Petőfi Népe, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-16 / 244. szám
1986. október 16. • PETŐFI NÉPE • 3 Orosz nyelvi vetélkedőnkről MÉG BE LEHET KAPCSOLÓDNI két forduló között Fiatalokról — fiataloknak rovatunkban eddig két, a Gyermekélet — gyermekévekben pedig egy fordulója jelent meg orosz nyelvi vetélkedőnknek. Az érdeklődés nagyságát mi sem bizonyltja jobban, mint hogy több száz levél fekszik már a Puskin Orosz Nyelvi Intézet budapesti kihelyezett tagozata munkatársai, nak íróasztalán. E nemes versengésre szólító felhívásunk tehát nem volt hatástalan. Megyénk alap- és középfokú oktatási intézményeiben szép számmal akadtak diákok, akik tollat ragadtak, s nem riadtak vissza egy kis fejtöréstől. Nem is elvesztegetett idő, amit a megoldásokra szánnak: az iskolai feladatoktól'' eltérő, szellemes szövegek lehetőséget kínálnak arra, hogy eddig megszerzett ismereteiket elmélyítsék, tovább bővítsék, s személyiségükből fakadóan egyéni színezetet is adjanak munkájuknak. Közülük bi. zonyára sokan fordultak orosz- nyelv-tanáraikhoz ötletért, segítségért, s az a pedagógus, aki szivén viseli a tanítványaiban megcsillanó tehetség ápolását, nem zárkózik el, sőt kapva kap a képességfejlesztés ezen újabb, a szokásostól eltérő lehetőségén. Gyűlnek tehát a levélek a Puskin-intézetben. Csakhogy: előfordul, hogy a versengők közül néhányan félreértei, mezték a pályázati kiírást, mi. szerint a megoldásokat ' — természetesen — orosz nyelven kell beküldeni. Nem végeztek azonban ők sem hiábavaló munkát, ez a félreértés nem fosztja meg őket a további részvételtől, ha: visszamenői eg oroszul is postára adják megfejtésüket. Ezzel egyúttal szeretnénk felhívni azoknak a pályázóinknak a figyelmét is, akik most fognak a feladatok megoldásához: csak oroszul írjanak. Mint a középiskolásoknak szóló második forduló kísérő szövegéből is kiderült, a beküldési határidőt a megjelenéstől számított két hétre módosítottuk, mivel értesüléseink szerint az egy hetet túl rövidnek találták pályázóink. Már az előbbiekben is utaltunk rá, hogy még mindig be lehet kapcsolódni, természetesen az első fordulótól kezdve. A középiskolásoknak kiírt pályázatunk első fordulója ^szeptember 30-án, a második pedig október 14-én jelent meg a Petőfi Népe negyedik oldalán. Az általános iskolások az első feladatot az október 7-i számban találják, a másodikat jövő kedden közöljük, ugyancsak Gyermekélet — gyermekévek rovatunkban. A kísérő szövegből kiderül az is, milyen díjakra számíthatnak a legsikeresebb pályázók. Szovjetunióbeli utazást nyerhetnek az Express, az IBUSZ, a Helvéciái Állami Gazdaság és a Magyar—Szovjet Baráti Társaság ajándékaként, valamint értékes tárgy- jutalmakat, amelyeket a Szovjet Kultúra és Tudomány háza, a Kunság Volán, valamint a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat ajánlott fel. A Puskin Orosz Nyelvi Intézetben várják tehát az újabb vállalkozó szellemű diákok megfejtését is. A pályázóknak sok sikert kívánunk. MINDEN VÉLEMÉNYT ÖRÖMMEL VÁRUNK Gyalogos zónák? Kecskemét, belváros: közlekedési dugó Kecskemét közlekedésének állapotát meglehetősen hűen festi le a „zavaros” — nem éppen szakszerű, de annál szemléletesebb — minősítés. A lakótelepek útjai szűkek, egy-két helyen — ezekről konkrétan volt már szó a lapban — indokolatlannak véli sok-sok ember a behajtási tilalmat, nem ártana a mainál több rendőrlámpa. A Kiskörút féligkész kiépítettsége (amit épp ezért többen „ki-nem-épített- ségnek” mondanak szívesebben) egyik utcában meglódítja a forgalmat, ám a