Petőfi Népe, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-20 / 222. szám

1080. «September CO. • PETŐFI NÉPE • X Gazdaság és közérzet írta: Siakolczai Pál, a megyei pártbizottság titkára A megyei pártbizottság legutóbbi ülésén es Idén •sár harmadik alkalommal füsté napirendjére Bács- Kiskun gasdaaági helyseiének elemaését. A termeld. rilUlalok teljesítményének és a lakosság életkörül­ményeinek alakulása szorosan összefügg a belpoliti­kai helyzet jelenségeivel és a közhangulattal. Ugyan­akkor Báct-Kiskun lakosságának gazdasági aktivi­tását, munkája termelékenységét és eredményessé­gét számottevően befolyásolják a külső és belső po­litikai események, m gazdálkodó szervek termelési és értékesítési lehetőségei. Másfél évvel ezelőtt, pártértekezletünk idején olyan összegezés és feladatrarghatározás készült, ami reálisan vette számba az eredményeket, és ezekre alapozva új célokat tűzött ki. Eszerint szabja meg a VII. ötéves területfejlesztési terv a változások követendő Irányait. BÁCS-KISKUNT KÉPVISELTE A HUNGAROLÓGIAI KONGRESSZUSON Acél önismeretünk elmélyítése Beszélgetés dr. Bognár Andrással, a megyei könyvtár tudományos fő munkatársával A közelmúltban tanácskozott Bécaben a nemzetközi hungarológiai kongresszus. Az ötnapos tanácskozáson csaknem valamennyi európai országból és a tengeren túlról több száz magyar nyelvvel, irodalom­mal, történelemmel, néprajzzal foglalkozó kutató vett részt. Megyén­ket dr. Bárth János, a kalocsai Visky Károly Múzeum igazgatója ést dr. Bognár András, a megyei könyvtár tudományos főmunkatársa kép­viselte a rangos tanácskozáson. A konferencia céljáról, hasznáról, nemzeti és nemzetközi hatásairól beszélgettünk Bognár Andrással. Az ösztönzés szerepe Lakosságunkat éppen az fog­lalkoztatja a legjobban, hogy sem tavaly, sem az idén nem kö­vetkezett be például a munkafe­gyelemnek az a javulása, ame­lyet a XIII. pártkongresszus szükségesnek tartott a célok ki­tűzésénél. Alappillér a hatéko­nyabb munkaidő- és eszközki­használás, a fegyelmezettebb munka. Ezek a terv végrehajtá­sának rendkívül fontos eszközei. A dolgozók mindinkább közvet­len részesei a politikai döntések­nek, tehát jól tudják, hogy e nél­kül nem érhetjük el a tervcélok egy részét. Ennek tudatában kell cselekedni is — beosztottaknak és vezetőknek egyaránt! Az elmúlt másfél évben a párt- és tanácsi választásokon, majd a szakszervezeti, a nép­front- és az ifjúsági mozgalom nagyszabású rendezvényein való­ban megélénkült a politizálás. A kijelölt vállalatok áttértek az új irányítási formára, vállalati tanácsok, választott vezetőségek alakultak. A felnőtt lakosság és az ifjúság többségének alkalma nyílt hozzászólni azokhoz a fel­adatokhoz, amelyek végrehajtá­sához később közreműködésüket kérték. Ma már tudjuk, hogy az egyetértő hozzászólásokat, a moz­galmi és önkormányzati fórumo­kon kifejtett támogató vélemé­nyeket nem mindenütt követte az aktív végrehajtás, a fegyel­mezettebb munka. Nem szabad azon vitatkoz­nunk, hogy a rendcsinálást me­lyik szinten kell kezdeni. Felada­tunk a XIII. kongresszus határo­zataiból adódó megyei, helyi feladatok teljesítése. Nem helyes, ha-" arra várunk, hogy valaki fe­lülről értelmezni fogja helyet­tünk: lehetséges-e a kitűzött cé­lokat elérni? Az is nagy baj, ha folyton a külső feltételekre há­rítjuk a felelősséget az elképzelt- nél kisebb fejlődés miatt. A Politikai Bizottság és a Mi­Bizalmatlanul tájékozódtam munkám során az olyan isko­lákban, ahol a diákok egy része sohasem hallott az intézet név­adójáról. És érdeklődését sem ébresztette senki! Se tanár, se diáktárs, se