Petőfi Népe, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-22 / 197. szám
BIZTONSÁGOSAN ÉS TÖBBET Szállítmányrögzítő csörlok Gemencen (Tudósítónktól Erdészeti szakmai körökben közismert, hogy milyen baleset- veszélyes például a frissen kér- gezett — csúszós — papírfa szállítása. A szélezetlen deszka, a tűzifa, a rönkfélék továbbítása is számos balesetveszélyt jelent, ha a rakomány nincs kellőképpen rögzítve. Ezért változtatta meg a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság műszaki erdészete a Kamaz tehergépkocsi eredeti — gyári — platószerkezetét, oldalra szerelt tartóoszlopokkal is ellátta mind a vonógépeket, mind a pótkocsikat. A dízelesített ZIL gépkocsik rakfelületét is átalakította a műszaki kollektíva. Mindkét gépkocsitípust alkalmassá tette rakományrögzítő csör- lők felszerelésére. Az egyszerű kivitelű, kézi működtetésű csör- lőket el is készítették a húsz szállítóeszközre. Nagy előnye még az újításnak a balesetmentes szállításon kívül, hogy mintegy harminc százalékkal több rakomány fér az említett közúti járművekre. Az újítás alkalmazásában tehát érdekeltek a gépkocsivezetők is, mivel növekvő szállítási teljesítmény esetén a bérük emelkedik. A műszaki erdészet kollektívája, Nagy András erdészetvezető — az újító — irányításával bérmunkában is vállalja az egyszerű, elmés szerkezet elkészítését. G. J. Negyvenéves áfész Bácsalmáson Bácsalmáson augusztus 18-án ünnepelték a Földműves Szövetkezet megalakulásának 40. évfordulóját. Ebből az alkalomból bútorkiállítást tekinthettek meg az érdeklődők az új város művelődési központjában, áttekinthették a szövetkezet életét az áfész épületében kiállított tablók segítségével, valamint a sütőüzem termékeit meg is kóstolhatták a kultúrpresszóban. SZÁMÍTÓGÉPES raktárbázis A Könyvértékesítő és Könyvtárellátó Vállalat fejlesztési programjának részeként elkészült az a korszerű számítógépes raktárbázis, amely utánrendelési raktárt, expedíciót és számítóközpontot foglal magában. Az új létesítmény alapterülete mintegy 8000 négyzetméter, s itt 150 millió forintos készlettel dolgoznak. A húszezres címanyag nyilvántartása, feldolgozása számítógéppel történik. \ IGYÁZ/l NK JOBBAN ÉRTÉKEINKRE! Sok a tűzeset, nagy a kár Anyakönyvi hírek KECSKEMET (.1996. augusztus 11—18. kozott anya- könyvezettek.) SZÜLETTEK: Hadik László (anyja: Varga Mária), Juhász Gyula (Kántor Judit). Bednárik Rita (Vágó Ildikó), Bobán Bianka (Ocskó Andrea), Ku- csera Zsolt (Pernyész Ibolya), Németh József (Krasnyánszky Erika), Bednárik Erika (Kocsis Erika), Lacz- kó Éva (Bóbis Éva), Koczka Anita (Góbor Terézia), Csima Helga (Fehér Piroska). Ivicz Zsolt (Sánta Katalin), Tuza Gergő (Karkus Éva), Markó Mátyás (Bene Agnes). Varga Lajos (Pulai Györgyike), Foki Ákos (Edl Erzsébet), Magyar Annamária (Király Erzsébet). Göbölyös Mária (Kása Mária), Dolog Anett (Kovács Izabella), Kis Róbert (Bacsó Zsuzsanna). Vin- cze Attila (Pölös Erzsébet). Font József (Manga Mária), Téti Dániel (Abo- nyi Magdolna), Miklovics László (La- czi Ilona), Martinkovics Ferenc (Kertész Erika), Vadas Mariann (Magó Éva), Tóth Agnes (Nagykovácsi Agnes), Gyüge Ferenc (Tonté Erzsébet), Fabók Gábor (Kertész Éva), Táborosl László (Píorr Mónika), Krasznai Tamás (Sasgáti Emese), Bozsik Mihály (Kovács Mária), Gonda Bernadett (Magyaf Erika), Faragó Szilvia (Zsám- boki Erzsébet), Timár Szabina (Nagy Erzsébet), Prágli Tamás (Szilágyi Mária), Mizsei Ferenc (Nagyszabó Julianna). Molnár László (Szalai Agnes). Molnár Tamás (Jusztin Erzsébet), Bodor Kitti (Keresztes Mária), Rebenszki Zsuzsanna (Kukucska Erzsébet), Szekeres Anita (Rákóczi Éva). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Dinók Károly és Orbán Erzsébet, Domokos Sándor és Aczél Erzsébet, Lengyel László és Márton Zsuzsanna, Nagy Péter és Barta Orsolya, Kiss Ferenc és Vig Ildikó, Kiss Attila és Bajáki Erika, Baranyi István és Nagy Klára, Szepesi Miklós és Nagy Julianna, Krasnyánszki Gyula és Hajagos Julianna, Kanizsai Tibor és Horák Éva, Szabó Sándor és Bodor Márta. Réfi József és Kucsár Ildikó, dr. Molnár Béla és dr. Tóth Zsuzsanna, Horváth Lajos és Puskás Agnes. Szűkíts Zsolt és Batka Agnes, szabó Károly és Nánai-Szücs Éva, Rausch Tamás és Markó Ágota, szatmári Kálmán és Fekete-Szűcs Ilona, Makula József és Bari Mária, Antal János és Válik Aranka, Balogh Ferenc és Poór Györgyike, Pásztor István és surányi Mária, Hencz Henrik és Barna Gyöngyi, Czokán Zoltán és Kremzer Erzsébet. Molnár Sándor és Karácsonyi Márta. MEGHALTAK: Krasznai János (Kecskemét), Nagy sándorné Vida Terézia (Kecskemét), dr. Kalocsai lstvánné Kocsák Terézia (Kecskemét), Komáromi Istvánná Molnár Rozália (Kecskemét), Dobák Mátyás (Városföld), Guzma Gézáné Péter Rozália (Kecskemét), Trepák János (Kerekegyháza), Szabó Gergely né Kelő Erzsébet (Kecskemét), Kovács Józsefné Varga Mária (Kecskemét), Bengö József (Kecskemét), Budai József (Kecskemét), Pátkay Imréné Nagy Ilona {Kecskemét), Berta Miklósné Zvirzi- na Katalin (Kecskemét), Máté Ml- hályné Galló Klára (Kecskemét), Pásztor Józsefné Csató Erzsébet (Ti- szasas). Oláh Józsefné százói Julianna (Nyárlőrlnc), dr. Komáry Árpád (Szeged), Kis János (Kecskemét), Rada László (Hajós), Kostenszky László (Budapest. XI.), Berki Kálmánné Tóth Terézia (Kecskemét), Illés Józsefné Berende Ilona (Kecskemét), Antal Imréné Kovács Zsófia (Balló- szög), Franczke Rezsöné Boros Borbála (Kecskemét), Angyal sándorné Barinecz Katalin (Agasegyháza), Nagy József (.Ballószög), Borsodi Károly (Kecskemét). Csősz Gyula (Kecskemét), Mócza Józsefné Lengyel Katalin (Kecskemét), Szalai lstvánné Aczél Mária {Kecskémét), Magyar Ferenc (Kecskemét), Horváth Tibor (Kecskemét), Katona Márton (Kecskemét), Tóth József (Kecskemét), Makádi La- Josné Császár Eszter (Szabadszállás), Németh Imréné Langenbach Emilia (Kiskunhalas), Géró Béláné Labancz Julianna {Kecskemét), Szalai Antalné Fábián Jolán (Helvécia), Rózsa Mihály (Kecskemét), dr. Gábris Elek (Kecskemét), Cseri Gáborné Szécsé- nyl Zsuzsanna {Kiskunfélegyháza), Nagy Imre (Jakabszállás), Horváth László (Bugac). KISKÖRÖS (1986. augusztus U—17. között anya- könyvezettek.) HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Kato- na-Klss Katalin és Kiss László, Szabadszállási Katalin és Kecskés József, Pecznyik Mária és Bús Tibor y g£i ^ MEGHALTAK: Dulai Pál, Gyurik Pál, Lomjánszki Jánosné Bazsó Ilona. — A teho 