Petőfi Népe, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-09 / 212. szám

i m PETŐFI NÉPE • 1986. szeptember 9. EMLÉKEK LATINOVITS ZOLTÁNRÓL* — ÉJSZAKAI SÉTA A FŐTÉREN — „El ne rontsátok fityfirittyekkel” A Kecskeméten készülő Pacsirta főszereplői az Aranyhomok előcsarnokában várták Bara Marói­tól. Valamennyien hivatalosak volták az egyik köze­li borpincébe. A városi tainács (megköszönve, fel­használva a filmgyár hozzájárulását) és az egyik állami gazdaság hívta meg a híres színészeket, fil­meseket baráti vacsorára. Már régen indulni kellett volna, de a népszerű művésznő helyett csak újabb és újabb üzenetek ér­keztek: még ennyi perc, annyi perc türelmet kér, mert ruhákat próbál. A jelmeztervező ugyanis új öltözékeket talált ki a másnapi forgatáshoz. Dolgoztak a szabók. Bessenyei Ferenc, Béres Ilo­na és a többiek a maguk módján ütötték el az időt. Mindenki Latinovitsot figyelte. Mikor robban? Rosszul ismerték. A színészkirály csak közügyek­ben, közrestségek miatt izzott haragossá. Tízet, kongatott a Nagytemplom órája, amikor városnéző sétára hívott. Csak az Üjkollégiumig jutottunk. Hosszú percekig gyönyörködött a kakastaréjos, kígyóvonalas, indás tanácsházában. A látvány felélesztette építészemlékeit, vonzódá­sait, fantáziáját. — Éjjel még szebb, mint a nappali nyüzsgésben. Komor, mint a vad hegyek. Nappal magakelle- tőbb, hivalkodóbb. — Szabó Pál is hegyeket képzelt mögéje. Helyeslőén bólintott. Letorkolt, amikor a tér stíluszavaraira utaltam. — Mit számít, mindegyik épület erős, büszke egyéniség. Kiváló a maga nemében. Magára húzza a tekintetet, egyik sem untat, mindegyik ki akar tűnni. Egyik épület se akarjon mást mutatni, mint ami. Talán önnön sorsára gondolt. Megálltunk. Így nyomatékosította szavait. — Éppen az egyéniségüket felmutató remekmű­vek tartják össze ezt a teret. Meg méretei. El ne rontsátok fityfirittyekkel, el ne aprózzátok. Vi­gyázzatok rá. Sokat tanultam Latinovits Zoltán éjszakai sze­mináriumán. Hálás vagyok a Bács-Kiskun megyét bemutató kötetet ismertető kollégámnak, hogy módot adott *Latlnovits Zoltán ma lenne 55 éves. a színész kecskeméti kapcsolatainak fölidézésére. Pontosítani kell egy megállapítását. Az egykori színlap, színikritika bizonysága sze­rint mint vendég lépett föl 1968 novemberében a Liliom címszerepében. Lapunk akkori színikritiku­sa elismerően, de némi fenntartással méltatta ala­kítását. „Az a furcsa paradoxon állt elő, hogy a mai magyar színpad egyik legvonzóbb színészegyé­nisége igyekezett távoltartani magától saját, na­gyon is vonzó alkati adottságait, amelyek maszk nélkül ugyanazokat a karakterformálási lehetősége­ket kínálhatták volna a színésznek, amelyeket az általa megformált Liliom-alak nyújthatott.” Más szerepben, a kecskeméti társulat tagjaként soha nem láthatta a közönség, így nem is hiányoz­hat a hajdani hírős városi színészek legjobbjainak fölsorolásából. Több irodalmi estre hívták á megyeszékhelyre, de emlékezetem szerint nagy elfoglaltsága miatt csak 1967. december 15-én lépett föl Déry Tibor szerzői műsorán. A rendezők az írót kérdezték: ki­vel mondatná el, olvastatná föl legszívesebben a műveiből válogatott részleteket. — Zolival, Latinovitscsal — válaszolta. Heltai Nándor Tardi Gábor: /lakótársak. (21.) — Legalább egy hamburgert kapjunk be — szólalt meg a kő­műves mikor ismét a város fe­lé karikáztak. — Azt éppenséggel nem aján­lom. — mondta az asszony. — Képzelje csak el, a forró, fű­szeres hús milyen pusztítást vé­gezne az üres gyomrában. . A kőműves elképzelte. S na­gyokat nyelt utána. Az asszony éles szemmel figyelte. — Látom, maga valóban éhes. — Nem tagdom ... — Rendben