Petőfi Népe, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-08 / 211. szám
ÉVFORDULÓ c\ Százhúsz éve ízületeit George •Cosbus (1866— 1918) román költő és műfordító. Falusi pap fia volt; középiskoláit a naszódi román gimnáziumban végezte, s ennek -irodalmi körében lépett először nyilvánosság elé verseivel, műfordításaival. Félbeszakított kolozsvári egyetemi tanulmányai után a nagyszebeni Trybuna című lap szerkesztőségébe került, » bár akkor még csupán néhány népies versfüzetet jelentetett meg (a lap népkönyvtárában), ott alakult ki költői egyénisége. 1899- től Bukarestben élt. Az igazi elismerést az 1893-ban publikált Balladák és idillek című ' kötete hozta meg számára. Ebben, valamint az azt három évvel később követő Fonalszálak című kötetében az erdélyi román paraszt életének, érzelemvilágának idilli tisztaságú rajzát adja. Költészetének fő jellemzője a román népköltészet formakincsére épített lírai realizmus, és a nemzeti-társadalmi irányzatosság. Az európai népiesség utolsó nagy képviselője volt, s költészete — a román kritika megállapítása szerint — a román falu valóságos lírai monográfiája. * Száznegyvenöt éve, 1841. szeptember 8-án Tápiógyörgyén született Miletz János. Édesanyja, Belányi Magda révén rokonságban volt Katona József csáládjá- val, így a kecskeméti diákévek alatt a Katona családnál lakott. Iskoláit Jászberényben, Egerben folytatta, Győrben fejezte be. 1867-ben történelem-, földrajztanári képesítést szerzett. 1863-tól hét évig tanított Kiskunfélegyházán a gimnáziumban, majd Versecen, Temesvárott, később Budapesten. 1872-ben a délmagyarországi történelmi és régészeti társulatot alakító tagok közé lépett, 1875-ben a társulat titkára, múzeumőre lett, majd 1675—1876 között szerkesztette a Történelmi és Régészeti Értesítőt. Ebben számos dolgozata jelent meg, de munkatársa volt más szakfolyóiratoknak is. Legjelentősebb írása, önálló kötete 1886-ban Budapesten jelent meg Katona József családja, élete és ismeretlen munkái címmel. ö tette először közzé Katona kiadatlan írásait. A kiskunfélegyházi gimnázium Értesítőjében 1867-ben, a Jászkunság című lap 1869. évi 16., 17. számában a gimnázium történetét adta közre. Munkái Miletz Szilveszter, Tárnái, Tamóczkay Iván néven jelentek meg. Rákospalotán 1903. február 15-én hunyt el. MŰSOR Szeptember 8-án, hétfőn MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed « és t órakor: A SHAOLIN TEMPLOM ÉJZENT KÖNTÖSE. Sz., kínai—hongkongi kalandfilm. Árpád mozi: fél 4. háromnegyed A és 8órakor: LÖVÖLDÖZÉS. Sz„ japán film. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10. fél 6 és fél 8 órakor: MACBETH, sz., angol film. I« éven felülieknek. Stúdiómozi: 8 órakor: A KUTYA ÉJI DALA. sz., magyar film. 16 éven felülieknek. Mesemozi: háromnegyed 6 óraikor: gyermekfüzér. „Videomozl: 4, 6 és 8 órakor; HONGKONGI EMBER, sz., hongkongi film. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél * órakor: ZSAROLÓ ZSARUK, sz.. mb., francia filmvlgjáték. 14 éven felülieknek. Központi mozi: szünnap. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 6 és 8 órakor: AZ Elet muzsikája, sz., zenés magyar-szovjet film. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: HAT- Bö ablak. sz.. mb., amerikai krimi. 14 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed A és 8 órakor: INDIANA JONES ÉR A Végzet temploma. Sz.. amerikai kalandfilm. 14 éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 órakor: A LATHATATLAN EMBER. sz.. mb., szovjet film. 6 és 8 órakor: AZ ARTATLAN- fjAG bizonyítása. Sz.. mb., angol krimi. 