Petőfi Népe, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-02 / 181. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1986. augusztus 2. Mihail Gorbacsov habarovszki beszéde A Szovjetunió társad almi-gazdasági fejlesztésének stratégiáját vázolta fel Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára a habarovszki pártaktíván csütörtökön mondott beszédében. A beszéd szövegét a TASZSZ hírügynökség pénteken tette közzé. A szovjet vezető szavai szerint a gazdaság fejlesztése megköveteli az irányítás, a tervezés, a gazdasági mechanizmus átszervezését, s valóságos forradalomnak minősítette a gazdaság, az. élet minden területének átalakítását. Aláhúzta: az SZKP KB 1985 áprilisában megtartott ülésén, valamint a XXVII. párt- kongresszuson elfogadott határozatokban felvázolt átalakítások és reformok forradalmasítják a gazdasági és társadalmi viszonyok egész rendszerét, az emberek gondolkodását. korunk értelmezését, mindenekelőtt a rendkívül gyors tudományos és műszaki haladás révén felmerülő feladatok megértését illetően. Kitért arra is, hogy Nyugaton sokan azt hiszik: a Szovjetunióban eltérnek a szocializmus elveitől, s kapitalista módszereket vezetnek be. Hozzátette: Nyugatról sok „tanács” érkezik, célza- tos provokációk hangzanak el, hogy egyrészt meghamisítsák a Szovjetunióban végbemenő változások lényegét, másfelől pedig, hogy éket verjenek a pártvezetés és a nép közé. Azt sem szabad azonban megengedni — figyelmeztetett Mihail Gorbacsov —, hogy dogmák akadályozzák társadalmunk előrehaladását a jelenlegi konkrét történelmi időszakban. Sürgette a maradi gondolkodás és a múlt csökevényei- nek felszámolását. Felszólított arra is. hogy vessenek véget a közönynek, a tehetetlenségnek, s mindenki tartson önvizsgálatot. Ezzel összefüggésben az utóbbi évek elfogadhatatlan gyakorlatát idézte, amely nem felel meg a szocializmus elveinek. Sok olyan vezető, magas beosztású ember van, aki csak a kiváltságokat látja posztjában, s önös érdekből kihasználja funkcióját. Le kell rázni ezeket a dolgokat, az önmegtisztulás folyamatát kell megindítani, s azoknak, akiknél ez nem megy, a pártaktívának kell segítenie — jelentette ki. A honvédelem szempontjából is •létkérdés a gyorsítás — mondotta az SZKP KB főtitkára, s utalt arra, hogy a szocializmus igazi előnyeit éppen a következetes átalakítás politikájának megvalósításával lehet kidomborítani a világ előtt. Mihail Gorbacsov beszédének egy részében azt mondotta, hogy egyenlőségjelet lehet tenni az átalakítás'és a forradalom szó közé. A tudományos-műszaki haladást a gazdaság szempontjából kulcskérdésnek minősítette. Emlékeztetett a múlt eredményeire, de kijelentette, hogy a harmincas, negyvenes, ötvenes, sőt, a hatvanas és a hetvenes évek tapasztalataira már nem lehet támaszkodni. hiszen ma már má- soik a feladatok, s mások a lehetőségek is. Mihail Gorbacsov kemény szavakkal ostorozta az egyszerű újratermelés, az exten- zív fejlesztés gyakorlatát, s rámutatott arra, hogy világszerte éles harc folyik technológiai fronton. A korszerű technológia jelentősen meggyorsítja bármely társadalom haladásának ütemét, növeli a munka termelékenységét és gyors megtérülést biztosít. Itt tett említést arról, hogy a folyó ötéves tervidőszakban a gépgyártás külön prioritást élvez a Szovjetunióban. Minden minisztériumot, főhatóságot és vállalatot utasítottak arra, hogy vizsgálják felül műszaki felújítási terveiket, mert ha nem alkalmaznak korszerű technikát, még 15—25 évre rögzítik a műszaki lemaradást. Mihail Gorbacsov utalt