van. majd meg­állunk a vitaminbüfénél, és eszik valamilyen könnyű, kalóriasze­gény ételt. — Hol van az a... vitamin­büfé? — Alig húsz kilométerre in­nen. A hegyek között. A kőműves akkor megpillan­totta a vasútállomás homlokza­tát. Engedte kigurulni a kerék­párt. Leszállt a nyeregből, meg­ropogtatta a csontjait. Az asz- tzony mellékormányzott. — Az épületet tanulmányoz­za? — kérdezte. — Nem — válaszolta a kőmű- ves■ — A menetrendet keresem. Méregették egymást. Az asz- szony szólalt meg előbb, hangja .bizonytalanabb volt, mint az imént. — Le akar állni? — Le én! — Jól meggondolta? — Jól... A kőműves összeszorított száj­jel állt. s nem bánta, hogy most, először nyíltan szembeszegült az asszonnyal. Vonásai lassan el­simultak, nyugodtan, majdnem- hogy derűsen nézett a másik szempárba. — A sport nagyon fontos do­log — mondta az asszony egész halkan. — Nem fontosabb az evésnél. A férfi tökéletesen elégedett volt magával: lámcsak, milyen talpraesett válasszal szolgált, az asszonyka erre meg sem tud szólalni! — Nézze. Edit asszony... — fonta tovább gondolatait —, megmondom én, mi a teendő: a kerékpárokat feladjuk mozgó­postán, mi magunk pedig be­ülünk a restibe, majd jegyet váltunk első osztályra... — Mondja, maga mindent ilyen könnyedén felad? — vágott közbe az asszony. — Én mértéktartó vagyok — jelentette ki méltóságteljesen a férfi. — Időnként ki kell próbálni, mire vagyunk képesek; ha má­sért nem, hogy feledni tudjunk. A kőműves érezte inkább, mint látta, hogy az asszony elengedi a kormányt, s a! keze lassan elindul felé. Ujja megérintette az arcát, s a napégette, barázdás bőrön le- ródlizott a nyakára, majd a vál­lán állapodott meg. — Igazán nem bírja tovább, mester? — hallotta a hangját. — Bírnám... — bökte ki el­vörösödve. — Akkor mire várunk? 'Az asszony a hegyek felé in­dult, a kőműves elszántan, lesze­gett fejjel indult utána. 25. Az országút karéj alakban kí­sérte a tavat, felülről úgy tűnt, mintha egy laposra kalapált fém­pénz csillogna odalent, A kőmű­ves ebből mit sem látott: előre­görnyedt, tenyerét a térdére tá­masztva segítette nyomni a pe­dált, minden fél fordulatért meg­dolgozva. Egy ízben az a képzete támadt, hogy halad, amikor már minden lendülete elfogyott: ol­dalra dőlt. Az asszony csörömpölésre né­zett hátra. Váratlan műszaki hiba — nyögte a kőműves a betonon fek­ve, a váz és az első kerék közé szorulva. — Tudom... — mondta az asszony, s felsegítette. Emelkedők és lejtők követték ' egymást. A férfinak az utóbbiak sem jelentettek könnyebséget, mert a járgánya alia gurult, le­felé is pedálóznia kellett. Az asz- szony lábát a kormányon pihen­tetve száguldott el mellette. Egy dombtetőn megálltak, és az asszony kívánságára végignéz­ték, miként ereszkedik a nap a hegyvonulat mögé. — Ugyan. magyarázza már mea nekem, hogy minek ez?! — fakadt ki a kőműves. — Mi ér­telme van ennek? — Szép... — Az asszony még mindig az égboltot nézte. — Vagy nem a napnyugtára gondolt? — Nem... — rázta a fejét a férfi. — Erre az átkozott túrára gondoltam. — Fontos! — Ki a bánatnak? — Például nekem. És magának is. — Nekem aztán nem! — Dehogynem... — bólintott mélán az asszony. — Majd meg­látja. A kőműves vívódott magában, hogy megszólaljon-e. Aztán még­is kibökte: — Másmilyennek gon­doltam magát... — Látja, tévedett; én is csak gyenge nő vagyok. A látszat el­lenére. A kőműves másra gondolt, de hallgatott. — Az előbb arról volt szó, nem árt, ha megtapasztaljuk ké­pességeink határát — folytatta az asszony. — Ugyanakkor, gyenge­ségem legfőbb bizonyítékaként elismerem, hogy amit csinálunk, az részben nem más, mint egy­fajta pótcselekvés. — Pót-micsoda? — Divatossá