következőben már fékezi. (A Kiskörút kérdésköréről hamarosan tudományos alapossággal vizsgálatot bocsát vitára a Városszépítő Egyesület.) Tulajdonképpen: vannak napszakok, amikor az ember gyorsabban jut célhoz, ha gyalog jár. Ez persze meglehetősen pontatlan helyzetkép egy szakembernek, ám valójában minden autós tapasztalhatja, aki a második zöldre is alig tud átevickélni a Széchenyi téri kereszteződésen. Nincs megbízható becslés, mindenre kiterjedő fölmérés, tehát csak hétköznapok során szerzett tapasztalatainkra hagyatkozhatunk; a legtöbb autós kényszerűségből hajt a belváros szívébe, azt hiszi, itt majd leteszi a kocsit, ám parkoló nincs elegendő, újabb körre kényszerül. Az eredmény: többletfogyasztás, környezetszennyezés, bosszúság. Ráfizet a pluszkörökre maga az autós (akár duplán is, ha hely hiányában nem tudja időben elintézni a dolgát), ráfizetnek a gyalogosok, akik kénytelenek beszívni a benzinfüstöt; ráfizetnek az itt lakók, mert nincs egy percnyi nyugtuk sem a motorzúgástól; bosszankodnak — joggal! — azok, akiket munkájuk elvégzésében zavar, hogy a számukra kijelölt parkolókat — nyilván helyhiány miatt — engedéllyel nem rendelkezők foglalják el, ami miatt ők kényszerülnek pluszkörre — és ez az egész a végtelenségig (sőt annál is tovább) fokozható. Mivel pedig parkolóból nincs elég, s mert cél- és okszerű lenne a belváros magjának „autót- lanítása”, talán nem mindenki szisszen föl azonnal a behajtás esetleges korlátozásának vagy megtiltásának hallatán. Az eleve nyilvánvaló, hogy ennek több lehetősége adott. Az is, hogy élő példa mindenre van, tehát nem kitalálni kellene a megoldást, hanem úgymond „ellesni”, hasznosítani a másutt már régóta begyakorolt módszereket. Székesfehérvárott — ahol bizonyos tekintetben előbb, bizonyos tekintetben pedig hátrább tartanak — látványosan határoztak: a „Belváros” tábla elhelyezésével egyidejűleg az áruszállítók és a külön engedéllyel rendelkezők kivételével egyszerűen kitiltották a járműforgalmat a történelmi városmag területéről. A műemléki védettség Fehérvár egész belvárosát — 168 ingatlant — magába foglalja: a járműforgalom „megszűrése” tehát indokolt volt. Heinrich Péter, a székesfehérvári tanács • Modena: a tilosba(n) is szabad.(?) műszaki osztályának vezetője 1967-et említi a kezdet kezdeteként: ekkor sebességkorlátozás elrendelésével próbálták „elrettenteni” az autósokat a behajtástól. 1976-ban engedélyhez kötötték ugyanezt, végül pedig 1984-ben csupán egy belvárosi „bejáratot” hagytak meg. Csakis az hajthat be ide, aki itt lakik (3500 a számuk), ám nem tetszés szerinti, hanem külön kijelölt helyen parkolhat. Bejöhetnek továbbá az áruszállítók (ennek minősül például bármely magánember, aki mondjuk tévét vesz és maga viszi haza), ám nem akármikor (14—16 óráig a Március 15. utca elvileg csak gyalogos forgalmat bonyolíthatna le). Ez azonban különféle okok miatt (még?) ma sincs így: délután is elég sok autó cikázik a sétálók között. Hihetetlen kevés, mindössze 400 behajtási engedélyt adtak ki (az érdekesség kedvéért: sem a városi tanács elnöke, sem pedig a városi pártbizottság első titkára nem kapott) és ezek érvényességét is sűrűn felülvizsgálják. Mindennek persze elemi feltétele volt, hogy a városmag körül legyenek parkolók. Voltak és lettek is — enélkül minden lehetetlen lett volna. Vonzó lehet a motorizációt illetően a magyarországinál fejlettebb olaszországi példa is — éppen Modenából. A nagyváros központjába — a táblák tanúsága szerint — egész egyszerűen tilos behajtani. Ezt persze rugalmasan