arra, hogy még mindig nem gyártanak elegendő közszükségleti, fogyasztási cikket, habár más ágazatok vállalatait, még honvédelmi üzemeket is, bevonták ennek a problémának a megoldásába. Nagyok a feszültségek, s egyáltalában nem apróságokról van szó, hanem a munkásosztály hangulatáról. Az ellátás feszültségeit meg kell szüntetni, és el kell érni, hogy kialakuljon a normális áru— pénz forgalom. A közszükségleti cikkek gyártása messze nem kielégítő, s hiába vannak például a szovjet Távol-Keleten magas fizetés ék, kinek kell ez a pénz, ha nem lehet elkölteni. Ezek egyáltalában nem elvont, politikai gazdaságiam gondolatok, hogy ne lehetne megérteni őket. Mihail Gorbacsov utalt arra, hogy egyes szövetkezeti formákat az ötvenes-hatvanas években túl korán számoltak fel, ezekben jelentős tartalékok rejlenek, ahogy a kisegítő gazdaságokban is, ezeket a termelési formákat támogatni kell. A helyi vezetők sokat tehetnék, de ha a szociális kérdések rendezése a dolgok végén fog kullogni, akkor minden terv halálra ítéltetik — mutatott rá Mihail Gorbacsov és emlékeztetett arra, hogy a beruházásokra minden egyes terület számára meghatározott összeg egy része — az ötéves terv teljesítése után megmaradó rész — felhasználható a szociális szféra fejlesztésére, például lakásépítésre. A kongresszusi határozatoknak megfelelően gyorsítani kell a szociálpolitikai kérdések megoldását, hiszen megnőtt az emberi tényező szerepe - a gazdasági potenciál mozgósításában, ami a gyorsítás elengedhetetlen előfeltétele — mondotta. A szociális kérdések megoldásának legalább akkora figyelmet kell szentelni, mint a gazdasági kérdéseknek, s jelenleg talán még többet, prioritást kell biztosítani számukra, hiszen a gazdasági szféra fejlődése megelőzte a szociális szféra fejlődését. Mihail Gorbacsov számos konkrét, helyi példát felsorolva részletesen szólt a szolgáltatások kérdésköréről is, és hangsúlyozta: a központi bizottság is állást foglalt e kérdésben, s nyomatékosan aláhúzta, hogy mindent meg kell tenni az emberek életének megkönnyítésére. Ez minden vezető kötelessége. Az elmúlt hosszú évek alatt mindenkinek a vérébe ivódott a régi hozzáállás: gyerünk, a tervet kell teljesíteni a termelésben, az építkezéseken, de hogy miként él a dolgozó ember — aki egyébként mindezt teljesíti, létrehozza, megalkotja —, jó néhány vezető számára másodrendű kérdés. Ezt a megközelítést el kell ítélni, s ezt megtette a legutóbbi kongresszus is. Különösen fontos ez a Távol-Keleten, ahol a problémák jelentős részét a munkáskéz hiánya okozza — mondotta. Mihail Gorbacsov kitért a vállalati önelszámolási rendszer fejlesztésére, s hangsúlyozta, hogy munkájukat a végtermék alapján kell megítélni. Megemlítve a dolgozó kollektívák jogait és a vállalati gazdálkodás rendjét szabályozó törvényt, Mihail Gorbacsov feltette a kérdést a jelenlevőknek, hogy talán a nyilvánosság elé kellene bocsátani a dokumentumot. A helyeslő felkiáltásokra reagálva leszögezte, hogy a kívánságot ismertetni fogja a politikai bizottsággal. Rámutatott, hogy a közeljövőben a decentralizálás jegyében felülvizsgálják egyes központi szervek — a tervhivatal és más hatóságok — hatáskörét. Részletekbe menően lehetetlen mindent a központból irányítani. A felelősség jórésze a helyi szervekre hárul, de ahhoz, hogy ezt vállalhassák, biztosítani kell számukra a megfelelő jogokat is — mondotta. Az SZKP KB főtitkára emlékezteiét arra, hogy a Szovjetunió vezető testületéi egy héttel ezelőtt intézkedési tervet fogadott el a helyi tanácsok szerepének és felelősségének