Petőfi Népe, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-27 / 228. szám
művelődés A kecskeméti színház új tagja: Ambrus Asma A BIZAKODÁS AZ ALAPJA A JÓ KÖZÉRZETNEK A Zója utcában próbálják a Sybillt, ott találja meg — világosítanak föl a titkárságon, amikor is a színházhoz szerződött új tagok egyike, Ambrus Asma után érdeklődöm. Nem sok időnk van, mondhatnám villáminterjú- nyi. Feszített a munkatempó, a táncmestert nem hatják meg a néhány perccel hosszabb szünetet kérő pillantások. — Furcsa neve is érdekli az olvasókat. . . . — Kínai eredetű női név, illatos füvet jelent és valaminek a kezdetét. Még általános iskolás koromban az amatőr színjátszó csoportban egy Weöres-darabot adtunk elő, s én voltam a hősnő, akit Asmának hívtak. Rajtam ragadt, ez lett a becenevem. Később hivatalo- f|; san is kérvényeztem a néwi- < jr selést, s a legnagyobb meglepetésemre engedélyezték is. M így Ambrus Erzsébet Asma vagyok, — az utóbbi aláhúzva. * E • — Most került új tagként a kecskeméti színházhoz. Ilyenkor meg szokták kérdezni: mi vonzotta a társulathoz? — Az igazgató személye. Nagyon régóta ismerjük egymást. Már nyugdíjas volt, amikor látott bennünket Horváth Károllyal egy önálló estünk premierjén az Arany János Színházban. Bemutató után odajött hozzánk, s azt mondta, ha lenne színháza, szerződtetne bennünket. Hát, ilyen egyszerű volt. — Gondolom, a színidirektor személyén kívül más is latba esett. — Igen. Egy teljesen új színház, egy új társulat mindig vonzó. Mondhatnám, élteti az emberben a reményt, hogy itt valami nagyon jót lehet csinálni. — Igaz, hogy a társulat új, viszont nem a legszerencsésebbek a körülmények. Tudom, valamennyi frissen ideszerződött művésztől megkérdezhetném: nem riasztották a színház nélküli színházzal járó kellemetlenségek? — Hogy nincs épület, nem tántorított el bennünket. Az a fontos, hogy az igazgatóban és a társulatban higgyen az ember. Tudtuk mire számíthatunk, így készültünk. A kecskeméti színház persze gyönyörű, jó lenne, ha minél hamarabb ott játszhatnánk. — Kanyarodjunk vissza egy kicsit a múlthoz. Olvastam a színház műsorfüzetébe írt bemutatkozó soraiban, hogy Bács-Kiskun megyében született, vagyis félig-meddig hazajött Kecskemétre. — Dunaegyházi vagyok. Az általános iskola elvégzése után elkerültem a szülői háztól, hiszen ott helyben nem volt lehetőség továbbtanulásra. Szinte mindegy volt, hová megyek, ha már nem maradhattam otthon. Néhány osztálytársam Budapestre, élelmiszeripari szakközépiskolába jelentkezett, én is csapódtam hozzájuk. Az eredeti szakmám pék. — Vagyis vargabetűvel került a színpadra. '— Már otthon is minden lében kanál voltam az iskolában. Az irodalmi színpadot, a versmondást folytattam a középiskolában is. Kiváló magyartanárom volt. Játszottam a Magyar Néphadsereg Központi Klubjának színjátszó csoportjában, jártam Surányi Ibolya színházbaráti körébe, tagja voltam a Szkénének Keleti István idejében, majd vele együtt mentem a Pinceszínházhoz. Eközben többször próbáltam bejutni a színművészeti főiskolára, de nem sikerült. Felvett viszont Kazán István igazgató a Gyermekszínház operettstúdiójába. Ott is maradtam. Most már olyan papírom van, mintha főiskolát végeztem volna. Jó néhány darabban játszottam. A Tom Sawyer- ben, az Aranykulcsocská- ban, az Egy szívdobbanás felében, — hogy csak egy- kettőt említsek. — Vagyis a gyermekdarabok után, már valami másra vágyott. — Úgy érzem, ha nem lett volna ez a lehetőségem, akkor is eljöttem volna. Sokat játszottam, sokfélét — kutyát, néger kisfiút, majmot — de végül is mind hasonlított valamiben egymásra. Ez persze nem jelenti azt, hogy elegem volt belőlük. — Itt milyen szerepek várományosa? — Kettős szereposztásban játsszuk a Sybillt, az egyikben a szubrett szerepét kaptam. Amit még biztosan tudok, az Nyilas Misi a Légy jó mindhaláligból. Mindkettőnek nagyon örülök. Ezek mellett lehetőséget kaptam arra, hogy továbbra is fellépjek Budapesten a Reflektor Színpadon és a Játékszínben. — Ha a színész feladatot kap, az már fél siker. Egyébként milyen a közérzete? Befogadták-e az újakat a kecskeméti színház régi tagjai? — Mindent megtesznek, hogy jól érezzük magunkat. Az új színészházban kaptunk lakást. A társulat még igazán nem jött össze, rövid időt töltöttünk eddig együtt. A befogadással nincs probléma. Mindenki azt szeretné, hogy jó színházat csináljunk. Ez a bizakodás az alapja jó közérzetünknek. Kormos Emese ^ KISS BENEDEK Őszülő föld Madarak tébolydái az erdők, az ősz, arany kalitka, rájuk zárul. Ülök fagyökéren, nézek egy felhőt — unottan úszik el a láthatárról. Zúgnak a madarak. Mint hordóból must, torkukból kiforr habzón az ének. Bennem is ébred egy távoli ritmus Levelet pottyant a fa — ürüléket. Alkonyul. Aggastyán-arccá szürkül az égbolt, kiveri csillag-borosta. Unokája, a Föld, lábainál ül. Haja ősz, szeme albínó — vörösük csipkebogyók pirossá. Könyvespolc RÉGI KALEVALA Időről időre fellobban a vita a zenei világbin: hogyan szólhatott egykor, több évszázaddal ezelőtt egy ma is ismert mű? Vannak előadók, akik megpróbálják felidézni az eredeti hangzást, és a közönség soraiban is sok híve akad a korhű játékmódnak. Ám azt már sosem tudjuk meg, hogyan hangzott ez Beethoven vagy Liszt előadásában. A népzenéből is csak az utolsó pillanatokat, az elmúlt évszázadot sikerült úgy-ahogy megörökíteni. Amire a zene nem ad lehetőséget, az irodalom útján megközelíthető. A régi alkotások egymást követő fordításából képet kaphatunk, milyennek látták, hogyan tolmácsolták ugyanazt — különböző korszakokban. Egy nemrég megjelent kecskeméti könyv is ilyen élményt kínál. A közismert finn népi eposz, a Kalevala tizenkilencedik századi magyarítását. Reguly Antal fordítástöredékét a helyi Magyar—Finn Kulturális Egyesület tette közzé Régi Kalevala címen. A nyelvrokonságot kutató tudós az Akadémia támogatásával több gyűjtőutat tett a finnugor népek lakta területeken. A múlt század negyvenes éveinek fordulóján majd két évig Finnországban tartózkodott. Valószínűleg ekkor fogott a Kalevala lefordításához. Kézirata, mely az első két éneket és a két másik ének töredékét tartalmazza, kalandos történetü. Eredetije csak 1908- ban bukkant fel rövid időre, majd ismét eltűnt. Az utókornak csupán egy kézzel írt másolat őrizte meg a munkát. A mostani kiadvány számára A. Molnár Ferenc, a debreceni egyetem tanára gondozta és látta el bevezetővel a harminc oldalnyi szöveget. Kedv emelkedik keblemben, Gondolat ébred agyamban, Kedv énekekhez kezdeni. Elmúltakat említeni, így kezdi Reguly a Kalevalát. Mi adja fordítása értékét? Először hangzik fel nála a finn eposz magyarul, a legrégibb nyelvet használja a fordítók közül. Igaz, ez már a reformkor, a nyelvújítást követő évtizedek hangja. Mégis képes kiváltani a mai olvasóból az érzést: mintha az idők távolából szólna hozzánk. Hozzájárul ehhez, hogy Reguly az eposz egyik legkorábbi, épp százötven évvel ezelőtt megjelent kiadását használta, a Régi Kalevalát. (Innen a cím is.) A későbbi négy teljes magyar átültetés a későbbi, kibővített kiadásokból készült. A Régi Kalevala hangulata az eredeti forrást idézi, s nem csupán a vájtfülűeknek érthető, önmagában is élvezetes olvasmány. Kétségtelen szakmai jelentősége is van e kétezer példányban megjelent könyvnek. (Tiszteletdíj nélkül készült, nyolc hónap alatt, a Kecskeméti Városi Tanács és a Petőfi Nyomda hathatós támogatásával.) Olyan müvet tesz az érdeklődők szélesebb köre számára is elérhetővé, mely eddig egy kis példányszámú szakfolyóirat régi évfolyamában aludta csipkerózsika- álmát. A Magyar—Finn Kulturális Egyesület fennállásának két éve alatt két kötetet adott közre. A sort szeretnék tovább folytatni. A finn kultúrához kapcsolódó, tudománytörténeti jelentőségű művek megjelentetését tervezik, ezzel is tovább építve a két testvéri nép kapcsolatait. Lovas Dániel 1986. szeptember 27.