ifjúsági szervezet! Elszomorodva találgattam: mi­lyen színvonalú lehet a hazafias nevelés, ahol az iskola nemzeti hőssé, a tudomány bajnokává, olimpiai győztessé emelkedett egykori tanulójáról egy szót sem hallottak a mai utódok. Miféle ónkormányzat, iskolai demokrá­cia bontakozhat ki ott, ahol a fe­ledés pora takarja a ma is ha­sonlóra ösztönző régi szokásokat? Az ősi diákvárosok találkozói­nak megszervezése, a Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség kissé meg­késett, ám eléggé nem méltatha­tó kezdeményezése. Értékmentés, értékteremtés! Kecskemét joggal csatlakozha­tott a három esztendeje meghir­detett akcióhoz. Az emlékezés, a kutató szenvedély vödrei máig ható, napjainkban is hasznosít­ható hagyományokat hoznak a hírős városban is a felszínre. Példaként a múlt századi jog- akadémistákat említem. — S hány órát tanult napon­ként Móric bácsi? — kérdezte Emmácska (a Jókai szállásadójá­ra emlékeztető) Mántay Móric inzsellértől a Kiskirályok Az egy »zál okos ember című fejezeté­ben. — Délelőtt kettőt, délután ket­tőt. Bizony, a XIX. század köze­pén kevesebb tudománnyal trak- tálták a diákokat, mint a kétez­redik év felé közeledve. Többet bíztak a családra, a diákközös- •égekre, a tanulókra. Csipeges- *e össze a szükséges ismereteket, ahol tudja. . Aligha a megszépítő messzeség mondatja velem: a fennállását a XIX. század harmincas éveitől. nisztert&nács munkafegyelem­szilárdító határozatainak végre­hajtásával sem kell addig várni, amíg megjelenik a minisztériu­mok, főhatóságok és tanácsok sok­sok végrehajtási utasítása, szapo­rítva az egyébként is óriási tö­megű rendelkezést. Eddigi gya­korlatunk bizonyítja, hogy a ha­tékonyabb, szervezettebb, fe­gyelmezettebb munkának a fel­ső- és középszintű jogi, illetve közgazdasági szabályozás csak egyik feltétele. A megyei és he­lyi politikában a mainál sokkal nagyobb szerepet kellene adnunk a helyi ösztönzésnek, a munka­teljesítmények és a minőség ja­vításában való közvetlen érde­keltségnek. Ahol ez sikerült, kifejezetten nagy húzóerőként hatott a dol­gozók aktivitására, a teljesít­ményre, a közszellemre, sőt, az öntudatra. Látva a nehézségeket, a Szakszervezetek Megyei Taná­csa — együttműködve a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályával — szervezetten, ki­advány formájában is megis­merteti a leghatékonyabb ösz­tönzési módszereket. Például Bácshús, Bácsépszer Követésre érdemes érdekelt­ségi rendszereket dolgozott ki például a bajai Bácshús és a kecskeméti Épszer Vállalat. A magyar élelmiszeripar, illetve az építőipar legmagasabb jövedel­mezőségi színvonalon dolgozó vállalatairól van szó: a munká­hoz szigorúan hozzákapcsolt ke­reseti lehetőségekkel tudták el­érni a jó teljesítményt és a ma­gasabb hatékonyságot. Ugyanak­kor bebizonyították, hogy ezek­ről a fogalmakról nemcsak be­szélni lehet a megyében, hanem a teljesítmények szerinti diffe­renciált elismerés mellett akár népszerűtlen intézkedéseket is végre kell hajtani, ha a gyenge Tatai András professzor műkö­désének kezdetétől számító jog­akadémián éltek a lehetőséggel: az értelmesebb és élelmesebb if­jak diákkaptárrá formálták a tanintézetet. Majd mindenki hor­dott bele valamit a tudomány kincseiből, az életszépítő művé­szetekből, gyakorlati tudniva­lókról, s valamennyien mézelhet­tek a közösből. A centenáriumi kiadás 91. kö­tetében így emlékezett vissza Jó­kai Mór kecskeméti diákoskodá- sára: „A fődolog az volt, hogy testben-lélekben életrevalókká legyünk. S most is azt mondom, hogy a kecskeméti rendszer na­gyon jó rendszer volt. Egyik­másik diák a