Petőfi Népe, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-27 / 228. szám
Új sorozatot indítunk, melynek címe: A Petőfi Népe albuma. Tulajdonképpen nem is a mi albumunk, hanem a megkérdezetteké. Ismert megyebeli írók, művészek, izgalmas életpályát maguk mögött tudó emberek nyitják ki fotóalbumukat, hogy egy-egy fénykép kapcsán felidézzék emlékeiket. Elsőként Zsigray Julianna írót — akinek nemrég jelent meg a Tőr és paróka című regénye a Móra Könyvkiadónál — kerestük fel kiskunhalasi otthonában. 1908-ban született Törökszentmiklóson, és ott töltötte gyermekkorát. Népes családban nőtt fel. Ifjúsága már a fővárosban telt el. Nem gondolt arra, hogy író legyen, énekelni szeretett volna. Életében nagy változást jelentett, hogy 1929-ben az Új Idők novellapályázatának első diját elnyerve a lap munkatársa lett. 1930-tól hosszú ideig a Singer és Wolfner Kiadó lektora volt. 1944. március 19- én, Magyarország német megszállásakor megtagadta a további munkát és ezért bujkálnia kellett. 1940-ben filmforgatókönyvet írt Kalmár Lászlóval közösen, Tóparti látomás címmel, mely nagy sikert aratott. Novellái angol és osztrák lapokban is napvilágot láttak. Népszerűségét bizonyítja, hogy müveit szinte minden korosztály olvassa. Történelmi művei olvasmányosak, elsőrendű ismeretterjesztő alkotások. Zeneszerzőkről, muzsikusokról írott életrajzi regényei is népszerűek. (Sugár úti palota, Tragikus keringő). Művei maradandó értékű elemzések, tudósítások a magyar társadalomról, a középosztály világáról. Munkája hézagpótló, nagy közönségigényt elégít ki. Müveit Férficél; Szüts Mara házassága; Pacsirta énekel; Egy férfi, két nő; Utolsó farsang; Marci; Csillagos ég; Erzsébet magyar királyné; Kristáíymuzsika; Féltékenység; Ég az Alföld; Lázadó; Két világ; Sugár úti palota; Tragikus keringő; Tékozló élet; Visszhang; Májusi eső; Hűség; Csendességi fogadalom; Merénylet Napóleon ellen; “Távoli fény; Tőr és paróka. rr KEVÉS EMLÉKEMET ŐRZI KÉP ff T/'iskunhalas modem lakó- telepén találok Zsigray Julianna íróra. Cseppet -sem nyugodt környezetben él, karnyújtásnyira a vasútállomás. A nyitott ablakon beszűrődik minden zaj, ha a hangosbemondóra figyelnék, hamarosan megtanulnám a menetrendet. Budáról költözött Halasra, több mint egy évtizede. Igazi parasztházra lelt a városközpontban. Ez is a múlté. Tízemeletes lakótömb magasodik a helyén. Pedig az ódon ház csábította Halasra. Zsigray Julianna lakásában régi bútorok sorakoznak. Múltidézők. Kényelmes fotelban foglalunk helyet. Az album is előkerül, pontosabban egy kicsi ládika, melyben fényképek lapulnak. — Véletlenül maradt néhány kép. Válogassunk belőle — mondja az író. — A budai lakásunkat a háború alatt kifosztották, az ittenit pedig már lebontották. Kevés emlékemet őrzi kép. Az életünket féltettük akkor. Maga szerencsés nemzedékhez tartozik, nem ismeri azt a korszakot. Valamelyik szekrény mélyén kutathatnánk egy gyermekkori fotográfia után. Találnánk olyat is, amely lovon ábrázolja a kislány Zsigray Juliannát. — Hagyjuk azokat az éveket, jó, hogy elmúltak — kér. — Tizennyolc esztendős voltam ezen a képen — emlékezik. — Első báli ruhámban örökített meg a fényképész. A Vigadóban rendezték meg a Széchenyi- bálat, ahová igen nehéz volt bejutni. Nagy-nagy izgalom előzte meg ezeket az összejöveteleket, én is izgultam, mint első bálozó. Fehér ruhát illett felölteni, tollas estélyi köpenyem is volt. Vidéken éltünk ez idő tájt, Török- szentmiklós közelében, egy pusztán. Mivel meghívóm volt a fővárosi bálra, elmentem. Persze, kísérettel kellett ilyen helyeken megjelenni, szülővel vagy idősebb testvérrel. Kár, hogy az Opera-bálról nincs képem. Fergeteges kavalkád volt, olyankor megemelték a nézőteret a színaddal egy magasságba, onnan időn jöttek be a jelmezes felvonulók, operaszereplőknek öltözve. Nagy siker volt. Ha jól tudom, két ilyen bálát rendeztek mindössze. — Gondolom, barátságok, szerelmek is szövődtek ezeken az összejöveteleken. — Igen, itt illendő volt ismerkedni. Ezért is volt jó a bál. Emlékszem, az egyik rendőrtisztbe minden lány szerelmes lett. Vonzó jelenség volt. Ellenpárja egy páncélostiszt, szintén jóképű fiatalember volt. — Ez a kép reklámhoz készült — válogat tovább Zsigray Julianna. — 1937-ben jelent meg az Erzsébet magyar királyné című regényem. Angolra is lefordították. A fotó a belső borítóra készült, mint ma is