Petőfi Népe, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-02 / 232. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1986. október 2.

1

Menni, ülni, beszélni

Öregszem, szemüveggel olvasok, de a hallásom még jó, bár valami bajra gyanakodtam a minap nagyobb. általános iskolásokkal beszélgetve. Közelebb léptem hozzájuk, jobban odafigyeltem, mégis csak minden harmadik-negyedik szót értettem. Barátom oszlatta el aggodalmamat azzal, hogy megkérte az egyik hadarót: „lassabban, tagoltabban, drága fiam”. A másiknak én javasoltam, nyissa ki a száját, ha közölni akar valamit, mert tulajdon édesanyja képtelen volna kihámozni, hogy mit is akar. Közösen igazítottuk ki a jóképű, értelmes legény suk-sükölését.

Mi tagadás, nehezen tudnám kitalálni, hogy miért baktat oly büszkén a formás, csupa fiatalság 16—17. éves szőkeség csoszogó-totyogó diáktársa mellett. A njpkigláb fiú úgy vonszolja magát, f jkha ólomcipőkben járna, fjedig ASMHas hivalkodik a lábain, pedig sportoló, csak éppen nem tanították meg járni.

Legszí\fesebben fölhívtam volna a televízió illetékes osztályát, amikor egy pedagógiai műsorban a padra szinte ráfekvő, bántóan rossz testtartással író kisdiákokat láttam a képernyőn. Még dicsérte is a műsorvezető valamilyen jó módszerért, noha szinte éreztem a döf orrnál ódó csontok, a természetellenes helyzetbe kényszerített ízületek jajongását. Ma is emlékszem hajdani tanítómra. Két botot is tartott a katedrán. Szelíd szigorúságával alig-alig ütött meg valakit az elemi négy évében, de sűrűn' kapott a botok után. Ha valamelyik gyerek szinte orrával a füzetet túrva rótta a sorokat, máris vitte a rövidebbiket. Fölemelte a gyerek fejét, bemérte a boton jelzett távolságot és megkövetelte a növendékétől, hogy máskor így tartsa a fejét, ne tegye tönkre időnap előtt a látását. A hosszabbik bot a hátukat púpozók, görnyedezők nevelésére szolgált. Kissé hátrahajlított karjuk között átdugva, kiváló testegyenesítési eszköznek bizonyult. Aki így ült, így sétált, játszott a szünetben, támaszték nélkül is jó testtartással tanult, szórakozott, és szerencsés esetben öregkorában is szabad szemmel böngészte az újságokat.

Jó volna, ha most az iskolaév elején, az éljünk egészségesebben akciók hónapjaiban valamennyi pedagógus gondolna arra, hogy a rosszul beszélő, hajlott hátú, egy pádon, széken „megülni” * képtelen diákok akarva-akaratlanul az iskolákat, a nevelésügyet, a pedagógusokat is elmarasztalják.

Annyira túlbonyolítottuk, túlszerveztük, ködösítettük, túlfontos- kodtuk a pedagógiai tudományokat, hogy közben mintha megfeledkeztünk volna a legfontosabbakról. Több továbbképzési program került a kezembe, meghívtak magasröptű előadásokra, de aligha véletlen, hogy egyszer sem hallottam a testtartás, az értelmes, kifejező szóképzés, az egészséges, illő járás fontosságáról.

Mi tagadás, elszomorodom, ha durva helyesírási hibákkal csúfított levélben kér valamire egy frissen érettségizett, megkérdőjelezem oktatásunk hatékonyságát, ha tíz fiatal szakmunkásból csak ketten-hárman tudják történelmünk legfontosabb eseményeinek időpontjait, akkor sem repesek az örömtől, ha érettségiző gimnazistáknak fogalmuk sincs a helyi tanácsi szervek, tömegszervezetek felépítéséről, csak találgatják: ki a tanácselnök, ki a városi KISZ- titkár, de elfogadhatatlannak tartom azt, ha valaki nem tud beszélni, ülni, menni. Az egyén és — közvetve- közvetlenül — a társadalom egészségét — rongálják ezek a felnőttkorban nehezen gyógyítható, javítható hibák, megrögződő rossz szokások.