növeléséről, megemlítette, hogy korábban is születtek határozatok a tanácsok szerepének növeléséről, amelyek azonban hatástalanok maradtak. Kijelentette: lehet, hogy ezek a dokumentumok kevésbé voltak konkrétak, vagy enyhébben voltak megfogalmazva. Mégis, legfőképpen azért maradtak hatástalanok, mert a pártszervek gyakran elnyomták a tanácsokat, átvállalták a döntéseket, s a gazdasági vezetők is gyakran semmibe vették a közigazgatási szerveket. Ezen mihamarabb változtatni kell — mondotta Mihail Gorbacsov. A továbbiakban a szovjet vezető rámutatott: az emberek alkotó kedvének, az ügy fc-ánt érzett felelősségüknek a növelése, a fegyelem és a rend megerősítése az egész országban közvetlenül és szorosan összefügg a demokrácia, valamint a társadalmi igazságosság fejlesztésével. A vezető beosztású kádereknek meg kell tanulniuk a szélesedő demokrácia, az emberi tényező aktivizálásának, az alulról jövő kezdeményezések kibontakozásának a körülményei között ' dolgozni. Mindeddig könnyen nevezték demagógnak a nyugtalan, véleményt nyilvánító, de elkötelezett, ideológiailag szilárd embereket, és könnyen lehetett módot találni arra, hogy előbb-utóbb kitúrják őket, de úgy, hogy senki ne mondhassa: nyíltságuk. kényelmetlen voltuk miatt érte őket bán tód ás. Erősíteni kell a demokráciát: eddig csak szó volt róla, de most a gyakorlatban kell érvényre juttatni a nép szélesebb részvételét az irányításban — mondotta, s rámutatott: a demokratizálódás folyamatával természetesen gyakorta visszaélnek a valódi demagógok. Ezek azonban elszigetelt esetek. A tömegek egészséges társadalmi légkörben szeretnének élni, amelyben a vezetés közelebb áll a dolgozókhoz. kikéri tanácsukat, szá;mít rájuk és tájékoztatja őket. Alapvetően változtatni kell 'a munka stílusán — mondotta a továbbiakban Mihail Gorbacsov. A vezetőket át kell hatnia a nép, annak véleménye iránti igazi, s nem csupán megjátszott, nem vállveregetős tiszteletnek, a vezetőknek valóban közelebb kell kerülniük a dolgozó emberekhez. A továbbiakban az SZKP KB főtitkára szólt a nyilvánosság szerepéről, s arról, hogy sokan nem értik, miért indította be a központi bizottság a bírálat és önbírálat folyamatát. Mihail Gorbacsov rámutatott: ez a kezdeményezés eddig még csak hasznot hozott. Az emberek erőre kaptak, a munkában és a közéletben egyaránt aktívabbak lettek. Hatalmas erő a közvélemény, ha ki tudja fejteni hatását — mondotta Gorbacsov és bírálta a helyi lapokat, amiért azok — ellentétben az egyre nyíltabban író központi lapokkal — még sok- mindent elhallgatnak. Hangsúlyozta: a nyilvánosság megteremtését, a bírálatot és az önkritikát semmiképpen sem szabad kampányként kezelni. Mi- veil a Szovjetunióban nincs ellenzéki párt, a párt és a társadalom normális működésének nélkülözhetetlen előfeltétele a bírálat és az önbírálat. Mindazokkal szemben, akik megpróbálják elfojtani a kritikát, a friss és nyílt hangot, a törvény, a büntetőjog teljes szigorával kell fellépni, bírói úton kell őket felelősségre vonni. Mihail Gorbacsov végezetül szólt arról, hogy napjainkban nagyon sok függ a párttagoktól, a káderektől, kiknek nagy többsége, munkájával, tekintélyével, személyes tetteivel kiérdemelt helyet foglal el a társadalomban. Rájuk ma, a társadalom fejlődésének ebben a nagyon nehéz szakaszában, ebben a kibontakozóban lévő nehéz, de nagyon érdekes munkában rendkívül jelentős szerep hárul: nekik kell mozgósítani az embereket, szervezni a népgazdaságot és képviselni, az emberekhez eljuttatni a párt politikáját. Éppen ezért döntés