fajult kifejezés: afféle félig hasznos tevékenységet takar, mely valamelyest meg­nyugtatja az ember lelkiismere­tét, s egy időre elűzi leikéről a felhőket. Kis hallgatás után az asszony tovább beszélt: — Időnként mindannyiunkra rátörhet a dep­resszió ... — A kedélybaj engem csak két esetben ér utol — vágott közbe a 1kőműves. — Ha nincs munkám, vagy amikor le vagyak égve; s a kettő mindig összefügg. — Vagy ha valami végérvé­nyesen lezárul bennünk — füg­gesztette szemét a férfira az asz- szony. — Azért, hogy a leszámo­lás után tisztán kezdhessünk újra. Legalábbis meglegyen az illúzi­ónk. A kőműves összeráncolt hom­lokkal követte az asszony szava­it, mikor végképp elvesztette a fonalat, felpillantott az égboltra: a színek lassanként koromba ful­ladtak.' — Nincsen lámpám, nem ha­ladhatok tovább! — vágta ki. — A KRESZ is előírja, hogy sötét­ben a járművet világítani kell... — Semmi vész — bátorította az asszony —, nekem vám. vilá­gításom, majd maga mellett ma­radok — Balesetveszélyes — mondta a kőműves. — Folytassa csak az útját nyugodtan, majd föltalálom magam valahogyan. — Hová gondol?! Csak nem hagyom itt a bajban?! — Nem számít cserbenhagyás- nak... — Minek néz engem?! Annyit igazán megtehetek, hogy kívülről fedezem. így majdnem szabályos. Indulás! (Folytatjuk.) GYERMEKÉVEK-GYERMEKÉLET Köszöntő helyett Újra együtt vagyunk, új lendülettel, ötletekkel, tettre és tanulásra készen. Még javában zajlik a nyári élmények megbeszélése, de egyre-másra ír­játok már a félmérődolgozatokat, hogy kiderüljön, mennyit raktároztatok, s mennyit felejtettetek el az elmúlt évben tanultakból. És készültök a mozgalmi esztendő kezdetére is, szeptember 29-re. Tudjuk: nagyon sok csapatnál a megszokott ünnepély helyett akadályversennyel, történelmi helyeink meglátogatásával kezdik a so- ronkövatkező időszakot. Igazuk van: így lesz iga­zán emlékezetes! Nagyon szép megemlékezésnek tartjuk azt is, amit két dunántúli úttörőcsapat — mindkettő Petőfi nevét viseli — jelzett: Kiskőrös­re, Kiskunfélegyházára, Dunavecsére látogatnak szeptember 29-én. Az idén lesz a IX. úttörővezetői konferencia, ame­lyen nevelőitek, tanáraitok — a csapatoknál vég­zett széleskörű közvéleménykutatás alapján — meghatározzák az elkövetkező esztendő feladatait. Ebben a számotokra készülő rovatban továbbra ás hint szeretnénk adni minden jó, ügyes, rendhagyó kezdeményezésről. Várjuk ehhez segítségeteket, tu­dósítóink jelentkezését. Mi szintén sok érdekességet, tudásotokat, ráter­mettségeteket próbára tevő akciót terveztünk szá­motokra. Figyeljétek tehát e hasábokat, hogy mi­nél többen részesei lehessetek a különféle vetél­kedőknek ! Ki mit tud? A Moszkvai Rádió magyar nyelvű szerkesztősége pályá­zatot hiindet, amelyen bárki részit vehet, aki érdeklődik a Szovjetunió élete, történelme, kultúrája uránt. Az alábbi négy kérdésre válaszoljatok, és küldjétek el október 20-<ig a következő címre: CCCP Moszkva — Rádió. Magyar osztály. A borítékra írjátok rá: Orosznyelvi verseny. Az eredményhirdetésre de­cember 14-én kerül sor. A legjobb válaszokat beküldők között két darab kéthetes szovjetunióbeli utazást sorsol­nak ki, azok pedig, akik leg­alább három kérdésre adnak teljes választ, tárgyjutalmat kapnak. A kérdések: 1. Hazánkban mely orosz szavak érthetők fordítás nél­kül? 2. Máit tudtok Katyusáról? A név hallatán, milyen képze­letté,rsrfltások ébrednék benne­tek? Válaszotok akkor ér öt pontot, ha Katyusával kapcso­latiban a moszkvai VIT-re is gondoltok. 3. Nevezz meg étyan orosz költőket és írókait, akiknek a műveit elsőként fordították magyarra. 