14 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 6 és 8 órakor: ARANY A TO FENEKÉN. Sz., mb., ÚJ-zélandi kalandfilm. GRAFIKAI IRÁNYZAT, NÉPMŰVÉSZET, VAGY VANDALIZMUS? Falfirkák A falvédők, madárijesztők után ismét Kecskemét adott otthont olyan kiállításnak, amely egy bizonyos művészet alatti kultúrát, Inkább szociográfiai-történeti tanulságokat hordozó „alkotásokat” mutat be. Szombaton nyílt a Magyar Naiv Művészek Múzeumában a Falfirkák című kiállítás, melyen Bakos Zoltán és Kiss Mihály több éves gyűjtésének néhány darabja látható: Budapest területén, falakon, aluljárókban, kerítéseken fotózott, különböző ihletésű, szándékú és technikájú feliratók, rajzok, vésetek. Mint Kovács Ákos etnográfus mondta megnyitó beszédében, a falfirkák összegyűjtésére és bemutatására több okból is szükség van. Egyrészt ezek olyan őszinte megnyilatkozások, melyek hitelesen tükrözik a köztudatot, a közvélemény érdeklődési területeit, másrészt segítséget adhatnak a jövő történészének is ahhoz, hogy egy kor sokszínű valóHÍREK • HÍREK ságát ne csak az úgynevezett nagypolitika szemszögéből mutassák be. A falfirkák művészi értéke erősen vitatható, létezésük azonban semmiképp, így kordokumentumként való megőrzésük néprajzkutatónak, szociológusnak, történésznek egyaránt hasznos. Ezt bizonyítja az is, hogy a Soros-alapítvány jóvoltából a teljes, mintegy háromezer darabból álló falfirka (graffiti) gyűjtemény a Kecskeméti Katona József Múzeumba kerül. A kiállítás október 2-ig látható. H. Z. Szerdától: új autók átvétele Szegeden is • A már vevőkre váró Dáciák. 406 Dáciával várják az első vevőket Már huzamosabb idő óta folytak az előkészítő tárgyalások, s most követték azokat konkrét intézkedések is azért, hogy Budapest, Győr és Debrecen után Szegeden is létesüljön egy regionális vonzáskörű, új autókat forgalmazó bázisa a Merkur Személygépkocsi Értékesítő Vállalatnak. A végleges autóátadó-telep elkészültéig a szegedi Autófer Autójavító és Fémipari Vállalat vállalkozott arra, hogy a helyi északi városrészben lévő leányvállalatnál, a Sárosi utcában megteremti az új gépkocsik forgalomba helyezésének feltételeit. A Csongrád megyei autóértékesítés már korábban kidolgozott szerződésének megkötésére az elmúlt héten, szeptember 3-án. került sor Szegeden. A szegediek felkészültek az új — és ebben a formában még országosan is teljesen újszerű — feladatra. Megszer. vezték a vonatszerelvényeken érkező gépkocsik átvételét, lerakását. Az üzemben várakozó és az irodai részt alakítottak ki az ügyfelek fogadására, bővítették alkatrészraktárukat. Természetesen kiegészítették a leányvállalat eszközeit is az új gépkocsik átvizsgálásához, javításához szükséges célszerszámokkal, diagnosztikai műszerekkel. A közeljövőben bővítik a leányvállalat területét is mintegy 8 ezer négyzetméternyi, 500—600 gépkocsi tárolására alkalmas hely- lyel. Erre azért van szükség, mert a Merkur még az idén kétezer, a továbbiakban pedig évente öt—hatezer új autó szegedi forgalmazását tervezi. Kezdésként 406 új Dácia várja a vevőket Szegeden. A Merkúrtól már kipostázott értesítések alapján először szeptember 10-én, szerdán lehet átvenni itt az új gépkocsikat. A szegedi átvételről természetesen elsősorban a helybeliek, s a Csongrád megyeiek kapnak értesítést, de sorszámuk alapján számíthatnak rá Bács- Kiskunban és Békés megyében élők, vagy még távolabb lakók is. A Dáciák után értékesítenek Szegeden Zastava 1100 GTL típusokat, s később a romániai szerződéskötés és szállítás függvényében Olcitokat is. Z. P. 8 ÉS FÉL Csapadék a járdán VETÉLKEDŐ Ki tud többet a Szovjetunióról? Az 1986/87. tanévre is meghirdeti a középiskolások és a középfokú felnőttoktatási intézmények hallgatói részére a Ki tud többet a Szovjetunióról? című politikai vetélkedősorozatot a Művelődési Minisztérium, a KISZ Központi Bizottsága, a Magyar— Szovjet Baráti Társaság, a Lapkiadó Vállalat és a Szovjetunió című folyóirat szerkesztősége. A vetélkedő célja a Szovjetunió történelmének, jelenlegi ’ életének, a magyar—szovjet együttműködés eredményeinek a megismertetése és a két nép közötti' barátság elmélyítése. Négy-négy fős csapatokkal valamennyi gimnázium, szakközép- iskola, szakiskola és szakmunkás- képző intézet, valamint önálló felnőttoktatási intézmény és tagozat benevezhet a versenybe. A házi vetélkedőket az iskolák rendezik, s