Miért csodálkozunk, ha egy gügyögő, dünnyögő főnök hasztalan magyarázgatja a teendőket: nem is értik, hogy mit mond, képtelen gondolatai továbbítására. Miért csodálkozunk a szemészetek növekvő forgalmán; mit teszünk mi, az iskola a látás megtanításáért? Csodálkozunk, hogy fájdalmasan sok az elpuhult, akaratgyenge felnőtt, ha már fiatalon sem tudunk teste egészséges, ha úgy tetszik, esztétikus tartásához szükséges energiát kicsiholni belőle.

„Szép járása az eleganciája”, írta Illyés Gyula felszabadulásunk után a Balaton partjára először eljutó parasztlányról. Tegyünk érte, hogy a mai és a holnapi költők is hasonló lelkesültséggel dicsérhessék fiaink-lányaink szép beszédét, szép járását: az új nemzedékek tartását.

Heltai Nándor

Művészek

Hartán

Új alkotóteleppel gazdagodtunk

A hartai Arany János utcában festőművészek dolgoznak. Érdeklődök sokasága veszi őket körül. Kérdések és válaszok követik egymást. A nézők nagy ámulatára a születendő alkotásokon egyre- másra jelennek meg az Arany János utcai ódon házacskák. Már alig van a községben ilyen szép öreg házsor — mondja az egyik Iskoláskorú lány. — Jó, hogy a képeken megmarad az öregebb falu hangulataival, emlékeivel...

Erdei Ferenc szellemében

Furcsaságnak Hartán valószínűleg csak az idén számított a festőcsoport megjelenése. Májusban, a most alapított helyi alkotótelep következő találkozóján, már ismerősként fogadhatják az alkotókat az egykori hajósfalu lakói. A táborgazda az Erdei Ferenc Termelőszövetkezet. A közös gazdaság Vezetősége döntött: úgy is tisztelegnek névadójuk emléke előtt, hogy támiogat- ják a művészetet. A testületi határozat szerint a gazdaság évente kétszer

— májusban és szeptemberben — két- két hétre, öt alkotóművészt lát vendégül. A festők az ihlető környezetben épült Duna-parti Teleki-kastélyban — a megyei tanács oktatási központjában — laknak.

Az alapítók szeretnék, ha a változatos technikákkal dolgozó vendégeik személyiségén átszűrve maradandóvá válna a táj, a település és a fáradságos munkát végző szorgos hartai ember. A meghívóban szerepelt: a művészek a kéthetes vendégségért egy-egy színvonalas alkotást adjanak az évek óta szép eredményekkel bizonyító 1500 tagú közösségnek. A kéthetes együttlé- tek alatt készült alkotásokból évente kiállítást rendeznek majd a hartai művelődési házban. Az alapító okmányban megfogalmazott fontos szempont

— és jól mutatja a mecénások művé- szetszeretetét —, hogy az alkotók közt legyenek idősebb, tapasztaltabb, ismertebb mesterek és fiatal pályakezdők is. A meghívásnál a táj, a dolgozó ember tisztelete, a hagyományok ismerete legyen a legfőbb szempont, és ne az, hogy ki milyen művészeti irány képviselője.

Képmustra — naponta

Az első hartai művésztábor a múlt héten nyílt. Résztvevők: Bozsó János (ő festette „az alapító képet” a kastélykertről), Seres János, Hajós Hollanda Éva, Várkonyi Gyula és Bagó György.

— VA művészcsoportot — bár az ország más-más tájairól érkeztek tagjai — közösséggé formálta a realista alkotásmód és a természetszeretet. Munkájukhoz kedvez az ősz. A változatos

• Bagó György: Tanya hodállyal

• Fontos napi program: a képmustra.

táj — falvak, Duna-part, ártéri rétek, erdők, tanyasorok — hangulatait ott- jártunkig mintegy hatvan képen örökítették meg.

