Petőfi Népe, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-30 / 256. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1986. október 30. események sorokban A „damaszkuszi penge” — kétélű MOSZKVA * Október 28—29-én Moszkvában értekezletet tartottak a Varsói Szerződés tagállamai külügy- és honvédelmi minisztériumainak képviselői. Az értekezleten a stocholmi konferencián elért megállapodások ' végrehajtásával kapcsolatos kérdéseket vitatták meg. MAPUTO Biztonsági kérdésekről tartanak egynapos tanácskozást szerdán Maputóban hat afrikai front- ország: Angola, Botswana, Mo- zambik, Tanzánia, Zambia, és Zimbabwe állam- és kormányfői. Az afrikai vezetők kedden jelen voltak a repülőgép-katasztrófában elhunyt Samora Machet temetésén. A brit kormány megvétózza a hitel- és segítségnyújtást Szíriának az EGK földközi-tengeri fejlesztési alapjából — jelentette be kedden az alsóház interpellációs vitájában Margaret Thatcher brit kormányfő. A miniszterelnök „csalódását” fejezte ki amiatt, hogy a közös piaci kormányok nem nyújtottak tevőleges támogatást Szíria elleni hadjáratához. Thatcher; emlékeztette az európai szövetségeseket a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemről tett korábbi „bátor nyilatkozataikra”, és felszólította őket, hogy amikor az EGK külügyminiszterei november 10-én Londonban ismét találkoznak, „ültessék át nyilatkozataikat a gyakorlatba”. Denis Healey, a munkáspárti ellenzék hevében egyszerre szúrt két irányban: elítélte Nagy-Bri- tannia európai szövetségeseinek „pipogya” viselkedését, mondván, hogy meggyőzőbb lenne a Thatcher-kormány panasza, ha nem tanúsított volna „legalább olyan pipogya magatartást”, amikor a dél-afrikai rezsim által alkalmazott állami terrorizmus elleni szankciók kérdése volt na- napirenden. A kétféle mérce „bosszújára” emlékezteti a The Guardian is a kormányt szerdai vezércikkében. Még Sir Geoffrey Howe jogos háborgásának rendkívüli látványa sem homályosíthatja el a za- varbaejtő európai széthúzás mögött rejlő igazi kérdéseket. Igaz, hogy Luxemburgban az EGK külügyminiszteri értekezlete elmulasztott egy kitűnő lehetőséget a kiállásra, de éppen a brit kormány nincs abban a helyzetben, hogy emiatt panaszkodjék. Amikor legutóbb került napirendre egy fontos külpolitikai kérdés, akkor az európai közösség többsége akart sokkal keményebb intézkedéseket, mint amilyeneket a brit kormány hajlandó lett volna elfogadni. Most viszont a közösségi többség helyezkedett lényegesen mérsékeltebb álláspontra, mint a brit kormány. A Financial Times szerdai vezércikkében figyelmezteti a kormányt, hogy a franciaellenes és „Európa-ellenes" hangulatkeltés kétélű fegyvernek bizonyulhat. A brit kormánynak — írja a lap — számolnia kell európai partnereinek érdekeivel és helyzet- megítélésével, s nem várhatja el tőlük, hogy Damaszkusszal való szakítását tüstént hasonló lépésekkel kövessék. OTTAWA Huszonhat, Kanadában élő náci háborús bűnöst kutatott fel Simon Wiesenthal jeruzsálemi központja. A szervezet kedden közleményben jelentette be: . a huszonhat személyt azzal vádolja, hogy — egy önkéntes halálbrigád tagjaiként — több ezer lettországi zsidót gyilkoltak meg a világháború alatt. A dél-afrikai hatóságok lefényképezték a lezuhant mozambiki elnöki repülőgépen talált dokumentumokat — közölte kedden újságírókkal Roelof Botha, a pretóriai kormány külügyminisztere. Mint emlékezetes, Samora Machel a frontállamok vezetőinek találkozójáról repült t Magyar-csehszlovák kapcsolatok A •hétköznapi életben többnyire a iSkoda személyautó jut az ember eszébe, ha a magyar—csehszlovák együttműködésről hall a rádióban, vagy erről olvas- az újságban. Pedig sokkal szerteágazóbbak kapcsolataink északi szomszédunkkal, hiszen kiterjednek a gazdaságon kívül a kulturális viszonyra, vagy az élet más területeire is. Az aratás idején szinte mindennapos hír, hogy északi me. gyéinkbe Csehszlovákiából ér~ kezik segítség, s pár nap múlva viszonzásképpen