Petőfi Népe, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-09 / 212. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÄCS-K1SKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XLI. évf. 212. szám Ára: 1,80 Ft 1988. szeptember 9. kedd Lázár György az NDK-ba látogat Lázár György, a Miniszterta­nács elnöke Willi Stophnaik, a Német Demokratikus Köztársa­ság Minisztertanácsa elnökének meghívására ma hivatalos, bará­ti látogatásra a Német Demokra­tikus Köztársaságba utazik. Hazánkba érkezik a dán külügyminiszter Uffe Ellemann-Jensen, a Dán Királyság külügyminisztere dr. Várkonyi Péter külügyminiszter meghívására ma hivatalos láto­gatásra Magyarországra érkezik. VONZÓ ÉS ELÉRHETŐ SZOVJET—KÍNAI EGYÜTTMŰKÖDÉS PEKING Nyikolaj Talizin, az SZKP KB PB póttagja, a Szovjetunió mi­niszterelnökének első helyettese tegnap a kínai kormány meghí­vásának eleget téve hivatalos lá­togatásra Pekingbe érkezett. A repülőtéren Jao Ji-lin, a Kínai KP KB PB tagja, a kínai '‘Állam­tanács alelnöke (miniszterelnök- helyettes) fogadta. Érkezése után adott nyilatko­zatában a szovjet miniszterel­nökhelyettes hangsúlyozta: a szovjet—kínai együttműködés egyaránt szolgálja mindkét or­szág, a béke és a szocializmus érdekeit. Az SZKP, a szovjet kor­mány következetesen síkraszáll a szovjet—kínai kapcsolatok minden területen történő javítá­sa mellett. Kijelentette, hogy az állami és politikai személyiségek találkozói mindinkább a Szovjet­unió és Kína kölcsönös kapcso­latainak gyakorlatává válnak. Idézte Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának vlagyi- vosztoki beszédéből a szovjet— kínai kapcsolatokról szóló meg­állapítást: a történelem nagy fe­lelősséget rótt a szovjet és a kí­nai népre. A két legnagyobb szo­cialista államon sok múlik a vi­lágpolitikában. A szovjet miniszterelnök-lie- lyettes kifejezte azt a reményét, ■hogy mostani megbeszélései elő­segítik a szovjet—«kínai jószom­szédság megerősítését és új len­dületet adnak a kölcsönösen elő­nyös együttműködésnek minden területen. A szovjet politikus pekingi út- jával Jao Ji-lin kínai miniszter­elnökhelyettes tavaly júliusi, szovjetunióbeli látogatását viszo­nozza: SZÁZÉVES intézmény rendezte Fiatal szőlész, borász kutatók konferenciája A Kertészeti Egyetem Szőlészeti és.Borászati Ku­tató'Intézetében hagyományos, hogy az ott dolgozó fiatalok számot adnak eredményeikről a fiatal ku­tatók konferenciáján. Ezt a tapasztalatcserét kezdet­ben csupán az intézet falain belül rendezték, majd a máshol dolgozó hazai kutatókat is bevonták, az Kamatozik a nyelvismeret idén először pedig nemzetközivé tették a rendezvényt. Tegnap Kecskeméten, a Tudomány és Technika* Há­zában volt a Fiatal kutatók nemzetközi konferenciá­ja, Szőlészet, borászat, ökonómia és kapcsolódó alap- tudományok című, négynapos eseménysorozat meg­nyitója. Dr. Zilai János, a kutatóintézet igazgatója arról beszólít, hogy a százéves intézmény kiterjedt kap­csolatainak elmélyítésében«, újab­bak kialakításában milyen nagy szerepe van e ren­dezvényeknek. Elmondta azt is, hogy a fiatal kutatók életében, szakmai fejlődésében, is jelentős e találkozó, hiszen egymás tudo­mányos eredményeinek megisme­réséin kívül lehetőségük