600 forint. Ordason családonként 600 forint településfejlesztési hozzájárulást szavaztak meg az ott élő emberek. Az idén ezt a pénzt útépítésre, járdaépítésre, vízhálózat-bővítésre és a csapadékvíz elvezetésére fordítják. Augusztus 15—20. között sok dolguk akadt a tűzoltóknak. A négy nap alatt többször riasztották őket avartűzhöz és műszaki mentéshez is. A következő hírek fokozott óvatosságra intenek mindenkit. Augusztus 15-én a KEFAG ke- lebiai erdészetében 10 hektáron égett a 20—25 éves fenyőerdő. A tüzet feltehetően egy eldobott égő cigaretta okozta. A keletkezett kár becsült értéke eléri a 800 ezer forintot. A délutáni órákban Kecskeméten, a Május 1. téren műszaki hiba miatt kigyulladt egy Tra. bánt személygépkocsi. A kár becsült értéke 9500 forint. Ugyanezen a napon Kiskunhalason, az Alsószőlők 227. szám alatt 60 mázsa tűzifa, 10 mázsa szalma és 10 mázsa lucernaszéna kapott lángra. A tűz okát még vizsgálják. A kár értéke 5 ezer forint. Augusztus 16-án, a kora hajnali órákban Lajosmizse, Bene 165. szám alá kellett kivonulnia a tűzoltóknak. Itt egy fából és szalmából készült fészer égett. A tüzet feltehetően eldobott cigarettavég okozta. A gyors beavatkozásnak köszönhetően a keletkezett kár értéke csak 1500 forint. Bácsborsódon, a Dózsa György u. 1. szám alatt 3500 gyümölcsösláda és 5 mázsa tűzifa gyulladt ki, szabadban égetett hulladék miatt. A kár körülbelül 21 ezer forint. Vasárnap este Kecskeméten, a Petőfi Sándor u. 12. számú ház V. emeletén, a 14-es lakásban is tűz ütött ki. Az egyik szoba berendezése kiégett. A kár összege — becslés alapján — eléri az 50 ezer forintot. Ä tűz keletkezését Elaludt a volánnál Augusztus 18-án Kiskunhalason, a Markovács utca 10. számú ház előtt Zadravecz Andrásné 51 éves, (Kiskunhalas, Erdei Ferenc tér 4.) figyelmetlenül haladt át az úttesten és elütötte a már fék- távolságon belül érkező személygépkocsi. A gyalogos súlyosan megsérült. Augusztus 19-én, Baján, a Vörösmarty u. 3. szám alatti ház előtt Illés Mihály 36 éves (Baja, Kodály Z. u. 13.) személygépkocsijának ajtaját úgy nyitotta ki, hogy közben Joó János (Baja, Madách u. 5.) kerékpárjával az ajtónak ütközött és súlyos sérülést szenvedett. Szintén ezen a napon Lajos- mizsén, a Temető köz és Szent Imre tér kereszteződésében Pető Zsolt 15 éves (Lajosmizse, Bartók B. u. 2.) segédmotor-kerékpárral szabálytalanul előzött és a tűzoltóság szakértő bevonásával vizsgálja. Augusztus 18-án, délelőtt Balo- taszállásra riasztották a halasi, bajai, félegyházi, szegedi és a jánoshalmi önkéntes tűzoltókat, mivel fél hektár fenyőerdő és 2,5 hektár vegyes erdő kapott lángra. A tűzeset során 40 ezer forint kár keletkezett. A keletkezési okot a tűzoltóság vizsgálja. Nemesnádudvaron is erdőtűz volt. Gazégetés miatt leégett 1 hektár kétéves akácerdő és aljnövényzet. A becsült kár értéke 80 ezer forint. Eldobott égő cigarettától gyulladt meg és égett le Bácsalmáson az Állomás 188. szám alatt az istálló és a fészer tetőszerkezete. A kár eléri az ötezer forintot. Ágyban való dohányzás következtében gyulladt meg az ágynemű Kecskeméten, a Szolnokihegy 193. szám alatt. A kár összege 500 forint. Hétfőn két esetben is