született arról, hogy az SZKP Központi Bizottságának legközelebbi ülése a káderpolitika kérdéseivel fog foglalkozni — mondotta az SZKP KB főtitkára. GENF Szeptemberben folytatódnak a szovjet—amerikai tárgyalások Genfben lezárultak a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetésének problémájával foglalkozó szovjet—amerikai tárgyalások. A tárgyalások felölelik a kísérletek ellenőrzésének és a kísérleti robbantásokról való teljes lemondáshoz vezető utak meghatározásának egész kérdéskörét. A tárgykört mélyrehatóan megvizsgálták, részletekbe menő vélemény- cserére került sor. Mindkét fél kinyilvánította készségét arra, hogy az augusztus 1-én bejelentett szünet után szeptember elején Genfben újra összeülnek a megvitatott kérdések további tanulmányozására. Szovjet űrkísérletek Szíriái és francia pilótákkal Tegnap sajtóértekezletet tartottak Moszkváiban Kizim és Szolov- jov, szovjet űrhajósok, a Mír űrállomás volt lakói. 125 napos világűrben útjukkal kapcsolatban a legfontosabbnak azt nevezték. hogy kísérleteiket fel lehet majd használni a jövő bonyolult és nagy űrállomásainak építésénél. Leonyid Kizim parancsnok és Vlagyimir Szolovjov fedélzeti mérnök elismerően nyilatkozott a Mírről, mint az űrállomások harmadik nemzedékének első képviselőjéről. Beszéltek arról is, hogy a Mírről a Szojuz—T—15 fedélzetén átrepültek a Szaljut— 7—Kozmosz—1686 űregyütteáre, ott kiléptek a világűrbe, és különböző műveleteket hajtottak végre. Ezeknek a munkáknak az volt a céljuk, hogy a föld körüli pályán keringő, bonyolultabb szerkezetek építéséhez szerezzenek tapasztalatokat. Űrállomásról űrállomásra történő, oda- és viSszarepülésük a maga nemében első volt az űrhajózás történetében, hisz még nem fordult elő, hogy egy nemzetnek két űrállomása üzemelt volna egyszerre föld körüli pályán. Vlagyimir Satalov tábornok, az űrhajósok felkészülési programjának vezetője elmondta, hogy Munir Habib és Muhammed Fa- risz, szíriai űrhajósok felbocsátás! előkészületeinek első szakasza befejeződött. A szovjet—szíriai űrrepülésre a jövő év második felében kerül sor. Egy amerikai tudósító kérdésére válaszolva mindkét űrhajós nyomatékosan leszögezte, hogy semmilyen katonai természetű feladatot nem hajtottak végre az űrben. Kutatásaik, kísérleteik kizárólag békés jellegűek voltak. Jean-Loup Chrétien, az első francia űrhajós, elragadtatott örömmel nyilatkozott arról, hogy két év múlva újabb űrutazáson vehet részt szovjet űrállomáson. A francia Országos Űrkutatási Központ öt jelölte első helyen, Michel Tognini alezredest pedig második helyen a következő szovjet—francia közös űrrepülésre. A Pravda Helsinkiről A helsinki záróokmány kiállta az első próbákat, s Európában a stabilitás és a béke tényezője — állapítja meg pénteki vezércikkében a moszkvai Pravda, a dokumentum aláírásának tizenegyedik évfordulóján. Az SZKP KB lapja hangsúlyozta: tizenegyedszer emlékezünk meg a háború utáni időszak egyik legfontosabb eseményéről, a helsinki záróokmány aláírásáról, a „helsinki szellemként” jellemzett folyamat kialakulásának kezdetéről. Európában, az egész világon először alakítottak ki békés együttműködésen alapuló kapcsolatokat különböző társadalmi berendezkedésű államok között, olyanokat, amelyeket még a nemzetközi helyzet nagymérvű kiéleződése sem tudott kikezdeni. A Szovjetunió változatlanul nagy figyelmet szentel az európai államokkal folytatott együttműködésnek — szögezi le a lap, s emlékeztet arra, hogy az elmúlt hónapokban a Szovjetunió három nyugat-európai országgal, Franciaországgal, Angliával-^ és az NSZK-val folytatott politikai párCraxi elkészítette a listát RÓMA Bettino Craxi kijelölt olasz miniszterelnök pénteken Francesco Cossiga államfő elé terjesztette megalakítandó kormánya névsorát. Ilymódon véget ért a több mint négy hetes olaszországi kormányválság. Craxi visszatérőben hivatalába reményének adott hangot, hogy új kormányának — amelyben öt beszédet. Az illető országok történelmének és mostani politikájának különbözősége ellenére, napjaink lényegi kérdéseiben közös vagy párhuzamos lépések megtételét fontolgatják. Rendkívül fontos, hogy a nyugat-európai országok határozottabban emeljék fel szavukat a fegyverkezési verseny leállításáért, a leszerelésért, a nukleáris és űrfegyverekről Genfben folytatott tárgyalások sikeréért — hangsúlyozza a Pravda. Figyelemreméltó a nézőpontok egybeesése az újabb szovjet—amerikai csúcs- találkozó tekintetében: általános az a vélemény, hogy ezen kézzelfogható eredményeket kell elérni, mindenekelőtt a biztonság megerősítése és a leszerelés kérdésében. Soha nem volt még ennyire fontos, hogy a józan ész erőinek mozgósításával megállítsuk a sodródást a katasztrófa felé. A Szovjetunió változatlanul kész ennek érdekében minden tőle telhetőt megtenni. Ebben biztos lehet a világ minden népe — szögezi le végezetül a Pravda. új miniszter van és összesen nyolc tárca élén van változás — bizalmat szavaz a jövő héten a parlament két háza. Az új kormány ugyanolyan ösz- szetételű koalíció, mint Craxi előző kormánya, amely közel három évig volt hatalmon. A koalícióban kereszténydemokraták, szocialisták, szociáldemokraták, republikánusok és liberálisok vesznek részt. Szűrös Mátyás és Jan Debrouwere megbeszélése Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára pénteken délelőtt megbeszélést folytatott Jan Debrouwere-rel, a Belga Kom- munista Párt KB Politikai Bizottsága tagjával, a Központi Bizottság külügyi titkárával, aki az MSZMP meghívására szabadságának egy részét hazánkban itöltötte. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón áttekintették a nemzetközi élet időszerű kérdéseit, valamint a két párt közötti kapcsolatok helyzetét. VEZETŐI TANÁCSKOZÁS TATABÁNYÁN További intézkedések a széntermelés növelésére Az év hátralevő időszakában az eddiginél jóval több szenet kell termelni Tatabányán, hogy a vállalat kollektívája maradéktalanul teljesíthesse idei egymillió 750 000 tonnás széntermelési tervét. Erre hívta fel a figyelmet Fekete Lajos vezérigazgató, a vállalat üzemvezetőinek, termelés- irányítóinak pénteki tanácskozásán. Elmondta, hogy az eddigi intézkedések hatására hónapról hónapra fokozatosan javul a bányászok teljesítménye, s így július végére sikerült pótolni az év első hónapjaiban felgyülemlett adósságot, teljesítették az időarányos mennyiségi tervet. Kiemelkedő eredményt értek el a brikettgyár dolgozói, akik felajánlották. hogy az idén 50 000 tonna brikettet készítenek terven felül, s ebből már 46 000 tonnát teljesítettek. A teljesítmények javulásában különösen nagy szerepet játszott az a korábbi háromműszakos termelés helyett április elejétől bevezetett nógynegyedes munkarend. Az eddigi tapasztalatok azt igazolják, hogy jól döntöttek, amikor megváltoztatták a 90 éves gyakorlatot. Ennek hatására sokat javult a munkafegyelem, a munkaidő kihasználása, a munkahelyek minősége és állapota. Több idő jut az értékes gépek karbantartására, s így 30—35 százalékkal csökkent a géphiba által okozott üzemzavarok száma. A jól karbantartott gépekkel most 18 óra alatt termelnek any- nyi