mindenhonnan a legjobb csapat jut tovább. A középiskolások ezt követően budapesti kerületi és megyei elődöntőkben, majd a fővárosi és a megyei döntőkben, ezt követően nyolc országos elődöntőben, s 1987 áprilisában a döntőben adnak számot tudásukról. Áprilisban bonyolítják le a felnőttek versenyének döntőjét is. A két első helyezett középiskola három évig használhat egy háromszobás berendezett faházat Balatonberényben. A két második helyen végzett csapat 35 ezer forintot, a két harmadik helyezett pedig 25 ezer forintot kap. A leeiobb nyolc csapat diákjai és a felkészítő tanárok szovjetunió- beli jutalomüdülésre utazhatnak. A versennyel kapcsolatosan a részletesen tájékoztatót és a jelentkezési lapokat a Magyar Nyelvű Szovjet Lapok Olvasószöl- gálata már eljuttatta az iskolákba. s azokat kitöltve november 1-jéjg kell beküldeni. (MTI) NAPTÁR 1988. szeptember 8., hétfő Névnap: Mária, Adrien Napkelte: 6 óra U perc Napnyugta: 19 óra 13 perc Holdkelte: ll óra 01 perc Holdnyugta: 20 óra 51 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Északon többször megnövekszik a felhőzet és ott jelentéktelen zápor is előfordulhat. Másutt túlnyomóan derült, száraz idő várható. Hajnalban helyenként erősen párás lesz a levegő. Az észak- nyugatira forduló szél időnként megélénkül. A hőmérséklet délután 18, 23 fok között lesz. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás Jelenti: Szeptember 8-án Kecskeméten a Jsö- zéphőmérséklet 15,1 (az 50 éves átlag 17,9), a legmagasabb hőmérséklet 23,8 Celslus-fok volt. A napsütéses órák száma 11,7. Tegnap reggel 9 órakor a hőmérséklet 11,1 Celsius-fok, 14 órakor 25,3 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 8,1 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1015.5 millibar, erősen csökkenő. Szeptember 8-án Baján a középhőmérséklet 13,2 (az 50 éves átlag 18,5), a legmagasabb hőmérséklet 22,7 Cd- stus-fok volt. A napsütéses órák száma 11,9. Tegnap reggel s órakor a hőmérséklet 18,7 Celsius-fok, 14 ómkor 24,8 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 5,5 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1815.5 millibar, erősen csökkenő. Csapadék nem volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 36. játékhéten a lottónyeremények — a nyereményilleték levonása után — a következők: 5 találatot 1 fogadó ért el, nyereménye: 5 902 719 forint, 4 talá- latos szelvénye 176 fogadónak volt, nyereményük egyenként 33 538 forint, 3 találata 12 380 fogadónak volt, nyereményük egyenként 477 forint. A 2 talála- tos szelvények száma 254 905 darab, ezekre egyenként 29 forintot fizetnek. (MTI) — Eltűnik a sár. Dunatetétlenen ez év őszén befejeződik az 1983- ban elkezdett útépítési program. A faluban minden utca szilárd burkolatú lesz, amire jónéhány város büszke lehetne. Megyénk | az országos sajtóban A Vasárnapi Hírek tegnapi száma a Baján megrendezett 10. országos boir- és üdítőital-bemutatóról ír — a Coca Cola cég szakemberével beszélgetve. DOLGOZAT Részlet Kovács János 5/b. osztályos tanuló: Az én apám — című dolgozatából: „Az én apám át tudja úszni a tengert, képes arra, hogy keresztülmenjen a sivatagon, legyőzzön egy tigrist, — de leggyakrabban mosogatnia kell, és levinni a szemetet ...” VÁLTOZÉKONY IDŐ Az időjárást nyomon követő olvasók érdekes jelenségre figyelhettek fel: augusztus 20-a óta 4—6 naponként elég szabályosan ismétlődő változások voltak hazánk fölött: lassú melegedés után ilyen időközönként hidegfront érte el az országot, csapadékot és szélerősödést okozva. Az időjárás35 30 25 20 15 10 ▲°c ÜB!' .