riasztották a kecskeméti tűzoltókat a háziasszonyok feledékenysége okozta tűz miatt. A gáztűzhelyen felügyelet nélkül hagyták az ételeket, amelyeknek szerencsére nagyobb volt a füstje, mint a lángja. így a riadalmon túl kárt nem okoztak. Augusztus 19-én, a déli órákban Kunbábonyban kigyulladt a VI. kerület 250. számú lakóépület nádfedele és tetőszerkezete. A mintegy 200 000 forint kárt okozó tűz keletkezési körülményeit a rendőrség és a tűzoltóság vizsgálja. Ugyancsak nádfedeles ház tetőszerkezete égett augusztus 20- án Kiskunhalason, a Csillag utca 17. szám alatt. A 90 ezres kárt itt egy eldobott cigaretta okozta. nekiütközött özv. Rigó lstvánné (Lajosmizse, Hunyadi u. 19.) kerékpárosnak. Az idős asszony súlyosan meigsérült. 20-án a hajnali óráikban Lajosmizse határában, az E5-ös számú főúton Valtchev Peter Benhard NDK-állampolgár személygépkocsijával Budapest felé haladva — feltehetően elaludt — áttért a menetirány szerinti bal oldalra és az útárkon keresztül egy fának ütközött. A gépkocsi vezetője életveszélyesen megsérült, utasa Valtchev Ulrike Maria NDK-állampolgár (29 éves) a helyszínen életét vesztette. Ugyanezen a napon az 53-as számú úton Márkus Károly 38 éves (Kiskunhalas, Csillag u. 17.) személygépkocsijával ittasan a bal oldali útárokba hajtott és felborult. A gépkocsivezető sérülése súlyos. Megújul az Iskolatelevízió A korszerű oktatástechnika követelményeinek és a szélesebb értelemben vett közművelődés feladatainak megfelelő műsorkínálat és -szerkezet megvalósítására törekszik az új tanévtől az Iskolatelevízió. Ősztől megindítják a Videofelvételre ajánljuk című sorozatot. Ebben — a hét minden napján, délelőttönként — olyan felvételeket sugároznak, amelyeket a legértékesebb tantárgyi sorozatokból, régi műsorokból válogattak ki. Délutánonként külön blokkot sugároznak majd a napközisek számára, amelyben szórakoztatóbb, oldottabb, kevésbé didaktikus műsorokat láthatnak a diákok. A jövő évtől délután olyan magazinok is jelentkeznek a képernyőn, amelyek nemcsak a gyerekeknek, hanem a szülőknek is hasznos ismereteket nyújtanak. Ilyen lesz az iskolán innen—iskolán túl című ösz- szeállítás, amelyben — hetente két alkalommal — értékes hazai és külföldi ismeretterjesztő filmeket mutatnak be. A felnőtteknek szóló művelődési-oktatási programok között újdonság lesz a nagy sikerű számítógépes sorozat folytatása. Tovább bővülnek a jövőben a szerkesztőség nemzetközi kapcsolatai. Ezt jelzi az 1987- ben induló spanyolnyelv- lecke-sorozat, valamint a Tánc itt és másutt című táncpedagógiai sorozat is. 1988. augusztus 22-én, pénteken. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 20-tól 01 óráig: nyári éjszakai videó- diszkó. MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4. háromnegyed 8 és 8 órakor: TAMADAS A KRUIX BOLYGO ELLEN. Színes, magyarul beszélő amerikai kalandfilm. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Árpád mozi: háromnegyed I ti I órakor: sZAMURAJHABORÜ. színes, japán film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Otthon mozi: szünnap. Stúdiómozi: 8 órakor: RONCSPALOTA. Színes, magyarul beszélő új- zélandi film. Csak 16 éven felülieknek! Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A LELEMÉNYES nyuszi. Vakációmozi: 2 órakor: ÁLMODIK AZ ALLATKERT. Vtdeomozl: 4, 6 és 8 órakor: HÁLÁL KEZE. színes hongkongi kalandfilm. Szabadidőközpont: fél 9 órakor: NYOMÁS UTANA! Színes, olasz kalandfilm. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! BAJA Uránia mozi: fél 6. fél 8 és fél 10 órakor: INDIANA JONES ÉS A VÉGZET TEMPLOMA. Színes, amerikai kalandfilm. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! BÁCSALMÁS Árpád mozi: 4 és 6 órakor: PÉNTEK 13. Magyar film. 8 órakor: Filmmúzeum. NASHVILLE. Színes amerikai film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: MIRE MEGYEK AZ APÄMMAL? Színes, magyarul beszélő francia film. KISKOROS Petőfi mozi: 7 órakor: EDITH ÉS MARCEL. Színes, kétrészes francia film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! TISZAKCCSKE Az Arany Jánoe Művelődési Központban: 8 órakor: A SMARAGD ROMÁNCA. Színes, magyarul beszélő amerikai kalandfilm. 14 éven aluliaknak nem aíánlcntt.1 Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1986. augusztus 20-i szám: Boldizsár Iván: Példáim Tiszakécslkie ... („Naplócsika” Tiszáik éctske múltjáról, jelenéről.) Népszava, 1986. augusztus 20-i szám: Varga Zsuzsa: Alki sarokba szorítja a tehetetlenséget. (Kecskemét első lakótelepi vörös- keresztes alapszervezetéről.) Búvár, 1986. 8. szám: Koloh Elek: Erdészház a puszita szélén. (Beszélgetés Balasi Istvánnal, a Kiskunsági Nemzeti Parik felügyelőjével.) — Várkonyi Anna—Székely Tamás: Kiskunsági té_ zisek. (A Nemzetközi Természetvédelmi Unió Északnyugat- és Kelet-európai Nevelési Albizottságának együttes ülésén hozott döntésekről.) | A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜKÉI HÍREK . HÍREK NAPTAR 1986. augusztus 22..péntek Névnap: Menyhért Napkelte: 5 óra 18 perc Napnyugta: 19 óra 52 perc Holdkelte: 21 óra 33 perc Holdnyugta: 6 óra 07 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Augusztus 20-án Kecskeméten a kő- zéphömérséklet 21,5 (az 50 éves átlag 20,6), a legmagasabb hőmérséklet 26,2 Celsius-fok volt, a nap 9 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 16,6, 14 órakor 22,2 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 12,7 fok, a tengerszintre átszámított légnyomái 1018.0 millibar (emelkedő) volt. Augusztus 20-án Baján a középhőmérséklet 20,6 (az 50 éves átlag 20,5), a legmagasabb hőmérséklet 25,1 Cel- slus-fok volt, a nap 7,9 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 14,5, 14 órakor 20,5 Celsius-fokot mértek. A csapadék mennyisége 0,4 milliméter volt. A legalacsonyabb hőmérséklet 14.0 fok volt, a tengerszintre átszámított légnyomás 1019,2 (emelkedő) volt. — Növényvédelmi előrejelzés. A Di—M Növényvédelmi és Agrokémiai Központja arra figyelmeztet, hogy erősen rajzik a sodrómoly, amelynek kártétele ilyenkor már a gyümölcsöt veszélyezteti. A hernyók ugyanis megrágják az almafa felszínét, sőt a gyümölcs húsába is befúrják magukat. Permetezéssel kell védekezni ellenük: a kezelés egyúttal a frissen kelt almamolyhernyók ellen is hatásos. Az amerikai fehér szövőlepke hernyóinak kezelése országszerte megkezdődött. Nagyon fontos a kiskertekben Is megszüntetni a