nyílik viitakészségük ikibontakoztaitására és nyelvismeretük kamatoztatásá­ra is. Örömmel nyugtázta, hogy a «konferencia, megrendezését a Nemzetközi Szőlészeti és Borár szaiti Hivatal (O. I. V.) is támo­gatta, sőt hivatalosan felvette rendezvényiéi sorába. Éppen ezért ► A hallga­tóság soraiból kérdéseket intéznek az elő­adókhoz. tervbe vették, hogy a lehetősé­gekhez mérten igyekeznek ezt az eseményt rendszeressé tenni, két­évenként más-más. szőlő- és bor­termelő országban «megrendezni, Dr. Botos Ernő Péter, a kecs­keméti kutató főosztályvezetője, a konferencia egyik szervezője fel­olvasta Robert Tinlot-nak, az O. I. V. igazgatójának köszöntő le­velét, «melyben sok síikért kívánt a résztvevőiknek, és szólít a szőlő, a bor mai világpiaci helyzetéről. Ma a kimondottan minőségi bo­roknak van, Ikieletjülk, ami meghat tározza a kutatóik és termelők jö­vőbeni «munkáját. A tizennégy országból — így a Szovjetunióból, az USÁ-fbói, Olaszországból, Franciaországból. Indiából, Jugoszláviából — érke­zett fiatalok .tegnap és ma elő­adásiakat hallgatnak meg a leg­újabb kutatási eredményekről. Személyes kapcsolatok kiaiialkítá- sára inkább az egyéb programok adnak lehetőséget. Hajgathajmak majd komolyzenei hangversenyt és részt vesznek táncházműsoron, valamint megtekintik a Szőlésze­ti és Borászati Kutató intézetet Itt bemutatják a isgkarszerűibb laboratóriumi berendezésieket, majd Miiklóntelepcin a hazai bor- kollefcoicll. Más tájkörzet munká­jával is megismerkedhetnek a fiatalok, Bsiiatonlboigláron. a me­zőgazdasági kombinátban az oit- tanl «termelés eredményeit mutat­ják be a nemzetközi konferencia résztvevőinek. G. E. Egészségmegóvó program készül Váljék az egész társadalom ügyévé A lakosság egészségi állapotáról, az egészségvédelem átfogó társa­dalmi programjának kidolgozásáról tárgyalt az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága tegnapi ülésén a Parlamentben. A tanács­kozáson részt vett Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese. Medve László egészségügyi mi­niszter az írásos előterjesztéshez fűzött szóbeli kiegészítőjében rá­mutatott, hogy az egészség vé­delme érdekében tett erőfeszíté­sek és az ellátás fejlesztése el­lenére a lakosság egészségi álla­potában több területen kedvezőt­len tendenciák mutatkoznak. Különösen magas néhány beteg­ségcsoport — így a szív- és ér­rendszeri, valamint a daganatos betegségek — aránya. Hazánk­ban az utóbbi két évtizedben a harminc év feletti népesség kö­rében romlottak a halandósági mutatók. A betegségek jellege, a megbetegedettek társadalmi ré­tegződése és életkor szerinti ösz- szetétele egyértelműen arra utal, hogy az egészségi állapot rosz- szabbodása döntően az életmód következménye. Ugyanakkor fel­hívta a figyelmet arra, hogy az életmód megváltoztatását nem lehet csupán szabályozásokkal el­érni. A középtávú és az é’ves népgazdasági terv összeállítása­kor, a gazdaságpolitikai dönté­sek előkészítésekor gondosabban szükséges mérlegelni, hogy az egyes gazdasági folyamatok mi­ként hatnak az életmódra, az egészségre. A kialakult helyzeten csak az egészségügyi hálózat fejlesztésé­vel nem lehet változtatni — han­goztatta a miniszter. — Ehhez olyan