zenészeihez értett. Ez nekem nem kellett. De annál jobban tetszett Gyenes Palinak, ö kürtöt fújt, két unokatestvére prímhegedűn és gordonkán ját­szott ... Rendes zenekara volt az iskolának." Színpadi pályafutását is: a kecskeméti ókollégiumtól ere-, dezteti: „Műkedvelő társaságot ütöttünk össze: előadtuk a főis­kolai könyvtár javára először a ’Szerelem és champegneit’, azután egy másik darabot, aminek a ne­ve már nincs a fejemben, ha­nem azt tudom, hogy én egy Se- licour nevű bonvivánt játszottam benne... A harmadik előadá­sunk Kotzebue ’Zűrzavara’ volt. Ott már én voltam a primo amo­roso.” A regényírónál két évvel fia­talabb Garzó Imre emlékei ösz- szecsengenek Jókai élményeivel. „Ritka ifjú volt, aki azon kívül, hogy csak stúdiumát odaadással tanulta, valami más foglalkozást ne gyakorolt volna... az önkép­zés igyekezete sarkallta a leg­többeket ... Volt a collégiumi fia­talságnak szavaló és műkedvelő társasága s olvasó köre, 6 ezek­nek tevékeny tagja volt." A diákok kéziratos lapokban terjesztették eszmefuttatásaikat, verseiket. A „Kóbor”-t körmöl- ték 1835-ben. A Bállá Ignác és munkavégzés vagy fegyelmezet­lenség keresetcsökkenést, fegyel­mit vagy elbocsátást tesz szüksé­gessé. Ez szervesen összefügg az előbb említett öntudattal. El kell jutnunk oda, hogy aki gyengéb­ben dolgozik, hiányosan teljesí­ti feladatát, az ne büntetésnek érezze a prémium elmaradását és a kisebb keresetet, hanem lássa be, hogy az élenjáró társait kö­vetve kereshet többet, élvezhet nagyobb megbecsülést. Mai, el­lentmondásos fejlődésünk idején szorosan összetartozik az ösz­tönzés, érdekeltség és öntudat kérdése. A legtöbb megyei gazdálkodó szervezet igenis szolgálhat boldo­gulást elősegítő és a teljesít­ménytől függő garanciákkal — ha a vezetők és beosztottak értik a párt politikáját és annak szel­lemében szervezik és végzik el a munkát. Mindaddig azonban, amíg a teljesítménytől eltérő, magasabb keresethez is hozzá le­het jutni lógással és ügyeskedés­sel, addig a dolgozók tudata tö­megesen nem tükrözi a valósá­got! Reális helyzetüknél kedve­zőbb életkörülményeket élvez­nek mindazok, akiknek a mun­kaideje egyáltalán nincs kitöltve hasznos tevékenységgel. Sajnos, nem csökkent a nem termelőerő, nem alkotó, szellemi dolgozónak csak erős fenntartásokkal nevez­hető alkalmazottak száma. Gyorsabb mozgósítással Aligha kétséges, hogy a terme­lőmunka társadalmi jövedelmé­ből a szükségesnél jóval több nem termelő alkalmazottat kell eltartani, ami nem vigasztaló a politizáló, becsületes dolgozók számára. Vezetőktől is halljuk, hogy sok az alkalmazott, mégis igen kevés helyen járt ered­ménnyel a „leépítés”. A legrit­kább a saját elhatározásból tör­ténő alkalmazotti létszámcsök­kentés, sokkal jellemzőbb a fel­ső utasítás, vagy éppen a szaná­Burgyán Sándor szerkesztésében kiadott diáklap „a nemzeti nyelv föllábadását” szolgálta. Kritizá- lására alapították a Rostát, amely tudományos közlésekre is vállal­kozott. Tóth Ferenc, a későbbi Pálma szerkesztője kétség és re­mény között hánykolódott. Az utókor számára különösen érté­kesek az egykori diákéletről tu­dósító írások. Noha korábban a kocsmázást és a színházbajárást egyaránt tiltották, a Pálma rend­szeres színházi kritikákat is kö­zölt. Bizony sok diák csak azért ment Thália templomába, hogy o rég nem látott kedvesét megpil­lanthassa, s néki néhány repülő sóhajt küldhessen, vagy legalább reá, habár észrevétlenül is sokat jelentőleg kacsinthasson." A Pesti Divatlap is fölhívta a figyelmet a Korány címűre. A már nyomtatott fejlécű Calliopé- ről Toldy Ferenc, az Akadémia titoknoka