Petőfi Népe, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-15 / 243. szám

A FEHÉR BOT NAPJA Emlékképekből élek Százöt éve született Pell- ham Grenville Wodehouse (1881—1975) Amerikában élt angol regény­író, a modern angol humoros regény- és no ■ vellairás meg­teremtője. Eredetileg banktisztviselő volt, de rövidesen búcsút mondott a hivatalnoki pályának, és — a Globe és a Punch című élclap ál­landó munkatársaként — csak az írásaiból élt. Élete javát az Egye­sült Államokban töltötte; 1955- ben lelvette az amerikai állam- polgárságot. Első írásai ifjúsági történetek, amelyekben először jelenik meg a későbbi művei nyo­mán híressé vált komikus , alak, Psmith. Szerzőjük teremtette meg a modern angol humoros regény technikáját. Első nagy sikerét még az 1918-ban publikált Piccadilly Jim című művével aratta. Rövidesen közkedveltté vált új komikus figurája is, Jeeves Tóbiás, az Urasági inas, aki minden helyzetben feltalál­ja magát. Világhírét és rendkívüli nép* szerűségét sebes sodrású, hely­zetkomikumokban bővelkedő, a valós és a mesebeli elemeket ügyesen elegyítő humoros törté­neteinek köszönheti. Több mint 60 regényét bővérű, sokszor már vaskos humor jellemzi. 1957-ben Hetvenen felül cím­mel megjelentette humoros ön­életrajzát. Művei nálunk is is­mertek. A mókus A kis piacon nem -a zöldség és gyümölcs ára volt a téma. Hanem — o mókus! Az apró allat ott cikázott el a kosarak között és vetette be magát a bokrok közé. Mindenki elcso­dálkozott ezen, elvégre nem mindennap lehet látni a város központjában, az aszfalton egy erdei állatot. S a mókusok ked­venceink közé tartoznak, min­denki nagy szeretettel beszél róluk. Egymást kérdezték az emberek: vajon honnan jöhe­tett a kis fán-lakó? A járda melletti zöld részben még le­hetett néhány percig látni a riadt állatot. Ide-oda ugrált,/ utcányit „ment" előre, majd eltűnt. Jelenléte ha rövid idő­re is, de felvidította a gyere­keket és felnőtteket. Kecske­méten, a bérházak között, a Petőfi utcában láttuk tegnap a mókust. Vajon találkozunk-e még vele? T. L. Először a bizonytalan mozgása tűnt fel, majd az óvatos lépéseire lettem figyelmes. A fehér botot csak később vettem észre, amint „tapogatta” vele az aszfaltot. A kereszteződésnél megállt, kicsit megemelte a fejét, úgy fülelt. Még pirosat mutatott a lámpa. Mellé­léptem, és belékaroltam. — Merre tetszik menni? — kér­deztem tőle. — A Zalka Máté utcába — fe­lelte. Ez nincs messze a találko­zási helyünktől, az Árpád körút­tól. A zöldnél lassan mentünk át. A szemüveges, hatvan év körüli férfi először az iránt érdeklődött, hogy én is erre lakom-e, majd magától mondta: — Tíz évvel ezelőtt romlott meg a látásom, addig semmi baja nem volt a szememnek. Két éve egyre rosszabb, a szemüveg már csak dísznek van rajtam. Az egyik szememre nem látok, a másikkal csak foltokat. Fokozato­san haladok a teljes vakság felé — sóhajtott szomorúan. — Mivel tölti a napját? — Mindennap elmegyek a boltba vásárolni, bejárt útvonalon köz- lekedek, és az ABC-ben is jól is­mernek. Hetente háromszor úszni járok, mint világéletemben moz­gékony ember voltam, és most sem akarom feladni ezt a szóra­kozásomat. Nehezen törődöm bele a