magyar kombájnok indulnak a szlovákiai mezőkre. Kapcsolatainkban vezető 'helyet foglal el a gazdaság, a kölcsönös előnyök alapján folytatott kereskedelem, amely az elmúlt esztendőket nézve egyenletesen bővül. A statisztikák alapján 1980 és 1985 között a szállítások értéke majdnem negyven százalékkal növekedett. A különböző megbeszéléseken a politikusok a földrajzi közelséget, mint a kapcsolatok egyik lényeges tényezőjét emelik ki, amely lehetővé teszi a kétoldalú együttműködés további fejlesztését. Az elmúlt időszakban különösen az elektronika és a vegyipar területén gyorsult fel a közös munka, szoros barátság alakult ki, — természetesen a gazdasági érdekek figyelembe vétele mellett a paksi és az apátszentmihályi (Jaslovské Bohun ice-i) atomerőművek között, valamint közös vállalkozásba fogtunk a bős—nagymarosit vízlépcsőrendszer megépítésével. A gazdaság mellett nem kevesebb szó esik ia kulturális kapcsolatok bővítéséről. A szomszédság ápolása, az ebben gyökerező hagyományok megőrzése a cél, ugyanakkor a bővítéssel együtt még inkább, figyelemmel kísérjük az egymás országaiban élő szlovák, illetve magyar nemzetiségek tradícióit. Nos, az idén tavasszal ismét gyakorlati lépéseket tett a két állam, amikor Prágában aláírták a magyar—csehszlovák kulturális munkatervet. Az új tervezet szerint szorosabbra fűzik együttműködésüket a felsőoktatási intézmények, egyebek között nyelvtudományi kérdések közös vizsgálatával. Az ELTE-n szlovák nyelvi és irodalmi lektorok, a nyitrai pedagógiai főiskolán pedig magyar szakemberek segítik majd az oktatást. Bővül az alkotóközösségek együttműködése, kiemelt figyelmet szentelnek a műfordítók és a tolmácsok képzésére, s ' fejlesztik az immár harmincesztendős múltra visszatekintő könyvkiadás közös programját is. Lökést adnak mintegy e tervek megvalósításának államaink és pártjaink vezetőinek immár rendszeressé váló találkozói. Lázár György májusi prágai látogatása eredményes volt, s ugyancsak ezt várjuk Gustáv Husák magyarországi megbeszéléseitől. haza, amikor az őt szállító repülőgépet a katasztrófa érte. Botha azt állította, hogy a jegyzetekre a szerencsétlenség okának kiderítésében lehet szükség. A külügyminiszter közölte azt is, ogy országa nem adja át a re- ülés adatait tartalmazó „fekete dobozt” a szerencsétlenség körülményeit tanulmányozó szovjet—mozambiki vizsgálóbizottságnak. Botha egyben azt bizonygatta, hogy a katasztrófát a gép személyzetének hibája okozta. Ezzel egyidőben a zimbabwei The Herald című napilap keddi számában repülési szakemberek véleményét idézve azt írja, hogy a szerencsétlenül járt gép pilótáit a dél-afrikai—mozambiki határ közelében telepített nagy teljesítményű rádiós irányadó térítette el a helyes leszállási iránytól. A svéd rendőrség ismeri már Palme gyilkosának nevét — közölte keddi számában az Afton- bladet, a kormányon lévő Szociáldemokrata Munkáspárt lapja, idézve egy — meg nem nevezett — magas rangú rendőrtisztviselőt. A név egy lehallgatott telefon- beszélgetésben szerepel, melynek felvétele a nyomozó hatóságok birtokában van. Mindazonáltal egy esetleges bírósági tárgyaláson a felvételt nem- lehetne bizonyítékként felhasználni — tette hozzá az Aftonbladet. A lap szerint a gyilkos egy Svédországban alapított csoport- tocskához tartozik, amely svédekből és külföldiekből áll. Az SDI és a leszerelés összeegyeztethetetlen WASHINGTON Az Egyesült Államok meggyorsítja az űrfegyverkezési program telepítési terveinek'' ' kidolgozását, hogy az esetleges leszerelési megállapodások megkötéséig már kész tervei legyenek a fegyverek elhelyezésére. Ezt a The Washington Times című lap jelentette szerdán. Mint ismeretes, az Egyesült Államok azt akarja, hogy megkezdhesse az űrfegyverek telepítését abban az esetben, ha a Szovjetunióval megállapodásra jutna a nukleáris támadófegyverek számának nagyszabású csökkentéséről, vagy teljes felszámolásáról. Egy magas beosztású kormány- tisztviselőre