<23. ffiH m li£>li 3 Szó H Sze Cs nak ez a hullámzó jellege megmarad ezen a héten is. Kezdetben újra több napsütés és melegedés várható, kedden már ismét 20 fok fölötti maximumhőmérsékletekkel. A hét közepén azonban ismét egy hidegfront éri el a nyugati országrészt, s záMÉG LEHET JELENTKEZNI! • A felvétel Kecskeméten, a Simon István utcában készült, de készülhetett volna máshol |s a városban. A járdaszegélyek mellett levő csatornarácsokon ugyanis nem folyhat le a víz: szinte valamennyi eltö. mód ott. (Vagy „vicces” emberek eltömték?) Most még az őszi napsugár előbb-utóbb felszántja a járdán, úttesten megálló esővizet, de kö. zeleg a tél, és akkor majd tükörsima Jégfelületté fagy a lehulló víz, veszélyeztetve az arra haladó gyermekek, felnőttek testi épségét! (Straszer András felvétele) A TIT kecskeméti nyelviskoláiba ezekben a napokban még zajlik a beiratkozás. A Zrínyi Ilona Általános Iskolában, a hagyományos oktatást kedvelőket várják munkanapokon 4—6 óráig, az intenzív tanfolyamra a GAMF-on lehet jelentkezni mun* HÉTFŐTŐL HÉTFŐIG Olcsóbban vásárolhatunk Az Alföldi Tüzép Vállalat kecskeméti telepén'a szakmári méretegyesített, üvegezett ablakok 30 százalék árengedménnyel kaphatók. A kecskeméti Fészek Áruházban a 125-ös, 150-es, 160-as és a 170-es ' fürdőkádak, különböző színekben, 30 százalékkal, valamint egyes gázkazánok 10—45 százalékkal olcsóbban szerezhetők be, amíg a készlet tart. Valamennyi tüzép-telepen 10 százalék árengedményt adnak a VÁÉV-BRAMAC alpesi tetőcserepekre. Kecskeméten a Szivárvány Áruházban tovább tart a lepedővásár, 130 forintos reklámáron. A Kéttemplom közi méteráruház. ban a nyári, mintás dzsörzé 30 százalékkal olcsóbban kapható. A Rákóczi úti lakástextilboltban manadékfüggöny vásár 40 százalékos engedménnyel, amíg a készlet tart. A Petőfi Sándor utcai készruhaboltban fiú 'és lányka iskolaköpenyek 40 százalékos engedménnyel kaphatók, amíg a készlet tart. Kiskunfélegyházán a tanácsháza alatti kisáruházban női pulóverek, pólók, 50 százalékkal olcsóbban kaphatók, ugyancsak amíg a készlet tart. (X) K UPOLÁ BEEMELÉS Ritka pillanatot sikerült megörökíteni fotóriporterünknek a* elmúlt hét végén. Kecskeméten* a Móricz Zsigmond utca és Szabadság tér sarkán épülő ház tornyára a Dutép dolgozói ráemelték a rézlemezzel borított kupolát. Ezzel a tetőszerkezet gyakorlatilag elkészült. (Méhesi Éva felvétele) Holnapi lapszámunkból J A negyedik oldalon, a I Gyermekélet — gyermekévek összeállításban megismer- kedhetünk három olyan kecskeméti diákkal, akikre büszkék vagyunk. Ugyanitt — A szenzációt is tálalni keilí — címmel írunk a műcsarnokbeli plakátkiál- HtásróL Pénzügyőr és tanácsi főelőadó kíséretébe!) néztünk utána a vendéglátásnak. Hogy milyennek találtuk a megyeszékhelyen, erről szól a Kocsmás reggelek című riport, az ötödik oldalon. Publicisztikánk témája az állattenyésztés. | porokra, szélerősödésre, jelentős lehűlésre lehet számítani. A talajnedvesség átlagos értékei a szántóföldi vízkapacitás százalékában Bács-Kiskun megyében 0—50 cm-es mélységben 50—60, 50—100 cm-es mélységben 35—45. kanapokon reggel 8-tól fél 5-ig. A félintenzív, péntek délutáni, illetve szombat délelőtti elfoglaltságot jelenítő ..tanfolyamot közép- iskolásoknak szánják, abban az esetben indítanak felnőtteknek is, ha lesz elegendő jelentkező. Antilopok a győri vadaskertben Először érkeztek antilopok a értük cserébe. Ugyancsak az utób- győri vadaskertbe. A közepes tér- bl állatokból küldenek rövidesen metű afrikai antiloppárt a bérli- , ,,, ,, . .. ni állatkertből kapták, s pelikft- a Pozsonyi állatkertbe, mégpedig nokat, rackajuhokat küldenek kengurukért. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságán*]« napilapja. Főszerkesztő: úr. Sztrap&k Ferenc Főszerkesztő-helyettea dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger AndráJ igaagatA Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/8. 8801 Telefon: 27-81.1 Telexszám: 26-218 bmlv It Terjeszti a Magyar Po»t* Előfizethető a hlrlapkézbesftű postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dfj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 129.— Ft. félévre: 2S8,— Ft. egy évre: Slí,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdá' ofszet rotációs eljárásai Kecskemét, Külső-Szegedi út 8. 8001 Telefon: 28-777 Igazgató: Birkái Bál* HU ISSN «111—*99» 1