fertőzést, mert a hernyók később szétmászva fertőzést okozhatnak. A védekezést elmulasztókat meg is büntetik. Célszerű idejekorán felszedni és elégetni a kialakuló hernyófészkeket. Ezzel ugyanis elkerülhető a vegyszeres védelem. Az almafák utolsó védekező permetezésére a Bi—5* EC, a Sinora- tox 40 EC, a Mctation 50, a Fiiból E vagy a Sevin 85 EP készítmények valamelyike eredményesen használható, A káposztaféléken sok a földibolha és a káposztalepke. Ellenük csak rovarölő szeres permetezés segít. A központ felhívja a kiskerttulajdonosok figyelmét: ne feledjék, hogy a terményeket a várakozási Idő lejárta előtt elfogyasztani vagy értékesíteni tüos. — Korszerűbb szervezés a ruhaiparban. A VORG, a Vörös Október Férfi Ruhagyár leány- vállalata az idén több ruhaipari vállalatnál és ipari szövetkezetnél 15—20 százalékkal' segít növelni a termelékenységet. A szellemi szolgáltatást végző leány- vállalat — díjazás ellenében — vállalja, hogy ésszerűbbé teszi a gazdálkodást. Szakemberei felmérik, majd elemzik a hozzájuk forduló gazdálkodó egység helyzetét, majd írásos javaslatot tesznek az átszervezésre, abban közreműködnek és részt Vesznek az új munkaműveletek betanításában is. A leányvállalat tevékenységének eredményeként már az idén 15 százalékkal javul a termelékenység a Kaposvári Ruhagyárban. — AlSH-vezetők és sportújságírók találkozója. Az Állami Ifjúsági és Sporthivatal vezetői csütörtökön a Magyar Sajtó Házában találkoztak a MUOSZ sportújságíró szakosztály vezetőségével, és több vezető sportújság- íróval. A megbeszélésen szó esett a magyar sport feladatairól. Megvitatták a sajtóval való kapcsolat fejlesztésének lehetőségeit és a sportújságírással kapcsolatos időszerű kérdéseket. A találkozón részt vett Deák Gábor, az MSZMP KB tagja, az Állami Ifjúsági és Sporthivatal elnöke. — POSTASKONFERENCIA. A soproni Liszt Ferenc Művelődési Központban csütörtökön megkezdődött a 13. országos postáskonferencia. A kétnapos tanácskozáson több mint hatszázan vesznek részt. Tófalvi Gyulának, a Híradástechnikai Tudományos Egyesület főtitkárának megnyitó beszéde után Tóth Illés államtitkár, a Magyar Posta elnöke tartott előadást a VII. ötéves tervben előirányzott postai fejlesztésekről, és a postai dolgozók előtt álló feladatokról. Tóth Illés a tanácskozás első napjának szünetében találkozott a sajtó képviselőivel és válaszolt kérdéseikre. A többi között elmondta: a Magyar Postának a hetedik ötéves terv- ben rendelkezésre álló eszközökből egyebek között 355 ezer új telefonállomás létesítésére van lehetősége, s tovább folytatják a crossbar-hálózat bővítését. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy változatlanul szükséges az eszközök — az újak és a régiek —, gazdaságos üzemeltetése. A lakosságot arra kérik, hogy a lehetőség szerint röviden és gyorsan bonyolítsa le a telefonbeszélgetéseket. mert ezzel Is csökkenthető a hálózat terhelése. Az új kapacitásokat sem a maximális terhelésre, hanem egy megtervezett optimumra építik ki: a legkorszerűbb rendszeren sem beszélhet mindenki egyszerre, ha a hálózatot túlterhelik, ott is foglaltat jelez a telefon. ZÖLDSÉG Pistikét arra kérték, magyarázza meg, mi a különbség