Fontos napi programjuk — magunk is részt vettünk ilyenen — a képmustra. A nagyobb tapasztalaté idősebb és az újszerű megoldásokat kedvelő fiatal alkotók közösen vitatják meg a termést: elemzik a képeket, témaléhetőségeket beszélnek meg. Megtudtuk: a táboralapítóknak egyik fontos célkitűzése, hogy az alkalmi közösség fóruma legyen a tapasztalatcseréknek és vitáknak.

Három vélemény

BOZSÖ JÁNOS: Mindig tiszteltem azokat a gazdasági vezetőket, azokat a közösségeket, amelyek a napi gondokon és feladatokon túl a távolabbi jövőbe, néztek. Le tudtak mondani pillanatnyi előnyökről azért, hogy a jövő generációk számára értékeket teremtsenek. A hartai táboralapítást is ilyennek látom. Néhány év alatt így igen értékes anyagot gjrűjthetnek a szövetkezetiek. J

SERES JÁNOS: Régóta ismerem a hartaihoz hasonló tiszakécskei tábort. Itt a Duna-parti remek környezetben hasonlóan jól érzem magam. Az esti beszélgetések, a képelemzések hatékonyan segítik az egyéni alkotómunkát.

BAGÓ GYÖRGY: Legfontosabb, hogy itt az alkotótelepen fiatalok és idősek gyümölcsöző kapcsolatot alakíthattak ki. Sokat tanultam például Bozsó Jánostól, aki a mai alföldi festészet meghatározó egyénisége.

Farkas P. József

EGYRE ELSZOMORÍTÓBB A SZÍNVONAL

Zenés helyek vagy

ivótermek?

Mi tagadás, ma már sok választási lehetősége nincs annak, aki jó konyhával rendelkező, szerényebb árakat szabó, s emellett színvonalas zenei szolgáltatást is kínáló étteremben szeretne vacsorázni, kellemesen eltölteni néhány órát. Egyre több szórakozóhelyen fogadja gépzene, video a vendéget, s egyre kevesebb üzlet alkalmaz zenekart. Pedig kétségtelen, hogy igazán, jó hangulatot leginkább az élő zene

képes varázsolni. Persze, nem az a fajta élőzene, amikor egy szerény képességű zongorista vagy gitáros egy- szál magában „nyűvi” hangszerét, s a vájtfü- lűbb vendégek türelmét ...

A színvonal tehát a jelek szerint egyre elszomorítóbb Bács- Kiskunban is ezen a téren. Az okok felől az Országos Szórakoztató Zenei Központ megyei ki- rendeltségének vezetőjétől, Stu- der Bélától érdeklődtünk. Ugyanis e kirendeltség feladata — egyebek mellett —, hogy a szórakozóhelyekre és a különböző rendezvényekre zenekarokat közvetítsen, szervezze a zenészek képzését, továbbképzését, s minősítse felkészültségüket.

— A szórakoztató zenészek képzése az úgynevezett OSZK Stúdió keretében történik Bács-Kis- kun két városában: Kecskeméten és Kiskőrösön — mondta Studer Béla. — Magasan kvalifikált, kiváló zenészek oktatnak mindkét helyen, felkészítve a jelentkezőket a kategóriavizsgákra is. Az új tanév most, október elsején kezdődött.

— A stúdióban folyó képzés keretein belül milyen hangszereket lehet választani?

— Különböző billentyűsöket, valamint gitárt, basszusgitárt és dobot.

— Mennyi a tandíj?

—■ Havonta 225 — azaz egy órára 56 — forint, ami szerintem nagyon jutányos. Különösen, ha arra gondolunk, hogy egy-egy magánóra tiszteletdíja ma. n)ár ennek háromszorosa. A stúdióba jelentkezők korhatára most már 14 év. Természetesen a tehetség és a zenei alapképzettség határozza meg, kinek mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy elérje a kívánt kategóriát. Legmagasabb minősítéssel — „A” kategóriával — 12 zenész rendelkezik a megyében.

— A minősítés meghatározza a gázsijukat?