egészségpolitikai program­ra van szükség, amely az egész társadalmat mozgósítja, s amely minden embert és szervezetet sok­oldalúan érdekeltté tesz az egész­ség megőrzésében, a betegségek megelőzésében. A készülő prog­ram célja, hogy az egészséges életmódot vonzóvá, mindenki számára elérhetővé tegyék. Ki­emelt figyelmet fordít a környe­zetvédelmi tennivalókra, s aa egészségügyi ellátási rendszer korszerűsítésének részeként a gyógyítóhálózat fejlesztésével egyenrangú, attól elválaszthatat­lan feladatként jelöli meg a be­tegségek megelőzését. Az Egészségügyi Minisztérium megítélése szerint a program megvalósulásához Országos Egészségvédelmi Tanács elneve­zéssel szervező, irányító testüle­tet indokolt létrehozni. A titkár­sági teendőket külön programiro­da látná el, amely kapcsolatot tart a társszervekkel, a különfé­le munkabizottságokkal, a kuta­tást végző intézményekkel. A helyi feladatok végrehajtá­sának segítésére megyei és fővá­rosi egészségvédelmi tanácsok megalakítását is tervezik. A vitában felszólalók egyetér­tettek abban, hogy a kidolgozás alatt levő programnak az egész, magyar társadalom ügyévé kell válnia. Felhívták a figyelmet ar­(Folytatás a 2. oldalon.) ÜNNEPI TANÉVNYITÓ TANÁCSÜLÉSEK Főiskola lett az óvónőképző 6 Az Elnöki Tanács okiratát, dr. Pusztai Ferenc adta át. Tegnap délelőtt az ünnepélyes tanévnyitón adta át dr. Pusz­tai Ferenc művelődési miniszterhelyettes dr. Krajcsovszki Jó­zsef igazgatónak áz Elnöki Tanács okiratát, melyben a Kecs­keméti óvónőképző Intézetet főiskolai rangra emelték. Az in­tézmény neve ezentúl Kecskeméti Tanítóképző Főiskola. Ez az aktus határozta meg az ünnepség hangulatát, ez tette em­lékezetessé az idei tanévnyitót a részt vevő oktatóknak és hall­gatóknak. • Az új főiskola tanévnyitójának résztvevői. (Pásztor Zoltán felvé­telei) Merénylet Pinochet ellen Ostromállapotot hirdettek ki Chilében (Méh esi Éva felvétele) Hírnévöregbítő napok Sikert aratott a Hírős Napok rendezvénysonoza«ta. Alki Kecskeméten, a városközpontban rendezett «kiállításokat megnézte, az előadások, ta­nácskozások részese volt, dicsérettel halmozta el a szervezőket, rende­zőiket, az ebbeni a munkáiban részt vett városi és megyei szerveik ille­tékeseit. Erősödött a vásárjelleg, igen sok terméket meg lehetett venni; a kertészet valamennyi ágazata bemutatkozott; nem volt tumultus; so­kat áldoztak a szakmának a tanácskozásokon, a termékek bemutatása közben ..., és még sok minden szépet lehetne sorakoztatni. A teljes igazság kedvéért mondjuk ki: akadt nem tetsző dolog is, például 1—2 előadó nem készült megfelelően, a várt igényes előadás helyett rég ismert frázisokat pufogtatobt; a záróíelvonulás lebonyolí­tásán is lehet még javítani. A Hírős Napok e rövid búcsúztatójában magunkról is hadd szól­junk. Két okiból. A múlt hét csütörtökétől a mai lapszámig 42 írás (hír, információ, tudósítás, interjú, portré és riport), valamint 28 fotó jelent meg a Hírős Napokról, csupán egy pótolnivalónk van: a gyógynövény- termesztéssel nem foglalkoztunk. A másik ok: a vásár területén hír­lapárusító pavilon nem volt. Elhatározásunk, hogy a következő hason­ló rendezvényen már ott. leszünk, önálló pavilonban árusítjuk lapun­kat és