hivatkozva a lap azt írja, hogy „a gyors telepítés megvalósításának képessége” része az Egyesült Államok általános taktikájának. Célja az, hogy „a Szovjetuniót az esetleges leszerelési megállapodások megtartására bírja”. A lap értesülése szerint az Egyesült Államok a genfi leszerelési tárgyalásokon feltétlenül ragaszkodni fog ezekhez a tervekhez és Shultz külügyminiszter is hasonló utasítások alapján kíván majd tárgyalni Bécsben Eduard Sevardnadzéval. Roald Szaggyejev, a szovjet tudományos akadémia űrkutatási intézetének igazgatója az NBC amerikai televíziós hálózatnak szerdán reggel adott interjújában kijelentette: a Szovjetunió változatlanul az űrfegyverkezési terveket tekinti a leszerelési megállapodások útjában álló legnagyobb akadálynak. A szovjet tudós aláhúzta: az űrfegyverkezés összeegyeztethetetlen a nukleáris leszerelés megvalósításában. Szaggyejev elmondotta: a Szovjetunió nem folytat űrvédelmi rendszer megteremtésére irányuló kísérleteket. KATONAI IPARI KOMPLEXUMOK Az amerikai „vas háromszög” A reykjavíki leszerelési áttörést megakadályozó legfontosabb oknak Mihail Gorbacsov az Egyesült Államok politikai vezetésének a katonai ipari komplexumtól való függését nevezte. De milyen erőkről is van szó? Növekvő étvágy A katonai ipari komplexumnak — a militaristák, a fegyver- gyárosok és a szélsőséges politikusok „vas háromszögének” —a gazdasági, a politikai, a tudományos és a szellemi életben való egyre szembetűnőbb jelenlétéről több mint tíz évvel a második világháború befejeződése után első ízben Dwight Eisenhower egykori elnök tett említést búcsúbeszédében. Legkeményebb magvát az állami költségvetést megcsapoló, a dollárok milliárdjait a saját 'kasszáikba átszivattyúzó hadiipari konszernóriások alkotják. Nézzük a tényeket. Az Egyesült Államok katonai kiadásai 1985-re már rekordszintet, 292 milliárd dollárt értek el. Az október elsejével kezdődött 1986— 1987-es költségvetési évre a kormányzat eredetileg több mint 300 milliárdot kért hadügyi célokra, a törvényhozás azonban az egyre nyomasztóbb államháztartási deficit (csaknem 230 milliárd dollár!) csökkentésére törekedve,/ lefaragta az előirányzatokat. Amilyen mértékben szaporodnak a Pentagon által a legkorszerűbb haditechnikai eszközök előállítására feladott hadimegrendelések, olyan ütemben hatványozódnak ' meg a „nagy cápák” profitjai. A fegyveres erők igényeit a legmesszebbmenőkig kielégítő konszernek nye- reségi rátája legkevesebb 20—30 százalékkal haladja meg a polgári szükségletekre termelő nagy- vállalatokét. A kör bezárul A fegyverkezés fokozásában érdekelt 12 legnagyobb monopólium — a McDonell Douglas- tól a Rockwell Internationalig, a General Dinamicsig, a Lockheedig.', a Boeingig és a General Electivig — egyedül 1984-ben egyenként 5—7 milliárd dollár- nyi tiszta hasznot zsebelt be. Nem rosszabb ennél a következő két esztendő mérlege sem. Érdekes adat, hogy az utóbbi három évben a Pentagonból több mint 2500 magas beosztású katona és civil „áramlott át” a hadiipar vezető posztjaira. Ez a sajátos körforgás, a „személyi uniók” összefonódása tartósan biztosítja a szavatolt állami katonai megrendeléseket. Ismeretes, hogy Caspar Weinberger, a jelenlegi hadügyminiszter és jó néhány kulcsembere azelőtt a Pentagonnal ugyancsak szoros kapcsolatban álló konszernnél dolgozott. A kör ily módon bezárul. Az elnök hálája Az sem titok, hogy Ronald Reagant, az egykori kaliforniai kormányzót a „nyugati part” gyors ütemben feltörő hadiipari csoportjai segítették az 1980-as választási kampányban és juttatták be a Fehér Házba. Ezért a támogatásért — véli az elnök — mindmáig hálával tartozik, amit Reykjavíkban a „hadászati védelmi kezdeményezéshez”, az SDI-hez való makacs ragaszkodásával juttatott kifejezésre. A „minél rosszabb, annál jobb” jelszavát valló komplexumhívék, persze nem képviselik az egész amerikai népet. Ezt Reagan is tudja. Az egyszerű emberek millióit az Egyesült Államokban is a