Petőfi Népe, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-12 / 189. szám

Vöröskeresztes tervek • Felvételünk a mozgássá, rülték múlt évi táborozásán készült, a jelmezversenyen. Százhúsz éve született Ja­cinto Béna. vente (1866— 1954) Nobel- dijas spanyol drámaíró. Apja jómó­dú orvos volt, s igy a fiatal Jacinto — anyagi gondjai nem lévén — már korán az iro­dalomnak szentelhette magát. Jo­gi tanulmányait félbehagyva ha­marosan irodalmi lapokat szer­kesztett. 1912-ben akadémikus lett, s rövid ideig a spanyol Nem. zeti Színház igazgatójaként is te­vékenykedett. Századunk első évtizedeiben a spanyol főváros „színpadi fejedelme’’ volt. A köznapi társalgás nyelvén meg­irt, józan szellemes, ironikus művei egycsapásra elhódították a közönséget a korabeli ro­mantikus ihletésű, patetikus szerzőktől. Színművei több­nyire a polgári erkölcs, vagy az arisztokrata életmód különbö­ző fonákságait állították pellen­gérre. Több mint másfélszáz — meglehetősen változó értékű — színművet irt, melyek közül né­hány, igy például az Érdekek vá­sára című vígjátéka — ma is ele­venen hat. Két, lélektanilag legelmélyül- tebb drámája a paraszti környe­zetben játszódó Akit gyűlölnek című tragédiája (1913) és a Gazd- asszony című drámája (1908). Annak idején — az 1910-es évek elején — nagy sikert aratott egy vigjátéka is. (A királyfi, aki min­dent könyvekből tanul meg.) MŰSOR Mozgássérültek táborozása, lelki segélyszolgálat A Vöröskereszt megyei szerve­zetének egyik legfontosabb fel­adata a véradás szervezése. Ezt 1357 aktivista segíti. Ügy tűnik, az idén is sikeres a mozgósítás, hisz az első félévben teljesítették a terv felét: 5 ezer 700 liter vért adtak az önkéntes véradók. Ezen túl jelenleg is többféle program megvalósításán dolgoznak. Ezek­ről kérdeztük Iglódi Miklóst, a Vöröskereszt megyei titkárát. Egyebek között elmondta, hogy jelenleg a mozgássérültek táborát szervezik: szeptember elsején hetvennégyen utazhatnak majd Parádfürdőre. Figyelmet érde­mel, hogy felemelték a táborla­kók korhatárát. Míg korábban 6—18, most 8—25 évesek népesí­tik be a SZOT gyermeküdülőjét, amely egyébként ingyenes. A már hatodik éve ismétlődő táborozás költségeit adományokból fizetik. A múlt hét végéig összesen 714 ezer 659 forint folyt be ilyen cél­ra az újabban 9 százalékos ka­matozású QTP-számlára. De nemcsak anyagi segítséget kap­nak, hanem különféle anyagot, textilhulladékot, maradék fonalat is. Mindezt lelkes segítők, üze­mek, állami gazdaságok, termelő- szövetkezetek adják, díjtalanul. Az új tanév vöröskeresztes munkáját készíti elő az a tanács­kozás, amelyet augusztus 29-én hívnak össze, Kecskemétre. Fő témája: a káros szenvedélyek el­leni küzdelem az ifjúság körében. A megye minden középiskolájá­ban és szakmunkásképző intéze­tében működik vöröskeresztes alapszervezet. Ezek tanárelnökei­nek, valamint a megyei kórház pszichiátriai osztályának együtt­működésével igyekeznek majd el­érni, hogy a KISZ-korosztályú fiatalok körében csökkenjen a dohányzás, az italozás, s ne ter­jedjen a narkózis. ősszel megszervezik a kecske­méti lelki segélyszolgálatot. Te­lefonszámát bárki ingyenesen tárcsázhatja majd, este 7 és reg­gel 7 óra között. Ehhez a szolgá­ * 15 lathoz azonban nagyfokú beleélő­képességgel, empátiával rendel­kező, intelligens emberekre van szükség, olyanokra, akik szívesen hallgatják meg bajba jutott em­bertársaikat. Eddig tizenkilencen jelentkeztek, de legalább harminc személyre lesz szükség. * 15 Az otthonukban egyedül élő idős emberek gondozóinak házi betegápolási tanfolyamot indíta­nak. Ismét megkezdődnek az üzemegészségügyi hetek, hóna­pok, melyeket a Köjál egészség- nevelési osztálya, a TIT és a Ha­zafias Népfront a Vöröskereszttel közösen szervez. T. T. Köménytermesztés Dunapatajon 1986. augusztus 12-én, kedden. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: lél 4, háromnegyed * ás 8 érakor: INDIANA JONES ÉS A VÉGZET TEMPLOMA, sz.. amerikai fantasztikus kalandfilm. 14 éven fe­lülieknek! Árpád mozi: háromnegyed ( él I éráikor: KINCS, AMI NINCS. Sz., olasz film. Otthon mozi: délelőtt 10. fél 6 és fél 8 Óraikor: FILMMÚZEUM. LOVE STORY. Sz., amerikai film. Stúdiómozi: 8 érakor: VAD FAJ- ZAT. Sz., mb., olasz film. 16 éven fe­lülieknek! Mesemozi: háromnegyed 6 óraikor: A BAROMFIUDVAR RÉME. Videomozi: 4, 6 és 8 órakor: SAN- TUNGI BANDITÁK. Sz., hongkongi kalandfilm. BAJA Uránia mozi: fél 6, fél 8 és fél 10 órakor: EGY BOLOND SZAZAT CSI- NiÁiL. Magyar film. Központi mozi: szünnap. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 6 és 8 órakor: FLASH- DANCE. Sz„ amerikai film. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: PO- PEYE. sz.. mb„ amerikai filmvígjá­ték. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: FILMMÚZEUM. RIíFIFI a FÉRFIAK KÖZÖTT. Francia film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: A sArkAny közbelép. 6z., amerikai—hongkongi film. 16 éven felülieknek! TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Köz­pontban: 8 órakor: ZSAROLÓ ZSA­RUK. sz., mb., francia film. 14 éven. felülieknek! O A dunapata’ji Új Élet Termelőszövetkezetben 95 hektáron tárcsáz­nak és műtrágyáznak .a kömény alá. E növénnyel a gazdaságban már harmadik éve foglalkoznak. (Méhes! Éva felvétele) ERDŐTÜZEK Égett a fák koronája is Az elmúlt napokban szinte egy­mást érték a tűzriadók a megyé­ben. A hét végén gazdasági épü­letek, szalmabálák, erdők gyul­ladtak ki, többnyire felelőtlen dohányzástól, égő cigarettától, vagy gyufától. Tegnap erdőtüzek okoztak újabb károkat. Reggel a Gemenci Állami Er­dő- és Vadgazdaság hajósi kerü­letébe hívták a bajai tűzoltókat, akiknek 20 hektárnyi fenyves avartüzével és fél hektárnyi, tíz­éves fenyveserdő tüzével kellett megküzdeniük. Közbeavatkozá­suknak köszönhető, hogy a be­csült kár csak 40 ezer forint. A tűz ókát vizsgálják. A déli órákban a kecskeméti tűzoltókat riasztották a Kiskun­sági Erdő- és Fafeldolgozó Gaz­daság bugaci erdészetébe, ahol két hektár 50 éves fenyves gyul­ladt ki. Égett az avar, és az erdő koronája is. Itt a tűzoltók 14 és 15 óra között még dolgoztak. A tűz okának és a kár értékének a vizsgálata folyamatban van. A megyei tűzoltóparancsnok­ság ismételten felhívja a figyel­met a fokozott elővigyázatosság­ra, mivel a rendkívüli szárazság­ban nagyobb a tűzveszély, mint máskor. r— m— A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK RÁBA-BÁZIS ÉPÜL , Kutató-fejlesztő központot épít a Rába Gyár. A legkülönbözőbb köz­úti járművek kipróbálására alkalmas bázist —, amely hazánkban az első ilyen létesítmény lesz — Győrtől délre, a sóito róal ji dombvidé­ken, Écs község határában alakítják ki. Ezen az erdős területen épül­nek — együttvéve tizenkét kilométer hosszúságban — a próbapályák, amelyeken a Rába-járműveket vizsgáztatják majd. A hamarosan be­fejeződő földmunkák során eddig hozzávetőleg egymillió köbméier föl­det mozgattak meg. Az idén a betonozást is megkezdik, sőt egyes pá­lyaszakaszokon be is fejezik. A beruházás 1,3 milliárd forintos költ­ségét a gyár műszaki fejlesztési alapjából fedezik. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság. 1986. augusztus 11-i szám: Új alkotásokkal bő­vült a kecskeméti Ráday Múzeum. (Szíj Rezső művészettörté­nész 3636 művészi rajzot, illetve grafikát ajándékozott a mú­zeumnak.) Mai Magazin, 1986. 