betegségembe. Délutánonként rádiót hallgatok. — Mivel foglalkozott korábban? — A kecskeméti városi zene­karban voltam első trombitás. Huszonnyolc évig zenéltem! Be­jártam az országot, de Európa sok helyére is eljutottam. Ma már csak az emlékképekből élek... — Segítsége van? ■— A feleségem beteg, kórház­ban van. Vele sokat jártam kon­certekre az utóbbi években is, de mostanra csak a gond maradt. A két gyerekem pedig nagyon el­foglalt. Van egy néhány hónapos unokám, akit csak homályosan láthatok, pedig nagyon szeretem. A szomszédok segítenek néha. Megérkeztünk a Zalka Máté ut­cába. Búcsúzáskor még megtu­dom a nevét. Horváth Árpádnak hívják. Remélem, találkozunk máskor is. Ma van a fehér bot nem­zetközi napja. Ez alkalomból még jobban figyeljünk a vi­lágtalanokra. (temesi) | MATOL KECSKEMÉTEN | Szemészeti szakrendelés gyerekeknek A kecskeméti Hollós József kórház-rendelőintézetben a mai naptól megkezdődik a gyermek­szemészeti szakrendelés. Célja, hogy a sok türelmet igénylő gyer­mekbetegek ellátását a felnőtte­kétől különválasszák. Természe­tesen sürgős esetben a szemésze­ti szakrendelés egész működési ideje alatt a jövőben is fogadnak gyermekbetegeket. Az új szakrendelés hétfőtől péntekig, naponta 15 órától 17 óráig működik az Akadémia kör­úti új rendelőintézet földszinti 6. számú szobájában. A betegek fo­gadásakor az időre történő beteg­irányítást alkalmazzák, így a hosszú várakozás elkerülhető. El­látási időpontot a 29-800-as tele­fonszámon a központi kartonozó- tól egy hétre előre is lehet kérni. A szakrendelés feladata egye­bek között, hogy a gyermekkori szembetegségeket kiszűrje, szem­üveget rendeljen a rászorulóknak, kezelje a kancsalságot, és meg­előzze az esetleges maradandó lá­táskárosodást. Gázfűtés Tasson Tavaly kezdték el Tass községben a földgáz be­vezetését. Az első évben 3,5 kilométer gerincveze- teket készítettek 167 csatlakozással, melyből száz lakásba a bekötést is elvégezték. Az idén újabb 4,6 km vezeték, 165 csatlakozás elkészítését végzik el. s úgy tervezik, hogy jövőre a maradék 2,5 kilomé­ter is elkészül. A kezdeti idegenkedés után egyre többen akarják lakásuk fűtését gázzal megoldani. A munkák költ­ségeit zömmel a lakosság viseli, telkenként 12 ezer forinttal, és a földmunka elvégzésével járulnak hoz­zá a bekötéshez. Fokozatosan a középületeket is bekötik a hálózatba. Tavaly egy iskolát, az idén az óvodát és a tanácsházát, jövőre a másik iskolát és a művelődési házat szeretnék gázzal fűteni. (P. Z.) TÍPUSMÓDOSÍTÁS A DACIA 1310 TLX-RE §§ A MERKUR Személygépkocsi Értékesítő Vállalat október 15. és 31. között típusmódosítást fogad el közületi és magánmegrendelőitől a Dacia 1310 TLX típusú személygépkocsira, a negyedik negyedévtől kezdődő szállítással. A gépkocsi motorja 1400 köb­centiméteres, sebességváltója ötsebességes. A Dacia 1310 TLX gépkocsi fogyasztói ára 155 ezer forint. Levélben kérhetik a módosítást azok a közületi megrendelők, akik érvényes Lada-, Polski Fiat 1500 és Volga-előjégyzéssel rendelkeznek. A számlaveze­tő OTP-, vagy takarékszövetkezeti fiókoknál kér­hetnek típusmódosítást azok a magánvásárlók, akik 1986-os átvételre jelzett Lada 1500-as, Polski Fiat 1500-as