a zöldség és a gyümölcs között. A kisfiú, gondolkodott, majd így felettc — A gyümölcs finom* a zöldség viszont hasznos* TOT-kitüntctések Kiváló Termelőszövetkezeti Munkáért TOT-kitüntetésben részesüllek az alkotmányunk ünnepe alkalmából a Kiskunsági Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének körzetéből: Halasi Pálné művezető (Felsölajos, Almavirág Sziakszövetkezet), Oroszi Pálné (császártöltési Kossuth Tsz), Csapiár Péter nyugdíjas brigádvezető (fiilöpszállási Vörös Csillag Tsz), idős Szilvási Mihály, gépparkos (Ihelvéciai Petőfi Tsz). — Ifjúsági béketábor Martonvásáron. Béketábor ’86 elnevezéssel találkozó kezdődött csütörtökön Martonvásáron több ifjúsági békeklub és az Országos Béketanács ifjúsági bizottsága rendezésében. A négynapos táborozáson csaknem 30 ifjúsági békeközösség tagjai vesznek részt. Megismerkednek egymás munkájával, kicserélik tapasztalataikat, fórumokon találkoznak a hazai békemozgalom vezetőivel. Előadásokat hallgatnak az ifjúsági békemozgalom időszerű kérdéseiről, illetve a békekutatás eredményeiről. — Öntözésre olcsóbb gépek és alkatrészek. Az aszályos időjárásra való tekintettel az Agroker Vállalat kecskeméti, Halasi úti telephelyén mától 60 százalékos árengedménnyel árusítja a különféle öntözőberendezéseket és az ezekhez való csöveket és idomokat. A kedvezményes vásárlási lehetőség 9 millió 600 ezer forint értékű árura vonatkozik. Erről a vállalat értesítette a megye két tsz-szövetségét is. — Vásárnaptár. Augusztus 24- én, vasárnap Kiskunfélegyházán és Fülöpszálláson rendeznek országos állat- és kirakodóvásárt. — Szerkesztőségi ügyelet: vasárnap 10-től 18 óráig, hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es telefonszámon, valamint ■ 26-216-os telexszámon. Holnapi lapszámunkból Hiányoznak azok a kiapadok, amelyekre régen a falu lakói munka után letelepedtek, hogy megbeszéljék ügyesbajos dolgaikat, híreket cseréljenek, társalogjanak. A kispadok ürügyén című cikkünk a negyedik oldalon azokra a — közművelődési intézmény- hálózatban megindult — kedvező változásokra hoz megyebeli példákat, ame. lyek a lakosság spontán akcióira épülve, megteremthetik a régi kispadok, baráti közösségek hangulatát. Amatőrök, sikerkovácsok című riportunk — ugyancsak a negyedik oldalon — egy lelkes, sőt sikeres csá- volyi képzőművészeti alko. tőközösség megszületését, munkáját, terveit ismerteti. Az ötödik-hatodik oldarloj» _ a rádió és televízió jövö I heti műsorát közöljük. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Rács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Sztrapák Ferenc Főszerkesztő-helyette« dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Klskun Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszlnger András lgaagstb Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. «001 Telefon: 27-íl.l Telexszám: 28-21« bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesftö postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 139.— Ft. félévre: 26«,— Ft. egy évre: 51«.— Ft. Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs eljárással Kecskemét. Külső-Szegedi üt «. «001 Telefon: 20-777 Igazgatói: Bírkáa Ma KU MSN MUr-nu mann