8. szám: Erős Zoltán: Ki ül Petőfi Széké­ben? (Á Petőfi Irodalmi Múzeumból eltűnt szék ügyéről.) Népművelés, 1986. 7. szám: Révi Judit: Próbálkozás — lehe­tőség. (A kiskőrösi Ligeti Ifjúsági Központ munkájáról.) A Világ Mezőgazdasága, 1986. 7. szám: Báüs-KiSkun megyei melléklet, (összeállítás a megye mezőgazdaságáról.) Népművelés, 1986, 7. szám: Kecskeméti gyógyprogram. (Az Erdei Ferenc Művelődési Központ programjáról.) Népművelés, 1986. 7. szám: A magyar plakátművészet törté­nete 1885—1986. Műcsarnok 1906. május--szeptember. (A válo­gatásban a kecskeméti Pócs P.éter munkája is szerepel.) Népművelés, 1986. 7, szám: Diátafotök, (Az úttörők országos fotópályázatán az ágasegyházi Ádám József arany, Hostyámszky Péter pedig ezüst oklevelet nyert.) Karambol kukoricatáblák között — Vigyázatlan kiskorú segédmotorosok A múlt hét végén az ország­ban 153 személyi sérüléssel járó közúti baleset történt; közülük öt halálos kimenetelű, hatvankilenc súlyos, hetvenkilenc pedig köny- nyű sérüléses volt. Bács-Kiskun- ban járművezetői figyelmetlen­ségek miatt emelkedett a balese­ti statisztika. Tiszaalpár határában, a Holt- Tisza árterületén, augusztus 8- án, a kukoricatábláik között vezető földúton Szabó Ferenc 48 éves kiskunfélegyházi lakos (Platán u. 6.) személygépkocsijával egy útkanyarban nem tért jobbra, és összeütközött egy szembe jövő személyautóval. Szabó súlyosan •megsérült. Dunavecsén, a Vörös Hadse­reg u. 41. számú ház előtti út­szakaszon, ugyanezen a napon, éjjel, Szabó István 17 éves apos- tagi lakos (Táncsics M. u. 7.) se­gédmotor-kerékpárjával okozott balesetet. Nem a látási viszonyok­nak megfelelő sebességgel ve­zette járművét, és elütötte Ko­vács László 14 éves dunavecsei lakost (Alkotmány u. 12/a.), aki súlyos sérülést szenvedett. Köny- nyebben megsérült a segédmoto­ros és utasa is. Akasztón, a Lenin utca 44, szá­mú ház előtt vasárnap, késő este NAPTÁR 198«. augusztus 12., kedd Névnap: Klára Napkelte: 5 óra 35 perc Napnyugta: 20 óra 04 perc Holdkelte: 13 óra 13 perc Holdnyugta: 22 óra 47 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: Elszórtan zápor, ziva­tar várható, egy-két helyen jég-y eső is előfordulhat. A gyenge, időnként mérsékelt, változó irá­nyú szél a zivatarok körzetében átmenetileg megerősödik. Foly­tatódik a fülledt, meleg idő. A nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Főállomás Jelenti: Augusztus 10-én Kecskeméten a kö­zéphőmérséklet 23,3 (az 50 éves átlag 21,3), a legmagasabb hőmérséklet 30,5 Ce!sius-fok volt, a nap 12 órán át sütött. Tegnap reggel 8 érakor 21,8, 14 órakor 31,1 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 16,5 fok, a tengerszintre átszámított lég­nyomás 1016,4 millibar (süllyedő) volt. Augusztus 10-én Baján a középhő­mérséklet 23,2 (az 50 éves Átlag 21,5), a legmagasabb hőmérséklet 31,4 Cel- sius-fok volt, a nap 12,7 órán át sü­tött. Tegnap reggel 8 órakor 22, 14 órakor 31,2 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 16,3 fok, a tengerszlntre átszámított légnyomás 1016,3 millibar (csökkenő) volt. KERÉKPÁROZNI JÓ... A rock szörnyetegei cím­mel ad koncertet augusztus 27-én a budapesti MTK-sta- dionban az NSZK-beli Scor­pions együttes, az Ifjúsági Rendező Iroda és a Budapesti Szabadtéri Színpadok szerve­zésében. A hangverseny je­gyeinek árusítását hétfőn kezdték meg a fővárosi és vi­déki jegypénztárakban. Sonkavédő fólia A Papíripari Vállalat csoma­golóanyag-gyárában új fóliát fejlesztettek ki, amelyet elsősor­ban a húsiparnak ajánlanak. Az átlátszó, hegeszthető, jól záródó, gőznek és gázoknak ellenálló csomagolóanyag egészségügyi en­gedélyezése most folyik. Ha ez