szenet, mint korábban 24 óránként. A másik intézkedés olyan érdekeltségi rendszer bevezetése volt, amely jobban ösztönöz az ésszerűbb gazdálkodásra. Jelentősen növelték az üzemek önállóságát és felelősségét, s ennek eredményeként néhány üzem már az eddig eltelt rövid idő alatt is számottevően növelte bevételét és nyereségét. A vállalat belső átszervezése, osztályok és munkakörök összevonása révén 60 fővel csökkentették a létszámot a központi irodákban. Az év hátralevő időszakában különösen nagy feladat hárul a szénmedence dolgozóira, az időarányos terv értelmében öt hónap alatt jóval nagyobb mennyiségű szenet kell felszínre hozniuk, mint az elmúlt hét hónapban. Ehhez megteremtették a műszaki feltételeket: elegendő frontfejtés áll a bányászok rendelkezésére, s az újabb munkahelyek előkészítésére meggyorsítják a vágatok építését. Minden tartalékot mozgósítanak annak érdekében, hogy teljes mértékben visszaadják a főmunkaidőben végzett munka rangját, és ne legyen szükség a mértéktelen túlóráztatásra. Az a dminisztrá c i ó egyszerűsí t és éré, az üzemek közötti információáramlás gyorsítására folytatják a számítógépes irányítási rendszer kialakítását, s havonta tájékoztatják a termelésirányítókat a vállalat eredményeiről, hogy időben megtehessék a szükséges intézkedéseket. A vezérigazgató arról is tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit, hogy a Minisztertanács határozata értelmében kedvezően rendezték a vállalat pénzügyi helyzetét. A múlt évet ugyanis veszteséggel zárta a Tatabányai Szénbányák, s ennek egy részét most a vállalat önerejéből, másik részét állami segítséggel kiegyenlítették. Határainkon túl a Kunság Volán Kunság Volán nemzetközi árufuvarozásiban részt vevő pilótái 340 fuvarfeladatot teljesítettek, ami az elmúlt év első feléhez viszonyítva 22 százalékos növekedést mutat. A bevétel 34,2 százalékkal lett több a nemzetközi fuvarozásból az első félévben, Különösen jól alakult az osztrák, valamint a szovjet forgalom. G. G. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Az USA gazdasági szankciói a dél-afrikai fajüldöző rendszer ellen Reagan elnök állásfoglalása ellenére az amerikai szenátus külügyi bizottsága gazdasági szankciók bevezetését javasolta pénteken a dél- afrikai fajüldöző rendszer ellen. A tervezet mellett szavazott a bizottságban Reagan saját pártja, a republikánus párt itöbb szenátora is. A javaslat szerint az amerikai vállalatok nem eszközölhetnek a továbbiakban beruházásokat olyan dél-afrikai vállalatoknál, amelyek megkülönböztetéseket alkalmaznak feketebőrű dolgozóikkal szemben. Eltiltja olyan cikkek behozatalát az Egyesült Államokba, amelyek a dél- afriikai kormány tulajdonában álló vállalatok termékei, s az ilyen vállalatok számára megtiltja amerikai bankok igénybe vételét. (Folytatás az 1. oldalról.) A Kunság Volán Ausztriába, Olaszországba, Svájcba, Jugoszláviába, Görög- és Törökországba, valamint a skandináv államokba, s természetesen a szocialista országokba vállalhat önállóan fuvarfeladatökat. A megyéből főleg ipari árucikkeket szállítanak Európa szinte valamennyi országába. Az év első felében a KONZUM KERESKEDELMI VÁLLALAT pályázatot hirdet a kecskeméti 1178-as számú Szeleifaluban lévő ABC vezetői munkakörére (jövedelemérdekeltségbe is) és a leninvárosi ABC vezetőhelyettesi beosztására. Pályázati feltétel: megfelelő szakmai végzettség és gyakorlati idő. Bérezés a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: augusztus 15-ig, személyesen a KONZUM kirendeltségen, Kecskemét, Csongrádi u. 2. sz 1749