— Igen. A „C” kategóriás 200, a „B” 280, az „A" pedig 340 forintot kaphat esténként a vendéglátóipari egységektől, tehát anyagilag is {érdekeltek a zené-, szék, hogy. . továbbképezzék magukat. A vendéglátó azonban, úgy tűnik, kevésbé.

— Ügy tűnik?

— Nézze, januárban még tizenhét zenészt foglalkoztatott Kecskeméten üzleteiben a vendéglátó vállalat. Október elsejéig ez a szám ötre (I) csökken. Igya megyeszékhelyen például mindössze két zenés-táncos szórakozóhely lesz ezután: az Aranyhomok Hotel és a Júlia presszó. A szé- chenyivárosi Akadémia étteremben jó zenekar játszott. Legutóbb ezeknek a zenészeknek sem hosz- szabbították meg a szerződésüket, mégpedig azért, mert úgy ítélték, nem éri meg foglalkoztatni őket, esténként annyira kevés a vendég.

— Tapasztaltam többfelé is a megyében, hogy egy-egy étteremben nemhogy zenével, de vacsorával sem szolgálnak a vendégnek, ha este nyolc óra után érkezik; mert nemcsak a zenekart, a konyhát sem tartják anyagilag hasznosnak üzemeltetni. így viszont lassan csak ivótermek lesznek az éttermek, zenés szórakozóhelyek. Nem?

— De igen. Még a harmadosz- tályúak foglalkoztatnak zenészt — egyet-kettőt és nem zenekart —, ugyanis akkor felszámolhatják a tízszázalékos felárat. Ez viszont a másod- és elsőosztályú üzletekre nem vonatkozik, mert jóval nagyobb haszonkulccsal dolgozhatnak. De elnézést, én nem szeretnék erről bővebben nyilatkozni. Az tény, hogy kevesebb zenészre van szükség, azaz a létszám mindenütt csökken, s ezzel együtt a zenei szolgáltatás színvonala is. Például öttagú cigányzenekart egyetlen vendéglátó üzlet foglalkoztat a megyében, négytagút kettő, a többi néhány ennél kevesebbet. Holott a klasszikus felálláshoz hét tag kell. A tánczenekarok esetében még rosszabb a helyzet. Hiába nagyszerűen felkészült egy zenész, egyedül, olyan hangzást produkálni, mint egy zenekar, nem képes soha, ez köztudott. Ezért csökken a színvonal — képzési törekvéseink ellenére.

*

Felesleges lenne bizonygatni, hogy egy jó zenekar milyen sajátos hangulatot, jellegzetességet adhat egy-egy szórakozóhelynek. Mondjuk egy tamburazenetkar, aminek híre-hamva a megye vendéglátóegységeiben, évek óta. Azt is felesleges hangsúlyozni —, vagy talán mégsem? —, hogy az éttermek, szórakozóhelyek esetében mennyire lealacsonyítóan kevés, lehangoló, s mi tagadás dühítő, ha csak egyetlen szolgáltatást kínálnak a vendégnek esténként: az italmérést. Igaz, egyre több helyen játékautomaták, rex- és biliárdasztalok vagy videoclipek szolgálnak ma már vendégmarasztalóként, de kicsit rossz szájízzel mondhatjuk: csak kísérőként a féldecik mellé.

Más tekintetben is elgondolkodtató ez a fajta — különösen a hagyományoknak, a tájjellegnek egyre inkább hátat fordító — változás, színvonalcsökkenés. Egy példa: Bács-Kiskunban az idegenforgalom rohamosan növekszik az utóbbi években, nemzetközi szintű rendezvényeknek, fórumoknak adnak otthont városaink, s az ideérkező turisták, vendégek, ha betérnek egy szórakozóhelyre, valószínűleg nem rexezni akarnak, és nem gyenge videoműsorokat nézegetni. Az után ácsingóznak, ami jellegzetesen magyar, mi több: kiskunsági, bácskai. Minden bizonnyal, a fütyülős barackpálinka vagy a homoki bor önmagában kevés, szegényes kínálat egy vendéglátóüzletben, ami a tájjelleget illeti. S legkevésbé szolgálja a kulturált szórakozást.