befejeződik, megkezdődhet a nagyüzemi gyártás. Az új terméket elsősorban a tőkés exportra induló sonkaszál­lítmányok csomagolására ajánl­ják a gyártók. A különleges cso­magolóanyag előállítására egy NSZK-beli gépet béreltek. A na,gy teljesítményű, modern be­rendezésen gyártják a már is­mert, a vákuumcsomagoláshoz szükséges fóliát is, amelyet az úgynevezett félszáraz húsáru — kolbász, szalámi — csomagolá­sához használnak. A mostani, to­vábbfejlesztett változat azonban jobb minőségű a korábbiaknál, az így csomagolt áru hosszabb ideig tárolható, és kevésbé szá­rad ki. Ugyancsak a különleges fólia­gyártó berendezésen állítják elő az egyszer használatos orvosi fecskendők csomagolására alkal­mas terméküket. A különleges fóliák kifejleszté­se és a sikeres próbagyártás után még az idén megkezdik az üzem­szerű termelést. Szabó Attila 16 éves kalocsai la­kos (Hunyadi u. 23—25.) segéd­motor-kerékpárjával indokolatla­nul áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, és nekiüt­között egy parkoló pótkocsinak. Súlyos sérülést szenvedett. Vízbe fulladtak Az MTI jelentése szerint a hét végén ismét sokan vesztették életüket, mert tiltott helyeken fürödtek. Volt, aki víztározóban, bányatóban, mások folyókban tiltott helyeken vesztették éle­tüket. Megyebeli áldozata is volt a felelőtlen fürdőzésnek: Döm- södön a Dunába fulladt Gattyán István 24 éves kovács, kunadacsi lakos. . R. M. Határsértés Letenyénél Egy eddig ismeretlen személy augusztus 11-én, hétfőn hajnal­ban lopott Lada 1200-as személy- gépkocsival a letenyei közúti ha­tárátkelőhelyen a magyar és a jugoszláv határcsomópontokat áttörve határsértést követett el, és elmenekült. A magyar belügyi és az illetékes jugoszláv szervek megtették a szükséges intézke­déseket a személy elfogására, és az esemény részletes kivizsgálá­sára. (MTI) ... járdán kerékpározni pedig biztonságosabb, mint a gépjármű- forgatagban. Bizonyára így gon­dolta a képen látható fiatalem­ber is tegnap délután a kecske­méti városközpontban. Más kér­dés, hogyan vélekedtek erről a gyalogosok. Nekünk minden­esetre megvan a véleményünk ... (Tóth Sándor felvétele) — TISZAKÉCSKÉN, a Tisza- túra résztvevői. Már hagyomány, hogy a nemzetközi Tisza-túra résztvevői egy este és éjszaka Ti- szakécskén táboroznak, ahol az üdülőkörzet kiváló bevásárlási, szórakozási, felüdülési lehető­séget nyújt a vízitúrázóknak. A több mint százfős karaván len­gyel, csehszlovák, NDK- és NSZK- beli, valamint magyar tagja ma érkezik a városba, ahol a megyei természetbarát-szövetség veze­tői fogadják őket. — RÉGÉSZETI TÉRKÉP A TI­SZAZUGRÓL. Régészeti térkép készül a Nagy-Alföld egyik jel­legzetes tájegységéről, a Tisza és a Körös által határolt Tiszazugról. Az ötvenezer hektárnyi terület az újkőkortól kezdve lakott vi­dék volt, a legkülönfélébb korok népei találtak megélhetést a vi­zek mentén, a termékeny földe­ken. A megyei múzeumi szerve­zet és a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének a munkatársai az idén kezdték meg a bejárást, és körülbelül két-három évig dolgoznak a szá­mításba vehető lelőhelyek föl­mérésén. Eddig nem kevesebb mint száz olyan pontot jelöltek meg a térképen, ahol régészeti emlékeket sejtenek a föld alatt. Az egyik ilyen helyen, Öcsöd-Ko- vácsihalimon az ELTE _ régészeti tanszékének a közreműködésével már az ásatásokhoz is hozzá­kezdtek: egy neolitikus telepü­lés maradványait tárják fel. — Aranyhajó. Tizennyolcadik századi brit hajó kiemelését ter­vezi egy amerikai hajómentő cég. A szakértők öt és fél millió dol­lárra becsülik annak az arany- és ezüstkincsnek az értékét, me­lyet a hajó szállított. A tervek szerint különleges