értik: bárki elvezetheti a kocsiját a szálloda garázsába (ám napközben nem kocsikáz- hat a belvárosban). Magyar szemmel valósággal hihetetlennek látszott, hogy az egyirányú utcába a forgalommal szemben is bármikor behajthat a busz vagy • Székesfehérvár: csak engedély- lyel. a taxi (sőt, még segítik is!), — ennek átplántálása a hazai gyakorlatba meglehetősen utópisztikus gondolat... Maradjunk tehát Kecskemétnél, közelebbről pedig a belvárosnál. Ha komolyan mérlegre tesz- szük a lehetséges megoldásokat, legalábbis megfontolásra érdemes az átmenő forgalom behajtási tilalmának elrendelése. Ez az első időkben (különösen, ha megfelelően ellenőriznék, amire manapság szinte nincs is példa: tessék csak megnézni, hogy a külön engedéllyel elfoglalható várakozóhelyeken hány és hány „civil” autó parkol) nyilván sokakat bosszantana, ám idővel nyilván mindenki megszokná, és ennek megfelelően szervezné az útját. Vajon célszerű lenne-e a behajtás teljes tilalmának elrendelése? A környezet védelme minden bizonnyal megkívánná akár ezt az intézkedést is, ám gyakorlati szempontok ennek ellentmondanak. A legfontosabb körülmény: éppen itt, a tiltott területen lennének azok a parkolók, amelyek a Kiskörút bevezető szakaszán hiányoznak. Másrészt: a bevásárlók joggal igénylik, hogy például a szőnyeget a saját kocsijukba minden nehézség nélkül, rögtön bepakolhassák, ne kelljen fölöslegesen cipeked- niük. Ezzel nem értünk a lehetséges megoldások végére — azért sem, mert itt és most nem volt és nem is lehetett az a célunk, hogy kész recepttel szolgáljunk. Maga a téma sem olyan, hogy az ember véleménye döntő lehetne, hiszen sok érdeket, sok ’ jogos érdeket kell mérlegre tenni és figyelembe venni. Nem lenne tehát haszontalan, ha olvasóink is bekapcsolódnának a közös gondolkodásba, melynek végső célja a már-már áttekinthetetlen közlekedési helyzet tisztázása, a környezetvédelem fokozása, ötleteket, javaslatokat, véleményeket egyaránt szívesen fogadunk (címünk: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a), akár arra vonatkozóan, hogy kinek legyen szabad és kinek ne a behajtás; beengedjék-e a taxikat vagy sem; (akár arra:) kitiltsák-e a nagytestű járműveket (legkivált- képp a buszokat) a belvárosból, stb. A vita, ha sokan vesznek benne részt, bizonyosak vagyunk benne, hogy megfontolandó eredményt hoz, melynek alapján meg lehet tenni a szükséges — mindenkinek érdekében álló — intézkedéseket. Kecskeméten és másutt is. B. J. NEMES JÁNOS CIKKSOROZ A TA A szocializmus megújulásának útja XIV. Aki nincs ellenünk, az velünk van Már a rend helyreállításának időszakában, majd később, a konszolidálódás folyamatában még inkább, az újjászülető pártnak erős fegyvere volt a helyes szövetségi politika. A munkásosztálynak a szövetségeseihez való viszonya, a kommunistáknak a pár- tonkívüliek nagy tömegeivel való kapcsolata alapvető gondja volt a marxista elméletnek és a szocialista gyakorlatnak — a hatalomért folytatott küzdelem idején csakúgy, mint az új társadalom felépítésének egymást követő lépéseikor. Magyarországon ez a szövetsé- gesi viszony, illetve kommunista— pártonkívüli kapcsolat drámai megjelenési formákban romlott meg, helyette bizalmatlanság és széthúzás kerekedett felül. De az érzékeny reagáláshoz nagymértékben hozzájárult az is, hogy a tömegek vigyázó szemmel figyelték; vajon az MSZMP szakítani tud és akar-e az MDP-nek e téren kifejtett, sokak ellenérzését kiváltó gyakorlatával. Hiszen még élénken élt az emlékezetben a bizalmatlanságnak az a légköre, amely a jóindulatú, de