szokás. — Már akkor sikeres regényeket írt. Olvasóitól kapott-e leveleket? — Kaptam. Egy osztrák műfordító küldeményeit meg is őriztem. Egy előfizetőnk — az Új Időknél dolgoztam akkor — nagy bánatában keresett fel: öngyilkos lett a fia. Megkíséreltem megvigasztalni, de én fakadtam sírva, s ő vigasztalt. Ettől kezdve szinte lányának fogadott, állandóan jelentkezett, írt, küldözgetett ezt-azt. Ott van egy terítő — mutat az asztalkára —, azt is tőle kaptam. Megható dolgok ezek ... Most ugyancsak gyakran becsöngetnek hozzám az olvasóim. Könyveimet dedikál tátják. Tudják, hogy itt élek a városban. Rendesek, jók errefelé az emberek, azért is költöztem ide. A kétszázéves parasztházamat bájos kertjével együtt sajnálom. De mit tehetek? — Még egyszer nézem a fotót. Itt már kész regényírónak számított? — Pechemre, már ismertek. Ennek külön története van. Csitri lány koromban sokat vitatkoztam édesanyámmal. Egyszer például fogadtunk egy százasban, hogy tudok-e vagy sem regényt írni. Azt mondtam, nem nagy ügy, csak jó sztori kell hozzá. Történetem volt, ám eszem ágában sem járt, hogy író legyek. A regény megszületett, drága anyám elvesztette a foga- dástvA kézirat fiókba került... Az Új Időkben mindig közöltünk folytatásos regényt. A szerkesztő megfeledkezett kötelességéről, ijedtében ide-oda kapkodott, regény után futott. Megkérdezett engem is, miket írtam korábban. Mondom, hogy a Szüts Mara házassága itt lapul a fiókomban. Felkapta, közölte. Olyan nagy sikere lett, hogy a folytatását is meg kellett írnom. Aztán még egyszer. így lett három kötet belőle. Szépen besoroltak a rózsaszín irodalomba. Meddig tartott ez a skatulya? 1954-ben kötött velem szerződést Tardos Béla, hogy zenei életrajzokat írjak. Három témát kaptam. A Sugár úti palota nyolc, a Tragikus keringő öt kiadást ért meg. Megváltozott a rólam alkotott kép. A zene megmaradt szép szenvedélynek, az írás lett a kenyerem. A kiadó minden évben kért regényt. — Valószínűleg nyári pihenés idején kattant a fényképezőgép, lubickolás közben örökítette meg az írót. — Gyakran jártunk a Dunára Pesten és vidéken egyaránt. Régi barátom a Duna. A napfény, a víz, a nyugodt környezet igazi kikapcsolódást jelentett. A korábbi nyarakat általában otthon kellett tölteni, aratás, cséplés idején nem lehetett ide- oda utazgatni. Amikor önállóvá váltam, a tengerhez is eljutottam. Hamar elkerültem a szülői háztól. Mint ismeretes, az Új Idők novellapályázata hozta meg számomra a sikert. Tizenkét jelentkező alkotását adták közre, jeligésen. Én három novellával szerepeltem. Az olvasók szavazata alapján kaptam első helyezést. Rögtön adtak állást is. Gondolja csak el, az Új Időknél dolgozhattam, fizetést kaptam! Olyan emberek vettek körül, mint Herczeg Ferenc, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Márai Sándor, Hunyady Sándor... Picinek éreztem magamat mellettük. Kosztolányi azt mondta — az ő fénylő mosolyával: mindennap kell egy sort írni, nehogy elfeledjük az írást. Megjelent a lapban egy versem, s Kosztolányi Budáról bejött a szerkesztőségbe, hogy lássa, ki a versíró. Nincs olyan fényképem, ami a redakcióbán készült volna. Slapajt különben sem fotografáltak. Egy jól megszerkesztett mondat sokkal fontosabb volt. Hiszen nekünk csak betű jutott. . . — Sok barátja volt? — kérdezem, s máris előkerül egy megsárgult kép Kapuváry Zelmáról. — Zelma az Opera kosztümjeit tervezte. Jó barátnőm volt. Filmforgatókönyveket is írtam akkoriban, színészekkel, zeneszerzőkkel, rendezőkkel kerültem kapcsolatba. Fényes Szabolcs és De Fries Károly szerezte első filmjeim zenéjét. Bulla El: ma, Jávor, Bilicsi, Karády Katalin, Latyi, Rajnai, Páger, Tolnay Klári, Simor Erzsi. . . Nagy sztárok, igazi egyéniségek voltak. — Nemrég jött haza Pestről, kórházban feküdt... — Igen ... — hosszú hallgatás, majd mutat egy fotót. — Itt is betegen feküdtem az ágyban, de hogy miért fényképeztek le, nem tudom. A jobb sarokban lévő polcom itt hever a szekrények mellett, a betonfalba nem lehet szöget verni, azért maradt talonban. Egyszer agyhártyagyulladást kaptam, szerencsére nem hagyott nyomot. Most is gyengélkedem, de ezt ne írja le, attól nem gyógyulok meg . . . □ □ □ Becsukjuk az albumot. A múltból a jelenbe térünk. Megkérdezem, mit alkot mostanában. Minden esztendőben ír valamit a szigligeti alkotóházban. Az idén ott egy regényt kell befejeznie... Borzák Tibor