személygépkocsi-sorszámmal rendelkeznek. A sorszámok felső határa: Lada 1500 Budapest — 17 329, Debrecen — 13 821, Győr — 5593; Polski Fiat 1500 — 6461. KIÁLLÍTÁS A GAMF-ON Lencsés Ida gobelinjei Lencsés Ida gobelinművész 1983-ban végzett a Magyar Iparművészeti Főiskolán. Több egyéni és Csoportos kiállításon vett részt a fővárosban és vi­déken. Határainkon túl is láthatták már munkáit az iparművészet barátai: Frankfurtban, Los Angeles­ben, Kyotóban, Londonban, Moszkvában, Berlinben. Az idén, az országos szőnyegpályázaton harmadik díjat kapott. A fiatal gobelinművész alkotásaiból tegnap dél­után nyílt kiállítás Kecskeméten, a Gépipari és Au­tomatizálási Műszaki Főiskola kamaratermében. A tárlatot november 2-ig tekinthetik meg az érdeklő­dők. Megyénk az országos sajtóban Magyar Hírlap, 1986. október 14-1 szám: Horváth Judit: Imre- hegy élni akar. (Interjú Csünke József tanácselnökkel.) Népszava, 1986. október 14-i szám: (mátyás): Ásatások és új szerzemények. (A kecskeméti Szóraikaténusz Játékműhely és Mú­zeum gyűjteményéről is szó van.) Oj Tükör, 1986. 41. szám: A. M.: Új arcok. (Tallós Ritát, 'a Kecskeméti Katona József Színház taigját is bemutatja.) — Ta­más István: Üj irodalmi műsor. (Az Olvasólámpa első televíziós adásában Buda Ferenc munkásságát is összefoglalták.) Honismeret, 1986. 5. szám: A borítón Jelky András bajai em­lékműve (1936), Medgyessy Ferenc alkotása. Mezőgazdasági Szövetkezeti Élet. 1986. 9. szám: Hegedűs La. jós: Nagyüzemi integráció — háztáji sertéshústermelés. (A Har- tai Erdei Ferenc Tsz-ről.) — Zala Simon Tibor: „Nem a címke dönti el a termelés sikerét”. (Csipkó Sándor, a Keceli Szőlőfürt Mezőgazdasági Szakszövetkezet elnökének véleménye e szövet­kezeti formáról.) — Südi Bertalan: Gondoskodnak az öregekről. (A tompái tanács törődése az idősekről.) — Leopold Györgyi: Kiskunsági lovasnapok. (A képes összeállításban a Kisku-fél- egyházi Lenin és a Kiskunhalasi Vörös Szikra Tsz részvételéről is.) 1986. október lS-én, szerdin. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Este 6 órakor: HÁBORÚ ÉS BÉKE. Etil lesi Tivadar-bérlet. a Berkes Fe­renc Kereskedelmi Szakközépisko­la számára tartott előadás. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 20.30 órakor: Vldeomozi: A feke­te KALÓZ. (Olasz film.) Előzetes. 16-án. csütörtökön, 16 órakor Ke­rekes Ferenc .szobrászművész kiállí­tása. MOZI KECSKEMÉT . Városi mozi: fél 4. háromnegyed 6 én 8 órakor; BREAK II. Sz., ameri­kai film. Árpád mozi: fél 4. háromnegyed 8 és 8 órakor: EGY ZSARU BORÉÉRT. Sz., mb„ francia krimi. 14 éven felü­lieknek! .Otthon mozi: délelőtt 10. fél 6 és fél 8 órakor: A NAGY GENERÁCIÓ. Sz.. magyar film. 14 éven felüliek­nek ! Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: MÁTYÁS, AZ IGAZSÁGOS. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: BAL­FÁCÁN. sz., mb., francia fllmvlgjá- ték. , KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A CSAPAT. Sz., szovjet film. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Köz­pontban: 7 órakor: A saolin TEMP­LOM SZENT KÖNTÖSE. Sz., kínai- hongkongi kalandfilm. Számítógépes munkaidő-nyilvántartás Munkaidőt nyilvántartó szá­mítógép próbaüzemelése kezdő­dött meg a Jászberényi Hűtőgép­gyár központi telephelyén. Az elektronikus célszámítógéphez csatlakoztatták a két portán el­helyezett kártyabed’obó készülé­keket. A dolgozók bejövetelekor vagy távozásakor a kódolt mű­anyag kártya bedobása után a szá­mítógép név szerint regisztrálja a belépés, illetve kilépés időpont­ját, s feldolgozza a munkaidőre vonatkozó más információkat is. A gépről bármikor lehívhatók minden dolgozó adatai, a veze­tők pedig hetenként pontos in­formációkat kapnak a munkaidő- alap kihasználásának helyze­téről. A próbaüzemelés befejezése után, 1987 elejétől a számítógé­pet üzemszerűen alkalmazzák, s a munkaidőalap védelme érde­kében később a vállalat két leg­nagyobb külső gyáregységét, a jászárokszállási és a jászboldog- házi üzemet is felszerelik hason­ló automata portással. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Elütöttek egy helvéciai kislányt Kecskemét és Helvécia között, az 53102-es jelű úton október 13- án szerencsétlenül járt egy 8 éves kislány, aki gyalogosan az iskolába ment, szabályosan köz­lekedve az úttest bal oldalán. A neve Illés Szilvia, lakhelye Hel­vécia, Szabó Sándor telep 10. A kislány társaival sétált, s az állami gazdaság bejáratánál ve­lük egyirányban megállt egy sze­mélygépkocsi, melynek a' vezető­je a gépkocsiba invitálta Szilviát azzal a szándékkal, hogy elviszi az iskolába. A kislány körülte­kintés nélkül szaladt át az úttes­ten a gépkocsihoz, és elütötte őt egy segédmotor-kerékpáros. II­.VjbJ i'tät/,. lés Szilvia súlyos sérülést —agy­rázkódást — szenvedett. Köny- nyebben megsérült a segédmoto­ros is. Ugyancsak 13-án Kecskemé­ten, a Mártírok útja és a Felsza­badulás út kereszteződésében Csikós István 65 éves kecskeméti lakos (Talfája köz 43.) eleget té­ve az „Állj, elsőbbségadás köte­lező” közúti jelzőtábla felhívásá­nak, megállt, de induláskor nem vette észre a balról segédmotor­kerékpáron érkező Farkas Fe­renc kecskeméti lakost (Talfája köz 43.) és elütötte. Farkas Fe­rencet kartöréssel szállították kórházba. R, M. HÍREK • HÍREK I Ml A NYITJA? Ha a kecskeméti Centrum Áruházban veszek egy pár filléres rajzlapot, be­ütik az árit a pénztárgépbe, ha kifizettem, blokkot kapok róla. Nem (gy, ha ugyanott kulcsot másoltatok. Barátom tanácsára vettem igénybe az áruház e szolgáltatását. Gyors, pon­tos — mondta —, egy-egy másolat 20 forintba kerül. Meglepődtem hát. mikor a tett színhelyén közölték velem, kilenc kulcsomért én 225 forintot fizetek. Azaz darabjáért huszonötöt. Mikor ezt szóvá tettem, a gépet kezelő fiatalem­ber viccesen megjegyezte: ennél olcsóbban csak jó ismerősöknek végzik el a munkát. Tehetik, önkényesen szabott áraiknak sehol nem maraud nyoma. Valamiféle átlagáruk mégiscsak lehet. Szomszédom ugyanis, aki ügy lát­szik a „Jó ismerősök” közé tartozik, mindössze 80 forintot fizetett a minap hat kulcsért, (Mely összeg nem Is osztható a darabszámmal...) Ha csak e háromféle árból vonunk átlagot, kiderül, a kulcsmásolás nagyjából tényleg 20 forintba kerül. De miért nekünk, „ismeretlen” megrendelőknek kell állnunk a haveroknak nyújtott kedvezményeket?! — bók — NAPTÁR 1986. október 15., szerda Névnap: Teréz