politikai kérdések iránt nem nagyon érdeklődő emberekben nem megnyerhető szövetségest, hanem potenciális ellenséget gyanított, most már nem is beszélve azokról, akiknek kifejezett fenntartásaik voltak a rendszerrel, és vezető erejével, a párttal szemben. Az MSZMP szövetségi politikájára, történeti visszatekintésben, előszeretettel alkalmazzák a rugalmas jelzőt. S valóban e politikának egyik — az MDP-vel összevetve feltétlenül új — vonása a rugalmasság volt. Formájában e szövetségi politikának mégsem a rugalmasság, hanem az elvszerűség volt a legfőbb törvénye. A tömegek érdekeiből indult ki már akkor is, amikor azok jó része még nem értette meg a párt politikáját és bizalmatlanul figyelte azt. Szilárdan, ha kellett eréllyel képviselte fő célját, a hatalom megszilárdítását, és éppen ennek érdekében volt a szövetségesek iránt megértő, türelmes. Alkalmazta — ahol csak lehetett — a meggyőző szót a hatalmi intézkedések, az erőszak helyett. A munkásosztály vezető szerepének helyreállítására, a munkás-paraszt szövetség megszilárdítására mindenekelőtt a néphatalom mellett álló erőket tömörítette. Az ellenforradalmárok iránt kíméletlen harcot folytatott. A városi kispolgári, értelmiségi rétegeket, amelyek ingadozása, kiábrándultsága igen nagy volt, kezdetben semlegesíteni próbálta. Amilyen mértékben haladt előre a konszolidáció.— s ennek gyors volt az üteme — úgy fejlődött, finomodott a szövetségi politika. Előtérbe kerültek a különböző osztály- és rétegérdekek, és szükségszerűen a köztük meglevő részleges érdekellentétek is. Ezek egyeztetése, feloldása kompromisszumokat is feltételez. (Alapvető elvi kérdésekben persze nem lehetséges kompromisszum.) Jó példája volt énnek az elvileg szilárd, megoldásaiban rugalmasan kompromisszumokra is hajló politikának: miközben a párt egy pillanatra sem tagadta, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság megteremtését tűzte céljául, az egyéni kisgazdaságok termelési kedvét a legkülönbözőbb eszközökkel ösztönözte. Ugyancsak ez irányú érzékenységet mutatott az az intézkedés is, hogy a szövetkezetben tömörült parasztok megítélésében nem korábbi osztályhelyzetüket, hanem a közösen végzett munkájukat ajánlotta figyelembe venni. Hasonlóan a kispolgári, értelmiségi rétegek iránti figyelmét és rugalmasságát jelezte, hogy miközben a leghatározottabban fellépett a nacionalizmus minden megjelenési formája ellen, a nemzeti érzelmek és hagyományok kérdéseiben nagy tapintatot tanúsított (nemzeti címer megváltoztatása, a katonai uniformis kialakítása, március 15-e megünneplése stb.). Az átgondoltabb szövetségi politikának fontos feltétele volt, hogy a párt jobban megismerje az abban részt vevők természetét, igényeit, törekvéseit. Ebből a szempontból is jelentős lépés volt az a széles körű vizsgálat, amelyet a munkásosztály helyzetéről, a munkásosztály körében végzett politikai munkáról kezdeményezett a pártvezetés. A parasztság helyzetét és a munkás-paraszt szövetség megerősítésének érdekeit szolgálták az úgynevezett beható vizsgálat és elemzés alapján készült agrár- politikai tézisek. Az .értelmiség álláspontját és viszonyát a szocialista átalakuláshoz, egész sor — már említett — dokumentum kidolgozásával igyekezett tisztázni. Hogy milyen körültekintéssel és nagy politikai érzékenységgel kezelte az MSZMP, már tevékenykedése első szakaszában is, a szövetségi politikát, arra jó példa a Központi Bizottság 1957. november 2-i, a Hazafias Népfront- mozgalom megerősítéséről szóló határozatának egyik megállapítása: „A Hazafias Népfrontnak fontos szerepet kell betöltenie a középrétegek, az értelmiségiek és a kispolgárok körében. E rétegek társadalmi súlya nagyobb, mint számarányuk, megnyerésük a népi demokrácia, a szocializmus számára az ellenforradalmi események után fontos feltétele előrehaladásunknak.” A szövetségi politika érvényesülését segítették az állam és az egyház viszonyának és együttműködésének érdekében tett lépések. Ez a katolikus egyház esetében lassabban ment, hiszen a Mindszenty-ügy és a Vatikán álláspontja akadályozta a hazai papságot abban, hogy azé tekintetben mind pozitívabb törekvéseit érvényesítse. De azért fokról fokra előre lehetett lépni, hiszen a vallásos tömegek megbé- külését a rendszerrel, majd mind erőteljesebb támogatásukat, nemcsak az alsóbb papság, de a főpapság is érzékelte és ezekkel számolniok kellett. A vallásszabadság alkotmányos jogainak biztosítása egyrészről, másrészről a párt- és állami vezetésnek az az elvi álláspontja, hogy a szocialista építés érdekeit illetően hívők és nem hívők tökéletes egységben lehetnek, mindmáig szilárd alapját képezik az állam és az egyházak együttműködésének. A szövetségi politikának kifejezési formája volt, hogy 1962 őszén az MSZMP vezetése elhatározta, és a VIII. kongresszus el is fogadta az egyetemi és főiskolai felvételeknél a származás szerinti kategorizálás megszüntetését. A származás szerinti kategorizálás, amely korábban a történelmi igazságszolgáltatást és késés behozását szolgálta a munkásosztály és parasztság tehetséges gyermekeinek érvényesülésében, az adott pillanatban társadalmi szempontból már ártalmas volt. Igazságtalanul korlátozta szüleik egykori osztályhelyzete miatt az olyan, arra alkalmas fiatal emberek továbbtanulását, akik már a felszabadulás után születtek és a szocialista társadalomban élték életüket. A származás szerinti kategorizálás megszüntetése a szövetségi politika előremutató lépése volt a szocialista nemzeti egység megteremtéséhez. A 60-as évek elején Kádár János egy beszédében, amelyet a Hazafias Népfront Országos Tanácsában mondott el, kifejtette, hogy az MSZMP szövetségi politikáját e jelszóval lehetne egyszerűen jellemezni: „Aki nincs ellenünk, az velünk van!” Utalás volt ez arra, hogy a Rákosi- féle pártvezetés, „az osztályharc a szocializmusban egyre éleződik” felfogás értelmében, a szerint a jelszó szerint járt el, hogy „aki nincs velünk, az ellenünk van”. Azóta Kádár Jánosnak az ezzel merőben ellentétes álláspontja és jelszava már szinte szállóige lett, bejárta az egész világot, és mindenütt jellemzéséül szolgál a szocialista berendezkedés magyarországi formájának. Kifejezi a szocializmus megújulásának politikáját, azt az emberek iránti humánus bizalmat, amely meggyőződéssel vallja, hogy jó ügyek támogatására a lakosság túlnyomóan nagy többsége megnyerhető, hogy a szocializmus csak az egész nép, az egész nemzet érdekeinek megfelelően, egyetértő cselekvésükkel építhető fel. (Következik: A kölcsönös bizalom jegyében) Velünk élő történelem JÖVŐ ŐSZTŐL Két tannyelvű gimnáziumok A hazai oktatásügy és idegennyelv-tanítás jelentős vállalkozásaként két tannyelvű képzés indul jövő ősztől több hazai gimnáziumban. Mint azt Boldizsár Gábor, a Művelődési Minisztérium főosztályvezető-helyettese elmondta, az 1987— 88-as, illetve az azt követő tanévben a tervek szerint 15 fővárosi és vidéki gimnázium osztályaiban tanulhatják a diákok a közismereti tárgyakat idegen nyelven. Az angol, francia, német, olasz és spanyol nyelvű gimnáziumok ötévesek lesznek: az ide