Koloh Elek

Nekem elveim vannak

Az osztályértekezlet után Brúnó kipirult, dühös arccal lépett hozzám:

— Csak azt tudnám, mi van ma veled? — kérdezte.

— Miért, mi lenne. Egyáltalán semmi — válaszoltam.

— De hát az előbb az értekezleten olyan szenvedélyesen bíráltál engem, mintha nem is lennénk barátok — tette hozzá.

— Ezen nincs mit csodálkoznod — mondtam. Jól tudod, nekem elveim vannak. Tehát: tegnap elkéstél a munkából vagy nem? Elkéstél! Ha 10 percet is, de elkéstél. A fegyelem azonban fegyelem, mindenkinek be kell tartania a rendet.

— Jó, jó, de hát ezért tá-' madtál úgy rám? — folytatta Brúnó, még idegesebben.

— Talán nem a földön élsz, valahol más bolygón képzeled magad. Miért bírálnak valakit az osztály értekezleten? — kérdeztem Brúnótól. Talán nem azért, hogy megváltozzon, s máskor ne kövessen el hasonló hibát?

— Most már semmit sem értekN— fűzte tovább Brúnó. — Talán nem köszöntöttélek elég illedelmesen ma reggel, s ezzel "akartad tudomásomra hozni rosszallásodat?

— Hagyd már abba! — mondtam kissé indulatosan.

— Vagy lehet, hogy sértve érzed magad, amiért tegnap már a hatodik dominópartit, nyertem meg ellened — suttogta bizalmasan Brúnó. —. Vagy táléin abba betegedtél bele, hogy tegnap olyan sokáig beszélgettem a feleségeddel telefonon? — hunyorgott Brúnó.

— Hallgass ide! — mondtam. — Most már elé$! Nyilván fogalmad sincs, hogy mit jelent az, ha az embernek elvei vannak, De én egy olyan ember vagyok, aki ragaszkodik az élveihez — ha felfogod, ha nem. A baráti kapcsolataimtól függetlenül bírálok meg bárkit az osztályértekezleten.

' — Aha, most már dereng

valami — kiáltotta Brúnó. — Egyszerűen nem tudod megbocsátani, hogy tegnap legyőztelek sakkban.

— Jó — válaszoltam. — Most már csak azt szeretném tudni, hogy mi köze van a sakkpartinak a bírálatomhoz?

— De mi köze van a bírálatodnak hozzám? — viszonozta rögtön Brúnó a kérdést.

— A fene egye meg! Hát nem érted? Nem lehet elkésni a munkahelyről, s te tegnap elkéstél! Ha csak 10 percet is, de elkéstél!

— Oké. Ebben igazad van, de én szentül meg vagyok győződve, hogy azért bíráltál engem, mert tegnap nem hívtalak meg lazacvacsorára. De hát értsd meg, üzletemberekkel voltam, nem mondhattam nekik, hogy a legjobb barátom is szívesen eljönne, hiszen rajong a lazacért — fejtette ki véleményét Brúnó.

— Na, most aztán már elég — mondtam —, és kirohantam a főbejáraton, az utcára. De Brúnó oda is követett, s mellettem csak sóhajtozott, hogy nem és nem érti az egészet.

— Na jó, most már megmondom neked '— fordultam hozzá. — Az elvi bírálatom válasz a viselkedésedre.

— Na de milyen viselkedésemre? — nyögte Brúnó.

— Jó, nagyon röviden vázolom — mondtam. — A városi színháznál dolgozik ugye a féleséged?,

— Igen — válaszolta Brúnó.

— S gyakran adnak ki tiszteletjegyeket is? — kérdeztem.

— Igen — válaszolta rémülten Brúnó.

— Na, s felajánlottál egyszer is nekem ilyen jegyeket?

Dietmar Schulze Fordította: Szabó Béla

i

• Bozsó János: Nyárfaliget