a többi újságot. A Hírős Napokra érkezett vendégek véleményére is kíváncsiak vol. áunk. S hogy mit mondtak, tanácsoltak? A 3. oldalon közölt összeállí­tásunkból megtudható. Csabai István Merényletet kíséreltek meg Augusto Pinochet chilei elnök ellen vasárnap este — jelen­tették be Santiagóban. A dik­tátor az akció után nyilatko­zatot adott az állami televí­ziónak, hogy ezzel is bizonyít­sa: túlélte a merényletet. El­ismerte, hogy könnyebben megsebesült, és kissé remegő hangon rendkívül hevesnek nevezte a lövöldözést. A me­rényletet követően Chilében ostromállapotot vezettek be. Másfél órával a merénylet után egy férfi több hírügy­nökséggel telefonon azt kö­zölte, hogy az akciót a Manuel Rodriguez Hazafias Front (FPMR) nevű szervezet haj­totta végre. Kijelentette, hogy az akció most nem sikerült, „de legközelebb hem hibáz­nak”. Valamivel később azon­ban állítólag ugyanaz a tele­fonáló felhívta az AP ameri­kai hírügynökséget, és visz- szavonta ezt a bejelentést. A Pinochet tábornok ellen elkövetett merényletkísérlet után a hadsereg és a rendőr­ség egységei valósággal meg­szállták a chilei fővárost. Megkezdődtek a letartóztatá­sok. Santiago egyes negyedei­ben kijárási tilalmat léptet­tek életbe. A helyszíni tudósítások sze­rint az ostromállapot kihirde­tését követően Santiagóban igen feszült a helyzet. A fegy­veres járőrök az utcákon min­den gépkocsit megállítanak és átkutatnak. Santiagói polgári körökben biztosra veszik, hogy a kato­nai rendszer a merénylet után vasököllel lesújt nemcsak a baloldali szervezetekre, ha­nem a mérsékelt beállított­ságú ellenzéki csoportokra Is. Éppen ettől tartva ítélte el az erőszakos akciót hétfőn a legtöbb mérsékelt ellenzéki párt. Tegnapi beszédében Pi­nochet tábornok, valamint a kormány főtitkára is a „mar­xizmus és a káosz veszélyé­vel" ijesztgette a mérsékelt ellenzéket. Egyes vélemények szerint Pinochetnek éppen arra van szüksége, hogy a bizonytalan­ság légköre alakuljon ki, mert ilyen helyzetben rendszerét a káosz egyetlen alternatívája­ként tudná feltüntetni. A merénylet két nappal az­után történt, hogy rendőrök négy embert megöltek és négyszázat letartóztattak Az Allende-kormányt megdöntő véres puccs 13. évfordulója alkalmából e hétre tervezett minden további tiltakozó meg­mozdulás az ostromállapot ér­telmében tilos. A Himnusz és a szavalat, vala­mint a jelenlevő vendégek — köztük Hodossi Sándor, az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bi­zottságának titkára, dr. Geri István, a megyei tanács elnök- helyettese, dr. Bodóczky László, a városi pártbizottság első tit­kára és dr. Mező Mihály, a vá­rosi tanács elnöke — köszöntése után dr. Pusztai Ferenc szólott a Művelődési Minisztérium nevé­ben. Mint mondotta, nemcsak az intézmény, hanem Bács-Kiskun szellemi életének is kimagasló eseménye a megye új főiskolával való gyarapodása. Kecskemé­ten nagy hagyománya van a ta­nítóképzésnek, s nem véletlen, hogy éppen az itteni, az ország legnagyobb óvónőképzője emel­kedett főiskolai rangra. Emlékez­tetett rá, hogy az intézményiem kis részt vállalt egyebek mellett az oktatási törvény előkészítésé­ben, az új óvodai nevelési prog­ram kidolgozásában. 