állványt he­lyeznek el a 24 méteres mélység­ben, majd egy daru segítségével erre helyezik a roncsot. Eddig már nyolcszor próbálták — si­kertelenül — kiemelni az 1781- ben épült hajót a hullámsírból. PORTRÉ Kissé korosodó hölgy kereste föl Lenbachot, s ar­ra kérte öt, fesse meg az arcképét. — Láttam a portréit — hízelkedett a nő —, maga csodálatos képeket fest! Mire a festő kesernyésen mosolyogva: — Igen, de csak akkor, ha időben fordulnak hoz­zám ... Számítógépes KISZ-játék A mikroszámítógép megked- veltetését szolgáló játékot szer­vez ősszel a KISZ KB Középis­kolai és Szakmunkástanuló Ta­nácsa. A játékot a középiskolák és a szakmunkásképző intézetek HT 10802 típusú mikroszámító­gépeinek segítségével rendezik meg; a programokról központi­lag gondoskodnak. A vetélkedő iskolai fordulókkal kezdődik, eze­ket október 15. és február 15. között rendezik meg. A megyei rendezvényeken a tanintézetek, a? országos döntőben a megyék legjobbjai vesznek részt. A jövő év tavaszán, február 15. és ápri­lis 15. között sorra kerülő me­gyei fordulóknak és az április 30-tól május 20-ig zajló országos döntőnek is az iskolák adnak otthont. A versenyben részt ven­ni szándékozóknak az iskolai KISZ-bizottságoknál kell jelent­kezniük. — Kempingsorsjegyek. A Ma­gyar Camping és Caravanning Club kempingsorsjegyeinek hú­zásán a főnyereményeket az alábbi sorsjegyek tulajdonosai nyerték: 517 82Í Opel személy- gépkocsi ; 527 087 Skoda személy- gépkocsi. A hivatalos nyere­ményjegyzék augusztus 15-tőí megtekinthető az OTP-fiókok- ban, totó-lottó kirendeltségekben« és a postahivatalokban. — AGANCS UTCA. Kecske­mét Város Tanácsának Végrehaj­tó Bizottsága a megyeszékhely Fenyves és Berettyó utcájával párhuzamos, a Kalász utcából nyíló és arra merőleges utcának az Agancs utca nevet adta. — Bezár két patika. Űj gyógy­szertár és gyógyszerész szolgálati lakás épül Sükösdön, a mostani helyén. A munkálatok ideje alatt — várhatóan a hónap végétől — a Dózsa György út 118. szám alatt működik az ideiglenes pa­tika. A gyógyszertárnak helyet adó műemléképület felújítása miatt zár be augusztus 20-tól — előreláthatólag két-három év­re — a kiskunfélegyházi, Már- tonffy utcai patika. A munkák végeztével ugyanitt nyílik meg a patinás gyógyszertár. — Szerkesztőségi ügye­let: vasárnap 10-től 18 órá­ig, hétfőtől péntekig na­ponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es te­lefonszámon, valamint a 26-216-os telexszámon. Holnapi ^ lapszámunkból A 80 éves Borsos Miklós szobrászművész munkás­ságát méltatja A Tihanyi szobrász című cikk, a ne­gyedik oldalon. A Honis­meret — helytörténet című rovatban egy 1947-ben lé­tesült tanyai internátusról írunk. Itt közöljük Tardi Gábor: Lakótársak cimű regényének a folytatását is. Az ötödik oldalon a nagyüzemi szőlő- és gyü­mölcstermesztés korszerű­sítésének negyedszázadá­val foglalkozó írás kap helyet. Mi az a KÉP- SZOLG Kecskeméten, amelynek semmi köze a „kép”-hez? A kérdésre ugyancsak az ötödik olda­lon kapunk választ. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Sztrapák Ferenc Főszerkesztő-helyettes dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Klskun Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszlnger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6061 Telefon: 27-6M Telexszám: 28-21« bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hfrlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 129,— Ft. félévre: 238,— Ft. egy évre: 51«.— Ft. Készillt a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út «. 8601 Telelőn: 28-777 Igazgató: Birkái ilata HU ISSN 6111—»Ix A Scorpions Budapesten

Next

/
Thumbnails
Contents