Szilády Károly nyom­tatómestertől értesült. Az Athe- nalum is dicsérte próbálkozásai­kat. A már említett Garzó Imre élénk sportéletről is beszámolt önéletrajzi kötetében. ;, Szabad délutánokon öt-hat pajtás össze­állóit, hogy kigyalogoljanak Mu- raközyék messze szőlőjébe ... tr­lási bizottság javaslata utáni cselekvés. Politikai helyzetünk értékelé­sénél megkerülhetetlen az ellent­mondásos jelenség: a főmunka­helyen kapott kereset mellett a lakosság nagyobb része más mó­don is jövedelemhez jut, és ez utóbbi megszerzésére — úgy tű­nik — a főmunkaidőben is tar­talékolja az energiát. Ezt sem le­het másképpen megoldani, mint következetes érdekeltséggel, ösz­tönzéssel, szigorúbb fegyelme­zéssel. A munkaidőn kívüli jövedelem, szerzés — jó esetben — társa­dalmilag is hasznos, fontos, sőt támogatott tevékenység. Nélkü­le a népesség jelentős része nem tudná biztosítani a megszokott, vagy még éppenséggel javuló életszínvonalat. Erre utal, hogy a növekvő árualap vevőre talált a megyében. Van, ahol a vgmk szervesen ki­szolgálja a főműszakot, és mind­két formában jól lehet keresni, ha a termék piacképes. Akad­nak viszont olyan munkahelyek — sajnos —, ahol a gazdasági munkaközösségek alakítását va­lamiféle szerzett jogként értel­mezik. és magasabb bérért oda sorolják azt a munkát is, ami­nek az elvégzésére bőven elég lenne a főmunkaidő. Igen figye­lemreméltó: a legfegyelmezettebb munkahelyeken kialakultak azok a feltételek, amelyek fölösleges­sé teszik az ilyen munkaközössé­geket. A vgmk-ban szokásos szi­gorú ellenőrzés és az eszközök­kel, anyagokkal való szoros el­számolás ugyanis megvalósítható a főműszakokban is. Minden­esetre a már említett Bácshús és Bácsépszer mellett a Fémmunkás Kecskeméti Gyára és a Vaskú­ti Bácska Tsz jól működő érde­keltségi rendszere is ezt mutatja. És megerősíti a megyei pártbi­zottság legutóbbi, a héten tartott ülésének egyik tanulságát: az ed­digieknél nagyobb erőfeszítések­kel, a munkaidő és a termelőesz­közök hatékonyabb kihasználá­sával érhetők el vonzó társadal­mi céljaink, ami a belső tartalé­kok gyorsabb mozgósítását köve­teli meg mindenkitől a maga he­lyén. Különösen nagy feladat hárul a jó munkafeltételek kiala­kításáért, a szervezésért és a fe­gyelem megszilárdításáért felelős vezetőkre, a mozgósítást kezde­ményező és a végrehajtást el­lenőrző pártszervezetekre. re kijutva megterült a társa­ság ... Czélhoz érvén, némi pi­henés után, a gunyhó előtt rész­ben gyepes, részben homokos té­ren előbb birkózás járta azután magas- és távolugrás... Folytak házi gyakorlatok is, amelyeknél a súlyemelés volt a főmesterség. Mind súlyosabb botot, vagy hosz- szabb rudat egyik végénél fogva kinyújtott karral úgy felemelni, hogy mind a rúd, mind a kar vízszintes állásban tartassák ..." A mindig, s most különösen fájdalmas helyszűke lehetetle­níti más hagyományoknak felso­rolását. Az önképzőkörök, a se­gélyező akciók, a városi közéle­tet segítő egyletek alapos ismer­tetést igényelnének. Szólhatnánk a piarista gimnázium színjátszó hagyományairól, a református gimnázium közösségi életéről, a reál polgári radikális szellemisé­géről, a mezőgazdasági szakkép­zés sajátos módszereiről. Bizonyos, hogy az ősi diákvá­rosok kecskeméti találkozója új ismeretekkel bővíti a régi diák­életre vonatkozó tudásunkat 4* a megfogyatkozott szabadidő cél­tudatosabb felhasználására ösz­tönzi a fiatalokat. Helial Nándor — Mi volt a hungarológiai kongresszus témája, milyen tudo­mányágak képviselői cserélték ki tapasztalataikat? — A XVIII—XIX. század fordulójának irodalmi, nyelvi, történeti mozgalmai és