4. Mivel magyarázzátok az orosz nyelv iránti napjaink­ban megmutatkozó nagy ér­deklődést? A Moszkvai Rádió várja_ vá­laszaitokat, a tiéteket, barátai­tokét, tanáraitokét, szüléitekét. Rejtvényfejtőknek Az elmúlt alkalommal közölt fejtörő helyes megfejtése: TOM­PA (Mihály). A következőknek kedvezett a szerencse, részükre jiuitadomkönyvet küldtünk:: Kovács Irén, Tass; Szabó Nárcisz, Mada­ras; Kalocsai Krisztina, Kecske­mét; Pechó Napsugár, Solt, Bod­rogi Róbert, Kecskemét; Faldum Gabriella, Vaskút; Keresztúri At­tila, Kiskunhalas; ifj. Hámori Zoltán, Kecskemét; Novák Zol­tán, Tlszaalpár; Katona Zsolt, Kecskemét. Megtudod, ha elolvasod Háziállatainkat szeretjük, de szokásaikról alig tudunk valamit. A vadon élő madarak, ragadozók többségét csak könyvből vagy, az állatkertből ismerjük. Pedig mi­lyen csodálatos világban élnek! Hogyan tud a földön csúszó kicsi menyét madártáplálékhoz jutni ? A sas miként szemeli ki a magas­ból áldozatát, hogyan menekül meg az ürge a ragadozó karmai elől? Sok-sok kedves történetet olvashatsz még a gólyáról, a mé­hecskékről, varjúkról, farkasok­ról; szóval az erdő-mező állatai­ról Bársony István Lármás vizek című könyvéből. De sokan szeretnének világjá­rók, felfedezők lenni! Régi ma­gyar utazókra emlékezik Lázár István: Vlágjárók. világlátők cí­mű kötetéiben. 1615-ben hogyan Indult útnak Szepsl Csombor Márton Nyugat-Európa megisme­résére? Az 1700-as évek legelején milyennek látta Komáromy János Törökországot, ötven évvel később Xavér Ferenc a perui Indiánok életét? (Bőrüket vörösre és ibo- lyaszfnűre festették, ami 8—10 man alatt kopott le róluk. Hajukat ritkán fésülték, hogy minél va­dabb. félelmetesebb legyen .kiné­zésűk; fülüket súlyokkal nyújtót, fák. hoev a váll ükig érjen.) Sok hasonló érdekességet gyűjtött ösz- sze számotokra a szerző Orbán Balázs. Teleki Samu. Bíró Lajos és a több! híres magvar utazó út­leírásaiból, naplójából. Büszkék vagyunk rátok A tanévek során egyre-másra rendezik a különféle tanulmányi ve­télkedőket. Minden esetben szaktanárokból álló bizottság dönt a he­lyezésekről, alakítja ki a rangsort. Mindig öröm tehetséges, szorgal­mas gyerekekről hírt adni. A kecskeméti Lánchíd Utcai Általános Iskolába több mint ezer gyermek jár. Közülük most hármat mutatunk be: Főző Bri­gittát, Zóka Anitát és Avramucz Attilát. Igaz, Brigitta ezekben a napokban már a nagykőrösi élel­miszeripari szakközépiskola ta­nulója, de társai körében bizo­nyára sokáig példakép marad. — Kifejezetten szeretek vetél­kedőkön részt venni, hiszen ki: derül, mennyit tudok. És viszo­nyíthatok is; mennyit tudnak kortársaim. Legjobban biológiá­ból, fizikából, kémiából szeretek „mérkőzni”, de nyertem már Kazinczy-versenyt, s ott voltam a Szalvay-vetélkedőn is. — Mi volt számodra a legem­lékezetesebb? — Nyolcadikosként az össze­tett biológia-, kémia-, fizikave­télkedőn első lettem a városi, a területi, majd a megyei verse­nyen. Jutalomképpen Csillebérc­re mehettem, kilencnapos nagy­szerű vetélkedőre. Negyvened- magammal, kitűnő tanárok irá­nyításával, logikai készségün­ket, tárgyi tudásunkat tették mérlegre. Sokat kísérleteztünk, és válaszoltunk a feltett kérdé- sckrG — Tőled mit kérdeztek? — A vizek szennyezettségének vizsgálatáról, a tisztítóberendezé­sek hatásfokáról beszélhettem húsz percig. Azért tudtam össze­foglalni a lényeget, mert Schnell Kálmánné és Domokos Gábor ta­náraim alaposan felkészítettek, felhívták figyelmemet különböző kémiai és biológiai összefüggések­re. Csillebércen harmadik helye­zett lettem, amivel elégedett le­hetek. Közelebb jutottam a cé­lomhoz. hogy felnőttként bioló­giával foglalkozhassak, ezen be­lül élelmiszer-analitikával. Találkozásunkkor