Napkelte: 6 óra 02 perc Napnyugta: 16 óra 59 perc Holdkelte: 16 óra 15 perc Holdnyugta: 3 óra 03 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL Október 13-án Kecskeméten a ktf- zéphőmérséklet 11,4 (az 50 éves át­lag ll,0), a legmagasabb hőmérsék­let 19,3 Celslus-fok volt. A nap 9,4 órán keresztül sütött, csapadék nem hullott. Tegnap reggel 7 órakor 3,2, 13 órakor 16,5 fokot mértek. A leg­alacsonyabb hőmérséklet 1,4 Celsius- fok, a tengerszintre átszámított lég­nyomás 1031,5 millibar — változatlan — volt. Október 13-án Baján a középhőmér­séklet 10,7 (az 50 éves átlag 11.5), a legmagasabb hőmérséklet 19,3 Celsius- fok volt. A nap 8,5 órán keresztül sü­tött. Tegnap reggel 7 órakor 7,9, 13 órakor 18,4 fokot mértek. A legala­csonyabb hőmérséklet 7,0 fok, a ten­gerszintre átszámított légnyomás 1030,1 millibar — gyengén süllyedő — volt. — SZÜRETI VIGALOM. Az ősz jellegzetes munkája, a szü­ret lassan mindenütt befejező­dik. Mintegy szüretvégzőként ün­nepi felvonulást, hívogatót ren­deznek október 18-án, szombaton 10 órától Kisszálláson. A viga­lom — amelyre mindenkit vár­nak —, természetesen hagyomá­nyos bállal fejeződik be. (Mikó Piroska tudósítónktól.) — Oj szervezet Halason. Az el­múlt napokban megalakult a v Naumann János számítógéptu- dományi társaság városi szerve­zete Kiskunhalason. A mintegy harminc tagot számláló csoport vezetője Varga András, a Kis­kunhalasi Állami Gazdaság igaz­gatóhelyettese lett. A továbbiak­ban , tapasztalataikét, lpjüklu- bot és más, számítógépekkel kap­csolatos programokat szerveznek. Köszönetnyilvánítás Mély hálával mondunk köszö­netét mindenkinek, aki részvé­tét fejezte ki Aczél Györgyné dr. Csató Zsuzsa halálakor. Aczél György és családja — HANGVERSENY a Kodály Intézetben. KeöncTl Boldizsár ének- és Keönch Márton zongo­raművész ad hangversenyt ma este hét órakor a Kodály Inté­zet nagytermében. A műsoron Schumann- és Liszt-művek sze­repelnek. — NEMZETKÖZI solymászbemut&tót láthatnak az ősi vadászati módszer Iránt érdeklődök október 19-én, va­sárnap Szarvason, az „aranyszarvas” tábor melletti városi sportpályán. A Magyar Madártani Egyesület által ren­dezett ötnapos nemzetközi solymász- találkozó befejzéseként sorra kerülő nagyszabású, látványos bemutatón a közönség megismerheti a vadászat­ra használt ragadozómadarakat és idomitásukat. A szarvasi madaras- vadászaton a betanított héjákkal, sa­sokkal és sólymokkal mutatják be a fácán-, nyúl- és vadrucafogást. Szerkesztőségi ügyelet: vasárnap 10-től 18 óráig, hétfőtől péntekig napon­ta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tu­dósítások, információk kö­zölhetők a 27-611-es tele­fonszámon, valamint a 26-216-os telexszámon. — Méhészet. Tegnapi lapszá­munk Megyénk az országos saj­tóban című összeállításában a Méhészet 10. számában megje­lent cikk helyesen: Springer Jó­zsef:, A varródat ka okozta vesz­teségek Bács-Kiskunban. Felké­szülten vártuk a kártevőt. — HATÓRAITEA-KLUB vár­ja a fiatalokat holnap 18 órakor a kecskeméti úttörőházban. A klub Sóderpartyján nyelvünk furcsaságairól. vadhajtásairól esik szó. A vendég dr. Szekér Endre lesz.' — Séres János festőművész ki­állítását a napokban Loránd Klá­ra