mindezek néprajzi vetülete állt a tanácsko­zás érdeklődésének középpontjá­ban. Valamennyi jelenlevő tu­dós, nyelvész, irodalmár, törté­nész, néprajzkutató szakterüle­te valamiképpen kapcsolódik eh­hez a korhoz. Érdekesnek és szá­munkra fontosnak találtam azt, hogy a kongresszus külföldi résztvevői nemcsak azokból az országokból jöttek, ahol jelentős létszámú a nemzetiségi, vagy emigráns magyarság, hanem pél­dául Angliából, Franciaország­ból, Japánból sőt Vietnamból is. ök a finnugor nyelvek, a ma­gyar irodalom kutatói, fordítói, vagy a kelet-európai történelem­mel foglalkozó egyetemi okta­tók. A vietnami küldött például Petőfi Sándor szakavatott fordí­tója volt. — A téma tehát a magyarság­kutatás egyik részterülete csu­pán. Mi a célja ennek az ötéven­ként megrendezendő kongresszus­nak? — A konkrét tudományos ered­mények összevetésén túl, a kong­resszus alapvető elvi célja a ma­gyarságtudat elmélyítése. Nyil­vánvaló, hogy másképpen látjuk mi magunkat, mint a környező országokban, vagy Nyugaton élő magyarok. A vélemények kölcsö­nös megismerése, ütköztetése nélkülözhetetlen állomás a helyes önismerethez, a nemzettudat ki­alakulásához vezető úton. Ily mó­don a kongresszus inkább ne­künk, magyarországi magyarok­nak volt hasznos, de a Romániá­ban, Csehszlovákiában, Jugo­szláviában és szerte a világon élő és dolgozó kollégák is meg­ismerhették a mi álláspontunkat az egyes kérdésekben, s ezáltal talán ők is gazdagodtak, segítsé­get kaptak a magyar nyelv és kultúra fennmaradásáért, támo­gatásáért folytatott munkában. — Ezek szerint a tanácskozás­nak inkább kultúrpolitikai, mint tudományos jelentősége volt? — Igen, bár ez semmit nem von le a kongresszus értékéből. Tudvalevő, hogy a tudományos életben miiven nehéz manapság a tájékozódás, az eredmények nyomon követése, sokszor a kü­lönböző publikációk beszerzése Is gond. Itt minderre közvetlenül nyílt mód. sőt a személyes kan- csolatok. ismerkedés, beszélgeté­sek jóvoltából nemcsak a már be­fejezett munkákról, tíanem a fo­lyamatban levő, vagy csak a jö­Kiskunfélegyházán a 60-as években készült el a vízmű­telep, az akkori igényeknek, szükségleteknek megfelelően — tájékioízitaitott Molnár Imre, a városi tanács tervcsSportjá- nak vezetője. De a lakásépí­tés ütemének növekedésével együtt az V. ötéves éves terv időszakában a városban vízel­látási gondok jelentkeztek. El­engedhetetlenné vált a víz­termelő kapacitás fejlesztése. A városi tanács és az Észak Bács-Kiskun Megyei Vízmű Vállalat között megállapodás jött létre, hogy új vízbázist alakítanak ki, olyan területen, amelyről hosszú időre meg­oldódik a település vízellátá­sa. A 70-es években elkészült programterv napi 20 ezer köbméteres víztermelő kapa­citással számol, de már ekkor elhatározták, hogy a beruhá­zást szakaszosan fogják meg­valósítani. A munka költsége­it a tanács és a vízmű vállalat együttesen vise­li. Az V. ötéves terv­ben 18 millió forintot, a VI.- ban ennél valamivel többet fordítottak a létesítmény meg­építésére. Az új vízműtelepen — amelyet az Alpári úton, a várostól 4,5 kilométerre jelöl­tek ki — elkészült 6 kút és 2 betápláló vezeték. Megépült vőben sorra kerülő kutatási té­mákról is tudomást szerezhet­tünk. Nem beszélve arról, hogy nemcsak a külföldi kollégák vé­leményét ismerhettük meg, ha­nem a hazai szakemberekkel foly­tatott beszélgetések — akikkel legalább olyan ritkán van alka­lom találkozni — is sok segítsé­get adtak és adnak munkánkhoz. — Több száz tudós kutatásai­nak összegzése öt nap alatt le­hetetlen. Milyen szervezeti ke­retet adtak a rendezők a konO~ resszusnak? — Plenáris