nukleáris háború veszélye miatt szorongás, félelemérzet tölti el. Az elnöknek és csapatának fokozódó mértékben kell számolnia a közvélemény hangulatával. Serfőző László Űjjáalakult a HNF elnökségének nőpolitikái bizottsága Újjáalakult a Hazafias Népfront országos elnökségének nőpolitikái bizottsága. Szerdán a HNF OT székházában tartott ülésén Asbóthné Torma Judit elnök elmondta: a Hazafias Népfront VIII. kongresszusának határozata szerint a szervezeten belül megújítják a nőmozgalmi tevékenységet. Céljuk, hogy a HNF fővárosi, megyei, városi, községi nőbizottságai — amelyeket 1970- ben szervezték — eredményesebben segítsék a nőpolitika meg-, valósítását, az eddigieknél több lehetőséget kínáljanak a lányoknak, asszonyoknak a közéleti szereplésre. Fontos feladatuknak tekintik: vizsgálataikkal, javaslataikkal hozzájárulni a nők élet- és munkakörülményeinek javításához. Tanulásra, szakmai és általános műveltségük gyarapítására kívánják ösztönözni a nőket, ugyanakkor szorgalmazzák a részmunkaidős foglalkoztatás újabb formáinak kialakítását. Támogatják a lakosság egészségének védelmére, a betegségek megelőzésére vonatkozó nemzeti program megvalósítását. Az egészségügyi és más társadalmi szervekkel együtt közreműködnek az egészséges életmód, az egészséges táplálkozási szokások szélesebb körű kialakításában, a káros szenvedélyek leküzdésében. Segítségüket ajánlják a fiatalok, a családok, a gyermeküket egyedül nevelő szülők, s az idősek szociális problémáinak megoldásához. A vitában felszólalók javasolták: a bizottság tekintse át a nőpolitikái munka eddigi eredményeit, s hívja fel az illetékes szervek figyelmét az ezzel kapcsolatos újabb tennivalókra. A nők társadalmi helyzetének javítása — mondották — nem a nők „bel Ugye”, hanem az egész magyar társadalom dolga. Az a cél, hogy a bizottság elsősorban a lakóterületeken tevékenykedjék, s vegyen .részt azokban a vizsgálatokban, amelyek feltárják: hogyan lehet csökkenteni a nőkre háruló terheket. Feladatok a felsőoktatásban A felsőoktatási intézmények vezetőinek tanácskozását rendezték meg szerdán a Testnevelési Főiskolán. A felsőoktatás-politika időszerű kérdéseiről, valamint az egyetemeknek és főiskoláknak az oktatási törvény végrehajtásával kapcsolatos tennivalóiról tartott eszmecserén jelen volt Hámori Csaba, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára, valamint a minisztériumok és társadalmi szervek több vezető képviselője. A felsőoktatás aktuális feladatait elemző beszédében Köpeczi Béla művelődési miniszter emlékeztetett arra, hogy az elmúlt öt évben a párt, valamint a Minisztertanács állásfoglalása, illetve határozata alapján' megindult a felsőoktatás átfogó fejlesztési programja. Ennek során elkészültek a szakági és intézményi fejlesztési, valamint a felsőoktatás hálózatának fejlesztésére vonatkozó koncepciók, amelyek megteremtik az oktatónevelő munka tartalmi és szervezeti korszerűsítésének alapjait. Megszületett az oktatási törvény, amely jogi kereteket ad a felsőoktatási intézmények önálló demokratikus működéséhez. A tanácskozás munkájában részt vett és felszólalt Deák Gábor államtitkár, az Állami Ifjúsági és Sporthivatal elnöke is, aki szólt az ifjúságpolitikának, a sport állami irányításának a felsőoktatást érintő feladatairól. Az eszmecserén szó volt az oktatási törvény végrehajtásának az egyetemeket és főiskolákat érintő tennivalóiról is. Hangsúlyozták: az idei tanév egyik fontos feladata, hogy a megjelent rendeletek alapján az oktatók és hallgatók közösen elkészítsék intézményi szabályzataikat. Egészségvizsgálat Bács-Kiskunban (Folytatás az 1. oldalról.) kedik a Bács-Kiskun megyei program is. Dr. Kiinger András, a KSH főosztályvezetője ismertette a résztvevőkkel a vizsgálat tervezett menetét, állomásait. Az első feladat a vizsgálatba bevont népesség — Császártöltés, Csengőd, Bácsbokod, Fülöpháza, Izsák és Kecskemét mintegy 23 ezer lakosa — demográfiai, életmódbeli és bizonyos egészségügyi jellemzőinek megállapítása. Ennek érdekében még az idén statisztikai felmérésbe kezd a KSH, a nép- számlálás alkalmával használatos adatlapok segítségével. Nagy feladat vár a vizsgálatban közreműködő több mint húsz körzeti orvosra is: jórészt nekik kell elvégezniük az Országos Kardiológiai és az Onkológiai Intézet által kidolgozott komplex szűrővizsgálatokat, s rájuk hárul a legnagyobb szerep az adatok ismeretében megtervezett életmódformálás elősegítésében is. Mindehhez az is szükséges, hogy a felmérésben részt vevő körzeti orvosok közel azonos ellátottság, felszereltség mellett, azonos módszerekkel dolgozzanak — mondta dr. őry Imre, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese, az értekezlet következő előadója. Felhívta a jelenlevő tanácselnökök, körzeti orvosok figyelmét; a közelgő falugyűléseket is használják fel arra. hogy megismertessék .az emberekkel a vizsgálatok lényegét, tétjét, mely utóbbi végül is a saját egészségük. A . reményekre jogosító felmérés ugyanis nem valósítható meg a vizsgálatba bevonlak együttműködési készsége nélkül. Az összes többi települést megelőzve, először Csengődön kezdődnek meg a felmérések. A település népességének összetétele jól jellemzi a Bács-Kiskun megyei helyzetet is: a helybeliek több mint 30 százaléka külterületen él. De itt működik a megye három családsegítő központja közül az egyik, melynek dolgozóira úgyszintén számítanak a vizsgálatban, illetve a helyi egészségmegőrzési program kialakításában. Az adatok összegyűjtése, az életmódváltozás kezdeti lépései is évek munkáját igénylik — szólt többek között az országbaji egyedülálló vállalkozás jelentőségéről Szakolczai Pál, a megyei pártbizottság titkára. — De — mint több ország példája mutatja — egy emberöltőbe is telhet, míg a lakosság egészségi állapotában tartós javulás következik be. Komplex politikai feladatnak nevezte a megyei vizsgálatot, melyben — mint mondta — mindenkinek megvannak a maga jól körülhatárolt teendői. A munkaértekezlet további részében dr. Gubacsi László megyei főorvos válaszolt a vizsgálatba bevonandó települések képviselőinek kérdéseire, a programmal kapcsolatos helyi felvetésekre, észrevételekre. Sz. K. Tanácsülés Kiskőrösön (Folytatás az 1. oldalról.) ti folyamatos takarítást. A dr. Oláh Pál tanácselnök elnökletével ülésező testület egyhangú szavazással alkotta meg — az elhangzott javaslatokkal kiegészítve — a tanácsrendeletet. Határoztak a Hazafias Népfront városi bizottságával kötött új együttműködési megállapodás elfogadásáról is. A népfrontmozgalom városfejlesztést segítő tevékenységéről Újhelyi József, a városi bizottság titkára adott tájékoztatást. Ezt követően újszerű, a korábbi évek gyakorlatától eltérő ügyeket tárgyalt a testület. A meghozott döntések jelzik, hogy — más településekhez hasonlóan — Kiskőrösön is igyekeznek kihasználni az önálló tanácsi gazdálkodásban rejlő lehetőségeket. Régi lakossági igény egy új útvonal nyitása a Szendrey Júlia utcából a Dózsa György útig. Ennek hiánya miatt ezrek tesznek naponta több kilométeres kerülőt. Az útépítés anyagi 'fedezetét most' a tanács a Kossuth Szak- szövetkezettől felvett másfél millió forintos kölcsönnel teremti meg. Így akár még az idén elkészülhet az új út. A másik, ennél is nagyobb horderejű döntés: a jövő évben lakossági kötvényt bocsátanak ki — harmincmillió forint értékben — középiskola fejlesztésére. A befolyó pénzt a gimnázium és kertészeti szakközépiskola négy tanteremmel való bővítésére, és egy sportcsarnok méretű tornaterem építésére kívánják fordítani. A kötvények visszafizetését — II százalékos kamatos kamattal — 1992—93-ban tervezik. A kötvényakció lehetővé teszi, hogy már a VII. ötéves terv időszakában megvalósítsák a tanulói létszám által indokolt középiskolai fejlesztéseket. ’ A tanácsülés interpellációkkal ért véget. L. D. Mozambiki dokumentumok Ismerik Palme gyilkosát? • Az amerikai katonai ipari komplexum étvágya telhetetlen.