muzeológus nyitotta meg a megyei kórház kiállítótermé­ben. A bemutatott csaknem har­minc olajfestmény legnagyobb részét a tiszakécskei . alkotótele­pen festette a művész. A kiállí­tást október végéig . tekinthetik meg az egészségügyi intézmé­nyek dolgozói, nyugdíjasai. — MACSKAKI ÁLLÍTÁS. Nem­zetközi macskakiállítást rendez­nek a Petőfi Csarnokban október 18-án és 19-én tíz ország részvé­telével. A kiállításon új díjat is átadnak, amely az óegyiptomi mitológiában a macskák védő­szentjeként tisztelt istennő, Bas- tet után a Bastet-díj elnevezést kapta. A díjat a jövőben évente egyszer adják ki a Budapesti Nemzetközi Macskakiállításon. Odaítéléséről első ízben vasárnap dönt a nemzetközi zsűri. Gulyás Gyula szobrászművész alkotását, a szárnyas macskaalakot ábrázo­ló bronzszobrot a kiállításon ad­ják át I Holnapi lapszámunkból Tiszakécskén és környé­kén több mint félezer ké­pet készített Bozsó János festőművész, akinek a na­pokban nyílt kiállítása a Tisza-parti városban. Eb­ből az alkalomból közöl­jük Miskó Istvánnak, a városi tanács elnökének megnyitó beszédét, amely­ben nemcsak a kiállított műveket, de a tízéves al- kototelep közösséget gaz­dagító eredményeit is méltatja E lapszámunkban jelentkezünk — a negye­dik oldalon — Irányjelző összeállításunkkal, és a té­vékritikával is A bányá­szat után a legnehezebb és legveszélyesebb munka a nehézfémöntés. Ennek me­gyei „műhelyébe”, a mély­kúti Univerexpo Ipari Szö­vetkezet öntödéjébe „lá­togathatunk el” Belányl József részlegvezető kalau­zolásával. A riport az ötö­dik oldalon kap helyet. Ugyanitt közöljük Halász Ferenc: Ráz a szekér? cí­mű publicisztikáját. — Csuklós autóbuszok Szé­kesfehérvárról. Az Ikarus 1987- től már nemcsak budapesti, ha­nem a székesfehérvári gyárában is készít csuklós városi autóbu­szokat szovjet megrendelésre. A profilbővítést az teszi szükséges­sé, hogy a szovjet megrendelő 1987-re a korábbi 2200-zal szem­ben 4 ezer városi csuklós autó­buszt rendelt az Ikarus Karosz- széria- és Járműgyártól. — Leltározik a BÁV. A Bizo­mányi Áruház Vállalat kecske­méti boltja október 20-tól, elő­reláthatólag egy héten át, leltá­rozik. Ez idő alatt az áruátvétel és -értékesítés- is szünetel (229Q 1 KÜLÖNBSÉG Az apa leken egy pofont a kisfiának. — Ezt azért kaptad, mert titokban elszívtad a ciga­rettámat. — És te mit csinálsz ti­tokban, amikor én már le­feküdtem? — duzzog a kisfiú. — Mit? — kérdezi za­vartan az apa... — A vasutammal! ját­szol ... PETŐFI N&PE A Magyar Szocialista Munkáspárt Rács-Kiskun Megye! Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Sztrapák Ferenc Főszerkesztő-helyettes dr. Gál Sándor Kiadja: a Rács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelsz.inger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telő fon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a bírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 129.— Ft. , félévre: 238.— Ft. egv évre: 516.— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában <&fs?ot rotációs eljárással Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 6001 , Telefon: 28-777 Vezérigazgató: Blrkás Béta Hl* ISSN 0133—235* C ca V ■ r

Next

/
Thumbnails
Contents