és szekcióülések voltak. A kongresszus két védnö­ke Franz Vranitzky — ő mondta a megnyitó beszédet is — osztrák kancellár és Lázár György ma­gyar kormányfő volt. Hat szek­cióban tanácskoztak a tudósok, s minden jelentkező húszperces- előadást tarthatott, amit vita követett. Én a néprajzi és a nyelvészeti szekció előadásait hallgattam meg. — Milyen, munkájában is hasz­nos személyes tapasztalatokat szerzett a kongresszuson? — Olyan kollégákkal ismer­kedtem meg, akik legközelebbi szakterületemmel, a névtannal és a távolabbival, a magyar őstör­ténettel foglalkoznak. Felkeres­hettem bécsi kollégáimat is. Né­hány nagyon érdekes előadás­nak voltam hallgatója. Bárth János tanulmányának címe A kalocsai népművészet jelképpé- formálódásának folyamata volt, Schöpflin Gyula angliai tudós- irodalom a száműzetésben című előadásában kemény szavakkal illetett bennünket azért, mert sze­rinte itthon alig ismerjük a — sokszor jelentős értékeket is lét­rehozó — emigráns magyar iro­dalmat. Megismerkedtem Bob» Imre professzorral, a washingto­ni egyetem történelmi intézeté­nek munkatársával, akivel ki­cseréltük több évtizedes kutatá­saink tapasztalatait. Az előadá­sok egyébként megjelennek * Nemzetközi Filológiai Társaság kiadásában. — Hol tanácskozik legköze­lebb a hungarológiai kongresz- szus? — öt év múlva Szegeden lesz a tanácskozás, de ezt megelőzi egy nemzetközi rendezvény ok­tóberben, amely kapcsolódik a konferencia nyelvészeti munká­jához. A Zalaegerszegen rende­zendő Paizs Dezső-emlékülésre a kongresszus résztvevői közül is sokan eljönnek. Itt magam is elő­adást tartok a Kunok története, nyelvemlékei és a kutatási fel­adatok címmel. egy 300 köbméteres ideiglenes- tározó és egy ugyancsak ide­iglenes gépház. A mostani tervidőszakban tovább folytatódik a vízműte­lep bővítése. A tervek szerint elkészítik a szivattyútelepet, az energiaellátó központot, egy 2000 köbméteres föld alatti tá­rozót, a kiegészítő létesítmé­nyeket, s még további 2 kutat fúrnak. A gáz- és vastalanító- csak később épülhet meg. A munkálatokra Félegyhá­zán 30 millió forintot hagytak jóvá. A pénz azonban csak a tervidőszak második felében állna rendelkezésre. A folya­matos, ütemes munka érde­kében a városi tanács lakos­sági kötvényt bocsát ki, 11 százalékos kamatos kamattal, 5 év lejárati időre. A lebonyo­lítással az OTP Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságát bízták meg. A tízezer és ötvenezer forint értékben megvásárol­ható kötvényeket szeptember 22-től, hétfőtől forgalmazzák a megye valamennyi OTP- fiókjában, valamint Budapes­ten is. A tanácsnál bíznak abban, hogy a kötvények gyorsan gaz­dára találnak, mert már az. idén ebből akarják fedezni az esedékes munkálatok költsé­geit. DIÁKHAGYOMÁNYOK „Testben-lélekben életrevalók legyünk” A hagyomány: élő folytonosság. Magunkkal kell vinnünk a jövőbe, ami a múltból szervesen megta­padt az Idő falán, ami új leveleket hajthat, új gyü­mölcsöket teremthet. Kevesebb bajunk lenne, ha a valóságból Is követ­kezetesebben érvényesítettük volna a tudás, a tanu­lás és a tanultság megbecsülésére vonatkozó szép el­veinket. programjainkat. Következésképpen: méltó helyére kell tenni tudatunkban, mindennapi gyakorlatunkban az egyik lábával a múltban, ,% másikkal a jövőben álló iskolát. • A hajdani tanítókép. só első ta­nári karó Középen az igazgató, Ol­lós Sarolta, fölötte au el­ső Kossuth- díjas peda­gógus, Ma­gyar Ilona. A kép 1920- ban készült. Hámori Zoltán A BIZTONSÁGOS VÍZELLÁTÁSÉRT Lakossági kötvény Kiskunfélegyházán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents