására tesz baráti látogatást Bulgáriában. A magyar delegációt Andrej Bundzsulov, a Dimitrovi Kommunista Ifjúsági Szövetség KB első titkára és közvetlen munkatársai fogadták a szófiai repülőtéren. i A KISZ KB küldöttsége megkoszorúzta a Georgi Dimitrov Mauzóleumot, majd megkezdte tárgyalásait a Bolgár Kommunista Ifjúsági Szövetség vezetőivel. •MOSZKVA Szeretnénk remélni, hogy Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan közelgő reykjaviki találkozója lehetővé teszi a szovjet—amerikai kapcsolatok javulását, s számottevő eredmények elérését a kozmikus és nukleáris fegyverzetekkel kapcsolatos tárgyalásokon — jelentette ki tegnap Moszkvában Anatolij Dobrinyin. Az SZKP KB titkára „A munkás- mozgalom és korunk” című nemzetközi tudományos konferencia megnyitóján mondott beszédében hangsúlyozta: a találkozóra vonatkozó megállapodást olyan események előzték meg, amelyek tükrözik azt a világszerte egyre erősödő meggyőződést, hogy ideje konkrét, gyakorlati lépéseket tenni az atomháborús veszély elhárítására. A tudományos tanácskozáson több mint 70 ország politikai pártjának, társadalmi szervezeteinek. tömegmozgalmainak és kutatóközpontjainak képviselői vesznek részt. WASHINGTON Valamelyest mérsékelni próbálta Reagan elnök keddi kijelentéseinek hatását egy tegnap reggeli nyilatkozatában Shultz amerikai külügyminiszter. Reagan ugyanis azt mondotta, hogy amennyiben a Szovjetunió „nem hajt végre jelentős változást az emberi jogok érvényesítésében, nem lesz megfelelő a politikai Több ország, köztük a Szovjetunió és Kína képviselője fejtette ki kedden országa álláspontját az iraki—iráni háborúval kapcsolatban az ENSZ Biztonsági Tanácsának e kérdésről folytatott vitájában. Felszólalt több el nem kötelezett ország, továbbá Dánia és Ausztrália küldötte is. A testület a múlt hét végén ült össze, az Arab Liga hét tagországának kérésére. Valamennyi felszólaló mély aggodalmának adott hangot a két közép-keleti ország között elhúzódó háború miatt, és rámutattak, hogy mindez a legsúlyosabb következményekkel járhat a nemzetközi béke és biztonság számára. Mint a TASZSZ jelentette, a vitában felszólaló szovjet állandó ENSZ-képviselő, Alekszandr BePEKING Csang Aj-ping kínai honvédelmi miniszter szerdán nemzetközi és bilaterális lsérdésekről tárgyalt Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszterrel, aki kedden este érkezett Pekingbe négynapos hivatalos látogatásra. Kínai honvédelmi minisztériumi forrás szerint Csang Aj-ping és Weinberger megbeszélése több mint három órán át tartott, s felölelte „a nemzetközi problémák széles körét”. A két ország fegyveres erőinek kapcsolatát áttekintve a tárgyalófelek elégedettségüket fejezték ki „az eddig elért eredmények” felett, és állást foglaltak az ilyen kapcsolatok megszilárdítása és továbbfejlesztése mellett. Amerikai források szerint a szerdai tárgyaláson egyebek köA tagadás . egyértelmű és általános. Semmi közünk hozzá — igy lehetne összefoglalni a hivatalos amerikai intézmények és személyek nyilatkozatát, akik az elmúlt órákban a nicaraguai határ közelében lelőtt fegyverszál- litó gépről fejtették ki véleményüket. Elhatárolta magát az esettől az USA külügyminisztériuma éppúgy, mint a Pentagon vezetése vagy a titkosszolgálat. A kifogások persze meglehetősen átlátszóak, hiszen a managuai kormány ellen harcoló kontrák utánpótlását