1983-ban bevezették az integrált képzést, az idén végeztek az első, ebben részesült hallgatók. A hároméves tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a színvonalas óvónőképzés­re más speciális képzés is épül­het. Az intézmény szervezeti és tartalmi megújulás küszöbén áll, mely természetszerűen az új ok­tatási törvény közegében zajlik. A művelődési miniszterhelyettes ezután adta át az okiratot, ame­lyet dr. Krajcsovszki József meg­köszönt, s egyben munkatársai és hallgatói nevében is ígéretet tett arra, hogy a főiskola szilárd láncszeme lesz ezentúl is a ma­gyar felsőoktatásnak, s tovább fogja fejleszteni a kecskeméti ta­nítóképzés hét évtizedes hagyo­mányát. Az új főiskolát a magyar taní­tóképző főiskolák nevében dr. Juhász Károly , a bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskola fő­igazgatója köszöntötte. Mondan­dójában külön is kitért a két in­tézmény közötti — az integrált tanító- és óvónőképzés bevezetése kapcsán kialakult — gyümölcsö­ző partnerkapcsolatra. Átadta az Eötvös József-plakettet és az ado­mányozó oklevelet dr. Krajcsovsz­ki Józsefnek, aki ezt követően ünnepi beszéddel nyitotta meg az 1986—87-es tanévet. Kiemel­te, hogy az új oktatási törvény nagy feladatokat ró a felsőokta­tásra. Az intézményen belüli új szabályzatok kidolgozását de­mokratikus légkörű beszélgeté­seknek. vitáknak kell megelőzni­ük, amelyekből oktatók és hall­gatók egyaránt kiveszik majd ré­szüket. Ami az idei elképzelése­ket illeti: az ötventagú oktatói kar képes megfelelő szintű pe­dagógiai munka végzésére, de külső előadók meghívásáról ezen­túl sem mondanak le. Jóllehet a Kodály Zoltán Ének-Zenei Álta­lános Iskolára eddig is támasz­kodhattak, mégis szükséges a gyakorlóhálózat fejlesztése, vagy­is egy műhelyjellegű gyakorló- iskola. A főiskola jelenlegi hall­gatóinak létszáma félszáz híján eléri az ezret. Közülük 401-en nappali, 455-en levelező tagozatos hallgatók, 100-an pedig intenzív továbbképzésen vesznek részt. Az elsős hallgatóknak végezetül gaz­dag, tartalmas, mozgalmas főis­kolai éveket kívánt, majd eskü­tételük után pedagógusjelöltekké fogadta őket. Az ünnepség második feleben kitüntetéseket, jutalmakat adtak át. Abrahám Sándorné intézeti könyvtáros a Kiváló Munkáért kitüntetést, Németh Ildikó har­madéves hallgató pedig a KISZ KB Dicsérő Oklevelét vehette át az egyetemi és főiskolai kultu­rális napdk előkészítésében és szervezésében végzett aktív mun­kájáért. Ezután a tanulásban, kö­zösségi munkában, sportban élen­járók kaptak pénzjutalmat. Meg­ható pillanatok következtek: dr. Krajcsovszki József, a hivatástu­dat és a pedagógushűség elisme­réseként arany oklevelet adomá­nyozott Szamosvári Józsefné, Ber- táné Nőger Ilona, Keserű Ilona és dr. Horváth Petemé ötven éve diplomázott óvónőknek. A főisko- laavató-ünnepség a tanévnyitó óvodások köszöntőjével, valamint a hallgatók műsorával fejeződött be. Ugyancsak tegnap délután tar­totta tanévnyitó ünnepi tanács­ülését a Kertészeti és Élelmiszer- ipari Egyetem Kertészeti Főisko­lai Kara. Dr. Király László fő­igazgató ünnepi beszédében utalt arra, hogy Kecskeméten 91. éve folyik kertészképzés, főiskolai (Folytatás a 2. oldalon.) Talizin Pekingben

Next

/
Thumbnails
Contents