felvett diákok a nulladik évben a szaktárgyakból már meglévő ismeretek szinten tartásához szükséges minimális óraszámok mellett elsősorban az idegen nyelvet tanulják. így az első évtől a történelem, a matematika, *a földrajz. és a fizika, a második tanévtől pedig'a biológia tananyagát már idegen nyelven sajátíthatják el. E tárgyakból természetesen az érettségit is az adott nyelven teszik le, s a tudásszintjüktől függően közép- vagy felsőfokú nyelvvizsga-bizonyítványt is kapnak. Az újonnan megnyíló magyar—orosz nyelvű gimnáziumokban négy és fél éves lesz a képzés: a diákok az általános iskola nyolcadik osztályának második félévétől kerülnek a gimnáziumba, féléves intenzív előképzésre. A két tanítási nyelvű iskolákba matematikából és anyanyelvből kell felvételizniük a pályázóknak, az idegen nyelv ismerete — az oroszt kivéve — nem feltétel. Ezzel is szeretnénk azt elérni, hogy ne csak azok kerüljenek e gimnáziumokba, akik az illető nyelvet már jól ismerik. A képzés célja ugyanis, hogy minél több, az idegen nyelveket magas szinten értő és használó fiatal kerüljön a felsőoktatásba, így a különböző műszaki, természettudományos és orvosi pályákra is. Jövőre a tervek szerint egy, illetve két osztállyal német tannyelvű oktatás indul Mosonmagyaróváron és Mezőbe rényben, angol nyelvű a XVIII. kerületi Thököly úti gimnáziumban és Sárospatakon, ' francia nyelvű a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban és Mohácson, olasz nyelvű a pécsi Kodály gimnáziumban, orosz nyelvű pedig a jövő tanév második felétől Tisza- lökön, Jászberényben és a pécsi Leövey gimnáziumban. Az elképzelések szerint 1988 őszén spanyol tannyelvű képzéssel indul egy újonnan épülő gimnázium Kispesten, német nyelvűvel Nagy- kállóbain. francia nyelvűvel Pász- tón és angol nyelvűvel Balatonalmádiban egy-egy gimnázium. A minisztérium novemberben hirdet majd felvételt a két tannyelvű gimnáziumok osztályaiba. A diákok természetesen ezzel párhuzamosan más középiskolákba is jelentkezhetnek, s mivel a felvételire januárban kerül sor, a fel nem vett tanulók már a döntés ismeretében pályázhatnak más oktatási intézménybe. Velünk élő történelem címmel ma kezdi sugározni a televízió azt az új dokumentumfilm-soro- zatot, amely 1956 októberének drámai eseményeit, valamint az azt követő időszak legfontosabb állomásait idézi fel. Az azonos címmel tavaly bemutatott, s hazánk legutóbbi négy évtizedét összefoglaló hétrészes dokumentumfilm készítői — a szerkesztő Berecz János és Radványi Dezső, valamint Mátray Mihály rendező —ezúttal újabb hat fejezetben az október 23-án kezdődött és hamarosan tragédiába fordult ese-, ményeket dolgozták fel. A sorozat archív anyagok, fotók, híradórészletek és írásos dokumentumok alapján tényszerűen és hitelesen, szigorú időrendet követve kíséri nyomon a történteket. Megszólalnak a filmben a 30 év előtti társadalmi, politikai élet különböző posztjain álló személyiségek, s az egykori események szemtanúi, valamint történészek is, akik visszaemlékezéseikkel, elemzéseikkel teszik árnyaltabbá a filmkockákon látottakat. A filmsorozat október 23-ának hajnalán indul, s az első három rész a 13 nap részletes, hiteles krónikáját nyújtja, míg a negyedik fejezet, címében is kifejezve szándékát, arra keresi a választ: hogyan fordulhatott elő ellenforradalom Magyarországon. Az ötödik és hatodik adás a rendteremtéstől a konszolidáció küzdelmein keresztül napjainkig vezeti el a nézőket. A sorozat egyenként 60 perces filmjeit, hat héten át, csütörtök esténként sugározza a televízió.