szállító repülő személyzete amerikai állampolgárokból állt, s pilótája is Salvadorban szolgált katonai tanácsadóként. Az a megoldás pedig, hogy a felszerelést vivő gépek névleg „független kisebb légitársaságokhoz" tartoznak, s a számlát is „magánszemélyekből álló csoportok” állják, aligha tévesztheti meg a közép-amerikai válság történetét jobban ismerő megfigyelőket. Da hát nyilvánvaló, hogy nem olyan apró dolgokról van szó, mint a fegyverszállító gépek hovatartozása vagy a pilóták nemzetisége. A lényeg a Reagan-adminisztráció elszántsága a sandinista kormányzat helyzetének i aláásására és lehetőség szerinti megdöntésére. Változhatnak a módszerek és az eszközök, a cél légkör a tartós eredményekhez”. Bár az elnök kijelentéseit elsősorban az amerikai jobboldal megnyugtatására szánta, azok igen kedvezőtlen visszhangot váltottak ki az izlandi találkozó küszöbén. Shultz szerdán reggel az ABC televíziónak adott nyilatkozatában szükségesnek tartotta leszögezni, hogy Reagan kijelentései nem jelentik például a leszerelési kérdések megoldásának elodázását ilyen indokokkal. „Az ilyen szerződések megkötése a mi érdekünket is szolgálja, ezért folytatjuk a munkát” — mondotta a külügyminiszter. Azt is kijelentette, hogy az Egyesült Államok „nem akarja megváltoztatni a Szovjetunió társadalmi rendjét”, sőt ,/nincs is joga erre”. Azt azonban maga is kijelentette, hogy Washington el akar érni bizonyos változásokat, mindenekelőtt a kivándorlások engedélyezése terén és néhány más kérdésben is. A külügyminiszter megismételte, hogy a közepes hatótávolságú nukleáris eszközök csökkentése terén az Egyesült Államok lát lehetőséget. az ideiglenes megállapodásra a Szovjetunióval. Ezúttal is leszögezte azonban, hogy ezen a területen a „legnehezebb kérdések megoldása még hátravan”, így korántsem lehet kész tényként kezelni egy esetleges megállapodást. lonogov kifejtette: a Szovjetunió a konfliktus kirobbanása óta azon az álláspontot van, hogy az Irak és Irán közötti vitás kérdéseket ne erőszakkal, vagy a vele való fenyegetéssel oldják meg. Ellenkezőleg, csakis békés, politikai eszközökkel, kölcsönösen elfogadható alapon találjanak orvoslást a problémákra, figyelembe véve a két ország és a két nép törvényes érdekeit. Belonogov rámutatott: ebből a háborúból csakis azok húznak hasznot, akik érdekeltek Irak és Irán meggyengítésében, abban, hogy a térség helyzete bizonytalanná váljék. A Szovjetunió továbbra is fellép az ellen, hogy a konfliktust ürügyként felhasználva, bárki beavatkozzon a térség országainak belügyeibe — szögezte le Belonogov. zött foglalkoztak a kambodzsai és az afganisztáni témával, a Koreai-félsziget helyzetével és általában az ázsiai és a csendesóceáni térség problémáival. Általános formában szóba került a Kína által megvásárlandó amerikai katonai technológia kérdése is, de ezt részleteiben külön szakértői találkozón vitatják meg. Amerikai értékelés szerint a tárgyalások „hasznosak, kellemesek és fontosak” voltak, s feltűnően baráti légkörben zajlottak. Tegnap este Csang Aj-ping kínai miniszter ’ fogadást adott Weinberger és kísérete tiszteletére. Ma fogadja az amerikai hadügyminisztert Teng Hsziao-ping, Kína első számú politikai vezetője és Csao Ce-j'ang minisziterel- nök is. azonos marad: gazdasági, diplomáciai és katonai lépések sorozatával elérni, hogy a Nicaraguában győzelemre jutott forradalom ne terjedhessen tovább a kényes stratégiai helyzetű kdribi térségben. Hiába érzékelhető az amerikai közvélemény tekintélyes részének aggodalma, sőt az Egyesült Államok számos -szövetségesének fenntartása, a Fehér Ház álláspontja az elmúlt hónapokban sem módosult. Noha épp most jutott el a nicaraguai rendszer egy fontos választási ígéretének, az új alkotmány kidolgozásának szakaszáig, amely az „össznemzeti egyetértés kialakítására” vonatkozó washingtoni követeléseknek is megfelelhet. Az alaptörvény egy részét már végleges formába öntötték, s a parlamenti vita során messzemenően figyelembe vették és veszik az ellenzéki pártok véleményét is. A körülmények aligha kedveznek a békés fejlődésnek. A repülőgép-incidens csak egyetlen apró esemény abban az engesztelhetetlen harcban, amelyet a sandinistaellenes erők a managuai kormányzat ellen folytatnak, s amelyben — biztosra lehet venni — a mostani kínos esetiem készteti visszakozásra a Fehér Házat. E. £. (Folytatás az 1. oldalról.) terápia léhetőségeinek megteremtése. Tovább fejlődött az üzemegészségügyi hálózat. Az állami gazdaságokban főfoglalkozású orvosok dolgoznak, több termelő- szövetkezet ellátását is sikerültfőfoglalkozású üzemorvossal megoldani. Baján a terület üzemeinek összefogásával a kórház területén építettek üzemegészségügyi szakrendelőt. Kalocsán, Kiskunhalason üzemegészségügyi rendelőkben alakítottak ki szak- rendelést. Az Egészségügyi Minisztérium Bács-Kiskun megyét jelölte ki a mezőgazdaságban dolgozók egészségügyének szakmai bázisául. Az elmúlt tervidőszakban tovább haladt a körzeti gyermek- orvosi szolgálatok kiépítése, ami a városokban gyakorlatilag már megvalósult, de nagyközségekben és néhány községben — több község gyermeklakosságának ellátására — szükséges körzeti gyermekorvos letelepítése. Gyarapodott a körzeti fogorvosi szolgálatok száma is, de a hálózat fejlesztésére a jelenlegi tervidőszakban is szükség van. Javultak a járóbetegek szakorvosi ellátásának feltételei. Legjelentősebb a 39 munkahelyes, Kecskeméten megépült mégyei rendelő- intézet. Kunszentmiklóson is elkészült a szakrendelő, a kiskő(Folytatás az 1. oldalról.) szakképzett generáció gyorsíthatná meg a tudományos, műszaki haladást. Ehhez viszont szükség lenne a lakóhely vonzóvá alakítására. A jelenlevő szövetkezeti vezetők vitatkoztak a beszámoló-ter- vezettel, amelyben a szövegszerkesztők a jövő útjának ''csupán az egyszerű újratermelés feltételrendszerének kialakítását jelölték meg. — A jövőre nézve — utalt az országos tapasztalatokra a főAz események röviden: dr. Ladányi . Lajos levelező ösztöndíjas, ként tudományos továbbképzésre nyer fölvételt; kandidatúTájához végez — előre elkészített program szerint — összehasonlító vizsgálatokat, a többi között egy intralipid nevű — a hagyományos orvosi eljárás keretében legyengült állapotban levő betegek feljavítására használt — szerrel, amelyet — konvencionálisam — infúzióban, meghatározott, alacsony cseppsebességgel juttatnak a szervezetbe. Ekkor — 1985 tavaszán — az intralipid tárolására vonatkozóan az Országos Gyógyszerészeti Intézet a 4— 8 fok közötti hőmérsékletet írja elő, ám a főorvos — a vád szerint — a vizsgálatok céljára beszerzett intralipid tárolását illetően erről senkit sem tájékoztatott. Ebből a szénből többen kaptak. különösebb gond nélkül, míg elérkezett 1985. április 10. Ekkor két beteget is fölvettek nőgyógyászati panaszokkal, s Ladányi doktor műtéti beavatkozást tervezett n álluk, minekutána elvégezte a kandfdatúrájához szükséges intralipid-terhelést. (A főorvos — svéd kutatónáros mintájára követett — eljárása épp ellenkezője az intralipid hagyományos alkalmazásának: egyszerre n&gvobb mennyiséget kell köz- votlenilí a vénába fecskendezni; a stockholmi Karolina kórház professzora arról is tájékoztatta az esetet követően Ladányi doktort. hogy ők 1970 óta sok ezer ilyen terhelést végeztek szövődmény nélkül.) Ha egyébként nem végez kutatómunkát, a két asz- szony állapota semmiképp sem indokolta volna az intralipid adását — válaszolta dir. Ladányi az ügvésznek a hétfői tárgyaláson. A vád szerint április 12-én dr. Ladányi előbb T. F.-nénak 10 köbcenti, majd F. J-mémak összesen 30 köbeenti intralipidet adott intravénás injekció formájában, rost intézet körülményeinek javítására elkészültek a tervek. Javultak a fekvőbeteg-ellátás feltételei is a megyében. Az 1980- ban felépült megyei kórház már alkalmas funkciói betöltésére. A volt megyei kórházban, Kecskeméten, az Izsáki úton a rekonstrukció során megkezdte működését a mozgásszervi és rehabilitációs osztály, s a 260 ágyasra tervezett elmeosztály egy részlege. Kiskunfélegyházán új konyha, központi diagnosztikai és műtőblokk építése és a főépület egyik szárnyának felújítása fejeződött be. Baján területi feladatokat is ellátó mosoda és új kórházi gyógyszertár készült el, Kiskunhalason tüdőgondozót hoztak létre, Kalocsán felújították a kazánházat és elkészült a patho- lógiai osztály. Az anya- és csebsemővédelem területén az elmélyültebb gondozási munkát jelzi, hogy csökkent a koraszülések gyakorisága, az országos átlagnál kedvezőbb a csecsemőhalandóság. Kialakult Kecskeméten a családvédelmi tanácsadó szervezet, bár megfelelő elhelyezése csak az idén oldódik meg. A beszámoló a továbbiakban a közegészségüggyel, a megye lakosságának gyógyszerellátásával, a szociális gondoskodással foglalkozik, majd a lakosság egészségi állapotából következő feladatokat taglalja. Kitér a gazdálkodás, az etikai munka kérosztályvezető — veszélyt jelent az utóbbi években felerősödött vagyonfelélés, ezen talán a belső, hatékonyan működő érdekeltségi rendszer kialakításával segíteni lehetne. A vitában ' felszólaló Kovács László, a Kiskunsági Mezőgazda- sági Szövetkezetek' Területi Szövetségének titikarhelyettese változást vár a 28 térségbeli szak- szövetkezet fejlődése érdekében a háztájiból felvásárolt áruféleségek támogatási rendszerének amivel megszegte az e szer adására kötelezően előírt szabályokat. Az asszonyok nem sokkal később rosszul lettek, ám ezt a főorvos úgynevezett pirogén reakciónak vélte, s ennek megfelelő terápiát rendelt el, majd eltávozott a kórházból. A betegek állapota előbb javult, majd éjjel ismét romlott, ekkor az ügyeletesek látták el őket. Reggelre belgyógyászt 'hívtak, is csak ekkor derült ki, hogy előző nap dntraiipidet kaptak az asszonyok, akik — dr. Dekov Iván osztályvezető főorvos utasítása alapján — délután kerültek át az intenzív osztályra. Egyiküket — F. J.- nét sikerült megmenteni életveszélyes állapotából, ám T. F.-né április 24-én meghalt. Halála okozati összefüggésben van azzal — áll a vádiratban —, hogy szervezetébe feltehetően fertőzött intralipid került, intravénás injekcióval. A szolnoki tárgyaláson dr. Ladányi Lajos visszavonta korábbi vallomásait, mely szerint T. Fjg nének egyáltalán nem adott intralipidet; beismerte, hogy megkísérelte, ám — így ő — csak néhány köbcenti juthatott az asz- szony szervezetébe, mert nem találta a vénát. Állítása szerint egyébként később mindent megtett a következmények elhárításáért: értesítési láncot szervezett például. Úgy vélte: korábbi beavatkozással több sikert lehetett volna elérni. , Az intenzíiv osztályon — szerinte, — nem a megfelelő módon kezelték a betegeket. / A tegnapi tárgyaláson a szolgálatban levő nővéreket és az ügyeletes orvosokat hallgatta ki a Szolnok Megyei Bíróság dr. Kovacsics László által vezetett tanácsa (a Bács-Kisikun Megyei Bíróság elfogultságra hivatkozva elzárkózott az ügv tárgyalásától). Dr. Ladányi azt vallotta: dr. Tankó András ügyeletvezetőt értesítette arról, hogy az asszonyoknak intralipidet adott, ám dr. Steinmetz György úgy emlékezett, hogy dr. Glied Imre vette föl a telefont (Glied doktor ugyanezt vallotta); ő, dr. Glied egyébként alapügyeletes volt. A vádlott kérdéseiből egyértelmű' volt, hogy kollégáit tartja felelősnek a történtekért, mert — szerinte — nem tettek meg minden lehetségesei. Az orvosok ezt tagadták, s azt állították, hogy azt tették, amit ilyen esetben tenni szoktak; különösen, hogy nekik Ladányi dr. nem hívta fel a figyelmüket az intralipid-kí- sérletre, így tehát csak azután tehettek bármit is, hogy ez — a betegektől szerzett információkból — számukra éjszaka nyilvánvalóvá vált. Dr. Vén Gabriella tanúval tonnásában elmondta, hogy az általa reggel látott kórlapon az intralipid-kezelésre vonatkozóan semmiféle bejegyzés nem volt (a rendőrség által lefoglalt lapon az szerepéi, hogy F. J.-mé az OGYI előírásai szerint kapta a szert); az orvosnő által írt betétlap megsemmisült, és őt egy más tartalmú föl jegyzés megírására kérték (ezt azonban nem volt hajlandó aláírni). Nővérek vallották,, hogy dr. Vén Gabriella az intralipides palackokat — az ő útmutatásaik alapján — az infúziók tárolására szolgáló közönséges faliszekrényiben találta meg. A szövevényes ügyben csak apró lépésekkel halad előre a bíróság: a tanácsvezető kérdései után az ügyész, a védő, majd maga a vádlott tehet föl kérdéseket a megidézett tanúknak; gyakori a szembesítés, a korábbi nyomozati iratok felidézése. A második tárgyalási nap híre volt egyébként az is, hogy a bíróság elutasította a védelemnek a zárt tárgyalás elrendelésére irányuló kérelmét: a sajtó jelenlétét kifogásolták. A bírósági tárgyalás ma is Kecskeméten folytatódik. Dr. Ladányi Lajos főorvos egyébként a vádirat ismertetése után a bíró kérdésére úgy felelt, hogy nem érzi bűnösnek magát. Ballal József BT-vita az iraki—iráni háborúról Hadügy miniszteri eszmecsere I NAPI KOMMENTÁR ~ | Kínos incidens egységesttesetoL Most a szakszövetkezeten keresztül értékesített A VÁD: HALÁLT OKOZÓ, FOGLALKOZÁS KÖRÉBEN ELKÖVETETT, GONDATLAN VESZÉLYEZTETÉS A kecskeméti orvosper második napja A vádlott: dr. Ladányi Lajos, ismert szülész-nőgyógyász főorvos (Kecskemét, Marx tér 15.), a vád: halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés. A Szolnok Megyei Bíróság dr. Kovacsics László által vezetett tanácsa tegnap (hétfő után) Kecskeméten tárgyalta az ügyet, melynek előzményei tavaly tavaszig nyúlnak vissza.