tenyérnyi cé­duláról olvasta fel Zóka Anita az elmúlt három esztendőben el­ért eredményeit. — ötödikesként helyesírási ve­télkedőn lettem első helyezett, és ez olyan örömet jelentett, hogy minden lehetőséget megragadtam a versenyzésre. Indultam a vá­rosi kémia versenyen, melyen ne­gyedik helyezést értem el. majd a megyein kilencven közül hete­dik lettem. Az úttörőmozgalom kezdetéről írt dolgozatomat a legjobbnak ítélték a beküldött pályamunkák közül. Űttörőgár- dista vagyok, tűzoltó, és éneke­lek az iskolai kórusban. Azt még hozzáteszem, hogy énekkarunk többször kapott elismerést, sze­replésünkért I. és II. helyezést. Gárdistaként társaimmal szere­peltünk a televízió műsorában, ahol elméleti tudásunkat negye­dik díjjal jutalmazták. Kitűnő ta­nuló vagyok és három úttörő- kitüntetésem van. Hármójuk közül korábban csak Attilával találkoztam: egy úttö­rőtalálkozón tolmácskodott, anya­nyelvi szinten beszélve oroszul. Most mint kémia-, matematika- és nyelvtanversenyek győztesét mutatjuk be. — A kémiaversenyeken városi második, megyei harmadik he­lyezett lettem, igy jutottam el az országosra, ahol a tizenhatodik helyen végeztem. Az iskolai ma- telkversenyen holtversenyben harmadik, a nyelvtan, és helyes­írási versenyben második helye­zést értem el. Jutalomképpen Csillebércre mehettem, a nemzet­közi táborba. — Tehát orosztudasodat I» kamatoztattad... _ Én csak vetélkedőkön in­dulhattam, de azon arany foko- zatot értem el azokkal együtt, akik hozzám hasonlóan beszel­nek oroszul. — H ol sikerült ilyen jól meg­tanulnod a nyelvet? — Édesapám hivatásos katona­tiszt, a Szovjetunióban tanult, akadémián, én pedig ott jártam orosz iskolába. Igazságosnak tar­tom, hogy nem versenyezhetek azokkal, akik nem éltek négy évig Moszkvában. — Nagyon szeretem a fizika« is de az igazi hobbim a repülő- modellezés. Eddig 31 modellt si­került építenem. A vetélkedőkre tanáraim készítettek fel, Szabi Sándorné, Schnell Kálmánná, Domokos Gábor, ök irányították a figyelmemet arra, hogy a ver­senyek szellemi erőpróbák, hasz­nos dolog részt venni rajtuk. Egyébként . a szolnoki Kilián György Repülőtiszti Főiskolára készülök, oda, ahol édesapám ii tanult. ^ _ A b oldogság — Kaukázusi népmese — Egyszer egy ember reggel felébredt, kiment az udvarra, s házából kivezető lábnyomo­kat vett észre. Gondolkozni kezdett: „Mi lehet ez, ki jöhe­tett ki a házából?" Úgy hatá­rozott, utánajár a dolognak: megkeresi a lábnyomok foly­tatását. Keresgélte a lábnyo­mokat, mígnem egy barlang közelében rábukkant. Elkiál­totta magát: — A házamhoz vezető láb­nyomokat nem találtam, de az onnan kivezetőket igen! Mit jelentsen ez? Ki távozott el tőlem? Ekkor megszólalt egy hang; — Én, a boldogság távoz­tam el tőled, mivel meghara­gudtam rád. Hiába is jöttél utánam. Az ember könyörögve kérte a boldogságot, térjen vissza hozzá. A boldogság így válaszolt: _ Mivel a nyomomba ered­tél és felkerestél, kérhetsz tő­lem bármit. Ha akarod, kérj tőlem bármennyi aranyat vagy gazdagságot. Go ndolkozott az ember, majd így szólt: — Én nem értek ehhez iga­zán. Engedd meg, hogy meg­kérdezzem a családomat. A boldogság beleegyezett. Otthon a felesége így szólt: — Kérj a családunk fészere egyetértést. Ott, ahol egyetér­tés van, semmi másra nincs szükség. Az ember beleegyezett, vißz- szatért a barlanghoz, és azt mondta: a családja semmi másra, csak egyetértésre vá­gyik A boldogság megszólalt. — Túljártatok az eszemen. Megkapjátok az egyetértést. Mert ott, ahol egyetértés van — én is jelen vagyok. Vissza­térek hát hozzátok.___________ ös szeállította; Selmeci Katalin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents